Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-27 / 148. szám

1979. JÜNIUS 27., SZERDA 5 Hat turnusban félezren Pusztamarót!' sátorbontás Július 1-én nyílik a budai járás úttörő-honvédelmi váltótábora Nyári építők Az Ajkai Tim- földgyár és Alu. míniumkohó bőví­tési munkáinál az idén — június 17- től augusztus 11-ig — négy turnusban mintegy ötszáz szakmunkás diák vesz részt. Az épí­tőtábor első cso­portja már meg­kezdte a munkát. A képen: villany- szerelő szakmun­kástanulók. Startra készen Befejeződtek a gépszemlék — Meggyőződésem, hogy úttörőtáborban nem luxus­körülményeket kell teremte­nünk a gyerekeknek. A szu­perkényelem helyett olyan környezetet, ahol kikapcso­lódásként megtalálják a ro­mantikát: kiadós erdei ba­rangolásokra, kirándulásokra, gazdag programokra gondo­lok, amiket odahaza aligha találnak meg... — mondja Gáspár András. Vadregényes tájon Adjunk igazat Gáspár And­rásnak, a KISZ budai járási bizottsága titkárának. Mon­dandóját tényekkel támasztja alá. Július elsején megnyitja kapuit a budai járás másik új úttörőtábora — a balaton- fenyvesi átadásáról a közel­múltban beszámoltunk olva­sóinknak — Pusztamaróton, a Gerecse-hegység több száz mé­ter magas tisztásán, ahol vadregényes tájon vakációz­hatnak a gyerekek. A tervek szerint ezen a nyáron hat tur­nusban több mint félezer bu­dai járásbeli kisdiák nyaral­hat e pompás környezetben, de jut hely a turnusokban az érdi és a százhalombattai vö- rösnyakkendősöknek. Érdemes választ adni arra, kiknek köszönhetik az úttö­rők ezt a szép, korszerű tá­bort? Létrejötte ugyanis az összefogás újabb szép példá­ja. Minderről így beszélt Gáspár András: — Mindenki az első szóra segített. Üzemek, intézmé­nyek, termelőszövetkezetek dolgozói, szocialista brigádok és KISZ-fiatalok dolgoztak azért, hogy a gyerekek gond­talanul vakációzhassanak. Nem volt könnyű munka... Önzetlen segítők A Pest megyei Víz- és Csa- íornamű Vállalat KISZ-esei még tavaly gondoskodtak ar­ról, hogy az úttörőknek ve­zetékes ivóvizük legyen. Sen­ki sem jegyezte fel, hogy a íegyvidéki, köves talajon mi­yen hosszú árkokat ástak ki, de egy dolog vitathatatlan: gyakorta éjfélig is csákányoz- ;ak, vezetéket fektettek. A solymári nagyközségi tanács költségvetési üzeme elkészí­tette a mosdót, az étkezőt és a konyhát. Ám mindezek után az egyik legnagyobb gondot az jelentette, hogy a tábor­hoz vezető több mint négyki- lomáteres erdei út szinte tel­jesen járhatatlan volt, ennek rendbehozatala nélkül nem le­hetett szó a megnyitásról. Nos, időközben ez is elké­szült, mégpedig különösen di­cséretre méltó módon. S áll­jon itt egy számadat az út­építés nagyságának érzékel­tetésére: csaknem 5 ezer ton­na zúzalékkövet hordtak a nehéz terepre. A Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság, a Rozmaring és a Sasad ter­melőszövetkezet járművet adott, A Pest megyei Közúti Építő Vállalat, a Pest me­gyei Üt- és Hídépítő Vállalat, valamint a KPM Pest megyei Közúti Igazgatósága vállalta a szakmai irányítást, illetve a kivitelezést. A Zsámbéki me­dence Lenin Tsz jóvoltából pedig sikerült murvával borí­tani a zúzalékot. Ilyen körül­mények között pedig ma már szilárd burkolatú út vezet a táborhoz: a gyerekek köz­lekedése, az élelmiszert szál­lító gépkocsik feljutása teljes mértékben zavartalan. Az első turnus A sok önzetlen segítő mel­lett feltétlenül említést érde­mel Zsámbék nagyközség fia­taljainak, valamint a néphad­sereg egyik alakulatának ál­dozatkész munkája. Ez utób­biak például az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok egyik alakulatának Komszomol szervezetével együtt sokat tettek azért, hogy e kéthektáros területen — a 130 hektáros tisztáson gond­talanul nyaralhassanak a gyerekek. A helyszínen készülnek az első turnus fogadására. A pontos turnusbeosztás szerint először a százhalombattaiak érkeznek, majd a továbbiak­ban budaörsi, budakeszi, zsámbéki, biatorbágyi és ér­di gyerekek vakációzhatnak Pusztamaróton. Milyen prog­ramokat állítottak 'össze az úttörőknek? A kérdésre Gás­pár András így válaszolt: — A pusztamaróti járási úttörő-honvédelmi váltótá­borunkban a kisdiákok tur­nusonként akadályverse­nyen vesznek részt, filmeket láthatnak a katonaéletről, s haditechnikai bemutatót is szervezünk számukra a sok egyéb izgalmas program mel­lett. Célunk az, hogy e vad­regényes környezetben a ma­gunk módján elősegítsük a gverekek honvédelmi nevelé­sét. Különös tekintettel it az úttörőgárda népszerűsítésére, megszerettetésére gondolunk. A tábor fekvése, a környezet kiválóan alkalmas erre a cél­ra! Köszönet az építőknek A pusztamaróti úttörőtábor üzemeltetője a solymári, nagy­községi tanács lesz. S az ér­dekeltek bíznak abban, hogy a jövőben az új tábor sorsát, működését ugyanúgy szívü­kön viselik, mint azok, akik az építkezésnél segédkeztek. A Gerecse-hegység több száz méter magasan fekvő tisztásán, az égbenyúló fe­nyők között állnak már a sát­rak. Néhány nap múlva meg­érkezik az első turnus. Este tábortüzet gyújtanak a gye­rekek, s köszönetét monda­nak mindazoknak, akiknek önzetlen társadalmi munkája nyomán gondtalanul nyaral­hatnak e festői környezetben. ■Mert nélkülük most aligha lenne sátorbontás. F. G. Egy ember megégett ara­táskor. Néhány éve történt. Nagyon fújt a szél és egy szik­rától lángra kapott a gabona és a szalma. A kombájnost, amint leugrott a gépről, láng­csóva vette körül. Ing nem volt rajta, s így súlyosan ösz- szeégett. Néhány nap múlva a kórházban meghalt. Azóta is bőven írt a fekete krónika lapjaira a felelőtlen­ség, a rendetlenség, a gondat­lanság és a nemtörődömség sú­lyos baleseteket. Jó lenne, ha már egyszer aratás után üre­sek lennének ezek a fekete la­pok! Pedig hosszú évek óta ara­tás előtt alaposan ellenőrzik a gépeket az illetékes szakem­berek. Húsz évvel ezelőtt csak a tűzvédelmi szabályok betar­tását vizsgálták, később a munkavédelmi és közlekedés­rendészeti hibák feltárása is a feladatok közé került. A nagykátai járásban Tatár Gyula 15 éve ellenőrzi az ara. tás előtt a gépek állapotát. Kevesebb traktoros — Aratás előtt behívatjuk a járási hivatalba a szövetkeze­tek és gazdaságok vezetőit, s előadást tartunk az elmúlt év tanulságos eseteiből. Felhív­juk a figyelmet a megelőzésre, majd tervszerűen végigjárjuk a gazdaságokat, a szövetkeze­teket — tájékoztatott a járási hivatal munkavédelmi felelő­se. Tápiószelén, a Lenin Tsz-ben már két napja szemléztek. Az előkészületeket igen megnehe­zítette, hogy a borsó a vártnál hamarabb beérett, ezért ne­hezen tudták a gépeket felké­szíteni. Szabó Sándor elnökhelyet­tes elmondta, hogy csak 80 százalékosan sikerült eddig felkészülni az aratásra. A kombájnokkal nincs különö­sebb gond, inkább a szállító- eszközökkel. A tsz gépparkjában Dávid István főmérnök fogad ben­nünket. Szerinte leginkább a szakemberek hiánya és a hiányos alkatrész-ellátás ne­hezíti a betakarítási előkészü­leteket. — Két évvel ezelőtt 47 trak­torosunk volt, s most jószeré­vel 27-en vagyunk. így azokat az alkatrészeket, amelyeket azelőtt ők készítettek el, szin­tén máshonnan kell beszerez­ni. Az idén 1200 hektár gabo­nát vetettek, ebből 400 hektárt ki kellett tárcsázni, mert ki- fagyott. így csak 800 hektár búza vár aratásra. Hét gépen 12 kombajnos fogja váltani egymást. A szomszédos tsz is segítséget ad, szerződést kötöttek velük a tápiószeleiek, így az érsek- vadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz négy El—512-es kombájnt és IFA pótkocsis teherautót küld hozzájuk. — Legjobban az alkatrészek hiánya nehezítette meg a fel­készülést. No meg az is, hogy a hét aratógépünk négyféle. Az E—512-es és az SZK—5-ös gép vágószerkezet meghajtó láncainak védőburkolatát nem | lehet sehol sem beszerezni, j Pedig hiánya balesetet jelent- j hat. Mi ezt házilag megjaví- i tottuk, de mégsem olyan, | mintha újra kicserélnénk, hi- ) szén a hegesztés könnyen tö- ! rik ■— panaszkodik a főmér­nök. Hiánycikksor A felsoroltakon kívül hiány­zik még náluk az IFA teher­autókhoz: főfékhenger, hid­raulika szivattyú, lengéscsil­lapító. De nem tudják besze­rezni már egy éve a pótko­csikhoz a billenő munkahen­gert sem. S ami ugyan nem az aratási munkát, hanem az utómunkákat késlelteti az, hogy a Rába-Steiger traktor­hoz önindító forgórész sehol sem kapható, sem a KITE, sem az Agroker, sem a ME- GÉV nem tudja a termelőszö­vetkezetet kielégíteni. Bizony ez a lista igen hosz- szú, ennek ellenére a gépszem­lén különösebb kifogás nem merült fel. Azoknál a gépek­nél, ahol hiányosságot tapasz­taltak, ott újabb szemle előzi meg majd a munkába lépést. A vecsési Ferihegy Terme­lőszövetkezetben javában tar­tott a gépszemle érkezésünk­kor. A járási hivatal, a köz­lekedésrendészet és a tűzoltó­ság képviselőin kívül a helyi szakemberek jelentek meg. Kovács György rendőr őr­A Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat — ne­véhez híven! — beruházásai­nak, fejlesztéseinek alapvető célja az idén is a szolgáltatás még meglevő fehér foltjainak további felszámolása. Éppen ezért az idén, a második fél­évben állítják be azt a két mozgó felvevőhelyet, melyek a kis- és a nagyközségeket járva negyvennégy település bekap­csolását jelentik ebbe a szol-, gáltatásba. Mégpedig a nagy­kőrösi és a váci üzem vonzás- körzetében. Igaz, eme negy­vennégy település bekapcsolá­sát a szolgáltatás említett for­májába a VI. ötéves tervre szóló feladatok között tartják számon. Azonban az anyagi lehe­tőségek módot adtak arra, hogy elképzelésüket, ter­vüket még az idén valóra váltsák. A fejlesztéshez kapcsolódó tervek között kapott helyet a nagykőrösi mosoda bővítése, az elavult géppark cseréje. A tízmillió* forintos beruházás egy résve építési jellegű. De modern, nagy teljesítményű NDK, belga, olasz gépekre cse­rélik majd a meglevőket. Ily módon a rehéz, fizikai munka egy részét is kiküszöbölik. Szentendrén a vállalat Pa­tyolat szalonja a helyi igé­nyekhez képest kicsinek bizo­nyult. A 100 ezer forintos nagy, a monord járási közleke­dési alosztály vezetője el­mondta, hogy 1975. óta ott vannak a gépszemléken. A betakarítási munkákban részt­vevő dolgozóknak vetélkedőt is tartanak. — A mai szemlén nem volt nagyobb hiba. Csupán néhány, a közlekedésbiztonságot ve­szélyeztető apróbb javítást kell még elvégezniük, s azután kezdődhet a betakarítás. Két kombájn hiányzik Fülöp József századosnak, a járási tűzoltó parancsnoknak is az volt á véleménye: el­enyészően kevés a hiba. Kri- kus Béla, a járási hivatal mű­szaki- és munkavédelmi fel­ügyelője is elégedett, aggoda­lomra csak az ad okot, hogy a termelőszövetkezet két ara­tógépe nem érkezett még meg. Tómári Imre azonban na­gyon aggódik. Ö a termelőszö­vetkezet aratást irányító ve­zetője. ’ — Egy cseppet sem vagyok nyugodt. Ha nem érkeznék meg azok á kombájnok, nem tudom, hogyan vágjuk le az 1200 hektár gabonát, öt kis tel­jesítményű arató-cséplővel. A termelőszövetkezet főme­zőgazdásza, Ihász Zoltán bi­zakodóbb. Szerinte a gépek­nek meg kell érkezniük, ha nem, akkor más típust vásá­rolnak. Szalai Mária költséggel bővített felvevőhe­lyet június 22-én adták át rendeltetésének. A géppark egy részét is ki­cserélték, erre 150 ezret költöttek. A vállalat nemcsak a szol­gáltatás fejlesztésére, a fehér foltok felszámolására fordít nagy gondot, hanem munkája minőségének javítására is. Tisztító üzemeik, szalonjaik minden ruhanemű, kimosott ágyneműcsomag mellé az utób­bi időben egy kis kártyát is mellékelnek. Erről a kártyáról megtudjuk: melyik szocialista brigád keze alól került ki a munka. S egy kérést is tartal­maz a lapocska: „észrevételével — értsd alatta a reklamációt is! — segítse további munkán­kat.” • A fejlesztések sorába tarto­zik az új esomagolóhely léte­sítése Százhalombattán. A ki­vitelezésre július 31-es átadási határidővel a helyi költségve­tési üzem vállalkozott. Ha az új esomagolóhely munkához lát, a helybeliek munkalehető­ségét bővítik. S egyúttal a TRIÁL megbízása alapján já­tékokat dobozolnak exportra. S az is elképzeléseik között szerepel, hogy Pilisvörösvárról a szövetek csomagolását átvi­szik erre a munkahelyre. V. E. Textilhulladék-hasznosítás megvalósítsa a régebbi mun­kahelyén a Textilipari Kutató Intézetben végzett kutatási eredményeit. A fiatal mérnök nem nézte tétlenül, hogy a textilnyersanyagot a fonodák, szövödék és a konfekcióipar huladékát a szemétbe dobják. Gondolkodott azon, hogy az importból való hulladék- nyersanyag hogyan hasznosít­ható tovább. Megoldásként ajánlkozott a falikép. A budakalászi Temaforg-te- lepen létrehozták az Arax fantázia nevű üzemet, és öt vállalkozó kedvű fiatallal meg­kezdték a vattalazaságú, úgy­nevezett kártolóbundából, gézdarabokból, kenderszálak­ból a faliszőnyegek, faliképek készítését. A fantázia tovább csapongóit és következett a filcalátét, a ragasztott tech­nika, a figurális és omamen- tális tervek megvalósítása. Egyre inkább alkalmazták a harmonizáló színeket és a tó­nusváltozatokat. Megjelentek az Arax-képeken a csigák, a gyümölcsfigurák, amelyeket óvodákba ajánlottak az Arax- üzemiek. Jött megrendelés kiállító sarok, paravánok bur­kolóanyagának elkészítésére, postahivatal, vendéglátó egy­ség egy-egy falának beborí- tására is. A termékskála idén ismét bővül, a legújabb budakalászi ajánlat: a tapéta. Az idén öten 2,5 millió forint termelé­si értéket szeretnének előállí­tani. Termékeikhez 20 tonna hulladékanyagot használnak el. Ha azt vesszük figyelem­be, hogy hazánkban évente körülbelül 180 ezer tonna tex­tilnyersanyagot dolgoznak fel, s ennek 25 százaléka hulla­dékként kerül ki a gyárakból, nem nagy mennyiség a 20 tonna, de ha úgy tekintjük, hogy a budakalászi Arax-üzem kis közössége úttörő munkát végez a hulladékhasznosítás­ban, sőt valutatermő szép ter­mékeket gyárt, akkor köve­tésre méltó a tevékenységük. Sokrétű munka folyik a Temaforg budakalászi telepén, egyebek között ott kapott al­kalmat Gönczi András mér- ; nők, iparművész arra, hogy A PEST MEGYEI LAKÁSSZERVIZ lakáskarDantartást, lakáskorszerűsítést, lakásfelújítást illetve ezekkel kapcsolatos részmunkákat VÁLLAL Pest megyében Felvilágosítás és megrendelés illetve tagszövetkezeteinkben: Ai »ny, Tó-, regi út 15. Budaörs, Csata út 17. Budaörs. Budapesti út 64. Cegléd, I. sz. szolgáltatóház (Árpád út) Dunakeszi, Felszabadulás útja 45. Dunakeszi, Bajtárs út 19. Érd, Fehérvári út 63-65. Gödöllő, János utca. felvevőirodáinkban, Isaszeg, Ady Endre út 47. Kemence, , Felszabadulás út 83. Monor. Ipar út 2-4. Nagykáta, Perczel Mór út 5. Nagykőrös, Kossuth L u. 34. Örkény, Fő út 58. Százhalombatta, szolgáitatóház. Vác, Rákóczi tér 6. Felvevőhely 44 településen Észrevétel, névre szólóan 0 l

Next

/
Thumbnails
Contents