Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
Fölösleges életek Az első kudarc * Bármennyire tények igazolják is a címként választott megállapítást, hogy vannak fölösleges életek, mi megkérdőjelezzük. Mert hiszen lehetnek-e magukat fölöslegesnek érző emberek, akik —• föladják azt, amit életnek nevezünk? Föladják; méreg, víz, kötél, kés, gáz, gyógyszer; minden alkalmasnak látszik arra, hogy elveszítsék azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Helyszínek; munkahelyi iroda, a lakás valamely helyisége, az erdő, a kút, a folyó, a vasúti pálya. Az indítékok; ismeretlenek, családi és munkahelyi konfliktusok, mellőzöttség, szerelmi csalódás, gyógyíthatatlan vagy annak vélt betegség, a bűncselekmény következményeitől való menekülés ... Eszközök, helyszínek, indítékok ezernyi változatban, egyetlen végeredménnyel. A tapintatos fogalmazás így hangzik: tragikus körülmények között elhunyt. A nyers valóság: öngyilkos lett. nyi irodalomból a leghíresebb — az alapmű, ahogy a tárgyilagos szakemberek minősítése hangzik — Émile Dunkheim Az öngyilkosság című szociológiai tanulmánya. A több, mint nyolcvan esztendeje megjelent munkában olvashatjuk: „Amikor az emberi személyiséget szentségnek tekintjük, és annak kell tekintenünk, aki felett sem az egyén, sem a csoport nem rendelkezik szabadon, tilos minden ellene elkövetett merénylet. Nem számít, hogy a bűnös és az áldozat ugyanaz az egyén; a tettből eredő társadalmi baj nem szűnik attól, hogy történetesen ugyanaz szenved tőle, aki okozta. Ha egy emberélet erőszakos megsemmisítése magában véve és általánosságban felháborít, mert szentségtörésnek érezzük, akkor ennek semmilyen változatát sem tűrhetjük. Az a kollektív érzület, amely ebben engedményt tenne, hamarosan erejét veszítené." Gyorsan ívelt fölfelé a pálya. A friss diplomás mérnök két esztendei munka után már osztályvezető, azután újabb három és fél év elteltével a nagyvállalat főosztály- vezetője. Sikeres ember — mondták rá. S élvezte a sikert. Talán túlzottan is hozzászokott, úgy vélte, neki minden engedelmeskedik. Kedvenc mondása: szeretem a lehetetlen helyzeteket. Hihette, igazat állít, tudni nem tudhatta; nem találkozott még lehetetlen helyzetekkel. Az első kudarc, egy általa áterőszakolt fejlesztési terv csődbe jutása megrendítette. Hiányzott a hajlandósága arra, hogy elgondolkozzon, keresse a tévedés okát. Leváltását kérte. Megbüntették — évi nyereségét elvonták —, de maradt a beosztásában. Hiba volt? Nehéz belelátni egy emberbe. Energiáinak java attól kezdve arra pocsékolódott, hogy önigazolást keressen az elvetélt fejlesztésre, bizonyítsa, igenis, neki volt igaza. Most valóban a lehetetlent kísértetté, előre látható eredménnyel. Figyelmeztették, először négyszemközt beszélt vele a pártbizottság titkára, majd — már hivatalos jelleggel — az következett, ami természetes: a vezérigazgató, a pártbizottság titkára és közvetlen felettese, a vezérigazgató-helyettes mondta el tapintatosan, de nyíltan, hogy tévútra futott, változtasson útirányt, mert amerre halad, nem jut sehová. A három embernek nincs megbánni valója; azt tették, amit tenniük kellett, amit gyakran hoz magával tisztségük, kötelességük. Egybehangzóan állítják: partnerük feszültnek látszott, mint mindenki ilyen helyzetben, de egyetértett az észrevételekkel. Másnap reggel felesége telefonált a munkahelyre: férje előző nap, a szokott időben nem érkezett haza, s azóta sem tud róla. Kisváros ez. Pillanatok alatt felelt nemmel a rendőrség, a kórház, pillanatok alatt szétfutott a hír a munkahelyen. Voltak cinikusak és pánikba esők, akadtak vál- lukat húzók; a vezérigazgató és a pártbizottság titkára kiment a lakásra. Két rémült gyereket, s a szinte sokkos állapotban levő feleséget találták ott, mondták ugyan az ilyenkor kétségbeejtően szokványos szavakat — talán... esetleg .... az is lehet... —, s még ott tartózkodtak a lakásban, amikor a rendőrségtől megkapták az értesítést telefonon: a város melletti kisebb erdőben megtalálták a család gépkocsiját, s nem messze tőle a családfőt, holtan. Fölakasztotta magát. Kérik, ha lehet, fáradjanak be a kapitányságra ... nem, búcsúlevél nincsen ... bűncselekményre utaló nyom szintén hiányzik ... A vezérigazgató tartotta a telefont, ránézett a feleségre, kiküldte a két gyereket, s' utána mondta ■ volna az asszonynak, amit mondani kellett, de akkor már a pártbizottság titkára kapta el az összeomló testet Mentők... Fél óra elteltével a hírrel foglalkozott a város; kommentálták. Mint minden ilyen hírt. Nem sokkal több mint négy hónapja ennekj És ma? A főosztályt új vezető irányítja, elődjét nem ismerte, máshonnét érkezett ide. A beosztottak? Ebbe nem lehet beleszólni, nagyon sajnáljuk — körülbelül ennyit lehet lényegként kihámozni a kenetes vagy éppen ridegen tömör mondatokból. A lakókörnyezet? A szörnyű minősítéstől odáig, hogy nem is azért tette, hanem mert..., s itt mocskos pletyka következik a feleségről, aki... Aki még ma is betegállományban van, a két gyermek a nagymamánál, s az idegorvos nem tud nyilatkozni arról, az asszony mikor lesz munkakéoes. Férie harmincnégy évesen metszette el azt a szálat, ami őket, s őket a világgal összekötötte. Tilos minden merénylet Suicidium — öngyilkosság; könyvtárnyi irodalma van a tragikus emberi cselekvésnek. A könyvtárTc lennél a menyem Tizenkilenc éves nő búcsúlevele, melyet volt vőlegényének címezve hagyott hátra szülei lakásán, mielőtt nekiindult az éjszakának, hogy a vonat elé vesse magát. (Részlet) ... Te úgy mentél el, hogy nem számított neked, te voltál az első életemben, s én azt akartam, hogy soha ne is legyen más. Most már nem is lesz. Amikor azt kérdeztem, miért hagysz el, hiszen én szeretlek, azt felelted: majd elmúlik. Emlékszel? Neked ennyi volt az egész? Tényleg ennyi? Megkaptál és többet nem voltam érdekes, jöhet a következő? Akkor minek kellett az eljegyzés, a fölhajtás, a szemfényvesztés anyáméknak, hogy így 1. néni, úgy 1. néni, nincs aranyosabb lány a maga lányánál? Ezt mondtad? Ugye, ezt, biztosan emlékszel rá, s ha nem, majd eszedbe jut, amikor megtudod, mi történt. Maidnem elsüllyedtem a szégyentől, amikor elmentem a dokihoz, hogy tablettát kérjek, mégis mentem, mert te kérted, hiába kértem, várjuk meg az esküvőt, hülye vagy, hol élsz, ezzel intézted el. És most? Most is hülye vagyok szerinted? Miért? Mert szeretek valakit, aki engem nem szeret? Mindig fölvágtál azzal, hogy a haverok mennyire hallgatnak rád, látod, te vagy a fej a haveroknál, de magad előtt is az vagy? Mitől? Attól, hogy nem törődsz senkivel? Tudod, mit mondott édesanyád? Ha npm hiszed, kérdezd meg tőle, mert azt mondta, jó lenne kislányom, a menyem te lennél, ezt a fiút mi nem tudjuk féken tartani, talán te majd igen, mert ilyen rendes lánnyal még soha nem állított be hozzánk, amilyen te vagy, szülsz neki egy gyereket, s akkor talán megjön az esze. Ezt mondta, de látod, most majd lesz valaki más, aki szül neked gyereket, s ki tudja, milyen apja leszel annak a kicsinek? Olyan apja, mint amilyen szeretőm voltán nekem? Olyan???!! Mert akkor inkább ne legyen, maradjon neked az istened a pia, meg a cimborák, hiába rimánkodtam neked, látod, már kaptál fegyelmit a melóban a pia miatt... A búcsúlevelet a címzett nem vette át, a hatóságok az eljárás lezárása után, kérésre a leány szüleinek adták át. Kedvezőbb kép Gyávák vagy éppen bátrak ők, amikor cselekszenek? A céltalanság téteti meg a végső lépést, esetleg fordítva, éppen az, hogy ráleltek a megoldásra? Pest megyében kedvezőbb a kép az országos átlagnál, ha persze, itt bármit is ezzel a jelzővel köthetünk össze. Amíg a megyében az ország lakosságának 9,1 százaléka él, addig az összes öngyilkosságok 8,5 százalékát követik el az e közigazgatási határon belül letelepültek. Valamennyi elhunyt közül a megyében 3,3 százalékot tesz ki azok aránya, akik maguk keresték a véget. Mondhatnánk, nem nagy ez a részesedés. Ne mondjuk. A halál mindig szörnyű, de amikor csinált, amikor kimesterkedett, akkor végképp elviselhetetlen. Csúnya nagy hó volt Lakják a házat, gondozzák a portát: az örökös, az unoka. Amikor a tűzoltók kiszedték a kútból a hatvankilenc éves asszony tetemét, csak ismerősök álltak körülötte, rokon egy sem. Rokon másnap érkezett, s azt tudakolta a tanácsházán, volt-e már hagyatéki leltár, mert ő úgy tudja, betétkönyveknek kell lenniük ... Nehogy illetéktelenek kezébe kerüljön! A rokon a szomszédos faluból jött, három kilométerre mindössze az idős asszonytól, de nyolc esztendő alatt először. Nyolc éve, hogy a végzetes ugrás megtevője eltemette férjét, s egyedül maradt. Négy gyermeke szerte az országban, unokáinak egyike viszont a szomszéd faluban. Utoljára halála előtt tíz esztendővel látta. Mégis, reá hagyta a házat. Mert ő volt az egyetlen unoka, aki járt nála, akit ismert... A közjegyzővel hitelesített s annál letétbe helyezett végrendeletben éppen ezért tagadta ki még az úgynevezett köteles részből is gyermekeit; érdemtelenek az örökségre, mert hosszú évek óta nem tartottak vele kapcsolatot, sőt, két gyermek még az édesapa temetésén sem jelent meg. A közjegyző a szűkszavú fölvilágo- sítás után minden további részletért az örököshöz utasít. Szőke, kék szemű fiatalasszony fogad, kisdedet dajkál, akár Mária is lehetne portréja. Tágas ház az otthonuk most, a szomszéd faluban'egy bérelt szobában laktak. A berendezés vadonatúj, az örökölt pénzből vásárolták. Az uram kocsit akart, dehát mondtam, csak nem leszünk itt öreg kacatok között. Kemény a hangja, szeme hideg, látszik, hozzászokott, övé az utolsó szó. Az udvaron kút, kimutatok az ablakon, ebbe...? A, nem, fúrattuk, azt bedöntettük a mesterrel. Már-már a kegyelet némi szikráját vélném az aktusban, amikor jeges szélként csap nyakam közé a hangja: Eliszaposodott teljesen, tíz perc alatt kiszívta a motor, bosszankodtunk eleget miatta, s akkor mondtam az uramnak, ebből elég, ha azt mondta a mester, nem lehet kitisztítani, akkor fúrjon másikat, nem fogok örökösen pukkadni, hogy pont akkor fogy el a víz, amikor kellene. Mikor halt meg a nagymama? Mikoris? Várjon csak, igen, tavaly, januárban, vagy februárban elején, csúnya nagy hó volt éppen... Könnyebben döntenek úgy? Pest megyében 1977-ben 217 ember vesztette életét közlekedési balesetekben; öngyilkos lett 363. Pest megyében 1978-ban 220 személy fizetett vétlenül vagy vétkesen életével valamilyen közlekedési eseménynél; az öngyilkosok száma 394. A sorsukat nem vállalók 68,7 százaléka férfi volt a megyében tavaly, bár az összes elhunytak közül arányuk jóval kisebb, 54,2 százalék. Könnyebben döntenek úgy, hogy vége? Nyomosabb okaik vannak rá? Konfliktustűrő képességük kisebb, mint a nőké? Kevésbé tartja őket vissza család, gyermek? Jobban kétségbe esnek a vélt vagy valódi zsákutca láttán, mint a nők? A meghaltak 16,9 százaléka tartozott 1978-ban Pest megyében a 40 és 59 év közöttiek korcsoportjába, az öngyilkosoknál arányuk 37,5 százalék.' A 15 és 39 év közé számító életkorúak részesedése az ösz- szes halálozásból 4,8 százalék, az öngyilkosságot elkövetőknél 27,4 százalék. És van tizenöt év alatti is az élettől így megválók csoportjában... Nekik milyen helyzetkonfliktusaik lehettek? Mit másoltak, utánoztak cselekedetükkel? Eltört a szemüveg Még nincs két hete, hogy hazahozták a kórházból; több, mint öt hónapig küzdöttek az orvosok az életéért. Hosszú ideig betegállományban lesz, a bevett méreg súlyos veseműködési zavarokat hagyott maga után örökségül. Még nincs harmincéves, de tizenöttel többnek látszik. Anyja, mielőtt bevezetett hozzá a szobába, elsírta magát. A legderekabb legények kö- zé tartozott a faluban, most meg... legyint és * hüppög, nyitja az ajtót, kérdi, mit hozzon, csak azután mondja, ki vagyok. Megtoldom, tudatva jövetelem célját, ha vállalja a beszélgetést. Most már igen, hülyeség volt, elintéztem magam — feleli. A jól kereső, mindig vidám Széthulló cserepek Kulinyi István grafikáid szakmunkás tette előtt mindenki értetlenül állt a munkahelyén. Fölcsillan a szeme: a srácok küldték? A srácok: a brigád. Igen, jártak nála a kórházban többször is, amikor már látogatni lehetett, de amióta hazahozták, még nem voltak itt egyszer sem. Jó közösség? Az, higgye el, ha az embernek mindig csak ilyen emberekkel lenne dolga... Elhallgat, fölnéz a mennyezetre, szeme sarkában könny ül. Várok, magától folytatja: mondták, hogy miért? Bólintok. A bizonyos harmadik miatt hagyta el a felesége. Válóper, látszatra minden gond nélkül, simán, a feleség elismeri, van új választottja, házasságot kíván azzal kötni, férjét soha nem szerette ... Talán az odavetett fél mondat lehetett az, ami elindította .a pokoli gépezetet? Talán nem is volt igaz ez a fél mondat, de jól hangzott ott a tárgyaláson? Miért ne szúrjon egyet, ha •lehet, miért ne tegye így is emlékezetessé magát? Az asszonyt erről már soha senki nem tudja megkérdezni. Mint antik drámák végzete; új választottja, a néhány órás férj, az erősen ittas vezető, mellett halt meg egy tehergépkocsi és a Lada találkozásakor; férje a mentőautóból indult utána. Nagy csönd van a szobában. Én temettem el őket, mert nem volt senkijük. Anyám először nem akarta Azután rámhagyta, intézzek mindent. Megkapták a tisztességet, úgy, mintha a testvérük lettem volna. Aki már holt, azon nem lehet semmit számonkérni, igaz? Erre gondoltam. S arra, mégis az én feleségem ő, hiszen velem három évet élt. azzal a férfivel meg öt vagy hat órát összesen. Tekintete a szobát járja körbe, szavai halkak, bizonytalanul kapcsolódnak. Munkatársaitól tudom: egy szót sem szólt nekik a válásról, s arról, hogy volt felesége meghalt, ő temetteti el. Csak annyit vesznek észre rajta abban az időben, hogy eléggé megcsendesedett. Korábban a tréfamesterek egyike, most ugyan mosolyog az ugratásokon, de ő nem kezdeményez. Egyikük meg is kérdi: mi van veled? Azzal felel: kezd benőni a fejem lágya. Ezért azután villámcsapás tényleg a hír: öngyilkos lett. S csak az menti meg, hogy édesapja a szokottnál sokkal korábban ér haza, összetörte a szemüvegét, anélkül nem tudott dolgozni, hazaiött a munkahelyéről. s ott találta agonizáló fiát... S csak az menti mea, hogy a nem messzi városban fölépült a kórház... S csak az menti meg. hogy erős, edzett, nagy ellenálló képességű a szervezete. A szervezete; fizikailag. Ha kellemetlen a kérdés, ne feleljen: miért tette? Gyanúsan gyorsan vágja rá: nem, nem kellemetlen. Annyira nem, hogy — s most először mosolyféle jelenik meg az arcán — apámnak megígértem, ha már fölkelhetek, csináltatok neki egy aranykeretes szemüveget... Mert annak köszönheti? Megköszöntem az apámnak, amikor először bejöhettek hozzám, akkor már megköszöntem, de amikor magamhoz tértem, akkor elátkoztam mindenkit, miért hoztak vissza ide, amikor menni akartam Kérdeztem: miért? Ja, igen. Ügy tesz, mint aki elfeledte a kérdést, a válasz sokára, nagyon csendesen érkezik: szerettem, én igazán szerettem a feleségemet, még akkor is, amikor tudtam, most esküdik azzal a másikkal. S amikor meghalt? Akkor azt éreztem, nekem is végem. Valamire való Az arlesi zsinat 452-ben kimondja: az öngyiikosság bűn, nem más, mint a sátáni dühroham következménye. A következő évszázadban, 563-ban a prágai zsinat azzal tóld- ja meg e megállapítást, hogy „az öngyilkosokat semmiféle megemlékezés nem illetheti meg a mise szent áldozatában, és a zsoltárok énekhangja nem kísérheti el testüket a sírba”. Mégis, az öngyilkosok száma — amióta erről írásos dokumentumok vannak — folyamatosan nőtt a, keresztény országokban éppúgy, mint más államokban. Az európai országokban például egy évszázad alatt — egymillió lakosra kivetítve — másfél, kétszeresére bővült csoportjuk. Émile Dürkheim több, mint nyolcvan esztendeje írta le — már idézett művében — a következő sorokat: „Következésképpen a baj orvoslásának egyetlen módja: belsőleg oly szilárddá tenni a társadalmi csoportokat, hogy keményebben tartsák az egyént s az is- jobban ragaszkodjék hozzájuk. Az egyénnek jobban éreznie kell, hogy hozzátartozik a kollektív lényhez, amely megelőzte őt az időben, amely túléli őt, és amely minden irányban túlterjed rajta. Ebben a? esetben már nem saját magában keresi viselkedésének egyetlen célját, s megértve, hogy csak eszköz a rajta kívül levő cél szolgálatában. rádöbben, hogy valamire való. Az élet újra { •telmet kap szemében, mert újra meglesz a természetes célja az orientációja.” MÉSZÁROS OTTÖ
