Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-16 / 63. szám
Monoton is szükség van rá Új utak, járdák A járási székhely útjainak, utcáinak állapota, finoman szólva is, sok kívánnivalót hagy maga után. Évek óta nem jutott pénz sem újak építésére, sem felújításra, az idén viszont már elodázhatatlan a változtatás. A nagyközségi közös tanács tervében több útfelújítás is szerepei, egyebek között a Kálló esperes,-a Dobó István, a Munkásőr, a Vörös Hadsereg utcákban, s a Kifut István út egy szakaszán. A Vörös Hadsereg út bölcsőde előtti szakaszát már reiidbe tették, s hamarosan sor kerül a művelődési ház környékének rendbe- hozáisára is, hogy eltűnjék végre a térdig érő, dagadó sár. Járda épül a<z Ady utcában, a Kossuth Lajos úti Gelka szerviz és a Patyolat szalon előtt, az Állatforgalmi Vállalat portája előtti szakaszra, a Krúdy utca egy részére is szilárd burkolat kerül. Pilis Képzőművészeti kiállítás Kiállítás nyílik a szentendrei képzőművészek munkáiból március 19-én, hétfőn, a pilisi Móricz Zsigmond művelődési házban. Az érdeklődők április 8-ig tekinthetik meg. A nap kulturális programja Gyömrőn, 10-től 12-ig és 14-től 20 óráig: Családi lakóépület típusterv-kiállítás, 16- tól: a rajzszakkör; 18-tól: a magnósklub foglalkozása. Men- dén, 15-től: dolgozók iskolája, 17-től: a könyvtár nyitva tartása, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Pilisen, 10-től: logopédiai tanfolyam (a 2. számú általános iskolában), 9-től 17- ig: bútorkiállítás és -vásár, 18- tól: kismotorvezetői tanfolyam, a magnós- és ifjúsági klub foglalkozása. Úriban, 14-től: a gyermek sportszakkör összejövetele. Üllőn, 14-től: az ének-zene szakkör; 18-tól: a szakmaközi klub foglalkozása. MONOR'VIDftl P EST ME GYEI' HÍRLÁP KÜtONKIAD A. 5 A XXI. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1979. MÁRCIUS 16., PÉNTEK Tartalmas vállalásokkal Fiatalok a hősprogramért Két alapszervezef védnökségi munkája A monori járás területén a PENOMAH pilisi hizlaldájának és a MEZŐGÉP monori Vállalatának KlSZ-alapszer- vezete kapcsolódott be a KISZ Központi Bizottság húsprogramért vállalt KlSZ-védnök- ségi munkájába. Mindkét alapszervezet ifjúkommunistái sajátos vállalásokat tettek a húsprogram- védnöikség sikeréért. A pilisi hizlalda fiataljai védnökséget vállaltak a beszállított állatok beérkeztetése, falkásítása, oltása és hizlalása felett. A KISZ-tagok vállalták, hogy az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat által különböző helyekről felvásárolt és beszállított süldők fogadását a napszaktól függetlenül megoldják. A falkásítás területén, évi 50 ezer darab malac különválasztását oldották meg jó szervezéssel és mozgósítással. Az elmúlt évben a legjobb eredményt az oltás és betegségmegelőzés területén érték el. A jó munka eredményeképpen az elhullási arány a tervezett 1,39 százalék helyett 0,93 százalék volt, az így elért hasznos megtakarítás pedig közel 1 millió 400 ezer forint. Az állatok hizlalása terűletén kisebb gondok vetődtek fel, így az eredmények itt elmaradtak a várttól. A monori MEZŐGÉP Vállalat fiataljai a KISZ szervezeti keretein belül védnökséget vállaltak a Minisztertanács által kiemelt húsipari nagyberuházások határidőre történő megvalósulásához. Csatlakoztak a gyulai és szekszárdi városi KISZ- bizottságok és a mellettük működő védnökségi operatív bizottságok kezdeményező felhívásához. A gyulai húskombinát 800 féle húsipari gyártmányát kísérték figyelemmel a műszaki előkészítés első fázisától a termékek leszállításáig. A KISZ-alapszervezet sajátos mozgalmi eszközeivel segített mindig a folyamat azon részén, ahol lemaradás mutatkozott. A KISZ-tagok közül 3—5 fő állandóan részt vett a gyulai helyszíni szerelési munkákban és nagy részben nekik is köszönhető, hogy az 1 milliárd 200 millió forintos nagyberuházást tavaly augusztus 23-án, határidő előtt átad ták, és azóta folyamatosan termel. A szekszárdi húskombinát védnökségi munkája egyelőre az 1 ezer 200 féle egyedi gyártmány műszaki előkészíTermészetbarátok — munkában Megalakult a szövetség Megalakult Monoron a járási természetbarát szövetség, amelynek feladata lesz az idei túrák szervezése és lebonyolítása. Az új szövetség tervbe vette, hogy a jövőben az eddiginél jobban segítik majd a sportegyesületek természetjáró szakosztályainak munkáját. A szövetség elnöke Sass Gyula, a maglódi autós-motoros klub vezetője, titkára Horváth Istvánná maglódi túravezető lett. Levelesládánkból A patak csendes folyása mentén Vásár Monorfalván Kutatásaim közben találkoztam az Erdélyben fekvő Mo- norfalva nevével, a román szövetkezeti „Cooperation” című lapban. Különös örömmel tölt el, hogy járási székhelyünk név szerinti „testvérvárosát” megtaláltam. A vonatkozó angol nyelvű szöveget, a címet és az ottani népviseletet bemutató képet csatoltan megküldöm. Az alábbiakban közlöm a — nem szó szerinti — magyar fordítást. „A bisztricai (besztercei) hegyek között, zöld őszi gyepen, szeptember végén, Románia (Erdély) legfestőibb tartományában fergeteges tánccal ünnepelték az aratási, betakarítási munkálatok befejezését, Beszterce—Naszód földjén. A vásár első napján rendezték a monori fogyasztási szövetkezeti tagság vetélkedőjét, s ünnepélyesen kihirdették az eredményeket. A szomszéd falvak lakói behoztak mindenfajta élelmezési cikket a piacra. A helyi népesség főfoglalkozása a lábasjószág nevelése, juh, kecske, disznó és szarvasmarha eladása és vásárlása szövetkezeti szerződéssel, ök is nagy mennyiségű terméket és ele- séget hoztak a piacra, jó áron. Mindamellett ezen a kétnapos vásáron a szövetkezeti tagok beszerezték a szövetkezeti boltban a ruházatukat, lábbelijüket és a szükséges kozmetikai cikkeket. Az emléktárgyak kézműves- ipari szövetkezeti készítmények. Ezer palack Bistrita sört hű- töttek jeges vödrökben ebből az alkalomból. A hideg patak csendes folyása mentén a naszódi falvak vidám ünnepségének sokszínű árnyalatai bontakoztak ki. Az alkonyati nap meleg fénye aranyozta be a dombot ölelő mezőt, a legelő juhokat és megindult a népi táncosok forgása-pörgése”. A cikk nem említi, hogy a lakosság székely-magyar vagy román anyanyelvű-e. Ha az erdélyi Monor lakosságát nem is ismerjük, reméljük, hogy szocialista társadalmaink közös vonásai lehetővé teszik a közelebbi kapcsolatok kialakítását. Kővári József volt mendei lakos tését, technologizálását segíti. A szekszárdi húskombinát az ország legnagyobb és legkorszerűbb feldolgozó üzeme lesz, melynek átadására a jövő "év végén kerül sor. A kiemelt húskombinátok védnökségén felül az üzemi KlSZ-alapszer- vezet védnökséget vállalt a monori MEZŐGÉP Vállalat referencia vágóhídja- ként kezelt, szombathelyi vágóhídi rekonstrukció határidő és jó minőségben történő megvalósítása felett is. Az említett két KlSZ-alap- szervezet védnökségvállalása jól tükrözi azt, hogy a KISZ mozgalmi és szervezeti sajátosságai, együtt az üzemi sajátosságokkal és lehetőségekkel alkalmasak a tartalmas védnökségvállalásra. Felszner János Megváltozott a termékszerkezet Lámpa, láda, armatúra Csökkentek a készletek és a költségek A napokban tartotta meg mérlegzáró közgyűlését a Gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezet. A szövetkezet erősen megsínylette a szakmunkáshiányt, s a harmadik negyedévben már nyilvánvalóvá vált, hogy a megcsappant létszámmal az eredeti terveket nem tudják teljesíteni, ezért módosítaná kellett. Az előirányzott 26 millió 600 ezer forintos termelési értéket így is csak 25 millió 716 ezer forintra sikerült teljesíteniük. Az árbevétel elérte a 26 millió 618 ezer forintot, a nyereség az elmúlt évihez képesít 436 ezer forinttal növekedett, 5 millió 370 ezer forint volt. Az anyagmentes termelési érték kedvező képet mutat, a létszámgondok ellenére a korábbi esztendőhöz viszonyítva 102 százalékra teljesítették. Az egy személyre jutó anyagmentes termelési érték ennél is nagyobb mértékben növekedett Tavaly számos új termék gyártásához láttak hozzá, ezek közé tartozik a múzeumi lámpa, a klímaarmatúra, a gyógyszeres alumínium láda is. Megkezdődtek az előkészületek két új gyártmány, az ötven amperes töltőcsipesz és az átvezető szigetelőcsalád gyártására. Sikerült megoldaniuk a vontatványcsatlakozó aljzatok alumínium házának műanyaggal való helyettesítését, s ezzel elhárult az akadály a termék ütemszerű gyártása elől. Eredményesnek bizonyultak a takarékossági intézkedések. Az elektromos áram, a motorbenzin, a fűtőolaj és az alapanyag-takarékossági terveket túlteljesítették, míg a fogyóeszközöknél, főként a szerszámok árának emelkedése miatt ez n.em sikerült. Az állóeszköz-állomány a különböző gépi beruházások következtében egy esztendő leforgása alatt 138 ezer forinttal gyarapodott. A szövetkezet készletei 1978-ban nem növekedtek, ugyanakkor a költségeket is sikerült 916 ezer forinttal csökkenteni. Ebben nagy szerepe volt az egyre javuló anyaggazdálkodásnak és a vele kapcsolatos bizonylati fegyelem betartásának, továbbá a termékszerkezet megváltoztatásának. A bérköltség megtakarítása a létszám csökkenéséből adódott, de a bérmunkadíj, a szállítási — és kamatköltségek, valamint a kötbérek kedvező alakulása is nagyban hozzájárult az eredményekhez. A Gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezet dolgozói elmúlt esztendei munkájukért átlagosan keresetük 80 százalékát kapták meg, kiegészítő részesedésként. K. L. Az öröm gyógyít Csak a katedrától búcsúzott Száz tanítványa köszöntötte névnapján Az erdélyi Monorfalva szép népviselete Lelkes Bélát, a monori Munkásőr utcai iskola volt igazgatóját szinte mindenki ismeri a nagyközségben. Nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy idősek, fiatalok ne előzzék meg a köszönésben. A közelmúltban, betegsége miatt, kor- kedvezménnyel nyugdíjba vonult. Infarktus után — Hogyan telnek a nyugdi- jasnapoK, amiuor közíuuott, nagy mindig aktívan teve- kenykedett? — Ügy tudom, hogy az első pedagugus vagyok, aki kor- Kedvezmennyei ment nyugdíjba. De ereztem, csak ezt az egyet tehetem. A szívinfarktus után a netekig tartó mozdulatlanság, maja a fizikai tétlenség uj helyzet elé állított mondja Lelkes Béla. — Sokat setaiOK, temet nem vine- tek. Most van idom a korábban vásárolt könyveim rendezésére. Megszűntek az igazgatói beosztással járó tennivalók, többet törődhetek a két unokámmal. Betegségem akadályozott megyei tanácstagi feladataim ellátásában, ezért átadtam a helyemet. Éppen húsz évig voltam megyei tanácstag, mindig valamelyik bizottság vezetőjeként. A