Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-30 / 151. szám

Tétikabátok bérmunkában Közegészségügy VI. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM 1979. JÚNIUS 30., SZOMBAT A Gödöllői Vegyesipari Szövetkezet bérmunkába készít télikabátokat a gyömrői Ruhaipari Szövetkezetnek. A varro­dában dolgozó 16 asszony július végéig 2500 kabátot állít össze. Barcza Zsolt felvétele Fokozatosan javul a vízellátás Piaci körkép Megjelent a sárgadinnye A hetente többször is piacot, üzletet járó krónikás egyre nehezebb helyzetben van. Ke­vés újdonságról és szűk vá­lasztékról adhat hírt most is. Ezen a héten a Pest megyei Zöldért üziletedben kezdtük kőrútunkat. Itt egy kiló uborka 8,60-ba, a paradicsom 40 forinba kerül. Igen szép tölteni való papri­kát árusítanak, kilóját 30 fo­rintért. A karalábé kilónként 8, a fejeskáposzta 7 forintba kerül. A karfioljuk is szép, ára 14 forint. Egy csomó sár­garépa 5, a zöldség 7,20; 3,40, és 5 forint a főzőtök. Négy fo­rint a főzőhagyma kilója. A kelkáposztáért 8,60-at kémek. Egészséges, szép őszibarac­kot, cseresznyét és meggyet is láttunk a Zöl dért - üzletekben, 32, 17 és 26 forintos árban. Az újburgonya 7 forint. A piacon zöldbabot is lát­tunk, igaz, hogy még keveset. Kilójáért 30—35 forintot kér­nek. A nagy fehér tölteni való paprikát 30 és 35 forintért mé­rik. Bőségesen volt málna és ribizli. Az előbbi kilója 14, az utóbbi 30—34 forint | Az uborkát 10—12 forintért árulják. Az egrest 16-ért. A piac legnagyobb slágere két­ségkívül a sárgadinnye. Az egyik őstermelőnél gerezdes sárgabélűt láttunk, 40 forintot kért kilójáért. A kiskereskedő­nél zöldbélű kapható, 60-ért. A piacon a tojás darabja 1,50. A rántanivaló csirke párja 80— 90, a pecSenyeikacsa kilója 70 —80 forint. M. M. Állatorvosi ügyelet Gödöllőn és környékén jú­lius 1-én, vasárnap: dr. Mohai Imre, Veresegyház Fő u. 106. Aszódon és környékén: dr. Dóka József, Vácszentlászló, Kossuth u. 3. A Hobo Blues Band ad kon­certet Aszódon a művelődési házban vasárnap, július 1-én este 6 órakor. Utána 10-ig diszkó. Különösebben súlyos prob­lémák nem tapasztalhatók a járás és a város közegészség- ügyi és járványügyi helyzeté­ben — állapította meg az a jelentés, amelyet a két párt- végrehajíóbizottság együttes ülésén tárgyaltak meg, s ame­lyet dr. Tóth Zoltán vezető fő­orvos állított össze az elmúlt két esztendő tapasztalatairól. Ami persze korántsem jelenti, hogy nincsenek gondok ezen a területen. Ha figyelembe vesz- szük, hogy 1200 objektum el­lenőrzése tartozik felad'atkii. rükbe, nyilvánvalóvá válik, hogy Aiindig akad tennivaló­juk. Meszelés Az utóbbi időben például or­szág-, sőt Európa-szerte mind több iskolában figyeltek fel a tetvességre. A hathatós intéz­kedéseknek köszönhetően ná­lunk visszaszorították a jelen­séget. Megtudtuk a főorvos­tól, hogy a megyében nálunk használják legtöbbször a für­dető és fertőtlenítő állomást. Javulás tapasztalható az élelmezés-egészségügyben, amihez hozzájárultak az új áruházak. Gödöllőn, Bagón, Kerepestarcsán adtak át új ABC-t. Sajnos, a régebbi üz­letekben a higiéniás viszonyok SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Sportszerűbb lett a játék Értékelték a járás labdarúgását Általános iskolai bajnokság indul Évzárót tartottak kedden a szövetségi napon a járás lab­darúgói. Az összejövetelen a legjobb helyezést elért csapa-1 tok átvették az okleveleket, érmeket, s a jelenlevők érté­kelték a bajnokság színvona­lát, az egyesületek, a szövetség és a játékvezetők munkáját. Az utóbbiak már egy nappal előbb megtartották az évadzá­rót, amelyen hatan-hetsn pénz­es könyvjutalmat kaptak. A felnőttbajnokság az idén különösen izgalmasan alakult: csak az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa az Aszód javára, akik gólkülönb­séggel előzték meg a Dányt. de a Honvéd Malinovszkij SE is az utolsó pillanatig harcban állt az első helyért. A bajnok­ság színvonala azonban, ahogy azt a szövetségi napon Kovács Tibor, a városi-járási testne­velési és soortfelügyelő el­mondta, mégis .elmaradt a ta­valyitól. A visszaesés oka, hogy a ko­rábban erős csapatok, mint Veresegyház, Bag, Galgahévíz vagy Hévízgyörk az idén nem sokat produkáltak. Az elkerül­hetetlen fiatalítás gyöngítette meg a csapatokat, s ez is rá­mutat arra. hogy tervszerűb­ben kell foglalkozni az után­pótlással. Az aszódiak július 1-én. va­sárnap délután ötkor játszanak osztályozó mérkőzést Pilisvö- rösvárott, a nagvkátai járás bajnokával, a Tápiószentmár- tonnal. Értékelték a járási labdarú­gó-szövetség munkáját is. amelyben társadalmi aktívák tevékenykednek. Lelkes, dicsé­retet érdemlő a munkájuk, a jövőben azonban arra kell tö­rekedniük. hogv megfelelőbb légkört alakítsanak ki egymás között és a csapatokkal is. A fegyelem, az alkotó légkör, az egészséges vitaszellem jó ha- | tással lehet a bajnoki küzde­lemre is, mint ahogy már az idén javult valamelyest a fe­gyelem, sportszerűbb lett a küzdelem. A javulás nem magától jött. az év elején találkoztak egy­mással az egyesületek elnökei, a szövetség és a játékvezetők képviselői, s kölcsönösen el- mon iták, mit várnak a töb­biektől, s mit tudnak nyújta­ni. Ennek eredménye, hogy csak két súlyosabb sportsze­rűtlenség borzolta fel a kedé­lyeket. Be kellett tiltani a mo­gyoródi és a bagi pályát, de a büntetés jóvoltából máris érez­hető: a közönség is fegyelme­zettebb lett. A labdarúgó-szövetség fel­hívta a figyelmet arra. hogy a sportszerűség függ a sportve­zetőktől. s akkor van baj, ha ők is elvakult szurkolókká válnak. A fegyelmi bizottság egyébként 86 fegyelmi ügyet tárgyalt; a legsportszerűbb csapat a GEAC lett, mindössze egy játékosát állították ki. őt is egy kisebb fegyelmezetlen­ségért. A példamutatás a fiatalok nevelésében is nagyon fontos. Az utánpótlást nem elég fel­kutatni, nem elég megtanítani focizni a srácokat: nevelni is kell őket, a sport szeretetére, a sporttársak megbecsülésére. Ifjúsági csapata valamennyi egyesületnek van. s a legtöbb serdülőcsapatot is kiállított. A serdülőbajnokság győztese, a Gödöllő a megyei bajnoksá­gért rendezett kupán is meg­állta a helyét, s második lett. Az utánpótlás nevelését szol­gálja az új kezdeményezés: a következő idényben a járás­ban is megszervezik az álta­lános iskolai bajnokságot. Amint Kovács Tibor elmond­ta, nemcsak labdarúgásban, hanem például kézilabdában is rendszeresen vetélkednek majd a legkisebbek, eddig 20 fiú és 23 leány kézilabdacsa- pat jelentkezett. Remélik, hogy a labdarúgásban is hamar népszerű lesz az új bajnokság. Ez az érdeke az egyesületek­nek is, hiszen ha támogatják az iskolákat, később sok te­hetséges focistával gyarapod­hatnak. A Magyar Labdarúgó Szö­vetség rendelkezése szerint július 1-től 31-ig tart az átiga­zolási időszak. Jó tudni, hogy általános iskolás korú sporto­lókat csak igazgatói hozzájá­rulással igazolhatnak az egyesületek. A bajnokságok végeredmé­nye. I. osztály, felnőtt: 1. Aszód 2. Dány 3. Honvéd Mai. 4. Pécel 5. GEAC 6. Túra 7. Zsámbok 8. Bag 9. Valkó 10. Mogyoród 11. Veresegyház 12. Hévízgyörk 13. Galgahévíz 14. Isaszeg 26 18 6 2 77-31 42 26 17 8 1 62-29 42 26 17 5 4 87-4' 39 26 IS 4 7 54-39 34 26 16 1 9 70-41 33 26 11 7 8 51-30 29 26 13 3 10 52-41 29 26 13 2 11 49-55 28 26 9 2 15 46-51 20 26 6 5 15 45-70 17 26 6 2 18 37-63 14 26 7 1 18 40-77 13 26 6 — 20 31-85 12 26 4 2 20 31-79 10 II. osztály, felnőtt: 1. Nagytarcsa 12 7 1 4 19-20 15 2. Kartal II. 12 6 2 4 38-21 14 3. Domony 12 6 1 5 24-20 13 4. Kerepestarcsa 12 3 ■ 9 16-36 6 Ifjúságiak : 1. Pécel 24 21 1 2 117- 17 43 2. Veresegyh. 24 17 3 4 68- 30 37 3. Zsámbok 24 16 3 5 69- 28 35 4. Isaszeg 24 16 2 6 62- 24 34 5. Túra 24 14 5 5 63- 25 33 6. Dány 24 16 1 7 67- 31 33 7. Hévízgyörk 24 10 3 11 52- 67 23 8. Mogyoród 24 10 2 12 40- 41 22 9. Galgahévíz 24 9 3 12 58- 53 21 10. Bag 24 5 4 15 40- 79 14 11. Valkó 24 4 1 19 25- 77 9 12. Aszód 24 2 3 19 28- 92 7 13. Domony 23 1 1 21 14-135 3 Serdülők: 1. Gödöllő 16 13 2 1 49- 7 2 i 2. Pécel 16 11 1 4 47-18 23 3. Iklad 16 10 3 3 55-28 23 4. Kartal 16 9 1 6 52-23 19 5. Dány 16 8 1 7 32-41 17 6. Vácszent!. 16 5 1 10 27-33 11 7. Veresegyház 16 4 1 11 22-37 9 8. Kerenestarcsa 16 4 — 12 23-39 8 9. Valkó 16 3 — 13 11-92 6 G. Z. keveset változtak. Nem me­szelik őket rendszeresen, ké­sik a hűtők, hűtőpultok felújí­tása, cseréje. A boltok általában zsúfol­tak, alapterületük kicsi, a rak­tárak szűkek. Nem megfelelő a felgyülemlett hulladék el­szállítása, esetenként még ott sem, ahol intézményesítették a szemét elhordását. Sokszor esik szó megbeszé­léseken, különböző fórumo­kon a vendéglátóhelyekről, kü­lönösen azok mellékhelyisé­geiről. A Köjálnak is az a megállapítása, hogy ezek pisz­kosak, gyakran üzemképtele­nek. Nincs ez másképp egyéb középületekben sem. A MÁV- áilomás Jlyen helyiségéről gyakran írnak panaszos levelet szerkesztőségünkbe is. Amíg azonban nem változik meg az ezeket használók egy részének magatartása, addig javulást nemigen remélhetünk. Az ál­lomáson például egy-két hét­tel a mellékhelyiség berende­zéseinek cseréje után ismét a régi kép fogadta az ellenőrö­ket, a kagylókat összetörték, a lehúzókat leszaggatták,.. Adagok Gyakori beszédtéma Gödöl­lőn és a járás községeiben a kenyér minősége. Sokat válto­zott a helyzet a gödöllői ke­nyérgyár elkészültével. A mennyiséggel ma kevesebb a gond, a minőséggel azonban változatlanul nem mindig le­hetünk elégedettek. Sokszor azért rossz a kenyér, a pékáru, mert az üzemek dolgozói nem tartják be a technológiai elő­írásokat. Egyéb mulasztásokat is elkövetnek, így kerülhetnek dagasztás közben idegen tár­gyak a tésztáiba. Nemcsak az üzletek, a gyer­mekélelmezési egységek is zsúfoltak, nem mindenütt van előkészítő, a konyhákban gyak. 1 ran főznek a megengedettnél több adagot. Az adagok nagy­ságával és minőségével nincs baj. Többé-kevésbé ez jellem­ző az iskolák konyháira is. S ha már említettük az is­kolákat, szóljunk egészség­ügyükről is. Bárha az utóbbi években mind a városban, mind a járás