Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-15 / 216. szám
««er» VS 1 ________ 2 sr/i 1979. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT Díszszemle Addisz Leninről teret neveztek el Etiópia fővárosában Gromiko magyar kitüntetése Az etiópiai forradalmi hadsereg egységei pénteken katonai díszszemlét tartottak Addisz Abebában a forradalom győzelmének ötödik évfordulója alkalmából. A parádét Taje Telahun tábornok, nemzetvédelmi miniszter nyitotta meg. Melegen üdvözölte Alekszej Koszigin szovjet kormányfőt, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik az etiópiai fővárosban, valamint az évforduló ünnepségein részt vevő többi külföldi vendéget. A miniszter beszédében méltatta a Szovjetuniónak az etiópiai forradalom vívmányainak védelméh’ez nyújtott segítségét és támogatását. A csapatok felvonulása előtt kitüntetéseket adtak át a haza szuverenitása és területi egysége védelmében kitűnt tiszteknek és katonáknak. A díszszemlén beszédet mondott Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia állam- és kormányfője. A hivatalos baráti látogatáson Addisz Abebában tartózkodó Alekszej Koszigin, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, vendéglátójával, Mengisztu Hailé Mariammal, az Etióp Ideiglenes Katonai Kormányzótanács, valamint a minisztertanács elnökével együtt részt vett az etióp fegyveres erőket bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitóján. Ezt követően Alekszej Koszigin nagygyűlésen vett részt, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy az etióp főváros egyik központi terét Vlagyimir lljics Leninről nevezték "el. Beszédében az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, Hétfőn temetik Pénteken repülőgépen Luandába szállították dr. Antonio Agostinho Neto, hétfőn elhunyt angolai elnök földi maradványait. Az angolai főváros lakosainak tízezrei várakoztak már a kora reggeli óráktól kezdve a „Február 4.” nemzetközi repülőtéren, valamint a városba vezető út mentén, hogy végső tiszteletadásban részesítsék az angolai nép nagy fiát. Hétfőn temetik Agostinho Nétót, az MPLA-munkapárt és az Angolai Népi Köztársaság elnökét, aki szeptember 10-én hunyt el Moszkvában — jelentették be hivatalosan Luandában. Növekvő munkanélküliség Nagy tüntetés Pekingien Peking főterén, a Tienan- men téren mintegy ezer munkanélküli — leszerelt katona, munkás és paraszt — tüntetett a kínai vezetés politikája ellen — közölte a kínai fővárosból érkezett hírügynökségi jelentésekre hivatkozva a TASZSZ. A tüntetők gyűlést tartottak, amelynek szónokai azzal vádolták a hatóságokat, bogy „az országban bürokratizmus uralkodik, napirenden vannak az igazságtalanságok, a éhínség és az üldöztetések.” KGST*ülés Berlinben A felszólalók nyíltan bírálták Mao Ce-tungot is, elsősorban a „kulturális forradalom” elindítása miatt, és azt is elmondták, hogy mind kevesebb ember talál munkát, és hogy sokan öngyilkosságba menekülnek. A rendőrök és a katonák nem tudták megakadályozni, hogy a tüntetés résztvevői röpcédulákat terjesszenek. A rendőrök több embert letartóztattak. Belkereskedelmi kooperáció A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa júniusban Moszkvában megtartott XXXIII. ülésszaka és a KGST végrehajtó bizottsága által elfogadott határozatokból adódó, s a hosszú távú együttműködési célprogramokból a belkereskedelemre' háruló feladatok megoldásáról tanácskozott, s fogadott el intézkedéseket a tagországok belkereskedelmi miniszteri tanácskozásának Berlinben szeptember 11—14-én megtartott 11. ülése. A testvéri barátság és a kölcsönös megértés légkörében lezajlott ülésszak munkájáról pénteken jegyzőkönyvet írtak alá. Az ülésszakon — amelyen Gerhard Briksa, az NDK kereskedelmi és közellátási minisztere töltötte be az elnöki tisztet — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szovjetunió és Vietnam képviseltette magát. A magyar küldöttséget a tanácskozáson Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter vezette: a delegáció tagja volt Szlamenicky István, a SZÖ- VOSZ elnöke is. a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke hangsúlyozta: ezzel az ünnepélyes aktussal a szocialista Etiópia az ország vezetői és népe kifejezi tiszteletét Vlagyimir lljics Lenin iránt, lerója tiszteletét Lenin emléke előtt. Alekszej Koszigin többek között emlékeztetett arra, hogy a világ valamennyi kontinensén, valamennyi forradalmár számára Lenin példája a dolgozók felszabadításának ügye iránti önzetlen odaadás szimbólumává vált. ★ „Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök hivatalos baráti látogatása Etiópiában új, fontos lépés a szovjet—etióp kapcsolatok fejlődésében” — írja a Za Rubezson című szovjet hetilap. E látogatásra az etióp nemzeti demokratikus forradalom ötödik évfordulója alkalmából került sor. A szovjet—etióp kapcsolatok tapasztalatait értékelve a lap rámutat arra, hogy minden fejlődő ország megkülönböztetett figyelemmel kíséri e kapcsolatok helyzetét. A szovjet-etióp viszony alakulásának tapasztalatai nyilvánvalóvá teszik számukra, hogy milyen gyümölcsöző a sokoldalú együttműködés a Szovjetunióval. Egyben segítségükre van abban, hogy helyesen értékeljék a Szovjetunió és a többi szocialista ország szolidaritását ezen országok harcával. ★ Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke szeptember közepén rövid, baráti látogatást tesz a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban — jelentették be Moszkvában. Pénteken Moszkvában átnyújtották Andrej Gromikó- nak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió külügyminiszterének az Elnöki Tanács által adományozott magyar kitüntetést, a Béke és Barátság Érdemrendet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a testvéri magyar—szovjet kapcsolatok elmélyítése, a szocialista közösség országai közötti együttműködés továbbfejlesztése, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítása érdekében kifejtett sokoldalú tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából adományozta Andrej Gromikónak a magas kitüntetést. A Béke és Barátság Érdemrendet dr. Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyújtotta át az MSZMP Központi Bizottsága és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa megbízásából. Tolmácsolta a Központi Bizottság és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, Külügyminisztériuma, személy szerint Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György, Púja Frigyes szívből jövő jókívánságait. A kitüntetés átadásánál jelen volt Georgij Kornyijenko és Viktor Malcev, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettesei, Nyikolaj Firjubin külügyminiszter-helyettes és a szovjet külügyminisztérium több vezető munkatársa Ott voltak a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének felelős diplomáciai munkatársai. Andrej Gromikónak pénteken átadták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magas állami kitüntetését is. Zimbubwe-konlerencia Alkotmánytervezetek vitája A londoni Zimbabwe-kon- ferencia ötödik napján a Hazafias Front is előterjesztette alkotmánytervezetét, a Muzo- rewa-féle küldöttség pedig saját törvénytelen alkotmányát, amely, állítása szerint, messzemenően megfelel a brit elképzeléseknek. Érdemi vita még mindig nem alakult ki, de a nyilvánosságra hozott dokumentumokból és a szóvivők megnyilatkozásaiból világos, hogy néhány ponton mélyreható elvi ellentét van egyrészt a Hazafias Front, másrészt a brit kormány és a hozzá közelálló Muzorewa-féle elképzelések között. A Hazafias Front szóvivője, Edison Zvogbo leszögezte, hogy az ő alkománytervezetük elutasítja a faji megkülönböztetést még átmenetileg is, és egyetlen választói listán akar indítani minden jelöltet. Rámutatott, hogy a front egységes, integrált államot képzel el, amelyben a fehér kisebbség se érezhesse magát elkülönült- nek vagy idegennek. Egyebeket tekintve a Hazafias Front tervezete elnöki típusú köztársaságot javasol, amelyben az elnököt népszavazással választanák a parlamenti választásokkal egyidejűleg. A brit tervezet a szokásos miniszterelnöki rendszert javasolja csökkentett hatáskörű és a parlament által választott elnökkel, aki maximum két, egyenként hatéves időszakot tölthetne az ország élén. A konferencia hétfőn délelőtt folytatja munkáját. Julius Nyerere tanzániai elnök pénteken írországi látogatását befejezve Londonba érkezett, ahol este Margaret Thatcher miniszterelnökkel és Lord Carrington külügyminiszterrel tanácskozik a rhodé- siai rendezési konferencia menetéről. Nyerere találkozik a Zimbabwe Hazafias Front vezetőivel is. Megfigyelők várakozása szerint látogatása jelentősen előmozdíthatja az ötödik napja folyó Rhodésia- konferenciát. CSAK RÖVIDEN... PHAM VAN DONG csütörtökön este megérkezett latin-amerikai kőrútjának következő állomására, Nicaraguába. A „KHALK-”, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB hetilapja ezentúl öt — pastu, dari, belludzs, urdu. angol — nyelven jelenik meg. A SZTALACSI (Szerbia) pályaudvaron csütörtök virradóra történt súlyos vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma péntek hajnalra 61 főre növekedett. Mivel a mentési munkák még nem fejeződtek be, a halottak száma tovább emelkedhet. A SPANYOL képviselőház csütörtökön elutasította a szocialista képviselőcsoport törvényjavaslatát. amely lehetővé tette volna a válás bevezetését Spanyolországban. A javaslat mellett a két baloldali párt képviselői, ellene a centrista képviselők és a demora- ta koalíció tagjai szavaztak. A PAKISZTÁNI kormány határozatot hozott a törvényhozási választások megtartásáról. Eszerint a szavazók november 17-én döntetlek a nemzetgyűlés (a parlament alsóháza) és a tartományi gyűlések összetételéről. A SZOVJET IPAR 100,3 százalékra teljesítette az év első nyolc hónapjának tervét, s 3,6 százalékkal több árut termelt, mint az előző év azonos időszakában. A munka termelékenysége azonban csak 2,6 százalékkal emelkedett és számos iparágban jelentős elmaradások vannak. NAGY TÖBBSÉGGEL jóváhagyta az amerikai képviselőház a Carter-kormánynak azt a tervezetét, hogy 33 milliárd dollárt fordít az MX-ra- kétarendszer kifejlesztésére és kiépítésére. Földrengés, szökőá Heves földrengés és szökőár sújtotta csütörtökön Üj-Guinea Indonéziához tartozó nyugati részét. Irian Jayát és a tőle északra a Cendrawish öbölben fekvő Yapen szigetét. A Richter-skála szerint nyolcas erősségűnek mért földrengés és a nyomában támadt szökőár a Yapen szigeti nyolcezer lakosú Ansus település lakóházainak felét elusztította, számos cölöpökre épített házat elnyeltek a Csendes-óceán hullámai. A mentési munkálatok haladéktalanul megkezdődtek. A népes Indonézia 142 milliónyi lakosságából egymillióan élnek a természeti katasztrófa sújtotta körzetben. Az első becslések szerint az anyagi kár értéke több millió dollár. A legfrissebb jelentések szerint a földrengésnek 11 halottja és több tucat sebesültje van. A Frederic hurrikán, amely csütörtökön hajnalban érte el az Egyesült Államok Mexikóiöböl menti partvidékét, s aznap végigsöpört Florida, Mississippi, Alabama és Lousiana szövetségi állam 190 kilométer széles partmenti területén, pénteken csökkenő sebességgel vonult észak felé. Jody Powell, a Fehér ááz sajtótitkára arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az elemi csapás különösen Alabamá- ban, Mississippiben és Floridában okozott súlyos, több százmillió dollár nagyságrendű károkat, s Carter elnök katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította e három szövetségi államot. A szélviharban az Egyesült Államok területén eddig összesen kilenc ember halt meg, sok százan megsebesültek. Barátsági nagygyűlés Prágában Befejeződtek a csehszlovák-bolgár tárgyalások Párt- és állami küldöttség élén Csehszlovákiába látogatott Todor Zsivkov. Képünkön: a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkára, államfő — partnere, Gustáv Husák társaságában Pénteken befejezte Csehszlovákiában tett háromnapos hivatalos baráti látogatását a bolgár párt- és állami küldöttség, amelyet Todor Zsivkov. a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke vezetett, s tagja volt többek között Sztanko Todorov miniszterelnök, Grigor Sztoicskov miniszterelnök-helyettes és Petr Mladenov külügyminiszter. Délelőtt hivatalos zárómegbeszélést tartottak Gustáv Hu- sákkal, a CSKP KB főtitkárával, köztársasági elnökkel, Lu- bomír Strougal szövetségi kormányfővel és a csehszlovák tárgyalódelegáció többi tagjával. Kora délután a Fucik- park kongresszusi palotájában barátsági nagygyűlésen találkoztak a csehszlovák főváros dolgozóival. Itt mondott beszédében Gustáv Húsák megállapította: a közös szocialista elveken és célokon alapuló és egyre erősödő ' csehszlovák—bolgár együttműködés eredményeivel mindkét fél jogosan lehet elégedett. A most lezajlott tár. ■ gyalásokon rámutattak arra is, hogy ki kell használni a kétoldalú gazdasági összefogás további lehetőségeit. Todor Zsivkov is méltatta a csehszlovák—bolgár gazdasági, kulturális, idegenforgalmi és egyéb kapcsolatok fejlődését. A nemzetközi politikáról szólva rámutatott: mind Csehszlovákia, mind Bulgária stratégiai helyzetet foglal el Európában. A csehszlovák külpolitika lényegesen hozzájárul a földrész békéjéhez az Ausztriával és az NSZK-val való jószomszédi viszony fejlesztése révén. Hasonló szere, pet tölt be — ugyancsak a szocialista közösség politikájú- val összhangban — Bulgária a Balkánon. A bolgár párt- és állami küldöttség csehszlovákiai látogatása alkalmából a két fél közös nyilatkozatot fogadott el a CSKP és a BKP, valamint Csehszlovákia és Bulgária együttműködésének további fejlesztéséről. Todor Zsivkov és a bolgár küldöttség tagjai pénteken délután Prágából hazautaztak. A repülőtéren a vendégeket Gustáv Husák és a legmagasabb szintű csehszlovák párt- és állami vezetés sok más tagja búcsúztatta. Aralat madridi tárgyalásai Adolfo Suarez spanyol kormányfő csütörtökön este arról biztosította Jasszer Arafatot, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnökét, hogy „Spanyolország támogatja a palesztinai ügyet, a palesztinai népnek és a PFSZ vezetőinek harcát”. Mint már jelentettük, Arafat csütörtökön érkezett Madridba, első hivatalos nyugati látogatására. Arafat később egy madridi szállodában fogadta Santiago Carrillót, a Spanyol Kommunista Párt főtitkárát és Felipe Gonzalezt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) parlamenti képviselőcsoportjának elnökét. Marcelino Oreja spanyol külügyminiszter pénteken ebéden látta vendégül Jasszer Arafatot. A TASZSZ kommentárja 2508 USA-támaszpont külföldön A TASZSZ hírügynökség pénteki, tokiói jelentésében egyebek között beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok 140 katonai támaszpontot tart fenn Japánban. Az UPI amerikai hírügynökség a hírrel kapcsolatosan rögtön azt állította, hogy a „moszkvai propaganda mesterkedéséről” van szó, amelynek célja — az. UPI szerint — „elvonni a figyelmet a szovjet csapatok állítólagos kubai jelenlétéről, s „a TASZSZ ravasz fortélyait” emlegette. Jurij Kornyilov, a TASZSZ hírügynökség politikai szemleírója kommentárban foglalkozott az amerikai hírszolgálati iroda állításaival. Felhívta a figyelmet arra az egész világ előtt ismert tényre, hogy az Egyesült Államok eltökélten folytatja az „aktív katonai jelenlét” politikáját, amely még a hidegháború éveire nyúlik vissza. Ennek megfelelően Washington — az amerikai sajtó adatai szerint — csaknem 2500 katonai támaszpontot tart fenn külföldön. Az egész világ előtt ismert az is, hogy ezek a támaszpontok olyan felvonulási területként szolgálnak, amelyekről az amerikai szol- dateszka agresszív akciók sorozatát hajtja végre független államok ellen. A TASZSZ kommentátora a továbbiakban rámutat: mindenki előtt ismert, hogy a szovjet katonai egység állítólagos kubai feltűnéséről szóló rosszindulatú állítások semmivel sem igazolhatók. Ami pedig a TASZSZ hír- ügynökséget illeti, a maga részéről tájékoztatta és továbbra is tájékoztatni fogja a szovjet, valamint a nemzetközi közvéleményt az Egyesült Államok veszélyes militarista terveiről, azokról a tervekről, amelyek keretében 30 állam területén katonai támaszpontok egész hálózata működik, és amelyek keretében az Egyesült Államok más szuverén országok területét is saját támaszpontjává változtatja — hangsúlyozza Jurij Komyilov.