Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-30 / 151. szám
lg,g raVS 30., SZOMBAT KGS T-fanúcskozás Cegléden Olcsóbb a mozgó tápgyár Papír a valóság mérlegén (5.) Otthonunkból kitekintve találkozó i Hazafias Népfront szék- j,«ában pénteken baráti tározóra került sor, amelyen észt vettek a negyven esztendővel ezelőtt megalakult Nemzeti Parasztpárt volt országos nagy választmányának egykori tagjai, valamint Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a résztvevők tiszteletére vacsorát adott, amelyen Nánási László, az Elnöki Tanács tagja méltatta a Nemzeti Parasztpáirt tevékenységét. Kegyelettel emlékeztek meg az időközben elhunyt harcostársakról, közöttük Darvas Józsefről. Erdei Ferencről, Szabó Pálról és Veres Péterről. Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét és jó- jókívánságait Németh Károly, adta át az ünnepség résztveMilyen a munkád? — tesz- szük fel gyakran egymásnak a kérdést, s válaszként többnyire néhány szavas, sommás értékítélet hangzik el. Jó, érdekes, vacak, még elmegy, nehéz — ezek talán a legáltalánosabb típusválaszok. Vajon tudjuk-e, hogy ilyenkor arról az elemi termelő- egységről mondunk véleményt, amely nemcsak körülvesz bennünket, hanem mi magunk is részei vagyunk? A munka tartalmi összetevői, a társas környezeti viszonyok, a terhelés és az igénybevétel mértéke, a dolgozó embernek saját munkájáról alkotott szerepelképzelése, énképe mindmind részei ennek a.rendszer- nek, s e számos tényező együttesen befolyásolja a folyamat végeredményét — vagyis a késztermék minőségét. Érthető tehát, hogy az em- ber-gép-környezet hármas kapcsolat vizsgálatával foglalkozó tudomány, az ergonómia egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a gazdasági élet minden területén, a kohászattól a közlekedésig. A tegnap Nagykőrösön befejeződött 11. ergonómiai nyári akadémián elhangzott beszámolók egyike például a Dunai Vasmű folyamatos acélműjében végzett vizsgálatok alapján készült, s azt elemezte, hogy a modem kohászati technológia milyen hatással van a dolgozó emberre. Különböző tudományos módszerek alkalmazásával azt is mérték, hogyan változik a dolgozók pszichofizioló- giai állapota a munkaterhelés következtében, s a külső, környezeti tényezők együttes jelentkezése milyen igénybevételt jelent. — Miért van szükség egy- egy üzemben ilyen szerteágazó, részletes ergonómiai elemzésekre? — kérdeztük Fruttus István Leventétől, a NagykőBudapesten pénteken — jegyzőkönyv aláírásával — befejeződött a magyar—iraki gazdasági együttműködési állandó vegyes bizottság vízügyi albizottságának hatodik ülésszaka. A július 22. és 29. között megtartott tárgyalásokon a két fél küldöttsége áttekintette a kétoldalú vízügyi együttműködés eddigi eredményeit és fejlesztésének lehetőségeit. Megállapodtak abban, hogy a magyar vízügyi szakemberek segítséget nyújtanak Irak víz- gazdálkodásának fejlesztéséhez. A beruházási költségek csökkentése a magyar mező- gazdaság számára létkérdés. A takarmánykeverő berendezések közül ezért azok a típusok válnak keresettebbé, amelyek a jelenlegieknél jobban kihasználhatok és olcsóbban előállíthatok. Népi csoda hát, ha a KGST-országoknak a szálastakarmányok termesztésével, tartósításával és tárolásával foglalkozó szakértő bizottságnak magyarországi programjában is szerepelt az új mobil takarmánykeverő bemutatása. A gépet a tagországok képviselői tegnap a ceglédi Lenin Tsz központi majorjában tekintették meg működés közben. Mint dr. Varga János egyetemi tanár, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektora és Serester Kálmán, a Tudományos Takarmánygazdálrösi Konzervgyár pszichológiai laboratóriumának vezetőjétől, a konferencia egyik szervezőjétől. — A tudományos-műszaki fejlődés során gyakran fordul elő, hogy egy igényes technológiai rendszerben éppen a dolgozó ember lesz a leggyengébb láncszem. Bekövetkezhet ez egyebek között azért is, mert a tervezés során a gépeknek, mondjuk, igen nagy figyelmet szenteltek, de elfeledkeztek azokról a sajátosságokról, melyekkel a munkát végző ember rendelkezik. Itt kell egyre nagyobb teret kapnia tehát az ergonómiának, amely komplex, problémafeltáró vizsgálatai során a mérnökkel, a technológussal, a pszichológussal, az üzemorvossal és a biztonságtechnikussal együttműködve az optimális megoldás kialakítására törekszik. — Milyen témák szerepeltek még az idei nyári akadémia programján? Milyen volt a szervezeti lebonyolítás? — Hétfőn a rendező szervek képviseletében Bérezi Gyula, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság főtitkára nyitotta meg az előadások sorát. Ezt követően a munka- tevékenység elemzésének módszereiről, a fizikai és szellemi terhelés mérésének lehetőségeiről és a személyiségvizsgálatokról hangzottak el előadások. Jellemző volt, hogy valamennyi tanulmányt egy héttel korábban eljuttattuk a résztvevőknek, így itt már nem a passzív meghallgatás, hanem a véleménycsere tölthette ki a rendelkezésünkre álló időt. Szerdán tanúim,ányúton voltunk a Dunai Vasműben, csütörtökön dolgoztuk fel A dolgozó ember személyiségének vizsgálata című témát, végül pénteken eszmecsere zárta az egyhetes programot. W. B. Közreműködnek öntöző- rendszerek tervezésében, folyószabályozásban, hidrogeológiai munkákban, vízkutatásban és kútfúrásban. Az iraki szakemberek, továbbképzéséhez is segítséget nyújtunk. A budapesti tanácskozáson megállapodtak a két ország vízügyi intézeteinek együttműködésében is. Az iraki vendégeket fogadta Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke. Az iraki küldöttség ma utasak el * Budapestről. kodási és Kutatásfejlesztési Társaság vezetője, a masina főkonstruktőre elmondta, a teherautóra szerelhető keverő előnyei közé tartozik az is, hogy jóval kevesebb a takarmányok ide-oda szállításából adódó kiadás. A nagy tömegű gabona, lucemaliszt a helyszínen feldolgozható, abból az adott üzemben keverék készíthető. Szemben az angol konstrukcióval, nemcsak robbanómotorral, hanem hálózati villanyáramimíal, illetve aggregátorral is üzemeltethető. Lényeges az is, hogy a berendezéssel együtt utazó laboratórium egy-egy gazdaságban a takarmányok beltartalmi vizsgálatát is lehetővé teszi, így biztosított az egyenletes és jó minőségű táp. A ceglédi Lenin Tsz illetékes szakemberei megállapították, hogy a mozgó tápgyárat jól hasznosítják majd az általuk irányított tömegta- karmány-termelési rendszer gazdaságai, szám szerint húsz mezőgazdasági nagyüzem, amelyek közül nyolc Pest megyében található. A ceglédi gesztorgazdaság egyébként egymaga ötvenezer tonna lucemakészítményt exportál tőkés piacra. A Tudományos Takarmánygazdálkodási és Kutatásfejlesztési Társaság, amelynek képviselő gazdasága az ácsai Vörös Október Tsz, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemmel közösen kifejlesztett berendezésének gyártására a Dél-Pest megyei Mezőgazdasági Gépjavító Társulás vállalkozott. Az ócsadak a mobil keverővei évente kétezer vagon abrakot készítenek kizárólag a háztáji gazdaságok részére. A KGST szakértő bizottsá- gánajr tagjai, akik különböző mezőgazdasági nagyüzemekben, így a Lajtahansági Állami Gazdaságban, a sárisápi Űj Élet Tsz-ben és a Szolnoki Állami Gazdaságban szereztek tapasztal a tokát, elismeréssel szóltak az új gépről és házigazdájuknak, a ceglédi Lenin Tsz-mek az eredményeiről. A vendégek ma utaznak vissza hazájukba. ____________ V. B. Napirenden a cipő Ülést tartott a KNEB A lakosság cipőellátásánák alakulásáról a népi ellenőrzés 1977-ben folytatott vizsgálata, valamint a Könnyűipari Minisztérium és a KNEB jelentése alapján hozott kormány- határozat végrehajtásáról tárgyalt pénteki ülésén a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. A KNEB meghallgatta Bakos Zsigmond könnyűipari államtitkár és Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes tájékoztatóját az iparban, illetve a forgalmazás területén tett intézkedésekről. Saját otthon: beteljesült, s még beteljesülésre váró vágyak metszőpontja. Pest megye — a főváros után — országosan listavezető a felépült lakások számát tekintve, azaz, ha így nézzük a változásokat, egy-egy esztendőben itt a legnagyobb azok tábora, akik vágya beteljesedhetett. Eredmények és feladatok, gondok együttes megfogalmazása került az MSZMP Pest megyei Bizottságának az 1975-ös küldöttértekezlete elé terjesztett jelentésébe, a sumimázat így hangzik: Teendőink között kiemelt feladatként szerepel a lakásépítés. A tervezett 36 ezer lakás a tervidőszak végéig megépül, a belső arányok azonban nálunk is módosulnak. Elsősorban pénzügyi okok és kapacitáshiány miatt a telepszerű, több szintes tanácsi bérlakásokból a tervezettnél kevesebb kerül átadásra. Azóta ugyan közelebb kerültünk a tervezett és tényleges arányokhoz, ám változatlanul szerény az ún. célcsoportos, tehát állami lakásépítés részesedése a teljes lakásépítésből. Olyannyira az, hogy a megye országosan ebből a szempontból kénytelen beérni az utolsó helyezéssel. Növekszik, mert csökken Soha nem látott rekordként került be a lakásépítés történelmébe a küldöttértekezlet esztendeje: 1975-ben összesen 9660 új otthont vehettek birtokukba a boldog lakók. Háromezerrel több laikás volt ez, mint a hetvenes évek kezdetén elért eredmény, s a jelentős metnnyiségnövekedés következményeként a száz lakásra jutó lakók száma egy évtized alatt harminc fővel csökkent. Kényelmesebben, kevésbé zsúfoltan élünk tehát otthonainkban, s ebben része van annak is, hogy az újonnan emelt otthonok, korszerűbbek, tágasabbak, mint voltak korábban. A teljes lakásépítésen belül az 1975-ös tanácskozás óta csökkent az egy szobával rendelkező otthonok aránya, s ugyanakkor emelkedett — szerényebb mértékben — a két, s gyorsan a három szobásoké. Ma minden frissen emelt száz lakásból huszonhét készül el három, vagy több szobával, s ötvenöt darab a kétszobás. Amiből természetesen — az eredmények reális megítélése okán — következik: még mindig meglehetősen magas, 18 százalékos az egyszobás lakások részesedése az építésből. Kiemelt feladatnak minősítette a lakásépítést az MSZMP Pest megyei Bizottságának jelentése, s az ötödik ötéves tervben ez a kiemeltség változatlanul fennmaradt, annak ellenére, hogy a népgazdaság — Ismeretesen — nehezedő gondokkal kényszerült szembenézni. Három év alatt, azaz 1976. és 1978. között összesen 25 357 otthon került tető alá Pest megyében, azaz évi átlagban 8452, a hetvenes évek első feléhez képest ezerrel több tizenkét havonként. Az emelkedés döntő része azonban — így kerekedik ki a reális kép — a magánlakásépítés számítottnál is magasabb színvonalához kapcsolódik. Igaz, a magánerőből emelt lakások javát is jelentős állami segítség — kölcsönök, kedvezmények — juttatja tető alá, ám az tagadhatatlan, hogy éppen a megye foglalkoztatási szerkezetéből, társadalmi átalakulásából következően, tekintélyes azoknak csoportja, akik nem képesek a magánépítés költségeinek kezdő összegét előteremteni, tehát nincs más választásuk — nyersebben szólva: rászorultak —, mint az állami bérlakás, a tanácsi ér- tékesítésű lakás. Arányok, kérdőjellel Ennék ismeretében már kritikusabban értékelhetjük azt, a tényt — s ez a jövőt tekintve az országos források felosztásakor kell, hogy súlyát megfelelően érvényesítse —, az állami lakások, aránya a teljes lakásépítésen belül 16,3 százalék volt 1976-ban, 10,3 százalék 1977-ben, 16,1 százalék 1978-ban. Igaz, amennyiben sikerül a társasházak és a családi házak építésénél továbbra is megtartani a gyors növekedési ritmust, akkor teljesíthető a megye ötödik ötéves tervidőszakra vonatkozó lakásépítési programja, azaz nem lesz 1980. végén adósság. Igaz azonban az is, hogy mint korábban, ebben a középtávú tervidőszakban ismét eltérés mutatkozik az eredetileg számított és a ténylegesen kialakított célcsoportos — tehát állami erőforrásokból emelt — lakások mennyiségében. Amit — hangsúlyozzuk — legkevésbé tartunk azért fontosnak, mert a terv egy részlete másként valósul meg, annál lényegesebbnek ítéljük a jogos igények kielégítésének halasz- tódását, sőt, némelykor feltorlódását egy-egy településen. Jogos igény volt az 1975-ös küldöttértekezleten a célcsoportos lakásépítés előkészítésének javítása, a beruházások lebonyolításának nagyobb szervezettsége, a járulékos létesítmények időbeni elkészítése. Mindhárom területen van haladás, ha arról nem adhatunk is számot, hogy minden rendben menne. A lakóházak kivitelezési ideje valamivel rövi- debb, mint az évtized első felében, némileg növekedett az egy-egy építési területen megvalósuló koncentráció, a tanácsok tevékenysége jobban illeszkedik az eredetileg kitűzött célokhoz, mint a korábbi időszakban. Mindezek ellenére sem megnyugtató, a célcsoportos lakásépítés háttere: előfordul, hogy az építővállalatokat más, fontos feladatokra hivatkozva — s nem egy esetben az érintett tanácsok tudta nélkül — irányító szerveik elve- zányldk a folyamatban levő munkákról. A nyugtalanító tényezők közé tartozik tartozik a közműépítő- és a szerelőipari teljesítmények alacsony foka a szükségletekhez képest, a magánépítkezéseknél pedig ismétlődő zavarok forrása az akadozó, lökésszerű anyagellátás, bizonyos áruk évek óta tartó hiánycikkjellege, s az ugyan könnyített, de még mindig meglehetősen bonyolult, hosszadalmas engedélyeztetési eljárás. Figyelmet érdemel, hogy az újonnan épített lakásoknak mintegy tíz százaléka csupán pótlás, a megszűnt otthonok ellensúlyozása, mivel a megyében a legutóbbi esztendőkben átlagosan 820—850 lakást bontottak le elsősorban elavulás, másodsorban építési területek szanálása miatt. Ilyen okok következtében a lakásállomány gyarapodása lassúbb, mint magának az építésnek a ritmusa, s ezért három év alatt a lakásállomány 23 ezer darabbal bővült. Folyamatosan kedvezőbbé válik otthonaink mérete: 1975. óta