Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-20 / 116. szám

■ um Egy beruházás tanulságai — Nem irigylem. Ha valósághű képet akar adni a rekonstrukcióról, módjával kell bánni az értékítéletek­kel. Ha megkérdezi, miért nem tar­tották be ezt vagy azt a határidőt, azt is kérdezze meg: megvoltak-e a feltételei az eredményes munkának? — mondja beszélgetésünk végén búcsúzóul Osztás János, a budai já­rási pártbizottság titkára. Amiről beszélgettünk, az a Magyar Gördülőcsapágy Művek, s ezen belül a diósdi gyár rekonstrukciója. Amiért beszélgettünk: bár az Ál­lami Tervbizottság határozata ere- d-tileg 1977. december 31-ét jelölte meg a teljes befejezés határideje­ként, ma még malterosládák, frissen terített beton és építési törmelék kö­zött bóklászik a látogató Diósdon. Húsz év után A történelmi visszatekintést Diós­don dr. Cserna Tamás műszaki-gaz­dasági tanácsadó szolgáltatja: — A hetvenes évek elejére csap­ágygyártásunk közel húsz évvel ma­radt el a világszínvonaltól. Ezért 1973-ban beruházási javaslat ké­szült az egész magyar csapágyipar rekonstrukciójára, mégpedig szovjet műszaki tervek alapján. Az Állami Tervbizottság 1974-es döntése állami egyedi nagyberuházásnak minősítet­te ezt a közel 3 miliárd forint érté­kű vállalkozást, amelyből 900 millió forint jutott a diósdi gyár megújí­tására. A műszaki és kiviteli adatszol­gáltató terveket a szovjet Promas- export cég szállította, s ugyancsak a szovjet fél szerezte be a rekonst­rukcióhoz szükséges gépeket, akár szocialista, akár tőkés országban kellett azokat megvásárolni. A külkereskedelmi ügyleteket a Tech- noimpex bonyolította le, a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat, a KOGÉPTERV pedig az építészeti, építésszerelési' és technológiai kivi­teli terveket készítette el, a szovjet tervek és az MGM adatszolgáltatása alapján. A beruházó, tehát az MGM meg­bízottjaként. a Gépipari Beruházási Vállalat, a GBV kötötte meg a ki­vitelezési szerződéseket a generál- kivitelező Pest megyei Állami Építő­ipari Vállalattal. pékről szóló adatszolgáltatásnak, sok minden egyéb mellett azért is, mert a világszínvonalú, padló alatti hűtő-kenő folyadék gyűjtő és tisztí­tó rendszert nem lehetett a gépek pontos ismerete nélkül megtervezni. A szovjet fél, a Promasexport azon­ban csak 1975 első felében tudta megkötni a gépek beszerzésére szóló szerződéseket, így mind az adatszolgáltatás, mind a kiviteli ter­vek elkészítése áthúzódott 1976-ra. Ekkor fordult a PÁÉV a Legfelsőbb Bírósághoz és kérte a határidők kö­telezettségei alól történő felmentését. Eszembe jut Osztás János tanácsa az értékítéletekről. Mert milyen ha­tásos lenne itt elverni- a port a PÁÉV-en: nem volt jobb dolga, mint pereskedni, kibúvót keresni? Node terv nélkül meg elég nehéz építeni. A tervekkel egyébként sem volt szerencséjük a diósdiaknak. A re­konstrukció folyamatos tervszolgál­tatásra épült, s ez a folyamat gyak­ran akadozott, így csak 1977 végére kerültek abba a helyzetbe, hogy az utolsó fontos tervet is megkapták. Nem valamennyit, hiszen kisebb pótigények tervezésével még 1978- ban is foglalkoztak, de hogy még teljesebb legyen a kép, tegyük hoz­zá. hogy telefonhálózati tervük a mai napig nincs. Improvizáló vezetők A tervek késtek, a kivitelezés csú­szott, emelkedtek az árak, módosul-, tak az építési hatósági előírások — elkerülhetetlenné vált az eredeti határidő és költségkeret felülvizsgá­lata. Az Állami Tervbizottság 1976- ban módosította a befejezés idő­pontját: 1978. december 31-et jelölte meg új határidőként, s emellett 1 milliárd forintra emelte a költségke­retet is. A kivitelezésben egyre inkább ál­landósult a csúszás. Azok a bizonyos késve megrendelt gépek már régen beérkeztek, egyikük-másikuk hóna­pokig állt ládákban az udvaron, a diósdi vasútállomáson, volt olyan, amelyiknek — ahogy Cserna Tamás megfogalmazta — becsomagolt álla­potban szinte lejárt a garanciája. Nem volt hová tenni. Sok bába közt De ezzel még nem fejeződött be a résztvevők felsorolása. A terveket nem egyedül a KOGÉPTERV készí­tette, az építészeti munkákat pél­dául — altervezőként — az IPAR­TERV végezte el. A kivitelezésben pedig egyenesen hemzsegtek az al­vállalkozók. Gyár- és Gépszerelő Vállalat, Csőszerelőipari Vállalat — Országos Szakipari Vállalat, Vil­lanyszerelőipari Vállalat — így aztán nem csoda, hogy a terve­zési-kivitelezési szerződések száma több százat tett ki. És szinte nem volt olyan szerződés, amelyet ne kellett volna egyszer-kétszer-há- romszor módosítani. De ne is be­széljünk szerződésmódosításról, kell­jen csak pár centivel odébb szerelni egy csövet vagy a tervtől eltérően beüvegezni egy ablakot. A cső, pél­dájánál maradva, ez annyit jelen­tett, hogy a CSŐSZER szólt a PÁÉV-nek, a PÁÉV a GBV-nek, ők az MGM-nek, az MGM egyeztetett a KOGÉPTERV-vel, s a terv módosí­tása után ugyanez visszafelé — ugye még felsorolni is sok. Masszi Tibor igazgató mindezt így összegezi: — A rekonstrukció során lépten- nyomon felvetődtek olyan problémák, melyeket ebben a szerteágazó, szét­hulló szervezeti rendben nem lehe­tett operatív módon megoldani. — Ha feltételezzük is, hogy egy- egy ilyen kérdés megoldásánál min­denki a maximális jóindulatot tanú­sítja, s nem heverted az ügyet, ak­kor is hosszú napokig tart. míg le­bonyolódik. És persze ez volt a rit­kábbik eset... — teszi hozzá dr. Cserna Tamás. Tervek — akadozva Azt, hogy mikor hol kell, ponto­sabban kellett volna tartani a re­konstrukcióval, mindig tudták Diós­don. Még a munkák megkezdése előtt, 1973-ban, részletes hálótervet dolgoztak ki az egymást követő — és egymásra épülő — munkafázisok ütemezésére. Dr. Cserna Tamás: — A hálótervből világosan kide­rült: a határidőre történő befejezés előfeltétele, hogy az épülő új csar­nok 1975. december 31-re elkészül­jön. Ezt nyilvánvalóan meg kellett előznie a csarnokba telepítendő gé­Hiába volt tehát módosított ha­táridő, hiába volt hálóterv, az abban előírtaknak nem lehetett érvényt szerezni. Masszi Tibor szerint a ki­vitelezők szinte tudomást sem vettek az ütemezésről, mondhatni zsebből vezettek, s ráadásul az PÁÉV. mint generálkivitelező nem tudta megfe­lelően irányítani alvállalkozóit. Az igazsághoz tartozik, hogy a PÁÉV nem gyárépítésre szervezett vállalat, elsődleges feladata a lakás­építés. Alvállalkozói viszont — ÖRSZAK, CSŐSZER, VÍV — mind nagy, országos, tapasztalt cégek, amelyektől hamar megkapta a vá­laszt még a feladatok elvégzését sür­gető minisztérium is: rendben, itt gyorsítok, de akkor honnan vonuljak le? Melyik országos nagyberuházás­ról? — Ilyen érvekre aztán nehéz lett volna ellenérvekkel válaszolni, csakúgy, mint az anyaghiány gya­kori emlegetésére — mondja Osztás János, a járási