Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

VÁCI TÖPRENGÉSEK Nein szabad feladni ÍA MŰVÉSZEK RÉSZT KÉRNEK A KÖZÉLETBŐL Évekkel ezelőtt öt, műter­mes művészlakást építettek Vácott. Két új lakás, külön műteremmel, ugyancsak kép­zőművészeké lett. Dicsérendő tett volt, Vác hagyományaihoz méltó. Most tizenöt szobrász, festő, iparművész lakja a vá­rost. Hogyan? Főleg az új be­települőkre vagyunk kíván­csiak? — Nem túl jól — válaszol­ja Nagy B. István, aki nem­csak festőművész, de a Kép­zőművészek Szövetségének vá­ci titkára is — most persze nem a lakáskörülményeinkről beszélek. t — Miről hát? Alkotó elégedetlenség ' Hosszan beszélgettünk, de nem nagyon tudok egyértel­mű választ: mi okozta, okoz­za a iráci művészek rossz közérzetét. Mert, hogy nem ér zik magukat mindannyian esz- ményien, az kiderült Nagy B. István szavaiból, lemondó mozdulataiból. Természetesen eszményi boldogságot talán sehol sem lehet találni, szé­les e hazában. Ám a fiatal, Vácra telepedett művészek esetében talán nem érdekte­len megnézni, miért fásultak kicsit? Jó. A lakás, a mű­terem nem minden. Mielőtt valaki azt a megjegy­zést tenné: mert ezeknek sem­mi sem jó! — sietek megje­gyezni: bennem legalábbis po­zitív hatást keltett elégedet­lenségük. Mert ahogy kihá­moztam beszélgetésünkből, an­nak egyik oka — hiányérze­tük. Nagy tervekkel érkeztek Vácra. Nemcsak festményeket, szobrokat alkotni jöttek. Kudarcok, súrlódások Nagy B. István: — Számunkra természetes­nek tűnt, hogy nem elefánt- csont tornyokat kaptunk, ha­nem a műtermek a város min­dennapi életéhez kapcsolnak minket. Közéletiség — ez szá­munkra nem volt frázis, való­ban tenni akartunk a város­sal, a városért. A MÓRA KÖNYVKIADÓ különös gondot fordít arra, hogy gyermekeink könyves­polcán mindig megtalálható legyen klasszikusaink egy-egy munkája. Az Este van, este van című leporelló Arany János Családi körének részleteit tar­talmazza, az Esti mosolygás Radnóti Miklós műveit. Olva­sás mellett külön felhívhatjuk a figyelmet a rajzokat készítő grafikusok: Reich Károly és Hincz Gyula munkásságára. Az utóbbi művész készítette egyébként Weöres Sándor örökbecsű köteteinek — Ha a világ rigó lenne, Bóbita álmos — az illusztrációit is. A fiata­labb évjáratú képzőművészek közül ezúttal Szyksznian Wan­da neve kívánkozik megemlí­tésre. Csokonai Vitéz Mihály Tavasz című verséhez készített a gyermeki képzeletet elindító érzékeny rajzokat. Alighanem azok közé az illusztrátorok kö­zé tartozik ő is, akik számára a láttatás a legfőbb erény, de emellett saját magukat is ad­ják. Azaz grafikusi tevékeny­ségükbe szervesen beleillesz­kedik a gyermekkönyvek raj­zainak a gondozása is. A legkisebbek szüleinek a figyelmébe ajánljuk Csukás István Erdőben jártam című verses állatmeséjét. Dicséretes vállalkozás az Osont Erzsébet verseivel és Csergezán Pál rajzaival megjelent Kedvence­ink a háziállatok című össze­állítás. De ... bármennyire is kedves a felsorolás (ki-ki néz­zen utána!), a lila gombolyag­gal játszó cica látványa azért mégis elgondolkodtató. Ha ugyanis hadakozunk az efféle