Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

1979. MÁRCIUS 25., VASÁRNAP xfímim 3 Tisztaságot — virágot Felhívás jelenik meg Pest megye lakóihoz Sztáncsik és még tizenketten • Szeretik a szakmát ® Be es ütik a munkát 9 Változó színhelyek Duna Bizottság JeSzések a folyamon Szombaton a plenáris üléssel befejeződött a Duna Bizottság 37. ülésszaka Budapesten, a tagországok — Ausztria, Bul­gária, Csehszlovákia, Jugoszlá­via, Magyarország, Románia és a Szovjetunió — küldöttségei­nek részvételével. A tanács­kozáson megfigyelőként ott voltak az NSZK közlekedési minisztériumának szakértői, az ENSZ európai gazdasági bi­zottsága, a KGST titkársága, a Meteorológiai Világszervezet, az ENSZ környezetvédelmi programja és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet képvi­selői. A bizottság- plenáris ülésein és szakértői megbeszélésein egyebek között hajózási, rádió- távközlési, hidrotechnikai és meteorológiai kérdésekkel fog­lalkoztak. Éppen két esztendeje kez­dődött a Szerszámipari Mű­vek nagymarosi gyáregységé­ben százahatvan ember kál­váriája. Az események csep­pet sem megszokott, kanyar­gós láncolata azonban lassan a végleges megoldáshoz ér. Lapunkban már két alka­lommal, tavaly április végén és június elején foglalkoz­tunk az erőmű építkezése miatt leszerelésre ítélt üzem sorsával. Megírtuk, hogy a nagymarosi kollektíva ígére­tet kapott a vállalattól: leg­később 1977. végéig választ kapnak, vajon épít-e új gyá­rat a Váchoz közeli nagyköz­ségben a SZIM? A döntés azonban egyre késett, az em­berek hangulata pedig egyre rosszabb lejt. A pártalapszer- vezet is foglalkozott tavaly január 17-i beszámoló tag­gyűlésen a témával. Mivel az ülésre a SZIM vezérigazgató­ja és pártbizottsági titkára a meghívás ellenére sem ment el, megbízták Sümegi József gyáregységvezetőt és Grécs Lászlót, a pártalapszervezet titkárát, hogy a lehető leg­rövidebb időn belül kérjenek határozott választ a központ­tól. Csak az irodában Az emberek várták a dön­tést, hiszen a jövőjükről volt szó. Tavaly februárban az­tán eldőlt: a vállalatnak nincs pénze új gyár építésé­re, így a tanács által fel­ajánlott területre sem tarta­nak igényt. A vezérigazgató közölte: vásárolnának autóbu­szokat, azokon szállítják a nagymarosi dolgozókat érsek­vadkerti gyárukba, de szíve­sen fogadják a munkásokat a SZIM bármelyik fővárosi üzemében is. Ez, a már-már az irrealitás talaján nyugvó ajánlat nem változtatott a gyáregységben a rossz hangulaton. Vác ipari vonzása Nagymarosig is elér, s az utazás csupán 15—20 percet vesz igénybe, ezzel sem Érsekvadkert, sem Buda­pest nem versenyezhet. Megkezdődött az elvándor­lás a bizonytalan jövőjű gyárból. Az elmúlt két esz­tendőben százhatvanról százra csökkent a dolgozók száma. Mintegy mentőkötélként — ellensúlyozni a vállalat veze­tőivel szemben, azok maga­tartása miatt kialakult ba­rátságtalan hangulatot —, ta­valy májusban Kuti Lajos vezérigazgató és Vályi Nagy Antal pártbizottsági titkár felkereste a nagymarosiakat, az igazgatói szobánál tovább azonban nem jutották. A tár­gyalások íróasztalok mellett folytak tovább, holott — ezt kívánta volna az üzemi de­mokrácia — helyesebb lett volna kiállni a munkások elé, velük egyeztetni a központ elkéozeléseit. Ehelyett meg­bízták a kőbányai gyár sze­mélyzeti osztályának vezető­jét, hogy egyenként beszél­gessen az emberekkel: vajon vállalják-e az utazást a SZIM bármelyik üzemébe? Ezek után nem lehet csodál­kozni, ha a munkások elé­Hosszasan sorolhatnánk azo­kat az eredményeket, amelye­ket Pest megye egész települé­seinek lakói társadalmi össze­fogással környezetük szépíté­sében elértek. Nem nélkülözi hát az alapokat az a felhívás, amelyet a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága, a Pest megyei Tanács, a Szak- szervezeti Megyei Tanácsa, a KISZ megyei bizottsága, a Magyar Vöröskereszt Pest me­gyei vezetősége intéz a megye lakosságához, ipari és mező- gazdasági üzemeihez, iskolái­hoz, és amelynek szövegét a napokban kapják meg a helyi tanácsi szervek, társadalmi szervezetek. A felhívás arra szólítja fel a lakosságot, hogy csatlakozzon az áprilisban megszervezésre kerülő megyei gedetlenek voltak ezzel a megoldással... A váci járási pártbizottság, amely kezdettől fogva figye­lemmel kísérte a gyáregység­beliek sorsát, most már végle­ges és megnyugtató megol­dást keresett. Mivel a kilépet­tek zöme Vácott talált mun­kát, felvették a kapcsolatot a váci városi pártbizottsággal. Munkásgyűlésen Száz ember elhelyezése gépipari szakmában nem okoz gondot Vácott, hiszen jelen­tős a munkaerőhiány. A SZIM nagymarosi gyáregysé­gében dolgozók gondját há­rom váci gyár vezetőinek mondták el, közülük a leg­gyorsabban és leghatásosab­ban az Egyesült Izzó reagált: néhány napon belül Kerényi László igazgató és munkatár­sai kocsiba szálltak és Nagy­marosra utaztak. A helyzet alapos megismerése után az Izzó felajánlotta, hogy a gyáregységben dolgozó vala­mennyi embert áthelyezéssel az üzem bezárása után át­veszi. Erről írásos megegye­zés született a két vállalat között. E dokumentumok tar­talmát Kerényi László mun­kásgyűlésen ismertette, s vá­laszolt a többnyire egyéni gondokat tükröző kérdésekre. — Mit tartalmaz a SZIM- mel kötött megállapodás? — Egyebek között vállal­tuk, hogy az áthelyezendő dolgozók munkakörét egyéni megállapodások alapján je­löljük ki: a forgácsoló szak­munkások részben a gépal­katrészgyártó műhelyben kapnak munkát, részben a tartalék alkatrészeket készítő műhelyben, a többiek pedig szakképzettségüknek megfe­lelő munkakörbe kerülnek. A SZIM-nél eltöltött időt a törzsgárdatagság szempontjá­ból elismerjük, s valamennyi áthelyezett dolgozó a továb­biakban az Egyesült Izzó kol­lektív szerződésében és törzs­gárda szabályzatában foglal­taknak megfelelően kapja a juttatásokat. S ami a legfon­tosabb: mindenkinek a ko­rábbiakban elérttel legalább azonos jövedelmet biztosítunk. — Miért előnyös a megál­lapodás az Izzónak? Mindkettő hasznára — Jelentős a gépalkatrész­gyártásunk, s az átvett dolgo­zók munkája révén növelhet­jük termelésünket. Ez köz­vetlenül vállalatunk gépex­portját szolgálja. Hazánkban jelenleg nem megfelelő a szerszámgépek javítása, fel­újítása. Most azt várjuk, hogy a kiváló, nagy gyakorlattal rendelkező nagymarosi szak­emberek munkába állítása után nálunk nagymértékben javul a helyzet. — Hogyan készülnek fel a nagymarosiak fogadására? — Nem jelent különösebb gondot a fogadásuk, több mint kétezeres kollektívánk­hoz képest elenyésző lesz a SZIM-ből érkező hatvan-het- ven ember. Ennek ellenére természetesen megfelelően előkészítjük a számukra tisztasági hónap akcióhoz, a településfejlesztést segítő tár­sadalmi verseny és a Tiszta és virágos Pest megyéért mozga­lom keretében vegyen részt az utcák, terek, üdülőterületek, intézmények, üzemek lomtala­nításában. A szervező munka elsősor­ban a helyi népfrontbizottsá­gokra vár — egyrészt az ő körültekintésükön, mozgósító erejüktől, másrészt a lakosság, a vállalatok, a termelőszövet­kezetek, az állami gazdaságok, az intézmények, a MÁV és a Volán szolgálati helyek veze­tői, dolgozói, az iskolák ta­nulói, a kiskereskedők és kis­iparosok személyes közremű­ködésétől, szervező munkájá­tól, a szállítóeszközök bizto­sításától függ az akció sikere. majdan kijelölendő munkahe­lyeken a dolgozókat: kérjük az izzósokat, segítsék az újonnan jöttek beilleszkedé­sét. Ezekben a napokban állan­dó vendég Nagymaroson Tóth Imréné, az Egyesült Izzó váci gyárának személyzeti osztály- vezetője. Valamennyi dolgo­zóval beszél, velük együtt ala­kítva ki a további elképzelé­seket. — Mit tapasztalt: mi a vé­leményük az Izzó ajánlatáról az embereknek? — Többen elmondták, hogy örülnek a felkínált lehetőség­nek — válaszolta Tóth Imré­né. — Bíznak bennünk, s en­nek nagyon örülünk. Persze vannak aggályaik is. Például megkérdezték, hogy vajon fo­lyamatosan el tudjuk-e látni őket munkával? Elmondha­tom, hogy már megtettük a lépéseket, tárgyaltunk válla­latunkkal, a partner gyáregy­ségekkel, s bizonyosan nem lesznek problémák, zavartalan lesz a munkaellátottság. Mindenkire számítanak — Az egyéni beszélgetések után — amikor már tisztázódott, kinek hol ajánlunk munkát — csoportos üzemlátogatásokat szervezünk, amelyeken min­denki megismerheti leendő kollégáit, feladatkörét és dönthet: vállal ja -e az Izzóban a munkát. Tárgyalunk az úgynevezett jogi állományban — gyermekgondozási segélyen, sorkatonai szolgálaton — le­vőkkel is, rájuk szintén szá­mítunk. A Szerszámgépipari Művek és az Egyesült Izzó megálla­podása szerint szeptember vé­gén megkezdődhet Nagyma­rosról a dolgozók áthelyezése. Az események cseppet sem megszokott, kanyargós lánco­lata itt fejeződik be. A SZIM néhány vezetőjében azonban bizonyára mély nyo­mokat hagynak a történtek, amelyeken — úgy gondoljuk — érdemes elgondolkozni... Furucz János — A brigád olyan kiváló, munkát végzett a kistarcsai ! kórházban, amelyre joggal lehetnek büszkék. Az pedig külön érdemük, hogy miután nem ahhoz a főépítésvezető­séghez tartoztak, amely a kór­házat kivitelezte, s mindössze néhány hetes kölcsönmunká- ról volt csak szó, ők szó nélkül vállalták, hogy maradnak, amíg szükség lesz rájuk. így azután tízre nyúlt a tervezett egy hónap — mondta Pelle József, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatási főosztályvezetője. Tükörsima betonpadló Kerepestarcsán hiába keres­sük a Sztáncsik Jakab kőmű­vesbrigádját, dolgukat bevé­gezvén új munkahely, új fel­adat szólította őket. S ez pe­dig a Csepeli Vas- és Fémmű­vek egyik új beruházása. — Három éve vettük fel a Vörös október nevet, de azért vállalatszerte csak Sztancsik- brigádként emlegetnek ben­nünket — mondja a brigád vezetője. S jól sejteti remek humorérzékét, amint nadrágja térdét mutatja: Nézze csak! Egészen kikopott az anyag, olyan rengeteget kellett tér­delnünk. — A mentőgarázzsal kezdő­dött, először annak készítet­tük el a padlózatát. Miután látták a szakemberek, milyen tükörsimára sikerült, megkér­dezték: nem bízhatnák-e ránk a hotelépület összes simított padlóbetonozását? Mondhat­tunk nemet? Egy 14 éves szo­cialista brigád? — mesélik egymás szavába vágva Takács Péter és Molnár Mihály. Így esett