pártbizottság ta­pasztalatait összegezve. — Az ese­tek nagy részében tényleges nehéz­ségekről van szó, de ezek az érvek ugyanúgy felhasználhatók saját mu­lasztásaik takargatására is. 1 Ha elmegy a mester Az eddig felsoroltakra szokták mondani, hogy ez még örömnek is sok, hát még gondnak, bajnak. Mindehhez pedig tessék hozzátenni, hogy ez alatt az idő alatt a gyárban dolgoztak. Sőt, megtanulták az új gépek kezelését — nem volt egyszerű, mert egyes gépek 4—5 helyen is megfordultak, míg végleges helyükre kerülhettek. S folyamatosan növel­ték a termelést is. Bár a rekonstruk­ciós programban 1978-ra előírt da­rabszámot nem sikerült elérni, az értékítélettel itt is vigyázni kell: megvoltak-e a feltételek? Az 1978. december 31 -i határidőt ugyan többé nem módosították, de 25 millió forint értékű építési mun­ka, elsősorban hiánypótlás és 36 millió forint értékű gép és berende­zés üzembe helyezése áthúzódott er­re az évre. Nem működik az edző­berendezés. ideiglenes helyen dolgo­zik a tmk, nincs készen a targonca­ellátó bázis, utat, raktárt építenek még. Bár Masszi Tibor és Cserna Tamás egyaránt bíznak a június 30-i vég­leges befejezésben — erre különösen az ösztönzi a kivitelezőket, hogy ezután a nap után már nem fizeti ki a bank a számlákat — egyi kicsit tartanak is tőle: — Nyilván olyan rohammunkával fogják befejezni tevékenységüket az építők, hogy nagyon sok minden ránk marad majd. Körülbelül úgy, s annyi, mint ami egy festés után vár az új lakástulajdonosra. Megismétlődik? Most, hogy már látjuk a dolgok végét, érdemes néhány tanulságot is megfogalmazni. Bár a késedelmes befejezés okozóját — mint jogi sze­mélyt — nem sikerült tetten érni, s pellengérre állítani, néhány jelen­ség mégis oda kívánkozik. Elsőnek rögtön a rekonstrukció té­nye, tehát az, hogy egy iparág olyan helyzetbe kerülhet, hogy csak ez se­gíthet rajta. Folyamatos fejlesztés­re van szükség ehelyett, mert egy rekonstrukció — mint ezt a sok gondot-bajt összegezve Diósdon meg­fogalmazták, csak rosszul sikerülhet. Másodszor, hogy még mindig hiányzik gazdasági életünk eme te­rületéről az a típusú fővállalkozás, ahol a megrendelő előadja elképze­léseit — és persze fizet —, a fővál­lalkozó pedig tervez, kivitelez, átad­ja a kulcsot — minden egy cégér alatt intézve. Addig ugyanis -r- s ez a harmadik tanulság — a szerteágazó és túlter­helt beruházói-kivitelezői piacon megismétlődhetnek hasonló esetek. WEYER BÉLA Szabadság iRózsa Péter szobra (alumínium) A gyermekváros gyermekéve Szabadjára engedem a fantáziá­mat, de nem tudom elképzelni: anyám elmebeteg volt, apáin alkoho­lista — ezért állami gondozásban nőttem fel. Vagy: nyolcán voltunk testvérek, mindkét szülőnk meghalt — emiatt a Fóti Gyermekvárosban nevelkedtem. Amit nem élt át az ember, arról csak csalóka sejtései lehetnek. Jó­zsef Attila tudta, milyen a lelenc­sors. S a mai állami gondozottak élete? A Fóti Gyermekvárosban 920 gyermek él. Közülük kétszáz óvo­dás, 480 általános iskolás, a többi 14—18 éves. Általában hároméves korukban kerülnek ide, s felnőtté válásukig maradnak. Jó, hogy nem hányódnak otthonból otthonba, ha­nem megszokott környezetben élnek. Eddig 1150 fiatal került ■ ki innen: hatszáz szakmunkás, négyszáz érett­ségizett. Ez megfelel a társadalmi átlagnak. A gyermekváros 22 éves. Akik elő­ször léptek ki innen, most 36 éve­sek. Közülük nem egy mái nagy­szülő, s unokájukkal látogat vissza. Az itt nevelkedett emberekre a mélységes családszeretet a jellem­ző; náluk természetes a két-három gyerek, nem egykédnek. A válás nagyon ritka. — Hogyan élnek a gyermekváros lakói? Mit jelent számukra a nem­zetközi gyermekév? Dr. Barna hajós igazgató pa­nasszal kezdi a beszélgetés:: — Hetente három-négy hazai és külföldi delegáció érkezik hozzánk. Most az iskolák is felajánlották, hogy meglátogatják a gyermekvá­rost. Hoznak fél kiló cukorkát s a gyerekeink nem győznek haptákban állni. Jönnek az újságírók, s foly­ton végzetes gyermeksorsokról akar­nak írni. Miért nem arról, mekkora áldozatot hoz 350 dolgozónk, hogy jól ellássák a gyerekeket Arról, hogy nincs képmagnónk, noha sok­kal kisebb otthonokban is van már. Az emberek azt hiszik, mindenünk megvan. Ha jól megnéznénk a költ­ségvetést kiderülne, hogy tz az or­szág legolcsóbb gyerekintézménye... Arad a szó, nem lehet kezbekér- dezni: mennyi is a költségvetés? Később aztán elmondja: — Kezdetben 20 millió forint volt aztán fokozatosan emelkedett akár­csak a társadalom életszínvonala. Ebben az évben 45 millió forint Nagyon hosszan lehetne sorolni a segítségnyújtást Ehelyett néhány példa: Az elmúlt években szükségessé vált az ősparkban lévő tó kotrása. A Földgép munkásai 24 ezer köbmé­ter iszapot szedtek ki. A Volán gép­kocsijai elszállították, a Nógrádi Kőbányák Vállalata 2 ezer tonna követ adott a partvéd üemhez. A munkát gyorsan, ingyen végezték. Az Országos Szakipari Vállalat az idén kétszer küldött 50—30 ezer fo­rintot, a kommunista műszakok bé­rét. A SZOT ebben az évben a szokásosnál több beutalót juttatott az állami gondozott gyerekeknek. Fótról 130 gyerek megy június má­sodik felében a Balatonra. A csil­lebérci úttörőtábor — az idén elő­ször — május 28. és június 6. kö­zött az állami gondozottak rendel­kezésére áll. Fótról hatvan gyerek mehet. Az Ikarus brigádjai kijavítottak egy új, de karambolozott autóbuszt, felszerelték mikrofonnal, így eszmei áron jutott hozzá a gyermekváros. Sok üzemből a brigádok elküldik a jutalmuk egy részét, s magánosok is kisebb-nagyobb összeget Nyaranta a gyerekek termelő munkát végez­nek a közeli üzemekben, s a gyü­mölcsszedésben segédkeznek. Ebből lesz a zsebpénz. Nagyon kell ügyelni arra: nyári táborozáson, hajókiránduláson ne legyenek a gye­rekek zsebpénz nélkül, r>e érezzék magukat hátrányos helyzetben. Ha látják, hogy mások fagyialtoznak, Colát isznak — hadd tehessék meg ők is. A gyermekváros iakómaksem öltözéke, sem ellátása nem különbö­zik az átlagos magyar gyerekeké­től. Senki sem mutogathat rájuk: intézettek. Ez az év Se jobb, se rosszabb, mint az előző kettő. 19<7-fcen, a huszadik évfordulón sokat írtak az újságok a gyermekvárosról, feléjük fordult a társadalmi figyelem. Ez megmutatkozott a társadalmi szám­lán is, a pénzadományok összegé­ben is. Gyermekévi mérleget készíteni túl korai lenne. Hiszen még a gyer­meknap előtt vagyunk — május 27- én lesz —, s akkor és utána sok kellemes meglepetés érneti őket. Ami már bizonyos: az óvodások júniustól saját üdülőjükben nyaral­hatnak Boglár-Lellén. Az üdülő tör­ténete nem érdektelen. Károm éve egy nyugdíjas pedagógus 570 ezer forintot hagyott a gyermekvárosra; egy osztályvezető pedig 400 ezret Ebből akartak a Balatom-pirton tel­ket venni. Kiderült, hogy kevés ez a pénz, s az Állami Ifjúság: Bizott­ság kisegítette őket 1,2 mi:!ió fo­rinttal. Azóta elkészült a negyven személyes faház, benne négyágyas szobák. Dr. Barna Lajos igazgató azt vall­ja: a gyerekeknek nem szabad unat­kozniuk, tétlenkedniük. Sokkal többre képesek, mint a szülők gon­dolják. Itt a kisóvodások segítenek porcelántányérokkal telíteni. s nem törik össze. Hatéves fror fölött nem kapnak takarítót, mégis ra­gyog minden. Megtanulnak vigyázni magukra, holmijukra, környezetükre. Nincsenek elkényeztetve, nincsenek agyonfegyelmezve. Sokan tanulnak zenét,, rajzolnak, festenek, kerámiát készítelek, ké­zimunkáznak, szőnek, hímezrek. Mű­vészképzés? Szó sincs ró'a. Csak ki­próbálják képességeiket, s haszno­san töltik el a szabadidőt. A szobák falát saját alkotásaik díszívk. Min­den gyerek sportol. Olvasnak. Óvo­dás kortól arra szoktatják őket, hogy kezük ügyében legyen a könyv, amelybe bármikor belenézhetnek. Sejtem, e sokirányú foglalatos­ságnak más rugója is lehet. A pót­lás. Betölteni valami mérhetetlen űrt, amire nem gondol az ember, mégis érzi. Amikor lép, aí gyerek;' de nem az anyja felé lep. Amikor szól. -de nem hallja az apja. Vágy­ni valamire, amire jobb lenne nem gondolni. Ezek a vágyak szólalnak meg a hegedűk húrjain, ezek töltik be a rajzlapokat. Járjuk a platándomboktól hús kertet, a gyerekek meszi rő!, han­gosan, illedelmesen köszönnek: Csó- kolom, igazgató bácsi. A hálóter­mekben kényelmes rekamick, pár- nás székek, rend, tisztaság. Üde virágok, macik, babák, maguk ké­szítette szőttesek, rajzok, díszek. Kellemesek ezek a termek. Én még­is várom, hogy -a falból kilép va­laki. Élő, eleven ember, aki pillantá­sával végigsimítja gyermeke ágyát. A bennlakó pedagógusokhoz bár­mikor, este is bemehetnek a gyere­kek, ha el akarják mondani örömü­ket, bánatukat Az ■ igazgató és tár­sai. minden karácsonyt a gyermek- városban töltenek, saját gyerekeik­kel együtt, akik elvegyülnek az ál­lami gondozottak között. A gyer­meknapon szolgálati és saját gép­kocsikkal fuvarozzák a kicsiket s mindenféle bohó játékot játszanak. Itt igazi ünnep a gyermeknap. Meg- számolhatatlan ajándékot kapnak a gyerekek. Lehet, hogy jobb életük van itt, mint sok helyütt a családban? Nem egy komfort nélküli, sufniszerű la­kásban láttam már gyereket fel­nőni — néhol a szeretet, a törődés is hiányzik. A magyar csa'ádok ja­varészének van rádiója, tévéje, gép­kocsija, üdülhetnek a Balatonnál, vagy máshol. Mindebben részük van az ittenieknek is. Azt hiszem, amit gyereknek meg lehet adni, azt a fó­tiak megkapják. Emberséges, csa­ládias a légkör. Vajon elegendő-e mindez? Mi lesz a-sorsuk? Az első ezer gyerek közül két­százan szereztek felsőfokú iskolát. S a másik oldal: kilencen kerültek börtönbe, 27-en kaptak üzemi fe­gyelmit, hatan meghaltak; ketten betegségben, ketten motoros baleset következtében, ketten ónként vetet­ték el életüket. Ha összevetjük a statisztikát, kiderül, nagyjából ez az arány a társadalomban Is. Akik itt nőttek fel. szívesen em­lékeznek vissza gyermekkorukra — de csak e falak között vagy új csa­ládjuk körében. A nyilvánosságot nem kedvelik. De: szeretik <i szüleik emlékét. Szívesen és gyakran járnak vissza a gyermekvárosba Kati né­nihez, Erzsi nénihez, s velük beszé­lik meg gondjaikat palAdijözsef

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents