Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
8 «freier 1979. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK fmm 1979. október 25. Csütörtök. Blanka Gazdasági világválság ÖTVEN ÉVE, 1929. október 25-én — a New York-i tőzsde hírhedt „fekete péntekjével” — kezdődött el az 1930-as évek elejéig tartó gazdasági világválság. Ügy kezdődött, hogy a New York-i tőzsdén hirtelen zuhanni kezdett a részvények árfolyama. Ez a tendencia azután a következő napon sem állt meg. Rövidesen kiderült: ez alkalommal nem a szokásos átmeneti visszaesések egyikéről van szó, hanem a tőkés világ történetének eddigi legnagyobb méretű válságáról, amely a következő években átjárta a kapitalista világgazdaság zegét-zúgát. Elsősorban ipari túltermelési válság volt, amelyhez társult a már korábban elkezdődött nagyméretű agrárválság. Mind az ipari, mind a mezőgazdasági termékek zöme eladhatatlanná vált. Ennek következtében válságba került a nemzetközi hiteléltet is: egymás után omlottak össze a bankok, sok állam fizetésképtelennné vált, a valuták elértéktelenedtek. Megbomlottak r.z államok közötti hagyományos kereskedelmi kapcsolatok. A kapitalista termelés ellentmondásai ez alkalommal különösen étesen törtek felszínre. Miközben a raktárak tömve voltak árukkal, s emiatt azok egyre nagyobb részét kellett megsemmisíteni, az emberek tízmilliói éheztek, nélkülöztek. A Óvodások étkeztetése Három perc — telefon — Romlott-« az óvodai étkeztetés színvonala? — kérdeztük Terkovits Ist- vánnét, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának főelőadóját. Egy ceglédi olvasónk szerint ugyanis a lakótelepi óvodában nem kapnak elég ennivalót a gyerekek. — Ez egyedi eset, mivel a konyhát átmenetileg bezárták. Egyébként az áremelés miatt semmiképpen sem romolhatott az óvodai ellátás; sőt, minőségi javításra nyílt lehetőség. Mi az íróasztaltól nem tudjuk ellenőrizni az összes, szám szerint 350 Pest megyei óvodát,, csuoán szúrópróbaszerűen tartunk ellenőrzést. Ezért örömmel fogadunk minden bejelentést; ha felhívják a figyelmünket az esetleges hiányosságokra. — Hogyan nyílt lehetőség a minőség javításira? — A 12/1979-es PM—MŰM rendelet révén, amely a korábbi, 1976-os rendeletet egészíti ki. Az intézkedés értelmében ez év szeptember 1-től 25 százalékkal nőtt az óvodákban a nyersanyagnorma. Vagyis, az állami dotáció növelésével ellensúlyozzák a húszszázalékos élelmiszer-áremelést. Emellett a térítési díjak is emelkedtek, a szülők keresetétől, és a gyerekek számától függően, differenciálva — átlagosan három forinttal. MindA rádió és a televízió műsora Újdonságok Pátyról IFA-ülés» széllovas Kelmék tárlata A selyem jövője is készít, a Lipcsei Őszi VásáÜldozés taxival Pénztárca a zakóbélésben Japán berendezés Csuklós trolik Japán cégek érdeklődését is felkeltette az Ikarus gyár 280 —t. típusú csuklós járműve, s a Hitachi cég a csuklós trolibuszok gyártásához kooperációs tárgyalásokat folytatott a gyárral és a Mogürt Külkereskedelmi Vállalattal. Most megállapodtak, hogy a japán cég villamos berendezéseit beépítik a magyar járműbe, s jövő év első felében próbaútra indul a prototípus. Ennek sikerétől függően születhet majd megállapodás a gyártási együttműködésről a magyar és a japán iparvállalatok között. Az Ikarus azért keres kooperáló partnereket, mert a trolibuszokhoz szükséges elektromos egységeket, agg regá to-, kát itthon nem gyártják. Ritka vadkan V«dás*szerencse Ritka vadászszerencsével hatalmas vadkant ejtett el Páka János tsz-tag, a Mátra- hegyaljai Vadásztársaság tagja. A vaddisznó a Mátrai Egyesült Termelőszövetkezet kukoricását dézsmálta, amikor puskavégre kapta a vadász. A vadkan súlya 278 kilogramm, agyarának hossza pedig 25 centiméter. ron aranydiplomát nyert, s az idei őszi BNV vásárdíjával is kitüntették. A