Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

1979. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK xJimav 5 Legfontosabb a megelőzés Gyermekvédelem a dabasi járásban Veszélyeztetett, vagy nehe­zen nevelhető: az iskoláskorú gyermekek csaknem egytize- déről van szó. A helyszín a dabasi járás. A kérdés: mit tesznek értük? A körülményekről Rohamosan növekszik a já­rás népessége. Kiváltképp a Budapesthez közeli agglome­rációs településeken, például Gyálon és Alsónémedin nagy a bevándorlók száma. Nem véletlen, hogy e két települé­sen egyre gyakoribb az alko­holos környezet miatti veszé­lyeztetés. Sok helyütt korsze­rűtlen, hiányos a bölcsődei, óvodai, iskolai hálózat, s ez szintén nem könnyíti meg a törődést a veszélyeztetett fia­talokkal. A tantermek 12 szá­zaléka szükségterem, ezekben tanul mintegy ezer gyerek, s az osztályok, négyötödében váltott műszakos az oktatás. Noha 1970 óta 300-zal bővült az óvodai helyek száma s eb­ben a tervidőszakban 60 tan­termet adtak át, még mindig sok — tavaly 687 — az eluta­sított óvodai felvételi kérelem, s számosán — a tanulók há­romnegyede — nem jutnak napközibe, noha nevelésüket ez szolgálná legjobban. Külön figyelmet érdemel a járás cigánylakossága. A védő­nők által nyilvántartott csak­nem 7 ezer cigánygyermek kö­zül 289 eleve veszélyeztetett környezetben született, s 424 az összes dabasi járási ha­sonló helyzetű. Ami érdekes jelenség: nem a nagy családo­sokra jellemző ez. Az óvodá­ban a családi ok miatt veszé­lyeztetett 112 gyermek közül mindössze 14 nagycsaládos ... A veszélyeztető okok között legjelentősebb az alkoholiz­mus. Ezt tükrözi, hogy egyet­len év alatt 29-ről 37-re nőtt az alkoholelvonó kúrát kezde­ményező helyi tanácsi határo­zatok száma. .A járási hivatal tavaly 82 ízben hozott ilyen értelmű határozatot, s ezek­ben az ügyekben 44 gyermek közvetlen veszélyeztetése mi­att is. De folytathatnánk még az okok felsorolását — példáid az egésségügyi, nevelési hiá­nyosságokkal, a szociális gon­dokkal — csakhogy ez utób­biak egyre inkább háttérbe szorulnak. Egy azonban bizo nyos: akad bőven „tünete” a veszélyeztetettségnek, például a mulasztás, csavargás, italo­zás, a közösségellenes maga­tartás, amelyek korai felisme­rése a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekhez ve­zet. Mit tesznek értük? Az alkoholista szülőt köte­lezhetik az elvonókúrára. Ez azonban nem az egyetlen vé­dő-óvó intézkedés. A legeny­hébb szóbeli figyelmeztetéstől a gyermek napközibe íratására, iskolába járatására kötelezésen át az állami gondozásba véte­lig számos eszköz áll a taná­csok rendelkezésére. Tavaly 237 ízben alkalmazták ezeket. Talán ennek is köszönhető, hogy minden eddiginél jobban teljesült a tankötelezettségi törvény: a lemorzsolódás 2,1 százalékra, a bukott tanmok aránya 1,8 százalékra csökkent, s az általános iskolába járók 87,2 százaléka tanévvesztés nélkül fejezi be tanulmányait. Összevetésül: tíz esztendeje a tankötelesek 60 százaléka vé­gezte el 16 éves koráig a nyol­cadik osztályt. A szociális gondokon anya­gi támogatással segíthetnek — és segítenek is — a tanácsok. Tavaly 392 gyermek részesült anyagi juttatásokban, közülük 156-an rendszeres nevelési se­gélyt kaptak. A cigánytanulók közül sokan tanszert, tisztasá­gi csomagot, sportszereket, ét­kezési térítést kaptak 150 ezer forint értékben, az egészség- ügyi körülmények javítására pedig a családok 300 kilo­gramm tejport és ingyenes gyógyszert, vitaminokat kap­tak. Lényegesebb talán mind­ezeknél a nevelés. Egyetlen esztendő alatt 1200 nappal csökkent az igazolatlan mu­lasztás az iskolában, de még így is meghaladja az évi 4 ezer 300 napot. Ennyi ideig pedagógiai szempontból veszé­lyeztetettek voltak az órákról hiányzó fiatalok ... A tanulók szabad idejének jobb szervezése még várat magára. Kevés a hely a nap­köziben, s a járás 156 szak­köre csupán 3 ezer 68 gyer­meknek ad elfoglaltságot, azt is mindössze heti néhány órá­ra. Talán, ha többen járhat­nának napközibe, ha a társa­dalmi szervezetek, művelődési intézmények nagyobb figyel­met fordítanának a csellengő gyerekek foglalkoztatására, ez is megoldódna. Tavaly, az év második felé­ben kezdte meg munkáját a dabasi nevelési tanácsadó. Az azóta eltelt időben 71 gyerme­ket vizsgáltak meg itt, s 27- en gondozottak lettek: ötnél többször vettek már részt a pedagógiai, pszichológiai fog­lalkozásokon. A cél természetesen a baj megelőzése. Családnevelésre, alapos felvilágosító munkára van szükség itt is, mint me- gyeszerté, hogy a gyermekek ne váljanak veszélyeztetetté. Jó példa erre például az ol­vasótábor, amelynek költségeit társadalmi összefogással fe­dezték, s 100 hátrányos hely­zetű gyermek utazhatott a Balaton-partra. A Vöröske­reszt 30 ismeretterjesztő elő­adásán ezren, az egészségügyi előadásokon és tanfolyamo­kon pedig több mint négyez­ren vettek részt tavaly. Anké- tokat, előadásokat tartottak a pedagógusok, rendőrök is, a veszélyeztető forrásokról, pél­dául a bűnözésről, alkoholiz­musról, s egyes nevelési kér­désekről. Pártfogó felügyelet A dabasi járás gyámhatósá­gai tavaly 355 állami gondo­zottat tartottak nyilván. Az állami gondozásba vétel — a gyermek kiszakítása az őt ve­szélyeztető környezetből — a legvégső eszköz. S hogy néha ez sem elegendő segítség, azt mutatják a pártfogó felügyelet adatai. A járásban 112 gyer­mek- és ifjúságvédelmi akti­vista tevékenykedik, közülük 33-an kirendelt pártfogók. Munkájuk 233 kiskorú fiatal­lal kapcsolatos, közülük 46-an már a bűnelkövetés utáni gondozásban részesülnek, má­sok pedig ugyan már elkövet­tek valamiféle vétséget, de még büntetést nem szabtak ki rájuk, s csupán „esélyes elkövetői” újabb ügyeknek. Esetükben ennek megelőzését szolgálja a pártfogó felügye­let, a többieknél pedig köny- nyíti a családi, társadalmi be­illeszkedést. Ugyanilyen cél­ból pártfogolják a volt állami gondozottakat is, noha ők nem követtek el semmit. A fiatalkori bűnözést vizs­gálva ismét a családi háttér, a szülők hibás nevelési módsze­rei, rossz példái, a felügyelet, az ellenőrzés hiánya, a sza­bad idő szervezetlensége öt- lik szembe. Mit kell hát tenni? — kér­dezi joggal az olvasó. A kulcs, mint annyiszor: a társadalmi összefogás. Elvégre a ma fia­taljai a holnap felnőttjei, s ők alkotják majd a holnap társadalmát. Normális fejlődé­sükért pedig ma kell mindent elkövetni. Nem Könnyű. Két­ségtelen, hogy hatalmas fejlő­dés tapasztalható a dabasi já­rás ifjúságvédelmében, s egy­re több jel mutat a változás­ra. így például azok a Daba- son, Gyálon, Ócsán, Örkény­ben tartott tanácskozások, amelyeken az oktatási, egész­ségügyi intézmények, a tanács, a rendőrség és a társadalmi szervezetek együtt tárták f d az ifjúságvédelemmel kapcso­latos gondokat, határozták meg közös tennivalóikat. De akad még feladat: egy­séges gyermek- és ifjúságvé delmi szemléletet kell kialakí­tani, nemkülönben, mint a megye, az ország más részein. Ez még nem valósult meg: mutatja például, hogy a gyámhatóságok a járásban 362, a védőnők 424, az oktatá­si intézmények pedig 665 ve­szélyeztetett fiatalt tartottak számon. Aligha lenne ekkora az eltérés, ha azonos elvek alapján, azonos kritériumok szerint, egymást pontosan tá­jékoztatva intézték vojna a veszélyeztetett fiatalok ügyeit. A felismeréstől a tettekig rövid az út. A Pest megyei gyermek- és ifjúságvédelmi munkaértekezlet legutóbbi ülésén, Dabason a feladatok között hangzott el: a veszé­lyeztetett fiatalok felderítéséi, nevelését és a gyámhatósági munkát jobb együttműködés­sel kell javítani... Vasvári G. Pál Vásárlók könyve Kedvező elintézés — csökkenő panaszok Vásárlók könyve. Elődjével együtt, mely még csupán a pa­naszok gyűjteménye volt, gyakran került a humoristák tollhegyére. S okkal-joggal, mert számos esetben a bizton­sági szelep hálátlan szerepét töltötte be. Ha a vevő feldühö­dött, ide írhatta be búját, baját. S miközben illedelmes mondatokon törte a fejét, ha­ragja is csillapodott. Igaz, a beírástól a gondok még nem oldódtak meg. Előfordult azon­ban — ha elvétve is —, hogy a panaszra megnyugtatóan reagáltak az illetékesek. De a panaszkönyvből vá­sárlók könyve lett, s ezzel minden... De nem, minden mégsem, illetve csak a név változott volna, ha a belkeres­kedelem vezetői nem szabá­lyozzák újfent és szigorúan a vásárlók könyvébe beírt észre­vételek kivizsgálását Persze egy csapásra még ettől sem változott meg a helyzet. Éppen fordítva Igaz, még ez is arról árulko­dik, hogy a kereskedők most már nagy becsben tartják a vásárlók könyvét. Ezt egyéb­ként a saját bőrömön is- sike­rült tapasztalnom. Az élelmi­szerboltban, ahol rendszere­sen vásárolni szoktam, keres­tem — ahogy utólag kiderült, bűvös — a könyvet, mert jóval záróra előtt befejezték az üvegvisszaváltást. Soronkívül visszavették az üres üvegei­met, azzal, hogy nem kell mindjárt a panaszkönyvért ugrálni. A második alkalom­mal már beírtam; a folyama­tosan nyitva tartó boltban dél­ben ebédszünetet tartott az üvegvisszaváltó. Azóta nincs ebédszünet, de én sem tarto­zom a kedves vevők közé. S van, aki el sem jut eddig, mármint, hogy a vásárlók könyvéhez meneküljön. — írtak-e már valahol vala­mit a vásárlók könyvébe? — kérdeztem a szentendrei 2301-es számú ruházati bolt­ban Mihályt Zoltánnétöl és lá­nyától, Mihályi Judittól. Az édesanya csak a fejét rázta, a lánya azonban meg is magyarázta. — Lett volna mit, de szerin­tem nem érdemes. Ha tehe­tem, akkor inkább többet nem megyek olyan helyre, ahol ud­variatlanok, megsértenek, fog­hegyről beszélnek velem. — Szentendrén viszont nem sok bolt között válogathat. — Ez igaz, de én Budapes­ten dolgozom, s általában ott vásárolok. Nagyobb a válasz­ték is. A községekben, a kisváro­sokban a legtöbb vevő szemé­lyes ismerőse a kereskedők­nek. Itt egy bíráló észrevétel esetleg felérhet egy összeve- széssel. — Éreztetik-e a bírálóikkal rosszallásukat? — kérdeztem Adamsz Józseftől, a szent­endrei vásárlóközpont ABC- élelmiszeráruházának vezető­jétől. — Az súlyos vétség lenne az eladói etika ellen — mondta. Néhány perccel előbb a ke­nyerespult mögött álló fiatal eladónőhöz — Mészáros Évá­hoz — fordultam, kérve a vá­sárlók könyvét. Mosolyogva nyújtotta át. „Tessék, paran­csoljon” — mondta. A köny­vecske egyébként a kézi tűz­oltókészülékre volt felfüg­gesztve, ami a boltosok jó hu­moráról is árulkodott. — Nem fél, hogy rosszat írok bele? — Sok rosszat úgysem tud, mert még nem is vásárolt. Nem panaszkodnak? Az ABC-áruház igazgatója minden bejegyzésre udvarias hangú levélben válaszolt. A boltvezető azonban — hiszen beosztottjairól és saját munka­helyéről van szó — nem biz­tos, hogy teljesen tárgyilagos. De lehet-e ez ellen valamit is tenni ? — A bejegyzés egy példá­nyát mi kapjuk meg — tájé­koztatott Cidófalvi Zoltán, a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat el­lenőrzési osztályvezetője. S mindegyiknek utána is nézünk. Ha nem találjuk elegendőnek a boltvezető intézkedését és válaszát, akkor az illetékes el­lenőr személyesen keresi fel a panaszost. A szentendrei ABC élelmi­szeráruház szomszédjában, a vegyes iparcikkboltban Töl­gyesi Zoltán büszkén újságol­ja: — Talán az ország egyetlen üzlete a miénk, ahol csupán egy bejegyzés van a vásárlók könyvében. (Állítása hamarosan meg­dőlt, mert a néhány méterrel odébb levő ruházati boltban is mindössze egy panaszt ta­láltunk.) — Itt miért nem panaszkod­nak a vásárlók? — Okuk lenne rá, hiszen nálunk sem lehet sok minden! kapni. De megmagyarázzuk, és megértik vagy tudomásul veszik. Tölgyesi Zoltán szavait 8 Pest megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat ellenőrzési osztályvezetője, Papp Tibor is megerősítette. — Szentendrén igen készsé­gesek a vevőkhöz. S ha vala­melyikük mégis a vásárlók könyvéhez nyúlna, akkor fel­tehetően valóságos előadást tartanak neki' a kereskedelem gondjairól. Nehéz ügy Meglepően kevés a panasz A Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalatnak 135 boltja van, s 1977-ben össze­sen 103, 1978-ban 123 bejegy­zést írtak a vásárlók könyvé­be. Hetven százalékuk a hiány­cikkekről szólt. De a vevők levelet is írnak, általában a vállalat igazgató­jának címezve. S a levelezők között névtelen, sőt rágalmazó is akad. Éppen! nemrégiben vizsgáltak ki egy érdi bejelen­tést, miszerint a pénztáros csúszópénzt fogadott el. Kide­rült, hogy a pénztárosnak még- csak módja sem lenne a vi­szonzásra. Ráadásul a három aláíró egyikével sem tudtak a vállalati ellenőrök találkozni, mert — a lakónyilvántartó szerint is — nem laknak a le­velükben megadott címen. Dr. S. Andrásné tette szóvá, hogy 79 forintért vásárolt egy 36-os méretű inget, ami a valóságban 32-es volt. De leg­jobban nem is ez bosszantotta — ahogy írta —, hanem az, ahogy a boltvezető beszélt ve­le, amikor visszament a csere miatt. Kiss József igazgató válasz­levelében közölte, hogy a kül­földi szállító tévedett a címké­zésnél. Megírta, hogy a bolt­vezető a jogosan kifogásolt hangnem miatt írásbeli figyel­meztetést kapott. A vevőt azonban nem a bosszú vezérli, hanem elégté­telt szeretne, és változtatni a tapasztalt rossz gyakorlaton. Az első kívánság teljesítése viszonylag egyszerű; visszafi­zetik a pénzt, kicserélik az árut, elnézést kémek". A második? Az bizony nehezebb ügy. Hogy ne legyen ok a bírálatra, ah­hoz egyebek között még szük­ség lesz a panaszkönyvre. Szente Pál Bába Mihály: kü lönöó nap p’azekas korán ébredt. Kitekintett az ablakon. Az ég csodálatosan tiszta és kék volt. Végre itt a tavasz, szabad szombaton nem kell presszók­ban, talponállókban elütni az időt, kimehet a hegyekbe, csatangolni ked­ve szerint. Egyedül nem volt kedve. Hirtelen eszébe jutott Eta. Gyorsan felöltözködött, lerohant az utcára, keresett egy telefonfülkét. — Halló, Eta, te vagy az?... Itt Lord ... Aha, te, van egy irtó jó öt­letem. Dobd be magad és lépj le. Kimegyünk a hegyekbe. Klassz idő van. Mondd, hogy beteg vagy, vagy mit tudom én, mit. Hogy? Na, ne viccelj, hogy szükség van rád? Ne­kem is! Egyedül kóboroljak? Sza­badszombatos vagyok... Mikor? Tizenkettőkor? Előbb! Nem? Rend­ben ... a presszóban várlak. Csaó! Dühösen csapta be maga mögött a telefonfülke ajtaját. Egy ilyen szép szombatot elszúrni? Mert rá szükség van! Na hiszen. Rágyújtott, aztán el­indult a körút felé, de néhány perc múlva már mégis a tér felé baKta- tott. Csak ment, fújta a füstöt, rr.eg- megállt egy-egy kirakat előtt, íüty- tyentett, tovább ment, unatkozott. — Hopplá — kiáltott fel hirtelen, amikor nekiütközött a kis közértből kilépő öregasszonynak, akit szinte a falhoz lökött. Jó reflekszeinek kö­szönhető, hogy rögtön elkapta a né­ni karját, s nem történt nagyobb baj, csak a csomagok szóródtak szét szatyrából. — Bocsánat — mondta Fazekas —, rögtön összeszedem. Mire az öregasszony felocsúdott, Fazekas már összeszedte a csoma­gocskákat, a szétszóródott krumplit, hagymát. — Bocsánat — mondta még egy­szer. — Mással is megesik — legyintett a néni. — Semmi baj. — De miért cipel a néni ennyit egyszerre? Hiszen a fele elég nenéz lenne. — Igaz, de nem szeretek lépcsőn mászkálni, így egyszerre viszek Két napra valót és nem mozdulok ott­honról — magyarázta a néni moso­lyogva. Nyúlt a szatyráért, de Faze­kas nem adta. — Majd viszem én!! Hol lakik a néni? Különben mindegy, ráérek, fa­cér vagyok. C1 lindultak. Néhány másodpercig szótlanul lépkedtek egymás mellett. Fazekas furcsa nyugtalansá­got érzett. Vajon hányszor cipelt az ő anyja ilyen nehéz csomagot, amíg élt szegény? — Mondja csak nénikém, miért nem vesz olyan kerekes bevásárló szatyrot? Azt csak húzni kell, abban kétszer eninyi is kevesebb terhet je­lent. — Van nekem, csak rossz. Kiesett az egyik kereke és... — Aha. És miért nem mondja meg valamelyik gyerekének, hogy csinálja meg? A néni egy kis ideig hallgatott. Fa­zekas arcát leste. — Nincs nekem senkim — mondta. — Amióta az uram meghalt, ennek már tíz esztendeje lesz, egyedül élek. — Nem is voltak gyerekei? — De, kettő. Az egyik meghalt a háborúban, a másik meg kiment Ausztráliába. Rokonságom sincs már. Szóval egyedül vagyok, nincs segí­tő kéz köröttem. Még albérlőm sincs, mert abba a kis szobába nem vehe­tek senkit, pedig szívesen odavennék valakit, hogy ne legyek állandóan egyedül. — A szomszédok? — Azok szomszédok. Jó emberek - a maguk módján, de fiatalok és ál­landósul rohannak. Uram, teremtőm, hogy mit rohannak.. Hajnalban inár hallom a falon át, hogy készülődnek, kiabálnak, na nem veszekednek, csak úgy biztatják egymást, siess már, borotválkozni szeretnék, meg ilyes­mi... Na, meg is érkeztünk. Köszö­nöm, hogy segített. Fazekas háta mögé rejtette a szatyrot. — Nem addig a, szép asszony — nevetett huncutkodva. — És a ke­reket ki csinálja meg? Van otthon valami szerszáma a néninek? — Nincs nekem lelkem semmim, de talán a Mariska néninek. — Az meg ki? — A házfelügyelő. De minek fá­radna vele. Biztosan dolga van, siet is. — Ugyan. Mondtam, hogy facér vagyok. Délig ráérek, akkor viszont el kell rohannom, mert a kislány, tudja néni, akivel járok, nem szíve­sen várakozik egyedül. Mariska néni az udvaron trécselt, kicsit meglepődött, hogy szerszámo­kat kér tőle az ismeretlen fiatalem­ber, de amikor a néni megmondta neki, hogy a vásárlószatyor kerekét csinálja meg szó nélkül bement a lépcsőház alá eszkábált kamrába és kihozott egy kis szerszámos ládát. — Van benne minden, csak nozza ám vissza. — Elszámolok vele — nevetett Fa­zekas és felbaktatott a nénivel a má­snak emelet-e. /"Vsinosan berendezett, tiszta kis szobácska meg egy konyha volt a lakás. A konyhában látott munká­hoz. A néni ott tiblábolt körötte, tett-vett. mint akinek sok a dolga és beszélt, beszélt, mintha attól fél­ne, hogy ha elhallgat, soha nem buggyan fel ajkán a szó. — Tudja, fiam. már ne haragud­jon, hogy így szólítom ... — Csak nyugodtan. — ... a tél a legszörnyűbb. Akkor mindig félek. Síkos a járda, de a lépcső is. Akkor bizony le kell kia- ■ bátnom a Mariskának, hogy ho­zasson már valsfmi kis ennivalót ne­kem is. Megteszi szívesen, de nem kívánhatom mindig, mert neki is van dolga éppen elég. Szóval tavasz­tól őszig csak elboldogulok, hanem a tél... Fazekas már a kis nitszeget kala­pálta a tengely végére, amikor a né­ni arról beszélt, hogy jöttek már hozzá eltartási szerződést kötni, de hallani sem akar róla. Ügy tervezi, ha leesik a lábáról, megkéri a ta­nácsot, hogy vigyék az öregek ottho­nába. A bútor árából, meg a megta­karított pénzéből viseli ő a költsé­geket. Már a fiának is megírta. — Na kész — csettintett ujjaival Fazekas. — Tessék kipróbálni. Nem is nyikorog. A néni ide-oda húzogatta a kis sza­tyorkocsit, aztán a kredencből gyor­san elővett egy üveget, meg egy po­harat. — Ezt kóstolja meg. Igazi kisüsti, én főztem de ne árulja el senkinek. Cukorból, meg barackból. Egy-egy pohárkával minden reggel iszom be­lőle. Kell az alacsony vérnyomásom miatt. — Köszönöm — mondta Fazekas és egy hajtásra megitta a jó erős barackpálinkát. Krákogott. — Ez igen, érezni, hogy saját főzés. Ha szabad még egy pohárkáva] ... A néni nevetve öntötte teli poha­rát. Fazekas azt is gyorsan be­kapta, aztán összeszedte a szerszá­mokat. és indult. — Viszlát, nénike. Ha legközelebb összeütközünk .. — Jaj, menjen már — nevetett a néni —. elkésik a randevúról. Fazekas lerohant, a szerszámoslá­dát átadta a házfelügyelőnek, vala­mi köszönésfélét motyogott és kilé­pett az utcára. — Különös egy nan — gondolta. — Ha ezt elmondom a haveroknak, ki­röhögnek. nem Lord, hanem Védő- szent lesz a nevem. Fütyörészve sietett a presszó felé. ti 1 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents