Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
A megérdemelt, tiszta öröm hétköznapjai Kettesben a főtitkárral Egy eleven mozgalom emberi értékeiről Azelőtt nem ismerték egymást. Ott éltek pedig ugyanabban a községben, csak sohasem találkoztak. Egyiküket Budapestre, másikukat Monorra vitte munkába álmos hajnalokon az autóbusz, s teltek az évek. Egyszer aztán úgy esett, hogy nevük egymás alá került egy füzetben — s egyesapásra minden megváltozott. A naplóba azokat írták be sorra, akik társadalmi munkát vállaltak az egyébként oly drága és nagyon várt szabad hétvégeken, az óvoda építésénél. Egyre több lett a név. Aztán eljött az idő, amikor a listából derék csapat kerekedett, ki ásót fogott, ki lapátot, ki pedig kőműveskalapácsot, s mire a meszelő nyelébe kellett kapaszkodni, mindenki ismert mindenkit. Azóta is messziről köszöntik egymást az utcán, meg is állnak egy kis tereferére, érdeklődnek, hogy van a gyerek, megvették-e már az új bútort, örült-e a család a kirándulásnak — s újabb füzetbe írják a nevüket. Együtt a csapat mindenhol, ahol valamiben Segíteni lehet. Számtalan ilyen önkéntes haddal találkoztam már jártamban- keltemben. Egyik kisebb, másik nagyobb, de egy dologban feltétlenül hasonlítanak: mindig ott vannak, ahol értelmes ügyben tehetik, amit tesznek. Nyomukban óvodák, bölcsődék, iskolai tantermek, orvosi rendelők, új lakások emelkednek, parkok kínálnak pihenést, játszóterek hívogatják a gyerekeket, járdák szegélyezik a korábban nyakig sáros árokpartokat szemérmesen hallKár volna gatni arról, ami a társadalmi munkában szintén jó: a forintokról. Igényeink gyorsabban sokasodnak annál, ahogyan a pénzünk . szaporodik. Jogos igények ezek, mégsem jüt rájuk elég. Félévszázadös vagy annál is öregebb adósság-örökségünket nem törleszthettük három évtized alatt maradéktalanul (gondoljunk csak az iskolákra, falusi rendelőkre), ugyanakkor új életünk újabb követelményeket is támaszt, anyagiakat — erkölcsieket egyformán. S most az utóbbiakon a hangsúly. A külön forintok Pest megyében tavaly 341 milliót tettek ki, legfényesebb bizonyítékául annak, hogy igenis közünk van mindahhoz, ami történik — vagy nélkülünk nem történhetne. Ha a megye összes lakójával számolunk, azt kapjuk, hogy fejenként 354 forint a tavalyi társadalmi munka értéke. Tudjuk viszont, hogy nem vehetett részt benne mindenki, tehát a mutatónk ez esetben nem pontos. A tényleges résztvevőkre sokkal több jut egyenként a három és fél száz forintnál. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy például Ve- csésen egyetlen esztendőben nyolcmilliót nyert a közösség az önzetlen munkafelajánlásokból, Százhalombattán — az utóbbi öt-hat év alatt — több mint huszonöt milliót, Gödöllő tavaly huszonegy milliónyi értékű társadalmi munkával nyerte el harmadszor a megyében — a városok versenyében — a tisztéletet érdemlő első helyet. számok — sok mindent Értéke — országosan — a legutóbbi ötéves tervciklusban hét és fél milliárd forint volt, a mostaninak a végére, várhatóan meghaladja a ti- zenhétmilliárdot. A jó példák özöne tömegeket vonz. A megyében — előzetes tények, várható adatok szerint — ebben az esztendőben ötvenmillióval lesz több az önzetlen, ellenszolgáltatást nem várva vállalt munka értéke —------—-------tehát, hogy a szentle rmészetes endreiek Bács-Kis----------------------- kun, Komárom és Szolnok megyék településeinek kezdeményezésével egy sorban kapcsolódtak a településfejlesztést segítő társadalmimunka-válíalások- hoz, s szólítják csatlakozásra Pest megye valamennyi települését. S a vállalások, amelyeket Szentendre város lakossága tett — élén a PEFÉM szocialista brigádjaival — többletet jelentenek az év elején már megtervezett, kezdeményezett akcióikhoz képest. Vác városában úgyszintén. S a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságán már összesítik a rendre érkező felajánlásokat, hogy folyamatosan továbbítsák azokat a Népfront Országos Tanácsához. Pest megye korábbi hagyományaira építve tevékeny részese lesz az országszerte terebélyesedő mozgalomnak. A már összekovácso- lódott kis és nagy csapatok mellé újabbak zárkóznak fel, olyanokból, akik azelőtt nem is tudtak egymásról. Mozdulnak falvak és városok, a köz javára, a maguk hasznára. Akaratból, tettrekészségből nincs hiány. S ha azok is a helyükre állnak, s teszik a magukét, akiknek a szervezés, a feltételek megteremtése jutott feladatul, méltóan köszönthetjük, szépen gyarapodva nehéz gazdálkodási körülmények közepette is az új esztendőben, pártunk XII. kongresszusát, felszabadulásunk 35. évfordulóját. , Az akarat, a tettrekészség tehát bennünk van. Ne tekintsenek ün- meprontónak, ha most mégis azt mondom: ne legyenek ennek a készségnek vámszedői. Gondolok itt például olyan építőipari vállalatokra, amelyeknél a vezetőknek esetleg nem fáj a fejük a határidőmulasztások miatt, azon az alapon, hogy majd megteszik a társadalmi munkások, amivel a- hivatott építők elmaradtak. S netán még számlázzák is — mint már nem egyszer előfordult — a kivitelezési költségben szereplő, ám közreműködésük nélkül elvégzett alapozási, szerelési, burkolási és egyéb munkákat.-— -------------------- sem illik elvenni I S emmiképpen | az önként vállalkozók közös munkában szerzett, megérdemelt, tiszta örömét, a társadalmi munkában rejlő igazi emberi értékeket. BÁLINT IBOLYA Fogyasztók és kereskedők A beszélgetést, amelyet Kiss Tiborral, a I^PVDSZ megbízott főtitkárával folytattam, nem annyira a szóba került témák újdonságértéke, mint a társadalmi háttér változásaiból eredő új követelmények tehetik hangsúlyossá. Tudjuk — tapasztalatból is —, a kereskedelem és a vendéglátóipar munkája a társadalmi közérzet egyik meghatározója. És manapság, az új fogyasztói árak közegében, a korábbiakhoz képest mérsékeltebben emelkedő — vagy éppen stagnáló — életszínvonal esetén az emberek sokkal élénkebben reagálnak mindarra, ami az üzletekben, a piacokon, vagy a vendéglátóhelyeken történik. Igaz: a kiegyensúlyozott áruellátás, a fogyasztói árak alakítása — állami feladat. De a feladat gyakorlati végrehajtását nagymértékben befolyásolhatja a szakszervezet. Hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel? De például s munkaerögondokon talán segítene a racionálisabb létszámgazdálkodás. A zsúfoltságon, a nehéz munkakörülményeken pedig az előrelátóbb tervezés. Az áruellátáson az ipari és kereskedelmi kapcsolatok jobb szervezése .. • — Maradva nhindjárt az áruellátásnál : sokat segíthet az ipar, a szállítók és a kereskedelem közötti szocialista szerződések kezdeményezése, szorgalmazása. A Nem vonom kétségbe a szocialista szerződések hasznát, de hadd kockáztassam meg: mégiscsak furcsa az ipar és a kereskedelem közötti megállapodások betartásának, Illetve teljesítésének szerződésekkel való garantálása. — Ha a kérdése úgy szólt volna, hogy mi a véleményünk a szerződéses fegyelemről, akkor erre is válaszolnék. Ám a kérdés az volt, hogy a szakszervezet mi módon segítheti a kereskedelempolitikai irányelvek végrehajtását. S mert a vállalatok közötti szerződéses fegyelem olyan, amilyen, s ment ezt közvetlenül aligha befolyásolhatjuk, ezért tartjuk fontosnak a szocialista szerződések rendszerét. És azt se feledjük: e szerződések a társadalmi kapcsolatok erősítésének is jó eszközei, ami szintén nem elhanyagolható szempont. És hogy végképp ne is legyen közöttünk félreértés: magam sem vitatom, hogy a vállalatok közötti együttműködést a szokásos szerződéses megállapodásoknak kell szabályoznia. Aminek jogi konzekvenciái is vannak. Ám, ha a jog bizonyos esetekben hatástalan. akkor hozzá kell nyúlni a ÍS'rsádálfni;' a iftórális eszközökhöz, módszerekhez is. A Az áru tehát végülls valamilyen módon az üzletekbe kerül, s ettől kezdve az emberek szeme előtt történik. És sajnos nem mindig közmegelégedésre . — Hadd szögezzem le: a kereskedelmi munka javításakor, a bajok, a gondok feltérképezésekor nem lehet vezérlő elvünk a mundér becsületének minden áron való védelme. Csakhogy: a bolti munka javítása nem csupán elhatározás, nem is csak rábeszélés, nevelés, agitáció kérdése, hanem mindezek mellett kemény anyagi, személyi és tárgyi feltételek függvénye. Például: a közfelháborodást keltő udvariatlan vagy éppen goromba eladót nem szabad eladóként foglalkoztatni, alkalmasint el kell küldeni. No de ki álljon a helyébe? Csak a budapesti élelmiszerkiskereskedelemben annyi ember hiányzik, hogy abból kitelne egy egész fővárosi kerület. vagy egy közepes város élelmiszerüzlet-hálózatának komplett személyzete. A Miből is az következik, hogy a kereskedelem nem tartozik a legcsábítóbb életpályák közé ... ______ — Csak tényeket mondok, kommentár nélkül: az ipari és a kereskedelmi dolgozók havi átlagbére, illetve jövedelme közötti különbség most már 500 forint, az ipar javára. És a távolság fokozatosan nő. Miért jönne kereskedőnek, amikor az iparban is szükség van a munkásra? Az érvényben lévő bérrendszer olyan, ami eleve gátolja a racionális anyagi ösztönzést. Külön gond a boltvezetők nagyon korlátozott jog- és hatásköre. A vállalatok nagy részénél félnek a jogkörök ésszerű decentralizálásától, és így a boltvezetők többsége nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek a rájuk bízott üzlét szakszerű és felelős irányításához kellenének. Ráadásul: gyakorta döntés- képtelenek, mert informáltságuk szinte csak véletlenszerű. S mindehhez vegyük még hozzá a kereskedelmi dolgozók korántsem ideális munkakörülményeit. A kereskedőknek olyan körülmények között kell dolgozniuk, ami a vásárlókat negyedóra, húsz percnyi üzletlátogatás alkalmával is gyakorta felbosszantja. Hogy mást ne mondjak: a munkát könnyítő kisgépesítéshéz, kötíté- nérek alkalmazásához korszerű szervezési megoldásokhoz, vagyis a technika megjelenéséhez mindenekelőtt hely kell. Erre pedig az agyonzsúfolt eladótérben sokhelyütt, és elsősorban a fővárosban szinte gondolni sem lehet. Ám e tények ellenére is ahhoz kell igazodni, hogy a kereskedelem van a vevőért, és nem megfordítva. S hogy ez így legyen, ahhoz elsősorban a boltvezetőkkel keli szót értenünk. De ehhez meg az kellene, hogy a boltvezető valóban vezethesse, irányíthassa az üzletet. Hogy például ne legyen kiszolgáltatva a szállítóknak, s hogy ez a kiszolgáltatottság ne kényszerítse korrupciós megoldásokba. A Csúszópénz? — Igen. De mert ezt senki nem ismeri el, hogy ad, vagy kap ilyet, gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk, mert itt a moraiizálás semmit sem segít. Számok, tanúsítanak. Ügy érzem, mégis az a legszebb mondanivaló, amiről nem beszélnek. Rejtve marad — mert nem szeretünk hálálkodni — a kerepes- tarcsai kórházban gyógyult emberek felszabadult sóhaja, s mögötte: ha nem lett volna az eddig példa nélkül álló, kórházápítő összefogás, vajon meddig kényszerülnek latolgatni, lesz-e kórterem, amely befogadja őket? Lehet, hogy az építők közül, soha, senki sem kerül oda. (Adja az ég!) De hány rászorulón segítettek kétkezi munkájukkal? Erről még nincsenek adataink. S arról sem, hányán jutnak friss kenyérhez, tejhez, miegyébhez, mert a közösen rendbehozott utakon akadálytalanul juthatnak el a teherautók a boltokig. A számok egyébként sem képesek erkölcsi értékeket, érzelmeket tükrözni. Ezeket magunkban, a magunk bőrén tudjuk csak mérni, tapasztalja lépten-nyomon, hogy érdemes belső indítékainkat követni, s tenni bármit, ami tőlünk telhet. Nem hirtelen felbuzdulás a társa- (’dmi munka, sem Pest megyében, f í máshol. Hagyományai vannak. — ... minderre csak azt mondhatom: így igaz! Bár: például a kiskereskedelmi hálózatban koránt sincsenek olyan munkaerőtartalékok, mint az iparban, következésképpen a létszámgazdálkodás racionalizálása is korlátozottabb. Vagy a tervezés: sorozatban ismétlődik, hogy egy-egy új üzletet mondjuk egymillió forintos forgalomra terveznek, és a nyitás után két hónappal már ennek a duplájával kénytelenek bajlódni az ott dolgozók. Az iparral való kapcsolatok javítása? Nos. ebben is vannak nagy lehetőségek. Legalábbis mindaddig, amíg a szükséges árucikket egyáltalán gyártja valaki. A. szűnni nem akaró ipari koncentráció azonban szükségképpen tágítja a hiánycikkek körét. És egyre szűkül az a kör, ahonnan ezek a többnyire apró cikkek beszerezhetők. Mindezzel csak azt jelzem, hogy a mi szakmánk sem függetlenítheti magát a gazdálkodásra általános jellemző folyamatoktól, feltételektől és körülményektől. De azért ne feledjük: a kereskedelem évente 280—300 milliárd forint értékű forgalmat bonyolít le, és ez a forgalom az idén, július végéig, változatlan áron számolva, 4 százalékkal emelkedett az elmúlt évhez képest. Azért is. mert az áruellátás, minden gond ellenére, mégis csak egyenletes és javul; azért is, mert a lehetőségekhez képest a kereskedelmi munka is javuk és azért is, mert az általam felsorolt gondokat — ahogy mondani szokták — nemcsak ismerjük, hanem enyhíteni is próbáljuk. A következő időszak fejlesztési tervei elsősorban a fővárosi üzlethálózat fejlesztésére, korszerűsítésére koncentrálnak. Mert azt el kell ismerni, hogy az ország más városaiban — kivéve talán néhány ipari centrumot, vagy megyei központot — lényegeséii jobb körülmények között vásárolhatnak az emberek. A Hogy ne korlátozódjék 3l beszélgetés csak a kereskedelemre: ejtsünk szót a vendéglátásról is’. ÜJ és szokatlan helyzet alakult ki az áremelések után: üresek az éttermek. — Fogalmazzunk pontosabban: üresek azok az éttermek, ahol az áremeléseket egyszerű szorzással hajtották végre, ahol nem spekuláltak azon, hogy miként lehetne megtartani a vendégeket, szóval, ahol nem írták át az étlapokat A De miért nem? A vendéglátóipar léte és az ott dolgozók jövedelme erősen függ a forgalomtól. Akkor mi lehet az oka, hogy a vendéglátóIpar nemcsak a vendég, hanem a saját érdekeit sem tartja fontosnak? — Hadd vitatkozzam: ez a magatartás az árváltozások után alig másfél hónappal sem jellemző minden vendéglátóhelyre. Vannak éttermek, ahol másképp gondolkodnak, ahol gyorsan felismerték, hogy a magasabb árak szabta határokon belül is fenntartható az eddigi forgalom. Hogy másutt, mások miérft nem cselekedtek ugyanígy? Mert — és lehet, hogy ez furcsa, de mégis így igaz —, szóval mert évtizedeken át hozzászoktak ahhoz, hogy bármivel és bárhogyan szolgálják ki a vendégeket, vendég mégis van. Ebből a szempontból vizsgálva: az áremelés nehéz helyzetet teremtett, de ugyanakkor élénkítőleg hat a vendéglátóipar munkájára. Kialakulhat az egészséges, és mindany- nyiunk számára nagyon is kívánatos szelekció azok között, akik valóban a fogyasztói érdekeket nézik és azok között, akik semmibe veszik a fogyasztót. VÉRTES CSABA
