Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

1979. OKTOBER 21., VASÁRNAP Válasz nélkül maradt kérdések Avagy: aki egyedül elvitte a balhét ■— Nagyon megfizettem érte. Sem elmondani, sem megírni nem lehet, hogy mennyit szenvedtem. Nem is tudom, hogy bírtam ki idegösszerop­panás nélkül; talán a család, a kollégák itt a boltban és a vevők, talán az ő vigasztalá­suk, emberségük segített. Köz­ben is tudtam, hogy ez bor­zasztó, januárban megpróbál­tam abbahagyni, de nem le­hetett, aztán áprilisban végre sikerült. Júniusban, amikor kibukott az ügy már nyugodt voltam és akkor rettenetes kilenc hónap következett. Most valami nagy megnyugvást ér­zek, tudom, hogy az életemben már soha többet nem történ­het ilyen, mór azokkal a le­hetőségekkel se élek, amikkel szabadna. — Nagy Istvánná 54 éves szigetszentmiklósi boltve­zető a legcsekélyebb érzelmes- ség nélkül mondta ki mind­ezt. Csúszópénzre ment Ráckevei járási ügyészség vádirata: Magánokirat-hamisí­tással elkövetett csalás bűn­tette miatt Nagy Istvánná el­len indított bűnügyben. Az 1977—78. évben idegen munkakönyvek N felhasználásá­val fiktív munkaviszonyokat létesített és a munkakönyvek tulajdonosai nevének gyanú­sított által történő aláírásával különböző összegeket vett fel, amelyeket saját céljaira hasz­nált fel, illetve amelyekből az iparcikk bolt részére történő szállításoknál kisebb összegű csúszópénzeket fizetett. A járásbíróságon 1979 au­gusztusában, dr. Csatay bün­tetőtanácsa vétkesnek találta Nagy Istvánná boltvezetőt csa­lás bűntettében és folyamato­san elkövetett magánokirat- hamisításában, mint annak idején közöltük. Figyelembe vé­ve, hogy nevezett időközben az okozott kárt megtérítette és a Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat vezetői elismerték korábbi jó munká­ját, szakmai felkészültségét, alkalmazta az enyhítő sza­kaszt, így az elkövetőre 8 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. — Nem fellebbeztem, örül­tem. hogy vége az egésznek, ráadásul méltányosnak tartot­tam az ítéletet annak ellené­re, hogy bűnösnek ma sem ér­zem magam. Sok külső ténye­ző játszott közre abban, hogy hibáztam — teszi el okmá­nyait Nagyné és a csekkeket: a jogtalanul felvett illetmé­nyek összege 22 ezer 308 fo­rint és 70 fillér, ennek ka­matai 1338, a perköltség 2600, a büntetés 8 ezer, azaz össze­sen 34 ezer 246 forint és 70 fillér befizetéséről. Szigetszentmiklóson, a Jó­zsef Attila lakótelepen a Vas, műszaki, háztartási cikkek boltjában négy nő dolgozik, .gyakorlatilag az egész nagy­község ellátásáért és több mint egymillió forint árukész­letért felelősek. A bolt vezető­je jelenleg is Nagy Istvánná, aki 22 éve alkalmazottja a vállalatnak, ebből hat évet a gyártelepen, s most már ti­zenhatot a lakótelepen dol­gozott le vezetőként. Leltár­hiánya korábban sohasem volt, kétszer tüntették ki Kiváló dolgozó címmel, üzlete a ki­emelkedően jól működők kö­zé tartozott. Nem vo!t gond A vizespohár aljának nyo­mát talán ezredszer írja kör­be mutató ujjával. Nem néz fel, csak ha kérdezem. Nem látszik az arcán, hogy már egy év se kell és nyugdíjba megy. Nem bizalmatlan és nem hibáztat senkit. — Négyen vagyunk, nők. Ide gyakran 30—40 mázsa áru érkezik. Egy mosógép 50—60 kiló, papíráruból alkalman­ként el kell rakni 40—50 kar­tont. Elég mélyen van a pinceraktár. Egyébként is meg ’ kell nyerni a szállítók jóindu­latát. a munkásokét is és a kereskedőkét is. — Korábban is így volt. A nyomozás során sok évre visszamenőleg ellenőrizték a bolt gazdálkodását, de semmi szabálytalant nem találtak. — Ügy 1977 nyarától fo­lyamatosan kevesebben vol­tunk egy dolgozóval. Mindent megpróbáltunk: volt aki jött, de két hét múlva megszökött, a másikat mi küldtük el, mert csak beszélgetni akart, dolgoz­ni nem. Ide két arc kell, az egyik a raktárban a kemény fizikai munkához, a másik a pult mögötti mosolygáshoz, csevegéshez. Szóval nem ta­láltunk megoldást. — Jött ap. év végi csúcsfor­galom és az eladótérbe csak alkalmi segítségeket kaptam egy-két napra, esetleg egy hétre, ezeknek is fizetni kel­lett valamiből. A nagy rak­tárkészlet miatt a szállítók is többe kerültek. Az árut disz­ponáló kereskedelmi vállala­tok ügyintézőinek csak ap­róbb ajándékokat adtam: egy kis finomabb italt, cigarettát, édességet. Igaz, nem volt ná­lunk hiánycikk, választék és mennyiség is bőven volt. Ka­rácsony után az egyik fiktiv nyugdíjast azonnal kiléptettük, a másikat csak januárban. Mivel azonban a hiányzó dol­gozót továbbra sem tudtuk pó­tolni, az egyik munkakönyvét ismét visszaadtuk a központ­nak. Ds nekem akkor már ál­matlan éjszakáim voltak, vé­gül áprilisban ezt is megszün­tettük. Júniusban kérdezett rá az ellenőr a dologra. Én azon­nal megmondtam az igazat. — Öriási meglepetés volt számunkra Nagy Istvánná csa­lása, ki gondolta volna, lát­szólag kitűnően mentek a dolgok, nem volt semmi gon­dunk azzal a bolttal — mond­ta Gerocs Lajos, a vállalat fő­könyvelője. Non .volt. gond­ja, csak Nagynénak. Megol­dotta. Egy tisztességes élet árán. Nyugdíjbavonulása előtt alig két évvel manipulálni, csalni kezdett. A férje kitű­nően kereső szakmunkás, la­kásuk, kocsijuk, hétvégi tel­kük már évekkel ezelőtt volt. a lányuk férjhez ment, s a férjnek már volt lakása. Nem okozott anyagi gondot a sza­bálytalanul — fél év alatt fel­vett 22 ezer forint azonnali, eav összegbeni visszafizetése. Mi volt hát Nagyné indítéka? Beismerő vallomás — Téved, ha arra gondol, hogy nem lett volna szabályos elintézési lehetőség a bolt problémáinak megoldására — válaszolt Szilvási Imréné dr., a Pest megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat igazgató­ja. — Először is rendelkezés­re állt bizonyos összegű állo­mányon kívüli bér, ebből Szi- getszentmiklóson sokkal töb­bet használtak fel az átlagos­nál, mert ezzel fedezték egy külső raktár bérleti díját is. Azt nem lehet megállapítani, hogy valóban többet fizettek-e a bérletért, mert az összegek felhasználása összemosódik. Tegyük hozzá: a raktár Na­gyék garázsa volt, amelyet már korábban többször bérbe vettünk, ha nehéz helyzetben voltunk. Ami a csúszópénze­ket illeti: á vállalat nem fe­dezheti, ha egy boltvezető megajándékozza a szállítók ügyintézőit. — Az előírások szerint nők csak 20 kilóig emelhetnek. — Boltjaink 50 százaléka bérelt ingatlan, a szűk hely miatt képtelenek vagyunk gé­pesíteni. ezért a rendelkezést sem tudjuk betartani. Segí­tünk tehát az állományon kí­vüli bérrel, amely kétségtele­nül nem nagy összeg, s tud­juk, hogy ezért nehéz alkalmi munkást találni. — A volt munkaügyi osz­tályvezetőjük minden kifize­tést aláírt, engedélyezett. — Nem lehetett bizonyítani, hogy Dobóné tudott a fiktív foglalkoztatásról és azt sem, hogy ő hozta be a munka- könyveket. De az ellenőrzést kétségtelenül elmulasztotta. — Csakhogy hetente több­ször megfordult a szigetszent- miklósi üzletben, húszéves kapcsolat fűzte Nagynához és fél év alatt nem figyelt fel arra, hogy. az általa juttatás­ban részesített emberek nem léteznek a boltban. E nagyvo­nalúság máshol is megmutat­kozott? — Kétségtelen, az ellenőr­zést máshol is elmulasztotta. — Aztán felelősségrevonás nélkül távozott. — A bizonyítható mulasztá­sok miatt nem tudtuk volna fegyelmileg elbocsátani, csak megbüntetni. Viszont nem akartunk tovább dolgozni ve­le, ezért megkértük, hogy lép­jen ki. A bírósági tárgyalás után Nagy Istvánná boltvezető fi­zetését fegyelmi büntetésként havonta 600 forinttal csökken­tették — nyugdíj előtt egy év­vel. — Azért maradhatott ve­zető, mert figyelembe vettük korábbi jó munkáját, s hogy nyugdíjazás előtt áll, s azt is:, megbánó magatartást ta­núsított a rendőrségen, a bíró­ságon és a fegyelmi tárgyalá­son, olyasmit is beismert, amit az ellenőrzés fel sem de­rített — kívánkoznak ide a főkönyvelő szavai. Nemcsak itt Nagy Istvánná felelősségét nem volna helyes szemernyit sem csökkenteni. De elgon­dolkodtató, hogy mai szólással egyedül vitte el a balhét. A vállalat igazgatója is elismer­te: túlzottan elnézőek voltak kilépett osztályvezetőjükkel. S még most sincs válasz vala­mennyi kérdésre. • Hogy érez­hetik magukat azok az ügyin­tézők akik elfogadták és el­fogadják a konyak-korrumpá­lást és nemcsak Nagyúétól? Hogy érzik magukat a szállí­tók, akik egy százasért szóba sem állnak a boltvezetővel és nemcsak Nagynéval? Hogy ér^ik magukat azok, akik olyan feltételeket teremtenek, hogy Nagyné egyedül keres­se a megoldást gondjaira és nemcsak egyedül Nagyné. Mi­lyen hiánycikkek azok, mi­lyen áruterítési problémák azok, amelyeket pénz, ko­nyak, cigaretta, édesség kísé­retében meg lehet szerezni, il­letve oldani és nemcsak Pest megyében. Valakiknek a kérdésekre vá­laszt kellene adniuk! Kriszt György A vizek világa II Tr mr mm A Hortobágyi Nemzeti Parkban, a 33-as főút Hortobágy-halas- tói elágazásánál levő épületben kapott helyet a puszta vízi világát bemutató kiállítás. A látogatók megismerhetik a Hor­tobágy vizeinek állatait, a szikesek, rétek és nádasok madár­világát Tirkányl Béla felvétele Levegőben a PIK Párizs után Budaörsön Párizs után Budaörsön is si- kert aratott a motoros PIK: pénteken a sajtó képviselői, szombaton pedig a magyar re­pülőszak értők ismerkedtek meg a finn Eiri Avion gyár legújabb termékével. Százak figyelték méltóság- teljes maga-gurui ását, az ön­erőből történő felszállást és a barkácsmumkának tűnő mo­tor húsz másodperc alatti ki­emelését, visszazár ását. A gépet a finn gyár igaz­gatója, Hanna Rihelä mutatta be az érdeklődőknek, s az el­ismerést keltő bemutatót Markka Hiedanpää konstruk­tőr repülte. A fiatal igazgató elmondta, hogy világszerte nagy az érdeklődés az új típus iránt. Hazánkba nem elsősor­ban a piac reményében hozzák el a gépet, hanem azzal is a magyar—finn repülőkapcso­latok elismerését akarták ki­fejezni, hagy a szocialista or» szagok közül egyedül Budaör» sön tartottak bemutatót. Példás ítéletek devizabűncselekményekben Lebukott valutázók, csempészek H. J. 47 éves - esztergályos július 4-én Pilisbbrosjenőről New Yorkba indult. A férfit nagynénje várta a Hudson fo­lyó torkolatánál. Ferihegyen vámvizsgálatkor H. J. a be­váltott 39 dollárjáról 'tett nyi­latkozatot. A kolduspánz sze­met szúrt, a vámos tüzetesebb kutatásba kezdett. H. J. tár­cájából 187 elhallgatott dollár és egy százmárkás került elő. A négy és fél ezer forintot érő valutát a 70-es években Magyarországon járt nagyné­ni hagyta itt. A Pan Ameri­can járata H. J. nélkül emel­kedett fel a pesti betofhról. Az .esztergályossal. — nyugati út-, levele és elfogott pénze nélkül — hamarosan egy vonat tért vissza Pilisborosjenőre. Né­hány héttel később a bíró­ság a lefoglalt valutát (mert engedély nélkül kísérelte ki­vinni az országból) elkobozta, s még öt ezer forint pénzbír­sággal sújtotta. Ötszázasok a fűtőcsőben Az eset általánosítható. A bírósági dossziékban hasonló vétkekért hasonló büntetések olvashatók. Akár Csehszlová­kiába, akár Ausztráliába tart az utas, ha háromezer forint­nál többet érő valutával lebu­kik, ugyanilyen retorziókra számíthat. Vasszigorral ítél i'tt a törvény. S hogy a hatóság súlyt adjon a devizavagypnt védő direktíváknak, minden esetben bevonja az útiokmá­nyokat. Ezzel a következ­ménnyel kevesen számolnak. A nyomozáskor tett vallomások jelzik, sokan nem tudják, mi­lyen szigorú rendelkezéseket hozott az állam a valutakész­letek megtartására. A védelmi vonal március óta a forintot is fokozottan őrzi. , Magyarok Lengyelországba, lengyelek Magyarországra már csak meghatározott összeg be­váltása után utazhatnak, ez­zel is visszaszorítani kívánják a feketézás't a forinttal. A korábbi 400 helyett ma már csak 200 forintot lehet (legfel­jebb 50 forintos címletekben) kivinni a határon. E szabály megszegését ugyanúgy bünte­tik mint a valutarendelkezé­sek kijátszását. Szárazon és vízen Nemrégiben ítéltek el a Pest vidéki Járásbíróságon egy gödöllői és egy domonyi há­zaspárt, akik együtt indultak autóstúrára Lengyelországba, de a határállomáson a Wart­burg fűtőcsövébe rejtve 8 ezer forintot találtak a zöld egyen­ruhások. A nyaralás elmaradt Pest megye pénzügyőrségén néhány szakma különösen gyakran képviselteti magát. A gyanúsítottak székében első­sorban kaimionosok és hajósok ülnek, utánuk a külföldi já­ratok buszsofőrjei és a spor­tolók következnek. Az elkob­zás és a pénzbüntetés összege náluk sem csekély, de legér­zékenyebben a külföldre uta­zás szüneteltetése érinti őket. A lebukott kamionosok ga­rázsba kerülnek, egy Passau- nái horgonyzó magyar üdülő­hajó szabadságra hazajött szakácsát pedig épp most tar­tották vissza a határőrök. Az ínyencmes-ter vétke: kint ke­resett több száz márkáját Munkaügyi viták Jogtalanul megvont prémium Egy mezőgazdasági terme­lőszövetkezet lakatosa a vas­ipari részlegnél több mint három évig: 1977. december 31-ig dolgozott. A múlt évben azonban az 1977-re járó .pré­miumot azzal az indoklással tagadták meg tőle, hogy a részleg szabályzata értelmé­ben, aki az évi munka érté­kelésekor — saját hibájából — nincs a szövetkezet állo­mányában. jogosultságát el­veszti. A határozat ellen az illető a szövetkezeti munka­ügyi döntőbizottsághoz for­dult, hangoztatva, hogy a prémiumszabályzatot nem lát­ta, vele sohasem közölték. El­utasították, mire a munka­ügyi bíróságnál pert indított, de ott is hasonlóképpen járt A legfőbb ügyésznek a jog­erőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvására a Legfelsőbb Bíróság a fsz-t a prémium kifizc- j tésérc kötelezte. A határozat indokolása sze-1 rint a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetekről szóló tör­vény, illetve rendeletek úgy intézkednek, hogy a munka- viszony évközben történő megszűnése esetén az ered- j menytől függő részesedés és I a prémium arányos részének kifizetése a zárszámadás jó­váhagyását követő 15 napon belül esedékessé válik. A dol­gozó akkor jogosult prémium- j ra. ha a kitűzött feladatot a | megszabott, határidőre teljesí- j tette. Kizáró tényező csak a | munkavégzéssel, illetve a vál­lalat egészének vagy megha­tározott részének tervteljesí­tésével függhet össze. A jogszabály a prémium kifizetésének feltételeként nem írja elő, hogy a dolgozó arra csak akkor jogosult, ha a munkaviszony a kifizetés napjáig fennállott — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. — Ilyen feltételek kikötésére lehetőség nincs. Ezért törvénysértő a tsz vas­ipari részlege prémiumsza­bályzatának az a rendelkezé­se, amely szerint a jogosult­ság feltétele, hogy a dolgozó az évi munka értékelésekor munkaviszonyban álljon. A továbbiakban a Legfel­sőbb Bíróság nyomatékosan rámutatott arra, hogy ha a kollektív szerződés vagy a vállalati belső szabályzat a jogszabályi rendelkezésektől eltér, a bíróságnak nem azt, hanem a jogszabály rendelkezé­seit kell irányadónak te­kinteni. Ebben az esetben a lakatos 1977 végéig dolgozott, tehát erre az évre a prémium meg­illeti. vissza akarta vinni Nyugat» Németországba. Egy Törökországba induló Volán autóbusz püspökszilá­gyi sofőrje ellen azért indult eljárás, mert 1420 forint ér­tékű valutát és 2400 forintot találtak zakójában, valamint kazettás magnójában. A férfit 3 ezer forint pénzbírsággal sújtották, vállalata pedig ma­gyarországi járatra vezényelte át. T. J. Budaörsön lakó vá­logatott sportoló nem kifelé, hanem hazaérkezésekor, s nem pénzzel, hanem 21 ezer forint értékű csempészáruval (evőkészlettel, rádiósmagnóval, ■búvárszivattyúval) bukott le. T. J.-nek a holmik elveszté­sén kívül ez a vállalkozás öt­ezer forintjába került. Kvarcóra és farmer A március 1-én szigorúbbá vált devizaszabályok nyomán hirtelen Pest megyében is megnőtt a devizavétkek szá­ma. Múlt év első felében 520 ezer forint értékben regiszt­ráltak szabálysértéseket és bűncselekményeket, míg idén, hasonló időszak alatt több mint 2 millió forint összeg­ben lepleztek le a rendőrök és a pénzügyőrök jogsértése­ket. Az új devizarendelet a forintkiáramláson kívül a 70- es évek második felében elter­jedt csencselésnek is gátat kí­ván vetni azzal, hogy meg­tiltotta a külföldiek és ma­gyarok közt az adásvételt. A csencselés azonban egy­előre tovább tart, a nem hi­vatalos kereskedelem megyei központja továbbra is a váci piac. A Duna-parti városon kívül még Cegléden bukkan­nak fel gyakran külföldiek, vagy magyar bizományosaik. A vonatok kapcsolószekrényei­ben, ülései alatt, víztartályai mellett, tetőtérben utazik fe­ketén az áru. Egyre több a gazdátlan csempészholmi, a tulajdonosok a kocsikban megtalált árukért gyakran nem jelentkeznek. A sláger még mindig a kvarcóra. Egy a napokban le­bukott férfi 2 hónap alatt 65 darabot forgalmazott, ebből 42-t Vácott. Még mindig nagy piaca van a borostyánnak, pi­perecikkeknek, hordozható té­véknek, s nem ért véget a farmerkorszak sem. A csem­pészáruk térítése az utóbbi években több bizonytalan eg- zisztenciájú személy foglalko­zása lett. Kialakult a munka- megosztás, nem egy külföldi már pontos címre, fix össze­gért hozza a holmit, az érté­kesítés a magyar partner vál­lalkozása lett. A Pestvidéki Járásbíróság az elmúlt hetek­ben hirdetett Ítéletet egy tipi­kusnak mondható ügj'ben: egy törteli testvérpártól 14 jugo­szláv farmert koboztak el, s még további 6500 forinttal büntették meg őket. Babus Endre A

Next

/
Thumbnails
Contents