Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-06 / 208. szám

mm KRÓNIKA Vállalások a József Attila Tsz-ben Serényebben, takarékosabban Pótolják a több milliós veszteséget libafarmja. A jószágok kő­kerítésére. A gabonavetéssel október 25-ig, a mélyszántás­sal pedig november 30-ig vé­geznek. Figyelemre méltó felajánlá­sokat tettek az állattenyésztők. Az eredetileg tervezett 1 mil­lió 548 ezer liter 'tej helyett 1 millió 680 ezer litert ter­melnek, és ezzel, tehenészet) árbevételi tervét több mint négymillióval teljesíti túl. Az egy tehénre jutó termelés mennyiségét 4500—4600 li­terben határozták meg. A nyáron kihasználatlan növen­dékmarha istállókat, minimá­lis költséggel, átalakították és azokat libatenyésztésre tették alkalmassá. Kilencezer libát neveltek fel, amiből 5 ezret már értékesítettek. Az ebből származó bevételük megha­ladja majd a másfél millió forintot. A gumiüzem dolgo­zói a gépek jobb kihasználá­sával, a műszakszámok nö­velésével és a selejt csökken­tésével 500 ezer forinttal tel-, jesítik túl éves tervüket Jelentősek az anyagtakaré­kosságra vonatkozó felajánlá­sok. A közös gazdaság mű­trágya felhasználását a ta­lajviszonyokhoz és a termesztendő növény tápanyagigényéhez alkal­mazkodva határozza meg. Ezzel egymilliónál is töb­bet fognak megtakarítani. A vállalásokat a szocialista közösségek brigádértekezleten megbeszélték és a feladatokat személyekre szólóan is meg­határozták. A felajánlások tel­jesítése felett a Fleischmann szocialista brigád vállalt véd­nökséget. A termelőszövetke­zet párt- és gazdasági vezetői, valamint a versenybizottsága korábbi, hasonló munkaver- seny-felajániások teljesítése során szerzett tapasztalatok alapján bizakodva tekint e mostani vállalások megvaló­sítása elé. Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Felvételünkön a gazdaság zött Kummer István gondozó. Országszerte egyre több az olyan munkahelyi közösség, amely külön felajánlásokat tesz az MSZMP XII. kong­resszusa és hazánk felszaba­dulásának 35. évfordulója tiszteletére. Az abonyi József Attila Termelőszövetkezet tag­sága, tizenkilenc szocialista brigádja elhatározna, csatla­kozva az országos mozgalom­hoz, hogy a vártnál gyengébb ga- ), bonatermés miatt elve­szett 5 millió forintot pó­tolni fogják. A növénytermesztők fel­ajánlották, hogy túlteljesítik a paradicsomtermesztésből szár­mazó árbevételt, félmillió fo­rinttal. Ezt a betakarítás jobb megszervezésével, a minőség javításával és az értékesítés növelésével kívánják elérni. Szalmát az előirányzott 6Ö0 ezer forint helyett 840 ezer forintért értékesítenek, alom- szalmából1 pedig mintegy 3 ezer mázsa úgynevezett sina- pel letet gyártanak, 750 ezer forint értékben. A közös gazdaság eredeti tervében nem szerepel má­sod-, illetve tarlóvetés. Az ál­latállomány jobb takarmá­nyozása érdekében 77 hektár silókukorica és 15 hektár olaj retek tarlóvetést végez­tek. A termés értéke megha­ladja majd a 250 ezer forin­tot. Mintegy 330 ezer forint bevételre számítanak az ugyancsak tarlóra vetett zöld­babból és kölesből. Az