meg, hogy a vál­lalt határidőre, brigádfelaján­lásként, 1978. december 23-án délben kiegyenesíthette 13 em­ber a derekát, 12 ezer 800 négyzetméternyi betonpadló elkészítése után. (Erre terítet­ték azután a melegpadlót, a pvc-lemezt.) — Közben azért csináltunk mást is. Vakoltuk a mennye­zeteket, a lépcsőházat, le a pincéig, s mentünk, ahová csak kellett. Tudtuk, minden nagyon sürgős. Összetartás jóban-rosszban Bevallják, szívesen marad­tak volna továbbra is a kór­házban. Egészen a teljes elké­szültéig. Legfőként az előlege­zett bizalom esett jól vala­mennyiüknek. Az, hogy ép­pen rájuk bízták azt a fontos munkát. — Szerintem legfőként azért is tud a brigádunk jó ideje az élvonalban haladni, mert min­dig érezzük a megbecsülést — szólal meg Molnár Mihály. — Tizennégy év alatt, azóta, hogy együtt vagyunk, felnőtt közülünk több vezető, a fiata­lok bevonultak katonának és leszereltek, újra közénk álltak, s voltak, akik kiöregedtek a dologból, nyugdíjba mentek. Zajlott velünk az élet, de az összetartozás érzése erőt adott akkor is, ha valami nem sike­rült a kedvünk szerint. Molnár Mihály egyike a vállalat leghűségesebbjeinek, 31 éve dolgozik a PÁÉV-nál. Még maszek építőmesternél tanulta ki a szakmát, de amint jöttek az új technológiák, nem I resteilte kézbe venni a szak­könyveket, megszerezni a szükséges ismereteket. — Apám festő és mázoló, azt hiszem, emiatt lettem 4rt kőműves. Ha most kellene döntenem, merre induljak el, ismét csak ezt a szakmát vá­lasztanám — buggyan ki belő­le az őszinte vallomás. Társai mesélik el róla, hogy nem könnyen barátkozó em­ber, megnézi, kit tiszteljen meg a szeretetével, a bizalmá­val. És egy hobbiját is elárul­ják: szeret világot látni, már 12 országban megfordult a fe­leségével. Ebből aztán a bri­gád is hasznot húz. Sokat, szí­vesen mesél arról, mit látott, miket tapasztalt, hogy élnek másutt az emberek. Az újjáépítés sodrában — A bátyám kőműves, ő csábított fel az általános isko­la befejezése után Pestre. Itt szabadultam a PÁÉV-nál, a brigádba azonban csak hat éve kerültem — kapcsolódik a beszélgetésbe Takács Péter. — Többnyire én foglalkozom a fiatalokkal. Azt hiszem, a művezetői tanfolyamra is emiatt jelentkeztem. S hogy mégsem művezetőként dolgo­zom? Szükség van rám a bri­gádban, &• jól érzem magam köztük. Nekem nem rang kell, hanem munka. És tudja, miért voltunk szívesen Kistarcsán? Azért, mert a vezetőkkel is jól szót érthettünk. A légkör nem­csak a brigádon múlik. Kis vita támad, nem egye­zik hármójuk véleménye. Pél­daként emlegetik, hogy tavaly havonta kaptak 4—5000 forint célprémiumot, s ezt maguk, közös megegyezés alapján osz­tották szét. Annyi jutott egy- nek-egynek közülük, amennyit megérdemelt. Szó sem lehetett, Immár hiába keressük a címjegyzékben a fóti Generál Építőipari Szolgáltató önálló Közös Vállalkozást: január elsejével a genérálosok — a fóti Béke Tsz gesztorkodása mellett, másik három partner közreműködésével — egy új társulást alapítottak, Generál Építőipari Szolgáltató Gazda­sági Társaság néven. A nyelvtörő nevű társaság elődje alaposan kivette részét Fót nagyközség fejlesztéséből. Tavaly új gázcseretelepet, 200 négyzetméter alapterületű ABC-üzletet, a Bokor utcában körzeti és gyermekorvosi ren­delőt, a Táncsics—Bacsó—Jó­zsef Attila utca mentén bel­vízelvezető rendszert építettek. A Gyermekváros kazánházá­nak rekonstrukcióját is ők kezdték el. A név ugyan változott — ám a profil változatlan ma­radt. A társaság elsőrendű fel* mint mondani szokták, „pofa­pénzről”. A légkörnek ez nem hogy ártott volna, csak erősí­tette a közösségi szellemet, a demokratizmust. Kitűnik a beszélgetés során, hogyan lehet Sztáncsik Jakab olyan régóta a brigád feje. Tisztelik nagy szaktudását, se­gítőkésznek s olyan embernek tartják, akihez bármilyen gonddal, problémával fordul­hatnak. Eddig soha nem csalódtak benne. — Kis megszakítással 1950 óta dolgozom a vállalatnál, törni kéne a fejemet, hogy felsoroljam, hány építkezésen is vettem részt azóta. A leg­rosszabb időben, éppen a há­ború végén szabadultam, s hogy mit vártak akkor tőlünk, kőművesektől?! Éjt nappallá téve dolgoztunk, az újjáépítés sodrában takarítottuk a ro­mot, emeltük a falakat. Szívesen emlékszik vissza a Csepeli Papírgyár rekonstruk­ciójára, a kiskunlacházi és táborfalvai lakásépítkezésre, a diósdi csapágygyárban végzett munkákra. Már kilenc szakmunkásunk van — Vándorélet az építőké. Hazudik, aki azt mondja, könnyű megszokni. S az sem kellemes, hogy amint elkészül egy épület, mi szedjük a sá­torfánkat s átengedjük a te­repet más szakembereknek. Na, nem mintha panaszkod­nék! Hiszen mi már réges- régen nem leszünk, amikor még mindig gyógyítanak a kistarcsai kórházban. Nem könnyíti meg a brigád­életet sem a változó munka­hely, sem pedig az, hogy töb­ben közülük órákat töltenek úton. A Dabashoz közeli Üj- hartyánból például hátukat hozza a vállalati autóbusz, egyiküket éppen most főzi a brigád, hogy végezze el a szak-r munkisképző tanfolyamot. Már kilenc szakmunkásuk van, s csupán négyen segéd­munkások. Egyikük pedig vál­lalati támogatással nappali ta­gozaton végzi az építőipari szakközépiskolát. Mialatt beszélgetünk, a töb­biek kettőzött szorgalommal emelgetik a szerszámokat, társaik helyett is. Nem vélet­len tehát, ha Sztáncsik Jakab a lelkemre köti: el ne felejt­sem legalább felsorolni kis kö­zösségük valamennyi tagját! Nem felejtem el: Barna Sándor, Molnár Miklós, Kaindl Mihály, Danika Károly, Berecz Endre, Metka Lajos, idősebb és ifjabb Takács Sán­dor, Takács István (apa és fiai), valamint Kloczka Mihály fáradozott teljes erőbedobással azért, hogy mielőbb megkez­dődhessék Kerepestarcsán a gyógyítás. Dodó Györgyi adatának az idén is a kom­munális létesítmények építését tartja, főként Foton, de a váci járás egyéb területein is. Idei terveik között az első helyen szerepel a 6 millió forintos beruházással énülő FORFA- óvoda. Nagy figyelmet fordí­tanak a belvízelvezetésre és a cs-lakások építésére. Szolgáltatásaik közül Parti Pál társulásvezető kiemelte az iparszerű takarítást, már csak azért is, mert — és ez valóban ritkaságnak számít — e téren sincsenek munkaerőgondjaik. Foglalkoznak központi fűtőbe­rendezések és házi villamos ve­zetékek szerelésével is. Mind­ezek mellett, a monori Mező­gép Vállalat megrendelésére, lakatosüzemükben lemezkazá­nokat is gyártanak. A fótiak évente általában 80 millió forintos árbevételi terv­vel számolnak. H. I. Kihalt már a műhely, három gépre csak egy ember Jut. Ha a tervet teljesíteni akarják. Még Mundi János hibafelvételezőnek is esztergálnia kell. Barcza Zsolt felvétele Egyenesben: szeptember végén Lemondott az emberekről a SZIM - várja őket az Izzó Új név — régi profil Építenek, szeretnek, takarítanak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents