Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-05 / 103. szám

Követik a példát Segítség a bajba jutóknak A közelmúltban Monoron, a 4-es főközlekedési útvonal mentén átadott elsősegély- nyújtó hely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A széles társadalmi összefo­gással megépült házikóban te­vékenykedő vöröskeresztes ak­tivisták több ízben nyújtottak segítséget az arra rászorulók­nak. A monori példát követve még az idén Dabason is ha­sonló létesítményt hoznak te­tő alá. Meghalt Somsdi Ferenc Váratlan hirtelenséggel el­hunyt Somodi Ferenc, a Vető­magtermeltető és Értékesítő Vállalat monori területi köz­pontjának dolgozója. Az aranykoszorús József Attila brigád tagja volt. A tmk villanyszerelője, több újí­tás társas résztvevője, a Ha­zafias Népfront aktivistája. ötvenéves volt, közel két évtizedet dolgozott a vállalat­nál, 1971-ben százalékolták le, azóta is szorgalmasan dolgo­zott, készséggel bocsátotta szé­les körű tudását, nagy tapasz­talatát munkahelye rendelke­zéséré. Szerény, tiszteletet pa­rancsoló magatartásánál csak bölcs embersége volt megra- gadóbb. Munkatársai mély megren­düléssel fogadták halálhírét. Temetéséről később történik intézkedés. . Megyei tanácstag fogadónapja Malik Károly megyei ta­nácstag május 16-án délelőtt 10 órától fogadóórát tart Va­sadon, a tanácsházán. A hely­beli választók ügyes-bajos dolgaikkal felkereshetik. Áramszünet Monoron, május 10-én, csü­törtökön 7-töl 15 óráig áram­szünet lesz a Munkásőr, a Ki­nizsi, a Köztársaság, az Acsá- di és a Kossuth Lajos utcák­ban. A DÉMÁSZ monori ki- rendeltsége kéri a lakosság megértését és türelmét. VIDÉKI XXI. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1979. MÁJUS 5., SZOMBAT Megalakítják a szakcsoportokat Javult a szolgáltatás színvonala Jutalomüdülés — társadalmi munkáért Megtartotta taggyűlését a KIOSZ vecsési szervezete. Az impozáns székházban az évek óta stagnáló létszámú szerve­zet kisiparosainak többsége megjelent a fórumon, s ez bi­zonyítja, hogy a vezetőség mozgósító munkája a Hazafias Népfront támogatásával sokat javult. Biztató, hogy a szervezet tagjainak átlagéletkora alig haladja meg a 30 évet, s a fiatal iparosok és idősebb szaktársaik között javult a kapcsolat, a kö­zösségi szellem. Ez azért is fontos — mint Skribek Pál elnök beszámoló­jában is elhangzott —, mert a társadalmi célkitűzéseket, a megnövekedett szervezeti fel­adatokat csak a jó kollektív szellemmel, a testületi munka javításával tudják biztosítani. Bírálat is elhangzott a fó­rumon : az ismeretterjesztő előadások ellenére a tagság többsége még nincs tisztában jogaival, kötelességeivel, sokan passzívak a közös munkában. De a kisebbségre lehet számí­tani, a fejlődésnek, a közösség munkájából részt kérő aktív kisiparosoknak köszönhető, hogy a klubházuk színvonala jelenleg felülmúlja a nagyköz­ségi művelődési házét. (!) Nemcsak a székház felújí­tásából, hanem az óvodák, a posta, a tanácsi felada­tok megvalósításából is részt kértek az iparosok, Aszfaltozzák a Munkásőr utcát A Dunavölgyi Vízgazdálkodási Vállalat dabasi kirendelt­ségének dolgozói befejezték a 300 milliméteres szennyvízveze­ték lefektetését Monoron, a Munkásőr utcában. Képünkön: a Bogdányfi Ödön szocialista brigád aszfaltozáshoz készíti elő az úttestet. Barcza Zsolt (elvétele A megye legjobb önkéntesei Megmentettek háremmilliót Négy év munkáját értékelték a tűzoltók A négy éve megalkotott alapszabálynak megfelelően a közelmúltban tartották érté­kelő és vezetőségválasztó tag­gyűlésüket a vecsési önkéntes tűzoltók. Az ülésen a megye legjobb egyesületéhez méltóan a tagság több mint 90 százalé­ka megjelent. Az elsők között Földvári Ferenc, a vezető­ség nevében számolt be az el­múlt négy év közösen végzett munkájáról. Elmondta, hogy a munkaterv célkitűzéseit, a járási és megyei vezetés által kijelölt szakmai feladatokat a vecsési tűzoltók becsülettel megoldották. Gyarmati Dezső parancsnok irányításával 98 tagúra bővült az önkéntesek közössége. A négy év tapasztalataiból megállapítható, hogy jobban szervezi, irányítja és ellenőrzi a parancsnok az egyesület szakmai tevékenységét, vezeti a tűzoltó gyakorlatokat. • Irá­nyításával működnek Vecsé- sen az egyesület ifjúsági és áttörő tűzoltó szakkörei. az iskolai önkéntes közösségek és az ifjúgárda alegység. Az egyesület héttagú veze­tése nagy gondot fordít a szer­vezett tagság szakmai, politi­cal képzésére, továbbképzésé­Köszönetünket fejezzük ki mind- tzoknak, akik felejthetetlen fér­jem és édesapám. Ringeisz István temetésén megje'entek, sírjára rirágot, koszorút helyeztek, rész­vétükkel enyhítették bánatunkat. A. gyászoló család. re. Az elméleti továbbképzést eredményesen segítik azok a tűzoltóversenyek, amelyeket a járási, megyei parancsnokság ■aervez. Hosszú évek óta a vecsési önkéntes tűzoltórajok szerzik megyénkben a legtöbb helye­zést. A magasszintű, tudatos szakmai felkészítés eredmé­nyeként 1977-ben a vecsési út­törő tűzoltófiúk országos elsők lettek, s a csapat tagjai kéthe­tes szovjetunióbeli jutalom­üdülésen vettek részt az egye­sület parancsnokával együtt. Gázpalack, olajkályha Az utóbbi négy év alatt 29 esetben kellett tűzhöz kivonul­niuk az önkénteseknek. Gyors beavatkozásuk eredményeként több mint 3 millió forint érté­kű társadalmi vagyont mentet­tek meg. Különösen a gázpa­lackok és olajkályhák szaksze­rűtlen kezelése okozott nagy kárt, de a födémtüzek is gya­koriak. A gázpalackok és olaj­kályhák szakszerűtlen kezelé­séből eredő tűzesetek megelő­zése érdekében fokozni kíván­ják a felvilágosító munkát Az önkéntes tűzoltók jó kap­csolatot építettek ki a község társadalmi szervezeteivel. Jó­részt ennek is köszönhető, hogy mozgósítás esetén gyorsan tud­ják riasztani a készültséget. Szerencsére a korábban oly gyakori aratási, cséplési t'”’ esetek megszűntek, négy év alatt nem riadóztatták ilyen oltáshoz az önkénteseket. Az egyesület munkájához a községi tanács által biztosított anyagi támogatáson túl a Fe­rihegy Tsz, a VERUSZÖV és a MAVAD 45 ezer forintot biztosít, a helyi gázüzem pe­dig egy felújított motoros fecs­kendőt bocsátott a rendelkezé­sükre. A VIZÉP-nél az. egye­sület gépkocsijának tervszerű, megelőző karbantartását vég­zik. A társadalmi összefogás­sal tehát eddig nem volt baj, s remélhetőleg később sem lesz. Népszerű zenekar Az egyesület zenekara nem csak a helyi társadalmi ün­nepségeken, hanem a járási, megyei rendezvényeken is kel­lemes fúvósmuzsikával szóra­koztatja a közönséget. Ezt is megköszönte Üjvári András megyei tűzoltóparancsnok, a vecsésiek munkáját méltató szavaiban. A közgyűlés végén a követ­kező négy évre választották meg az egyesület új vezetősé­gét. O. K. A nap kulturális programja Pilisen, 15 órától: Lóci óriás lesz — Paudits Béla és Wag­ner Gertrud irodalmi műsora gyerekeknek, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Péteriben, 18-tól: a gyermekszínpad be­mutatója. ezt a taggyűlésen felolvasott köszönő levelek is bizonyítják. A nagyközségért végzett tár­sadalmi munkájáért két kis­iparost a szervezet költségén küldtek jutalomüdülésre. — Sok hiányosság tapasztal­ható az adóbevallásoknál. A tájékoztató előadásokra alig néhányan jöttek el, s a vezető­ség segítségét sem igényelték. Iparos közösségünk a nagy­község szolgáltatások iránti igényét megfelelően kielégíti, egyedül a tetőfedő szakmában van hiány. Feladataink között első he­lyen a szakcsoportok meg­alakítása szerepel, s sze­retnénk a szervezeti éle­tet is elmozdítani a holt­pontról. Minden feltétel adott korsze­rű klubházunkban, amilyen a megyében sincs több. Most már az iparosokon a sor, hogy pezsgő