Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-27 / 148. szám

Megismerték jogaikat, kötelességeiket Úttörőparlament Gödön A gödi 1. sz. Általános Isko­la úttörőcsapata a minap tar­totta parlamentjét. A pajtások már az előkészületeket is na­gyon komolyan vették. Hetek­kel megelőzően szekcióülése­ken gyűjtötték össze évi mun­kájuk eredményeit, hiányossá­gait, s természetesen a jövőre vonatkozó kérdéseiket, ter­veiket is. Demokratizmus Mit tettünk? — Hangzott a kérdés a csapattanács titkárá­nak beszámolója első részé­ben. — Űj iskolában kezdtük a tanévet. Űj „házirend” sze­rint indult a munka, s ezt a csapattanács, a rajok széles kö­rű demokratizmusa alapján készítettük el. Megismerték belőle a pajtások jogaikat, kö­telességeiket Egy-egy raj a szaktantermek pa'tronálását, azok fejlesztését vállalta. Nagy lendülettel fo­gott a csapat az iskola kör­nyékének társadalmi munká­ban való rendbe tételéhez. Szép iskolánk szocialista megőrzése minden pajtás jelszava lett. Ha akadtak hellyel-közzel vé­tők, azokat a közösség ítélte el. Megteremtettük a második ott­hont, ahol tanultunk, játszhat­tunk, művelődhettünk, szóra­kozhattunk. A tornaterem elkészülte te­tőzte be az örömöt. Nem is csoda, hogy csapatunk kézi- labdásai sok szép eredményt értek el, s a megyében is az elsők között vannak. Nemcsak a-sportban jeleskedtünk. Ver­senyt indítottunk a rajok kö­zött a tisztaságért, a jövő év­re tervbe vettük a magatartá­si verseny beindítását is. örül­tünk a jó szakköri munkának. Közéleti tevékenykedésünkért több ízben kaptunk dicséretet. Csapatunknak valóban gyer­mekszervezeti jelleget adott a sok játék, a játékos vetélke­dők, a raj az őrsi túrázások, mert kirándulni, túrázni is szeretünk. Jelentjük a pártnak örültünk, hogy rajainkat egy-egy üzemi brigád patro­nálta, s azok szívesen vettek részt egy-egy rendezvényün­kön, velünk vonultak fel má­jus elsején, s a búcsúzó nyol­cadikosok bankettjén is ott voltak. A szülőknek is köszö­net jár, megengedték, hogy őrsi gyűléseinket a családi Ott­honokban tartsuk. Az egy csa­lád, egy őrs mozgalmat tovább szeretnénk fejleszteni. Széles körű gyűjtésit végez­tünk a községben a Tanács- köztársaság megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Tárgyi emlékeket, albumokat, történetek leírását ajánlottuk fel méltó meg ünneplőére. Sikeresen hajtottuk végre a Jelentjük a pártnak akciót is. A 6. illetve 12. pont tartalmát nemcsak megértettük, hanem igyekeztünk aszerint élni is. A gyermekévvel kapcsolatban szerveztük meg kulturális szemlénket, valamint az úttö­rőavatást, amelyet könyváru­sítással, különböző ügyességi vetélkedőkkel kötöttünk egybe. Végezzük el együtt Természetesen a tanulásról sem felejtkeztünk meg. Jelsza­vunk volt: Végezzük el együtt a nyolcadik osztályt. Versenyt indítottunk a bukásmentes rajokért és őrsökért. örültünk, hogy a felnőttek komolyan vesznek bennünket, meghallgatják kéréseinket, se­gítenek bennünket törekvése­inkben. A parlamenten elhang­zott sok ötlet tovább fogja gazdagítani úttörőéletünket, iskolai munkánkat. A. L. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XXIII. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1979. JÚNIUS 27., SZERDA Mi a megoldás? Kereskedelem, szolgáltatások Ülést tartott Vác város Tanácsa Vác város Tanácsának tegnap délutáni ülésén négy napi­rendet hallgattak meg a tes­tület tagjai, ezek közül az el­ső különös érdeklődésre tart­hat számot. Vác város kereskedelmi ellá­tásának helyzetéről és a szol­gáltatások színvonaláról, bőví­tésük lehetőségéről Nieder­müller Ferencné dr., a terme­lés- és ellátásfelügyeleti osz­tály vezetője tájékoztatta a ta­nács tagjait. A város kereske­delmi ellátásáról szólva kifej­tette: A több szektorú, állami, szövetkezeti és magán-élelmi- szerkereskedelem jól látja el a várost. Oroszlánrésze van eb­ben a Vác és Vidéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat­nak, amely a kereskedelmi forgalom hetvenöt százalékát bonyolítja. Egyenletes és kiegyensú­lyozott a tej és tejtermé­Mindenki megkapta a beutalót Hol üdülnek a kötöttárugyáriak? Megérkezett a nyár, mind többen veszik ki éves szabad­ságukat, hogy néhány hetet üdülőhelyen töltsenek pihenés­sel, szórakozással. A Váci Kötöttárugyárban már hónapokkal ezelőtt meg­kezdődött a felkészülés az üdültetésre. Mint Papp János- né, a vállalati szakszervezeti tanács titkára elmondta, a vá­ros legnagyobb textilüzeme három helyen bérel üdülőt június elsejétől augusztus vé­géig. Balatonlellén kilenc, Haj­dúszoboszlón öt és Hévízen három szoba várja a beutal­takat. Olvasóink írják Követésre Az elmúlt napokban a íződligeti 6. számú bolt előtt sokan láttuk, amint az egyik utcából egy tiz év körüli kis­fiú kifordult és nagy iramban kerékpározott a forgalmas fő­út felé. Láthatóan meg akar­ta állítani a kerékpárt, de az elhasználódott fék nem enge- delmeskedett neki. Rákiáltot­tunk: Ugorj le! Megfogadta tanácsunkat és 1—2 méterre az úttesttől sikerült megáll­nia. Valamennyien felsóhaj­tottunk. Ám, neki erre nem volt ideje, az úttörő járőrök közeledtek felé. Ö tudta, amit mi akkor még nem, hogy ezért a „vét­ségért” kiesik a raja az úttö­rők közlekedési versenyéből. Pityeregve mondta meg ne­vét, címét, s vallotta be, hogy nagypapája öt éve nem hasz­nált kerékpárját akarta ki­próbálni. Szerencsére most nem tör­tént baleset, nem szakadt meg a szép „hagyomány”, az, hogy Szödligeten évek óta nem tör­téni gyermekbaleset. Nagy szerepe van ebben az úttörők közlekedési járőrszolgálatának, amelynek tagjait hetekig tar­tó tanfolyam és a Kresz-vetél- kedő legjobbjaiból válogatják ki. Az úttörő egyenruhát, tá­nyérsapkát, oldaltáskát, és J. Sz. feliratú karszalagot viselő leányok és fiúk fő fel­adata az, hogy a közlekedésre alkalmatlan kerékpárokat ki­vonják a forgalomból. A járművek kisebb hibáit a helyszínen kijavítják, felhív­ják pajtásaik figyelmét az el­használódott alkatrészek fo­lyamatos cseréjére, közük a legközelebbi bolt címét, más­kor a Kresz megfelelő szabá­lyaival ismertetik meg a sza­bálytalankodókat. t néltó példa Követésre méltó a sződligeti általános iskola • tanárainak és úttörőinek hasznos kezde­ményezése, amit — bízzunk benne! — a szülők is támo­gatnak, nem engedve hogy a gyermekek balesetveszélyes kerékpáron közlekedjenek. Szabó László, 2133 Sződliget, Somogyi B. u. 25. A szakszervezeti bizalmiak még tavasszal összagyűj'tötték az igényeket, s azok a vállala­ti üdültetési bizottság elé ke­rültek. Ott rangsorolták az igényléseket. Az elv az volt, hogy a gyermektelenek lehe­tőleg az iskolaévben, tanévzá­rás előtt üdüljenek, a gyógyul­ni vágyók Hévízre, Hajdúszo­boszlóra kaptak beutalást, a szórakozni, strandolni óhajtók a Balatonhoz. A váci, központi gyáron kí­vül gondoltak a pásztói, a ka­zárt és a jászapáti telephelyek dolgozóira is. Vámosmikoláról egyetlen igénylés sem érkezett. Ott a szabadságnapokat gyü­mölcsszedésre, kertészkedésre tartogatják. Papp Jánosné tá­jékoztatása szerint mintegy 130—150 család részére bizto­sították az üdülést és — idén először — minden igényt ki­elégítettek. A SZOT és a Textilipari Dolgozók Szakszervezete a Vá­ci Kötöttárugyárnak is csak minimális számú beubalójegyet tud biztosítani. Ezért biztosít­ják az üdültetésnek ezt a for­máját. Mindenhová vásároltak játékokat, sportfelszerelést, van főzési lehetőség és a gyer­mekes családok is együtt él­vezhetik a nyár örömeit. P. R. Passuth Lászlóra emlékezve Az Egyesült Izzó váci gyá­rának művelődési bizottsága meghívásának elege téve a kö­zelmúltban járt nálunk. Idős kora miatt már évek óta nem vállalt író—olvasó találkozót. A kitartó meghívás, a kedves, régi. váci emlékek újra elhoz­ták Vácra. Egész napos prog­ramot szerveztünk számára. amelyben fiatalos energiával és lelkesedéssel vett részt. A művelődési központba ka­lauzoltuk elsőként, ahol a csa­lád régi kedves barátjának. Kovács Margitnak falikerá­miáját tekintette meg, majd a Vak Bottyán Múzeumba vitt útunk, ahol Vác történetével, a közelmúlt ásatásaival ismer­kedett. Meglátogatta könyvtá­runkat. érdeklődött közműve­lődési tevékenységünk iránt, majd találkozott olvasóival. A kultúrteremben egy gom­bostűt sem lehetett volna le­ejteni, annyian voltak. Megle­pődött népszerűségén és azon, a szereteten. amellyel körül­vették olvasói. A dedikálásnak se vége. se hossza nem volt, mindenkihez volt egy-két ked­ves szava. Bizottságunknak elismerő szavakkal köszönte meg ezt a kedves napot, amelyről azt mondta: „piros betűs ünnep volt számomra’’. Azóta is ér­deklődött munkánk felől. Váratlan halálának híre mindannyiunkat megrendített, emlékét műveinek olvasásakor mindig felidézzük. P. L. kék választéka, mennyisé­gileg jó a kenyérellátás, ám a minőség, különösen aratás után az új gabona idején, sok kívánnivalót hagy maga után. Javította a választékot a Bu­dapesti Sütőipari Vállalat, amely hetenként egy alkalom­mal réteslapot, császárzsem­lét, szendvioskenyeret, és olykor-olykor rozscipót is szállít a Széchenyi utcai 10-es számú ABC-be. A keretgazdálkodás ellené­re sem lenne gond a húsellá­tással, ha nem kellene számol­ni a kereskedelem vezetőinek a piacnapokon a szomszédos községekből, sőt járásokból — szentendrei, rétsági — érkező vásárlók igényeivel. Az ő vá­sárlásaik különösen ünnepek előtt előidézhetlek feszültsé­geket. Javítani fogja a hely­zetet a Földvári téren 1980 vé­gére felépülő új 800 négyzet- méter alapterületű élelmiszer­áruház belépése a közellátásba. Ezen a területen egyetlen boltnak kellene ellátni a vá­sárlókat, s ez érthetően csak többé-toevésbé sikerülhet. Vá­cott hetenként 170—180 mázsa húst hoznak forgalomba, ün­nepek előtt 220—230 mázsát. A PENOMAH váci gyára há­rom saját üzletet tart fenn, amelyeknek forgalma nem szá­mítódik bele a keretbe. Ugyan­csak a választókbővítést szol­gálta a gödi Dunamenti Mgcsz nemrégiben megnyitott húsüz­lete a váci piacon. A zöldség- és gyümölcsellá­tás kiegyensúlyozását számos intézkedéssel szolgálta .a ke­reskedelmi osztály. Szaporították a standok számát a központi piacon, ideiglenes piacot létesítet­tek a Földvári téri lakó­telepen, a város más ré­szein pedig magánkereske­dőknek adtak engedélyt letelepedésre. Az ötödik ötéves terv hátra­lévő hónapjaiban elkészül egy 523 négyzetméteres élelmiszer- áruház Kisvácott, s a jövő év végére ígérik a déli városrész­ben készülő nagy élelmiszer­áruház befejezését. A nagy üz­letházak tevékenységének ki­egészítésére a jövőben is több kiskereskedőnek adnak műkö­dési engedélyt a Földvári téri, a Rádi úti, a deákvári és a gombási lakótelepen. Ezen a koncepción belül teljesül a Szőnyi Tibor Kórház dolgozói­nak régi kívánsága: magán- kereskedő kapott engedélyt vegyesbolt létesítéséhez az egészségügyi intézmény szom­szédságában. Beszélt a napirend előadója az iparcikk- és ruházati ke­reskedelem gondjairól, az épí­tőanyag- és tüzelőanyag-ellá­tásról is. Ez utóbbiban az el­múlt télen, mindenekelőtt a zord idő miatt, olykor volt fennakadás. Az építőanyag-ellátás za­vartalan lenne, ha az ipar­telepen épült új építő­anyag-telep induló készle­te nem apadna le. A személyi szolgáltatások helyzete a.- Dunakanyar Ve­gyesipari Szövetkezet hálózat- fejlesztő, -karbantartó tevé­kenysége nyomán kifejezetten jó Vácott, s ezt nem sok vá­rosban mondhatják el a köz­ellátásért felelős vezetők. A tanács határozatot hozott a zöldség- és gyülmölcsellátás javítására, amelyben utasítot­ta a termelési osztályt, hogy e tevékenységbe vonja be a já­rás valamennyi termelőszövet­kezetét és a Vác és Vidéke Áfészt. Az ellátatlan területek közellátását magánkereskedők letelepítésével, sőt állami üz­letek haszonbérbe adásával kell javítani a testület határo­zata szerint. A tanács rendeletet fogadott el a köztemetőkről, rendezte a Városi-Járási Sportf elügyelő- ség tevékenységét Dunakeszi város területén, s ennek kere­tében megbízta a tanács elnö­két, kössön megállapodást Du­nakeszi város Tanácsával a testnevelési és sportfeladatok ellátására. Végül a testület meghallgatta a váci járásbíró­ság elnökének és a járási ügyészség vezetőjének jelenté­sét e két intézmény működé­séről. Bányász Hédi X. nagymarosi nyári tárlat A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Nagyma­ros nagyközségi Tanács, vala­mint a Dunakanyar Intéző Bi­zottság rendezésében június 30-án, szombaton délelőtt 11 órakor megnyílik a X. nagy­marosi nyári táHat a helyi mű­velődési ház kiállítótermében. Beszédet mond Barát Endre országgyűlési képviselő, az MSZMP Szentendre Városi Bi­zottság első titkára. Óvodaépítés - közös erővel Eldőlt a Trago-r Ignác utcai, régi tejüzem sorsa: a Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyár­egységének és a Váci Kötött­árugyárnak összefogásával az épülettömb újjáépül, megszé­pül és óvodaiként működik majd átadása után. Negyedikes szakközépiskolás Az országos tanulmányi verseny második helyezettje Az Oktatásügyi Miniszté­rium közzétette az országos szakmai tanulmányi versenyek eredményeit. A növénytermesztő-állatte­nyésztő versenyben második lett Kiss Pál István, a váci Táncsics Mihály Mezőgazda- sági Szakközépiskola negyedi­kes tanulója. Mint az iskola igazgatóságá­tól megtudtuk, a szép helye­zési elért váci diák először 11 társával, iskolájában vett részt a selejtezőn. Az elődöntő el­méleti és gyakorlati részből állt, s a Telep utcai tanintézet legjobbjaként vehetett részt a Kalocsán rendezett országos döntőben. Ott is elméleti résszel kez­dődött a.nemes viadal: bemu­tatták dolgozatukat a résztve­vők. Ezt követte a szóbeli ver­seny, majd a szakmai gyakor­lat. Kiss Pál István erős me­zőnyben szerezte meg a máso­dik helyet. Így szakmai tárgy­ból nem kell érettségiznie és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen — ahová jelentke­zett —, csak matematikából kell felvételi vizsgát tennie. Említsük meg, hogy szakta­nára Fejér Ferenc és dr. Tö­rök István volt; osztályfőnöke mind a négy tanévben Hege­dűs Ákosné. p. R. ; Közlekedési szabálysértések Nagy összegű bírságokat fizettek Kiss Sándor 21 éves váci la­kosnak nem volt gépjármű- vezetői engedélye, ennek elle­nére autóval részt vett Vácott a közúti forgalomban. A Fürst Sándor utcában szabálytala­nul, balra, kis ívben kanyaro­dott be, és elütötte a kerék­párját toló Balogh Lászlót, aki sérülést szenvedett. Kiss Sán­dort 2400 forint pénzbírsággal sújtották. Rácz Jenő 35 éves váci lakos másfél deci szeszes italt fo­gyasztott, majd személygépko­csiba ült és a város területén vezetett. A rendőri árőr ellen­őrzésekor a szonda kékeszöld­re színeződött, s az azt követő vérvétel is megerősítette az italfogyasztást. 2000 forint pénzbüntetést fizetett, és a ve­zetői engedélyét öt hónapra bevonták. Kovács Mihály 22 éves fóti lakost a megengedett sebesség túllépése miatt bírságolták. 1800 forintra. Főt lakott terü­letén a 40 kilométeres sebes­ségkorlátozó táblánál — mint a Traffipax fényképfelvétele kimutatta — a járművet 73 ki­lométeres átlagsebességgel ve­zette. Hodola József 20 éves szoko- lyai lakos Vácott a Báthori ut­cából motorkerékpárral kika­nyarodott a Lenin útra. A megállni kötelező táblát nem vette figyelembe és megállás nélkül kikanyarodott a főút­vonalra. Összeütközött egy, a védett útvonalon közlekedő személygépkocsival. Egy sze­mély megsérült és 5500 forint anyagi kár keletkezett. Hodola 2000 forint bírságot fizetett, és négy hónapra bevonták a jo­gosítványát. Pomozi Sándor 22 éves váe- rátóti lakos pálinkát és sört ivott, majd — noha gépjár­művezetői engedélye nem volt — motorkerékpárra ült és for­galmas útvonalakon közleke­dett. Bukósisak sem volt rajta, amikor a rendőrjárőr igazol­tatta. A hármas szabálysérté­sért 3000 forint pénzbüntetés­sel sújtották. P. R. talitenisz Kupa igazgatója. A versenybíróság elnöke Berki József, elnökhe­lyettese Pálfi Károly. A mezőgazdasági technikum Telep utcai tornatermében június 30-án 9.30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó. Az első nap műsorában szerepel a férfi és a női csapatverseny, a vegyes páros a döntőig, s meg­kezdődnek a férfi és a női párosok. Vasárnap 9 órakor folytatják a párosokat a döntőig, s a férfi, női egyéni­versenyeket a döntőig. Dél­után 2 órakor kezdődnek a döntő mérkőzések, amit az ünnepélyes díjkiosztás követ. P. R. Sport Dunakanyar As; Pest megye 1979. évi Duna­kanyar Asztalitenisz Kupa versenyét e hét végén Vácott rendezik. A verseny célja: al­kalmat adni a meghívott ver­senyzőknek az egymással va­ló találkozásra, elmélyíteni a sportbarátságot, hozzájárulni a minősítési és az Edzett ifjú­ságért mozgalom pontjainak a megszerzéséhez, végül eldön­teni, hogy melyik sportegye­sület védi idén a Dunakanyar Asztalitenisz Kupát? A verseny védnökei között van Jakab Béla, a Vác városi T. S. F. vezetője, valamint Kulyassa Balázs, a váci me­zőgazdasági szakközépiskola

Next

/
Thumbnails
Contents