falvaiban dicsé­retes erőfeszítések történtek, új iskolák épültek, másokat felújítottak, bővítettek, sok he­lyen még mindig váltott mű­szakban tanítanak. Az óvodák úgynevezett ki'használtsági aránya nemritkán 130—140 százalék. A járás jó néhány iskolájában nem megfelelő a világítás, az udvari árnyék­székek sincsenek mindenütt kifogástalan állapotban. Hagyományosan Végezetül szóljunk a tele­pülés-egészségügyről. E tekin­tetben is tarka képet mutat a járás. A nagyobb településeken általában kedvezőbb a hely­zet. Mind több helyen találha­tó jó ivóvíz, a szennyvízelve­zető rendszerek kiépítése azon­ban lassabban halad, örvende­tes tény, hogy Gödöllőn épül az új szennyvíztisztító mű, Aszódon és Péoelen bővítik a rendszert. Sok gondot okoz a hulla­dék. Nincs megoldva elszállí­tása, illetve helyes kezelése. A regionális köztisztasági prog­ram megvalósulásával jelentős előrelépés várható. Alighanem ezen a területen tehet a la­kosság a legtöbbet, úgy, hogy jobban törődik a saját portá­jával, s a közterülettel egy­aránt, hiszen az utcát, a jár­dát nemcsak korszerűen, ha­nem hagyományos eszközökkel is nagyon jól lehet takarítani. Sőt, ha nem, vagy kevesebbet szemetelünk, még söpörni is ritkábban kell. K. P. Műanyag padló- és szigetelőcsalád Új termékek kerültek forgalomba Űj típusú műanyagipari termékek forgalmazását kezd­te meg a Metalloglóbus, a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalattal korábban kötött együttműködési megállapodás alapján. Ezek között szerepel a Hungelasític márkájú színes, nyomottmintás PVC-padló. és a Hungisol szigetelőcsalád. A PVC-t egyre szélesebb körben alkalmazzák hazánk­ban, s a Hungária Műanyag- feldolgozó Vállalat is mind nagyobb választékban és mennyiségben gyárt PVC-pad- lót, építőipari szigetelőiket és csöveket a közületek és a la­kosság számára. E termékek szervezett for­galmazása hosszú éveken át megoldatlan volt, míg tavaly a Metalloglóbusszal együttmű­ködési szerződést kötöttek. Az azóta eltelt rövid idő kedvező eredményeket hozott: a fővá­rosban már két helyen, vala­mint Győrött és Tamaiszent- miklóson korszerűen felszerelt üzletekben bő kínálatot bizto­sítanak ezekből a termékekből és kiegészítő cikkekből, ra­gasztókból, szerszámokból. Nemrég kezdték meg a PVC-padlók árusítását a Me- talloglóbus-telepeken. s az év végéig mintegy 10 ezer lakás­ba elegendő, körülbelül fél­millió négyzetméternyi PVC. burkolatot hoznak forgalomba. Már kapható az új Hungelas- tic padló hatféle alaptípusa, de az idei választék még leg­alább ugyanennyivel bővül. Veresegyháza játszóteret adtak át Társadalmi összefogással Játszóteret adtak át tegnap, pénteken Veresegyházon a Szabadság utcában. Felszerelé­sét: az űrhajót, a mérleg- és körhintát, a mozdonyt és a körforgót a Landler Jenő Jár­műjavító helyi üzemének szak- szervezeti bizottsága, a Kilián György, a Bláthy Ottó, a Ru­das László, a Kossuth, a Kun Béla, a Május 9, a Deimet Miklós és a Faragó Dezső szo­cialista brigádok készítették el társadalmi munkában. Kivették részüket a két hét alatt elkészült játszótér építé­séből a kisiparosok is, akik a betonozást és a kerítést vál­lalták. A területet az önkén­tes rendőrök és a körzeti meg­őrzött iroda dolgozói rendez­ték. Szombati jegyzet Kapcsolat Mindenféle tudományos előképzettség nélkül, pusz­tán a