Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-07 / 81. szám

1979. Április 7., szombat "4/ßr TZ K/ímím Van már generálkivitelező Épül a börzsönyi úttörővasú! Nem mindennapi látvány fogadja mostanában a Bör­zsöny hétvégi kirándulóit: az úttörővasút királyréti végállo­másán szombaton és vasárnap KISZ-fiatalok népes csoportja bontja a síneket A bakancsos turisták gyakorta kérdezős­ködnek az önkéntesektől: mindenekelőtt arra kíván­csiak, miért nem járnak a sok éven át megszokott kis­vasút hangulatos szerelvé­nyei ? S egyáltalán mikor köz­lekednek újra? Az érdeklődés kétségkívül jogos, hiszen a börzsönyi úttörővasút évente félmillió utast szállított 15 ki­lométeres szakaszán Király­rét és Verőcemaros között. Tavaly november elején az öreg vicinális szerepét autó­buszok vették át. Biztonsági okokból Vajon miért vált szüksé­gessé az úttörővasút leállí­tása? S mikor járja újból megszokott útvonalát? Mindenekelőtt az első kér­désre válaszolnánk. A börzsö­nyi úttörővasutat 1976. júniu­sában avatták fel, széleskörű társadalmi összefogás ered­ményeként. Akkoriban Pest megye ifjúkommunistái ak­tívan kivették részüket az ál­lomások csinosításából, a hi­dak festéséből, javításából, s a körülötte csörgedező hegyi patakok medrének kövezésé­ből. Ez a munka akkoriban nem érintette a miniszerelvé­nyek pályáját. A börzsönyi úttörővasút működési enge­délye időközben lejárt, s azt üzembiztonsági okokból nem lehetett meghosszabbítani. Ilyen körülmények között — a további zavartalan személy- szállítás érdekében — a pálya rekonstrukciója elkerülhetet­lenné vált: a nyomtávot 600 milliméterről 760 milliméte­resre kell növelni. A felme­rülő költségek csökkentése ér­dekében Pest megye KISZ- esei vállalták, hogy társadal­mi munkájukkal segítik az át­építést: először a Cegléd— | Hantháza között megszűnő vasútvonalon szedték fel a sí­neket: folyamatosan átszállí­tották valamennyit a börzsö­nyi rekonstrukció színhelyé­re. Ehhez mégcsak annyit: a fiatalok állták a szavukat, s tavaly márciustól november végéig teljesítették vállalá­suknak ezt a részét. Átépítik a pályát Ami a második kérdést il­leti, ebben az ügyben az el­múlt napokban hoztak végle­ges döntést. A közelmúltban az MSZMP váci járási bizott­sága, a KISZ Pest megyei bi­zottsága, valamint a kisvasút üzemeltetője, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság képviselői véglegesen megállapodtak a börzsönyi pályaszakasz teljes felújításá­nak menetrendjében. A re­konstrukció generálkivitele­zője az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság lesz, s a nagyarányú munkálatokba — a pályát teljes egészében átépítik, az útbaeső hidakat is szélesítik — bekapcsolódik alvállalkozóként a gödi Duna- menti Tsz építőipari részlege, s várják a MÁV segítségét is. Mennyibe kerül a rekonst­rukció? A korábban elkészült terveket felülvizsgálták, s ennek nyomán — egyebek közt a királyréti végállomás kétszáz méterrel lejjebb he­lyezésével — sikerült az ere­detileg 54 millió forintos át­építési költséget 44 millióra csökkenteni. A felújítási költ­ség jelentős részét a Mezőgaz­dasági- és Élelmezésügyi Mi­nisztérium teremtette elő. Ta­valy például már négymillió forintot adtak — a Duna­kanyar Intéző Bizottság által nyújtott félmillión kívül — az átépítéshez szükséges anya­gok vásárlására. A tervek sze­rint a rekonstrukció teljes ösz- szegéből 33 milliót fordítanak a 15 kilométeres pálya rend- behozatalára, s a többit pedig a kocsipark felújítására, s a karbantartáshoz szükséges műhely építésére. S ha mind­ehhez hozzávesszük azt az 57 ezer óra társadalmi munkát, amelyet a börzsönyi úttörővas­út átépítésének meggyorsításá­ra ajánlottak fel Pest megye KISZ-fiataljai, akkor jogosan bízhatunk abban, hogy a re­konstrukció, ami kétségkívül bonyolult, nagy szakértelmet igénylő munka, 1981-ben, az ígért határidőre befejeződik. Ügy érezzük, választ adtunk a börzsönyi kirándulók ezreit, a környékbelieket, valamint Pest megye KISZ-fiataljait érintő kérdésekre az üggyel kapcsolatban. Egyetlen dolgot kellene még tisztáznunk. Ne­vezetesen azt, miért húzódott meglehetősen hosszú ideig a munka generálkivitelezőjének kijelölése? Vajon nem volt-e korábban is kézenfekvő az, ami {nőst bekövetkezett: le­gyen a generálkivitelező a kisvasút üzemeltetője! Fiatalok órái A válaszadó Kucsera Ist­ván, az Ipolyvidéki Állami Erdő- és Fafeldolozó Gazda­ság műszaki osztályának ve­zetője volt: — Korábban arról született döntés — mondta —, hogy a KPM dolga lesz a vasútépí­téshez kivitelezőt biztosítani. Miután ez nem történt meg, így esett ránk a választás. Rólunk viszont tudni kell: sok egyéb feladatunk mellett er­dei utat már építettünk, ám vasutat még soha. Az a véle­ményünk, hogy amennyiben a MÁV-tól, valamint az al­vállalkozóktól minden támo­gatást megkapunk, úgy mégis teljesíteni tudjuk feladatun­kat! ‘ * Az erdőgazdaság tizenkét dolgozója folyamatosan részt vesz a kisvasút átépítésében. Hozzájuk csatlakoznak a hét­végeken Pest megye ifjúkom­munistái, a társadalmi mun­kások: a sort a váci járásbeli fiatalok kezdik, összesen 1670 órával. S ezek után nincs más hát­ra, minthogy bizakodjunk a turisták ezreivel, a Börzsöny szerelmeseivel együtt: az épí­tők nem feledkeznek meg a vállalt határidőről! F. G. Mííüsőr táskák A nem szégyellt középút Háromszáznyolcvanezer műbőr aktatáskát készítenek idén PEVDI pilisszentiváni bőrdíszmű gyáregységében. A teljes mennyiséget exportálják. Bozsán Péter felvétele Anekdotaként hangzik, de sajnos, nem az. A sebbel-lob- bal elkészített, s az iparági kiállításra az utolsó percben eljuttatott analitikus mérőké­szülék nagy sikert aratott. Műszaki jellemzői valóban vetélkedtek a nemzetközi él­vonalat megtestesítő hasonló termékekével, sőt némely te­kintetben — így a műveleti gyorsaságban — fölötte állt azoknak. A szakma hódolt a konstruktőröknek, s hiszen joggal, mert saját szemükkel látták, amit láttak. Egy ap­rócska baj azért akadt. Törté­netesen, hogy a készülékről az előkalkuláció kimutatta — de már a kiállításon bezsebelt elismerések után —, gyártha- tatlan. Illetve: előállítható, te­temes ráfizetéssel. A mérőesz­köz legfőbb alkotóegységét ugyanis importálni kell dol­lárért, s bár az export lehet­séges, a két dollárösszeg, az import értéke és az export- bevétel különbözősége oly csekély, hogy távolról sem fe­dezi a hazai anyag-, energia- és élőmunka-ráfordításokat. A szakemberek meghökkentek Méltatlankodó műszakiak, s magyarázkodó közgazdák; is­merős helyzet. Mert bár­mennyire fájdalmas, az eset korántsem egyedi, véletlen szülte. Olyannyira nem, hogy egyes termelőterületeken szin­te tipikusnak tarthatjuk a fej­lesztés műszaki és közgazda- sági „ágának” meglétét, azit a szétválasztást tehát, amit fö­lös erőfeszítések, modellszin­tű gyártmányok, félbehagyott kísérletek bizonyítanak. Az előbb idézőjel közé tettük az ágának kifejezést, sejtetve, ilyen nem létezhet. S valóban, a kettő egy, csakis párhuza­mosságuk, fejlesztés közbeni összefonódásuk ígérhet si­kert, vagy időbeni megálljt, j Még akkor is, ha ez, ritka1 eseteket kivéve, ésszerű meg­alkuvásokkal, a középút vál­lalásával jár. Engedniük kell a műszakiaknak s a közgaz­dászoknak egyaránt, s azután valahol középen találkoznak, ott, ahol az előnyök vitatha­tatlanul a hátrányok fölébe kerekednek, ahol tehát a gyártás megfelelő haszonnal jár. Érdekes önvizsgálatra kész­tette a Könnyűipari Miniszté­rium a megyében működő vállalatainak meghatározott körét, így a Papíripari Válla­lat szentendrei gyárát, a Ha­zai Fésűsfonó és Szövőgyárat, a Lenfonó és Szövőipari Vál­lalatot, a Magyar Selyemipari Vállalatot. A tárca útmutatá­sa alapján a cégek gyárt- mányrangsort készítettek, a : termékek gazdaságossága sze- í rint jelölve meg az él- és a ' középmezőnyt, s azt is-, miféle áruk kerülnek a veszteséggel ! előállítottak közé. Kiderült a Ili úsz esztendővel ezelőtt ■*“* látott napvilágot az ENSZ gyermekek jogait rög­zítő nyilatkozata. Ezért az idei esztendőt nemzetközi gyermekévvé nyilvánították. Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) ennek megfelelően az a mai, április 7-i egész­ségügyi világnap jelszavát így határozta meg: „Egészsé­ges gyermek, biztos jövő!”. A szocialista államokban a gyermekek jogait alkotmány biztosítja. A széleskörű szo­ciálpolitikai rendszer nyomán a családok zavartalanul tudják nevelni utódaikat. Az egész­ségügyi szolgálatok preventív — megelőző — jellegű mun­kája éppen az anya- és gyer­mekvédelem területén a leg­jellemzőbb: e tevékenységnek hazánkban csaknem százéves tradíciója van. A kezdet ma már történelmet idéz: a szá­zadforduló után alakult meg a Stefánia Szövetség, majd a Zöld Kereszt Egyesület, s je­lentek meg a világviszonylat­ban , is haladó szellemű ren­deletek a csecsemővédelem­ről, az iskolaegészségügyről. Megvalósulásuk azonban las­san haladt. Ezért lehetünk büszkék a Tanácsköztársaság 133 napjának eredményeire: Játékok a rendelőben az akkor hozott rendeletek még a reakciós Horthy-ikor- szakra is hatottak. A felszabadulás után átgon­dolt egészségpolitikánk folya­matosan valósította meg a magasszintű gyermekegész­ségügyi ellátást és anyavé­delmet. Ma már a szülések több mint nyolcvan százaléka kórházban történik, s csak 17 százalék szülőotthonban. A terhesgondozás ingyenes és teljeskörűvé tétele, a gyer­mekkórházak megszervezése, a körzeti gyermekorvosi há­lózat kiépítése, valamint a vi­lágviszonylatban egyedülálló védőnői gondozás továbbfej­lesztése egyaránt szép ered­ményeink közé tartozik. Korántsem állítjuk azt, hogy nincsenek további tenni­valóink ezen a területen. A modem ellátás tudvalévőén csak költséges műszerekkel és jól képzett dolgozókkal való­sítható meg. Ma a fejlődés akadálya a kis intézmények — szülőotthonok, törpeosztá­lyok — nagy száma. A nők munkábaállásának gyors el­terjedése szükségessé teszi a bölcsődei hálózat továbbfej­lesztését: ma már több mint ötvenezer apróságnak jut hely ezekben az intézményekben. Az egészségügyi intézmények állapota sokszor nem megfe­lelő. S különösen nincs fede­zet ilyen körülmények között a gyermek lelkivilágát meg­nyugtató barátságos, színes rendelőintézeti, kórházi kör­nyezet kialakítására. Az or­vosok a megmondhatói, hogy egy-egy apróság gyógyulását miként nehezíti meg a rideg, meszelt falú kórterem, amely­nek kis lakói a fehér ágyrá­csok mögött tétlenül várják gyors felépülésüket. Elvesztik a támaszt és biztonságot je­lentő szülők közelségét; pedig éppen akkor, amikor testileg rosszul érzik magukat, foko­zottabban igényelnék őket. A betegség alatt erősen korlá­tozzák őket parányi életük al­kotóelemében, a mozgásban és a játékban — sokszor még láztalanság esetén is. Ma már nyilvánvaló, hogy e kellemet­len hatások gondosan kiala­kított kórházi környezetben — lelkiismeretes bánásmóddal — csökkenthetők. Nálunk is van már köve­tendő példa: önzetlen szocia­lista brigádok készítettek jó- néhány rendelőintézet, kór­ház gyermekosztályainak já­tékokat, állatfigurákat. Bárki meggyőződhet arról, hogy ilyen környezetben gyorsabb az apróságok gyógyulása. Ha ez a ma még csak néhány he­lyen fellelhető kezdeményezés mozgalommá szélesedik, ak­kor egészségügyi intézménye­ink képe alapvetően megvál­tozhat a nemzetközi gyermek­évben. Az ifjúsági és társa­dalmi szervezetek sokat segít­hetnének e cél elérése érde­kében. S ha jól belegondolunk, e nemes akció megvalósulása nem pénzkérdés. Sokkal in­kább az önzetlenségre, a jövő nemzedéke iránt érzett fele-, lősségre van szükség. A gyer­mekek gyógyítása olykor nem kizárólag az orvosokon és nő­véreken múlik... F. G. szóban forgó cégeknél, hogy a veszteséggel készített termé­kek csoportjában jó néhány olyan cikk van, amit — ter­melése pénzügyi környezeté­ből kiszakítva, pusztán mű­szaki jellemzői alapján — korszerűnek ítélhetnek, nem egyet nemzetközi összehason­lításban is. Ha csupán az említett vál­lalatok, s az azokat összefogó tárca területén szerzett ta­pasztalatokra hivatkozhat- .nánk, akkor is meggyőzően hatnak a tények, ám itt álta­lánosabb jellemzőről van szó, mivel hasonló fölmérő elem­zést a Nehézipari, meg a Kohó- és Gépipari minisztérium leg­jelentősebb vállalatainál ugyancsak . végrehajtottak. Még a szakemberek legjobban tájékozott csoportját is meg­hökkentette a műszakilag korszerű, gyártásában ráfize­téses ellentétpár. A dolog ér­demesnek látszott a tüzete­sebb vizsgálódásra, amire szintén sor került. Bebizonyosodott, a műsza­kilag korszerű — mert egé­szen más kategória az el­avult, s úgy ráfizetéses áru —, de veszteséggel előállított termékeknél az anyagi hátrá­nyokat a gyártás korszerűt­lensége, szervezetlensége, a fejlesztés során elhanyagolt mozzanatok hatása okozza. Olyan környezeti tényezők te­hát, amiken változtatni lehet, jó néhány esetben jelentősebb ráfordítás nélkül. Csak éppen a gyárak — gyakran őket megelőzve: a fejlesztő-, ku­tatóintézetek — nem sok fi­gyelmet vesztegettek a nyere- ségforintokat fölszippantó kö­rülményekre, a mérnökök és a közgazdászok kutya-macska barátsága miatt mindenki csak a maga igazát fújta, az okok keresése a veszteségnél késett. S mert újra meg újra halasztódott az okok föltárá­sa, általános jellemzővé vált az érdekegyeztetés gondja. Miként kerül a csizma az asztalra, a fejlesztés kapcso­latrendszerének középpontjá­ba az érdek? Ügy, hogy va­lójában a műszakiak meg a közgazdászok szándéka is tiszteletet érdemel, mert a maguk szemszögéből a leg­jobbat kívánják előállítani, előállíttatni. A szándékok azonban nem mondhatnak el­lent az érdekeknek, mert hi­szen a műszakilag kiváló ak­kor lesz valóban elismert ter­mék, ha hasznot hajtva érté­kesíthetik. S megfordítva: a legkisebb fajlagos ráfordítá­sok önmagukban még nem nyújtanak garanciát, az áru kelendőségére, ráfordítás és hozam viszonya dönt. S ezt a viszonyt alakítják az ésszerű megalkuvások. Erős nemzetközi versenyben örvendetes, hogyha nem is általánosként, de egyre gyak­rabban találkozhatunk olyan esetekkel, amikor az ésszerű megalkuvásokból vállalati és népgazdasági haszon egyszer­re származik. Jórészt hazai tervezésű gépekből áll az a baromfifeldolgozó sor, ame­lyet a Mezőgéptröszt monori vállalata — a termékszerke­zet változtatása jegyében vég­rehajtott intézkedések követ­kezményeként — előállít. Jó­részt, áll előbb, jeleként an­nak, hogy helyet kapnak a sorban másfajta berendezések is. Holland licencia alapján gyártottak, mert így ésszerű, gazdaságos. Igaz, lehetett vol­na erőltetni a szóban forgó részelemeknél is a teljes ha­zai tervezést és gyártást, de összetalálkozott a mérnö­ki és a közgazdászi józanság. A mérlegelés eredménye a licenciavásárlás, s még in­kább eredménye, hogy a ma­gyar és holland berendezé­sek együttese olyan, ún. kVnplettírozott gépsorokat ál­kor, amelyeket erős nemzet­közi versenyben is értékesíte­ni lehet. I Az értékesítésnek azonban I még nem minden mozzanata zavartalan. A monori gépeken majd „hernádi’1 csirkéket dolgoznak fel a vásárló or­szágokban, mivel a vevők egyre inkább ún. komplex baromfitermelési és -feldolgo­zási rendszert keresnek, ren­delnek. A hernádi Március 15 Termelőszövetkezet Hunnia- hibridje adja a hústermelés hátországát, a monori gépso­rok a feldolgozásét. Csakhogy a telep felépítése, a személy­zet kiképzése, a berendezések fölállítása és üzembe helyezé­se, a Hunnia-hibridek terme­lésbe fogása egy kézben fut össze: a Mezőgazdasági Ter­vező és Beruházó Vállalat ke­zében. Ugyanakkor a monori gépsorokat — azokat tehát, amelyeken a szóban forgó te­lepen, telepeken nevelt hús­csirkéket dolgozzák fel — egy másik külkereskedelmi válla­lat joga eladni, szállítani. Itt a monori Mezőgép Vállalat — az említett tervező céggel kö­zösen — csak a hazai export fővállalkozó szerepére szorít­kozhat Az ésszerűség diktálta középút keresése aligha lőhet­ne hátrányos bármelyik érin­tettnek, de a népgazdaságnak mindenképpen előnyös lenne. Mégis, a mérnöki és a köz­gazdászi gondolatmenet — vagy most ebben az esetben: a mérnöki és a közgazdászi ügyintézés logikája — nem jutott közös útra. Még nem; kezdetben a baromfifeldolgo­zó sorok ügye sem tűnt túl­zottan biztatónak, voltak, akik téves presztízsből úgy gondol­ták, csináljunk csak meg mindent magunk, minek ide a licenciavásárlás?! Meglepő tény: a közgazdá­szok mellett a mérnökök áll­tak ki elsőnek, elismerve, a holland berendezések jobbak, mint amilyeneket jelenleg ha­zai körülmények között tervez­ni s gazdaságosan előállítani tudunk. Végül is az egyöntetű fellépésnek döntő része volt abban, hogy a hazai, kerül, amibe kerül fejlesztés ellené­ben a hazai és külföldi fej­lesztési eredmények ötvözése fogadtatott el célként, s- mint az exportlehetőségek mutat­ják, jó célként. Csakhogy el­ismerjük: ami ebben a dolog- ban történt, az szabályt erősí­tő kivétel. Eggyel kevesebb hiba? Nem baj az, ami még az általános: a tervezőmérnök úgy küzd az új termékért, mintha az az édes gyermeke lenne, s valóban, a friss konstrukciót ő segítette a napvilágra. Az sem baj, ha a közgazdász nem enged az al­kotói érzelmeknek, szigorúan ragaszkodik az elemzések nyújtotta adatokhoz, gazdasá­gossági mutatókhoz. A baj az, ha külön-külön, egymásról mit sem tudva, vagy tudo­mást nem véve teszik ezt, ha úgy vélik, ítélkezni egyedüli joguk, s tűrhetetlen, ha bárki is beleszól abba, amiről ők már kimondták az igent vagy a nemet. A következetességnek nem ellentéte a megalkuvás, az ellentmondások, ellentétek feloldója ugyanis az ésszerű jelző, mert ami ésszerű, az mindkét fél számára' előnyös. Erről azonban nem elég be­szélni. Olyan üzemi, vállalati, vállalatok közötti feltétel- rendszert kell kialakítani, amiben nyilvánvalóvá válik, kit hogyan szolgálnak az ész­szerű megalkuvások, mi mó­don visznek közelebb a közös célhoz, az azonos érdekelt­séghez. Ma a vállalati szerve­zet inkább az ellentéteket mutatja fel, s merevségével őrzi is azokat, hierarchiájával pedig a mindenki a maga lovát hajtsa szemléletet táplálja. A változáshoz ebből az irányból kell keresni a lehetőségeket, s nem úgy, hogy ki-ki azt vár­ja, a másik lépjen, s majd az hiszi magát a győztesnek, aki a másiknál — eggyel keve­sebb hibát követett el. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents