Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

1979. SZEPTEMBER 11., KEDD 5 Új sertésmenü Fehérjetakarékos takarmányozás Jelentős import fehérje­megtakarítást tesz lehetővé, javítja a sertéstenyésztés gaz­daságosságát, csökkenti a ta­karmányozás költségeit az az újfajta takarmányozási mód­szer, amelyet a kocák és a malacok táp­lálásánál vezetnek be október elejétől az Agrokomp. lex rendszerű sertéstelepeken. Az új menüt az állatok arninó- sav-szükségletének figyelem- bevételével állították össze oly módon, hogy az importból beszerezhető drága szója egy részét szemes takarmánnyal helyettesítették, a takarmány hasznosul ási értéke ezzel nem csökken, az újfajta receptúrá- kat harmincezer koca és öt- száznegyvenezer malac eteté­sénél alkalmazzák majd, s az előzetes becslések szerint fel- használásukkal 2900 tonna — 725 ezer dollár értékű — szója importját teszik fe­leslegessé. A kocák és a malacok új módon történő takarmányozá­sa egyébként már befejező fá­zisa annak a munkának, ame­lyet az agárdi Agrokomplex folytat a sertések fehérjeta­karékos takarmányozásának kidolgozásában, elterjesztésé­ben. Az új etetési módszert a hizlalásnál április óta alkal­mazzák, s évente 5800 tonna — másfél millió dollár értékű — szója importját teszik feles­legessé. Népfrontelnök Alsónémedin Közelebb van így a határ... Korán kell kelnie annak, aki gazdaemberrel akar találkoz­ni. De hogy milyen korán, ah­hoz legalábbis gazdaembemek kell lenni: mert hiába kopo­gok hajnali fél nyolc tájban az Alsónémedi közös szakszövet­kezet ajtaján — másutt, meg­lehet, ez ébresztő lenne —, a titkárnő széttárja a karját: — Albert bácsi?! Kint van valahol a határban, de hogy hol, ne kérdezze. Hiába hív­nám telefonon, a kukoricásba nem lehet vonalat adni... A jólét ára A biztonság okáért azért ki­üzenünk a telepekre, egy célba talál: Jakab Albert el­nökhelyettes percnyi türelmet kér, s meg is érkezik az ígért időre az irodába. A bizalmas bácsi után meglepetés, a ma­gas. energikus férfi. Mosolyog ámulásomon. — Így van az, ha valaki be­leöregszik a falujárásba, én meg itt élitem le az életemet. Vannak a munkatársaim kö­zött olyanok is, akik akkor születtek, amikor mi a téeszt szerveztük Némediben. — Ez mikor történt? — 1961-ben, az utolsó idő­ben, ezért is mehetett köny­Rovargyűjtés A Természettudományi Múzeum kutatási programja ke­retében vizsgálják a Kiskunsági Nemzeti Park gazdag élővilá­gát. A képen: A parányi rovarok rejtett életét mikroszkóp segítségével a terepen is tanulmányozza dr. Vásárhelyi Tamás muzeológus. nyebben. Három nap alatt ala­kítottuk meg a szövetkezetei. Elnökválasztásra került a sor: a gazdák szavaztak, engem választottak. Azóta igazgatom a téeszt: darabig elnökként, most elnökhelyettesként. — Honnan ered a gazdálko­dó vér? — Benne van az az itt élők­ben : mindig abból éltek meg a népek, amit maguknak ter­meltek. Most a szövetkezet idején is: a járás négy szak- szövetkezetéből egyedül ben­nünket hagytak meg. De aaor- szágban sincs sok ilyen: van szép állattenyészetünk, takar- mányosunk a közösben, de a zöldárukat a tagok egyénileg termelik. Az is ritkaság, hogy saját lova legyen valakinek, nálunk 600 ló van a faluban. — Gazdagok az alsónéme- diek? — Ha nem is gazdagok, de nem hiszem, hogy bármiben is hiányt szenvednének. Jól él­nek. Csakhogy ennek a jólét­nek megvan ám az