Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-01 / 178. szám
Zsír a húsüzemből A PENOMAH váci húsüzemében műszakonként 70 mázsa zsírt töltenek hgiénikus műanyag flakonokba a félautomata töltőberendezés segítségével Barcza Zsolt felvétele Tizenöt perc várakozás Négyezer személyi szám gazdája Gyors, pontos ügyintézés Mint arról beszámoltunk korábban, Vácott is megkezdődött július 23-án a személyi számok kiadása, illetve beragasztása a személyazonossági igazolványok 11. oldalára. A főtéri Pannónia épület emeleti nagytermét berendezték erre a munkára. Az előszobában le is ülhetnek a várakozók, bár az eddigi .tapasztalatok azt mutatják, hogy negyed óránál tovább senki nem várakozott. A népességnyilvátartó hivatal egybehangolt, jó munkájának az eredménye, hogy egy hét alatt közel négyezer szám jutott a gazdájához. Ugyanakkor figyelemmel kísérték a kiás bejelentkezéseket, születéseket, halálozásokat. Néhány üzem, így a DCM, a Vízművek, s más gyárak is összeszedték reggel a dolgozók egy részének személyazonossági igazolványát, beadták, s ko- délután mehetett is érte a megbízott személy. Előzetes bejelentés alapján máshonnan is elfogadtak hasonló kezdeményezést. Kérelem a lakossághoz: az időrésen feltüntetett időben keressék fel a népességnyilvántartó hivatalt. Aki odamegy, vigye maigával a többi családtag igazolványát is. Egyéni és közös érdek, hogy a megadott határidőre befejezzék ezt a fontos s nem kis feladatot jelentő munkát. P. R. Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.) augusztus 2-től 5-ig a Sólyom nyomában című, magyarul beszélő NDK filmet játssza; este a Ned Kelly című színes angol filmet mutatják be, 14 éven felüli nézőknek. Madách Imre Művelődési Központ (Lenin út 63.) augusztus 3-án felújítják A veréb is madár című magyar filmvígjátékot; augusztus 4-én a Macbeth című, angol film szerepel a műsorban. Vasárnapi matiné: Bundás Maci kalandjai című meseifilmsorozat. Új rendszerű szemétszállitás Kukák, kocsik, kommunális alap Nagymaros az egyik központ Bevezették a kukás-rendszerű szemétszállítást az idén [tavasszal Nagymaroson. Az első tapasztalatok kedvezőek: meggyorsult és szervezettebbé vált a hulladék elszállítása. Mint már lapunkban Is beszámoltunk róla a váci járásban körzetesítik a szemétszállításit. Az egyik ilyen körzeti központ Nagymaros, ahol a tanács kommunális üzeme nemcsak a nagyközség, de más települések — Bemecebaráli, Kemence, Tésa, Perőcsény, Vá- mosmikola. Nagybörzsöny, Ipolytölgyes, Letkés és Mária- nosztra — háztartási hulladékát is összegyűjti. Mint Volentér Tibortól a nagymarosi nagyközségi tanács elnökétől megtudtuk, jelenleg mindkét BOBR típusú szemétszállító gépkocsijuk üzemképtelen, ezért egyelőre Nagymaroson is még a hagyományos járművekkel dolgoznak. Terveik között szerepel egy újabb modem szállítójármű beszerzése. A szemétszállítás korszerűsítésére a nagyközségi tanács mintegy 3 millió forintos megyei támogatást kapott. Ebből az összegből vásárolták a kukákat és a gépkocsikat, s a tanács anyagi hozzájárulásával új kommunális telepet építettek. A viták elkerülése végett a kukákat nem fizettetik meg a lakossággal, hanem bérleti díjat szednek, havonta 3 forintot. Az elképzelések szerint rövidesen Szobon is a nagymarosi telep kocsijai gyűjti össze a hulladékot. A megnövekedett igények miatt a már üzemelő nagymarosi és vámosmikolai szeméttelep mellett Má- rianosztrán is egy új lerakóhelyet létesítenek. VÁC I WAPLÖ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XXIII. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1979. AUGUSZTUS 1., SZERDA Különleges időszámítás? A munka nem ment szabadságra Nyári tennivalók a tanácsoknál Van-e nálunk nyári időszámítás? Ha hivatalosan nincs is, lelkünk mélyén bizonyára van: utazásainkhoz mérjük az időt, a szabadságnapok közeledte a lépték, s kicsit többet figyelünk az időjárásra. A nyár, persze legföljebb ha kedvünket változtatja meg, kevés a hatása mindennapi kötelezettségeinkre. Talán, ha az nem: izzadó homlokkal más a súlya a munkának is. A Hivatalnak — így, nagybetűvel — például nincs nyara. Másfajta időszámítása sem lenne, így nyár derekán? Kevesebb a gond — Ezen még nem is gondolkodtam — csodálkozik el Naszvadi János, a budaörsi tanács elnöke. — Nem hiszem, hogy a meleg megváltoztatná a munkánkat, bár az igaz, más jellegű a tevékenységünk ilyenkor. Az embereknek mintha kevesebb lenne a gondjuk, de a megszokott helyébe újaik jönnek. — Szabadságok? — Beosztás kérdése. Évek óta együtt dolgosunk munkatársainkkal, a magunk ügye, hogy egyeztessük elképzeléseinket. Jómagam nemrégiben jöttem iskoláról, most a vb- titkár van távol, de kettőnk közül valamelyik mindig itt őrködik. — Milyen munkát ad az idei nyár? — Építést, építést, építést. i. Így megy ez már évek óta, de végül is ez a község öröme. Épül az újabb FORFA-óvoda; szeptemberre átadjuk az új általános iskola tantermeit és a lakótelepen elkészült háromszáz lakás. Jöhet az újabb hat-száz ... No és természetesen a legfrissebb munka: a személyi számok kiosztása vár ránk. A hírnév kötelez Dél, Nagybörzsöny. Glázer László tanácselnök válasz helyett íróasztalára mutat. Jó ránézni, munka teremtette a rendetlenséget, csak az avatott szem tudja a papírhal- mazok titkát. — Készülünk a nagybörzsönyi napokra — mondja a tanácselnök. — Ilyenkor nyáron, kicsit csöndesebb a forgalom nálunk, több idő jut a tervez- getésre. — Mit jelent a csöndesség a tanácsban? — Azt, hogy ilyenkor fele leikével minden állampolgár nyaral, kevesebb jut á megszokott tennivalókból. De akad helyette más, főleg az idegen- forgalomból adódó munka. Telek, hétvégi ház dolga; /meg ráadásul itt van a bisztró ügye: a tavaszon bezárták, jön a sóik idegen, nem tudunk nekik egy tál ételt sem adni. Most már azon versengünk, hogy szeptember első hetére, a falu ünnepére megnyithassuk. — Elkészül? — El kell, hogy készüljön. A nagybörzsönyi napok jó hírneve is kötelez erre bennünket Négy község vize Határszél, Kemence, délután. Pongrácz Lajos, tanácselnök az asztal mellől, papírlapok közül köszön ki. — Holnap alakul a víz társulat most arra készülünk. Szavában annyi a lelkesedés, hogy kihaiUik: valami nagy dolog készül megint Kemence— Berneeebairátini. — Csak aki itt él, az tudja, mit jelent nekünk a víz. Volt idő, hogy Szobról hordtuk kannában a vizet, most saját társulatunk lesz, négy községnek jelent ivóvizet. Pár hónappal ezelőtti beszélgetésünkre utalva kérdezem: — Úttal, tornateremmel, úttörőtáborral hogy állnak? Pongrácz Lajos úgy sorolja, mint amikor a jó .tanuló a leckét mondja föl: — Az út befejezés előtt áll, a tornatermet szeptemberben avatjuk, s az úttörőtáborban már az idén is több gyerek nyaralhatott, mint tavaly. Ráadásul elkészült a távéátjátszó, határidő előtt, elsőnek a megyében. Augusztusban adjuk át. Még megkérdezem elköszönőben, mit jelent Kemencén a tanácsban a nyár? Pongrácz Lajos mintha valamennyi kollégája nevében mondaná: — A nyár nekünk sem különleges időszámítás: dolgozunk. M. A. Nagyobb kényelem Üdülőtábor A Balaton partján . A Váci DCM Sportegyesület ötödik éve telepíti állandó táborát a Magyar Természetjáró Szövetség balaton- akali táborhelyén. Az idén is 350 cementipari dolgozónak nyílik lehetősége, hogy igénybe vegye az üdülőtábor szolgáltatását. Ebben az évben a korábbinál nagyobb kényelmet tudnak biztosítani a jelentkezőknek és a családok két-három éves gyermekeiket is magukkal vihetik. Holnap Váci kórus a rádióban Az Éneklő Ifjúság sorozatban augusztus másodikán, csütörtökön, 13,28-kor a Petőfi rádióban énekel a vác- deákvári Petőfi Sándor általános iskola kórusa. Műsorukban Pest megyei népdalok szerepelnek. Az énekkart dr. Vakli Lászióné vezényli. Olvasóink Írják Hibás tábla Vácott, a Lenin úti torony- háznál is van egy autóbusz- megálló. A Kisvác felé igyekvő utasok szállhatnak fel itt az 1-es, a 2-es és a 7-es számmal jelzett helybeli járatokra. A megállót jelző tábla oszlopára menetrendet erősítettek. Az 1-es és a 2-es járatoknál válóban megtudjuk, hogy mikor utazhatunk a város északi részébe. A 7-es járatnál az ellentétes irány — DCM-lől Deákvárra — olvasható le, ami érthetően bosszúságot okoz a ritkán utazó helyi lakosoknak és még ritkábban utazó vidéki turistáknak, vendégeknek. Vitos Györgyné Árpád, út T akarékos gazd ál kodás Csehszlovák hét a Naszályban A felvásárlók sikeres első féléve A Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1979. évi alapvető tervfeladatait az év elején a küldöttgyűlés határozta meg. A tervek kialakításánál mesz- szemenően figyelembe vették Megalakult a Rokkantak Egyesülete Teljes értékű társaink legyenek Rendszeres képességvizsgálat Az utóbbi években hazánkban számos mozgássérült, illetve rokkant ember 'tett kísérletet arra, hogy létrehozza a maga érdekvédelmi szervezetét. Ma már ennek a törekvésnek számtalan szép példája valósul meg. A közelmúltban, gondos előkészítő mupka után, Vácott is létrejött a Rokkantak Egyesülete, amely a városon kívül a váci járásban élő emberek érdekeit is képviseli. Hátrányok nélkül Az egyesület a működési területén levő rokkantak összefogásával. támogatásával szeretné megszüntetni mindazokat a hátrányokat, amelyek a testi fogyatékosságból adódnak. — Célunk az, hogy felmérjük Vácott és a váci járásban a testi fogyatékos pnberek társadalmi helyzetét -I— mondotta dr. Chikán Csaba, az előkészítő bizottság titkára. — Szeretnénk elérni, hogy az ily módon hátrányos helyzetben levő emberek minél nagyobb számmal kapcsolódjanak be a munkába, a tanulásba, a közéletbe. Azt szeretnénk, ha kedvezően változna ezeknek az embereknek a családi élete, s hasznosan töltenék el a szabad idejüket is. Véleményem szerint csak így érhetjük el, azt, hogy a rokkantak teljes értékű 'tagjai legyenek társadalmunknak. Az egészségesek bizalma — Az egyesület általános rendelkezései között szerepel az alábbi: „Az egyesület figyelemmel kíséri működési területén a rehabilitáció helyzetét, lehetőségei szerint segíti a rehabilitációval foglalkozó szervezetek munkáját." Mit jelent ez pontosabban? — Senkit sem lehet rehabilitálni akkor, ha az illető magatartása ezt nem segíti elő. Társadalmi méretekben az egyesületek hivatottak arra, hogy a rokkantakat aktivitásra serkentsék. Minden rokkantság egészségügyi problémára vezethető vissza. Így a rehabilitáció az orvosok hatáskörébe esik. Másutt, de Vácott is, az egyesület megalakulására azért nyílt lehetőség, mert orvosok, párt- és állami veze- 'tők segítették ezt a munkát. Mivel a rokkantak általában alacsony fizetéssel rendelkeznek. így á mi szervezetünk működéséhez a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályán kívül, valamint a város párt- és állami szerveinek támogatása mellett, szükségünk van arra is, hogy a környék egészséges embereinek bizalmát is megnyerjük. Igen fontosnak tartjuk az erkölcsi 'támogatást is. Más egyesületeknél például már gyakorlattá vált, hogy az egészségügy területén dolgozók rendszeres tanácsadással, képességvizsgálatokkal segítik az egyesületi munkát. Ezt mi is szeretnénk rendszeressé tenni a jövőben. — Mivel Vácott a rokkantak egyesülete csak a közelmúltban jött létre, így az érintettek közül még sokan nem tudják hogyan lehetnének tagjai ennek a szervezetnek. Javaslatokat várnak — Ebben kérnénk elsősorban a Váci Napló szerkesztőségének támogatását. Lapjukon keresztül, szeretném elmondani, hogy azok az emberek, akik Vácott és a váci járásban élnek, s érintettek ebben a kérdésben, bármikor tagjai lehetnek egyesületünknek. Várjuk a tanácsaikat, javaslataikat. Mondják el nekünk, hogy milyen problémákkal küzdenek, hogyan sikerült kialakítaniuk az életüket, mi az amiben támogatást kérnek. A Rokkantak Váci Egyesülete a következő címre várja a jelentkezéseket: Vác, Pf.: 197, 2601. Cs. J. a népgazdaság igényeit, a takarékos gazdálkodással növelt nyereséget — ugyanakkor alapvető feladatnak tekintik ebben az évben is a lakosság áruellátásának a biztosítását, a jelentkező igényeknek megfelelően. Az üzemágakra lebontott tervszámok reálisak voltejk. Ezt bizonyítja, hogy az alapvető tevékenységeknél előirányzott 306 millió forintos tervet 321 millió forintra, vagyis 105 százalékra túlteljesítették. Az egyéb tevékenységnél a beton-lakatos, valamint a szikvízüzem túlteljesítette az előirányzatot; a nyomdánál és az építkezésnél lemaradás mutatkozott. Kimagaslóan szép eredményt hozott a felvásárlási tevékenység. Nyúlból 695 mázsát vásároltak fel az év első felében s ebben benne van az ÁFÉSZ segítőkészsége is: nemcsak kedvet, hanem a nyúltenyész- téshez szaktanácsot, kedvezményes tenyészanyagot, szakszerű ketreceket biztosítottak, kedvezményesen. Ügy tervezték, hogy évi 14 vagonos szerződéssel segítik a nyúlhús-exportot; eddig az időarányos részt egy vagonnal már túl is teljesítették. A zöldség- és gyümölcs felvásárlásánál elsősorban saját üzleteinek ellátására termel a galgagyörki és a vácrátóti szakcsoport. Eredményes a szerződéses uborkatermélés Ácsa, Csővár és Galgagyörk községekben. A méhész szakcsoport tagjai kétnapos tapasztalatcserén vettek részt Zalaapátiban. A Váci ÁFÉSZ üzemágai közül a kiskereskedelem a legjelentősebb, a 262 milliós forgalmával. Szembetűnő a Naszály Áruház forgalmának 19,3 százalékos emelkedése, bár egyes részlegei még ‘nem fudják teljesen kielégíteni a vevők igényeit. A kedvezményes tv-akció idején a Naszály Áruház 642, a fóti szaküzlet 46 készüléket adott el. Egy érdekes szám: hat hónap alatt a hozzájuk tartozó területen másfélszáz színes készüléket adtak el a lakosságnak. A jó szervezőmunka, a kereskedelmi és a többi üzemág dolgozóinak helytállása biztosította a nyereség dinamikus emelkedését. S a jó munka vonzerővel hatott a belépni kívánókra. Az első félévben 227 új szövetkezeti tag kérte a felvételét, köztük 68 szentély 30 éven aluli fiatal. Ez- idő alatt 3 új szakcsoport alakult: Örbottyánban, Radon és Csőváron. Ezzel a szakcsoportok száma 18-ra emelkedett A következő héten a lakosság figyelme a váci Naszály Áruház felé irányul. Hétfőtől szombatig csehszlovák áruházi hetet rendeznek a vasútállomás melletti nagyépületben. Ennek lebonyolításához a SZÖVOSZ 100 ezer rubeles keretet biztosított. Pest megye és a szövetkezet 'életében először kerül sor ilyen kezdeményezésre. Az ÁFÉSZ vezetői elmondták, hogy az északi baráti szomszédállamból elsősorban olyan termékeket szereztek be, amelyek eddig nem voltak kaphatók a kereskedelmi forgalomban s minőségük, áruk kedvezőbb a korábbi import termékeknél. Felsőruházati cikkek, cipők, csecsemőkelengye s más áruféleség szerepel a listán. Augusztus hatodikán, hétfőn délelőtt 10 órakor lesz a csehszlovák áruházi hét ünnepélyes megnyitója s a szombati zárásig bizonyára sok ez. ren felkeresik majd Észak- Pest megye egyik legnépszerűbb elárusítóközpontját. Fapp Rezső