Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-26 / 121. szám

1979. MÄJTJS 26., SZOMBAT vMdáp Új formák a tanácsi munkában Jogpolitikai irányelvek érvényesülése Budakalászon Egy tanulságos vizsgálat nyomán Mikor jár a táppénz? A kifizetett táppénz az or­szág költségvetésében évente komoly összeggel jelentkezik, emelkedő tendenciát mutat. Amíg 1976-ban a kifizetett táppénzek összege országosan 5821 millió forint volt, addig a múlt évben ez az összeg már 6407 millió forintra emel­kedett. Az emelkedési folya­mat országos érvényű, tehát Szentendrét is érinti, éppen ezért a városi tanács végre­hajtó bizottsága dr. Kővári Aladár, a SZEGYMX igazga- dó-főorvosának előterjesztése alapján megtárgyalta a város táppénzes helyzetét. Szervezeti intézkedések A keresőképtelenség megál­lapításával a városban 6 álta­lános körzeti orvos, 4 körzeti 1 gyermekorvos, 2 gondozó in­tézet. valamint a rendelőinté­zet 8 szakrendelése foglalko­zik. Ezeken, a táppénzes helyze­tet első fokon elbíráló orvosi ténykedéseken túlmenően — ellenőrző és felülbíráló tevé­kenységével — irányító szere­pe van a táppénzes felülvizs­gálatnak, amelynek feladata, hogy magasabb szakmai is­mereteivel a keresőképtelenség megállapítását minél inkább a konkrét betegség függvényévé tegye. E 'táppénzes helyzet alaku­lását a városban, különböző szervezeti intézkedésekkel igyekeztek jó irányba terelni. Három évvel ezelőtt például elkészítették a táppénzes hely­zet megjavítását és ellenőrzé­sét szolgáló intézkedési tervet, amelynek értelmében a ren- delőlnt^isej.ig^zgat^ja,; alkaj­manként rendkívüli ellenőrző felülvizsgálatokat tart az alap- és a szakellátás területén. A rendelőintézet igazgatója ész­revételeiről jegyzőkönyvet ké­szít, amit megküld a városi egészségügyi osztály vezető­jének, valamint a megyei ren­delőintézet főigazgató-helyettes főorvosának, és természetesen az ellenőrzött orvosnak is. Az életkor előrehaladása Az intézkedési tervben fog­lalt helyes törekvéseken túl­menően még azt is elemezték, hogy milyen egészségügyi és társadalmi tényezők befolyá­solhatják a táppénzes helyzet alakulását. Megállapították, hogy az életkor előrehaladásá­val ugrásszerűen megnövek­szik az idült betegségek miatt kiutalt táppénzes napok száma. Megállapították azt is, hogy a felnőtt lakosság 80 százaléká­nak van egy vagy több olyan krónikus betegsége, amely esetenként keresőképtelenséget okozhat és az orvosnak nem mindig könnyű elbírálni az igény jogosságát. A táppénzes napok részará­nyából jelentős mennyiséget foglal el a gyermekápolás cél­jaira kiutalt napok száma. Egyes gyermekes anyák úgy vélik, hogy részükre akkor is jár a táppénz, ha gyermekük nem beteg. A szentendrei városi körze­ti gyermekorvosi szolgálat a gyakori helyettesítések, ille­tőleg a betöltetlen állások miatt sok gonddal küszködött. Ez év április elseje óta már mind a négy körzeti gyermek- orvosi állást betöltötték és a március 16-a óta működő cső­Camping- és sportszerbemutató a Papszigeten Árusítással egybekötött earn­ing- és sportszerkiállítás yílt a papszigeti TÜZÉP fa- ázbemutató telepén. A Szi- árvány Áruház rendezésében legnyílt kiállításon, amely úndennap 10 órától 18 óráig A Papszigeten természetes kör- nyezetben mutatják be a hazai és a KGST-országok által gyártott campingcikkeket. tekinthető meg, egyes cikkek­nél 50 százalékos árenged­ményt kapnak a vevők. A Pionír sátor például a régi, 1450 forintos ár helyett, most 700 forintért már megvásárol­ható. De olcsóbb lett a fémvá­zas hátizsák, valamint a mini teniszfelszerelés is. Az árusítással egybekötött kiállítás június 3-ig tart nyit­va. Gasztrofol — milliókért Megnyílt Szentendrén a fel­újított Teátrum étterem. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat az étteremben mo­dern gasztrofolüzemet is léte­sített csaknem 3 és fél milliós költséggel. Kezdetben 25 féle ételből napi 2500 adag gasztrofolételt készítenek az étteremben, de ha az igények növekednek, az új gasztrofol konyha lépést tud tartani mind választékban, miúd tnennyiségben a növek­vő igényekkel. Készülnek a népszámlálásra A jövő évi népszámlálás előkészítéseként, már folyik a városban az utca-, a házszám- és a lakásjegyzék-összeállítás. Össze kell írni az üdülőterüle­ten levő hétvégi házakat, nya­ralókat, valamint a Szentendre egész területén található be­építetlen telkeket, házhelye­ket és a jelenleg épülő házakat is. Az összeirók munkájának megkönnyítése miatt a városi tanács igazgatási osztálya ké­ri az ingatlantulajdonosokat, beleértve az üdülőterületet is, hogy nevüket jól látható he­lyen tüntessék fel május vé­géig. Az összeírok nehéz és fele­lősségteljes munkát végeznek, portvezető gyermekgyógyász szakfőorvosi állás sem üres. így jobb lehetőség nyílik a táppénzes igények helyes elbí­rálására. Üzemek felelőssége A munkahelyi körülmények, természetesen, szintén kihatás­sal vannak a táppénzes hely­zet alakulására. Meg kell ál­lapítani, hogy jelentős az üze­mek felelőssége és sok a ten­nivalójuk, hogy a táppénzes kérdésben valóban előrelépés történjék. Erre kötelezi őket az 1007/1976. (III. 18.) számú mi­nisztertanácsi határozat is. A szentendrei üzemek kö­zül a Beton- és Vasbetonipari Művek gyáregysége és a PEFÉM részéről tapasztalható előrelépés. A két vállalat ugyanis intézkedett, hogy visz- szaélés esetén megvonják a táppénzt a dolgozótól. Na­gyon indokolt és kívánatos lenne, ha minden szentendrei vállalat hasonlóképpen járna el azokkal szemben, akik lel­kiismeretlenül kihasználják a helyzetet és illetéktelenül vesznek fel meg non érdemelt táppénzt. Áz elfogadott határozat jól tükrözte azt az általános igényt, amely szerint ezen a területen is rendet kell mi­hamarább teremteni. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 14/1973. szá­mú határozatával pontosan megfogalmazta azokat a jog- politikai elveket, amelyeket a jogalkalmazó szerveknek, köz­tük a városi és községi taná­csoknak is, követniük kell. A határozat kiemel olyan álta­lános irányelveket, amelyeket a jogalkalmazás minden terü­letén figyelembe kell venni, köztük is a leghangsúlyosabb: a szocialista törvényesség be­tartása. Budakalászon a nagyközségi tanács szakigazgatási szervé­nek létszáma 14 fő, közülük tízen érdemi ügyintézéssel fog­lalkoznak. A lakosságtól érke­ző beadványok, panaszok gon­dos elbírálásának egyik köve­telménye. hogy az előadók is­merjék a vonatkozó törvénye­ket, rendeleteket. Éppen ezért a tanács dolgozói esetenként munkaértekezleteken beszélik meg az eljárási törvényből fa­kadó feladatokat, valamint a vitás részeket. A tanács dolgozói ügyelnek arra, hogy bármilyen esetnél pontosan rögzítsék a tényál­lást, valamint arra, hogy érde­miek legyenek az állampolgá­rok részére megfogalmazott válaszok. Beadvány minták A különféle beadványokkal kapcsolatos 30 napos ügyinté­zési határidőt általában sike­rült a 'tanács dolgozóinak be­tartani, noha kis lemaradás még tapasztalható a .szabály­sértési ügyintézés területén. A tanácsi dolgozók jó fel­készítése mellett arra is ügyel­nek, hogy a lakosságot is mi­Kerékpárverseny és kötélhúzás Gazdag gyermeknapi program REGGEL KEZDŐDIK A HADIJÁTÉK Holnap, vasárnap négy prog­ram várja a gyerekeket Szent­endrén, hogy gondtalan, vidám és emlékezetes legyen az idei gyermeknap. Holnap reggel, a Bükkös­patak völgyében, 9 órakor Turcsányi Imréné, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára nyitja majd meg a ren­dezvénysorozatot. A programot több színhe­lyen rendezik meg, így pél­dául a kisdobosok részére a kerékpárverseny, a különféle sport- és labdajátékok, a le­pényevés, a zsákbanfutás, a lepkp- és galambröptetés a lakótelepi sportpályán 9.30-kor kezdődik. Ugyancsak fél tíz­kor, a Bükkös-patak völgyé­ben kezdődik az úttörő prog­ram, a sportvetélkedők, a szel­lemi totó és a terepverseny. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola csónakházában, és a magyar néphadsereg helyőr­ségi művelődési otthonában 10 órakor Kire illik a cipő? című előadással kezdődnek a mókás rendezvények, a kólalefetye- lés, a lisztfúvás és a kötélhú­zás. Az úttörő vízitelepen vi­szont számháborút játszhat­nak a gyerekek, s megcsodál­hatják a vízi bemutatót. A Papszigeten 9 órakor kez­dődik a kisdobosok program­ja. A másik színhely Lajos- forrás környékén lesz, ahol már reggel 8 órakor kezdődik a hadijáték, valamint a külön­féle ügyességi versenyek. Felhívás A városi tanács művelődés! osz­tálya kéri a szülőket, akiknek gyermekük ez év folyamán óvodás korba lép, s számára óvodai el­helyezést kívánnak igénybe ven­ni, hogy ez év június 15-ig a mű­velődési osztályon kapható felvé­teli kérelmi lapot kitöltve az osz­táshoz visszajuttatni szívesked­jenek. Fontos, hogy a szőlők haladék­talanul tegyenek eleget a műve­lődési osztály kérelmének, mert csak így tudnak pontosan tájéko­zódni az óvodai igényekről. Könnyűszerkezetes elemekből éppen ezért a város vezetői ké­rik a lakosság megértő táimo- ! gátasát. Egészségiig^ fórum A város egészségügyi helyze­téről számolt be dr. Lázár Sándor, a városi tanács egész­ségügyi osztályának vezetője, az egészségügyi dolgozók fó­rumán, a városi tanács díszter­mében. A nagy érdeklődést kiváltott előadás után, a város párt-, állami és tömegszervezeti ve­zetői válaszoltak az egészség- ügyi dolgozók várospolitikai, városfejlesztési, kulturális és politikai kérdéseire. nél jobban tájékoztassák ió- gairól, kötelességeiről. Jó öt­let volt a tanács részéről: úgy segítik elő az ügyfelek jobo tájékoztatását, hogy iratmin­tát, írásos beadványmintát, tá­jékoztatót szerkesztettek, épí­tési engedély, telephely, ipar­gyakorlási kérelmekhez. Az ügyfelek részére megfo­galmazott írásos tájékoztatók és beadványmintáit nagy se­gítséget jelentenek a lakosság­nak, s így részben csökkente­ni lehetett a hivatalos ügyek intézésére fordított időt. Említést érdemel az is, hogy a tanács a határozatok indok­lási részét nagyon tárgysze­rűen, pontosan fogalmazza meg a kérelmet elutasító, jo­got elvonó és a kötelezettséget megállapító határozatok eseté­ben. Nyilvánvalóan ezért csök­kent lényegesen a fellebbezé­sek száma. Egyezség létrehozása A szakigazgatási szerv arra törekszik, hogy vitás esetek­ben, ha lehetséges, létrehoz­za az egyezséget. Ez a törek­vésük főleg a birtokháborítási és gyermekláthatási ügyekre irányul. Természetesen az ilyen ügyek intézése először is meg­alapozott jogi- és államigazga­tási jártasságot, másodszor, nagy tapintatot követel az ügyintézőtől. Ügy tűnik, mind­ez adott, mert a tanács ilyen irányú törekvéseinek vannak már látható jelei, mert a szak- igazgatási szerv előtt kötött egyezségeket az ügyfelek dön­tő többsége komolyan veszi és tiszteletben tartja. Akadály: a bürokrácia A budakalászi tanács dol­gozói munkájuk során arra törekednek, hogy az eljárás­ból a formális elemeket és a fölösleges üresjáratokat, a bürokráciát kiiktassák. Csak­hogy a jó szándék önmagában nem elég, mert sok esetben ők ütköznek más szervek bürok­ratikus falába. Például az Utóbbi években megjelent jog­szabályhalmaz sok esetben csak fölösleges adminisztrációt ró a tanácsi szervekre. Ele­gendő a külterületi földek forgalomképtelenségére, a bir­tokháborítási kérdésekkel je­lentkező ügyfelek felvilágosí­tására hivatkozni. De nehe­zíti a tanács dolgozóinak hely­zetét némely más társhatóság rendkívül bürokratikus eljá­rása is. Itt a tanács dolgozói­nak minden hasznos és jó tö-! rekvése zátonyra fut. Az említett néhány tapasz­talat azt bizonyítja, hogy a tanács dolgozóinak munkájá­ban a jogpolitikai elvek egy­re jobban érvényesülnek, a egyre színvonalasabban végzik feladatukat > Épül a gázvezeték Konyhaépület munkálatait kezdték meg a KIPSZER dol­gozói Budakalászon a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat terüle­tén. Az új létesítmény könnyűszerkezetes elemekből épül. Az Üt- és Hídépítő Vállalat dolgozói gázvezetékrendszert fektetnek le Szentendrén a Dózsa György úton. A 300 millimé­teres fővezeték csatlakozik majd a fogadóállomáshoz és onnan juttatják tovább a gázt a fogyasztókhoz. BERENDEZÉS - SAJAT KIVITELEZÉSBEN Megnyílt a Módi-bolt Régies szóhasználattal élve dédanyáink nem a divatról csevegtek, hanem a módiról, ha az öltözködés, a ruházkodás legújabb irányát kívánták kö­vetni. Ügy tűnt, ez a régies, hangulatos szó kikopott nyel­vünkből. De lám, most újra felbukkan. Mert Szentendrén a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat a Pest megyei Ruhá­zati Kiskereskedelmi Vállalat­tal karöltve nyitotta meg új szaküzletét, a Módi Divatáru­boltot. Az új üzlet egymillió forin­tos árukészlete negyven négy­zetméter alapterületén kínált választéka semmivel sem sze-, gényesebb, mint a pestiekéi Teljes berendezését — mely százezer forint értékű — a vál­lalat asztalos szakemberei sa­ját kivitelezésben készítették el. A kis- és a nagykereskede­lem összefogása ebben az eset­ben is a folyamatos, jó ellátás, a megfelelő szintű áruválasz­ték biztosítéka. V. E. Az oldalt írta: Karácsonyi István Fotó: Halmágyi Péter

Next

/
Thumbnails
Contents