Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-11 / 84. szám
I 1979. ÁPRILIS 11., SZERDA FÓKUSZ Felgyorsult tárgyalások Cyrus Vance amerikai külügyminiszter és Anatoli] Dob- rinyin washingtoni Szovjet nagykövet hétfőn este mintegy másfél órás megbeszélést folytatott. A tárgyalásokat követően Dobrinyin kijelentette az újságíróknak, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok igeh közel állnak a megállapodáshoz a SALT—2 egyezmény ügyében. A washingtoni szovjet nagykövet három nap alatt immár másodízben tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel, s ez egymagában is jelzi, hogy a tárgyalások az egyezmény megkötése ügyében felgyorsultak, és végső szakaszukba jutottak. Dobrinyin már szombati megbeszélése után ilyen értelmű sajtónyilatkozatot tett, bár hozzátette, hogy még vannak tisztázandó problémák is. A hadászati támadó fegyverek korlátozásáról intézkedő második szovjet—amerikai egyezményről immár hatodik esztendeje folytatódnak a tárgyalások. Nem a Szovjetunión múlt, hogy ezt a megállapodást nem írhatták alá még 1977 októbere, az első SALT- (ez a szó egyébként a hadászati támadó fegyverek korlátozásának angol nyelvű rövidítése) egyezmény lejárta előtt. Ez azért nem történhetett meg, mert sorompóba léptek azok az amerikai hidegháborús körök, amelyek érdekeltek a rakéta- és nukleáris fegyverrendszerek további korlátlan ki- fejlesztésének számukra oly busás hasznot eredményező üz. létében. Ezek a körök olyan szerződést szerettek volna megkötni a Szovjetunióval, amely kivon bizonyos fegyverfajtákat a szerződés hatálya alól, s így egyoldalú előnyökhöz juttatja a washingtoni kormányzatot A nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett eltolódások viszont nem teszik már lehetővé, hogy az amerikai kormányzat diktálhasson bármilyen feltételeket. Hiszen mindkét oldalon olyan tömegpusztító fegyverarzenálokat halmoztak fel, hogy az egyetlen ésszerű kivezető út nem a fegyverkezési verseny fokozása, hanem csupán a korlátozása lehet. S bármiféle egyezmény alapja csupán a mindkét fél egyenlő biztonságának elve lehet. A SALT—2 tárgyalások csakis akkor gyorsultak fel, amikor Washingtonban is visz. szatértek ehhez az egyetlen ésszerű alapálláshoz. S jelenleg már nem is a hátralevő problémák tisztázása a Carter- cormányzat főgondja, hanem Inkább az, hogy az új SALT- egyezmény aláírása esetén hogyan fogadtassa el azt az Egye- :ült Államok törvényhozásával. Ahhoz ugyanis, hogy a izerződés életbe léphessen ímerikai részről, arra van zükség, hogy a szenátus két- íarmados többséggel becikke- yezze a megállapodást. Ez vi- zont a washingtoni kormányát szerint pillanatnyilag két- éges. Ezért az amerikai kor- nány magas rangú tisztségvi- elői máris megkezdték a had- áratot a törvényhozás kedve- :ő befolyásolására. Brown ’.merikai hadügyminiszter péí- lául azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok mintegy xarmincmilliárd dollárt takaríthatna meg tiz év alatt a '.ukleáris fegyverkezésben, ha iláírnák az új SALT-megálla- x>dást. „Az Egyesült Államok- \ak nincsenek korlátlan erő- orrásai” — figyelmeztetett a niniszter, és az infláció to- 'ábbi elszabadulását és ameg- lhetési költségek növekedését élezte előre, ha a törvényho- ók nem tanúsítanak megfele- .ő felelősségérzetet. A józanság felülkerekedését nyugtázni kell, és csak helye- elni lehet, ha a legpusztítóbb agyverek ügyében nemcsak átrejönne a korlátozó megálmodás, hanem törvényerőre emelkedne majd ez a szer- ődés. A világ így újabb lé- >ést tehetne előre a fegyver- -.ezési hajsza megfékezésének annyira kívánatos útján. — - • A. L A forradalmi erők sikerei Felszámolják a Föl Pof-bandák maradványait Kambodzsában a forradalmi fegyveres erők folytatják átfogó hadműveleteiket a Pol Pot-hadsereg maradványai búvóhelyeinek megsemmisítésére. A legújabb beszámolók szerint sikeres akciók zajlottak le a fővárostól, Phnom Penhtől délre fekvő Kompong Speu, Kanmpot és Takeo tartományokban. A Pol Pot-had- erok maradványai erős bázisokat rendeztek be a három tartomány dzsungelekkel borított hegyvidékein, ide húzódtak vissza a rezsim hadseregének maradványai nemcsak Phnom Penhből, hanem az ország nyugati és délnyugati katonai körzeteiből is. Ezekről a bázisokról kiindulva kísérelték meg — kínai támogatással — hosszú gerillaháborút folytatni a népi hatalom ellen. Az ellenőrzésük alatt tartott területeken terrorizálták a lakosságot, sok embert meggyilkoltak. • A kambodzsai forradalmi hadsereg, a helyi lakosság támogatásával sikeres támadást hajtott végre a pol potisták- nak a Kompong Speu tartományban fekvő Am Leng településtől keletre levő főhadiszállása ellen. A támadás során harcképtelenné tettek és elfogtak több mint ezer pol potista fegyverest, nagy meny- nyiségű fegyvert és lőszert, valamint rádió adó-vevő készülékeket zsákmányoltak, sok jó előre berendezett élelmiszerraktárt is felfedeztek. Kampót és Takeo tartományokban is eredményesek voltak a forradalmi hadsereg alakulatainak a pol potista erők fő bázisai ellen intézett támadásai. Az akciók során rint nagyszabású akció folyik a Phnom Penht Thaifölddel összekötő 5. számú főútvonal mentén, a határkörzetekben. A kambodzsai hivatalos hír- ügynökség visszautasította a Pekingben tartózkodó Norodom Szihanuk javaslatát, amely szerint „nemzetközi konferenciát kellene összehívni a kambodzsai konfliktus megoldására”. „Szihanuk bukott ügy képviselője. Azoknak, akik szembenállnak a kambodzsai nép igazságos ügyével, nincs helyük a szabad, a normalizálás felé haladó országban” — állapítja meg az SPK hírügynökség. Laosz, Vietnam, Kambodzsa Fokozódó szolidaritás Laosz, Vietnam és Kambodzsa „különleges szolidaritási kapcsolatainak” megerősítése, a kínai hegemonizmus elleni közös küzdelem jegyében ülésezett Vientianéban, „a hősök és kiváló harcosok országos konferenciája”. A konferencián, amelyen részt vettek a laoszi kormány vezetői, a Laoszi Forradalmi Néppárt Politikai Bizottságának tagjai és a fegyveres erők képviselői is, az ország valamennyi tartományából. Kham- tay Siphandone nemzetvédelmi miniszter sajnálattal beszélt arról, hogy a laoszi népnek az amerikai imperialisták agresz- sziója elleni harcban aratott győzelem után, ahelyett, hogy maradéktalanul élvezhetné a győzelem gyümölcseit, most új A hírhedt börtönszigetből az ifjúság szigete lett Évszázadokon át kalózok, csempészek menedéke volt1* a Pinos-sziget, amely az 1959-es kubai forradalmat meg- \ előző száz évben börtönszigetté alakult át. Az 1976-os köz- ^ igazgatási reform alapján különleges tartományi státust' kapott szigetet 1978-ban, a XI. Világifjúsági Találkozó al- ' kaiméból nevezték el az ifjúság szigetének, annak emléké-' re, hogy 1966-tól kezdődően zömmel fiatalok közreműköT. désével alakult át a hajdan csak börtönéről és szabadkikötőjéről hírhedt terület a mezőgazdaság, a halászat vi- ( rágzó tartományává. A forradalom győzelme óta több mint' négyszeresére nőtt a lakosság száma, egyedülálló oktatási intézmények sokaságát építették fel, s a tanulók és fiatalok közreműködésével 24 ezer hektár citrusligetet ültettek' itt. Képünk: diákok csoportja, sportolni indul — az Ifjúság szigetén. ÍA szakszervezeti egységért Szófiában tanácskozik az SZVSZ Szófiában kedden megkezdődött a Szakszervezeti Világ- szövetség főtanácsának 30. ülésszaka. A tanácskozáson több mint 70 ország szakszervezeti mozgalmának képviseletében 200 küldött vesz részt. Az ülésszakon megvitatják a Szakszervezeti Világszövetség tevékenységét a legutóbbi (kilencedik) kongresszus óta, és kijelölik az 1981-ig terjedő időszak fontosabb feladatait. Az ülésszak első ülését kedd délután Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, a SZOT főtitkára nyitotta meg. Georgi Atanaszov, a BKP Központi Bizottságának titkára felolvasta Todor Zsiv- kovnak, a BKP KB első titkárának, a bolgár államtanács elnökének az ülésszak résztvevőihez intézett üdvözletét, majd Enrique Pastorino, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára tartott beszámolót a szövetség kilencedik kongresz- szusa óta eltelt időszakról. A szónok hangsúlyozta, hogy a tőkés világgazdaság válságának súlyosbodó következményei mind szükségszerűbbé teszik a szakszervezeti világmozgalom egységét. Kedden délelőtt rendkívüli ülésszakot is tartottak, amelyen a vietnami néppel való szolidaritás kérdéseit vitatták meg. A rendkívüli ülésszakon Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. az SZVSZ elnöke élesen elítélte Kína Vietnam ellen indított agresszióját. veszéllyel kell szembenéznie — „egy nagyhatalom expanzioniz- musával, amely az imperialista és reakciós erőkkel együttműködve, az amerikai imperializmus örökébe akar lépni, abban a reményben, hogy bekebelezheti Laoszt, Vietnamot és Kambodzsát, megnyithatja az utat Délkelet-Ázsia felé, és megvalósíthatja területszerző álmait”. A nemzetvédelmi miniszter agressziós fenyegetőzéssel, a laoszi belső reakció támogatásával vádolta Kínát. Megállapította, hogy a laoszi határon állomásozó kínai csapatok több helyen területeket foglaltak el a határ laoszi oldalán, katonai táborokat és erődítményeket létesítenek, helyi kádereket ejtenek fogságba, határjelzéseket helyeznek át. miközben azzal vádolják Laoszt, hogy megsértette a két nép hagyományos baráti viszonyát, és „provokációkat hajt végre” Kína ellen. „Ha az ellenség behatol országunkba, népünk egységesen, egyesült erővel száll harcba, és kész minden áldozatot meghozni a hazáért — jelentette ki a nemzetvédelmi miniszter. Együttműködésünk ( a világűrbe is kilépett Rukovísnyikov és Ivanov nyilatkozata a rajt elöli (Folytatás az 1. oldalról) A rajt előtt adott nyilatkozatában — amelyet már az űrhajó kabinjából közvetített a televízió — Nyikolaj Ruka- visnyikov emlékeztetett arra, hogy két nap múlva lesz 18. évfordulója Jurij Gagarin, a föld bátor fia űrrepülésének, az ember első útjának a világűrbe. „A szovjet űrhajózásnak van mire büszkének lennie. A 18 évvel ezelőtti első úttól eljutottunk a 140 napos űrutazásig” — mondotta az űrhajó parancsnoka. Az újabb közös űrutazás — hangsúlyozta — ismét bizonyítéka annak, hogy a szocialista országok testvéri együttműködése a Földről immár a világűrbe is kilépett. Georgi Ivanov nyilatkozatában hangsúlyozta: büszke arra, hogy a bolgár nép képviselőjeként részt vehet a szocialista országok együttműködésében, amelyet a világűr békés célokra történő kutatásában valósítanak meg az emberiség javára az Interkoz- mosz program keretében. „Utamat a hős bolgár népnek, drága hazámnak szentelem, a Bolgár Népköztársaságnak, amely rövidesen megün- nepli a szabadság megszületésének 35. évfordulóját” — mondotta, Mélységes köszönetét f. jezte ki a Szovjetuniónak, a űrkutatási program vezetőinek akik lehetővé tették a szocialista országok űrhajósai számára a részvételt a program megvalósításában. A rajtra már teljes sötétségben került sor: Bajkonurban hűvös idő, erős szél volt, a; űrhajó indítását azonban ez egyáltalán nem zavarta. Az űrhajó rajtjánál bolgá: hivatalos küldöttség volt jelen, Dobri Dzsurov hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, a BKP KB Politika. Bizottsága tagjának vezetésével. A rajt tökéletesen sikerült és az űrhajó által megtett elsí Föld körüli fordulat alatt a szakemberek nemcsak a Szojuz—33. állapotát, hanem az űrhajósok közérzetét is ellenőrizték. A rajtról készített tévé-felvételt a Földről közvetítették a Szál jut—6. űrállomáson dolgozó Vlagyimir Ljahovnak és Valerij Rjuminnak is. Első ízben láthatták az űrexpedíció tagjai hozzájuk készülő társaik startját. ★ A Szojuz—33. útja a földi irányítóközpont közlése szerint rendben folytatódik. Jól fejlődő kapcsolatok Koszigin és Manley a szovjet-jamaicai együttműködésről Az el nem kötelezett államok és a szocialista országok összefogásának jelentőségét méltatta Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök be- sziédében, amelyet a Szovjetunióban hivatalos látogatáson tartózkodó Michael Manley jamaicai miniszterelnök tiszteletére kedden rendezett vacsorán mondott. A vacsorán Lemondták a megrendelést kánnak nem kell US A-fegyver A iráni kormány törölte a sah minden korábbi amerikai fegyverrendelését. Az összesen 12 milliárd dollár értékű, többéves fegyverszállítási program nagy részét már februárban lemondták. A The Washington Post keddi tehe- ráni jelentése szerint a Bazar- r/an-kormány most további 1,5 milliárd dolláros rendeléseket mondott le, amelyek a többek között F—16-os harcigépekre, hadihajókra és rakétákra szóltak. Irán immár csak viszonylag kis mennyiségű szállításokra tart igényt: alkatrészekre korábban vásárolt fegyverrendszerekhez. A lap értesülése szerint a teheráni döntést felhasználva az amerikai kormány Izraelnek kedvezhet s átengedheti neki az Irán által rendelt 55 F—16-os gépet. Izrael így 1981 helyett már a jövő év elején hozzájuthat a gépekhez. Amir Entezam iráni minisz- terelnölk-helyettes kedden Teheránban sajtóértekezleten bejelentette, hogy a kormány rendkívüli segélyt folyósít a munkanélkülieknek. A segélyprogram részleteiről Entezam nem nyilatkozott. Ugyanakkor közölte, hogy a kormány 100 ezer köztisztviselőt bocsátott el, akiket ellenforradalmi felforgató tevékenységgel vádolnak. Az elbocsátott közalkalmazottak más munkakörben történő elhelyezéséről a munkaügyi minisztérium fog dönteni. Irán több városában kedden tüntetések voltak. Mintegy nésyezer munkát követelő vonult Teheránban az igazságügyminisztérium elé. Hasonló megmozdulás volt Szanandadzsban, Kurdisztán fővárosában is. Isfahanban a munkanélküliek ülősztrájkot tartottak. A nemzeti kisebbségek problémájával ■ kapcsolatban a kormányszóvivő bejelentette, hogy a hatóságok Beludzsisz- tánban külföldi fegyvereket foglaltak le és számos külföldit vettek őrizetbe, akik szeparatista összeesküvést készítettek elő. Az iszlám forradalmi bíróságok tevékenységéről a miniszterelnök-helyettes elmondta: úgy véli, hogy a különleges bíróságok még legalább egy évig szándékoznak a forradalmi igazságszolgáltatást kezükben tartani, mielőtt átadnák azt az igazságügyminisztériumnak. A Nemzetközi Jogászbizottság kedden Genfben nyilvánosságra hozott közleményében bírálta az iszlám forradalmi bíróságokat. részt vett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és több más hivatalos • személyiség. Koszigin az el nem kötelezettek és a szocialista országok összefogásáról szólva hangsúlyozta: az fontos feltétele az enynülés elmélyülésének, annak, hogy az enyhülési folyamat a világ minden térségére kiterjedjen, felszámolják a gyarmatosítás maradványait, a háborús tűzfészkeket. Mindörökre véget vessenek az államok függetlensége, területi integritása ellen irányuló merényletnek. A szovjet kormányfő beszédében méltatta a Szovjetunió és Jamaica kapcsolatainak fejlődését, hangsúlyozva, szovjet részről őszintén törekednek arra, hogy szilárd és tartós alapra helyezzék ezt . az együttműködést, a két ország népe és az egész, világ békéje érdekében. Michael Manley válaszbeszédében Jamaica támogatásáról biztosította a Szovjetuniónak az enyhülésért vívott küzdelmét és hangsúlyozta: országa erejéhez és lehetőségéhez mérten ugyanilyen célok megvalósítására törekszik a nyugati féltekén. A békés egymás mellett élés objektív szükségszerűség, ugyanakkor azonban nem jelenti azt, hogy fel kell adni a harcot az elnyomás és a jogtalanság ellen. CSAK RÖVIDEN... MEGNYÍLT a közvetlen légiközlekedés Maputo és Berlin között. Az NDK légiközlekedési vállalata, az Interflug repülőgépei kéthetenként egyszer közlekednek ezen a vonalon. A ZORKIJ nevű szovjet romboló, előzetes megállapodás alapján, április 12. és 17. között hivatalos baráti látogatást tesz Bissau kikötőjében — közölte kedden a TASZSZ SANTIAGO CARRILLO, a Spanyol Kommunista Párt vezetője Belgrádba érkezett, Tito elnökkel folytat megbeszéléseket, majd néhány napos pihenőt tart Jugoszláviában. HÉTÉVI BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ítélték és 70 000 dollárt kitevő kártérítésre kötelezték Aaarno Lamminparras finn állampolgárt, aki tavaly szeptemberben eltérítette a Finnair légitársaság Caravelle típusú utasszállító gépét. OHIRA MASZAJOSI japán kormányfő kedden fogadta a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttségét, amely Nyikolaj Inozemcevnek, az akadémia Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete igazgatójának vezetésével tartózkodik a szigetországban. SZELIM AL-HOSSZ libanoni miniszterelnök hat országot érintő arab kőrútjának újabb állomására, Katarba érkezett. Fogadta őt Khalfa Bin al-Thani sejk, katari emír. AZ IZRAELI FŐVÁROS egyik piacán kedden délben pokolgép robbant. Az izraeli rádió szerint egy személy életét vesztette és huszonkeíten megsérültek. á í i 11300 fegyverest tettek harc- I képtelenné vagy ejtettek fogságba, és megsemmisítették a pol potisták központját a Tuong ta Am hegységben. A forradalmi hadsereg — mint Phnom Penhben közölték — a három tartományban csaknem százezer embert szabadított fel a Pol Pot-rezsim maradványainak terrorja alól. Miközben az említett három tartományban a népi közigazgatás gondoskodik az élet normalizálásáról, a forradalmi fegyveres erők az ország más körzeteiben folytatják akcióikat a Pol Pot-rezsim maradványai ellen. Jelentések sze-