falvédők és házilagos kivitele­zésű festmények ellen — a fel­nőttek egészségesebb szemléle­tű vizualitása ürügyén, akkor érthetetlen számunkra, hogy a A tárlatokon, kiállításokon kívül, melyek egy-egy alkotó hagyományos megnyilvánulá­sai, próbálkoztak különféle új­szerű kezdeményezésekkel. Tették ezt azért, hogy a kép­zőművészetek is kedveltté és — különösen az új, modern irányzatok — ismertté válja­nak a művészetekre fogékony, a zenét például nagyon sze­rető és értő váciaknak. An­kétek, műteremlátogatások, kiállítások munkahelyeken, beszélgetések — szinte mind kudarcba, érdektelenségbe ful­ladtak. Ez az oka hiányérze­tüknek. Az sajnos már má­sik oka a fásultságnak, hogy a tizenöt művész között bizony előfordulnak személyi ellen­tétek is. Amíg ezek megma­radnak belső, mondhatnánk családi keretek között — kisebb a baj. Amint azon­ban a súrlódások magánügy­ből közüggyé válnak, mert jogos, de főleg vélt sérelmek különféle fórumok elé kerül­nek, nos, ez már más kategó­ria, komolyabb figyelmet ér­demlő kóreset. Többet kell tennünk Venesz Ernő, a városi ta­nács művelődésügyi osztályve­zetője jól ismeri a bajokat. A város újabb termeket és la­kásokat épít, a gondok tehát valószínűleg szaporodnak. — Nem lehet egyik napról a másikra a helyzetet megvál­toztatni.. Talán túl korán fel­adták a művészek a harcot. Néhány rosszul szervezett és hiányosan előkészített prog­ram nem állíthatja meg azt, aki komolyan nekiindult. Nem akarom a felelősséget elháríta­ni: nekünk, a város kulturá­lis és más vezetőinek is ten­nünk, egyre többet kell ten­nünk azért, hogy az idetele­pült festők, szobrászok ott­hon érezzék magukat itt. De, Ismétlem, fez hosszú munka. — Türelem van — mondja Nagy B. István. — Szeret­nénk, ha helyrerázódnának a dolgok, ha nagyobb részt kap­nánk a város életének alakí­tásából. kiadó miért fertőzi a három éven felüliek még romlatlan ízlését, miért adja közre har­madik kiadásban is ezt a gics- cses képtáblát? Ezek után megemlíthetjük a Butuk Miska című, vidám, mu­latságos meseösszeállítást, amely az ostoba, bugyuta em­bereket állítja pellengérre. A nemzetközi válogatás nemcsak a speciális magyar oktondiak- kal ismertet meg, hanem be­pillantást nyújt egy más vi­lágba is, például miért buták az ausztráliai muaszi-halak, vagy miért ostoba egy vadász az örmény népmesében. A Hol volt, hol nem volt... so­rozat másik újdonsága Gili- trüttöt, a tündérmanót mutat­ja be. őszinteség és jószívűség körül forog a történet kere­ke; azokról szól, akik ennek jegyében élnek és gondolkod­nak, de azokról is, akik mind­ezt megszegik, s bizony pórul járnak. A SZINDBÄD ÉS A REZEDA KÁZMÉR írója, Krúdy Gyula szívesen mesélt a gyermekek­nek is. Meséinek gyűjteménye először jelenik meg könyvalak­ban Madárijesztő Manó cím­mel. Ennek az ütött-kopott öl­tözetű, százesztendős kalapú figurának a kerti kalandjait meséli el az író tréfás kedvé­ben. Az erdő életét mondja el januártól decemberig Varga Domokos Erdei esztendő című kötetében. A Földoldozó feb­ruár, a MéhröDítő március, az Ágzöldítő április mind-mind a természet szeretetére nevel. Ebben segít a szerzőnek Berki Viola grafikusművész, a könyv pompás rajzainak megalkotó­ja. Horgas Béla két könyvvel is jelentkezett. Az Amíg te alszol mesés ihletettséggel mutatja be azokat a szakmákat, ahol A váci alkotók közéleti helyzete, kezdeményezéseik kudarcán érzett bánatuk nem egyedi eset. Nagy B. István, a Képzőművészek Szövetségé­nek területi titkáraként, az egész országból hasonló tá­jékoztatásokat kap. Ez ter­mészetesen nem mentség. A váciak ráadásul abban a vi­szonylag, szerencsés helyzet­ben vannak, hogy a főváros közelsége miatt anyagi gond­jaik is kevesebbek, mint azo- ké, akik elzártabban élve, csak a közvetlen környezet mece­natúrájára, megbízásaira, vá­sárlásaira számíthatnak. — Vác nem rossz mecénás — állítja sok év tapasztala­ta és helyismerete alapján Ve- nesz Ernő —, de természete­sen mi egyedül nem tudjuk eltartani művészeinket. Gon­dolom, ezt nem is kívánják. Jogos azonban az a kérésük, hogy ha helyi nagy beruházá­sok, közterületek kialakítása­kor szoborra, festményre van szükség, nekik adjunk megbí­zást. Erre egyre inkább tö­rekszünk. — Valóban, helyzetünk fi­nanciálisán nem rossz — így Nagy B. István. — Ami pedig a többit illeti: mint mond­tam, türelem van és ezért a kezdeményezéseket sem hagy­juk abba. A kórház egyik fo­lyosóján most is kamarakiál­lításokat szervezünk. Kíván­csiak vagyunk, hogy alakul a dolog, eddig sikeresnek bizo­nyult. A. Gy. A tápiógyörgyeiek, ha a köhyvtárba veszik útjukat, úgy mondják: az új épületbe megyek. Az új épületet no­vemberben adták át. A föld­szinten van az ünnepségek megtartására alkalmas terem, a párt-, az úttörő- és a KISZ­éjszakánként Is helyt kell áll­ni. Pékekről, mozdonyvezetők­ről, orvosokról, éjjeliőrökről, szövőnőkről szólnak ezek a tör­ténetek. Olyan világba kalau­zolja el olvasóit, amelyben va­lóság és álom játékos egészet alkot. Szántó Piroska rajzai fantáziadúsítók, képileg is ki­egészítik Horgas Béla nyelvi­leg gazdagon előadott szöveg- mondását. A Nyelvöltögető Nyelvtanországba vezet el. Tudjuk, sokan legyintenek er­re, pedig ha szépen akarunk beszélni, írni, választékosán akarjuk magunkat kifejezni, akkor mindenekelőtt nyelvünk építőelemeivel kell tisztában lennünk. Horgas Béla bölcsen, derűsen, játékosan próbálja megkedvelteim Nyelvtanor­szág furcsaságait. Szól bátor, erős, titoktudó szavakról, me­zítlábas melléknevekről, a magánhangzók életéről, öt­letességéért, hasznosságáért ajánljuk minden szülő és gyer­mek olvasó figyelmébe. A SAKK A LEGŐSIBB JÁ­TÉKOK egyike, a modern korban sem vesztett népszerű­ségéből. Sőt, művelőinek szá­ma egyre nő, a gyermekek kö­rében is egyre népszerűbbé válik. Két szovjet szerző arra vállalkozott, hogy közérthető formában beszámoljon a sakk­bábokról, a játék alapvető sza­bályairól és egyes elveiről. A Grisin—Iljon szerzőpáros munkája — Sakkábécé — a gyermekek fantáziáját, logikai készségét akarja gazdagítani. Módszerük részletes leírása el­olvasható a könyvben. A koc­kás csatamező kalandjai sok gyermekben vágyat ébreszt­hetnek a játék iránt, s ezt jobb minél hamarabb kielégí­teni, mintsem visszafogni, visszatartani. M. Zs. Végső búcsú Szávai Núeidorfól Hozzátartozói, volt munka­társai, barátai és tisztelői kí­sérték utolsó útjára szerdán a Farkasréti temetőben Szávai Nándor Kossuth-díjas peda­gógust, írót, műfordítót és iro­dalomtörténészt. Az Oktatási Minisztérium, a fővárosi tanács, a Magyar Út­törők Szövetsége és a magyar pedagógusok nevében Garam- völgyi Károly oktatási minisz­terhelyettes méltatta életútját, hangsúlyozva: sokoldalú egyé­niség, nagy tudású pedagógus volt, ilyenné formálta az át­élt évtizedek minden megpró­báltatása és sikere, tehetsége és szorgalma. Budapest fel- szabadulásának első napjaitól kezdve szervezte és irányítot­ta a fővárosi iskolák helyre­állítását, a tanítás megindítá­sát. Ezekben az években nagy és lelkesítő feladatokat kapott, Budapest tankerületi főigazga­tója, majd vallás- és közokta­tásügyi minisztériumi állam­titkár lett. Aktívan részt vett az első pedagógiai főiskola megszervezésében, kidolgozta a tanügyi igazgatás egységesí­tését. Kimagasló oktatáspoli­tikus, nemzedékeket nevelő egyéniség volt, s emellett ma­gas színvonalú műfordítói, irodalomtörténeti munkássá­gával az egyetemes magyar kultúrát is gazdagította. Al­kotó tevékenységét államunk számos magas kitüntetéssel, közöttük Kossuth-díjjal ismer­te el. A Magyar Pedagógiai Tár­saság nevében Kiss Árpád, a társaság elnöke emlékezett Szávai Nándor tanári pálya­futására, volt munkatársai utolsó üdvözletét Fejérvári Gyula, a Ságvári Endre Gya­korló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója tolmá­csolta. szoba. Az emeletet teljes egé­szében a bibliotéka fóraija el. A bejáratnál tábla hirdeti a nyitvatartási időt. Éppen zár­va kellene tartaniuk, ám hogy ez nincs így, annak az oka, hogy egyelőre még nem veszik szigorúan a nyitvatartási. Időt hagynak, míg a helyiek meg­szokják az új könyvtárat. A régi egyetlen helyiségből állt, oda volt bezsúfolva a mintegy 17 ezer kötet. Most külön fo­lyóiratolvasó, gyermek- és fel­nőtt könyvtári részleg várja a tápiógyörgyeieket. Nem csoda hát, hogy a látogatottság szinte ugrásszerűen megnőtt. Napon­ta 60—70 olvasója van a könyv­tárnak. Az itt dolgozók azonban még nagyobb látogatottságra szá­mítanak a jövőben. Optimiz­musuk nem alaptalan. Egyrészt az ízléses berendezés, a pol­cokon jól áttekinthetően sora­kozó könyvek, már önmaguk­ban is hosszabb itt-tartózko- dásra, olvasásra csábítanak. A másik ok, hogy nem elégedtek meg ennyivel. Lehetővé tették, hogy az általános iskolások osztályfoglalkozásokat tartsa­nak itt. Így alkalmat adnak ahhoz, hogy a fiatalok megis­merhessék és megszerethessék a könyvtárat. író-olvasó talál­kozókat is szerveznek, melyek egyre néoszerűbbek. A könyv­tár ad otthont az Űj Tükör Klub szerda esténkénti össze­jöveteleinek is. Módot találtak a sok köz­ségben megoldhatatlannak tű­nő könyvárusításra is. Szuhay Adél, a könyvtár vezetője vál­lalta, hogy mint bizományos könyvet árusít. Közvetlenül a kölcsönző pult mellett sora­koznak a polcokon az eladó könyvek. A módszer hasznos: aki olvasni jön ide. könnyen kedvet kan a vásárláshoz. Kevés község dicsekedhet ilven szén könyvtárral, mint Tániógvörgye. De tény az is, hogy a széo bibliotéka önma­gában még nem l^nne elegen­dő ahhoz, hogy jól is működ- iön. Ehhez a fáradságot nem kímélő lelkesedés kell. és a könyvtáros szakma iránt ér­zett hivatásszeretet. Ez utóbbit bizonyítja, mint arról már la­tiunkban hírt adtunk, hogy hamarosan vasárnan délután is nyitva tart a könyvtár. K. É. Madárijesztő Manó és társai Megszerettetik az olvasást KÖNYVTÁR TÁPIÓGYÖRGYÉN HETI FILMJEGYZET Zsaru Alain Delon, a Zsaru címszereplője Roppant röviden is el lehet-1 ne intézni ezt a filmet. Annyit mondanék róla, hogy a fran­cia Jean-Pierre Melville alko­tása, a benne látható két vi­lágsztár, Alain Delon és Cat­herine Deneuve dacára, unal­mas, és rossz, valóságos paró­diája a bűnügyi filmeknek. De — bár mindez igaz — a do­log mégsem ilyen egyszerű, és nem is intézhető el ennyivel. A Zsaru ugyanis: mintapél­dány. No, nem a minősége, hanem a minősíthetetlensége folytán. Amit úgy kell érte­ni, hogy ez a film egy bizo­nyos filmtípus mintapéldánya. Azé a filmtípusé, amelyből túlontúl sok készül világ­szerte minden évben. Ezek­ben a filmekben egyetlen do­log a fontos: a várható kö­zönségsiker. Ám, ezt a sikert nem a film művészi rangjá­tól, nem a történet izgalmas- ságától, nem a technikai bra­vúroktól, nem a hátborzonga­tó rémisztgetésektől, nem a nagy szerelmi jelenetektől, nem a pompás fényképezéstől, nem a megrendítő, mély mon­danivalótól várják a film ké­szítői, hanem attól, hogy né­hány közismert, „menő” ne­vet írhatnak ki a szereplők listájára:— •••* -* - — -­A legszemenszedettebb üz­leti fogás ez, s még csak nem is valami ravasz, trükkös fo­gás. A recept olyan egyszerű, mint a rántottáé. Végy két- három filmsztárt, keverd ki­csit össze őket, süsd ki hirte­len, nagyon kevés zsíron, hogy senkinek a gyomrát meg ne feküdje, de oda se kozmáljon, és tálald valami, az ostobasá­gig banális körettel. Nos, most ez a film ponto­san ezt csinálja. Alain Delon egy fáradt, rutinié zsarut ját­szik, aki rábukkan egy bank­rabló és kábítószercsempész bandára, üldözgeti is őket, de a banda fürgébb, eszesebb, vagányabb, mint a detektív. Mivel pedig a banda főnöké­nek szeretője egyúttal a zsa­ru babája is, előáll a nagy konfliktus: futni hagyni a ban­dát, s ezzel megtartani a szép szőke barátnőt, vagy kinyírni a bűnözőket, s velük együtt sittre vágni a szép, szőke ba­rátnőt is. Senki ne kezdjen iz­gulni, a zsaru teljesen zseniá­lis megoldást választ. Kinyír­ja a bandát és megtart­ja a valóban rendkívül von­zó leányt. Na, ki hitte volina? Ezért a nyomasztóan ötlette- len slusszpoénért azonban másfél órai szenvedésre ítéli a nézőt a rendező. Ilyen lapos, vonszolva előreténfergő cse- lekményű, izgalommentes bűn­ügyi filmet nem nagyon lát­hattunk mostanában. Az ideg­tépő jelenetekre jellemző pél­da — csak egyet, de száz ilyen van —: a főrabló átöl­tözését, majd visszaöltözését overallból háziköntösbe és fordítva — egy expressz vé- I céjében — kétszer nézhetjük j végig, összesen mintegy tíz perc időtartamban. Ha a Zsa­ru tornácipő'béf űzési oktató­film lenne, e fenti jelenetek ellen mit sem szólnánk. De nem az. Hogy akkor miért vállalta el a két sztár a főszerepeket, a zsarut és a tág szívű szép rosszlányt? Nagyon egyszerű a válasz: mert — feltehetőleg — igen csinos gázsit kaptak a kamera előtti megjelenésért. Színészi játékot, átélést, ala­kítást ez a film nem igényelt tőlük, a zsebpénz meg jól jött. Hurrá, nyaralunk! A torlódó moziműsor né­ha kiszorít igen figyelemre­méltó filmeket is az ismerte­tésekből. így maradt ki eddig a filmjegyzetekből E. Klimov szovjet rendező immár tartós filmművészeti rangra emelke­dett filmje, a Hurrá, nyara­lunk! Ez a film 1964-ben ké­szült, nem sokkal azután ná­lunk is bemutatták, most te­hát felújítás. De oly sokan vannak, akiknek új film szám­ba megy, hogy már csak ezért is érdemes beszélni róla. No> meg azért is, mert a Hurrá, nyaralunk! kitűnő film. Kevés ártalmasabb dolog van, mint amikor ostoba, te­hetségtelen felnőttek elront­ják, tönkreteszik a gyerekek gyerekkorát. Klimov éppen ez ellen tiltakozik egy rendkívül humoros, jókedvű, ugyanak­kor felháborodott és dühös szatirikus alkotásban, amely az orosz és szovjet szatírairo­dalom legjobbjainak nyom­dokait követi. A helyszín egy úttörőtábor, ahol egy szűk­agyú, begyöpösödött bürokra­ta a táborvézető, s ebből ki­folyólag a tábor inkább ha­sonlít egy lelenctelepre, mint- vidám, önfeledt, kedves és ér­telmes úttörők kötetlen, jó­kedvű, derűs élményt nyújtó táborozására. Ebből a táborból csak megszökni lehet, vagy pedig megszervezni benne — a táborvezető dacára, az ő háta mögött — a külörmyara- lást. A film bátran él a külön­böző stiláris eszközökkel; né­hol a stilizáltságot, a mesés elemeket is alkalmazza, más­hol a klasszikus filmburleszk elemeit, ismét máshol a jel­lemkomikumot — az összha­tás mégis egységes, kerek. S ez a film a felnőtteknek is tanulságos, mert hiszen a tá­bor egyben modell is: a bü­rokratáktól, a lélektelen hi­vatalnokoktól gyötört „felnőtt” társadalom is ráismerhet egyes jeleneteiben önmagára. S ez aligha véletlen, aligha Klimov szándékai ellen való. Egy különleges nap S egy különleges film. Szé­piabarnában tartott tónusú, 1938-as híradófelvételek ve­zetik be: a képsorok a Duce és a Führer, Mussolini és Hitler találkozásának esemé­nyeit örökítik meg, azt az eu­fórikus örömünnepet, mellyel Róma fogadta a náci vezért. S miközben az egész város ki­vonul a díszszemlére és a rá­dió is szünet nélkül harsogja a tudósítást a felvonulásról, egy óriási, rideg bérházban, egymásra talál egy hatgyere­kes, de még mindig szép és vonzó asszony, és egy éppen a deportálására váró homo­szexuális férfi. Félszeg, fura, groteszk, kínos kapcsolat, de mégis emberi, kapcsolat egy embertelenül rideg, sze­mélytelenül agyondresszírozott világban. A film tulajdonkép­pen kamaradráma, hiszen jó­szerivel csak ez a két szerep­lője van. Alakítóik viszont — Sophia Loren és Marcello Mastroianni — egészen kiváló színészi munkát nyújtanak. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents