Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-10 / 83. szám
XXI. ÉVFOLYAM, 83. SZÁM 1979. ÁPRILIS 10., KEDD A nemzetközi gyermekév jegyében Kommunista szombatok a járásban A Mezőgépnél kezdték Szerszámgyártás Monori-erdőn A pilisi Aranykalász Termelőszövetkezet monori-erdei forgácsoló részlegének főprofilja a szerszámgyártás. A képen: a Műszéntermelő Vállalat megrendelésére, a szénkefék gyártásához szükséges szerszámalkatrészt esztergál Pátyi István. A szerszámmal kilencféle műszén készülhet. Barcza Zsolt felvétele VECSÉS Szépülő intézmények Egyre több társadalmi munkaakciót szerve's de az utóbbi hónapokban Vecsésen, a járás legnépesebb településén. Ezekben a hetekben újítják fel például a Petőfi téri iskola kerítését úgy, hogy a szükséges anyagot a tanács adja, s a szülők pedig társadalmi munkát vállaltak. Villanyvilágítást kap a Martinovics téri iskola sportpályája, nagyobbrészt szintén társadalmi munka révén. Ugyancsak önkéntes összefogással a tanácstól kapott anyagból a szülők újítják fel a 6. számú óvoda kerítését is. MONOR Munkában az albizottságok Monoron a tanács mellett működő gyermek- és ifjúság- védelmi albizottság e hónap végén megtárgyalja a tankötelezettséggel kapcsolatos feladatok tapasztalatait. Sok munkája akad azonban a többi bizottságnak is. A tanács rendeletéinek végrehajtását az ügyrendi bizottság tagjai tekintik át, a műszakikommunális albizottság pedig területi szemlét tart a víz- és csatornamű-hálózat építkezésein. Az albizottságok tevékenysége kiválóan segíti a tanács munkájának eredményességét. Gazdag programsorozattal ünnepük a monori járás köz- művelődési, oktatási intézményei a költészet napját. Mészáros János, a járási könyvtár vezetője azokról tájékoztat elsősorban, amelyek az időpont megjelölésével még időben befutottak „előzetesként”. Ez a lista is ga-zdag, pedig' jó néhány program — például a tegnap este a járási művelődési házban lezajlott előadóest, Haumann Péter színművész estje — nem szerepel benne. Ma délután 14 órakor a monori könyvtárban költő—olvasó találkozóra várják az érdeklődőket, a vendég Kiss Dénes költő lesz. Pilisen ugyancsak ma, 16 órakor a könyvtárban irodalmi vetélkedőt, vers- és prózamondó versenyt rendeznek, vendégül látják a televízió verses gyermekműsoraiból jól ismert előadóművészt, Vitay Ildikót, aki 22-én 14 órakor a gyömrői könyvtárba is ellátogat. Holnap, 11-én délelőtt 10 órától 14 óráig rendhagyó iroA fák, amelyek környezetünket szebbé, kulturáltabbá, üdébbé teszik, egyben számos gond hordozói is. A frissen elültetett facsemetéket ugyanis egyesek vandál módon, töves- től szaggatják ki, vagy egyszerűen csak kitörik. Ha mégis felnőne a csemete, akkor kezdődnek azután az igazi bonyodalmak. A túl magasra nőtt fa, ugyanis hozzáérhet a villamos vezetékekhez, ezért célszerűbb alacsonyabb fafajtákat beszerezni, mert különben meg kell fosztani a fákat zöldellő lombkoronájuktól. Az alacsonynövésű fák is lehetnek viták okozói, ugyanis alsó ágaik a járda fölé hajolva, veszélyeztetik az' arra járók testi épségét és szeme világát. Éppen ezért mindazok, akik a fásítási hónap keretében, vagy önszorgalomból fát ültetnek, jól válasszák ki a megfelelő facsemetét és a helyet, ahová ültetni akarják. A virágok, amelyek kulturáltabbá, színesebbé teszik kertjeinket és parkjainkat, egyben szépérzékünk kifejezői is. Mindannyian szeretjük az ezer színben pompázó virágokat és jó érzés tölt el bennünket, ha meglátunk egy széA vállalati párt-, KISZ-, szakszervezeti, gazdasági szervek és a szocialista brigádok kezdeményezésére, vagy valamely központi szervezet felhívására, országszerte rendszeressé vált a kommunista szombatok szervezése. A cél — a lenini kommunista szombatok emlékét idézve — mindig valamely — előre meghatározott — gazdasági és társadalompolitikai feladat megvalósítása volt. A műszakokon végzett munka értéke igen jelentős, mégsem képes kifejezően érzékeltetni, mennyi mindent tettek az emberek lakóhelyük anyagi gyarapításáért, életkörülményeik javításáért. Iskolák, óvodák, bölcsődék, egészségügyi intézmények, utak, csatornák, parkok, köz- művelődési és sportlétesítmédalomőrákon József Attila életével ismerkedhetnek a sülysápi iskola diákjai. A va- sadiak rendezvényére ma 15 órakor a klubkönyvtárban kerül sor, szavalóversenyen mérik össze tudásukat a jelentkező amatőr előadók, s akik rájuk kíváncsiak, azok a vetélkedő után könyvkiállításban is gyönyörködhetnek. Üllőn, 24-én 15 órakor a könyvesház vendége lösz Vitay Ildikó és Varga Tibor előadóművész, Vecsésen 13-án 14 órakor a könyvtárba várják Jókai Anna írónőt. K. Zs. Áramszünet Április 10-, 11- és 12-én áramszünet lesz Vasadon, a Petőfi Sándor utcában 8-tól 15 óráig. Ugyancsak szünetel az áramszolgáltatás április 12-én 7-től 16 óráig Pilisen, a 4-es fő közlekedési út Káva felőli oldalán, továbbá a Rákóczi, a Vasút és a Vásártér által határolt területen. pen gondozott virágoskertet, vagy köztéri parkot. Mindezek ellenére — mint mindennek — úgy látszik^ a szépnek is vannak esküdt ellenségei embertársaink között, akiknek a ténykedése után, az addig pompázó virágok helyét, mint feldúlt csatateret látjuk viszont. Az ilyen emberek szerencsére kevesen vannak és reméljük, hogy számuk még kevesebb lesz. Becsüljük és őrizzük meg mindazt, ami hétköznapjainkat színesebbé varázsolja. A fények szintén hozzátartoznak mindennapjainkhoz, nélkülük nehéz lenne élni. Az utcai fényt adó közvilágítási lámpák azonban szintén célpontjai a felelőtlen embereknek. Jellemző példa, hogy csupán Monoron az elmúlt évben 600 foglalatot tettek tönkre, amelyeknek pótlására a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalatnak nincs fejlesztési alapja. Így hát kénytelenek leszünk esténként egyre sötétebb utcákon botorkálni mindaddig, amíg legalább a felelőtlen rongálok kilétére nem derül fény. Felszner János nyék épültek, újultak fel a kommunista műszakokon, az egyéni és közösségi vállalások teljesítése nyomán. Községek, gyárak, hivatalok mozdultak meg egy-egy akció szervezőinek hívó szavára, pótolva vagy gyorsítva azokat a munkákat, amelyekre a közpénzből — munkaerőből egyébként nem futotta volna. Az idei évben, a nemzetközi gyermekév kapcsán szerveződnek a kommunista szombatok. Az akció során a közösség által megtermelt bevételek egy része a „Nemzetközi gyermekév 1979”, 28299179-0092 számú egyszámlára kerül, szolgálva ezzel a haladó erők nemzetközi akcióját. A múlt szombaton a monori Mezőgép Vállalatnál szerveztek kommunista műszakot, amelyen 160 vállalati dolgozó vett részt — köztük 48 KISZ- fiatal — és dolgozta végig a műszakot. A gazdasági vezetők, adminisztratív munkakörben dolgozók — a fizikai dolgozókkal együtt — ezen a szombaton A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1974. évi 8. számú tv. rendelettel rendelte el az állami népességnyilvántartást, amely egy évvel később a népességösszeírással kezdődött. A helyi tanácsokba épülnek a nyilvántartás helyi szervei, amelyek az általános szabályoktól eltérően közvetlen kapcsolatban vannak a nyilvántartás központi szervével, a Pest megyei Tanács igazgatási osztályán keresztül. A helyi népességnyilvántartó szervek feladata sokrétű, egyrészt információkat gyűjt, nyilvántartja a személyi és lakcímadatokat, továbbá adatokat is szolgáltat. Maglódon, a nagyközségi tanács legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésén a népességnyilvántartási feladatokról is tájékoztatták a testület résztvevőit. Mint ismeretes, jövőre nép- számlálás lesz országszerte, amely egy évvel később kibővül a munkahelyi, végzettségi adatokkal, majd összekapcsolódik a különböző ágazati nyilvántartási rendszerekkel. Maglódon tavaly 7 ezer 312 állandó lakost tartottak nyilván. Évente átlagosan százhússzal gyarapodik a lakosság száma, ideiglenesen százhat- vanan jelentkeznek be. A közelmúltban egyeztette a tanács az 1965— 1975. között született gyeAz építés iparosítását kibontakoztató házgyári és könnyűszerkezetes építésmódok alkalmazásával építőiparunk olyan iskolázottságot szerzett, amelynek bizonyítványával most már a műszaki fejlődés felső osztályba lép, s főiskolái fokon folytatja munkáját • az úgynevezett rendszerelvű építés meghonosításával. A műszaki fejlesztés idei programja már fontos feladatként határozza meg a rendszerelvű építés előkészítését. Rendkívül összetett és bonyokétkezi munkát végeztek az exporttermelés határidőre történő megvalósulása érdekében. A dolgos kezek, 8 ezer darab, STORK-licenc alapján készült alumínium pályakocsi- felet sorjáztak le a műszak végére és végeztek ezzel 16 ezer forint értékű munkát. Járásunkban, az elkövetkezendő hetekben tovább folytatódnak a kommunista szombatok. Politikai és gazdasági jelentőségük mellett tovább fejlesztik és erősítik a dolgozók szocialista kollektivitását. F. J. Gomba Nyolcszáz csemete Településfejlesztést elősegítő társadalmi munkaakciót szerveznek e hónapban Gombán. Ügy tervezik, hogy még a tavasszal körülbelül 800 facsemetét ültetnek el a három társközségben, Gombán, Bányán és Káván. rekek adatait a születési anyaköny vekkel. Az idén a legnagyobb feladat lesz a személyi számok kiosztása. Mindenki személyi számot kap, ez a munka nagy erőfeszítést igényel a tanácsi dolgozóktól. Már most megszervezték a munka menetét, szabad szombatokon, vasárnapokon is dolgoznak majd a tanács dolgozói a személyi ösz- szeírásokon. G. J. Munka után Előadások — üzemekben Nem ritka látvány, hogy műszak után néhány járásbeli üzem dolgozói nem hazafelé sietnek, hanem az ebédlő-, vagy tanácskozóterem felé, hogy őket érdeklő ismeret- terjesztő előadást hallgassanak meg. Monoron, április 20-án a PEVDI kihelyezett üzemében Munkánk, szabad időnk, művelődésünk címmel lesz előadás, 27-én a Vetőmagtermeltető- és Értékesítő Vállalatnál a rákbetegségről, a rákszűrés fontosságáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Április 17-én Úriban, a KELTEX kihelyezett üzemében Az üzemi demokrácia továbbfejlesztésének útja címmel hallgathatnak előadást a dolgozók, s bizonyára vitára is sor kerül majd. lult feladatról van szó, amelynek lényege, hogy az eddig ismert házgyári és könnyűszerkezetes építésmódokat is tovább kell fejleszteni a méretek egységesítésével. Azt kell elérni, hogy a különböző építésmódok szerint használt panelek, szerkezeti elemek és csomópontok méretei megegyezzenek egymással, s így összeilleszthetők legyenek a vasbetonból, a házgyári panelből, az acélból, vagy az alumíniumból készített elemek, szerelvények. Munkairányító berendezés Központból, mellékállomásokból és az utóbbiakat a központtal összekötő vezetékhálózatból áll, neve: elkiston. Funkciója: munkairányító berendezés. Ez az Elektronika Ipari Szövetkezet most elkészült új prototípusa, amely integrált áramkörrel működik. Szélesebb körű közönség előtt még nem szerepelt — erre várhatóan majd az őszi BNV-n kerül sor. A megyei I. osztályú sakkcsapatbajnokság legutóbbi fordulójában a gyömrőiek Vácott, a DCM tartalékgárdája ellen szerepeltek, s kettős győzelmet értek el. Az első találkozót 6:4-re, a másodikat 7:3-ra nyerték, így összesítésben 13:7 lett az eredmény Gyömrő javára. Kiemelkedően szerepelt a 84 éves Tóth Lajos, aki mindkét játszmáját győztesen fejezte be. Másfél-másfél ponAz összevont járási labdarúgó-bajnokság négy fordulója lezajlott, ezúttal a további menetrendet ismertetjük: Április 15: Dánszentmiklós —Bem SE II, Maglód—Nyáregyháza, Péteri—Monor, Men- de—Gyömrő, Abony—Vecsés, Ecser—Üllő, Törtei—Karatetétien. Április 22: Karatetétien— Vecsés, Gyömrő—Abony, Monor—Mende, Nyáregyháza— Péteri, Bem SE II—Maglód, Üllő—Dánszentmiklós, Törtei —Ecser. Április 30: Vecsés—Gyömrő, Péteri—Bem SE II, Mende —Nyáregyháza, Abony—Monor, Dánszentmiklós—Törtei, Maglód—Üllő, Ecser—Karatetétien. Május 6: Karatetétien— Gyömrő, Monor—Vecsés, Nyáregyháza—Abony, Bem SE II—Mende, Üllő—Péteri, Törtei—Maglód, Ecser—Dánszentmiklós. Május 20: Dánszentmiklós— j A nap kulturális programja Gyomron, 10 órától: mesefilm, játék, gyerekeknek, 18- tól: nyílt klubest: Abba-be- mutató a fiatal utazók és az Űj Tükör klub szervezésében. Menüén, 15-től: a gyermekklub; 18-tól: a könyvbarátok körének foglalkozása. Úriban, 14-től: a gyermek sportszakkör; 17-től: a csillagász szakkör összejövetele. SPORT - SPORT -SPORT - SPORT-SPORT Sakk Kettős győzelem Vácott Gyömrő—DCM II. 13:7 Járási labdarúgó-bajnokság További mérkőzések tot szerzett Mészáros Lajos, Deák Gyula, Fábián László, Pálinkás János és Viczina István. Egy-egy ponttal járult hozzá a sikerhez Fábián Béla, Kiss Tibor és Rák Sándor, míg Fol- lárdt István fél pontot szerzett. A gyömrőiek legközelebbi mérkőzésüket április 22-én otthonukban játsszák Nagy- káta csapatával. Maglód, Karatetétien—Monor, Nyáregyháza—Gyömrő, Bem SE II—Vecsés, Üllő—Abony, Törtei—Mende, Ecser—Péteri. Május 27: Gyömrő—Bem SE II, Monor—Nyáregyháza, Péteri—Dánszentmiklós, Mende—Ecser, Abony—Törtei, Vecsés’—Üllő, Maglód—Karatetétien. Június 3: Üllő—Gyömrő, Karatetétien—Nyáregyháza, Bem SE II—Monor, Törtei—■ Vecsés, Ecser—Abony, Dánszentmiklós—Mende, Maglód —Pétéri. Június 10: Nyáregyháza— Bem SE II, Mende—Maglód, Abony—Dánszentmiklós, Vecsés—Ecser, Gyömrő—Törtei, Monor—Üllő, Péteri—Karatetétien. Június 17: Abony—Bem SE II, Vecsés—Nyáregyháza, Gyömrő—Monor, Maglód— Ecser, Péteri—Törtei, Mende —Üllő, Dánszentmiklós—Karatetétien.- G. J. Gazdag programsorozattal A költészet napjára készülve Irc—olvasó találkozók, könyvki állítások Jegyzet Fák, virágok, fény NÉPESSÉGNYILVÁNTARTÁS A hétvégeken is dolgoznak Állandó kapcsolat a központi szervekkel Összeilleszthető szerkezetek