Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-15 / 111. szám
VÁC I MAPL0 XXIII. ÉVFOLYAM, III. SZÁM 1979. MÁJUS 15., KEDD Országos gond a szemételhelyezés Három körzetre osztották a járást Környezetünk csak tisztán szép Ka igaz a mondás, hogy a tisztaság fél egészség, akkor ez a környezetre is kell, hogy vonatkozzék. környezetünk azonban erősen „gyengélkedik”, hiszen manapság a kozs égek és városok határát a legtöbb he lyen különféle szemétkupacok is jelzik. Sokan hajlamosak arra, hogy módszeresen, a kijelölt szemétlerakó helyek ellenére is ott ürítsék ki a hulladéktartályokat, ahol éppen lehetőség kínálkozik erre. Névjegyek A vasút- és főútvonalak mentén gyakorta előfordul, hogy egyik napról a másikra, mint a gombák, úgy nőnek ki a szeméthalmazok. A fővárosból Vác felé utazva, a vonatból nemcsak eldobált papírokat, de cserép- és téglatörmeléket is láthat az ember. Nem sokkal jobb a helyzet a főútvonalak mentén sem. Mit a főútvonalak mentén: a városok és községek utcáin is sokan ott felejtik a „névjegyüket”. — A váci járásban sem jobb, vagy rosszabb a helyzet, mint másutt — mondta Moso- nyi Ferenc, a járási hivatal műszaki osztályának vezetője. — A szemételhelyezés ma már országos gond, különösen az utóbbi 10—15 évben. A Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1977-ben fogadta el a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya által kidolgozott tanulmányt, amely az egész megye köztisztasági helyzetével, a szemátszállítás intézményesítésével, valamint az évenkénti anyagi- támogatás összegének meghatározásával is foglalkozott. A kidolgozott tervek alapján a váci járást három körzetre osztották fel, s minden körzetben egy bázisüzemet jelöltek ki a köztisztasági feladatok ellátására. A bázishelyek, így a dunakeszi tanács költségvetési üzeme a városról és Fót nagyközségről gondoskodik; a váci kommunális és költségvetési üzem a járás középső részén elhelyezkedő településekben, a nagymarosi költségvetési üzem pedig a járás felső részén levő községekben oldja meg a szemétszállítást. A bányába Gondot jelent az összegyűjtött hulladék elhelyezése is. A váci járásban- ezért regionális szeméttelepeket jelöltek ki. A tervek szerint Dunakeszi és a vonzás-körzetébe tartozó települések hulladékának elhelyezését csaknem 30 évre megoldaná a megszüntetett csomádi kavicsbánya. Itt, a kitermelt sóder helyét töltenék meg. A terv íjisgvalósítását azonban nehezíti az, hogy a helyi termelőszövetkezet, mint a terület kezelője, a fővárosból kiszállított hulladékkal akarja feltölteni a kialakult bányateret. Vác szeméttelepe, mert a déli vízmű fölött helyezkedik el, szintén gondot jelent. Mivel a szennyvíziszapot is ezen a területen tárolják, a telepet hosszú ideig nem lehet fenntartani, hiszen veszélyeztetné a város ivóvizét... V árosunk érdekében már .történt intézkedés. Az új telep kijelölésére, amely Vác és a környék hulladékának elhelyezését szolgálja, Szód—Nagy- csörög területén kínálkozik lehetőség. A váci kommunális és költségvetési üzem megrendelte a terület földtani vizsgálatát, amelynek eredménye az idén, a harmadik negyedévben várható. Anyagi támogatás Nagymaroson még megvan a korábban kialakított szemét- lerakó hely. A későbbiekben Márianosztrán, a volt Merdesz- pataki kőbányát, valamint a vámosm-ikolai tárolóhelyeket veszik majd igénybe. A területek kijelölése azonban még nem jelenti azt, hogy ezzel együtt megoldott a dolog. Ahhoz, hogy a gépkocsik meg tudják közelíteni a lerakodóhelyeket, megfelelő minőségű útra, valamint új szállítóeszközökre is szükség van. Ebben a munkában a Pest megyei Tanács és a Dunakanyar Intéző Bizottság jelentős anyagi támogatással segítette 2 bázishelyekat. — Vác 5 millió, Nagymaros 3 millió forint anyagi támogatást kapott — mondta Moso- nyi Ferenc. — Különösebb minőségi változást eddig azért nem tapasztalhatott • a lakosság, mert a megrendelt célgépeket egyéves határidőn belül szállítja csak az AUTOKER. Ennek ellenére javult a helyzet faz elmúlt évben, bár még korántsem lehetünk elégedettek. A tervek, valamint anyagi lehetőségeink szerint a város és a váci járás köztisztaságát fokozatosan javítani akarjuk. Célunk, hogy a jövőben a járás minden települését bekapcsoljuk az intézményesített szemétszállításba. Sajnos még mindig nagyon sokan vannak azok, akik a rendszeres szemétszállítás ellenére is az utak melletti árokba, a vasút mellé, vagy egyszerűen a patakok vizébe öpSzínes tv, utalványok, utazás — tM Soitószeivéay-skre A legutóbbi lottó tárgynye- remánysorsolásxor a következő, Vácott forgalomba hozott 16. heti szelvényekre húztak ki jutalmat: 8 408 829 (átázás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiai játékokra), — 8 414 1G8 (tizenöt ezer forintos vásári, utalv.), — 8 419 503 (tíz ezer forintos utalvány), — 8 590 287 (színes Munkácsy Color tv), — 8 633 931 (tíz ezer forintos utal/), — 8 608 298 (színes Mur.' ':csy Color tv), — 8 632.33 (kilenc ezer forintos utalvány), — 8 654 331 (hét ezer forintos utalvány). — 8 665 035 (öt ezer forintos utal; vány), — 8 681 010 (kilenc ezer forintos utalvány), — 8 337 327 (tizenöt c-er 'forintos utalvány), — 8 729 7?'' t zip--Munkácsy Color tv), — 8 745 060 és 8 777 082 (öt ezer forintos vásárlási utalv.), — 8 732 419 (tíz ezer forintos utalvány), — 55 753 356 (színes Munkácsy Color tv), — j 53 933 836 (hét ezer forintos 1 utalv.), — 60 818 169 (tizenöt ezer forintos utalvány), — 60 823 506 (kilenc ezer forintos utalvány), — 60 940 920 és 60 967 605 (három ezer forintos utalvány), — 60 978 279 (hét ezer forintos utalv.), — 61 698 774 (öt ezer forintos utalvány), — 61 704 111 (hét ezer forintos utalvány), — 61 917 591 és 61 922 928 (három ezer forintos vásárlási utalvány). A nyertes szelvények leg később május 24-ig leadha tóak a Széchenyi utcai lottó- irodáiban. tik a háztartásban feleslegessé vált hulladékokat. Pedig helyszíni bírság, valamint ezer forintig terjedő pénzbírság róható ki arra, aki meggondolatlanul szennyezi a környezetet. Bírságok No, persze az „ügyesebbek” nem világos nappal, hanem éjszaka csinálják. így aztán nem csoda, hogy lassan ellepi a Dunakanyar legszebb tájait is a hulladék. Persze, a turisták sem jobbak, mint a helyi lakosok némelyike. Pedig nagy kár, hogy nem mindenkinek egyformán kedves a lakóhelye. Mert Vác és a váci járás igazából csak tisztán szép... Csitári János A közlekedés biztonságáért Észieiőlapoo feledetik Több mint 200 ezer példányban terjesztenek úgynevezett észlelőlapokat a gépkocsivezetők körében a VOLÁN Trösztnél. A Volán 1. számú Vállalat váci főnökségén is megtalálható lapocskákon jelezhetik a gépkocsivezetők, ha útközben valahol ésszerűtlen forgalomszervezási megoldással. ellentmondó vagy felesleges jelzésekkel. valamint balesetveszélyes helyekkel találkoznak. 1 Koszorúzás Korpás Ferenc sírjánál Születésének századik évfordulóján, vasárnap, volt tanítványai, tisztelői és a családtagok megkoszorúzták városunk szülöttének, Korpás Ferencnek, a neves pedagógusnak a sírját a fővárosi Farkasréti temetőben. A Budapesti I. kerületi Petőfi Gimnázium pár évvel ezelőtt elhunyt egykori igazgatója — aki haláláig hű maradt szülővárosához — a vezetése alatt álló tanintézetből közéletünk számos tudományos, művészeti, irodalmi és műszaki kiválóságát indította el életútjára. Lépésit emel a daru HÍREK - HÍREK - HÍREK — Szocialista együttműködési szerződést kötött a Híradástechnikai Anyagok Gyára és a kosdi Lenin Termelőszövetkezet. Kapcsolatuk azonban nem új keletű: már az elmúlt években is rendszeresek voltak a közös rendezvények és a kapcsolatok más formái. — A XII. Dunakanyar dalostalálkozót június 2-án és 3-án rendezik Vácott, hét hazai énekkar és egy finn kórus közreműködésével. Az első napon ünnepi hangversennyel köszöntik a 80 éves Bárdos Lajost. — Zsúfoltak a gyermekintézmények. Vácott a 270 bölcsődei helyen 396, az 1399 óvodai helyen pedig 1725 kisgyermeket gondoztak áprilisban. — Megjelent a Fejér megyei népi együttes története. A 80 oldalas mű szerzője Szabó Lajos,- aki korábban a régi váci művelődési központ igazgatója volt. Bemutatja a Fejér megyei néptánchagyományokat s ismerteti a ma is 50 tagot számláló együttes történetét. — Kétszáz helyett 304 új taggal növekedett a Vác és Vidéke Áfész létszáma az elmúlt évben. Ez az adat is jelzi, hogy az emberek körében egyre népszerűbb a jelentős előnyöket nyújtó szövetkezeti tagság. — Növekedett a vásárlási kedv. Vácott az egy lakosra jutó vásárlások összege tavaly meghaladta a 35 ezer 400 forintot. A legtöbbet élelmiszerekre és vegyes iparcikkekre költöttünk. Átlagéletkoruk: 24 év Kiváló brigád az áruházban A főbejárattal szembeni lépcsőlejárat vezet a Dunakanyar Áruház méteráru osztályára. Az alagsorban van az öt munkaterület egyike: a méteráru osztály. Ruhaszövetek függönyök között tölti a hét hat napját, s itt. teremti elő az áruház összbevételének 17 százalékát a tíztagú Széchenyi brigád. Nevük a közelmúltban vált ismertté, amikor elnyerték az aranykoszorús, kiváló ifjúsági brigád címet. Valamennyi jelző indokolt. Több lépcsős jutalmazás után értek a legmagasabb szintre. Átlagéletkoruk 24 év. Tavalyi forgalmuk 11 százalékkal volt nagyobb, mint a bázisesztendőben. Magas az egy dolgozóra .jutó forgalom, s amiről napjainkban olyan sok szó esik: ügyes készletgazdálkodással elérték a legjobb forgási sebességet. Sokszor beszélünk a pult másik oldaláról. Csernélc Ferenc osztályvezető és helyettese. Román János megértette fiatal beosztottjaival, hogy a jó szaktudáson és kereske- deirni érzéken kívül mennyire fontos az udvariasság, az ügyes, gyors kiszolgálás. A vevő sokszor türelmetlen, nem egyszer nem határozott céllal keresi meg az elárusítóhelyet — tánintatos eligazítással segíteni kell őt a vásárlásban. Sok múlik Pinczinner János Pénztáros gyorsaságán is. A '.árasztó napi munka melleit ő az án'ház KlSZ-szervezeté- nek titkára. Évek alatt kialakult az osztályon a Szabó Lászlóné vezette brigádban a jó kollektív szellem. Társadalmi munkában. vállalásban, kommunista műszakok ideién elsők a jelentkezésben. a teljesítésben. A brigád tíz tagjából hat tanul. Nagy gondot fordítanak az osztály külsejére, a rendre. a tisztaságra. Román János napi munkája mellett Vácott a ruházati kereskedelmi tanulók egyik szakmai oktatója is. Kahoffer Gábor igazgató irodájában olvasom Csókás Ferencné Balassagyarmatról keltezett levelét. Mint vevő járt az üzletben és elragadtatással számol be a méteráru osztályon szerzett tapasztalatairól. Jólesik hallani, hogy így is lehet — így is kell! — dolgozni a kereskedelemben. Papp Rezső i bt H Az idén 112 lakás átadását tervezi a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat Deákváron, a Gombás úti lakótelepen. Képünkön az első négyemeletes ház előregyártóit lépcsőjét emelik a helyére. Barcza Zsolt felvétele Olvasóink Írják Lefelé folyik a víz... A Spinyár felé vezető út és a Balázs Ferenc utca között egy mély,, vízmosásos völgyben szorgalmas emberek építették, vagy építik fel kis otthonukat. A régi térképeken Cigány-völgy néven szerepelt ez a terület, ma Szentmihály- dűlőt olvashatunk a házszámtáblákon, ahol vannak ilyenek. Sokszor járok Vácnál nagyobb városokban, és az ösz- szehasónlításkor mindig büszkén állapítom meg, hogy nálunk nem csak a főutak szilárd burkolatnak. Szépen rendezett város a mienk. A Szentmihály-dűlőben járva azonban meglepődtem. A városnak ez a része a hivatalos térképek szerint a belterülethez tartozik. A 28-os és a 33-as számú házak környékén iszapréteget láttam. Érdeklődésemre az itt lakók elpanaszolták, és meg is mutatták, hogy a dűlő északi részén hóolvadáskor és hirtelen záporok, vagy hosszabban tartó esőzések- alkalmával az összegyűlt víztömeg a partfalat rombolva zúdul le a házak közé, és a lakásukba vezető lépcsők alsó fokait is sokszor ellepi iszappal. A víz csak lefelé folyik. Ezen változtatni nem lehet. De azt el lehetne érni, hogy szabályozott mederben távozzon az ár, és ne sodorjon magával csirkeólakat, ne zárjon el családokat még rövid időre semá külvilágtól, és a nagy áldozatok árán megteremtett otthonaikban nyugodtan élhessenek az emberek. Hogy nincs minden házban villany, azt csak mellékesért említem meg. Galambos Ferenc Úttörő tudósítóink írják Romániai kirándulás a tavaszi szünetben A Báthori utcai Általános Iskola tanulói a tavaszi szünetben Romániában jártak. Az ötnapos erdélyi körút alatt Nagyvárad, Nagyszeben, Vaj- dahunyad városokat érintették. Maradai^ö élményt nyújtott a híres mahvgar uralkodó,- Mátyás kirWnj 'szülőházának megtekintése Wjdahunyad- ban. Sok természeti és történelmi nevezetességgel ismerkedtek meg a pajtások és jól érezték magukat. A jól sikerült kirándulás főleg a szervezésben részt vevő tanároknak és az iskola igazgatójának, Lippai Nagy Antal- nénak köszönhető. Bíró Éva úttörő tudósító SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Kézilabda Megérdemelt Híradás győzelem Váci Híradás—Váci Kötött 26:20 (12:12). V.: Balogh, Bartha. V. Híradás: Kerti — Kiss, Pelyhes, Balogh, Pintér, Modrócki, Nyári. Csere: Petre, Kőrös, Benda, Kondér, Sasvári. V. Kötött: Nábelek — Soós, Horváth, Baracsi, Heincz, Szabó, Rozmann L. Csere: Bánfalvi, Danyi, Rozmann, Sebestyén. Vasárnap a megyei első osztályban szereplő két váci kézilabdacsapat között városi rangadóra került sor. A találkozó első félidejében a Váci Kötött kézilabdázói kezdtek jobban, de a félidő végére egyenlíteni tudott a V. Híradás. Szünet után a minden tekintetben jobb V. Híradás átvette a vezetést, s megérdemelt győzelmet aratott. Góldobók: V. Híradás: Kiss (8), Nyári (7), Balogh és Sasvári (4—4). V. Kötött: Baracsi (5), Rozmann (4), Horváth (3). Jók: Balogh, Nyári, Sasvári, Kerti, ill. Rozmann, Nábelek és Baracsi. Szombaton Sportnap Zebegényben A zebegényi sportpályán .. nemzetközi gyermekév alkalmából játékos közlekedési, ügyességi és sportnapot rendez május 19-én a Vác városi- járási Közlekedésbiztonsági Tanács. Zenés tornabemutató, ügyességi akadályverseny KRESZ-vetélkedő, s más érdekes viadal szerepel az egész napos programban. ismét nyert a Húsos Az ötödik fordulóban elma^ radt a Váci Húsos—BVSC öregfiúk labdarúgó-mérkőzés. A találkozót hét közben játszották le, melyen a hazaiak megérdemelt győzelmet arattak. Váci Húsos—BVSC 3:1 (1:0) A váciak a következő összeállításban léDtek pályára a stadionban: Csorba — Pindes, Kárpáti. Seben, Balogh. Sima, Pintér, Liebhardt, Neugan (Garaba), Halácsi. Ozsvári. A Húsos végig fölényben volt és kezében tartotta a mérkőzést. A gólokat Ozsvári (2) és Pin- ‘ér szerezte. Ezzel a győzelemmel a váciak pontszámban utolérték az élen álló Ikarus együttesét. A hetedik, fordulóban a csapat a fővárosban szerepel. Ny. J.