már említett fantázia nevű szövetek a svájci HEPATEX-céggel való együttműködés eredményeként születtek. Az idén még csupán 400 ezer négyzetméter készül belőlük, de az igények a további fejlesztést is sürgetik. A Textilipari Kutató Intá-. zetban kidolgozott és szabadalmaztatott a pamutot megközelítő nedvszívó képességű, de a szintetikus kelmékhez hasonló fizikai tulajdonságú Hidramid fonal révén, divatos, újszerű szövetek sorát állították elő. A kiállítás megnyitását követő divatbemutatón arról is meggyőződhettek a szakemberek, hogy sokféleképpen felhasználhatok — a sportos öltözéktől az estélyi ruháig —. ezek a tetszetős, lágy esésű kelmék. napja. A nap kél 6.16 — nyugszik 16.40 órakor. A hold kél 10.22 — nyugszik 19.51 órakor. ' Az északi és keleti országrészben időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen zá- í porral, a hegyekben hózápor- i ral. Máshol általában kevés \ felhő, csapadék nélkül. Napközben megélénkülő észak- , keleti, keleti szél. Délnyugaton egy-két helyen köd. Vár- j ható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. — Kocsmából könyvtár. Megkezdték a kocsma átépítését Dömsödön. Könyvtárrá és olvasóteremmé alakítják át a művelődési ház szom- ' szédságában levő helyiségeket. A könyvtárat előreláthatólag november 7-re adják át. ■ Zöld városok. Joggal tartják úgy, hogy a Szovjetunióban találhatók a világ legzöldebb városai. A 4600 város és ipari település zöldterületeinek nagysága meghaladja a 15 millió hektárt. Minden városi lakosra 12— 15 négyzetméter zöld terület . jut. Bundabemutató Már a télre készül a Pannónia és Szőrmekonfekció Vállalat. Képünkön egyik nemesprémből készült modelljüket láthatjuk. Halmágyi Péter felvétele — Ma este 6 órakor a tápió- szecsői cigány művelődési klubi ban dr. Bársony János, a budapesti cigány koordinációs bizottság titkára előadást tart’a Pávaklubban A cigányság mai helyzete címmel. — Fa- és fémminták. A ; Monori Kefegyár 43 munká- ; sának feladata 1972-től a fa- I és fémminták készítése. Leg- i; nagyobb megrendelőjük a I Csepel Művek, a Diósgyőri Gépgyár, a Győri Vagongyár és az ÉVIG. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot indít matematikából, kémiából és biológiából. A tanfolyamra qzplc jelentkezzenek, akik középiskolai végzettséggel rendelkeznek, illetőleg megfelelnek az egyetem nappali tagozatára való jelentkezés feltételeinek. Az oktatás hetenként háromszor az esti órákban, 1979. december 3-án indul. Részvételi díj: 650 Ft. A tanfolyam helye: Gödöllő, Agrártudományi Egytem. Részletes felvilágosítást és a jelentkezéshez szükséges nyomtatványt a Kar Dékáni Hivatala ad. A jelentkezés határideje: 1979. november 20. ■BKSEP* ZZ:- ■ '731 Értesítjük mindazokat, akik tisztelték és szerették, hogy C3QNÖ KAROLY, a Biatorbágyi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola tanára, az iskola pártszervezetének titkára, a nagyközségi tanács tagja, életének 53. évében elhunyt. Temetése október 27-én, 14 óra 30 perckor lesz a biatorbágyi református temetőben. Biatorbágy nagyközségi tanácsa OROSZ ADÉL KITÜNTETÉSE Orosz Adélt, a Magyar Állami Operaház neves magán- táncoaliőjét 25 éves operaházi pályafutása alkalmából szerdán este bensőséges hangulatú ünnepségen köszöntötték pályatársai, valamint művészi életünk más kiváló személyiségei. Seregi László, az Állami Operaház balettigazgatója üdvözölte a balerinát, méltatta kát és fél évtizedes munkásságát, majd Mihály András, az Operaház igazgatója adta át a hagyományos babérkoszorút. A kollégák és pályatársak nevében Róna Viktor — Orosz Adél egykori évfolyamtársa, sok-sok híres előadásban partnere — köszöntötte a művésznőt és adta át a jubileumi aranygyűrűt. A Kossuth-díjas táncosnő egyik legkedvesebb balettjét, a Giséle-t láthatta szerdán este az Operaház közönsége. G Kéttorkú pajta. Űjabb épületekkel gyarapszik Szombathelyen a vasi falumúzeum: Nemesbődről kéttorkú pajtát, Felsőszölnökről pedig egy valódi füstösházat szállítottak be. Az épületek szerkezeti elemeit tartósították. — A mi Dunánk. Megjelent a makádi területi üdülőhelyi bizottság tájékoztatója a Mi Dunánk címmel. Sok érdekes cikk olvasható a tájegységgel kapcsolatos gondokról, tervekről, s arról, mit tesznek a bizottságok a fejlődésért. — Klubmozgalom. Ebben az évadban is megszervezik Dunaharasztin a József Attila Művelődési Házban az öntevékeny művelődést biztosító klubszerű programokat. A volt pedagógusklubot értelmiségi klubbá alakítják, a folyóirat klubban pedig ezentúl a napilapokon kívül húszféle folyóirat áll a látogatók rendelkezésére. Újdonság lesz az idén a nagymamaklub, amelyben az idősebbek szórakozását, pihenését teszik lehetővé. — Hulladékból hasznos anyag. A Százhalombattai Hőerőmű Vállalat szocialista brigádjainak vállalásai közé tartozik a hulladékok átvizsgálása, a hasznos anyag felkutatása. A brigádtagok egyenként 2200 forint hasznosítható anyag megmentését tervezik. — Üj autóbusz-megálló. A Volán a Budapest—Pilisvö- rösvár—Pilisszántó, illetve a Budapest—Pilisszentiván—Pilisszántó autóbuszvonalon Pilisszántó, autóbusz forduló, néven november 1-től új autóbusz megállót létesít, mely a tanácsházától 800 m- re található. Ugyancsak a hónap első napjától a tanácsházától 2 perccel korábban indulnak a járatok. — A gyarapodás bizonyítékai. A ráckevei járásban 4800 személyi tulajdonú gépkocsi van. A lakosság takarékbetétállománya, 571 millió forint. Évente 800—850 családi ház készül él a járás falvaiban. — Tanfolyamok. A Fogyasztási Szövetkezetek Pest megyei Szövetsége tovább növelte a kihelyezett tanfolyamok számát. így a péce- li. a budai járási, a ráckevei és a taksonyi áfésznél és a mendei művelődési házban rendeznek tanfolyamokat, melyek a szakmai továbbképzést segítik. — Kevés a szakmunkás- tanuló. Pest megye szakmunkásképző intézeteiben 2700 diák tanul. Az üzemek ennél lényegesen többnek a felvételére számítanak. Két és félszer ennyit várnak a munkapadok mellé. — írott vásznak Szentendrén. A Népművészetek Házában a múzeumi hónap keretében Pest megyei mintaíró és hímzőasszonyok mutatják be egy-egy táj, egy község sajátos mintakincsét KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.C0: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Kecskés Sándor klariné- tozik. 8.11: A fösvény lovag. 9.44: A gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés, 10.05: Dominó. 10.95: Kamarazene. 11.05: Népdalkórusok. 11.22: Egy fejlődő középüzem. 11.37: Felelet. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Közelkép — a bábjátszásról. 12.50: Zenemúzeum. 13.59: Szabadpolc. 14.27: Hanglemez — MK. 14.29: Lehár- felvételeinkből. 15.00: Hírek. Idő- rás-jelentés. Szót kérek! 15.10: Molnár Ferenc nótákat énekel. 15.28: Csiribiri. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Kis Tamás: így élt Móricz Zsigmond. 16.15: Műsorajánlat. 16.18: Sebestyén András kórusművetböl. 16.28: Kamaramuzsika. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Olvastam valahol... 17.27: Darvas Ferenc: Kontúrok. 17.35: A Rádiószínház híradója. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.23: Hallgatóink f!eyel-né- be! 18.30: Esti magazin. 19.15: Kalmár Magda oocrett- és zenés játék-felvételeiből. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a budanesti zenei heteken. Közben: 20 25: A eyorsuló idő nvomában... Kb. 21.15: Néndnlok, néotáncok. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: A Zsáimbéki medence Tsz repass üzemágánafc műszaki vezetője, Pacher Gábor érdeklődésünkre elmondta; régóta gondolkoztak azon, miként lehetne sorozatgyártásra alkalmas. könnyű, olcsó ülést készíteni az IFA teherautókba. A harmadik utasnak helyt adó fémvázas ülést eddig is a tsz-ben állították elő. A Mű- anyagkutatö Intézet szakembereinek segítségével azután sikerült kikísérletezniük egy üvegszállal erősített poliészter gyantából gyártott üléstípust Az első példányt Katona Sándor modellező készítette el, s a különböző terhelési vizsgálatoknak megfelelt az új termék. Januáritól megkezdik Pátyon az új termék sorozat- gyártását. — Jelentős megtakarítást eredményez az újítás. Míg a vasvázast 4—5 hegesztő és lakatos készítette, addig a mű anyagülést feleennyien, jóval rövidebb idő alatt gyárthatják. A termeléshez betanított ez lehetővé teszi az óvodai ételek minőségének javítását. — Mégis van eltérés az egyes óvodák között. — Ez igaz. Egyes óvodáknak sikerül szerződést kötni a nagykereskedelemmel a szállításra, így az árrés különbözete, az olcsóbb beszerzés haszonnal jár. Az élelmezés függ a területi elhelyezkedéstől, a szállítási lehetőségektől, a piaci árukínálattól. és nem utolsósorban a konyhai dolgozóktól is. Végül hadd jegyezzzem meg, hogy az óvodákban eddig is volt lehetőség a 10 százalékos norma- túllépésre — és ezután is. Mindennél fontosabb, hogy a fejlődésben levő gyerekek bőséges, ízletes táplálékot kapjanak, ezért az óvodákban gondoskodni kell erről. P. J. Mimi Lépéilicfét nélkül Magyarországon újdonságnak számító, úgynevezett lépésbetét nélküli, formázatlan harisnyanadrág gyártását kezdték meg a Nagybátonyi Harisnyagyárban. A Mimi nevű olcsó és tartós új termékből qaég az idén mintegy háromszázezret készítenek Nagy- bátonyban, ebből százezret úgy csomagolnak, hogy a kartonokba minden méretből kerüljön. Kíua 3# éve. 22.30: Hét miniatűr. 23.35: Puccini operáiból. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Egy férfi és egy nő. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mai dalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Napközben. 10.30: Hírek. 10.33—12.30: Zenedélelőtt. 12.30: Hírek. 12.33: A népművészet mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsolás a győri körzeti stúdióba. 13.25: Ifjúsági könyvespolc. 13.30: őszi muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—16.08: Szórakoztató antikvárium. 16.08: Külföldről érkezett. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Zenei tükör. 18.09: Disputa. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: Földön, vizen, levegőben. 21.43: Meny- dörgő robaj. 22.00: Tánczene. 22.30: Kellemes pihenést! Közben: 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 24.00:: Hírek. Időjárás-Jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Zenekari muzsika. Közben: 9.00—9.30: Iskolarádió. 10.00: Purcell operáiból. 10.40: Népzene sztereóban. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.05: Kamarazene. 12.21: Eric Ericson vezényli a Stockholmi Rádió énekkarát. 13.00: Hírek. időmunkásokat alkalmazhatunk, a technológia olcsóbb, jobb a réginél, s ez sem utolsó szempont. A kárpitosüzamiek varrnak védőhuzatot, tehát ez is helyben készül. S még valami, az IFA-ba percek alatt beszerelhető az ülés. A pátyiak köztudottan vál- lalkozókedvűek. Ugyancsak a Műanyagkutató Intézet kísérletezte ki a hazai széllovasok masináit. A gyártásra azonban egyelőre nincs vállalkozó. A Műanyágikutató Intézet a balatonlellei vegyesipari szövetkezetét bízta meg a sorozatgyártással. A szövetkezet erejét azonban meghaladta -a kérés. A kutatóintézet szívesen eladja a pátyi tsz-nek a szabadalmat- Itt pedig azon gondolkoznak, hogyan szerezhetnék meg a legrövidebb idő alatt az új termékre a gyártási engedélyt. Pacher Gábor és munkatársai már felkeresték a TRIÁL Nagykereskedelmi Vállalatot és az INTERÁG Vállalatot, tudakolva: mennyi a hazai és az exportigény. A pátyiak ugyanis sok ezret tudnának gyártani az üvegszállal erősített poliésztergyanta széllovasból. U. Gy. Miriam, Ingrid, Susanne. Nem a szebbik nem képviselőit, hanem a Magyar Selyemipari Vállalat legújabb poliészter fonalból gyártott termékeit rejtik a hangzatos nevek. A szemre is tetszetős kelmékkel a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület és a Magyar Selyemipari Vállalat által közösen rendezett A selyem jövője című kiállításon találkozhatnak az érdeklődők. A fővárosban, a TIT Természettudományi Stúdiójában azokat a fejlesztési programokat is megismerhetik, amelyeket a gyár évek óta folytat a gyártmányszerkezet korszerűsítéséért. Fejlesztési elképzeléseik bizonyítják, hogy a hagyományos textíliának, a selyemnek, nagy jövője van. Ponge nevű könnyű bélésszövetük, amelyet a váci bélésszövőgyár Zsebtolvajlás... A régi alvilági szakma manapság ritkábban mint egy emberöltővel ezelőtt. De még így is mindennap 3—4 ilyen bűncsejárás-Jelentés. 13.05: Műsorismertetés. 13.08: Mayr: Médeia Korin- thoszban. Közben: 14.31: Modern írók portréi. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Muzsikáló fiatalok. 16.50: Popzene sztereóban. 17.50: Romantikus zene. 19.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.05: Természettudósok Zsámbékon. 19.35: Dvorzsák: I-moll trió. 20.08: Pázmány Péter — a régi magyar nyelv művésze. 20.35: A dzsessz történetéből. 50. rész. 21.15: Holnap közvetítjük... 21.45: Kilátó. 22.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 23.30: Hírek. Idő járás-jelentés. 23.45: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek Is elkezdhetik. 8.05: Iskolatévé. Történelem. Az ipari forradalom. 9.45: Francia nyelv. 10.05: Masryar irodalom. 11.05: Rajz. 14.35: Iskolatévé. Történelem. 15.09: Magyar irodalom. 15.30: Rajz. 15 59: Napköziseknek — szakköröknek. Ismerkedés Gumiországgal. Matematika. 1. rész. 16_20: Ilinek. 16.25: „Ha maid a bőség kosarából.” Magyar rövidfilm. 17.03: Tél — tavasz. Román néozenei fil™>. 17.30: Éeők és égetők. 18.10: Tévcbörze. 18.20: Falujárás. 19 00: Reklám. 19 15: Esti mese. 19 29: Tévétorna. 19.30: Tv- híradó. 20 00: Jogi esetek. 20.-*0: Reklámújság. 20.50: Te*-sport. Lab- darúgó-kunannT*. összefoglaló. 21.40: Békés József: Ebéd. Tévéfilm. 22.20: Tv-hí—dó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Kertészkör. 20.15: Forgószín. 20.55: Szervizvizit. Riportműsor. 21.25: Tv-híradó, 2. 21.45: összmunka bűnügyben. Kanadai filmsorozat. Almok és egyebek. (14 éven felülieknek!) lekményt követnek el az or« szagban. Egy márciusi szombat reg* gel a gyáli piac lacikonyhája előtt történt zsebtolvajlás. F. J. 57 éves falubeli férfi tárcája, a fizetés és az első falat közti pár pillanat alatt tűnt el, bár ő erről csak később értesült. A kolbász- és hurkasütő előtt álló sorból azonban egy férfi kiszólt: Uram, megvan még a pénze? S a következő percben egy korábban tülekedő, de immár menekülő fiatal pár után megkezdődött a hajsza. Rostás János, a 19 éves tettes és társa a standok közt egérutat nyert, de a meglopott férfi és alkalmi famulusa nem mondott le egykönnyen az elemeit 1700 forintról. Taxiba ültek és előbb a kockás, majd egy személygépkocsival cirkáltak a faluban, s később egy kocsmánál a tolvajok nyomára bukkantak. Az autós üldözők távolról, észrevétlenül követték őket, majd amikor a férfi és a nő visszatért a piacra, egy rendőrrel igazoltatták őket. Rostás János zakója béléséből 300 forint híján előkerült a pénztárca. A férfi ittasságával magyarázta élete első bűncselekményét. A Pest megyei Bíróságon dr. Várady Béla tanácsa 8 hónapi börtönre ítélte az analfabéta vádlottat, de a büntetést 2 év próbaidőre felfüggesztették. B. E. lilonor ős Vidéke, Honor, előállítja a Szikra Lapnyomda, egy hónapra 30,— Ft. Index: 25 061 HU ISSN 0133—0659 • * • •