Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-30 / 75. szám

2 %mtav 1979. MÁRCIUS 30., PÉNTEK Közlemény az MSZMP KB 1979. március 2S-i üléséről (Folytatás az 1. oldalról) Központi Bizottság decemberi határozatát, az idei tervben foglalt célokat maradéktala­nul elérjük, a minőségi és ha­tékonysági követelményeket minden területen következe­tesen érvényesítsük. Ezt segít­se a politikai munka, a párt- szervezetek irányító, szervező, nevelő és ellenőrző tevékeny­sége, s ez jusson kifejezésre a szocialista munkaversenyben is. O A Központi Bizottság megállapította, hogy ál­lami életünk egészségesen fej­lődik, javult az államappará­tus munkája. Erősödött a központi irányí­tás, fejlődött a kormány testü­leti tevékenysége és ágazati irányító munkája. Javult a döntések előkészítése, a végre­hajtás szervezettsége, tervsze­rűbb lett az ellenőrzés. Jobb az összhang a központi és a helyi állami szervek között. Az intézkedések eredményeként az eljárások egy része egyszerűb­bé és gyorsabbá vált Az állami szervek munká­jában tapasztalható fejlődés mellett az is megállapítható, hogy a lehetségesnél lassúbb a magasabb követelményekhez való igazodás. Az állampolgá­rok részéről gyakran hangza­nak el jogos kifogások a hosz- szadalmas és olykor lélektelen ügyintézés miatt. Az állami szerveknél az ügyintézés kor­szerűsítését és egyszerűsítését annak tudatában kell követ­kezetesen folytatni, hogy ez az állampolgárok közérzetére is kiható, fontos politikai kérdés. Az össztársadalmi és helyi célok megvalósítását segíti a tanácsok népképviseleti, ön- kormányzati és államigazgatá­si jellegének erősödése. A fő­városi, a megyei tanácsok, a járási tanácsi hivatalok, a vá­rosi kerületi és a községi ta­nácsok többnyire jól élnek ön­állóságukkal, hatáskörükkel. Szükséges azonban, hogy az eddigieknél jobban tárják fel a helyi anyagi és szellemi erőforrásokat, a község- és vá­rospolitikában a megye, az or­szág terveihez illeszkedve még inkább építsenek a helybeli tenniakarásra, a Népfront szerveinek aktív közreműkö­désére. Az előttünk álló feladatok megkövetelik, hogy egyidejű­leg erősítsük a központi irá­nyítást, a helyi kezdeménye­zést, önállóságot az állami munkában is. • A Központi Bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy a Magyar Népköz- társaság fegyveres erői egy­mással és a dolgozó tömegek­kel szorosan együttműködve, védelmezik népünk szocialista vívmányait, társadalmi ren­dünket, hazánk függetlenségét, a békét. Néphadseregünk a Varsói Szerződés szervezetébe tömö­rült testvéri országok fegyve­res erőivel szoros együttműkö­désben teljesíti feladatát. Néphadseregünkben eredmé­nyesen folyik a kiképzés, ka­tonáink elsajátítják a korszerű technika alkalmazásához szükséges ismereteket. A csa­patok politikai, erkölcsi álla­pota, harckészültsége megfele­lő. Katonáink elismerésre méltóan kiveszik részüket a népgazdasági feladatok meg­oldásából is. A katonák — a többi fegyveres testület tagjai­val együtt — példásan helyt állnak az elemi csapások, ká­rok elhárításában. A belügyi szervek — a bíró­ságokkal és az ügyészségekkel együtt — rendeltetésüknek megfelelően, jól látják el fel­adataikat. Fontos szerepük van abban, hogy népköztársasá­gunk belső rendje, a szocialis­ta törvényesség és a közbiz­tonság szilárd. A rendőrség és a határőrség hivatása betölté­sében, feladatai megoldásában támaszkodhat az önkéntes rendőrök és határőrök ezrei­nek önzetlen segítségére. A munkásőrség a munkás- osztály önkéntes fegyveres testületéként méltóan betölti hivatását. Tevékenységét a rendszerünk