Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-16 / 63. szám
Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 63. SZÄM 1979. MÁRCIUS 16., PÉNTEK / Javul a tüdőgondozó elhelyezése Korszerű szűrővizsgálatok Betegséget okozó, káros szenvedély Az elfüstölésre váró kis rudacskákat tartalmazó doboz oidfclán felirat közli, hogy a dohányzás az egészségre karos. Az országos statisztikai adatokat figyelembe véve, Cegléden évente tízmillió cigarettát vásárolnak a boltokban, trafikokban e szenvedély rabjai. Minden dohányos évente körülbelül hétezer darab füstölni valót szív el. Sajnos, ma már jelentős számban dohányoznak a 18 éven aluliak is. Ha tilos... E kis cigarettaszámtan után említsünk meg néhány adatot a dohányzás történetéből is. Vidékünkön a „tobákolás” a török hatalom idejében terjedt el. A török szívesen dohányzott, de a magyar kato_ nák sem vetettek meg egy kis füstölni valót. A XVI. század közepén ők kezdték divattá tenni és elterjeszteni a füstkarika eregetést. Élelmes üzletemberek pedig nemsokára nemcsak a kész szárított dohányleveleket hozták be hazánkba küiföldről, hétnem termeszteni is próbálták a „dohot hányó növényt”, ahogy kezdetben a dohánypaiántát nevezték. Jó magyar szokás' szerint hazánkban akkor kezdett igazán elterjedni a dohányzás, amikor tiltani kezdték. Cegléden is, mint a többi városban, az 1667-i megyegyűlés határozata értelmében tilos volt a dohányzás „nemesnek és nemtelennek’’ is,. Sötér Tamás szolgabíró körleveléből 'tudjuk, hogy a dohányzáson rajtakapottak büntetése 12 forint vagy 40 kemény pálcaütés volt Napjainkban számtalan tábla figyelmeztet, hogy kifüggesztése helyén „Tilos a dohányzás!” Többségüknek semmi foganatja nincs. Miért e közöny? A dohányzás egész_ ségre káros voltát az orvostudományi kutatások már régen egyértelműen bizonyították. A cigarettázás idült léghurutot okoz. A dohányosok több mint harmincszor gyakrabban betegszenek meg tüdőrákban, mint a nemdohányzók. De gyakoribb más tüdőbetegségek jelentkezése is. Megnöveli jelentősen a szívkoszorúér-megbetegedések kockázatát is. Szerepet játszik az érszűkületek, gyomorbetegségek kiváltásában. A terhességük alatt dohányzó asszonyok sokkal hajlamosabbak arra, hogy kis súllyal, koraszülöttként szüljék meg gyermeküket. Még e század elején is a tüdőbetegségen lényegében csak a tüdőtuberkulózist értették. Az orvostudomány nagy eredményei közé tartozik, hogy e veszedelmes népbetegséget vissza tudták szorítani. A nagy francia orvos, Calmette dolgozta ki a tuberkulózis elleni küzdelem egyik hatásos fegyverének, a tüdőgondozóknak az elvét. Passzív dohányzás Napjainkban a tüdőgondozó intézetek munkájának arcula_ ta megváltozott. Ez tűnt ki dr. Tiszavölgyi \ Miklós vezető tüdőgyógyász főorvos beszámolójából is, amikor a kórház legutóbbi főorvosi értekezletén a ceglédi tüdőgondozó munkájának múlt évi eredményeit, gondjait ismertette. Az intézet által végzett szűrővizsgálatok száma a múlt évben meghaladta az ötvenezret A tuberkulotikus megbetegedések előfordulását tekintve javult a helyzet a gondozó területén. A nyilvántartott és gondozott tbc-s betegek száma az év folyamán több, mint 50-nel csökkent. A bakteriológiai vizsgálatok csak 23 esetben fcizonyítottak új megbetegedést. Az intézet megelőző munGanz atcmerőművi berendezések Rövidesen összeszerelik a Paksi Atomerőműhöz készülő első hazai gyártmányú, úgynevezett kazettaátrakó berendezést. Ennek segítségével cserélik majd a fűtőanyageleme., két, a friss üzemanyagot a reaktortartályban. A Ganz- MÁVAG egyik csarnokában az üzemi próbákhoz 30 méter mély aknát is fúrnak, majd a berendezést szétszedve, gondosan csomagolva a helyszínre szállítják. A Ganz-MÁVAG gépgyárban néhány hónappal ezelőtt kezdték meg az atomarőművi berendezések gyártását. Igaz, szivattyúkat korábban is készítettek, de most új típust fejlesztenek ki, amelyet már a helyszínen szerelnek. A szivattyú a Duna és a Paksi Atomerőmű között továbbítja majd a vizet. A kazettaátrakó bérendezés viszont teljesen új gyártmányuk. Az elsőt az atomerőmű I-es számú reaktorába építik be. A berendezés olyan teleszkópos kiemelő, vei felszerelt acélszerkezet, amelynek tizedmilliméternyi pontosságot igénylő munkáját beépített televíziókamerán keresztül figyelik a gépet irányító szakemberek. CEGLÉDI ÄPRO HIRDET ESEK Eladó kimért porta. Cegléd IX. kér. Bokor utca 11. ________________ Há zhelyek eladók a Szekér utcában. Érdeklődni lehet: Cegléd. Csalogány u. 23. Sza lisznyó.____________ Aj tók, ablakok, vas garázsajtó eladók. Cegléd. Retek utca 4. 1(10 négyszögöl porta a Szüret. utcában eladó. Érdeklődni: Cegléd, Csengeri utca 80. szám. __________________ Ta nya eladó 1 kát. hold földdel, ebből 350 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehel: Csicsó Sámuelné. Csemő. Dávid dűlő 5. szám. (Vett útr61 nyílik).__________ El adó Cegléd, Görbe utca 1. számú ház. (Pesti útról nyílik.) Azonnal beköltözhető ház eladó, fizetési kedvezménnyel is. Cegléd, Sövény utca 12. Cegléd, Görbe utca 14. szám alatt 800 négyszögöl szőlő f é 3be kiadó.______________ El adó Cegléd, Tükör utca 33. számú beköltözhető _ház.____________ El cserélném 2 szoba, gázfűtéses lakásomat családi házért. Válaszokat ,,Megegyezünk 104 716” jeligére kérem a HírLapkiadó Vállalat kirendeLtsé- gére Cegléd, Teleki utca_ 30._______________ Le ngyel kombinált babakocsi eladó. Cégléd, Horváth József utca 12. szám. Garázs eladó Fáy lakótelep közelében, kedvező fizetési feltételekkel. Érdeklődni: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 7—9. A ép. I. 3. Eladó ház Cegléd III. kerület Vezér utca 9. (Szűcs-telep). 526 négyszögöl hobbitelek épülettel eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd III. kerület Fűtőház utca 23. (Szűcstől ep) .__________________ Budai úton 304 négyszögöles hobbitelek, 100 db 3 éves almaiéval 6x4-es pincével, (kút Tornász szivattyúval) eladó. Érdeklődni: Cegléd, Csenge- tyűs temető, csőszház. Téglagyár dűlőben eladó két házhely, 250 négyszögöles, valamint olcsón, jó állapotban levő kétrészes gyermekkocsi. Érdeklődni lehet: Cegléd, Fecske utca 8. ‘Ház eladó. Cegléd, Széchenyi út 55. szám. Cscngeriben 500 négyszögöl szőlő eladó vagy részes művelésre kiadó. Fúrott kút van. Érdeklődni: Cegléd, Köztársaság utca 3. Icájához tartozik az újszülöttek BCG védőoltásának irányítása, majd a későbbi korokban a védettség ellenőrzése különböző érzékenységi próbákkal, szükség esetén az újraoltás. A nyilvántartott nem tbc-s eredetű, krónikus tüdőbetegségben szenvedő betegek száma viszont emelkedett. Több mint duplája a tbc-s betegeknek. E szomorú ténynek egyik oka a szakemberek szerint a dohányzás elterjedtsége. Nem értelmetlen az úgynevezett passzív dohányzás, a cigarettafüsttel szennyezett levegőjű szobában való tartózkodás sem. Kész a terv 1978-ban fontos feladatának tekintette a gondozó az ellá_ tási területén élő, tüdőasztmában szenvedő betegek korszerű kivizsgálását. Ennek érdekében együttműködtek a körzeti orvosokkal, a kórházzal és különböző szakintézetekkel. Újszerű kísérlet a mellkasi és a nőgyógyászati, onkológiai szűrés összekapcsolása. Kedvező fogadtatását a lakosság körében bizonyítja a bevezetés óta eltelt két hónap alatt végzett szűrővizsgálatok száma és eredményessége. A mai tüdőgondozó intézet már rendkívül szűk. Jelenlegi helyén nem fejleszthető, c’o megfelelő elhelyezésére és korszerű felszerelésére a terv már készeit áll, A megfelelő átalakítást^ és ’átépítési' munkák rövid időn belül megkezdődnek. B. J. Albertina Milyen az ifjúkommunisták élete? Úttörők és KISZ-tagok kapcsolatai Az albertirsai úttörők régóta jó kapcsolatot alakítottak ki a helyi KISZ-alapszervezetekkel. Kölcsönösen meghívják egymást a különböző rendezvényekre. Ezeken a fiatalok életéről, az úttörő- és KISZ-moz- galomról esik szó. A napokban a Petőfi Sándor úttörőcsapat Hámán Kató raja beszélgetésre hívta meg Balázsai Gőz Erzsébetet, a Dimitrov Termelőszövetkezet KISZ-alapszervezetének titkárát. Az úttörők arra voltak kíváncsiak, hogy ki lehet KISZ- tag, milyen a KISZ-esek élete. Beszélgettek a tanulásról, a művelődésről és a sportolásról is. A KISZ-titkár részletesen tájékoztatta a raj tagjait a termelőszövetkezetben dolgozó KISZ-tagok munkájáról, mozgalmi életéről. Az úttörők közül többen elmondták, hogy idővel ők is szeretnének KISZ- tagok lenni. Végül a Hámán Kató raj tiszteletbeli rajtaggá választotta Gőz Erzsébetet. Az ifjúkommunisták és az úttörők kapcsolatainak folytatásaként az úttörők látogatnak el a termelőszövetkezetbe és megnézik, hogy hogyan dolgoznak az ifjú kommunisták és milyen egy KISZ-összejövetel. Gebhardt Mónika, 7/B osztályos tanuló, Albertirsa A Tanácsköztársaság Cegléden Iskolai, múzeumi emlékkiállítások A Tanácsköztársaság Ceglédhez kapcsolódó eseményeiről kiállítások keretében emlékeznek meg a városban. Március 19-én, hétfőn délután három órakor a Kossuth Gimnázium könyvtárában Braun Soma és Kassák Lajos emlékkiállítását Mucsányi Jázsefné, a városi pártbizottság osztályvezetője nyitja meg. Március 23-án, pénteken délután három órakor a Kossuth Múzeumban — a nagykőrösi levéltár anyagából — A Tanácsköztársaság Cegléden és környékén címmel mutatnak be értékes dokumentumokat Megnyitót mond Biczák Péter városi köz- művelődési felügyelő. Cegléd a hazai lapokban A Népszava az országszerte megtartott szolidaritási gyűlésekről tájékoztatja olvasóit. Cegléden is több üzemben, gyárban, intézményben röp- gyűléseken tiltakoztak a kínai agresszió ellen,, s követelték a kínai csapatok azonnali kivonását Vietnam földjéről. ★ A Heves megyei Népújság munkatársa, Beregnyei István ezüstérmes borászról készített riportot. Beregnyei István évekig Cegléden is tevékenykedett. ★ A Népszabadság és a Magyar Hírlap arról a tanácskozásról számol be, amelyet Pest megye és a Nehézipari Minisztérium vezetői tartottak a gázellátás fejlesztéséről. A gázhálózat jelentősen bővül Cegléden is. ★ A Magyar Hírlap március 4_i számában Űj otthonok tízezrei — tervszerű lakásépítés címmel jelent meg cikk, amelyben a Cegléden épülő munkáslakásokról kapunk tájékoztatást. ★ A rádió 3. műsorában február 28_án Dzsesszfelvételék- ből címmel András Tamás orgonamuzsikája hangzott el. M E. VEZESS KIVÁLÓAN! Oktatóik az élvonalban Országos verseny házigazdái lesznek A sokoldalú ismeretet igénylő KRESZ- és a műszaki vizsga után izgatottan várakoztak a minap az MHSZ ceglédi székházánál az autóvezetésről számot adó tanulók. A gondos felkészítést és felkészülést egyaránt dicséri, hogy mindannyian jogosítványt kaptak. Évek óta jó eredmények jellemzik az MHSZ gépjárműiskolájának helybeli kirendeltségét. Az oktatói kollektíva kimagasló tavalyi munkája elismeréseként elnyerte a megye legjobb közösségének járó vándorzászlót. A munka- versenyt a KMP megalakulása hatvanadik és az MHSZ alapításának harmincadik évfordulója tiszteletére hirdette meg a Magyar Honvédelmi Szövetség, szocialista brigádjai részére. A megyei titkár külön elismerésben részesítette Józsa Imre kirendeltségvezetőt és dicsérő oklevelet kapott Soós Dénes, Batu József, Palásti Mihály és Horá- nyi László KRESZ-oktató. Tavaly A és B kategóriában 368 autóvezetőt képeztek és Puskával, pisztollyal Most fogtak először fegyvert Nem használják ki a lehetőséget Cegléden rendezték meg a város és a járás ifjúgárdistáinak válogató lövészversenyét Kedvező idő fogadta azokat, akik kerékpárral, motorral vagy autóbusszal a lőtér felé igyekeztek. A fák fölé magasra húzott piros zászló mutatta az utat az ide érkezőknek. az illetékteleneknek pedig jelezte: Vigyázat, éleslövészet, a tűzvonalon túli terület megközelítése életveszélyes! Combos István, a város ifjúgárdistáinak parancsnoka elmondta, hogy a néhány kimagaslóan jó eredménytől messze elmaradt az átlagteljesítmény. A kétszázhatvan fiú és lány többségének nincs lehetősége rendszeresen részt venni a lövészversenyeken, lőgyakorlatokon és sokan most fogtak először a kezükbe kispuskát. A városban kevés lehetőségük van az iskolák és vállalatok ifjúgárdistáinak önálló lövészetek rendezésére, érthetetlen miért nem használják ki a fiatalok a városi parancsnokság által szervezett programokat? A város ifjúgárdistái közül kétszáztizenegy jelent meg. A dolgozó fiatalokat egyedül a KÖZGÉP képviselte, egyetlen csapattal. A diák,ifjúgárdisták részvételi aránya dicséretes, kivéve az Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolát, ahonnan a vezető tanárral mindössze egyetlen versenyző érkezett. A járásbeli fiatalok részvétele elfogadható, ők hatvanan érkeztek a környező községekből. A városi kispuska lövészet helyezettjei: Férfi: 1. Szlávitc László, mezőgazdasági szak- középiskola, 2. Nagy Tibor, gimnázium, 3. Csicsó János, mezőgazdasági szakközépiskola Női: 1. Rajnai Pálné, KÖZGÉP, 2. GyurgyikKarolin, mezőgazdasági szakközépiskola, 3. Utasi Erika, mezőgazda- sági szakközépiskola. A városi légpisztoly-lövészet helyezettjei: Férfi: 1. Turóczi Zoltán, gimnázium, 2. Kovács Tibor, gimnázium, 3. Fülöp Lajos, mezőgazdasági szakközépiskola. Női: 1. Krizsán Gizella, egészségügyi szak- középiskola, 2. Rajnai Pálné, KÖZGÉP, 3. Gyurgyik Karolin, mezőgazdasági szakközépiskola Az összesítés alapján a legeredményesebb a KÖZGÉP, a mezőgazdasági szakközépiskola és a Bem József szakmunkásképző intézet lövészei voltak. A járási verseny eredményei: Kispuskában: 1. József Attila, 2. Urbán Kálmán, 3. Nagy Erzsébet. Légpisztoly-lövé- szetben: 1. Zsákai Imre, 2. Pintér József, 3. Pintér Béla. A legjobb eredményt elérőket bevonják a városi ifjúgárdisták válogatottjába és megkezdik a felkészülést a megyei döntőre. Bíznak benne, hogy btt lehetnek az országos lövészverseny döntőjén. S. B. •IsStóSi* Lövészet az erdőszéjen 150 sorköteles fiatal kapott náluk hivatásos jogosítványt. Mindkét, csoportnál a megyében a legalacsonyabb bukási százalékot érték el. A Vezess kiválóan! megyei és országos versenyen szép helyezéseket értek el tanulóik. A megyei döntőn a sorkötelesek között — csapatban és egyéniben — másodikak, női egyéniben és csapatban harmadikak lettek. Az országos döntőben, nagy meglepetésként, a ceglédi Rajta Jánosné első helyezést ért el. Gépjárműveiket a megyében a legtakarékosabban üzemeltették. A járásban öt gépjárműbarát szakosztály működik, társadalmi aktíváik lelkiismeretes irányításával. Ezek tevékenysége biztos alapot ad a még színvonalasabb képzéshez. Oktatóik a társadálmi munkában is derekasan helytálltak, jelentős részt vállaltak a székház előtti négyszáz méteres útszakasz építéséből, a bázison létesítendő lőtér alapozásából és az anyagszállításokból. A ceglédi gépjárműiskola szocialista brigádja most a Tanácsköztársaság hatvanadik évfordulója tiszteletére újabb munkaverseny-f elaj án.1 ásókat tett. Vállaltál^, hogy hallgatóik bukási arányszámát tovább csökkentik, s kisebb ösz- szeget fordítanak a gépjárművek üzemben tartására. További céljuk, hogy az esztendőre előirányzott 320 ezer kilométert balesetmentesen teszik meg. Nagy erőpróbát jelent, hogy megbízást kaptak a Vezess kiválóan! verseny országos döntőjének Cegléden valómegrendezésére. Ennek időpontjáig társadalmi összefogással megépítenek egy új, korszerű rutinpályát a Dohány utca mentén. Ha elkészül, még eredményesebb, sikeresebb lesz a gépjárművezetést tanulók oktatása. K. D. Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: A javíthatatlan (francia filmvígjáték). Este: Csillag a máglyán (magyar film). Vasárnap délelőtt: Güngyvirágtól lombhullásig (magyar természetfilm). A kamaramoziban : Szenvedély (svéd film). A mesemoziban: A kis hableány (japán meserajzfilm). Abony, szombaton és vasárnap: A fej nélküli lovas (szovjet film). Vasárnap délelőtt: A hegyi barlang titka (szovjet kalandfilm). A művészmoziban: Xala (Tehetetlenség) (szenegáli film). A mesemoziban: Gulliver utazásai (angol—belga rajzos mesefilm). Albertirsán, vasárnap: Városok cs évek I—II. (szovjet—NDK film). Ceglédbercel, vasárnap: A sólyom nyomában (NDK-film). Törtei, szombaton és vasárnap: Kalózok Jamaicában (angol film). k