előb­bit 15. az utóbbit 70 hektáron termesztik. A * termelőszövetkezet szo­cialista kollektívái védnöksé­get vállaltak az őszi mezőgaz­dasági munkák felett. A betakarítást a lehető legjobb minőségben, ha­táridőre, valamint a vesz­teség minimálisra csök­kentésével végzik el. Az őszi talajmunkákat igye­keznek mielőbb befejezni, nagy figyelmet fordítva egye­bek között a költségek csök­A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Fiatal műszakiak a KÖZGÉP-nél Újítás és védnökségvállalás Siker az Alkotó Ifjúság pályázaton A KÖZGÉP 2. számú, ceg­lédi gyáregységében tavaly alakította meg a Fiatal Mű­szakiak és Közgazdászok Ta­nácsát tizenhét technikus, öt közgazdász és hat egyéb fel­sőfokú végzettségű dolgozó. Az ötlet még a három év előt­ti ifjúsági parlamenten vető­dött fel. A csoport tevékeny­ségét a gyár egyik szerkesztő mérnöke, Nagy Péter fogja össze. Legfőbb feladatuknak a termelés és a műszaki fejlesz­tés segítését tartják, de kive­szik a részüket a társadalmi munkákból, a szakmai to­vábbképzésből, és vállalják a műszaki, valamint a közgaz­dász fiatalok érdekvédelmét is. Már használják — Mit valósítottak meg ed­dig terveikből? — kérdeztük Nagy Pétertől. t ' — Munkálkodtunk például a gyár gazdasági vezetése ál­tal közreadott újítási felada­tok megoldásán. Tavaly két ötletünket fogadták el: a fél­automatikus hegesztő forgató készüléket, valamint a hid­raulikus egyengető asztalt. Gyáregységünkben az előbbit már használják, s az utóbbi is hamarosan elkészül. A szak­munkások is nyújtanak be újításokat, s mi segítünk ne­kik a műszaki leírás, a do­kumentáció . elkészítésében. Az FMKT védnökséget^ vál­lalt a készülő bitumenszóró felett is, könnyítve például a szerelési munkákat. A szak­mai továbbképzés keretében felkészítő konzultációkat tar­tottunk a Szakma ifjú meste­re versenyen részt v^vő laka­tosoknak, hegesztőknek és esztergályosoknak. A megyei versenyre két fiatal jutott el, az elért szép helyezésükben így nekünk is volt egy kis ré­szünk. Az idén további újítást nyújtottunk be, el is fogad­ták: a vízhűtés megoldását, amellyel a napi vízfogyasztást 100 köbméterrel tudjuk csök­kenteni. A hűtőtorony elké­szülte után így jóval keve­sebb pízre lesz szüksége majd gyárunknak. A KÖJÁL engedélye alap­ján már csak ebben az év­ben használhatjuk a homok­fúvó technológiát, ezt váltja majd fel a szemcsefúvó be­rendezés. E kettőt mutattuk be a KISZ-bizottság által meg­hirdetett Alkotó- ifjúság pá­lyázat kiállításon, amelyen a tizenkét műszaki alkotás mel­lett művészeti és hobbi jelle­gű munkákat is közönség elé tártunk. Mesterség, művészet A műszaki alkotások között első díjat kapott a Jászberé­nyi Károly és Nagy Péter ál­tal kidolgozott szemcseszóró berendezés. A második és a harmadik helyet megosztva adták ki: a hidraulika mű­helyben dolgozó Kocsis István által készített hidraulikus vizsgáló, valamint Rózsavölgyi Illés üzemmérnök készítette speciális gázterelő kúp kapta ezeket a díjakat. A művészeti tárgyú alko­tások közül kettő* kapott első díjat: Horváth János linómet­szetei, valamint Bognár János versei. A pályázaton egyéb­ként összesen huszonketten vettek részt, közülük tizen­hármán munkások. — Az év hátralevő részé­ben még melyek a tenniva­lóik? — A szervezettség javításá­ra úgynevezett vonalprogramot dolgozunk ki, egyelőre egy egyszerű gyártmány, a W 201 típusú kishengerre. S ha hasz­nos lesz, akkor a többire isr Segíteni szeretnénk a diszpé­cserek munkáját is a bitumen­szóró gyártásában. Üzemünk­ben sok, levegővel működő ké­zi szerszámmal dolgoznak, ezek rendszeres felülvizsgála­tát is meg kell oldanunk. Az Ifjúmunkás napok ke­retében, szeptember 22-én ke­rül sor a forgácsolók városi szakmai versenyére. A he­gesztők ugyanekkor gyáregy­ségünkben mérhetik össze tudásukat. A dolgozók közül többen vesznek részt állami oktatásban, s mi a középisko­lákban tanulóknak szeretnénk konzultációkat tartani. Ez a tervünk tavaly ugyanis nem valósult meg. Túl az első lépéseken — Milyennek ítéli eddigi te­vékenységüket? — Az a célunk, hogy az FMKT tagjai valamennyien aktív, alkotó munkát végez­zenek. A kezdeti lépéseken már túl vagyunk, s ha ter­veinket hiánytalanul megva­lósítjuk, az év végén elmond­hatjuk: jó munkát végez­tünk. Ungureán László Mozgalmi vezetők Sződligeten Augusztusban ismét sor került a Pest megyei közép- iskolás KISZ-vezetők éves felkészítésére. Á résztvevőket a sződligeti Ligeti Károly KISZ-dskola látta vendégül. A korábbiaktól eltérően most egyidejűleg többfajta képzés folyt. Külön programot állí­tottak össze például a propa­gandistáknak, az alapszerve- z-ati titkároknak, és külön azoknak a diákoknak, akik a KlSZ-iaktivisták körét vagy KiJián-kört vezetnek majd az új mozgalmi évben. Ök egy- egy hétig ismerkedtek a rá­juk váró feladatokkal. A kéthetes tanfolyam részt­vevői, az iskolai bizottsági titkárok már egy megkezdett politikai képzésforma folyta­tásaként találkoztak Sződli­geten. ök a megyei KISZ- isfcola hathetes tanfolyamá­nak „levelezés” hallgatói vol­tak. A komoly előadások, cso­portfoglalkozások mellett ter­mészetesen jutott idő vidám estekre, sportversenyekre és discóra is. A legnagyobb si­kert egy tréfás vetélkedő aratta, amely az egész tábort megmozgatta. A nagyok tanítják a kicsiket Sok kisgyerek ismerkedett az elmúlt években a közlekedés alapszabályaival a ceglédi KRESZ-parkban. Gyakran tanítják a nagyobbak a kisebbeket, mint például — a iképen — a hatodikos Romhányi István öccsét, az elsős Tibort. Apáti-Tóth Sándor felvétele Kétszeres magyar bajnok a CVSE-ben Kézilabda-villámtorna Cegléden A tizenöt-tizenhat éves ser­dülök országos atlétikai baj­nokságát Budapesten, a Nép­stadionban tartották, ott vol­tak az előcsatározásokból to­vábbjutott ceglédi fiatalok is. A mezőny egyik legeredmé­nyesebb atlétája á Ceglédi VSE sportolója, ifj. Ecsedi László lett, aki két első he­lyével értékes pontokat szer­zett a szakosztályok rangsoro­lásához. Az elért eredmények értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy az elektro­mos időmérés huszonnégy szá­zaddal gyengébb időt mutat, mint a kézi, így Ecsedi egyé­ni csúcsai még értékesebbek. A fiú mindkét számban eddi­gi legjobb idejét futotta, jól sikerült tehát a formaidőzí­tése. Ez pedig edzője munká­ját dicséri, aki nem más, mint édesapja, id. Ecsedi László. Ifj. Ecsedi a 110 méteres gátfutásban 39,56 mp-cel vég­zett az első helyen. A ceglé­di színeket a döntőben csak ő képviselhette, a többiek az előfutamokban kiestek. Kö­zülük Tóth István állt legkö­zelebb az első hat közé jutás­hoz; a 300 méteres gátfutás­ban vezető pozícióban volt, amikor az utolsó gáton bu­kott. így nem került be a legjobbak közé, Eredmények az előfuta­mokban: 100 m síkfutás: Kö­vesül József 12.02 mp, 200 síkfutás: Boda Ágnes 26,12mp, 110 m gátfutás: Kovács László 16,24 mp. ★ A Bp. Vasas nemzetközi, felnőtt atlétikai versenyén a még csak tizennégy éves Ko­vács Júlia a 100 méteres sík­futás előfutamában második lett, igy bekerült a döntőbe, ahol több esélyesebb, s nála idősebb Versenyzőt megelőz­ve, 12,56 mp-cel negyedik lett. ttr A területi összetett csapat- bajnokságban Nagy Géza 4060 ponttal, az egyéni értéke­lésben második lett. Mivel a nevezési szintet túlteljesítette, a CVSE csapata automatiku­san bejutott az összetett baj­nokság országos döntőjébe. Ugyanezen a viadalon Tóth István az ezüstjelvényhez szükséges eredményt ért el. Kézilabda A Cegléd járási kézilabda- szakszövetség Hemádon ren­dezte meg az immár hagyo­mányossá váló kézilabda-tor­nát, amelyen az öt férfi és négy női együttes vett részt. A nőknél a ceglédi járás nem képviseltette magát. A tornát pontveszteség nélkül a gyáli­ak nyerték, a négypontos Hemád I. és Hernád II., va­lamint a pont nélkül végző Tápióvölgye előtt. A férfiak­nál csak a Karatetétien nehe­zítette meg a hazaiak dolgát, a Hernád I. és II. csapatától egyaránt egy góllal szenved­tek vereséget. Eredmények: Hermád I.—Hernád II. 18-11, Hemád I.—Karatetétien 8-7. Legjobb góldobók: Buda (4), Budai (3), Hernád II.—Albert- irsa 13-10. Ld.: Csontos (4), Hernád II.—Karatetétlen 14-13. Ld.: Tóth (5), Hennád I. —Albertirsa 13-5. Ld.: Ko- chan (2), Hernád I.—Pilis 18-5, Hernád II.—Pilis 15-9. Karatetétlen—Albertirsa 12-4. Ld.: Tóth, Kiss (3—3), Karate­tétlen—Pilis 12-3. Ld.: Szűcs (3), Albertirsa—Pilis 17-1. Ld.: Rózsa, Jansik, Revuczki, Rónai (3—3), A Hernád I. megérde­melten végzett az első he­lyen, hiszen a legtöbb gólt dobta, s a legkevesebbet kap­ta, a Karatetétlen a két vere­ség mellett két nagyarányú győzelmet aratott. Az Alkotmány {lupa végeredménye 1. Hernád I. 4 4------­57-28 8 2. Hernád II. 4 3 — 1 53-50 6 3. Karatetétlen 4 2—2 44-20 4 4. Albertirsa 4 1—3 36-39 2 5. Pilis 4-------4 18-6 2 U. L. OLCSO NAPOK A {'M CEGLÉDI KONFEKCIOBOLTJABAN: Cegléd, Kossuth Lajos tér 10/a. 30-40-50 ^b-os árengedménnyel vásárolhat KÜLÖNBÖZŐ DIVATOS NŐI, FÉRFI ÉS GYERMEK KÉSZRUHÁKAT, ÖLTÖNYÖKET, PANTALLÓKAT, BALLONKABÁTOKAT. NÉHÁNY CIKK AZ ÁRUVÁLASZTÉKBÓL: Női nyári ruha Női ballonkabát Pantalló kamaszoknak Férfipantalló 292 Ft helyett 180 Ft 850 Ft helyett 510 Ft 429 Ft helyett 250 Ft 368 Ft helyett 230 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents