Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-03 / 52. szám
1979. MÁRCIUS 3., SZOMBAT 5 Ismerik a termelési mutatókat Brigádok a veszteségek csökkentéséért a BVM-ben Fekete betűkkel került a gyár történetébe az 1976-os esztendő: kilenc millió forinttal kevesebb értékű terméket és 13 millió forinttal alacsonyabb árbevételt értek el, mint tervezték. Nagy erőfeszítéssel és természetesen számos szervezési-műszaki intézkedéssel tavaly év végéig nemcsak behozták a lemaradást, hanem 600 ezer forinttal már túl is teljesítették a tervidőszak három évére előirányzott termelési értéket termelést. A hangsúly mégis a minőségre kerül. A nem szabványos (hibás) lapok aránya •nem haladhatja meg a 15 százalékot, a selejt nem emelkedhet 2 százalék fölé. Három műszakban Hangsúly a minőségen A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában szép hagyománya van a szocialista brigádmozgalomnak. A célt, hogy idén még nagyobb lendületet kapjon a munkaverseny, minden eddiginél konkrétabb javaslatokkal segíti a gyárvezetést. Mert miként is járulhatnak hozzá vállalásaikkal a szocialista közösségek a célok megvalósításához? Csak úgy, ha tudják, milyen feladatok várnak üzemükre, mit kell tenniük a minőség javítása érdekében. A mozaiklap üzemben a tavalyinál többet, 120 ezer négyzetméter burkolóanyagot kell idén gyártaniuk. Ennek érdekében növelik a műszakszámot, s el kell érniük a műszakonkénti 300 négyzetméter Nem csökkent az igény a gravitációs betoncsövek iránt sem. Épp ezért a Siómé üzemtől 300 ezer folyómétert vásárolnak. A legfőbb célok egyike a termelés ütemessé tétele, alkalmazkodás a szállítási szerződésben előírt időpontokhoz. A brigádok elsősorban a gyártósablonok karbantartásával, valamint az átmérőváltás megfelelő előkészítésével segíthetnek a legtöbbet. Február közepétől háromműszakosra állították át az üzemet, ezáltal megteremtődött a lehetősége a napi 1700—1800 folyóméter betoncső gyártásának. Csakis így ellensúlyozható az a három-négyhetes termeléskiesés, amely a berendezések nagyjavítása miatt bekövetkezik. Az is igaz, hogy felújítás után valószínűleg jelentősen csökken a géphibából adódó munkaidőkiesés. Miután a minőségi követelmények a betoncsövekkel szemben is nőnek, e téren is van tennivalójuk' a brigádoknak. A cél: úgy kell dolgoznia a műhely valamennyi munkásának, hogy a 30 centiméter átmérőjű csöHírek innen-onnan Gyámhatóság a gyermekvédelemben. A szentendrei gyermek- és ifjúságvédelmi bizottság a gyámhatósággal közösen munkálkodik azon, hogy a rendezetlen körülmények között élő gyermekek sorsa javuljon. Rendszeres családlátogatásokon vesznek részt, s javaslatultra állami gondozásba kerülhetnek a rászorulók. Az utóbbi négy évben 350 védőóvó intézkedést tettek az ifjúság érdekében. Haltermelés, tógazdálkodás. Az árbevételt tekintve a harmadik helyre küzdötte fel magát az ország halászati téeszei között a budakalászi Kék Duna. Az árbevételt kétszeresére növelték, tehát tavaly már 36 millió forint bevételük származott a halászatból és a tógazdálkodásból. A haltermelést néhány év alatt hatszorosára szeretnék növelni. Integráció — termelésnövekedés. A szentendrei járás szövetkezeteinek integrációs tevékenysége nyomán az idén várhatóan 15—20 százalékkal növekszik a háztáji és kisegítő gazdaságok termelése. A Kék Duna Szakszövetkezet húsüzemében a feldolgozott sertések 25 százalékát a háztájiban gazdálkodók adták. Értékesíti a Hungarocoop. A pomázi Faipari Szövetkezet termékeinek 39 százalékát tőkés piacokon értékesíti a Hungarocoop szövetkezeti külkereskedelmi vállalat. Az Edzett ifjúságért. Több mint 4 ezer fiatal kapcsolódott be Szentendrén az Edzett ifjúság mozgalomba. Az amatőr sportolók körében legnépszerűbb a kispályás labdarúgás és a különféle villámtornák. Követendő példa a lakótelepek közötti versenyek megrendezése: labdarúgás, asztalitenisz, kerékpár, úszás sportágakban. Ez utóbbi, a testedzésen kívül, jó alkalom a lakótelepen élők ismerkedésére, barátkozására. Könyvek — betegeknek. A pomázi Munkaterápiás Intézetben évente negyvenezer forintot költenek a könyvtár gyarapítására, a legújabb kötetek megvásárlására. veknél 6, a többieknél pedig 10 százalék alatt legyen a veszteség. Április elsejétől még egy új, nagy feladat vár a Siómé üzemre: a paksi erőmű építéséhez 423 betonkehelylapot és 410 pillért szállítanak Szentendréről. Cél: az első osztály Feszített beton nyomócsőből tavaly 25 ezer folyóméter készült a Sentab üzemben, idén 28—29 ezer a tervük. Ez azt jelenti, hogy két műszakban naponta 22—24 csövet kell gyártaniuk. S mi szükséges ehhez? Főként a technológiai utasítások pontos betartása a feszítés, a betonozás, a hydro- préselés és a gőzérlelés során. A termelési fegyelem javulása várhatóan elősegíti a jobb minőséget is. A csövek 85-92 százalékának el kell érnie az első osztályú minősítést. Várhatóan a Siómé és a Sentab üzemek 60—65 ezer köbméter osztályozott folyam- kavicsot dolgoznak fel, termelésük alapfeltétele, kapják-e időben és folyamatosan a szükséges anyagot. Az osztá- lyozó-betongyár tevékenysége tehát elősegítheti vagy hátráltathatja a többi üzem munkáját. Mit vár a gyár vezetése tőlük? A brigádtagok feladata, hogy mindig legyen elegendő kavics. Így ritkábban fordul elő, hogy változtatni kell a keverési programokat. A keverőüzemektől ugyanakkor egyenletesen jó betonminőséget várnak. Ez az egyik alapfeltétele, hogy a késztermékek első osztályúak legyenek. A váci telepen is nagy szükség van a brigádok tavalyihoz hasonló jó teljesítményére. Feladatuk 2 millió 500 ezer födémbélés- és 1 millió 600 ezer darab útépítési betonelem gyártása. Természetesen náluk sem mehet a mennyiség a minőség rovására: a födémbé- léstesteknél 6,6, a többi betonélemnél pedig 1,6—2,6 százalék alá kell szorítaniuk a termelési veszteséget. D. Gy. Parkavató előtt Megnyitás előtt az Omszki park. A Sasad Tsz traktorosai már a gyepesítéshez készítik elő a terepet. Ma alapot ásnak! Hosszú ideje vár új oktatóbázisra az MHSZ szentendrei városi-járási szervezete. Sokrétű munkájukhoz gépjármű- oktatóteremre, klubhelyiségekre lenne szükségük. A feltételes módnak hamarosan vége, ugyanis az Óbuda Tsz Hild József tervező brigádja társadalmi munkában elkészítette a Dózsa György úton épülő MHSZ-bázis tervrajzait. A jelenleginél legalább ötszörié nagyobb épület kivitelezéséhez az MHSZ országos központja kétmillió forinttal járult hozzá. A város és a járás MHSZ-klubjainak tagjai pedig sok száz óra társadalmi munkát vállaltak azért, hogy az idén, a fegyveres erők napján felavathassák az új székházat. Ma az MHSZ szentendrei vezetői és a tagság az építkezésen tölti szabad szombctját, az alapozásban, tereprendezésben, földmunkákban segédkeznek. Kevesebb zsúfolt járat Forgalomirányítás URH-ad óvevővel — A jó közlekedéshez két dolog szükséges — mondta Major Pál, a Volán 20-as Vállalat szentendrei önálló főnökségének vezetője: — igények és feltételek. A város és a járás lakóinak utazási szándékában nincs hiány. Ehhez számoljuk még hozzá, hogy Szentendre város, valamint a járás idegenforgalmi és kulturális központ, számosán keresik fel a szezonban, az ország más tájairól is. A vöröskői emléktúra-verseny idején például 20—22 ezerrel több utas kulturált szállításáról is gondoskodni kell. És a feltételek? Korszerű járművekre, modem pályaudvarra, jó műszaki adottságokra, használható utakra és nem utolsó sorban, megfelelő személyzetre van szükség. Ma az önálló főnökség 37 minden igényt kielégítő autóbusszal rendelkezik. Tavaly decembertől működik az új Munkában az új automata Karbantartás, építkezés a Márka-üzemben A Pest megyei Pincegazdaság szentendrei palackozójában a február a karbantartásé volt. A nagycsarnokban szétszedték a gépsorokat, kicserélték a hibás alkatrészeket. A régi, literes üvegeket töltő gépsorral szemben felszerelték az új NDK-gépsort, amelynek üzembehelyezésétől a termelés 25 százalékos növekedését várják. Még két újdonságot láttunk a csarnokban. Az egyik aSu- permatik NDK címkézőgép, amelynek üzembeállításával értékes munkaerő szabadul fel: ez a masina ugyanis a . habzóbor palackjaira az úgynevezett vállcímkét is felragasztja. A második változtatással a töltő- és mosógépeket kezelő munkásnők régi panaszát orvosolta a pincegazdaság: a most felszerelt termoventillá- torokkal télen is kellemes szobahőmérsékleten dolgozhatnak a korábban gyakran fagyosko- dó asszonyok. A gyárudvaron elkészült a szemét elhelyezésére alkalmas betontároló és, hogy higiénikusabb legyen a hulladékszállítás, konténereket vásároltak. Nemrégiben kezdett hozzá az Óbuda Tsz a 200 személyes ebédlő, öltöző, fürdő és orvosi rendelő építéséhez. A 10 millió forintos beruházás még az idén elkészül. E hónapra ígéri a várva várt trafóházat a Rákosvölgye Tsz, amely már többször módosította az átadási határidőt, s ezért havonta ezer forint kötbért fizet. Nagyon is meggondolandó tehát a márciusi átadás! Az új palackozó gép 3000 literes üveget tölt meg óránként autóbuszpályaudvar, jól képzett szerelők, műszakiak tartják karban a sokat futó buszokat Az úthálózat nagyjából megfelelő, de itt-ott még van javítani való. Pócsmegye- ren például egy 200 méteres szakaszt kell minél hamarább rendbehozni, hogy az új járat, amely április 1-én indul Szentendre és Surány között zavartalanul tudjon majd üzemelni. Az önálló főnökség idei tervei között szerepel az egyes járatok zsúfoltságának megszüntetése. Ez főleg a Felszabaduláslakótelepre közlekedő buszokra vonatkozik. A főnökség vezetője, Major Pál elmondta, hogy a napokban, a városi tanács, a rendőrség közlekedési szakembereivel közösen megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy ezen az útvonalon a szólóbuszok helyett hogyan lehetne csuklós autóbuszokat járatni. Ha a feltételek megfelelőek lesznek, tehát kialakíthatók a leállósávok, akkor április 1_ tői már csuklós buszok járnak a lakótelepre. A feltételekhez tartozik az is, hogy a végállomásokon, a járás területén, az autóbuszoknak legyenek megfelelő fordulóhelyeik. Pilisszántón már idén megépítik, 1 millió forintos költséggel. A helyi tanács azonban egyelőre 300 ezer forinttal rendelkezik. Az utazási feltételek még további javítása érdekében a pályaudvaron április 4-én adják majd át az új forgalom- irányító irodát, amelyet URH adó-vevővel is felszerelnek. Természetesen az autóbuszokon is lesznek ilyen készülékek, így állandóan élő kapcsolat lesz a kocsik és az iroda között. A gépkocsivezető, ha látja, hogy az egyik megállóban lényegesen több az utas, mint amennyit el tudna szállítani, akkor rádióján jelzi ezt, a forgalomirányító iroda pedig azonnal tud intézkedni. Az autóbuszpályaudvaron, az irodákban, a műhelyekben jó a munkahelyi légkör. Talán ennek is az eredménye, hogy az utóbbi időben végre megszűnt a munkahelyi fluktuáció, s a város és a járás lakód egyre elégedettebbek a közlekedéssel. K. L A beilleszkedést segítik Bár Szentendrén sok szó esik az iskolák zsúfoltságáról, mégis meg kell jegyezni, hogy az oktatási intézmények tárgyi és személyi ellátottsága jó. A városban már öt éve nem alkalmaznak képesítés nélküli nevelőt! Az intézmények szaktanári ellátottsága 90 százalék felett van. A városi tanács azzal is segíti a fiatal pedagógusok beilleszkedését, hogy szükség szerint szolgálati szobát, illetve lakást biztosít számukra. Jelenleg harminc pedagógus szolgálati hely van Szentendrén. A legújabb a lakótelepi óvoda tetőterén kialakított tizenöt pedagógus számára berendezett miniszálló. Közösen munkálkodnak A kertbarát szövetség és az Áfész A Hazafias Népfront Szentendre városi bizottsága mellett tevékenykedő Kertbarátok és Kistenyésztők Társadalmi Szövetsége együttműködési szerződést kötött a szentendrei járási Áfész- szel. Eszerint az idén közös ismeretterjesztő előadásokat, kiállításpkat, vásárokat szerveznek, s szaktoborzással növelik a kertbarátok létszámát. A megállapodás szerint az Áfész vállalta az ismeret- terjesztésben közreműködő néhány előadó tiszteletdijának átutalását, s ígérte, hogy segíti a szentendrei gazdabolt áruellátását. Az utóbbival a kertbarátok gazdálkodását segíti. Az ízbégen élők öröméra felvásárlótelepet is létesít, ahol a kistermelők, gazdálkodók gyümölcstermését átveszik.