a lakásállományon belül két százalékkal csökkent az egyszobás, ugyanakkor nőtt a két- és háromszobás lakások aránya, ez utóbbiak például olyannyira fokozták részesedésüket, hogy minden száz otthonból ma már tizennégy a három vagy több szobával rendelkező. Sokat mond körülményeink — s vele: életszínvonalunk — változásáról az a tény, hogy míg az évtized elején a frissen emelt otthonoknak huszonöt százaléka készült el mosdóhelyiség nélkül, napjainkra ez az arány 0,8 százalékra zsugorodott. Hasonló a helyzet a többi, már-már természetesnek ítélhető szolgáltatás terjedésénél is, hiszen az új lakások hatvan százaléka kapcsolódik be a közüzemi vízellátásba, de az állami erőből épült lakásoknál ez a részesedés 94 százalék. Vúhozó világ kívül, belül Folytathatnék föltérképező munkánkat olyan adalékok szemrevételezésével, miként változnak otthonunk négy fala között igényeink — találomra választva a példát: a magánerőből épülő lakások 23 százaléka már korszerű fűtést kínál az ott élőknek —, korábbi vágyaink hogyan alakulnak át hétköznapian megszokott kísérőkké, de a valóban nagyszerű fejlődés sem feledtetheti: a lakáskérdés megoldása még mindig égető teendő. Nem kell tehát különösebb jóstehetség annak megállapításához, hogy a megye hatodik ötéves tervében is az új otthonok kialakítása középponti helyet foglal majd el, remélhetően — s az MSZMP Központi Bizottsága 1978. október 12-i határozatának megfelelően — az eddigieknél magasabb célcsoportos lakás- építési arányokkal. Otthonainkban körülnézve és otthonainkból kitekintve, egyaránt megváltozott és folyamatosan változó világot láthatunk; nem kell senkinek hálálkodni érte, magunk vagyunk a fejlődés megvalósítói. Éppen ez figyelmeztet lehetőségeinkre és — felelősségünkre. Mert az vitathatatlan: haladni akarunk, egyénileg és közösségileg egyaránt. A haladás útját azonban a lehetségesnél lassabban ismerjük fel mind egyénileg, mind közösségként, s még vontatottabb az új utak, új irányok követése; gondjaink nem jelentéktelen része erre vezethető vissza. Üvegszálas felülvilágítók Két új termék gyártását kezdte meg a Kemlkál Műanyagfeldolgozó Gyára. A sáv-felülvilágítókból az idén ezernégyszáz készül el, s az ország egész területére szállítanak belőle. A három elemből álló, nyolcvan centiméter széles és tizennyolc méter fesztávolságú felülvilágító üvegszálas dongákat könnyű- szerkezetes építéseknél használják fel. Az épületek jobb, természetes világítását segíti az áttetsző műanyag sáv. volt az a jelentés, amelyet az MSZMP Pest megyei zottsága terjesztett az 1975 márciusában tanácsk küldöttértekezlet elé. Sok tekintetben nem lehetett adatunk az azóta eltelt idő eseményeinek, változásai', összegezése, értékelése, hiszen erre a választott testű nek van joga, képessége. Akadnak részterületek, ai azért maradtak ki a mérlegelésből — így például közművelődés, vagy a nők helyzete —, mert még i viszonylag terjedelmes cikksorozat sem foghat át m dent, s ezekre újólag visszatérünk. Mégis, úgy goná juk: nem volt fölösleges a papírt — de: a helyzetet a feladatokat tömörítő papírt — ráhelyezni a való mérlegére. Az 1975 márciusában elfogadott jelen akkor papír volt; ma sokféle részlete, eleme napjaink mindannyiunkat gazdagító valóság. Mészáros Ott- (Vége) vőinek. Középpont a dolgozó ember Befejeződött a II. ergonómiai nyári akadémia Nagykőrösön Szoros együttműködés vízgazdálkodásban Befejeződtek a magyar—iraki tárgyalások