melletti áldozat­kész kiállás, a munkásőri kö­telességek becsületes teljesíté­se jellemzi. A munkásőrök a munkahelyükön, a köz- és magánéletben tanúsított ma­gatartásukkal politikai, erköl­csi tekintélyt vívtak ki. A Központi Bizottság meg van győződve arról, hogy a fegyveres erők és testületek a jövőben is becsülettel teljesí­tik megtisztelő kötelességüket:- Népünk érdekeinek, szö­vetségesig kötelezettségeinknek megfelelően, az ország gazda­sági lehetőségeivel összhang­ban fejlesztjük honvédelmün­ket, gondoskodunk a fegyve­res erők és testületek műkö­déséhez szükséges személyi, tárgyi feltételekről. Pártunk a XI. kongresz- szus határozatainak alap­ján végzi munkáját, irányítja, szervezi a magyar társadalom erőit azi időszerű feladatok megoldására. Az elmúlt idő­szak egyik fontos jellemzője, hogy növekedett a párttagság aktivitása a munkában, a köz­életben, a párt politikájának képviseletében. A kommunis­ták túlnyomó többsége párt­szerű magatartást tanúsít, pél­damutatóan él és dolgozik, teljesíti kötelezettségeit. A párt belső életének egész­séges fejlődése, a párttagság növekvő aktivitása kedvező hatást gyakorol egész közéle­tünkre, a szocialista demokrá­cia elmélyülésére. Mindez együtt nélkülözhetetlen felté­tele a .párt és a tömegek közti kapcsolat további erősítésé­nek, az előttünk álló tenniva­lók jó elvégzésének. Pártunk és népünk a Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 60. évfordu­lóján felemelő rendezvénye­ken emlékezett meg nemzeti történelmünk és a magyar forradalmi munkásmozgalom e kiemelkedő eseményéről. A Szovjetunióban, a szocia­lista országokban, a fejlődő világban, a kapitalista orszá­gokban számos testvérpárt és más haladó szervezet méltatta történelmünk e nagyszerű ese­ményének nemzetközi jelentő­ségét. A magyar nép, a ma­gyar munkásosztály forradal­mi harcának elismerése, a kö­zös küzdelemben megedződött internacionalista barátság jut kifejezésre abban a magas ki­tüntetésben is, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége a jubileum alkalmából a Csepel Vas- és Fémművek kollektívájának adományozott. A Központi Bizottság ezúton is köszönetét mond a test­vérpártoknak, külföldi bará­tainknak az internacionalista megemlékezésért. Megköszö­ni mindazokat az üdvözleteket és jókívánságokat, amelyeket a Magyar Tanácsköztársaság veteránjaitól, munkahelyi kol­lektíváktól, társadalmi és tö­megszervezetektől, párttagok­tól és pártonkívüliektől ka­pott. ★ A Központi Bizottság szer­vezeti, személyi kérdésekben döntött: — Jakab Sándor elvtársat, a Központi Bizottság tagját más fontos megbízatása miatt, érdemeinek elismerése mel­lett, felmentette osztályvezetői beosztásából; ■— Baranyai Tibor elvtársat, a Központi Bizottság osztály­vezető-helyettesét osztályveze­tővé nevezte ki. A Központi Bizottság aján­lásokat fogadott el állami tisztségek betöltésére. Befejeződött a KGST-ülés Ma kezdődik az OKP kongresszusa Jegyzőkönyv aláírásával ért véget csütörtökön Moszkvában a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa végrehajtó bizott­ságának 89. ülése. Az ülésen a tagállamok állandó képviselői, miniszterelnök-helyettesei vet­tek részt. Hazánkat Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes képviselte. A végrehajtó bi­zottság üléséről közleményt tesznek közzé. Az Olasz KP titkárságának tagjai Rómában csütörtökön nemzetközi sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat a párt pénteken kezdődő XV. kongresszusának programjáról és munkájának szervezeti for­májáról. Elmondták, hogy a kong­resszust különösen fontosnak tartják a jelenlegi nemzetközi és olasz helyzetben. Leszögez­Leszavnztdk az angol kormányt Új választások májusban A szerda éjszakai bizalmi szavazás során elszenvedett vereség után kiderült; a kor­mány vereségét egyetlen, sú­lyos szívrohammal küzdő kép­viselőjének távolmaradása okozta A szavazategyenlőség a házelnök hagyományos dön­tésével a kormány győzelmét jelentette volna. Margaret Thatcher, az ellen, zék vezére a szavazás után egy órával az izgalomtól el­fúló hangon, mint aki maga is alig hisz szerencséjének, azt nyilatkozta a rádiónak, hogy a lehető leghamarabb, tehát már április 26-án szeretné a választásokat. Michael Foot, az az alsóház vezére, a minisz­terelnök-helyettes május 3-át vagy 10-ét tartotta reálisnak. A konzervatívok mielőbb ki szeretnék használni a kormány leszavazásából származó lélek­tani előnyt és a lehető legha­marabb az urnáknál is érvé­nyesíteni akarják a közvéle­mény-kutatásokban mutatkozó vezetésüket. A kormány szá­mára nyilván nem sietős a vá­lasztás. A Munkáspárt hosszú kampányt szeretne, amely re­ményt nyújt a toryk előnyé­nek ledolgozására. James Callaghan miniszter- elnök csütörtökön délelőtt más­fél órás kabinetülést tartott a Downing Street 10-ben. Utá­na felkereste a Buckingham- palotában II. Erzsébet király­nőt, felkérte a parlament fel­oszlatására és közölte vele, hogy május 3-ra írja ki a Vá­lasztásokat. Az időpontot utá. na a miniszterelnöki hivatal nyilvánosságra hozta. A május 3-i időpont egybe­esik Angliában és Wales-ben a községtanácsi választásokkal, ami a kormány számításai sze­rint előnyös lehet esélyeikre a nagyobb részvétel révén. Bagdad Átmeneti ellentétek Á bagdadi értekezlet részt­vevői csütörtökön nem hivata­los konzultációkat folytattak, hogy megkíséreljék áthidalni az előző esti plenáris ülésen tá­madt ellentéteket. A szaúdi álláspont miatt ki­éleződött helyzetben Szaddam Husszein, • az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának al- elnöke, Jasszer Arafattal ta­nácskozott A megbeszélésen jelen volt Abdel Halim Khad- dam szíriai külügyminiszter is.' Khaddam hangsúlyozta, hogy a konferencián megvitatott kér­désekben Iraknak, Szíriának és a PFSZ-nek szorosan koordi­nálnia kell lépéseit. Szaúd al-Fejszál herceg szaúd-arábiai külügyminiszter csütörtöki nyilatkozatában éles támadást intézett a PFSZ és más haladó országok ellen. Határozottan ellenezte, hogy bármilyen intézkedést tegye­nek az Egyesült Államokkal szemben, és azt, hogy Egyip­tomot szigorú gazdasági és dip­lomáciai szankciókkal sújtsák. Azt hangsúlyozta, hogy az ér­tekezletnek nincsen felhatal­mazása Egyiptom elleni szigo­rú szankciók életbe léptetésé­re, csak arra, hogy a novem­beri csúcsértekezlet határoza­tainak megfelelően az Izrael­lel együttműködő egyiptomi vállalatok és személyek boj­kottjáról intézkedjék. A csütörtök délutáni ülésen 24 órára felfüggesztették az arab külügy- és gazdasági mi­niszterek bagdadi tanácskozá­sát. Azért döntöttek így, hogy a küldöttek konzultálhassanak kormányaikkal s ezután vég­leges döntést hozhassanak az egyiptomi rendszerrel való po­litikai és gazdasági kapcsola­tok jövőjéről. Tárgyalás a két Jemen között Abdul Fattah Iszmail, a Je­meni Népi Demokratikus Köz­társaság Legfelsőbb Népi Ta­nácsa elnökségének elnöke a kuvaiti fővárosban találkozott Ali Abdullah Szaleh ezredes­sel, a Jemeni Arab Köztársa­ság államfőjével. A találkozó célja, hogy a felek a két or­szág közötti feszültség meg­szüntetésének, valamint az Arab-félsziget déli része béké­jének és biztonságának kérdé­seiről tárgyaljanak. Mindkét jemeni vezető lé­szögezte, hogy készek együtt­működni a jemeni egység megteremtéséért. Abdul Fattah Iszmail ezzel kapcsolatban megállapította; a két Jemen újraegyesítése arra hivatott, hogy alapjául szolgáljon a je­meni nép haladásának és jó­létének. Elévülési vita A nyugatnémet parlament csütörtökön vitát kezdett a gyilkosság büntetőjogi elévü­lésének feloldásáról. A jelen­legi törvények szerint a fő­benjáró bűncselekmények har­minc esztendő után elévülnek. A vitának különös politikai jelentőséget ad az a körül­mény, hogy a fasizmus idején elkövetett gyilkosságok és nép­irtás tettesei — a hatvanas években történt kétszeri hosz- szabbítás után — csak 1979. december 31-ig vonhatók fele­lősségre. A kormányon levő Szociál­demokrata Párt 208 képviselő­je — a koalíciós partner FDP néhány törvényhozójával együtt — határozati javaslat­ban követelte, hogy a gyilkos­ságok — így a náci háborús bűnök — sohasem évüljenek el. Az ellenzéki keresztény- pártok több, mint harminc képviselője hasonló beadvány- •nyal fordult a parlamenthez. A vitában többször szó esett arról is, hogy az NSZK-ban az utóbbi időben ismét megélén­kült az újfasiszták tevékenysé­ge. erősödött propagandájuk, amely veszélyt jelent a fiatal­ságra. A szociálliberális kormány- kolalíció számos tagja — így Schmidt kancellár is — o gyilkosságok elévülése ellen foglalt állást, míg a koalíciós partner FDP legtöbb képvise­lője — „humanitárius” okokra hivatkozva az elévülés mel­lett. ték, hogy az olasz párt igyek­szik gazdagítani a marxiz­mus—leninizmus tanait, az OKP az olasz társadalomban gyökerező erő, a dolgozók, a fiatalok, a középrétegek széles tömegeit tömöríti. Kiemelték, hogy az 1975- ben tartott XIV. kongresszus óta 133 ezerrel gyarapodott a párt taglétszáma és az OKP- nak most hozzávetőlegesen 1,8 millió tagja van. Szükségesnek mondották a párt tömeg jelle­gének fejlesztését, de ezt ösz- szekapcsolva a „minőségi” kö­vetelményekkel is. Száz külföldi kommunista- és munkáspárt, szocialista és szociáldemokrata párt képvi­selőit, valamint az olasz de­mokratikus pártokat is meg­hívták a kongresszusra. Az OKP XV. kongresszusa Berlinguer főtitkár beszámoló jelentésével kezdődik pénte­ken délelőtt és kedden este ér véget. •k Az Olasz Kommunista Párt meghívására csütörtökön Ró­mába érkezett a Magyar Szo­cialista Munkáspárt küldött­sége, amely Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével részt vesz az OKP XV. kongresszusán. A delegá­ció tagja: Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. ★ Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására csütörtökön eluta­zott Rómába az SZKP kül­döttsége, mely részt vesz az OKP XV. kongresszusán. A küldöttséget Arvid Pelse, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja vezeti. Pham Van Dong A vietnami—kambodzsai barátsági szerződésről Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság mi­niszterelnöke a svéd televízió­nak adott nyilatkozatában ki­jelentette, hogy Kínának ok­vetlenül be kell szüntetnie az agressziót, feltétel nélkül ki kell vonnia csapatait Vietnam­ból a történelmi .határ túlsó oldalára. Tiszteletben kell tar­tania Vietnam függetlenségét, szuverenitását és területi sért­hetetlenségét. Mint mondotta, Vietnam kész tárgyalásokat kezdeni a vitás kérdések meg­oldásáról és a normális kap­csolatok helyreállításáról. \ A vietnami népi felszabadí­tó hadsereg — folytatta a mi­niszterelnök — hősiesen küz­dött, felmorzsolta az ellensé­get, súlyos veszteséget okozva neki. Ez kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a kam­bodzsai nép befejezhesse har­cát az ország felszabadításá­ért, nemzeti létének megmen­téséért, a népirtás megszünte­téséért. A kambodzsai forra­dalom eredményeként megdőlt a népirtó rezsim, a nép az or­szág gazdája lett, s Kambod­zsa történelmében új korszak kezdődött. Vietnam és Kam­bodzsa béke-, barátsági és együttműködési szerződést írt alá, hogy eleget tegyen a két nép érdekeinek, és stabilizálja a helyzetet a térségben. Kambodzsában most szá­molják fel a megdöntött re­zsim maradványait — mondot­ta a miniszterelnök. A Forra­dalmi Tanács kérésére a viet­nami fegyveres erők a szer­ződés szellemében megfelelő támogatást nyújtanak a kam­bodzsai népnek. A legfonto­sabb — fejezte be nyilatkoza­tát Pham Van Dong —, hogy a kambodzsai nép országának és sorsának gazdájává vált, és ez olyan visszafordíthatatlan folyamat, amelyet senkinek sincs jogában megakadályoz­ni. Szavazás előtt Harcok türkmén területen Az ország jövőbeni állam­formájáról dönteni hivatott referendum előestéjén Irán­ban a jelek szerint minden k.szen áll a népszavazásra. A teheráni rádió megerősí­tette, hogy a szavazás ellenőr­zésére Teheránba érkezett a nemzetközi jogászszövetség delegációja, egyelőre azonban nem világos, hogy a küldött­ség hogyan végzi majd tevé­kenységét. Egyes értesülések szerint a neves jogászokból álló küldöttség nemcsak a re­ferendumot kívánja ellenőriz­ni, hanem szándékában áll megismerkedni az iráni bör­tönviszonyokkal is. Időközben súlyos a hely­zet az ország északkeleti ré­szén fekvő Mazandaran nem­zetiségi tartományban, ahová a kormány csapaterősítéseket vezényelt, akárcsak két hét­tel ezelőtt Kurdisztánba. Az erről szóló kormánynyilatko­zat hangoztatta: a csapaterő­sítésekkel kapcsolatos döntést az indokolta, hogy a fellázadt türkmén törzsek elfoglaltak több helyi rendőri és csend­őri posztot, sőt elfogták a Gonbad-e Kavus várospa­rancsnokot is. Az intézkedés ugyanakkor azt a célt is szol­gálja, hogy a hatóságok ily módon biztosítsák a rendet, valamint a referendum zavar­talan lebonyolítását a tarto­mányban. CSAK RÖVIDEN... A ROMÁBAN tartózkodó dr. Lékai László bíborost csü­törtökön magánkihallgatáson fogadta II. János Pál pápa. BEMUTATKOZOTT csü­törtökön a parlament két háza előtt Andreotti keresztényde­mokrata—szociáldemokrata— republikánus kormánya. A BELGA KOMMUNISTA PÁRT XXIII. kongresszusa március 30-án kezdődik. SZÓFIÁBAN megkezdődtek Petr Mladenov bolgár és Christopher van der Klaauw külügyminiszter tárgyalásai. A holland külügyminisztert fo­gadta Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök is. MEGGYILKOLTÁK csütör­tökön délelőtt Róma központ­jában a Kereszténydemokrata Párt római szervezetének tar­tományi tanácsosát. Az 58 esztendős Italo . Schettini ott­honából hivatalába tartott, amikor négy vagy öt álarcos személy géppisztolysorozatot adott le rá. A támadók elme­nekültek. Délig egyetlen szer­vezet sem vállalta magára a merényletet. A rendőrség ki­terjedt hajszát indított a tet­tesek kézrekerítésére. AZ OLASZORSZÁGBAN hivatalos látogatáson tartóz­kodó Mobutu zaire-i 'elnök, szerdán Sandro Petrini köz- társasági elnökkel találkozott. ELÉRTÉK CÉLJUKAT a Buenos Aires-i „Santa Rosa” fémipari cég sztrájkba lépett munkásai: a munkáltatók tel­jesítik a dolgozók béremelési követeléseit. A cég vezetői egyben visszavették a munká­ba a több mint 150 elbocsátott munkást is. JAPÁNBAN megkezdte mű­ködését az ország legnagyobb, 1,17 millió kilowatt villamos energiát termelő atomreakto­ra. A nukleáris erőmű kedden kapta meg működési engedé­lyét a kormánytól.

Next

/
Thumbnails
Contents