mindennpi élet ta­pasztalatait általánosítva könnyen beláthatjuk, hogy a jegyzet címébe fog­lalt szó milyen fontos gya­korlati viszonyt jelent. ír­hattunk volna persze mást is, sok-sok hasonló értelmű kifejezés található a szótá­runkban. Együttműködés, kooperáció, ismeretség, tá­mogatás, munkamegosztás, vezetés, alá-, fölé- vagy mellérendeltség — mind valami hasonlót jelent, de a rövidke felsorolás egy- egy szava mégsem ugyan­azt mondja. A kooperáció, a munka- megosztás inkább a terme­lést, a gazdaságot juttatja az eszünkbe, de átvezetnek egyben az alá-, fölé- vagy mellérendeltség, illetve a vezetés fogalmához, ame­lyek már a kapcsolatok mi­lyenségére utalnak. Az együttműködés, az ismeret­ség, a támogatás viszont már kevésbé szabályozott, inkább társasági kapcsola­tokra utal. Az utóbbi időben két olyan eseményen volt sze­rencsém részt venni, ame­lyen sűrűn előkerültek az emlegetett szavak, ha nem is tudományosan csoporto­sítva, ha nem is egyértel­műen, de félreérthetetlenül. Az egyik összejövetelen a város ellátásáért felelős há­rom cég munkájáról volt szó. Feladataik jó ellátásá­nak egyik előfeltétele (len­ne) a gazdasági munka- megosztásból fakadó, mel­lérendelt viszonyt feltétele­ző kooperáció, amihez egy­más kívánságainak, lehető­ségeinek teljesebb ismere­tére, törekvéseik kölcsönös támogatására lenne szük­ség, hogy kapcsolatukról elmondhassuk: eredményes együttműködés. S ezt nem jogszabályok írják elő, nem díszes ok­mányokba lefektetett alap­elvek szerinti kötelesség, egyszerűen jó munkájuk­hoz, a vásárlóközönség megfelelő ellátásához (len­ne) szükség kapcsolataik tartalmi bővítésére. A haj- * tóerő, amely, úgy látszik, í nem elég hatásos, alig ins­pirálja az érdekelteket. Az igazsághoz hozzátartozik az is, bár itt nem a konkrét eset, hanem a tanulság a lényeges, hogy a három érintett közül különösen az egyik ludas az együttmű­ködés hiányosságaiban. A tanulság tehát nagy vonalakban az, hogy a gaz­daságilag, céljaikban egy­másra utalt közösségek, a természetes várakozással ellentétben egyáltalán nin­csenek jó kapcsolatban. Mit várjunk akkor azoktól, akik nem ilyen egyértel­műen szorulnak egymásra. De az sem ritka, hogy a bármelyik kategóriába tar­tozó szervezetek átesnek a ló túlsó oldalára. S ebből is akad példa közvetlen környezetünkben. A legki­rívóbb közülük, amikor a közös teendőket szocialista szerződéssel pecsételik meg a felek. Nos, ezekről az úgyneve­zett szocialista szerződé­sekről — akinek nem inge, ne vegye magára — ugyan­csak nehéz jó véleménnyel lenni. Nemegyszer éppen azért kötik őket, hogy a valóságos együttműködés helyett bármikor felmutat­hatok legyenek. Mert ha van szocialista együttmű­ködési szerződés, akkor ez­zel reprezentálni lehet. Aztán meg azt sem ér­tem éppenséggel, hogy az egyébként jelentősebb dol­gok jelzőjének, ä szocialis­tának, mi köze van pél­dául ahhoz, ha mondjuk, két vállalat kölcsönösen megegyezik a világ legter­mészetesebb ügyében, ne­vezetesen, hogy nem aka­dályozzák egymást a mun­kában. Mert ilyenre is volt már példa. S ami végképp groteszk: mégis akadályoz­ták. Szerződés ide, szerző­dés oda, lett légyen előtte bármilyen jelző, az együtt­működés attól még nem lesz jobb. Az ilyen kapcso­latról sem mondhatunk túl sok jót. Gáti Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents