Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-07 / 131. szám
x/unap 1979. JÜNIUS 7., CSÜTÖRTÖK A FORRADALOM MŰVÉSZEI Képzőművészeti kiadványok Ha Kandinszkijről és Rod. csenkóról beszélünk, aligha kerülhetjük el a forradalom szó használatát. Egyrészt azért, mert mindketten a XX. századi művészet forradalmárai voltak, életművük ma is jelenlevő, elevenen ható erő. Másrészt azért, mert mindketten a forradalom művészei is voltak, a Nagyar Októberi Szocialista Forradalom után mindketten részt vettek a fiatal Szovjet-Oroszország művészeti életének — a gyűjteményeknek, iskoláknak stb. — szervezésében. Mindezt két fontos kiadvány böngészgetése után Írom, annak örülve, hogy a többi között Tatlinról, El Li- szickijről, Larionovról, Cha- gallról, a húszas évek szovjet építészetéről, a másik oldalon pedig a Bauhaus eredményeiről szóló könyvek után most a Szemtől szemben sorozatban megjelent Székely András Kandinszkijjal foglalkozó munkája, a Corvina pedig immár másodszor adja ki German Karginov igen szép kiállítású Rodcsenko-könyvét. A festészet útja Székely András a könyvsorozat jellegéből következően igen sok dokumentumot — Kandinszkij írásait s a vele foglalkozó irodalmat — felhasználva, idézve mutatja be a festő pályaképét. Ismerteti azokat az éveket, amelyek alatt Kandinszkij (1866—1944) jogot, közgazdaságtant tanult, majd néprajzi és művészeti élményei hatására érdeklődése egyre inkább a festészet felé fordult. Szól a müncheni tanulóévekről, az utazásokról, a korai, az impresszionizmushoz, majd a fauvizmushoz kötődő művekről. A nagy fordulat Kandinszkij pályáján közismert: egy fordítva elhelyezett képe láttán kezdett elvont művek alkotásába, hogy azonban elhatározása nem volt véletlenszerű, saját sorai bizonyítják: „Mind pontosabban éreztem, hogy a téma belső parancsa határozza meg a formát...” „Akkor már tudtam, hogy a tárgyak gátolják festészetemet.” Komoly elméleti alapvetés — többek között A szellemiről a művészetben című könyve — előzte meg a tízes években festett absztrakt-expresszionista, tehát a színek, formák lélektani hatására építő képek sorát. Az új művészet egyik legfontosabb dokumentuma a Der blauj^ Reiter (A kék lovas) című, 1912-ben megjelent almanach, amely Kandinszkij számára a világhírt is meghozta. Két évvel később azonban már újra Oroszországban, a forradalom győzelme után pedig a művészeti közélet sűrűjében találjuk: igazgatója lett a Festészeti Kultúra Múzeumának, 1921- ben megalakította a Művészeti Tudományok Akadémiáját, s alelnöke lett az intézménynek. Saját festői munkássága érdekéhen tért visz- sza ezután Németországba, hogy a modem művészétben egyedülállóan jelentős Bau- hausban tanítson. Művei ebben az időszakban szigorúbb, racionálisabb kompozíciójúak, a dinamizmus azonban mindvégig jellemzőiük marad, egészen a kései, „romantikus” korszakig. Művész és szervező Á festőtársánál éppen egy negyedszázaddal később született Alekszandr Rodcsenko (1891—1956) soha nem vallotta magáénak azt az elvet hogy a művész ne politizáljon. Igaz. nehezen is cselekedhetett volna másként: édesapja föld nélküli paraszt volt, eszmélkedése, a kaza- nyi képzőművészeti iskolában töltött évei alatt ismerkedett meg a baloldali művészettel. Majakovszkij , Burljuk, Ka- menszkij, futurista estje hatására meggyőzői léses hívükké vált. Moszkvában Tatlinnal ismerkedett meg, 1916-ban vele s másokkal együtt, kiállításon mutatta be elvont, neoobjek- tivista műveit, amelyek szerint „erős volt Rodcsenkóban a racionális-analitikus hajlam. Igazi konstruktőr volt. aki csak a minden elemében szigorúan elrendezett, világosan olvasható részletek szépségét érezte és fogadta el.” Hatással van rá Malevics szuprematizmusa. az „elemi és abszolút” fonnák művészete is. Karginov könyvének nagy értéke, hogy Rodcsenko tevékenységét a forradalom előtti és utáni baloldali művészet egészében elhelyezve vizsgálja, ismerteti a különböző tömörüléseket, az új és új kezdeményezéseket, az inspiráló légkört. Rodcsenko ebben az időben egyformán kiveszi részét a szervező és az alkotó munkából — téri konstrukcióinak nagy szerepük van a modem szobrászat fejlődésében. Az 1920-as években jelentősen kibővül tevékenységének köre, elveti az öncélú táblafestészetet, s más pro- duktivista művészekkel együtt a hétköznapi igényekre, a formatervezésre koncentrál. 1920-ban személyesen is megismerkedik Majakovszkijjal, kölcsönösen inspirálják egymást. Annak ellenére, hogy az ország nehéz gondokkal küzd, s hogy a művészet és a valóság új kapcsolata sok ember előtt nem világos (amikor munkásokat akart tanítani az anyag megmunkálására, a mérnökök azt kérték, a műszaki rajzolókat tanítsa a szép vonalkihúzásra), korszakalkotó tervek — és megvalósult munkák — születtek (Pittoresque kávéház, újságospavilon terve, munkásklub stb.) Majakovszkijjal plakátokat, s egyéb reklámgrafikát készít, kollázsokat, fotomon- tázsokat alkot Utóbbiakkal, amelyekkel a költő köteteit illusztrálja, amelyek filmpia-, kátokon, könyvborítókon, a LEF majd a Novij LEF folyóirat borítólapjain szerepelnek, iskolát teremtett. Közben tanított a VHUTEMASZ (később VHUTEIN) felsőfokú művészeti-technikai iskolában, díszlet-, kosztümterveket készített, újszerű — egyéni nézőpontokból, távolságból készült sajátos ritmuson alapuló — fotóival ezen a téren is újítóvá vált. Karginov könyve minderről nemcsak szövegével tájékoztatja az olvasót, hanem 221, jó minőségű reprodukcióval is. A Uj társadalom hírnökei Ha Kandinszkij művészete forradalmasította a képzőművészet eszközvilágát, Rodcsenko — és társai — tevékenységére ugyanígy Igaz a szerző megállapítása: „amit a produktivisták nem egész tíz év alatt létrehoztak, korszak alkotó jelentőségű ... Korszerű és demokratikus rendeltetésű »tárgyakat« alkottak, s nem véletlen, hogy az 1925- ös párizsi nemzetközi ipar- művészeti kiállításon a nézők az új társadalmi rendszer hírnökeit fedezték fel ben nük.” P. Szabó Ernő Magyar íróküldöttség Bulgáriában Dobozy Imrének, a Magyar írók Szövetsége elnökének vezetésével íróküldöttség utazott szerdán a szófiai nemzetközi írótalálkozóra. A delegáció tagjai: Csák Gyula, a Magyar írók Szövetségének titkára, József Attila-díjas író, Kéry László esztéta, a Magyar Pen Club főtitkára, a Nagyvilág főszerkesztője, Veress Miklós költő, a Mozgó Világ főszerkesztője. A baráti ország fővárosában a világ minden részéből érkező írók, költők ismét az írók és a béke kapcsolatát vizsgálják. Tanulni, szórakozni Szellemi bajnokság A felnőttek is szeretnek játszani. Ismereteiket is szívesebben gyarapítják így, mint iskolai keretek között. A szellemi vetélkedők, ha nem viszik túlzásba, hasznos formái az ismeretterjesztésnek, mert együtt tanul és szórakozik a játék minden résztvevője, a versenyzők és a nekik szurkoló közönség is. Vácott a Pest megyei Felnőttoktatási Stúdió keretében tavaly az egész város üzemeit érintő versenyt folytattak, amelyben összesen 72 szocialista brigád vett részt. A kérdéseket az általános iskola tananyagából állították ösz- sze és aki rendszeresen nézte a televízió Mindenki Iskolája adásait, eredményesen szerepelhetett. Az üzemi elődön töket számos néző szurkolta -végig, míg a Madách Imre Művelődési Központban rendezett őszi döntőn üres maradt a nézőtér és az általános iskolai vizsgák hangulata érződött a vetélkedőn. Ez azonban lényegében, legalábbis tar talmát tekintve, mit sem vont le a kezdeményezés értékéből, amely vitán felül érdemes a folytatásra. Korunk műveltsé gének alapja címmel folytat ják is. A Váci Naplóban két hónapon keresztül minden máso dik héten politikai, művészeti, irodalmi és sport témakörökből álló 12—12 kérdést tesznek közzé, amelyekre egyénileg vagy brigádonként lehet beküldeni a válaszokat, majd a versenybizottság pontértéke léssel együtt közli a helyes megfejtést. Ez a vetélkedő tulajdonképpeni első fordulója. Az ötvenszázalékos pontszámot elérők ezután részt vehetnek a Madách Imre Művelődési Központban megrendezésre kerülő döntőn, ahol az első három helyezett között kiosztják a díjakat is. Az első díj 3 ezer, a második 2 ezer, a harmadik díj ezer forint. — Nem öncélú vetélkedésről van szó — mondta Berkó Árpád, a stúdió vezetője. Szeretnénk, ha minél több embert ösztönözne ez a forma a közélettel kapcsolatos kérdések, a városban és a járásban elért gazdasági, kulturális és sporteredmények megismerésére, s indítást adna a még aktívabb művelődésre. K. T. I. SOLYMÁRI ZENEI HETEK Győri Filharmonikusok koncertje ötödször hangzott el a harmadik solymári zenei hetek szignálja az Apáczai Csere János Művelődési Házban. Az eddig lezajlott rendezvények sorában is kiemelkedő zenei élményt nyújtott a Győri Filharmonikusok koncertje. Sem a zenekar játékát, sem a közönség hangulatát nem tudta tönkretenni a már szinte elképzelhetetlennek tűnő június eleji kánikula. Az a szokatlan dolog is megtörtént, hogy hangverseny közben — ellentétben a néhol tapasztalható sajnálatos gyakorlattal — nem megfogyatkozott, hanem egyre növekedett a közönség létszáma. A később érkezők mindegyike fontosnak érezte, hogy a szünetben, illetve a hangverseny végén elnézést kérjen a rendezőktől és megmondja, nagyon sajnálja az elmulasztott percek élményét. Mozart két remeke, az A- dúr Klarinétverseny (K 622) és az A-dúr Hegedűverseny (K 219) hangzott el a hangverseny -első felében. Juhász Előd zenetörténész bevezetőjében elmondta a művek jellemzőit, születésük körülményeit és összehasonlította az azonos hangnemben, de Mozart zeneszerzői géniuszának két teljesen más periódusában készült remekművét. A Szabó András klarinétművész közreműködésével megszólaltatott Klarinétverseny 1791-ben Mozart életének utolsó évében készült, Stadler, a kiváló bécsi klarinétos ihletésére és baráti biztatására. Az Allegro, az Adagio, a Rondo és Allegro tételekből álló mű előadása igen nagyfokú felkészültségei, igényel, mind a szólistától, mind a zenekartól. Mozart, bár maga nem tudott klari- nétozni, mégis olyan pompásan használta ki a hangszer adottságait, hogy olykor azt érezzük, magát a zeneköltőt is rabul ejtette a hangzás érzék] szépsége, s az egész remekmű szinte szétfeszíti saját kere- reit is, előremutat egy új stílus, a romantika irányába. Ligeti András hegedűművész volt az A-dúr Hegedű- verseny szólistája, mely mű az 1775-ben komponált salzburgi öt hegedűverseny utolsó darabja Az Allegro aperto, az Adagio, a Rondo és Tempo di Menuetto tételek lehetőséget adnak a hegedűhang valamennyi árnyalati szépségének bemutatására; a dallam, a ritmika, az egész zenekarral történő összefonódás és elkülönülés, az egzotikus záróhangzás és még számos lehetőség adja e remekmű igazi „versenymű” voltát. Jancsovics Antal karnagy elmondta, hogy mind a két szólista először játszotta e re- rr ’.műveket, s az értő közönség és egyáltalán a solymári zenei hetek légköre, eseménye tette éri lehetővé, hogy erre vállalkozhassanak. Ezzel magyarázható, hogy talán kissé ünnepélyesebb felfogásban hallhattuk a műveket, de így is igen figyelemre méltó előadásban. Ha a kezdeti, a nagy művek iránti alázat és tisztelet egy kissé oldódni fog, akkor meggyőződésem, hogy Szabó András klarinétján és Ligeti András hegedűjén igazi 1 vérbeli, játékosan csillogó ! Mozart interpretálásra számíthatunk. A zenekar tételről tételre forrósodott fel, s a befejező tétel törökös hangzású e-moll szakaszában már igazán nagyszerű teljesítményt nyújtottak. A szünet után Juhász Előd bejelentette Csajkovszkij: Vonósszerenádját, (Opus 48), amely talán az egyik legtöbbet játszott Csajkovszkij mű, de Keringő tételét önálló darabként is sokszor hallhatjuk. A Sonatina, a Valse, az Elégia és az Andante témákból felépülő műben megtalálhatjuk a német romantika, a francia zenekari muzsika és az orosz népzene valamennyi jegyét, melyeket nagyszerű hangzássá ötvözött Csajkovszkij zseniális tehetsége. Az 1880-ban készült Vonósszerenádot a nagy sikerű 1882-es moszkvai bemutató óta számos világhírű zenekar tartja repertoárjában. A Győri Filharmonikusok Jancsovics Antal vezényletével méltó előadói a műnek. Teljesítményük értékét még növeli, hogy az Apáczai Csere János Művelődési Ház nem kifejezetten koncertek számára épült termében — mennyivel jobb akusztikája van a csodálatos kis műemlék barokk templomnak Solymáron — olyan interpretálásban szólaltatták meg a művet, hogy az gyönyörűséget okozott volna akármelyik nemzetközi rangú előadás közönségének. Az újra meg újra visszahívó vastaps után a zárórészben egy rövid kis ráadást is kaptunk a remekül muzsikáló győriektől. Pintér Emőke HETI FILMJEGYZET Ned Kelly Mick Jagger (balról), a Ned Kelly című film címszereplőié Aligha köztudott: a hajdani Brit Birodalomnak is megvolt a maga Vadnyugata. Csak éppen Ausztráliának hívták. Ahogy annak idején a híressé vált Mayflower hajó is javarészt nemkívánatos elemeket vitt a Csatorna már akkor is jelentős kikötőjéből. Southamptonból az Újvilágba (az most mellékes, hogy legenda lett belőlük, Zarándok Atyák címszó alatt, s hogy a Mayfloweren átkeltek leszármazottjai ma az USA arisztokráciája), úgy népesítette De Ausztrália bizonyos parti településeit 1778-tól kezdve köz- törvényes bűnözőkkel a brit adminisztráció. Később persze szolid telepesek is jöttek, s a fegyancek között érkeztek politikai elítéltek is, de a deportálások egészen 1868-ig folytatódtak. Mi sem természetesebb: kialakult Ausztráliában egy csavargó-bűnöző-rabló- gyilkos réteg, melyet éppúgy a körülmények termeltek ki. mint az amerikai Vadnyugat hasonló figuráit. Magányos farkasok, törvényen kívüli lovagok sora került be a bűnügyi krónikákba, s éppúgy legendák szövődtek alakjaik koré, éppúgy balladák születtek róluk, mint a Vadnyugat hőseiről. Tony Richardson, akit nagyon jól — és igen jó művészként — ismerünk Dühöngő ifjúság, A hosszútávfutó maga nyossága és Tom Jones című hímjeiből, egy ilyen legendás figurát. Ned Kellyt választott új filmje hőséül. (Űj? Évekkel ezelőtt készült.) Ned Kelly három évet húzott le a börtönben. Mikor hazatér, megpróbál tisztességesen élni, hiszen neki kell eltartania anyját, testvéreit. El akarja felejteni az igazságtalanul rá méri büntetést, dolgozni akar, de a „rendes” emberek, meg a hatóság nem hagyják, hogy visz- szatérjen a tisztesség útjára. Apja is börtön viselt ember volt, ő is, tehát: csak tolvaj, lókötő, bűnöző lehet. Az ördögi körből nincs kiút. Ned egy idő után elunja az igazságtalanságokat, a zaklatásokat, a provokációkat. Csapatot szervez, s a törvény védelmezőinek réme lesz. Nagy akciójuk azonban kudarcba fullad, az ekevasakból kovácsolt páncélba öltözött Ned is megsebesül, s végül akasztófán végzi. A brit uralom rendje helyreállt — Nedből és társaiból pedig legenda lett, balladákba foglalták nevét és tetteit. Richardsont leginkább ez n legenda érdekli a filmben. De nem érzeleg holmi western- romantikában, mert meri és tudja ironikus felhangokkal kísérni e legenda fordulatait. Ugyanakkor képes drámai és megrázó is lenni, ahol erre van szükség. Egy nagyszerűen felkészült, a szakmáról mindent tudó rendező keze nyoma érződik a filmen. Minden a helyén van, a régi fotók fakult tónusait idéző képektől kezdve a kitűnő plánozásig, a nagy, tág horizontú külsőktől a feszült izgalmú belső felvételekig. Ned Kelly szerepére Richardson megnyerte a híreshírhedt Rolling Stones vezért, Mick Jaggert — megvan tehát a nagy közöhségmágaes is. És mégis, mindezekkel együtt, a film majdhogynem érdektelen. Miért? Nemcsak, azért, mert Mick Jagger végül is nem képes igazi színészi ala> kításra, amire pedig ebben a nagyon összetett jellemű figurában szükség lenne; önmagát tudja csak adni, s ez a bonyolultabb szituációkban nagyon kevés. Nem is csak azért, mert a nagyon fontos mellékszereplők teljesebb rajza elmarad, s Richardson megelégszik bizonyos sémákkal. Még csak azért sem, mert nem tud — és valószínűleg nem is akar, s ha akarna, sem lenne értelme — szabadulni a klasszikus western kötelező sablonjaitól. Ezek a sablonok nem válnak a film kárára, sőt, mozgásban tartják a történetet. Akkor hát mi a baj? Elsősorban talán az, hogy a film nem tud megbirkózni egy önmaga által felállított kettősséggel; hogy tudniillik egyszerre szeretne izgalmas vadnyugati (vad-ausztráliai?) film lenni, de ugyanakkor moralizálni is óhajt, el akarja ítélni a Hatalom sötét módszereit, s meg akarja védeni a bűnözésre nem született, de a körülmények folytán a bűnözésre, mint egyedüli lehetőségre rákényszerült Ned Kellyket. Nos, így nézve, a film sem mm eléggé izgalmas, sem nem eléggé stabil és eredeti a mo- ralizálása. A film helyenként kifejezetten unalmas, a leszűrendő erkölcsi tanulságok pedig lapos közhelyek. Gyilkos levegő A jót Igen gyakran rosszul akarjuk. Erre szinte tipikus példa ez a kanadai film. Témája tulajdonképpen roppant fontos: a környezetszennyeződés. Az emberiség egy része teljes nemtörődömséggel mérgezi a levegőt, a vizeket, az életet. Ez ellen szót emelni: hovatovább szó szerint élet és halál kérdése lesz, különösen az olyan, iparilag igen fejlett területekkel rendelkező országokban, mint Kanada is. Robin Spry filmje tehát jót akar. De nem akarja jól, mert a témát olyan tueatsrioriba ágyazza, hogy ettől, a néha erőltetett fordulatok ellenére. inkább válik harmadrendű- krimivé a film, semmint társadalmi figyelmeztetéssé a környezetszennyezés ellen. Ezekből a tucatki Imikből viszont épp elég látható nálunk is, a Colombo, Derrick, Bűvész és hasonló tévésorozatok jóvoltából. Csillagkőudvar — bánni áron Példásan rossz cím — aki ennek alapján fogja megnézni ezt a Reymont vagy éppen Móricz parasztregényeit idéző, érdekes filmet, az jutalmat érdemel. Pedig az író, Ludwig Anzengruber, akinek Stern- steinhof című. a múlt század hetvenes éveiben írott kritikai realista regényéből készült a film, az osztrák irodalom egyik jeles alakja (a fiatal Lukács György 1909-ben méltatta a Nyugatban'.), s maga a film is — az NSZK-beli Hans W. Geissendö -fer rendezése — erőteljes, jó alkotás. Takács István