községi pártbizottságnak ma is tagja vagyok. — Az iskolával tartja-e a kapcsolatot? — Felüdülés köztük lenni. A volt tanítványaim és a pedagógus kollégák szeretettel vesznek körül. A gyerekek szülei is úgy tekintenek rám, mint családtagra. Névnapomon több mint száz gyerek jött el köszönteni. A múlt évi évzárón engem kértek fel a búcsúztatásra. Ez igazán megható volt. Huszonkilenc évig dolgoztam a volt iskolámban, az első tanítványaim gyerekeit is tanítottam. Ma is figyelemmel kísérem a gyerekek osztályzatát, és amikor találkozom velük, megdicsérem vagy számon kérem a jó vagy rossz osztályzatot. Na. gyón meglepődnek a gyerekek, hogy még most is figyelem a tanulmányi eredményeiket. Közeli a válás — A szülői munkaközösség tagjaival milyen volt a kapcsolata? — Csak a legjobbat mondhatom. Közösen terveztünk és cselekedtünk. Mindig egyet akartunk, a gyerekeknek emlékezetessé tenni egy-egy napot, egy-egy tájat, vagy kirándulást. Társadalmi munkára mindig sokan jelentkeztek. Nagy öröm nekem, hogy az iskola új épületénél is olyan szorgalmasan dolgoztak és oly sokan jöttek, amire 'nemigen volt még példa. — Még közeli a válás, ami igazán nem is r . A falon díszeleg a szülői munkaközösség ajándéka, a kis asztalon is áll egy díszes virágtartó, a könyveim között mutatja az időt a kollégáktól kapott szép óra. ök ajándékaik révét itt vannak, mint ahogy én is ott vagyok közztük sok évi tapaszta- | latommal. Minden jelentősebb 1 összejövetelre meghívnak és én elmegyek, mert látni, tudni akarom, ami az iskolával és az iskolában történik. — Munkája elismerését kitüntetések örzik-e? — Igen. 1957-ben megkaptam a Felszabadulás Érdemrendet, majd a Munka Érdemrendet, ezenkívül miniszteri kitüntetéseket és az úttörő- mozgalomban kifejtett tevékenységemért KlSZ-oklevele- ket. A titok — Üj öröm az életemben a két unoka, gyakrabban lehetek együtt a mérnök fiammal és a még mindig aktív pedagógus feleségemmel. Köztük lenni, köztük élni és a volt tanítványaim fejlődését látni, a legnagyobb öröm. Mint mondják, az öröm' gyógyít. Ha pedig ez így van, ez lehet a hosszú élet titka. M. F. D. Vasárnap — horgászvizsga Előadás, tréfás vetélkedő A Magyar Országos Horgász- szövetség határozata értelmében az Idén a vadászokhoz hasonlóan, vizsgát tesznek az egyesületek ifjúsági horgászai és az újonnan belépő felnőtt tagok. A járás legnagyobb egyesületében, a Monor és Vidéke HE-ben már felkészültek a beszámoltatásra. Vasárnap délelőtt 10 órakor a monori zeneiskolában az ifjúsági tagok adnak számot ismereteikről. A nem iskolás jellegű vizsga előtt összefoglaló előadás segít felfrissíteni tudásukat, s tréfás vetélkedő oldja fel az izgalmakat. Az új felnőtt tagok folyamatosan tesznek vizsgát az elkövetkező hetekben. Kulturált szórakozás Hangulatos, színvonalas műsor Jól sikerült az agrárbál A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezték Monoron az agrárbált, amelyen ismét népszerű buda-. pesti művészek adtak műsort. Szegedi Molnár Géza, Tárká- nyi Tamara, Oswald Marika és társaik pergő ritmusú, jól szerkesztett esztrádműsorában minden benne volt: paródia, operett, népdal, táncdal, humor és egy sziporkázó konferanszié. Alig akarták őket leengedni a színpadról. A disznótoros vacsorát főne követte, az önfeledt szórakozás, majd élfél után a tombola. Tóthné Fiel Mariann, a Pest megyei KISZ-bizottság titkára húzta ki a nyerőszámokat és adta át az ajándékokat: kertészeti, mezőgazdasági szakkönyveket és a fődíjat: a pezsgőt. H.