ára: az a többletmunka, amit a kis­termelés máig megkíván. Ha elnézné a szombat, vasárnapo­kat krumpliszedés idején, el­csodálkozna. Olyankor az egész falu a földekre vonul. Olyan kötöttség ez, amit csak azok vállalnak, akik valóban ma­gukban hordják a föld szere- tetét. A fiatalok egyre kevés­bé: ötezerből másfélezer jár Pestre, iparba, s ez a szám csak nőni fog. Együtt a közösséggel Jakab Albert tizenkilenc éve áll a szövetkezet élén; az első választásoktól tagja a tanács­nak; helyi népfrontelnök; a sportegyesület elnöke ... — Szép, hosszú lista.. 1 — Ha keresnénk, bizonyára találnánk még néhány megbí­zatást. De ha valaki elvállal egy ilyen posztót, vállalnia kell az azzal járókat is. Igaz, a ta­nácstagság akkor született, amikor még egyéni gazdálko­dó voltam, de a többit a mun­kám hozta. Ügy van az ná­lunk, hogy együtt él a község meg a szövetkezet. Hogy is lehetne ez másképp: a falu la­kosai dolgoznak nálunk, s ha valami történik a faluban, az bennünket is érint. Így adó­dott a sportköri elnökség is: átvette a szövetkezet a helyi sportkört, elvégre nálunk van a pénz. El is visz évente, majd kétszázezer forintot. De olyan­kor nem sajnálom, amikor lá­tom a hasznát. A birkózóknál például: az iskolában kezdik a gyerekek, s máris sok ügyes ember került ki az edző keze alól. — Naponta bejárja a ha­tárt? — Bár tehetném, de van más gondja is az embernek, azért egy héten egyszer min­denhova eljutok. Ott vagyok a reggeli megbeszéléseken, az­tán oda indulok, ahol a leg­fontosabb a munka. Így megy ez tizenkilenc éve. csakhogy akkoriban motorral jártam a vidéket: az eső el áztatott, a sár megakasztott. Ma itt van a Lada, közelebb van így a határ. Mások elismerése Jakab Albert augusztus 20. tiszteletére megkapta a kiváló társadalmi munkás kitüntető jelvényt. — Ügy van az — magya­rázza —, hogy mi beosztottaink munkáját értékeljük, s eszünk­be sem jut talán, hogy vala­hol mi is mérlegre kerülünk. Azért is jó ez a kitüntetés, mert érezteti: valahol mások figyelik a munkánkat. M. A. Kenyérgyár, hűtőház Két szövetkezet közös vállalata Tíz évvel ezelőtt két Pest megyei gazdaság, a Sasad és az ácsai Vörös Október Tsz szövetkezeti közös vállalata­ként alakult meg a Mezépszer, amely napjainkban már je­lentős építőipari kapacitást képvisel. Az alapítás óta sokat vándoroltak, míg meglelték mostani, végleges otthonukat Budaörsön, a Széles utcában. Itt épült fel modern, kétszin­tes irodaházuk, s megkezdő­dött egy tágas, raktáraknak, tmk-műhelyeknek, gyártó- csarnokoknak és garázsoknak helyet adó, jól felszerelt köz­ponti telephely kialakítása is. A közeljövőben látnak hozzá egy kényelmes, szépen beren­dezett munkásszálló létesítésé­hez. A csöndes jubileum módot ad a számvetésre, eredményeik összegzésére. Leipan Tibor igazgató mondja el. hogy idén már összesen 450 millió forint termelési értéket produkálnak, s 10—12 millió forint tiszta nyereségre szá­mítanak. Eredményeikre jel­lemző, hogy évről évre 15 szá­zalékkal növekedik a termelés volumene. Tevékenységi körük fokoza­tosan bővült: kezdetben csak az alapító termelőszövetkeze­Egy üzem — egy iskola A sajátjukat szépítik Régi szép hagyományai van. nak az Egy üzem — egy isko­la mozgalomnak Dunavarsány- ban. Már a mozgalom elindulása előtt kialakult, később pedig szerződésben vállalt kötele­zettség lett a kapcsolat a For­gácsoló és Szerszámipari Vál­lalat délegyházi üzemegysége és a dunavarsányi nagyközsé­gi közös tanács három faluja között. Megszokott dolog, hogy a nyári felújítási, takarítási munkákból az üzem dolgozói is kiveszik részüket. A férfiak a varsányi óvoda tereprende­zését vállalták, a tmk-brigádja megjavította a játékokat: má­jus 1-én adták át. A meósok Tyereskova-brigádja pedig a nyári meszelés utáni bakarí- tást-ablaktisztítást vállalta, társadalmi munkában. A sok jó kezdeményezés kö­zött figyelemre méltó volt az idei: az óvodai szünidő két he­te alatt az üzem vállalta egy óvónő és egy dada felvételét, valamint a gyerekek költsége­it, így lehetővé vált, hogy a kisgyerekes anyák zavartala­nul dolgozhassanak. Érthető egyébként az üzem dolgozóinak igyekezete, hiszen munkájukkal saját oktatási in­tézményeiket segítik, kétszere­sen is. Egyrészt, mert már ki­vették részüket az építkezések­ből is (a tmk-sok a délegyhá­zi és a dunavarsányi óvodá­nál betonoztak; s az egész üzem segédkezett a dunavar­sányi iskola felépítésénél); másrészt pedig, mert saját gyerekeik járnak az iskolák­ba, óvodákba. A helyi tanács megbecsüli ezt a patrónusi munkát: az üzemi gyerekek elsőbbséget élveznek az óvo­dai felvételnél. tek megrendelésére dolgoztak, ma már viszont építőipari ka­pacitásuknak mindössze 5—6 százalékát köti le az alapítók­nak adott munka. Kapcsola­taik kiszélesedtek: a Best me­gyei és a fővárosi tanácstól, budapesti és vidéki nagy ipar- vállalatoktól kapnak megbízá­sokat. Mindez azt tükrözi, hogy magas technikai-műsza­ki színvonaluk révén alkalmasak már bonyo­lult, igazi szakértelmet kí­vánó feladatok megoldásá­ra. A vállalat több mint ezer dol­gozót foglalkoztat, zömmel szakmunkásokat, középiskolát végzett szaktechnikusokat, szerelőket, technoi ógusokat, mérnököket. A fölhalmo­zódott szellemi bázis lehe­tővé teszi, hogy igényes kivi­telezésre is vállalkozhassa­nak. Például dolgozóik építik Budapesten, a Normafa köze­lében a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa új székhá­zát kívüi-belüi, ők végzik a belső szakipari munkákat is. Másik, folyamatban levő nagy beruházásuk a Békásmegyeren létesülő új kenyérgyár. Ott lesznek még a Budakeszin épülő ifjúsági ház építkezésén, s elvállalták Pilisvörösváron egy 105 lakásból álló tömb fel­építését is. Amire különösen büszkék: az idei tanévkezdésre átadtak Pátyon egy 8, Budaörsön pedig egy 16 tantermes új iskolát. A 173 fős, szakmunkásokat tö­mörítő Kun Béla szocialista brigád érdeme, hogy szeptemberben birtokba vehették a kisiskolások mindkét intézményt; éjjel­nappal dolgoztak, hogy ne le­gyen határidő-módosítás. Kapacitásuk jelentős részét az iparvállalatok megrendelé­sére a technológiai szerelés köti le. Békéscsabán, Székesfe­hérvárott és az NDK-beli Hal­léban a Diósgyőri Gépgyárral közösen, alvállalkozóként, az Energiagazdálkodási Intézet tervei alapján korszerű, ezer- vagonos hűtőházat építettek. Vírusmentes szőlőoltványok tárolására alkalmas, kisebb méretű hűtőházat is szereltek a Sasad Tsz-ben, illetve a Ba­dacsonyi Állami Gazdaságban előregyártóit elemekből. K. M. WuJ ae Léd A középüzem egykori középve­zetője Sesey Bódog, most mint igaz­gató, kényelmesen hátradőlt plüss- bársonnyal bevont karosszékében és hol az állát, hol a fejebúbját vakar- gatta. Ez a töprengés, a gondolkodás csalhatatlan jele volt nála. Az üzemben nem mentek rosszul a dolgok, de különösebben jól sem. Szóval középüzem, közepes nívón. Így van ez évek óta. Nemrég azonban rossz előjelek mutatkoztak. A tröszt terveket, ja­vaslatokat kért a munkafolyamatok ésszerűsítésére, hogy hatékonyabb, gazdaságosabb legyen a termelés. És ezt közölte is az üzemek vezetőivel: szükség van a munkaerő átcsoporto­sítására, bizonyos személyi változá­sokra. Azzal Sesey Bódog is tisztában volt: először személyi kérdésekben kell döntenie. Jó, jó, de hogyan? Mindenekelőtt konzultál a személy­zeti osztály vezetőjével, Rabincsák Onddal. „Itt az irodában aligha tu­dok elmélyülni ebben a témában — morfondírozott. — Ez a kényes kér­dés ugyan itt is terítékre kerülhet­ne, de otthon azért mégis jobb vol­na. Nyugodtabb, fesztelenebb a han­gulat, no meg az asszony főztje!” Ügy határozott hát, szabad szomba­ton munkaebédre hívja meg a sze­mélyzeti vezetőt. Amikor a déli órákban Rabincsák Ond megérkezett Seseyék pazarul berendezett lakásába, tudta, itt olyan, de olyan ebédet kap... Már csak ezért is érdemes volt elfogadni a meghívást. Hogy a kényes kérdések­ben mire jutnak, az majd elválik. Mivel is kezdhették volna a dis­kurzust, mint a családdal. Egyönte­tűen megállapították, a feleségek fiatalodnak, a gyerekek cseperednek, igényeik az éveik számával egyetem­ben nőnek és azt is elújságolták egy­másnak — hol mi fáj. Aztán Rabin­csák úgy vélte, jöhet a viccmesélés. Amikor feltálalták az ízletes tárko­nyos báránylevest, neki is látott. „Móriczka bemegy a hentesüzlet­be ...” — Hagyd — legyintett az igazga­tó. — Inkább arról beszélj, hogy mennek szerinted a dolgok nálunk. Most ne kertelj, nem termelési ta­nácskozáson vagyunk... Rabincsák Ond arcára mintha egy felhő szállt volna. — Tudod te azt nagyon jól, igaz­gató elvtárs. Persze nem vitás, job­ban is tekerhetnénk a verklit. — Annyi szent... — toldotta meg a házigazda. — Én valahogy úgy ér­zem, nem adnak bele mindent az emberek. — Sajnos, így igaz — helyeselt Rabincsák Ond. — Többet is tehet­nének az üzemért. Bizony, akad, aki nem húzza a szekeret... Itt van pél­dául, Belovai a tervezőktől. Ha nem jön be, fel sem tűnik senkinek ... — No várj csak, várj... Belovai élsportoló. Tekében a megye egyik legjobbja. Hálistennek csak egy él­sportolónk van, hagyd őt... — És Kindorai a beruházásból? Hol rádiózik, hol kávézik vagy ép­pen családjával folytat marathoni telefonbeszélgetést. — Hát, igen... — töprengett Se­sey Bódog. — De ne feledd, minden­kinek vannak hibái. Meg aztán öt gyereket nevelni... Eh, nem húzok ujjat a szakszervezettel, ne bántsuk a nagycsaládosokat... Inkább be­szélj a közgazdász Somosról. — őszintén? — nézett fel tányérja mellől. Rabincsák Ond, mert már a szárnyas rablóhússal volt elfoglalva és időt akart nyerni néhány falat el­tüntetésére. — Őszintén hát! — emelte fel hangját Sesey Bódog. — Mi a fenét ér a munkaebéd, ha kertelünk, ha kerülgetjük a forró kását... — Amit produkál, azért még a fél fizetését sem érdemelné. Persze a prémiumból nem marad ki. A főosz­tályvezető nem felejti szívességét; két éve a legjobb minőségű hullám­palát szerezte víkendházához. Akkor, amikor az hiánycikk volt... Nem bánnám, ha áthelyeznénk Somost. — Ha ez ilyen egyszerű lenne — simogatta állát az igazgató. — Bizo­nyára tudod, unokabátyja a minisz­tériumban ... Én nem vállalhatom a felelősséget, nekem nem hiányzik egy púp a hátamra. Gondolom, meg­érted! Hanem tudod-e Rabincsák elvtárs. mi jutott eszembe? Itt rövid szünetet tartottak. Az asszony egy üveg vörösbort tett az asztalra. Miután jól leöblítették a szárnyas rablóhúst a Pinot noir-ral, az igazgató ismét felvette a fonalat. — Szóval kire is gondoltam? Ja, a Beredi művezetőre, a szereidéből. Iszik, igazolatlanul hiányzik. A múltkor ki akart vinni a portán egy villanyfúrógépet... — Igen, hallattam az esetről — felelt a személyzeti vezető. — Nem is tudom, mit tehetnénk. Beredinek hét éve van a nyugdíjig. És az ér­meiről se feledkezzünk meg. Annak idején sztahanovista volt. Én nem nyúlnék hozzá. Inkább beszéljünk még egyszer a fejével. Az igazgató nyelt egyet. Hogy pa­lástolja csalódottságát, ismét felhaj­tott egy pohárkával, s ideges lett, mert késett a szőlős piskóta, és a meglepetésnek beígért mandulás sü­temény. — A héten Szalainé járt nálam a könyvelésből. Mégiscsak tűrhetet­len ! Kozmetikai szalont rendezett be az irodában. Egyébként nagyon slamposan dolgozik. Miatta késik minden hónapban az anyagkönyve­lés kimutatása. Rabincsák köhintett kettőt. — Már ne is haragudj igazgató elvtárs, Sza­lainé ... Hisz a férje komoly közéleti ember, itt a kerületben. Puszta kéz­zel akarsz a méhkasba nyúlni? El­lenben mit szólsz Bük Benőhöz? Amúgy is sokan vannak az ellátási osztályon, öt tényleg áthelyezhet­nénk! — Ah! Benő az üzemi kultúrcso- port szíve-lelke! Egyébként is döcög nálunk a közművelődési program végrehajtása... Es a csevely folyt-folydogáit, vagy három órán keresztül. Elcsipe­gették a szőlőspiskótát, a mandulás süteményt, amihez természetesen tejszínes feketekávé dukált, s újabb üveget bontottak. A változatosság kedvéért ezúttal Soproni kékfran­kost. Egyszercsak az igazgató várat­lanul azt mondta: — Nézd, Rabincsák elvtárs ... Mi­re is jutottunk ezen a munkaebé­den? Tulajdonképpen mindenkire szükség van a jelenlegi helyén, il­letve jobb, ha ott marad. Márpedig valamit tenni kell. A trösztnél sür­getnek, munkaerő-átcsoportosítás, hatékonyság, miegymás... — itt el­hallgatott néhány másodpercre, majd kibökté. — Az is megfordult a fe­jemben, talán én nem vagyok meg­felelő helyen. Talán egy másik igaz­gató jobban megtenné ... — Uramisten! — szisszent fel Ra­bincsák Ond — hogy juthatott ilyes­mi egyáltalán az eszedbe. Honnan kapnánk egy ilyen képzett, határo­zottadé megértő vezetőt? Tapaszta­latod aranyat ér. Jól helyen vagy ott ahol vagy, nekem elhiheted ... Nem vagyok mai gyerek! — Ami azt illeti — mélázott el Sesey Bódog — messziről indul­tam ... Hej, hogy száguld az idő... De mit sopánkodunk! — és a pohá­rért nyúlt. — Egészségedre! — Akkor engedelmeddel én men­nék is — szedelőzködött Rabincsák Ond. — Te pedig igazgató elvtárs, ne nyugtalankodj, majd csak lesz vala­hogy, meglátod. A legfontosabb, vi­gyázz az egészségedre, ne ideges­kedj. Majd csak elkészítjük azt a je­lentést ... A hosszúra nyúlt munkaebéd után is megtartotta régi jó szokását Sesey Bódog. Szombat-vasárnap dél­utánonként mindig lepihent két-há- rom órára. Ezúttal is abban a tudat­ban heveredett le, hogy alapos mun­kát végzett. Bár a dolgokat nem si­került dűlőre vinni, a lelkiismerete tiszta volt, és a személyzeti vezető szavaira gondolt: — „Majd csak lesz valahogy...” Kovái Iván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents