Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
F Higjp* NAGYKÖRÖST JL A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIA D Á S A XXIII. ÉVFOLYAM. 223. SZÄM 1979. SZEPTEMBER 23., VASÁRNAP Kirándulnak a keresetükből Gimnazisták a konzervgyárban Sok árut megmentenek Ä konzervgyár savanyítő- üzemének környéke messziről „piroslik”. Egyik emelő a másik után fordul. Paradicsom- paprikát és paradicsomot szállítanak a mosógépekhez. A gyártóvonal környéke ezekben a hetekben a szokottnál kissé zajosabb. Jókedvű ének, nevetés keveredik a gépek zúgásához. Itt végzik kéthetes kötelező termelő munkájukat az Arany János Gimnázium harmadik osztályos tanulói, Csányi Péter osztályfőnök vezetésével. A diákok 5/4- es BHC üvegekbe töltött paprikasalátát gyártanak néhány felnőtt közreműködésével. A kör-töltőgépen Veilland Julianna, Vince Klára, Villám Judit és Bállá Ilona gyakorlott mozdulatokkal szorgosgodnak. Segítőkészek — Első és második osztályban is két hétig a gyárban dolA KPVDSZ Pest megyei Bizottsága, a Pest megyei MÉSZÖV, a helyi áfész, ma városunkban megyei sportnapot tart. A megnyitó 8.50-kor lesz a Kinizsi sporttelepen, majd 16 atlétikai számban, kispályás labdarúgásban és kézilabdában vetélkednek a dolgozók. A rendezők becslése szerint ötszázan vetélkednek majd a' sportviadalon. Az ifjúsági sporttelep beosztása A városi tanács művelődés- ügyi osztályán elkészült az Ifjúsági-sporttelep 1979. szeptember 10-től 1980. június 15- ig érvényes használati beosztása. Hétköznapokon általában 17 óráig a helyi közép- és általános iskolák, valamint a Kinizsi tarthat ott' sportfoglalkozásokat és mérkőzéseket. Szombaton és vasárnapokon KISZ- és más sportrendezvényekre nyílik lehetőség. Mivel a diák bajnoki mérkőzések la e pályán lesznek, más rendezvényekre az Alsófokú Oktatási Intézmények Gondnokságán (Dalmady Győző u. 3—5.) kell engedélyt kérni. Osztályozó mérkőzések A Nk. Kinizsi megfiatalított labdarúgó-vezetése igyekszik a helyi szurkolóknak változatos programról gondoskodni. A megyei sportszervekkel már felvették az ez irányú kapcsolatot, és ha arra megbízást kapnak, semleges pályái kupa- és osztályozó mérkőzéseknek is helyet adnak. Minden sakkjátszma több órás A mini mezőnyt hozó KIOSZ- székházbeli Nyári Kupa egyéni sakkverseny a vártnál lassabban halad. A hat résztvevő minden mérkőzése nagyon fontos és így minden játszma több órás. A 8. játéknappal bezárólag a mérkőzésgoztunk. Tavaly például a Il-es telepen. Egyébként egész nyá- ( ron ebben az üzemben dolgoztam nyolcórás munkaidőben. Szeretek a savanyítóüzemben lenni. Az emberek igen segítőkészek. Elmagyarázzák mit miért, hogyan kell csinálni, s barátságosak is hozzánk. Jó lenne, ha jövőre is ide jöhetnénk — mondja Balia Ilona. A többiek egyetértőén bólintanak. A körtöltőgépet elhagyva a teli üvegek a levezőgép alá kérőnek. Előtte azonban az ugyancsak harmadik osztályos Marosi Magda, Gallyas Viktória szakmunkással együtt ellenőrzi az üvegek töltősúlyát. Magdi Űjhartyánból került a gimnáziumba. Hasznos két hét — Lakóhelyéhez közelebb Is van gimnázium. Miért a nagy- körösit választotta? sorozat feléig jutottak el. Érdekesség, hogy már egyik résztvevő teljesítménye sem 100 százalékos. Az élcsoport: Kis és Pallagi 2—2, Cs. Kovács és Hévízi 1—1 pontos. Teherfuvarozók sportnapja Közel ezer résztvevője volt és a Tv-híradó is adott egy rövid képsort a Volán 1. sz. Vállalat (TEFU) dolgozóinak Budapesten sorra került kétnapos spartakiádjáról. A 4 sportágból háromban indult a 11. sz. üzemegység nagykőrösi főnökségének 8 dolgozója. Kispályás labdarúgásban 50 csapat (!), 2X10 perces mérkőzéseken kieséses rendszerben vetélkedett. A kőröslek balszerencsés góllal 1-0-ra vesztettek és hamar kiestek. Atlétikában is rengeteg induló volt. A körösiek közül Zatykó Géza érne el a legjobb eredményt: magasugrásban 155 cm-rel harmadik lett. Légpuskás lövészetben a 6 körösi közül Zatykó 10/68-cal érte el a legjobb köreredményt, de helyezése nem ismert. Jármű hiányában nem vettek részt A Salgótarjánban sorra került Décsei Kupa nemzetközi emlékversenyen jármű hiányában nem vettek részt az MHSZ Nk. Konzervgyári LK sportlövészei. S. Z. Hétfői sportműsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 16 óra: TRAKIS—Konzervgyári jármű, 17: városi tanács—21-es Volán; Ifjúsági-sporttelep, 17: Tormás—TRAKIS Ifjúsági Klub, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Sakk KlOSZ-székház, 19: a Nyárt Kupa egyéni verseny 12. játéknapja. — Ismerőseimtől hallottam, meg újságban is olvastam, hogy az itt érettségizők közül milyen sokan jutnak .be az egyetemekre, főiskolákra. Mivel szeretnék továbbtanulni, nem közömbös, hogyan és hol töltöm el a négy évet. — Hogy tetszik a konzervgyári munka? — Bár tavaly a Il-es telepen dolgoztunk már, ennek ellenére szokatlan. Egyébként hasznosnak tartom ezt a két hetet. A felnőttekkel együtt dolgozunk. Megismerkedünk gondjaikkal, örömeikkel, s így könnyebben megértjük őket. Megismerjük a fizikai munkát is. Jólesik, hogy szükség van munkánkra. — Az itt keresett pénzt mire költik? — Körülbelül 7—800 forintra számítunk fejeként. Ebből mindenki befizeti részét a közös osztálykirándulásra. Ha marad, azt személyes szükségleteinkre fordítjuk. Kevés a munkás — Elégedett-e a diákok munkájával Bállá Ferenc műszak- vezető? — Természetesen. Egyre nagyobb tételekben érkezik a paprika és a paradicsom, s nincs elegendő munkáskéz. Ezért örülünk a gimnazistáknak. Nagy mennyiségű árut mentettek meg a pusztulástól. Példamutató volt a fegyelmük. Szorgalmukat bizonyítja, hogy a felnőtt normát időarányosan teljesítették, sőt néha túlteljesítették. A vezető tanár is nagy segítségemre volt abban, hogy zökkenőmentesen menjen a termelés. Jövőre is szívesen látjuk a gimnazistákat. Gyarmati Klára Kukoricatárolás A nedves kukorica tárolásának és takarmányozásának kérdéseiről rendezett országos szakmai napot az Agrober mezőgazdasági és élelmiszer- ipari tervező, beruházási vállalat. A Szekszárdi Állami Gazdaságban csaknem egy évtizede tárolják szárítás nélkül a kukoricát, s 1972 óta pontos mérési eredményekkel rendelkeznek. A módszer lényege, hogy a nedves kukoricát légmentesen záródó toronyban helyezik el, ahol önmagától konzerválódik: részben az erjedés, részben pedig a keletkező széndioxid tartósítja. Semmiféle adalékanyagot nem használnak. A tapasztalatok rendkívül kedvezőek. A szárítás nélkül tárolt kukorica kellemes ízű. Az energia- takarékos módszer üzemi költsége lényegesen alacsonyabb, mint a szárítási eljárásé. A légmentesen záródó tornyok viszont nem olcsók. A megoldást a jelenlegiek átalakítása jelentené, ami a gyártó magyar vállalatok fejlesztőmérnökeinek feladata. Kétnapos Volán-spartakiád Kamera leplezte le Szabálysértések és bírságok Hogyan alakult a városi tanács igazgatási osztályának munkája július 1-től? — erről beszélgettünk dr. Anka Tibor osztályvezetővel, és dr. Hanny Katalin szabálysértési előadóval. Július, elsejétől, a Büntetőtörvénykönyv életbe lépése óta ugyanis megnövekedett a tanácsok igazgatási osztályainak hatásköre. Gyámügyek Beszélgetőpartnereim mindenekelőtt azt említik, hogy nem egy esetben itt derült ki — más szabálysértési eljárás kapcsán —, hogy az emberek hajlamosak elmulasztani a lakcím változásának bejelentését. Korábban ez rendőrségi hatáskörbe .tartozott, ezért ők nem foglalkoztak vele. Most viszont kénytelenek hivataliból eljárni és bírságot kiszabni a mulasztókra. Sokan nem is tudják, mi a teendő: az állandó lakás változását 48 órán belül, az ideiglenes lakcím változását pedig 30 napon kötelesek bejelénteni az állampolgárok. Az igazgatási osztály dolgozóinak továbbra is a gyámügyek adják a legtöbb munkát. A városban ugyanis meglehetősen sok a veszélyeztetett gyermekek száma, s velük nagykorúvá válásukig foglalkozni kell. Nyomban mesélnek is egy friss esetet. Három — 12, illetve 13 éves — gyerek elindult moziba, útközben azonban megtetszett nekik egy segédmotoros kerékpár. Kicsit furikáztak vele, aztán elkötöttek egy másikat is, A két segédmotoros kerékpár eltulajdonítása — 3800 forintos érték —, miatt a felnőttek akár egyéves börtönbüntetést is kaphatnának. Gyerekekről lévén szó, megvizsgálják körülményeiket, majd magatartási szabályokat adnak ki számukra. Ha a gyerekek nem tartják meg a szabályokat, kezdeményezhetik állami gondozásba vételüket, vagy a javító intézetben való elhelyezésüket. Ha már 'a kerékpároknál tartunk, meg kell jegyeznünk, hogy elég gyakori az eltulajdonításuk. Üjabban azonban egyre több segédmotoros kerékpárt lopnak el. Ügy látszik, a kényelem mindent megér. Pedig erről szó sincs! Az igazgatási osztályhoz csupán az ezer forint értékhatár alatti ügyek tartoznak, efölött már ű bíróság ítélkezik. De nemcsak ez változott, ma már tízezer forintot is kiróhat a szabálysértési előadó. Szülői mulasztás Beszélgetésünk néhány percre félbeszakad: volt házaspár érkezik, szemmel láthatóan ridegek, kimértek egymáshoz. Közös gyermekük láthatásán vitáznak, s nem tudnak egyezségre jutni. Döntsön az osztályvezető! Mindhárman bezárkóznak a belső szobába, hogy aztán hosszas diskurzus után döntés szülessék: mikor láthatja az apa gyermekét? Maradjunk még a gyerekeknél. Három ifjú, 13, 16 és 17 évesek, úgy határoztak, hogy Jugoszlávián át kivándorolnak Kanadába. Elvonatoztak Szegedre, ahol az egyik boltban elemeitek egy üveg rumpuncsot és egy meggylikőrt. Eszükbe jutott, hogy valakitől elfelejtettek elbúcsúzni, vissza fordultak. A vonaton igazoltatták őket a határőrök, s miután fény derült szándékukra és tettükre, kezdeményezték a védő-óvó intézkedések megtételét. A szülői mulasztásnak, a rendezetlen családi életnek tucatnyi példája fekszik az asztalon ügyirat formájában. így például a tankötelezettség megszegése miatt is a szülőt büntetik — a bírság ezer forintig terjedhet. A gyerekeket időben be kell íratni az iskolába. Ez meg is történt, az idén egyetlen ilyen esettel sem találkoztak. Lopás vagy rongálás? Annál több figyelmet érdemel a következő történet. Két férfi kiment a tsz földjére, és felrakott a szekérre másfél köbméternyi homokot. A tettenérés után feljelentették őket, lopás címén. Az eljárás megtörtént, az ügyet később mégis ót kellett minősíteni. Kiderült, ugyanis, hogy a homok értéke mindössze harminc forint, annál nagyobb kárt okoztak azzal, hogy ott maradt egy gödör a művelt területen. így tehát rongálás címén kellett őket felelősségre vonni. A tulajdon elleni szabály- sértések száma egyre nő. A múlt évben mindössze 300 ilyen ügy került ide. most viszont szeptember közepére elérte a számuk a 270-et. Ezek jelentős része áruházi lopás. A gyerek az 1 forint 20 filléres, úgynevezett pezsgőport teszik előszeretettel a zsebükbe, leginkább csak vagány.;ágból, lám milyen bátor vagyok, meg merem tenni. Nem ártana az iskolákban és a családi körben kicsit jobban felhívni a gyerekek figyelmét e cselekedetek kárára. Kávé a táskában De mit mondjon az a szülő; aki maga is inkább a szatyorba rakja a portékát, s nem a kosárba? A szabálysértési ügyek tanúsága szerint a nők inkább a kávét, a férfiak a kétdecis italokat szeretik fizetés nélkül elvinni; a cigarettát pedig mindkét nem. Valószínűleg örök rejtély marad, miért akart egy 88 éves néni ellopni egy húszdekás kávét. Nem tud rá magyarázatot, soha életében nem ivott feketekávét. Az eljárások egy része becsületsértés miatt történik. Három ilyen, még lezáratlan Ügyről hallottunk. Egy 67 éves néni azt tartja becsületsértésnek, hogy a nála fiatalabb tulajdonostársa letegezte. A másik két esetben férfiak vágtak egymás fejéhez vaskos, nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket. Kölcsönösen. Erre a feleségek a tanúk. Gondolom, még mindig jobb a tanácson keresni a békességet, mintha agyba-főbe verték volna egymást. Hadd jegyezzük meg — mert sokan nem tudják —, hogy ibecsületsértési és magánlak- sártési ügyekben 15 nap a benyújtási határidő, s nem 30 nap, mint amikor miég a bírósághoz tartoztak ezek az esetek. Tűzvédelem Sokan azt sem sejtik, hogy a tiltott helyen való dohányzás miatt akár 5 ezer forintot is kiróhatnak. Az utóbbi időiben egyre több tűzrendésze ti szabálysértésben járnak el a tanácson. Nem mintha többet szabálytalankodnánk, mint azelőtt, hanem; javult a tűzoltóság megelőző tevékenységei. Erre is egy példa: műszak után a főnök elmulasztotta ellenőrizni az üzemrészt, s feszültség alatt maradtak a gépek. E gondatlanság miatt leéghetett volna az egész üzem, a kárt csak milliókban lehetett volna mérni. Annál nehezebb, sőt lehetetlen ellenőrizni a háztartásokat: nem hagytak-e gyufát a gyerekek előtt? Jó tudni, hogy ez is büntetendő; ha a káreset után, bebizonyosodik, hogy ez volt a tűz oka, a szülő felelősséggel tartozik emiatt. Végül egy pesti történet Egy körösi fiatalember a Corvinba ment cipőt vásárolni. Felpróbált egy szép, 943 forintosat, a lábán hagyta, a régit visszatette a polcra, és ki akart sétálni. Most majd ezreseket fizethet. Nem tudta mennyi rejtett kamera van a Corvinban. P. J. A szolnoki rádió műsora Szeptember 24-től 30-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Őszi határkép. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Régi melódiák új köntösben. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelő- zetGs. Kedd, 17.00: Hírek. 17.05: Hortobágyi és kunsági népdalok. 17.15: Űttörőhíradó. 17.30: A szolnoki Fantom zenekar játszik, közben üzemi lapszemle. 17.45: Ideges a gyerek. 17.55: Apu-anyu szemefénye. Gyerekek énekelnek. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Ritmikus percek. Garry Glitter és együttesének felvételeiből. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Fiatalok műsora. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A tegnap slágereiből énekel. Pat Boone. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Mai katonadalok, katonakórusok előadásában. 17.15: Másodlagos gazdaság. 17.20: Musical-részletek. 17.30: Kulturális figyelő. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26 —18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05; A Kilián György Repülőműszaki Főiskola fúvószenekara történelmi indulókat játszik. 17.15: Civilben és egyenruhában. 17.45: Délutáni minikoktél. 18.00: Alföldi krónika. A nótakedvelőknek: Marczis Demeter énekel. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap-1 és műsor- ' előzetes. Szombat, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusródeó. 18.00: Hétvégi kaleidoszkóp. A stúdió információs félórája. 18.30: Műsorzárás. Vasárnap, 17.00: őszköszöntő. 18.00 Sport és muzsika. 18.30: Műsorzárás. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Moziműsor Won Ton Ton, Hollywood megmentője. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 óra. MATINÉ Vakmerőség. Szovjet film. Előadás kezdete: 10 óra. HÉTFŐI MŰSOR VIzana. Színes, szinkronizált NDK kalandfilm. Előadás kezdete: 4, 6 és 8 óra. o • • ÍJ PEST MEGYEI VENDÉGLÁTÓ NE FŐZZÖN O TTHQN, étkezzen a Kalamáris Étteremben! Előfizetéses menü. A reggeli, az ebéd és a vacsora ára egységesen, adagonként 13,20 Ft A VÁLASZTÉKBÓL: reggeli: tea, vaj, dzsem, tojásrántotta, ebéd: csontleves, párizsi szelet tört burgonyával, vacsora: brassói aprópecsenye savanyúsággal, palacsinta. ÖNT IS SZÍVESEN LÄTJA A PEST MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÄLLALAT