Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-11 / 238. szám
VI. ÉVFOLYAM, 238. SZÄM 1979. OKTÓBER XX., CSÜTÖRTÖK Több megértést várnak Alapszervezetek a községekben Tudatos, tervszerű kádermunka Készül a kupola acélváza mm Szerelik, s a héten a helyére emelik a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói az épülő gödöllői művelődési ház tetőszerkezetének acélvázát, amelyet képünk még az épület belsejében, félkész állapotban ábrázol. Csiba József felvétele Járási labdarúgó-bajnokság Legyőzte vetélytársát a Pécel Kereskedelem, vendéglátás Bővülő szolgáltatás Megyénk kilenc járásának áfészei közül a mieink fejlesztették eredményesebben hálózatukat, az ötödik ötéves terv eddig eltelt időszakában. 1976. január 1-től ez év június végéig a túrái Galga- vidéke, a Gödöllő és Vidéke, valamint a Pécel—Isaszeg Áfész együttesen csaknem 6 ezer négyzetméterrel bővítette kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató egységeinek alapterületét. Áfészei nk-et ilyen tekintetben a budai járás,beitek követik 3810, a váciak 3760 és a dabasiak 3680 négyzetméterrel. TIT-szabadegyetem Változik a program A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest megyei szervezete az elmúlt hónapban kezdte A vezetéselmélet, a biológia, az állategészségügy legújabb kutatási eredményeinek alkalmazása az állattenyésztés gyakorlatában című szabadegyetemét, amelynek októberi programja megváltozott. Pénteken, október 12-én, délután három órakor a Pest megyei Állategészségügyi Állomás Gödöllő, Kotlán Sándor utcai helyiségében az eredetű leg januárra tervezett elő-- adást és konzultációt tartják meg. A téma Az immunbiológia és járványtant kutatások legújabb eredményeinek szerepe a termelési technológiák tervezésében. Előadó dr. Szent- Iványi Tamás akadémikus, egyetemi tanár. — Szociális segélyezésre Csömörön több mint 130 ezer forintot költenek az idén. A községben- nyolcán teljes, hatan pedig részsegélyt kapnak a tanácstól. — Megduplázódott a cigánylakoss,ágból rendszeresen munkát végzők száma Dány- ban az elmúlt hat évben. A munkaképes korúak közül 1973-ban csupán 47 százalék vállalt munkát helyben, a környékbeli vagy a budapesti üzemekben. Ez az arány mostanra már csaknem nyolcvan százalékra emelkedett. A nem dolgozó, de munkaképes korú személyek 90—95 százaléka viszont gyermekét nevelő anya. A KPM Autóiéi ügyelet Budapest—Pest megyei Közlekedésfelügyelete értesíti a Gödöllőn es a járásban üzemeltetett segédmotoros kerékpárok tulajdonosait, hogy akik a korábban megtartott műszaki vizsgákon megjelenni nem tudtak, feltétlenül vigyék el járműveiket a pótvizsgára, amelyet október 26-án, pénteken Máriabasnyőn a Török Ignác Gimnázium előtti parkolóban rendeznek, reggel 7- től délután 5 óráig. A zsúfoltság elkerülése vél gebt célszerű, ha reggel 7-től az A-tói E; délelőtt 9-től az F-től J; 11 -tői a K-tól N; délután 1 órától az O-tól Sz; délután 3 órától pedig a T- től Zs betűvel kezdődő nevű tulajdonosok érkeznek. A hatóság a vizsgadíjakról is tájékoztatást adott: 40 forint a vizsgadíja a Babetta 207/ 100; a Babetta 207/208;. a Riga 12, a Riga 16/1977; az IFA —Simson 'S—TN—H; a Jáva Tranzisztor 40; a Jáva—Mustang 23/200; a Jáva 5023—H Mustáng; a Ko-már 2330; a Hatszáz fiatal a tagja a községi lakóterületi KISZ- alapsze rve ze töknek. Róluk, mozgalmi munkájukról, a gondokról esett szó a KISZ járási bizottságának legutóbbi ülésén. Nem mintha egy testületi tanácskozáson a tennivalók széles palettájának valamennyi színét felfesthetnék az összképre, de azért számbavehetők a tennivalók, s legalább egy részük konkrét feladatokban is megfogalmazható. Magázódnak ? Ezekről beszélgettünk Márton Andrással, a KISZ járási bizottságának titkárával és Ádám Istvánnal, a bizottság munkatársával. Először a lakóterületi alapszervezetek sajátos problémáiról kaptunk tájékoztatást. A községek egyik jellegzetessége, hogy a tagság különböző korú, eltérő érdeklődésű fiatalokból to- borzódik. Egy-egy alapszervezet tizennégy és harminc éves tagjai között elképzelhető még a magázódás is, egymástól meglehetősen távol vannak, legalábbis ami a vitatémákat, a megértést illeti. A lakóterületi alapszervezetek a fentiek ellenére is inkább baráti alapon szerveződnek, a közösség iránti igény hozza létre őket. Éppen ezért némelyiknél a KISZ- szervezetektől megkívánt pártosság. politikusság néha csak nyomokban tapasztelhaKomár MR 2352; a Verhovi- na 5, valamint a Verhovina 6 jelzésű modelleknek. A többi segédmotoros kerékpár vizsgadíja egységesen 120 forint. A befizetésekhez postautalványt a helyszínen kapnak a vizsgáztatók, akiknek ez az utolsó lehetőségük, hogy járműveik január, elseje után is részt vehessenek a forgalomban. A jövő év elejétől ugyanis csak érvényes műszaki vizsgával használhatók a segédmotoros kerékpárok. * ________ Ki gyulladt az olajkályha Kigyulladt az olajkályha Hévízgyörkön, a Kossuth Lajos utca 72/a-ban, október 6- án este. A felfogó tálcában összegyűlt olaj kapott lángra, a nagyobb kárt maga a tulajdonos előzte meg azzal, hogy nagy méretű ruhadarabbal elfojtotta a tüzet. Vesztesége így is mintegy X0O0 forint. tó. Nehéz közös, tartalmas programokat szervezni, a tagság ugyanis többségében eljáró, bejáró, ingázó. S ez különösen azért aggasztó, mert ezeket a közösségeket éppen a szabad idő értelmes eltöltése tarthatná együtt. Ezek . titán azon sem csodálkozhatunk. hogy a politikai képzés is akadozik és a káderképzés, a vezetők ki- I választása is hagy maga után kívánnivalót. Aki vállalja, az tölt be vezető funkciót, terv- szerűségről alig lehet beszélni, hiányzik a tudatosság. Ingázók E látszólag komoly vádak azonban koránt sem a fiatalok tehetetlenségére, lustaságára vagy képességeire vonatkoznak. Hiszen már az is gond, hogy egy községi eljáró tizen- vagy huszonéves hol legyen KISZ-tag: a munkavagy a lakóhelyén. Bármilyen szomorú, egyelőre egyik sem túl jó megoldás, bár amint Márton András elmondta, inkább a lakóterületi alapszervezeteket kellene erősíteni, éppen azért, mert a munka után haza igyekeznek a fiatalok, s a gyárban, a szövetkezetben, ahol dolgoznak, formális a mozgalmi részvételük. Viszont éppen az utazások miatt a községekben jobbára csak késő este tarthatnak foglalkozásokat az alapszervezetek. De hol? Ez is kérdés, hiszen a legtöbb közösség nem rendelkezik önálló helyiséggel. Jó ha helyet kapnak a művelődési házban, az ifjúsági klubban vagy az iskolákban. Joggal kérdezhetjük persze, ha ilyen ellentmondásos a helyzet, akkor milyen a lakóterületi alapszervezetek irányítása? Nos nem lenne helyes erről sem rózsás képet festeni, hiszen mind az irányító közösségi, illetve a járási bizottságnak, mind pedig a községi pártszervezeteknek jobb, alkalmasabb formákat kell keresnie. A KISZ járási bizottságának legutóbbi ülésén erről is szó esett. — Bizottságunk már több éve akcióprogram kiegészítést adott, s a jövőben is ad a lakóterületi alapszervezeteknek — mondja a tervezett intézkedésekről Márton András —, amelyben konkrét lehetőségeket fogalmazunk meg. legyen szó akár a szervezésről, akár a községfejlesztési társadalmi munkákról vagy egyéb programokról. Kívánatos lenne az is, ha .az információs kapcsolatok javuljanak, mert manapság az egyéni vállalási rendszer csak a helyi tevékenységre vonatkozhat, hiszen a vezetőségek keveset tudnak a tagok munkahelyi dolgairól. Erősíteni kell a szervezettségét, csökkenteni a vezetők fluktuációját. A tudatos, tervszerű kádermunkához azonban nekünk és a pártszerveknek kell nagyobb segítséget adni. Négyszög Mit lehet még tenni? Felmerült például a községi négyszög ötlete. Ebben a testületben a lakóterületi KISZ- alapszervezetek is hallathatják a hangjukat, a községek, s különösen a fiatalok életét érintő kérdésekben. Nagyobb megértést várnak a gazdasági vezetőktől is, akik a lakó- területi KISZ-funkcionáriusok mozgalmi elfoglaltságaira nem nagyon adnak időt. Eddig jobbára a gondokról, a tennivalókról esett szó, de. ne legyünk egyoldalúak. Ádám István a példamutatóan dolgozó alapszervezetekről beszélt: "— Nagyon jó tapasztalataink vannak például a kar- taliak munkájáról. Eredményeik nem utolsósorban annak köszönhetőek, hogy gyümölcsöző a kapcsolatuk az aszódi nagyközségi bizottsággal. Veresegyházon a KISZ és a tanács sokoldalú együttműködésére találhatunk követésre méltó példát. Az utóbbi időben Kerepestarcsán is javulás tapasztalható, sajnálatos viszont, hogy a ó-ányiak elszürkültek, visszaestek.' A lakóterületi KlSZ-alap- szervezeteknak több segítséget adhatnának a pedagógusok, a közművelődési szakemberek is. A közelmúltban járásszerte önálló pedagógus alapszervezetek alakultak, s bár ez önmagában örvendetes, sajnos tovább gyengítette a lakóterületi szervezetek erejét. Sokat- jelentene, ha a fiatal tanítók, tanárok legalább patrönálást vállalnának. G. Z. — Körn5rezetvédő talajművelés. Ezzel a témával kapcsolatos bemutatót tartanak e héten, csütörtökön a kerepes- tarcsai Szilas-menti Termelő- szövetkezetben. A GBBR, a Hódgép, a MAE Pest megyei Szervezete és a Pest megyei Teszöv rendezésében sorra kerülő bemutató tíz órakor kezdődik a közös gazdaság központjában, ahol dr. Ste- fanovics Pál akadémikus, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, tanára A talajművelési technológiák fejlesztési lehetőségei a környezetvédetem szempontjából című előadása hangzik el. Ezt követően gépbemutatót tartanak, Sok feljegyezni valóit hallottunk a heti szövetségi napon. A 3-2-es eredménnyel végződött Járási válogatott;— GEAC összecsapásról László László, a szövetség titkára elmondta, a válogatott jó benyomást kel'tétt. A legutóbbi fordulóban az Aszód—Túra mérkőzést egy kis ünnepség vezette be. El- búesúzitatták az aszódiak, kapuvédőjét, Szilágyi Lászlót, aki Túrára költözött és családi házat épít. A GEiAC házatájáról is kaptunk híreket. A klub élén új elnök áll, Bánházi1 János, a gépesítési tanszék dékánhe- iyettese. A labdarúgó-szakosztály új vezetője Morvái Attila. Az új vezetőik és Nagy Béla edző nagy lelkesedéssel dolgoznak, aminek az eredményei is megvannak. A csapat eddig százszázalékos. 1 Múlt heti számunkban arról tudósítottunk, hogy a veresegyházi pályát játékra való alkalmatlansága miatt betiltották. A helyi sportvezetők megígérték, hogy a hiányokat miég ezen a héten pótolják, ezért az elnökség és a fegyelmi bizottság felülvizsgálva döntését, ismét megadta a játékjogot. A mérkőzés előtt a játékvezető bírálja el, hogy a pálya és tartozékai < megfelelnek-e. Molnár András játékvezető arra hívta fel a testület figyelmét, hogy némely pályán a szeszárusítást nem a mérkőzés előtt egy órával, hanem csak annak kezdetekor szüntetik be. A szövetségi ellenőrök a jövőben ezt is fokozottabban ellenőrzik. A forduló rövid krónikája. Erdőkertes—Veresegyház 1-1 (1-0) Vezette: Maszlag (Máté, Darnyik). A sportszerű mérkőzésen az erdőkertesiek 60 percig vezettek, a veresegyháziak szerencsés góllal 'egyenlítettek. Aszód-1—Túra 3-2 (0-1) Vezette: Széki (Födi, Lázár S.). A turaiak kezdtek,, jobban, megszerezték a vezetést, szünet után azonban az aszódiak felébredtek esküvői hangulatukból, és megfordították a mérkőzés állását. A bírói hármas jól működött. Dány—Pécel 0-1 (0-1) Vezette: Ur’oán (Rácz, Bodor). A pereli csapat fegyelmezetten betartotta az edződ utasításokat Vezető góljukat a 15. percben szerezték meg, s a dányiak még helyzetet sem tudtak teremteni. A sportszerű találkozón a perellek megérdemelten jutottak a kát ponthoz, s ezzel a táblázat élére ugrottak. Zsámbok—Isaszeg 1-1 (1-0) Vezette: Molnár. A két együttes sportszerű találkozóján igazságos döntetlen született. Mindkét csatársor sok helyzetet elügyetlenkedett. Molnár, noha nem voltak partjelzői, minden szabálytalanságot észrevett,, GEAC—Nagytarcsa 6-1 (3-0) Vezette: Unger (Keglovits). A GEAC ezúttal .is egyetemi szinten focizott. A bíró és partjelzője jól helytállt Honvéd Malinovszkij SE— Hévízgyörk 0-1 (0-1) Vezette: Hegedűs (Maszlag, Keglovits). Ezt a, mérkőzést szombaton játszották. A meglepetésre jó játékkal kirukkoló vendégek megérdemelten vitték el a két pontot. A játékvezetők jól bíráskodtak, a mérkőzés sportszerű volt. Bag—Domony 2-2 (1-2) Vezette: László (Perge, Legendi). Igazságos döntetlen született ezen. a szintén sportszerű találkozón. Az első félidőben a doimonyiak, a másodikban a bagiak játszottak jobban. Galgahévíz—Valkó 2-0 (0-0) Vezette: Czene (Lázár J.). - Két gyenge csapat mérkőzött egymással. A galgiahéví- ziek két helyzetet teremtettek, és mindkettőt kihasználták. Kartal II—Mogyoród 4-0 (1-0) Vezette: Surman (Vándor, Hegedűs). A sportszerű mérkőzésen a m og vo ród iák teljesítményén érződött a múlt héten kiállított két játékosuk hiánya. Ifjúságiak: Erdőkertes— Veresegyház 2-2, Zsámbok— Isaszeg 1-2, Dány—Pécel 1-0, Bag—Domony 3-0, Aszód— Túra 0-2. Serdülők: Veresegyház— Vácszentlászló 9-0, Pécel— Dány 2-4, Isaszeg—Kerepestar- csa 0-10, Iklad—Valkó — elmaradt. A Kartal—Erdőkertes mérkőzés is elmaradt, de a két pontot 3-0-ás gólkülönbséggel Kartal javára írták. ,A gödöllőiek szabadnaposak voltak. Á. bajnokság állása l. Pécel 9 7 1 1 18- 8 15 2. Dány 8 6 1 1 27-19 13 3. GEAC 6 6 — — 23- 4 12 4. Hévízgyörk 9 5 2 2 17-12 12 5. Aszód 9 5 2 2 20-18 12 6. Domony 9 3 4 2 24-20 10 7. Galgahévíz 7 4 1 2 14-12 9 8. Zsámbok 9 3 3 3 18-18 9 9. Túra 9 3 2 4 25-13 8 10. HMSE 8 3 2 3 17-10 8 11. Isaszeg 9 3 2 4 11-11 8 12. Bag 9 3 2 4 18-20 8 13. Kartal II. 7 3 1 3 11-12 7 14. Veresegyház 9 3 1 5 15-18 7 15. Mogyoród 9 2 — 7 11-27 4 16. Nagytarcsa 9 2 — 7 9-31 4 17. Erdőkertes 8 — 3 5 13-27 3 18. Valkó 9 1 1 7 7-23 3 Cs. J. Utolsó lehetőség! Vizsga segédmotoroknak Október 11-től 27-ig: KENDŐVÁSÁR a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat gödöllői divatárukéitiában: szabadság tér 7. Tiszta selyem, műselyem kendők és stólák 30% -®s áreneg®dÍBsaénn]peő h&phafók. NÉHÁNY CIKK AZ ÁRUVÁLASZTÉKBÓL: Egyszínű tiszta selyem kendő 106 Ft helyett 74,20 Tiszta selyem mintás kendő 115 Ft helyett 80,50 Ft Ft