életet vigyünk a klub­házba — mondta a szervezet titkára. A felszólalások után öt kis­iparosnak 25 éves folyamatos vecsési tevékenységéért ezüst- gyűrűt és a törzsgárdatagsá- gért járó jutalmat adtak át. Orosz Károly Ma: kommunista műszak Edzőpálya — iskolásoknak Hatodszor lettek kiválóak A héten serény készülődés folyt a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat monori te­rületi központjában. Kommu­nista műszakra készültek a vezetők, dolgozók, megterem­tették a tárgyi, személyi felté­teleket, s mindenekelőtt ösz- szeírták a teendőiket, amelye­ket a legfontosabb gyorsan és jól végrehajtani. A FÜFZÉRT vezetője, Ta- gányi Árpád is segítségére sie­tett a maggyár kollektívájá­nak, a mai napra kölcsön adott egy emelős villástargon­cát. mert a monori tisztító­üzemnek csak kettő van be­lőle. Így jobb lehetőséget te­remtenek a munkaszervezés­hez, több olyan feladatot el tudnak végezni, amelyhez erő­gép kapcsolódik. A monori területi központ­ban ebben az esztendőben már egy alkalommal tartottak kommunista műszakot, a mai a második. Nemes cél vezérli a kollektívát: anyagi segítsé­get nyújtanak a monori Ady Endre úti iskolának, amely­nek udvarán szilárd burkola­tú sportpályát építenek. Eb­ben a munkában a Monori Kefegyár, az állami gazdaság, az Építők Ipari Szövetkezete, a költségvetési üzem és más vállalatok is részt vesznek, összefogással teremtik meg a reális feltételeket, ki-ki saját lehetőségén belül, munkával, anyaggal, pénzzel. A maggyár kollektívája anyagi segítséget nyújt e szép terv megvalósításához, csak­nem száz személyt mozgósítot­tak a kommunista műszakra, melynek végeztével ma meg- ünneplik, hogy hatodszor lett kiváló a vállalat. Fehér, meg­terített asztalok mellett mél­tatja Vámos Géza igazgató az elért eredményeket a MÉM és a MEDOSZ elismerését, s át­adja a kitüntetéseket, jutal­makat. Szó esik majd — mint mindig, ilyen ünnepi alkalom­mal — a soron következő nép- gazdasági feladatokról, ame­lyekről ünnepeken sem sza­bad megfeledkezni. H. J. Kicserélt vágányok A vecsési vasútállomás vá­gányhálózata a két átmenő vágány kivételével nagyon rossz állapotban van. Több helyein az esővíz annyira alá­mosta, kiáztatta az alépít­ményt és a talpfákat, hogy a sínkorona egy-egy dízelmoz­dony elhaladásakor száz mil­limétert is süllyed. E forga­lombiztonságot veszélyeztető jelenséget kiküszöbölendő a MÁV Terézvárosi Pályafenn­tartási Főnökség IV. pályá- mesteri szakaszának dolgozói kommunista műszakon több mint félszáz korhadt talpfát cseréltek ki a mellékvágányo­kon. Jóllehet, az állomás felada­taihoz képest még így sem el­fogadható a vágányok állapo­ta, de a dolgozók mindent megtettek a balesetveszély csökkentéséért. Járási labdarúgó-bajnokság ECSER—KARATETÉTLEN 2:2 Ecser; 100 néző. Vezette: Bálint. A vendégek már 2:0-ra ve­zettek, de a lelkes hazaiak egyenlíteni tudtak. MENDE—NYÁREGYHÁZA 2:0 Mende, 300 néző. Vezette: Sülé. Alacsony színvonalú mérkő­zésen, a jobb helyzetkihaszná­lás döntötte el a két bajnoki pont sorsát. BEM SE II.—PÉTERI 4:1 Péteri, 200 néző. Vezette: Papp M. A hazaiak egy öngólból sze­rezték meg a szépítést. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: rő 5:0. Klassziskülönbség volt a két csapat között. Abony— Monor 5:1. Ezen a találkozón is sokkal jobb volt a hazai gárda. Nyáregyháza—Mende 3:1. AZ ÉLCSOPORT ALLASA: 1. Vecsés» 19 15 3 1 93-13 34 2. Gyömrő* * 19 14 3 2 70-17 32 3. Nyáregyháza* 19 14 3 2 49-12 32 ií Monor* 18 14 1 3 66-18 30 A vasárnapi forduló párosí­tása: Monor—Vecsés, Karate­tétien—Gyömrő, Üllő—Péteri, Törtei—Maglód, Ecser—Dán- szentmiklós, Nyáregyháza— Abony. Bem SE II.—Mende. Gér József 1. Bem SE II. 20 17 1 2 84-23 35 2. Gyömrő* 20 13 4 3 38-16 31 3. Üllő* 20 13 1 6 63-27 28 4. Mende 20 12 4 4 54-26 28 5. Vecsés* 20 11 4 5 49-36 27 6. Abony* 20 10 4 5 53-29 25 7. Monor* 20 9 3 8 37-25 22 8. Törtei 19 9 3 7 40-31 21 9. Karateíétien 20 6 5 9 34-51 17 10. Nyáregyháza* 20 5 4 11 29-36 15 11. Maglód 20 6 2 12 25-41 14 12. Péteri 20 5 1 13 26-59 11 13. Dánszentm. 19 3 1 15 24-76 7 14. Ecser 20 1 1 18 15-96 3 (Megjegyzés: a csillaggal jelölt csapatok öt futőgyőzelemért egy plusz bajnoki pontot kaptak.) Az ifjúsági csapatok is rang­adókat vívtak: Vecsés—Gyöm­Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomb:, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron é Péteriben: központi ügy ele (Gyömrő, Steinmetz kapitán u. 12., telefon: 26.), Monoro;.., Monori-erdőn, Csévharaszto,: és Vasadon: központi ügyele , dr. Kövesi László (Monoror, az új egészségházban), Magló­don és Ecseren: dr. Holló Ma­riann (Ecser), Pilisen és Nyár­egyházán: központi ügyele. (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysá­pon és Úriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Végh Katalin tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Perjés Zoltán, Gomba, Fáy András Tsz központi portája. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12- től 16 óráig és vasárnap reg­gel 8-tól 13-ig Monoron, a fő­téri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állat­orvos címén. Birkózás Túljutott a súlyhatáron Egerben és Nagykőrösön versenyeznek A napokban két helyszínen léptek szőnyegre a monori birkózók. Kiskunfélegyházán a serdülő országos kötöttfogású versenyen, a 67 kilós súlycso­portban Stiaszni Géza a har­madik helyen végzett. Stiaszni saját súlycsoportjá­ban, a 62 kilóban nem indul­hatott, így a számára szokat­Vasárnapi futballmérkőzések Megyei bajnokság: Pilis— Kartal, Pilis 16 óra 30 perc, Ceglédbercel—Sülysáp, Cegléd- bercel, 16 óra 30 perc. Az ifjú­sági csapatok 15 órakor ját­szanak. . Monori—ceglédi összevont járási labdarúgó-bajnokság; I. osztály: Monor—Vecsés, veze­tői: Ágoston (partjelző: Sülé, Sárosi), Üllő—Péteri, dr. Csen- ki (Lusták), Ecser—Dánszent- miklós, Gavló (Szuda), Nyár­egyháza—Abony, Kása (Csana- ki), Karatetétien—Gyömrő, Zsuzsandor (Mészáros Imre), Törtei—Maglód, Hörömpő Já­nos (Sárkány). Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik az elöl állók otthonában, előtte az ifjúsági csapatok lépnek pályára 15 óra 30 perckor. Bem SE II—Mende, Cegléd, gerjei pálya, 14 óra 30 perc, Bálint. 11. osztály: Gomba—Ko­csér (Papp M.), Vasad—Kecs­késcsárda, Monor IX —Maglód II (13 óra 30 perc). Serdülő: Ceglédbercel—Ceg­lédi VSE, Manor—Pilis, Süly­sáp—Albertirsa, Üllő—Nagy­kőrös. lan és nehezebb súlycsoport­ban csak harmadik helyezés, ért el. Dorogon, a felnőtt kö­töttfogású országos versenyen Róth Artúr a 100 kilós súly­csoportban a harmadik he­lyen végzett. Május 5-én és 6-án két he­lyen küzdenek az MSE birkó­zói. A nagyobb jelentőségű az Egerben megrendezésre kerül"' vidéki bajnokság lesz, aho Róth Artúr lép szőnyegre a vidék legjobbjai között. Ha a első hat között végez, részt­vevője lehet a magyar ba.- nokságnali. Nagykőrösön a serdülő ver­senyzők lépnek szőnyegre. O. Gy. Edzett ifjúságért Sportnap Menüén Az MHSZ járási szervezete és a járási sportfelügyelőség május 6-án, vasárnap, az Ed­zett ifjúságért mozgalom ke­retében sportnapot rendez Mendén. A programban a honvédelmi kupa lövészverse­nyének és a tartalékosok hon­védelmi versenyének járási döntője szerepei, ezenkívül le­hetőség nyílik az Edzett ifjú­ságért mozgalom próbáinak teljesítésére. Teljesítik a próbát Több ezer fiatal Négy községben Az Edzett ifjúságért mozga lom keretében ma és holna járásunk több községéber nagyszabású tömegsportren­dezvényre kerül sor. Monoron, Gyömrőn, Pili sen, Üllőn a mozgalom pró báit teljesítik, több ezer fia talt várnak az általános isko Iákból, az üzemekből és a sportkörökből.

Next

/
Thumbnails
Contents