Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-30 / 151. szám

1979. JÜNITTS 30., SZOMBAT »«« -4ltr W £ x/uriav CSALÁDBAN - HÁZ KÖRÜL Kánikulára Utazóknak, nyaralóknak A nyugodt pihenés apró titkai Gazdag bőséggel készült. Igazi [ánikula-ruha, teenager lányok ré­zére, gyűrtelenített anyagból, :sipke díszítéssel. A fiú Szahara- >eige vászonöltözéke azonos színű, cötött pántrészekkel készült. Mindkettő kellemes, könnyű nyá- i viselet. A nyár az utazások, üdülé­sek ideje. Egyik jótanácsunk azoknak szól, akik kissé fele­dékenyek. Amikor már vég­legesen elhatároztuk, mit vi­szünk magunkkal írjunk ösz- sze egy listát. Ezt a jegyzéket ragasszuk a bórönd belsejébe. Amikor berámolunk, nyomban kipipálhatjuk, hogy minden a helyén van-e. Hazautazáskor is sokkal egyszerűbb lesz számba venni, nem felejtet­tünk-e valamit ott az üdülő­ben, szállodában, kempingben. Jól jön a rossz harisnya Vannak, akik a rossz nylon- harisnyát csíkokra vágva meg­kötik vagy meghorgolják láb­törlőnek, mások eldobják. Kár érte, mert utazáskor jó hasz­nát vehetjük még. Vágjuk le a harisnya fejét, a harisnya szárába párosával rakjuk be a cipőket, mindkét végén egy- egy laza csomóval. így a tisz­Áruvizsgálat Nem hűtenek a hűtőtáskák! A hűtőtáskák — na­gyon célszerű eszközök — bi- sony nem hűtenek. A hiba szánban nem a táskákban /an, hanem az elnevezésben: íelyesen termosztáskákról kell beszélnünk, A termosztáska hasz­nálatának módja: a hűtőszek­rény normál hűtőterében le­sütött, megfelelően becsoma­golt (edénybe rakott, fóliába csomagolt, üvegbe töltött stb.) ételt, italt belerakjuk a táská­ba, s a mélyhűtőtérben szilár- iulásig hűtött, tasakos jégak- itukból annyit helyezünk a csomagok mellé és közé, amennyi csak befér. A gyár­tók általában három-négy jégakku használatát javasol­ják. A melegen tartást is ha­sonlóan oldhatjuk meg: a be­rakott meleg étel mellé vízben Ealmelegített hűtőtároló tasa- kolcat kell tenni. öt szövetkezet nyolc táská­ját vizsgálták. A táskák nem kaptak nevet, így azonosítá­suk kissé nehézkes. KIVÁLÓNAK minősült a budaörsi Texelektro ISZ 278 forintos, varrott PVC-műbőr táskája (húzózáras, szögletes, összecsukható, hasznos űrtar- talmia 16 liter), továbbá a 250 forintos, hegesztett PVC-fólia borítású, 12 literes, szögletes, összecsukható, csatzáras ter­méke. JÓNAK találták a Solymári Vegyesipari Szövetkezet 309 forintos, henger alakú, 12 lite­res, húzózáras, varrott PVC- műbőr táskáját; a Texelektro hasonló kivitelű, de ovális 14 literesét (287 Ft); végül a bu­dapesti Miköv Szövetkezet 246 forintért árult, s a Texelektro ovális táskájával szinte össze­téveszthető, de annál köny- nyebb táskáját. KÖZEPEST kapott egy má­sik, ovális, de szintén 12 lite­res solymári termosztáska (ez is 309 Ft), és a budapesti Főnix Hsz összehajtható, 12 li­teres, ovális, húzózáras, var­rott, PVC-műbőr táskája (230 Ft). MÉG MEGFELELŐNEK mi­nősítették csak a sárisápi Üj Élet Tsz 230 forintos, bevá­sárlótáska jellegű termékét ta ruhaféle sem piszkolódik be. Sokan képtelenek arra, hogy szépen, ügyesen, lehetőleg gyű­rődésmentesen rakják tele a koffert, minden helyet jól ki­használva. A sarkokba és leg- alulra jönnek a cipők, a kis, apró holmik. Alul a vasta­gabb, legfelül a könnyen gyú­ródó, vékonyabb holmik. Nem, vagy alig lesz gyűrött, ha a rétegek közé vékony selyem­papírt helyezünk. Folyadékot, könnyen olvadó dolgokat (krém, kölni, cipő­paszta, csokoládé stb.) in­kább felállítva, jól becsoma­golva külön pvc-tasakban vi­gyünk, így biztosak lehetünk abban, hogy nem tesszük tönk­re sem a holmijainkat, sem a nyári szabadságunkat. . Mi a kabin ruha? Akik vízpartra mennek, ahol esetleg nincs mód zárt helyi­ségben öltözni-vetkőzni, jól felhasználhatják a rajzon be­mutatott ötletet* a kabinru- hát. Ez tulajdonképpen nagymé­retű, alul-fölé nyitott zsák, annyi anyag szükséges hozzá, Ha így csomagolunk, semmit sem felejtünk otthon, s ruháinkat akár vasalás nélkül is rögtön felvehet lük hogy alatta kényelmesen mo­zogva föl- és levehess ük fürdőruhát. Felső szegélyén gumiházat készítünk, amibe keskeny sodrott zsinórt fű' zünk. Kétoldalt mint a pelerin- nél, hosszú nyílást hagyunk hogy a karunk szabadon mo zoghasson. Amikor átöltözünk benne, utána kihúzkodva rá- fekhetünk napozni. Praktikus a kablnruhm Kistermelők, kiskertek Másodszor is hasznosítsuk! A másodvetések időpontja június vége és július első fe­le. A legelső teendő a gondos talajelőkészítés. A gyomokat takarítsuk le és műtrágyával is szórjuk meg a kijelölt te­rületet. Egy négyzetméterre 1,5 dekagramm pétisót, 2,5 dekagramm szuperfoszfátot, 1,2 dekagramm kénsavas ká­lit célszerű egyenletesen el­teríteni. ; Ezután alapos áztató öntö­zéssel biztosítjuk a talaj szük­séges vízháztartását. Az ásás mélysége 15 centiméter le­gyen, s azután rögtön gereb­lyézzük el a talajfelszínt. Né­hány napig ülepedni hagyjuk a talajt, majd hozzákezdhe­tünk a vetéshez. A kelés gyor­sítása érdekében előnyös, ha a vetést úgynevezett kelesztő ön­tözés követi. Mit vethetünk7 A bokor- és karósbab veté­séhez tíz négyzetméteres terü­letre legalább 10—16 deka­gramm vetőmagra van szük­ség. Javasolt bokorbab fajták a Budai piaci, a Korai vaj, a Cherokee, a Kinghorn Wax és a Harvester. A sorok 40 cen­timéterre legyenek egymástól, hogy a kapáláshoz és a sze­déshez elegendő helyünk ma­radjon. A karós-bab fajták kö­zül a sárga hüvelyű Juliska bab és a zöld hüvelyű Impe- rátor a legalkalmasabb a má­sodvetésre. A borsó is eredményesen termeszthető másodvetésben. Főiként a Rajnai törpe, az Ex­pressz, a Gloire de Quimper és a Debreceni világoszöld fajták termesztése javasolt. Tíz négy­zetméterre 25—28 dekagramm vetőmag szükséges. A gyökérzöldségeket Július közepéig vethetjük másodve­tésben. A sárgarépafajták kö­zül a Duwicki, az Amszterda­mi és a Nantesi alkalmas a másodvetésre. Száz négyzet- méternyi terület bevetéséhez 40—60 dekagramm vetőmag­ra van szükség. Petrezselyem­ből nyári vetésre a Korai cu­kor és a Félhosszú fajta java­solható. Rövid tenyészidejű fajták A nyári és az ősz eleji idő­szak egyik legkedveltebb zöld- ségnövénye az uborka. Má­sodvetésként azonban csak rö­vid tenyészidejű fajtákat ér­demes vetni. Ilyen a Budai csemege, a Rajnai fürtös, a Budai félhosszú, a Kecskeméti 113, a Budai korai és a Kecs­keméti bőtermő. Ebben az időszakban vet­hetjük a spenótot is. A Mata­dor. a Wiroflay, a Vitai és az Eszkimó fajták termesztése gazdaságos. Mivel a spenót rö­vid tenyészidejű növény, má­sod-vetésre kiválóan alkalmas. Bőséges választékban A legnagyobb testű őszi és téli retek vetési ideje is elér­kezett. Tíz négyzetméter terü­let bevetéséhez 6 gramm ve­tőmag szükséges, 25—30 cen­timéter sor- és 10—15 centi­méter tőtávolság mellett. Ter­mesztésre az Erfurti fekete re­tek javasolt. Vethető még csemegekuko­rica is. A legalkalmasabb faj­ta a Fehér mazsola. Az opti­mális sor- és tőtávolság 50X50 centiméter. Az őszi savanyúságfcászítés gyakori alapanyaga a cékla­répa. A vetési idő július eleje. Javasolt fajták a Detroit és a Bíbor henger. A cékla termes z- tésnél azonban nem szabad megfeledkezni az egyelésről. Mindezekből kitűnik, hogy milyen bőséges választékban lehet termőterületeinket má­sodszor is hasznosítani zöld­ségtermesztésnél. Radics Ferenc 1 az amurozásig Termelőszövetkezetek Szövet­sége és más halászati szervek adtak ki. A felhívás lényege: minden, az árvíz alkalmával árterületen kinnrekedt haliva­dék mentése. Gézből készült hálóval lehet az ivadékot a legeredménye­sebben kiszedni a tocsogókból, és visszaengedni a legközeleb­bi élő vízbe. És most ismét egy szezon­halról: az amur ilyenkor, nyár közepén az igazi. Persze, most nem annyira az önetetős fene- kezőre, 3—4 szem kukoricára kap a kényes növényevő, ha­nem inkább természetes vagy ahhoz hasonló táplálékra: ér­demes próbálkozni zöldborsó­val, zsenge nádhajtással is, de sok helyen bevált már a fi­nom, fonalszerű moszat-alga, amely a legtöbb vízben meg­található. Az ebből tépett tíz­centis csomó villásan félbe­hajtva, horogra fűzve, úszóval bedobva többnyire eredmé­nyes. Sz. J. L Növényvédelem a Az almástermésű gyümölcsösök­ben (almá, körte) a gombabeteg­ségek közül — az amúgy is erős lisztharmatfertőzés mellett — az almafavarasodás kórokozója elleni védekezés kerül előtérbe, ugyanis a kórokozó újabb fertőzési hullá­ma indult meg. A rovarok közül — a tömegesen elszaporodott le- véltetvek mellett — a gyümölcs- fa-takácsatkák elszaporodása, tö­meges fellépése tapasztalható. Ezért szükséges a védekezés foly­tatása. A munkákhoz a következő szer­kombinációk felhasználását java­soljuk: BI 58 EC 0.1% + Pol-Aka- ritox 0,2% + Zineb 0,2% + Thiovit 0,3%, vagy Safidon 0,2% + Zineb 0,3% + Pol-Sulcol 0,2%. Fokozottan figyelni kell a szőlő­ket, és folytassuk a védekezést, elsősorban a peronoszpóra ellen (Orthocid 0,2%). Felhívjuk a kis­termelők figyelmét arra, hogy a vegyszerárusító boltokban meg le­het vásárolni a Reanal Gyógy­szervegyészeti Gyár szexferonom csapdáit. Jelenleg az almamoly és a keleti gyümölcsmoly ellen felhasznáható csapdák kaphatók Reamol—LP, illetve Reamol—GM elnevezéssel. A csapdák a kár­tevő lepkék hímjeit befogják, így gátolják a nőstényeket az életké­pes tojások lerakásában. Házi kertekben 10 alma- vagy őszibarackfáig 2 db, 10-nél több esetén 3 db csapda üzemeltetése szükséges. Egy csapda ára: 71 Ft. A csapdák az egész vegetációs időszakban üzemeltethetők. Széplaki István, Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás HÉTVÉGI KALAUZ Kiállítások A nagykőrösi Arany János Múzeumban Irodalmi évfor­dulók címmel időszaki kiállí­tás várja az érdeklődőket. Cegléden, a Kossuth Lajos Múzeum időszaki kiállítóter­mében A dob története címmel látható bemutató, mely a vi­lág legkülönbözőbb részein élő népek dobjain és a legmo­dernebb hangszergyárak ter­mékein keresztül tárja a láto­gatók élé a dobnák, az egyik legrégibb zeneszerszámának a fejlődését. Pélf Tamás festményeit az aszódi Petőfi Múzeumban nézhetik meg a képzőművé­szet barátaL P6U Tamás 1948. augusztus 7-én született Budapesten. Dip­lomáját Hollandiában, a Kép­zőművészeti Akadémián szerez­te meg. Külföldi bemutatkozá­sai után az első magyarorszá­gi múzeumi tárlatát az aszódi Petőfi Múzeumban rendezték meg, mely augusztus 12-ig tart nyitva. Fekete Mária jelmeztervező kiállításának a váci Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériája ad otthont Gyurcsek Ferenc szobrász- művész alkotásait a váci mű­velődési központ 40-es termé­ben láthatja a nagyközönség. Gyurcsek Ferenc 1942-ben született Budapesten. A Kép­zőművészeti Főiskolán — So­mogyi József tanítványa volt — 1968-ban végezte el. 1976-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki, és még ebben az évben elnyer­te Burgasz város nagydíját. Budapesten, Vépen, Baján, Szolnokon, Jánossomorján, Nagymaroson, Gödöllőn és Burgaszban láthatók köztéri szobrai. Paizs Goebbel Jenó festőmű­vész emlékkiállítása Szentend­rén, a régi művésztelep galé­riájában tekinthető meg. E. Kazovszkij festőművész kiállítását Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ könyvtári olvasótermében ren­dezték meg. A groteszk ábrázolásmód pontosan csak a klasszikus ká­nonnal való szembesítéskor ha­tározható meg. Eszerint két el­lentétes, egymást kiegészítő művészeti elv létezik. Az első, a klasszicista szemlélet a tisz­ta, egyértelmű harmónia, a megbízható egység és befeje­zettség, a teljes kifejezhetőség megkeresését és létrehozását tűzi ki művészeti céljául. A második művészeti elv a gro­teszk kánon (az ellenkánon), ezt a törekvést egészíti ki ak­kor, amikor az ellentmondás és egyre bonyolódó emberi lét kimeríthetetlenül sokértelmű és soknézetű képpé észleli és mo. delláija — vallja E. Kazovszkij. Szentendrén, a Fő téren levő képtárban A szentendrei régi művésztelep 50 éve címmel rendezett kiállítás várja a kis­városba látogatókat. ISIt. Ä vácrátótí botanikus kertben ma este 7 órakor (amennyiben esik. holnap, ugyanebben az időben) kezdő­dik a Magyar Állami Hang­versenyzenekar koncertje. Vi­valdi három műve: A négy évszak, a Glória és a Lauda Jerusálem hangzik el a Buda­pesti Madrigálkórus. Kiss András, Lugosi Melinda, Sző­ke falvi-Nagy Katalin, Takács Klára, P. Szabó Anikó közre­működésével. A karvezető Szekeres Ferenc. A fóti műemlék templomban' holnap délután fél 5-kor kez­dődik Virágh Endre orgona- hangversenye. A koncerten az MRT gyermekkara működik közre. Botka Valéria és Csá- nyi László karvezetésével. Kerámiák " A szekszárdi Steig család népi kerámiáit a Pest megyei Művelődési Központban ^lát­hatják az érdeklődők. Steig István fazekaoneater egyike azoknak, akik az elsők között kapták meg a Népmű­vészet mestere elmet. A mes­terségbeli tudást immár más­fél század generációi adják át egymásnak a Steig családban. Az ősök, az úgynevezett fe- héredényes mesterségben jeles­kedtek, és ezekkel a fehér alapszínű, kék díszítményt! edényekkel szereztek elismerést maguknak az egész Sárközben. De nemcsak maguknak, hanem az ónmázas fazekasságnak is. Steig István nemcsak az ón­mázas, de a helyi hagyomá­nyokban gyökerező ólommá­zas fazekasságot is megtanul­ta és műveli. Fiatal korától tö­rekszik a fazekasság e két, egymástól alapvetően kfilönbö. zó szakaszában kiemelkedőt al­kotni, s harmonikus egyként örökségül tanítványainak átad­ni- ... Hét vége Zebegényben A Szönyi István Emlékmú­zeum szabadtéri színpadán ma délután 4 órakor kezdődik a zenei és irodalmi hét vége, me­lyem közreműködik Benczs Ilona és Maros Gábor szín­művész. Baranyi Ferenc költő és Geiger György trombitaimű- vész. A hagyományos zebegé- nyi irodaimi hét vége házigaz­dája Czigány György. Találkozó Vajda Lajosstádió Üj kiállítás látható holnap délelőtt 11 órától Szentendrén, a Vajda Lajos-Stúdió pince­műhelyében (Péter-Pál utca 6.). A stúdió tagjai csoportos bemutatkozójának filmvetítés­sel. irodalommal és zenével ötvözött megnyitóját követően július 31-ig látogatható a tár­lat. hétfő kivételével, naponta délelőtt 10 órától délután 6 óráig. A Vajda Lajos Stúdió 197S- ban alakult. Azóta már heted­szer számolnak be a nyilvá­nosság előtt kísérletükről, eredményeikről, terveikről. A stúdió ma már a Pest megyei Művelődési Központ és Könyv, tár egyik művészeti csoportja­ként működik. Létszáma is megnövekedett: Agöes Attila, Aknay János, Balogh István Vilmos, Csajka G. Cyprián, Gosztola Gábor, Győrffy Sándor, Joláthy Attila, Lois Viktor, Lugossy László és Zámbő István egymást segit- ve-bfrálva dolgoznak közössé­gi művek létrehozásán, a ze­ne, az irodalom, a képzőmű­vészet és a film új kapcsola­tának megteremtésén. A stú­dió vezetője Holdas György. A nyolcadik veresegyházi if­júsági találkozó nyitónapja csütörtökön volt. Azóta gaz­dag programnak lehettek ré­szesei a fiaitalok. A találkozó ma reggel fel 7-kor a Piac­színházzal, este fél 7-kor pe­dig az Utcaszínházzal folyta­tódik. A művelődési központ színháztermében este 9 órától mutatkoznak be a színjátszók. A Kaláris együttes és a ceg­lédi Amatőr színpad, a neres- egyházi Forrás színpad és a százhalombattai Villon szín­pad. Holnap délelőtt 11 órakor lesz a záróünnepség, ekkor ve­hetik kézhez a díjakat a talál­kozón részt vevő színpadok vezetői. Fodrászverseny Hangversenyek Pest megyében ezen a hét végén Vácrátótra és Fótra várják a komoly zene kedve­Vasámap délelőtt 10 órakor kezdődik a megyei fodrászver­seny az érdi művelődési köz­pontban. A nagyközönség meg­lesheti, hogyan születnek a szebbnél szebb frizurák az Érdről, Vácról, Ceglédről és Gödöllőről érkező 14 női fod­rász munkája nyomán. Nem­csak a haj, de az arc átalaku­lását is megfigyelhetik az érdi művelődési központba látoga­tók. A versenyen ugyanis a fodrászok mellett hat kozme-1 tikusnő ad számot tudásáról. összeállította: Kottán Éva i Horgászoknak Ivadékmentéstc Mindenekelőtt csatlakozzunk egy felhíváshoz, amelyet a horgászszövetség, a Halászati

Next

/
Thumbnails
Contents