Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
3Mtkm 2 1979. MÁRCIUS 9., PÉNTEK Vietnamban még tízezer kínai katona tartózkodik FÓKUSZ Indiába várják Alekszej Kosziginf Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatásra Indiába utazott. Koszigin tárgyalásokat folytat majd az indiai kormány vezetőivel a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről. A Szovjetunió miniszterelnöke — úton Indiába — csütörtökön megszakította útját Üzbegisztán fővárosában, Tas- kentben. A szovjet kormányfő, aki a .tervek szerint hat napot tölt Indiában, a delhi kormány meghívásának tesz eleget és Deszai indiai miniszterelnök 1977. évi moszkvai látogatását Viszonozza. A két ország között immár három évtizede ba- í rati kapcsolatok fejlődtek ki, * a mostani magasszintű látó. gatásj méltató cikkeiben mindkét ország sajtója elégedettségét fejezte ki a gazdasági együttműködés eddigi eredményeivel. Indiában több olyan nehézipari üzem termel, amely szovjet segítséggel épült. Jól fejlődött a két ország közötti árucsere is, amely tavaly már túlhaladta az egymilliárd dolláros értéket. De nemcsak a gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozottak a két ország között, hanem politikai síkon sincsenek zavaró elemek a Szovjetunió és India kapcsolataiban. Nemzetközi kérdésekben a szovjet és az indiai vezetés álláspont, ja sok kérdésben megegyezik, vagy legalább is közel áll egymáshoz. Mindkét ország elítélte a Vietnami Szocialista Köztársaság elleni kínai agressziót. A delhi parlamentben1 v"‘kemény megbélyegző nyilatkozatok hangzottak el a pekingi vezetés címére, amely éppen akkor indította még támadó hadműveleteit a VSZK ellen, amikor Vadzspaji indiai külügyminiszter Pekingben tárgyalt. Kínai részről ugyanis olyan látszatot keltettek, mintha hajlandóságot mutatnának az 1962-es Kína által kirobbantott határháborúban elfoglalt és Peking által azóta is' törvénytelenül megszállva tartott területek ügyében „konstruktív tárgyalásokat” folytatni. A VSZK elleni kínai agresszió azután egycsa- pásra eloszlatott mindenfajta esetleges illúziót a pekingi szándékok iránt. így Vadzspa. ji, amint értesült Pekingben a VSZK elleni kínai agresszió híréről, haladéktalanul meg- szakította tárgyalásait a pekingi vezetőkkel és hazautazott Delhibe. Indiai részről azóta is kormányszinten több ízben fejezték ki aggodalmukat Kína agresszív cselekményei miatt és követelték a támadó hadjárat haladéktalan befejezését. Nem kétséges, hogy Koszigin látogatása éppen egy olyan időpontban, amikor a pekingi vezetés súlyosan veszélyezteti á távol-keleti térség békéjét és biztonságát még fontosabbá avatja a magasszintű tárgyalásokat a két ország között. Mind a Szovjetunió, mind India nem egyszer kifejezte, hogy milyen fontosnak tartja a béke megszilárdítását ebben a térségben. így bizonyos, hogy a szovjet kormányfő hatnapos látogatása hozzájárul majd ahhoz, hogy egyrészt tovább fejlődjenek a kétoldalú kapcsolatok, másrészt a két kormány összehangolja erőfe. szitáséit az ázsiai béke és biztonság erősítésére. A. I. A Vietnam északi határkörzeteiből csütörtökön érkezett jelentések arról számoltak be, hogy a kínai agressziós egységek továbbra is ágyúznak több körzetet, köztük lakott településeket. A legsúlyosabb összecsapásokra Cao Bang és Lang Son tartományokban került sor. A kínai inváziós erők kivonását ígérő pekingi nyilatkozat ellenére a kínai egységek Cao Bang tartomány azonos nevű székhelye körül lövészárkokat ásnak, ágyúzzák a várost. A kínai támadás súlyos károkat okozott a Cao Bang közelében fekvő településeken. Hoang Lien Son tartományban az ellenséges csapatok nehéztüzérséggel támadták a Lao Cai tartományi székhelytől 40 kilométerre délre fekvő Coc '3Com vasútállomást. Változatlanul feszült a helyzet Lang Son tartomány azonos nevű székhelye, illetve Loc Binh járási központ körül. A kínai erők kedden és szerdán nehéztüzérséggel lőtték a tartományi székhelyet, míg Loc Binhban szétrombolták a település egyik fontos hídját. Vietnam-szerte folytatódik a mozgósítás az elhúzódó kínai agresszióval szemben. A VSZK álláspontja az, hogy a kínai visszavonulásról szóló nyilatkozat ellenére továbbra is készen kell állni minden eshetőségre. Hoang Bich Son vietnami külügyminiszter-helvettes. aki részt vesz az ENSZ ázsiai és csendes-óceáni gazdasági szociális bizottsága manilai konferenciáján, csütörtöki sajtóértekezletén a többi között kijelentette: semmi jele annak, hogy Kína valóban kivonná csapatait Vietnamból. Hanoiban csütörtökön közleményt adtak ki, egy, a VSZK pekingi nagykövetségét szerdán ért Iticidefissel kapcsolatban. A vietnami tájékoztatás szerint március 7-én este egy kínai katona behatolt a viet- .nami nagykövetség épületébe. A vietnami képviselet jegyzékben tiltakozott a kínai kül ügy minisztériu rnnál amiatt, hogy a pekingi hatóságok eltűrték a szóbanforgó személy törvényellenes behatolását a nagykövetség területére. A jegyzék ezúttal felszólította a kínai hatóságokat a hasonló cselekmények megakadályozására, a nagykövetség területi sérthetetlenségének tiszteletben tartására, az ott dolgozó diplomaták, káderek biztonságának szavatolására. A vietnami nagykövetség egyébként még szerdán este átadta a kínai félnek a törvényellenesen behatolt személyt — fűzi hozzá a hanoi közlemény. ★ — A Laoszi Népi Forradalmi Párt, Laosz népe teljes támogatásáról biztosítja a VKP KB március 4-i felhívását, amely harcra szólította fel a VSZÍC népét a kínai agresz- szióval szemben. A csütörtöki vientianei és hanoi lapok Az amerikai kormány reméli, hogy már néhány hét múlva aláírhatják a hadászati támadóíegyverek korlátozásáról szóló új megállapodást — közölték szerdán az ,,amerikaiak a SALT-ért” mozgalom vezetői. A tekintélyes demokrata és republikánus politikusokból, a kormány volt tagjaiból álló testület aznap kapott tájékoztatást a külügyminisztérium illetékes vezetőitől a SALT-tárgyalások állásáról. Charles Yőst, volt ENSZ- nagykövet, Townsend Hoopes, a légierő korábbi államtitkára és Herbert Scoville, a CIA egykori igazgatóhelyettese újságíróknak elmondotta: az Egyesült Államok nemzeti érdekének tartják a Szovjetunióval kötendő fegyver] vezető helyen ismertették az | LNFP KB nyilatkozatát, amely ismét egyértelműen síkraszállt a testvéri vietnami néppel való szolidaritás mellett. A Laoszi Népi Forradalmi Párt, Laosz fegyveres erői és népe rendületlenül támogatja A finn főváros melletti Dipólt kongresszusi termében csütörtökön befejeződött, a március 6-án megnyílt rendkívüli nemzetközi Vietnam- konferencia, amelyen — mint ismeretes — több mint száz ország és harminc nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. Csütörtökön a konferencia záróülésén négy dokumentumot hagytak jóvá: egy általános nyilatkozatot, egy „El a kezekkel Vietnamtól’’ című Denainben és Longwyben 35 ezer acélmunkást akar elbocsátani állásából a francia kormány, amely tavaly vette, át az iparág nagy részének ellenőrzését és most tervet dolgozott ki az acélművek- „szanálására”. Denainben a terv elleni tiltakozásul a városi rendőrség előtt mintegy 300 acélmunkás A genfi leszerelési bizottság csütörtöki ütésén ár. Domokos Mátyás nagykövet, a tárgyalásokon részt vevő magyar küldöttség vezetője is felszólalt. A magyar delegátus beszédét a nukleáris leszerelés témakörének szentelte és egyebek között megállapította: a nukzetkorlátozási megállapodásokat, ezért indítottak országos kampányt. Tevékenységük részben arra irányul, hogy megnyerjék a szerződés ügyének a szenátusnak a megállapodást ellenző, vagy még határozatlan tagjait. A közvéleménykutatások tanúsága szerint az amerikai lakossáj túlnyomó többsége. 81 százaléka támogatja a SALT- szerződést. Törvénybeiktatásához a száztagú szenátusban kétharmados többségre van szükség, amely — ez idő szerint — még aligha van meg. Mértékadó becslések szerint 40—50 szenátor van az egyezmény mellett, 20—30 határozottan ellenzi, a többiek még stem döntöttek. a vietnami nép igaz harcát és teljesíti azokat a kötelezettségeit, amelyek az 1977. július• 18-án kötött laoszi—vietnami barátsági és együttműködési szerződésből rá hárulnak — hangsúlyozta a laoszi aárt 'nyilatkozata. • felhívást, egy másik felhívást a kínai néphez, valamint egy Vietnammal való szolidaritás felhívására irányuló nemzetközi kampány akcióprogramját. Az „El a kezekkel Vietnamtól” címmel elfogadott okmány egyebek között leszögezi, hogy az egész világ elítéli Peking Vietnam elleni agresz- szióját, mint olyan cselekményt, amely ellentmond a kínai nép érdekeinek is. tüntető felvonulást rendezett. A rendőrök tüzet nyitottak a munkásokra — s ekkor egy közeli ház tetejéről orvlövész támadt a rendőrökre, akik közül hetet sebesített meg. A rendőrség hamarosan körülfogta a házat, ahol az orvlövész elhelyezkedett, a merénylőnek azonban sikerült elmenekülnie. leáris leszerelés előmozdítása érdekében meg kell erősíteni az eddig létrejött megállapodásokat és szorgalmazni kell további országok csatlakozását az atomsorompó-egyezmény- hez. Ehhez jó alkalmat nyújt az egyezmény felülvizsgálásáról a közeljövőben tartandó második konferencia. Csütörtökön Becsben megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 196. plenáris ülését. A tanácskozáson Taraszov szovjet nagykövet, a küldöttség vezetője kifejtette, hogy a bécsi tárgyalások nyugati résztvevői megkerülik a fegyveres erők és fegyverzet csökkentésének fő kérdéseit és helyettük a felek fegyveres erőinek létszámáról folyó mesterséges vitát állítják a középpontba. Ez egyértelműen arról tanúskodik, hogy a NATO- országok nem törekednek a megállapodásra. A szovjet nagykövet végezetül ismét aláhúzta, hogy a bécsi tárgyalásokon adva vannak az előrehaladás lehetőségei — erre jó alapul szolgál a szocialista országok immár kilenc hónaoja beterjesztett, de a Nyugat részéről mindeddig hivatalos válasz nélkül hagyott kompromisszumos javaslata. Egyesüli Államait Országos kampány a ML T-ért Véges éri a szolidaritási konferencia Sostäs Frmeiaországbm - tüntetőmunkásokra A rohamrendőrség brutálisan rátámadt a tüntető és sztrájkoló munkásokra Denain francia fémipari városban. A képen: a rendőrök az egyik tüntetőt ütlegelik. Leszerelési tárgyalások Senf ben és Hermann Axon befejezte budapesti tárgyalásait A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására március 7—8-án látogatást tett Budapesten Hermann Axen, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta Hermann Axent, akivel megbeszéléseket folytatott Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a két testvérpárt képviselői tájékoztatták egymást az MSZMP XI. kongresszusa és az NSZEP IX. kongresszusa határozatai végrehajtásának menetéről. Az MSZMP képviselői kifejezték, hogy a magyar kommunisták nagyra értékelik a Német Demokratikus» Köztársaság dolgozóinak, a Német Szocialista Egységpárt vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeit. Az NSZEP képviselői az NDK kommunistái és dolgozói nevében méltatták a magyar népnek az «MSZMP vezetésével a párt XI. kongresszusa határozatai megvalósításában elért eredményeit. A megbeszéléseken újból megnyilvánult az MSZMP és az NSZEP nézeteinek azonossága a szocialista társadalom építésének kérdéseiben és a nemzetközi fejlemények meg_ ítélésében. A két párt képviselői megerősítették, hogy a marxizmus—lendnizmus elvei alapján, a proletár internacionalizmus szellemében a jövőben is következetesen munkálkodnak pártjaik és népeik testvéri barátságának és sokoldalú együttműködésének elmélyítésén, amellyel növelik a szocialista országok közösségének összeforrottságát is. A nemzetközi események áttekintése során megállapították, hogy a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének 1978 novemberi moszkvai értekezletén a nemzetközi erőviszonyokról és a világpolitikai eseményekről elfogadott értékelést az élet igazolja. Aláhúzták, hogy az enyhülés fenntartása és meg_ szilárdítása szükségessé teszi valamennyi békeszerető és haladó erő határozott fellépését a béke és a társadalmi haladás ellenfeleivel szemben. A két párt képviselői határozottan elítélik a pekingi vezetésnek a szocialista Vietnam ellen indított agresszív háborúját, amely újabb súlyos megpróbáltatást jelent a vietnami nép számára, veszélyezteti az indokínai térség népeinek biztonságát és a világ békéjét Szolidaritásukról és teljes támogatásukról bizto_ sították a vietnami kommunistákat, a hős vietnami népet ... A két* párt képviselői elítélik a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen irányuló kínai agresszív fenyegetéseket. A két testvérpárt megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége megszilárdításának, az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezletén kidolgozott dokumentumban foglalt feladatok megvalósításának. Készek továbbra is tevékenyen hozzájárulni az ösz_ szes haladó, demokratikus és forradalmi erő összefogásához. ★ Hermann Axen csütörtökön elutazott hazánkból. Nők tömegtüntetése Iránban Mintegy 15 ezer iráni, nő — többségükben diáklány — tüntetett Teheránban a nemzetközi nőnapon, tiltakozásul azok ellen a törekvések ellen, amelyek vissza akarják szorítani őket régi jogfosztottságukba. A Bazargan miniszterelnök hivatala elé vonult sokaságot a levegőbe leadott lövésekkel oszlatták szét. A tüntetés közvetlen kiváltó oka Khomeini ajatollahnak az a szerdai kijelentése volt, amely elítélte a munkahelyükön „meztelenül” — azaz csador, az iszlám által korábban a nőkre kényszerí- tett hosszú fekete fátyol nélkül dolgozó iráni nőket. Hasszán Nazih, az iráni nemzeti olajtársaság vezetője csütörtökön bejelentette: az ország olajtermelése nem fogja túllépni a napi hárommillió hordót, azaz a sah kormányzata alatt kitermelt kőolajmennyiségnek a felét. Irán be fogja zárni azt a helikopter-repülőteret és gyakorlóközpontot, amelynek berendezését és gépparkját a sah kormányzata 4 milliárd dollárért vásárolta h Bell amerikai cégtől — közölte csütörtökön a kormány szóvivője. Arról még nem hoztak döntést, mi történjék a gyakorló j közoonthoz tartozó helikopte- : rekkel. Amir Entezam tájé-1 koztatási ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes újólag és határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a miniszterelnök le kívánna mondani. Carter Ernában Carter amerikai elnök csütörtökön, közép-európai idő szerint kora délután az egyiptomi fővárosba érkezett, hogy Szadat egyiptomi államfővel az egyiptomi—izraeli békeszerződésre vonatkozó legfrissebb amerikai javaslatokról tárgyaljon. Cartert — aki egyiptomi útjára felesége, valamint Vance külügy- és Brown hadügyminiszter is elkísért — a kairói repülőtéren Szadat elnök, Khalil miniszterelnök, az egyiptomi kormány tagjai és a már korábban Egyiptomba érkezett Zbigniew Brzezinski, Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója és Alfred Atherton, közel- keleti utazó nagykövet fogadták. Az amerikai elnök és kísére- i te az ünnepélyes fogadtatás • után szálláshelyére, a kairói i Kubbeh-palotába hajtatott. CTiMaimMaMWMiMiirWMULMtac^CTiiriiiriiriiiw ■ ■ mii ........... CS AK RÖVIDEN... DACCÁBAN közzétették a bangladesi parlamenti választások végleges eredményeit. A Ziaur Rahman elnök alapította Bangladesi Nemzeti Párt a 300 nemzetgyűlési mandátumból 207-et szerzett meg. A legnagyobb ellenzéki párt, az Awami Liga — az ország volt vezetőjének, Mudzsibur Rah- mannak a pártja — 39 képviselői helyhez jutott. A NATO földközi-tengeri haditengerészeti erőinek részvételével csütörtökön egy hónapig tartó hadgyakorlat kezdődik. BUKARESTBE ÉRKEZETT háromnapos hivatalos látoga- : tásra Valéry Giscard d’Estaing j francia köztársasági elnök. i AZ ENSZ APARTHEIDELLENES bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amelyben határozottan elítéli a fajüldöző DéLafrikai Köztársaság Angola ellen elkövetett fegyveres agresszióját. A BÉKE-VILÁGTANÁCS Joliot Curie emlékéremmel tüntetik ki Michael Manley jamaicai miniszterelnököt AGA SAHI pakisztáni külügyminiszter Teheránba látogatott, hogy megbeszéléseket folytasson az összetételét te_ kintve még mindig ismeretlen iszlám forradalmi tanács és a Mehdi Bazargan vezette ideiglenes kormány képviselőivel. 4 I k