Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
Munkaerő-átcsoportosítás Emberségesen, ésszerűen Interjú Herceg Károllyal, a vasasszakszervezet főtitkárával Tizenhárom évvel ezelőtt megfogalmazott mondat: Gazdaságpolitikánk fontos elve a lakosság foglalkoztatási színvonalának jövőbeni fenntartása és a dolgozók munkához való jogának biztosítása, számolva azzal, hogy ez csakis a vállalatok és az ágazatok közötti — a termelés kívánatos szerkezeti módosulásaival összefüggő — munkaerőmozgás és 1 átcsoportosítás mellett lehetséges.” 1 A Központi Bizottság 1966 májusi 1 ülésén elfogadott határozatából idéz- 1 tűk a fentieket. A gazdasági — kö- 1 zelebbről pedig a munkaügyi — kér- i dések iránt csak felületesen érdek- * lődők számára úgy tűnik, hogy a 1 „termelés kívánatos szerkezeti mó- 1 dosulásával összefüggő munkaerő-át- 1 csoportosításra” eddig jószerével se- ‘ hol és senki sem szánta el magát. ' Néhány — a legutóbbi hónapokban • foganatosított — konkrét és nagyon 1 határozott vállalati intézkedés talán 1 ezért is keltett feltűnést. Nos: való- 1 ban visszhangtalan maradt-e a tizenhárom évvel ezelőtti elhatározás; s egyáltalán: miként vélekedjünk a munkaerő-átcsoportosításról, hogyan értékeljük az ezzel kapcsolatos vállalati kezdeményezéseket? Ezek vol- l tak az indítókérdései annak az in- 1 terjúnak, amit Herceg Károllyal, a 1 vasasszakszervezet főtitkárával ké- ! szítettem. 1 — Hogy a munkaerő-átcsoportosí- 1 tás ügyében semmi sem történt, ez i enyhén szólva tévedés. Ama bizonyos tizenhárom évvel ezelőtti — : egyébként a gazdaságirányítás re- 1 formjáról szóló — határozatot meg- : előzőén is történtek konkrét intéz- 1 kedések, éppen a termékszerkezet 1 korszerűsítésével kapcsolatos átcsoportosításokra. A hatvanas évek elején indult a járműprogram; nem • sokkal ezután a számítógépprogram, hogy csak a legjelentősebb gépipari ' vállalkozásokat említsem. Mindkét : program szükségszerű és kikerülhe- '• tetlen feltétele volt a munkaerő átcsoportosítása, az emberek mozgatása. • Munkaerő-átcsoportosítás, vagy tudálékosabban fogalmazva — tervszerű és szervezett munkaerő-mobilizáció ... Ezt a kategóriát a munkaügyi szakemberek a korszerűbb termelési szerkezet kialakításához, a hatékonyság tartós növeléséhez, illetve az új technika, vagy technológia alkalmazásához kapcsolódó végleges munkaerő-átcsoportosítások jelölésére tartják fenn. Az iménti két példa vajon ide sorolható-e? — Feltétlenül. Az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári gyárában, vagy a Videotonban annak idején a termékszerkezet korszerűsítésére szánták el magukat, mely elhatározásnak természetesen munkaügyi konzekvenciái is voltak, értem ezen a belső munkaerő-átcsoportosítást, a továbbképzést és az átképzést. De ha nem lenne eléggé meggyőző e két példa, akkor nézzük tovább az eseményeket: a Bakony Művek bekapcsolódása a Zsiguli-programba; a valamikori Vörös Csillag Traktorgyár emlékezetes profilváltása, s az ehhez kapcsolódó átszervezés; a Magyar Hajó- és Darugyárban végrehajtott termékstruktúra-korszerűsítés... De sorolom majd tovább is, csak hadd jegyezzem meg közbevetői eg: a munkaerő-átcsoportosításnak nem egyedüli és kizárólagos formája a vállalatok közötti átcsoportosítás. Sőt: meggyőződésem, hogy ehhez a módszerhez csak a végső esetben szabad hozzányúlni. Mert ne feledjük: az átcsoportosítás a termék- struktúra, illetve a termelési szerkezet korszerűsítésének velejárója. S ebből logikusan következik, hogy adott esetben a munkát, a gyártmányokat, a termékprofilt is lehet, sőt kell mozgatni, ha úgy tetszik, átcsoportosítani. Visszatérve az iménti példákhoz: a Bakony Művekben vadonatúj profil jelent meg, a Videotonban, a számítógépgyártással, szintén, és hadd ne ismételjem az egyszer már említett többi vállalatot is. Az új, illetve a korszerűsített profilok azonban munkaügyi felkészültség nélkül aligha honosodhattak volna meg. Vagyis az említett esetekben a munkaerő tervszerű, szervezett és jórészt vállalatokon belüli átcsoportosításának lehettünk tanúi. Azért mondom, hogy „jórészt...”, mert e profilok meghonosításához jelentős létszámbővítés is kellett, s ez esetben megintcsak érvényesülnie kellett a tervszerűségnek, a tudatosságnak. Hogy tudniillik például a Székesfehérvárott, illetve a város vonzáskörzetében még fellelhető úgynevezett szabad munkaerő elsősorban a járműiparral és a számítástechnikával foglalkozó üzemekben vállaljon munkát. • E közbevetett, de nem mellékes kitérő után, térjünk vissza a példákhoz, a konkrét esetekhez, — Csak számokat sorolok: az elmúlt három évben a KGM felügyelete alá tartozó budapesti kohászati és gépipari vállalatok, különböző megfontolásokból jó néhány telephelyüket felszámolták, minek következtében több mint 2500 ember átcsoportosításáról kellett gondoskodni. Ismétlem: egyetlen iparágban, és ott is csak a minisztériumi vállalatoknál történtek ezek a változások. Sorolhatnám még a szövetkezeti és tanácsi vállalatok adatait, de talán ezek nélkül is sikerült meggyőző módon bizonyítanom, hogy a munkaerő-átcsoportosítás nem újább keletű jelenség. • Vagyis gyorsítani kellene a gazdaságtalanul működő telephelyek felszámolását, illetve ... 1— ... illetve és sokkal inkább gyorsítani kellene a termékprofil korszerűsítését, a gazdaságos termelés feltételeinek megteremtését. A gyárak vagy telephelyek megszüntetésében, átszervezésében rejlő racionalizálási tartalékok, szerintem, jórészt kimerültek. Most inkább arra lenne szükség, hogy a meglevő üzemekben a gazdaságos termelés feltételeit biztosító termékprofilt honosítsunk meg. Tehát, a lehetőség szerint, a munkát és ne a munkást mozgassuk. Ha pedig mozgatni kell a munkavállalót, akkor ez elsősorban a vállalaton belül történjék, átképzéssel, újabb szakma tudnivalóinak elsajátításával, munkahelycserével stb. Ami mellett persze elképzelhető a vállalatok közötti, szükségszerű átcsoportosítás is. • Akár vállalatok között, akár a vállalaton belül kell mozgatni az embereket, a dolog mindenkippen nehéz. Nehéz, mert a termelőerők, legértékesebb és legérzékenyebb tényezőjéről, az emberről van sző, akivel kapcsolatban nem lehet kizárólag gazdasági megfontolásokat érvényesíttetni. — Mielőtt megkérdezné, hogy a munkaerő-átcsoportosítással kapcsolatban mi a fontosabb: a szűkebb értelemben vett közgazdasági döntés vagy a politikai munka, hadd jegyezzem meg, hogy itt is felfedezhető két végletes gondolkodásmód. Az egyik az úgynevezett technokrata szemlélet, tehát, amikor kizárólag csak a gazdasági megfontolás alapján döntenek. Hogy e döntéseknek nem lényegtelen társadalompolitikai következményei is vannak, azt ugyan a technokraták sem vitatják, ám e problémák megoldását valahogy természetes, szinte magától értetődő feladatként ítélik meg, amit majd kizárólag a társadalmi szervek oldanak meg. Hogy miért, hogyan és milyen eredménnyel, nos, az legyen az ő gondjuk. A másik véglet, és ez már nehezebben fogalmazható meg: amikor minden változtatástól — pontosabban: minden, az embereket is közvetlenül érintő változtatástól — is mereven elzárkóznak, vagy időtlen időkig halogatják e változtatásokat éppen arra való hivatkozással; hogy beláthatatlan, nehezen kivédhető társadalompolitikai következményei lesznek. Ez a gondolkodásmód számol ugyan a politikai következményekkel, de nem számol e gazdasági szükségszerűséggel. S hogj létezik e két véglet, az szerintem arra vezethető vissza, hogy nincs méj mindenütt egységes szemlélet, következésképpen nincs összehangolt é: azonos célok megvalósítása érdekében történő cselekvés a gazdaság szakemberek, a politikai munkások illetve az általuk képviselt intézmé ■ nyék, szervezetek között. Ha szabat ' így fogalmaznom: egyszerre kelleni ' lépni azonos célok érdekében, am - már csak azért sem lenne megöl dha ■ tatlan, mert a célokat mindig egy ■ mással egyetértésben határozzuk el. : • Akkor mégis, miért az esetlege nézeteltérés? i — Mert a végrehajtásba közbe szólnak az egyéni, a személyes indí tékok, megfontolások, és méginkábt [ mert időnként megfeledkezünk a | elhatározott célok megvalósításánál a feltételeiről... • Mire gondol? 1 _ Többek között a távlati munka s erő-tervezésre. Hiába határozunk c 5 hosszabb távra érvényes gazdaság fejlesztési terveket, ha nem tudjuk megmondani, hogy e tervek végrehajtásához milyen mennyiségű és milyen összetételű munkaerőre lesz szükség. Tehát, hogy — például: az elektronikai ipar fejlesztéséhez — hány és milyen mérnökre, hány és milyen szakmunkásra, a segéd- és betanított munkások milyen arányára lesz szükségünk, hogy ez a — jövőnk szempontjából létfontosságú — iparág elképzeléseink szerint fejlődjék. Mert — és kell-e mondanom? —, az elektronikai ipar fejlesztéséhez nélkülözhetetlen munkaerőt már most, ezekben az években kell biztosítani, mégpedig a fejlesztés céljaihoz igazodó beiskolázással. S mert nincsenek ilyen munkaerőprognózisok, így félő, hogy a fejlesztési elképzelések megvalósításakor, munkaügyi vonalon, szükségmegoldásokhoz kell nyúlnunk. Ez pedig nagyon megnehezíti a politikai munkát. És még valamit: tudomásul kell venni, hogy minden olyan akció, minden olyan intézkedés, ha úgy tetszik, az egyes ember érdekeit védő „közbeszólás”, nem kizárólag és nem elsősorban humanisztikus, vagy éppen szociális megfontolásokból történik, hanem annak tudatában és annak felismerésével, hogy a termelőerők legfontosabb, legértékesebb és legérzékenyebb tényezőjéről, az emberről van szó. Ezt már említettük, de nem árt újra és újra hangsúlyozni! Ugyanis az ember, csak akkor lesz teljes értékű „termelési tényező”, ha megteremtjük az emberi munkavégzés optimális feltételeit. Ellenkező esetben fásult, megfáradt, feladataikat kedvetlenül végző emberekkel kellene dolgoz nunk, és ez valóban beláthatatlan következményekhez vezethet. És ismétlem: hogy elkerüljük e nem- kívánatos következményeket, az nemcsak a politikai munkások dolga. Megfontolt és felelős gazdasági döntések, e döntések végrehajtásának feltételei, és türelmes, szaksze rű politikai tevékenység: ez a sikeres struktúraátalakítás és munkaerőátcsoportosítás záloga. Amihez persze az elhatározott célok egységes értelmezése, s e célok megvalósítása érdekében történő egységes cselekvés nélkülözhetetlen. • Köszönöm az interjút. VÉRTES CSABA Négy és fél évtizede látogatás a könyvek váci művészénél Nemcsak a műhelyében, hanem a kiállításaival is tanít Amikor műhelyébe látogattam, munkái java részét már elszállították Miskolcra, a Nehézipari Műszaki Egyetem könyvtárába. Az intézmény ugyanis a könyvhetet azzal ünnepli, hogy június 5—30 között kiállítást rendez Váci György kétszeres aranydíjas váci könyvkötő- mester alkotásaiból, s az általa gyűjtött, a könyvkötészet történetét szemléltető anyagból. A mesterlegények nyomában A beszélgetésre az is alkalmat ad: Váci György ebben az évben hatvanesztendős. — Kisgyermek koromban már szerettem a könyvet, mire a polgári iskolába jutottam, szép házikönyvtáram volt. A tartalommal együtt egyre jobban érdekelt a forma, a kötés szépsége is. Először Kiskunhalason, ahol születtem, Iván János könyvkötőmestemél tanultam, 1935-ben, alig 16 évesen pedig a váci Kapisztrán nyomdába kerültem. Ügy megszerette a várost, hogy — eredeti neve Czibolya György — névadójául választotta. És úgy megszerette a könyvkötés mesterségét (az sem túlzás, ha művészetét írunk), hogy munkaidején túl, éjszakánként is képezi magát. Sorbaj árta az ország jelentős műhelyeit — Szombathely, Eger, Szeged, Esztergom —, hogy néhány heti fizetés nélküli munka fejében új és új szakmai titkokat lessen el. A régi, vándorló mesterlegények nyomában külföldön is megfordult, bátran beszélhet a német, holland, svájci, belga, osztrák, csehszlovák könyvkötők tudásáról, hiszen dolgozott, tanult közöttük is. Ideje nagy részét évtizedek óta a kötészet boltíves termeiben tölti. Nem alapított családot, nem szerzett T anulmány Czeizek György grafikája lakást, csak arra törekedett, hogy könyveinek szentelhesse minden idejét. Szíj Rezső művészettörténész így jellemzi: Sokszor elgondolom, mit szólnának a nagy elődök, ha látnák a kései utódot, az utolsó mohikánt, a Huszár Gálok, Méliusz Juhász Péterek, a Heltai Gáspárok, a Sylvester Jánosok, a Szenei Kertész Ábrahámok, a Szenei Molnár Alber- tek, a Misztótfalusi Kis Miklósok, az olyan könyvesztéták, mint Kazinczy Ferenc, Nádai Pál vagy a kései »■kompaktorok-x közül Jaschik Álmos, vagy a debreceni Dávidházy Kálmán? Milyen áhítattal vennék kezükbe szépen aranyozott, díszített, mintázott különböző anyagú kötéseit ... Albumok, szakdolgozatok Az 1956 óta egyénileg dolgozó mester, megrendelői között tarthatja számon az Elnöki Tanácsot, a Minisztertanácsot, az Országház hivatalát, a Magyar ENSZ-bizottságot, a Magyar Távirati Irodát, a Tájékoztatási Hivatalt, az Országos Ügyvédi Tanácsot, a Magyar Tudományos Akadémiát és évekig dolgozott az angol királynőnek. Reneszánsz hagyományok, nem egy esetben pedig a szecesszió jegyében készült, aranyozott díszítésű kötések Japántól Észak-Amerikáig, Finnországtól Afrikáig a világ számtalan helyére eljutottak. Ez sikeres munkásságának egyik oldala. A másik oldalhoz hozzátartozik < például az, hogy a Magyarországon tanuló külföldi diákok szakdolgoza-. tait térítés nélkül vállalja kötésre, vagy az, hogy beszélgetésünk közben hoztak egy diplomamunkát, ő egyórás határidőre vállalta bekötését — s talán harminc perc sem kellett ahhoz, hogy a megrendelő már el is vihesse egyenesen a főiskolára a dolgozatot. Igaz, ez a munka a tanulókat dicséri. A tanítványok tudása viszont a mester szakmai tudását, emberségét. Akik nála tanulják a könyvkötést, a kézi és gépi aranyozást, a dobozkészítést, restaurálást, a kasírozási módokat, a tömegmunkát, később bármilyen munkahelyen, beosztásban megállják helyüket. Váci György nemcsak a műhelyében, hanem kiállításaival is tanítani szeretne. Az ország számos helyén bemutatta már anyagát, szerepelt a KIOSZ országos jubileumi kiállításán a Néprajzi Múzeumban, három alkalommal pedig a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatói gyönyörködhettek az általa készített vagy restaurált könyvtáblákban. Nem egy helyen bemutatókat tartott, Kecskeméten, a Pedagógusok Klubjában előadáson ismertette a könyv művészetét. Könyvkötőmúzeum Hatvanéves, tele van energiával, tervekkel. Szeptemberben Vácott, a művelődési központban szeretne bemutatkozni. Nem lehetetlen, hogy akkor is új ötletekkel lepi meg a látogatókat, olyannal például, mint az a mini kiadványoknak készült könyvespolc, ami tulajdonképpen — egy díszes, nagy alakú könyv. Búcsúzás közben régen dédelgetett álmáról, a könyvkötőmúzeumról beszél, olyanról, amilyen sehol nincs a világon. Persze, ha segítséget kapna, ez az álom könnyen valósággá válhatna: évtizedek munkájával már eddig is szép anyagot gyűjtött össze 100—200 éves eszközökből, gépekből, anyagdarabokból. Hogy miért áldoz pénzt, energiát? Ennyi a válasz: — Aki megszereti a szakmáját, az csodálatos dolgokat tud elővarázsolni. Dolgozni a pénztől függetlenül, a munka öröméért is érdemes. P. SZABÓ ERNŐ 1
