Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)
1979-02-21 / 43. szám
Subát készítenek a vérségiek A vérségi felsős napközisek zöme minden délután suba- készítésre fordítja szabad ideje jelentős részét. A szőnyegek majd osztályuk falát díszítik. Nőies f ogla latosság ró 1 lévén szó, azt hihetnénk, hogy a fiúk ügyetlenebbek, a valóság azonban rácáfol erre. Az egyik legjobb kézimunkázó Takács Tibor látható képünkön Czakó Ágnes és Szajlai Erika társaságában. Bene Mihály felvétele Vesztes nem volt Túrái diákok vidám vetélkedője Napok óta folyik az előkészület a labdarúgó és a kézilabda szakkörben azért, hogy jól sikerüljön a nagy sport- vetélkedővel egybekötött vidám farsangi összejövetel. Mondanom sem kell, hogy az előkészületek egy része abban merült ki, hogy a vetélkedőre benevezett fiú focisták és leány kézilabdázók lázasan kutatták a lexikonokat és sportkönyveket, szorgalmasan gyűjtögették az olimpiák történetét. De volt egyéb feladat is: a lányoknak el kellett készíteniük a soha nem látott és ízlelt finom szendvicseket, süteményeket, a fiúknak pedig a terem feldíszítéséről és az egyéb technikai feltételek megteremtéséről kellett gon- goskodniuk. A nagypályások elsők lettek Egvik szakkör sem akart lemaradni, hiszen eddig sohasem maradtak le a nagy versenyeken sem. Várkonyi József testnevelő tanár a két labdajáték-szakkör vezetője több mint három évtizede dolgozik a túrái iskolában, munkáját sok szép fővárosi, járási, megyei, sőt országos eredmény is fémjelzi. A legbüszkébb mégis arra a pár évvel ezelőtti kispályás csapatára, amellyel az úttörő- olimpia országos versenyein ezüstjelvényt szereztek. A csillogó medália mellé egy nagy értékű trófeát is hoztak magukkal, a legsportszerűbb csapat díját. De a közelmúlt eseményeiről is érdemes szót ejteni. A múlt évben a leány kézilabdacsapat járási arany- és ezüstjelvényes lett, a kispályás focisták pedig járási első helyet és megyei területi második helyet szereztek. Már az idei év is hozott eredményt: a nagypályások elsők lettek a járási területin, a kispályások pedig 5-0-ra verték meg a kartáli iskola csapatát. Gyors, precíz Várkonyi József mindezek ellenére most is izgul egy kicsit. Hogy a vetélkedő teljesen sportszerű legyen, ő maga állította össze a kérdéseket, s csak az utolsó percben kapta kézhez Kuthy Marika, a játékvezető. De hát ő is ké- zilabdás, és a fiúk óvhatnának, ha netalán előbb tudott volna róluk. Gyorsan peregtek a kérdések, de nem késlekedtek a versenyzők a válaszokkal sem, majd kiestek a pádból, hogy egymást megelőzve helyesen feleljenek. Előbb az olimpiák története elevenedett meg a kérdések kapcsán, majd a labdajátékok szabályairól, hazánk kimagasló versenyzőiről kellett pontosan és részletesen beszámolni. Mindkét csapat maximális pontszámot szerzett annál a kérdésnél, amely afelől érdeklődött, hogy mikor nyert világbajnokságot a magyar kézilabdacsapat. Még a játékosok nevét is azonnal felsorolták. Ugyanúgy gyors és preciz volt a felelet arra a kérdésre, hogy hány olimpián nyert hazánk aranyérmet labdarúgásban és mikor lett világbajnok a magyar vízilabdacsapat. Megszólalt a zene A vetélkedőt a sárga mele- gítős lányok nyerték meg 52-49 arányban, a zöld melegítés fiúk előtt. Vesztes azért nem volt, mert mindkét csapat finom csokit kapott teljesítményéért. A vetélkedő után megszólalt a zene, s elkezdődött a diszkó. T. P. Meghalt Gáli Imre A gödöllői Petőfi Sándor általános iskola nevelőtestülete, pártszervezete és tanulóifjúsága mély fájdalommal tudatja, hogy Gáli Imre, szeretett kartársuk, elvtársuk, tanáruk rövid szenvedés után, életének 60. évében váratlanul meghalt. Az iskola és a városi tanács művelődési osztálya az elhunytat saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. VI. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM 1979. FEBRUÁR 21., SZERDA Alapos felkészülés Hagyományos és új módszerek Alaposan felkészültek a Vöröskereszt járási aktivistái a múlt évi feladatok végrehajtására. Hatvan alapszervezeti, nagyközségi és nagyüzemi titkár vett részt azon a bentlakásos tanfolyamon, amelyet Királyréten tartottak, s ahol megyei és járási vezetők irányításával dolgozták fel az V. kongresszus, a megyei és a járási küldöttértekezlet határozataiból adódó tennivalókat Elmarad a kor színvonalától Tavaly is jelentős helyet foglalt el munkájukban az idősekkel való törődés, az ifjúság egészségügyi nevelése, a hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás. A helyes szemlélet kialakítását a követendő egészségügyi szokások elterjesztését a betegségmegelőzést, a lakosság egészségkultúrájának javítását sokféle formában szolgálták. A hagyományos és már-már túlhaladott előadások mellett lehetőséget teremtettek kötetlen beszélgetésekre, s olyan összejövetelekre, amelyeken diákkal, fotókkal igyekeztek aktivizálni az érdeklődőket, elősegítve a hallottak, látottak mélyebb elsajátítását. Az egészségügyi heteket, hónapokat is igyekeztek úgy megszervezni, hogy minél érdekesebbek legyenek, minél szélesebb rétegeket mozgósítsanak. Kiemelkedő sikert hoztak a tá -''lkozási és higiéniai kiállítások. A régóta dívó fogászati hónap eseményeibe a tanulóifjúságon kívül bevonták a felnőtteket is. Alkalmazkodnak az ifjúság életritmusához is. Az akció- programokat versenyekkel, báb- és nyomkereső játékokkal színesítik. Az általános és középiskolákban a csecsemőgondozásra és a családi életre felkészítő tanfolyamokat is vetélkedőkkel fűszerezik. Járásunkban jelentős réteget képviselnek a cigány lakosok. Köztudomású, az ő életvitelük még messze elmarad a kor színvonalától, saját lehetőségeiktől is. Körükben a tudatformálás az elsőrendű és egyáltalán nem könnyű feladat. Vöröskeresztes aktivistáink nagy erőfeszítéseket tesznek minden lépésnyi előrehaladásért. Ajándékok az idős embereknek Nagyszerű munkát végeznek Isaszegen, ahol elsőként hozták létre a cigány alapszervezetet, s jó néhány analfabétát tanítanak meg a betűvetésre. Kerepestarcsán is rendszeresen látogatják a cigány lakosokat, egészségügyi előadásokat szerveznek számukra. A helyi vezetőség cigány- ankétján csaknem kétszázan jelentek meg. Valkón cigány kismamaklub működik, Do- monyban, Erdőkertesen, Túrán az előadások hoztak eredményt. Az idősekkel való foglalkozásnak két formája alakult ki. Az egyiket patronálásnak nevezik, ami abból áll, hogy rendben tartják a gondozott lakóházát és környékét, bevásárolnak, ebédet visznek neki, ünnepnapokon köszöntik. A másik a házi szociális gondozás, amely mindennapos ápolást is jelent. Négy szociális otthon és egy idősek napközije működik területükön, az itt élőket is rendszeresen felkeresik a vöröskeresztesek. Megrendezik az idősek hete a közlekedésben című sorozatot, a közlekedésbiztonsági tanács tagjai ilyenkor előadásokat tartanak. Alkalomszerűen műsorokkal, ajándékokkal is kedveskednek az idős embereknek. Nagy és felesleges terhek A környezetvédelemben, ami ezúttal a tisztasági mozgalmat, a közegészségügyi viszonyok javítását jelenti, még nem sikerült kialakítani a leghatásosabb munkastílust. A házról házra járás és értékelés nagy és felesleges terheket ró az értékelő bizottságokra. Az aktivisták véleménye: inkább a közegészségügyileg elmaradott területek ellenőrzése, az utcák, terek virágosítása legyen a feladatuk. Járásunkban 81 vöröskeresztes alapszervezet működik, az ő egyéves munkájukat foglaltuk össze röviden, amit a napokban a járási vezetőség is értékelt, s meghatározta az idei feladatokat is. K. Úttörők Táborozási program Jóllehet még nagykabátban járunk, de a kijelölt úttörő- vezetők már a nyári táborozások tervezésének összeállításán törik a fejüket. Valter Meny- hértné ■ vérségi csapatvezető, a megyei vezetőképző szak- bizottság tagja, rendszeres táborvezető, s ezért nagy tapasztalatokkal rendelkezik. Az idén két programot is tervez. Az egyik o megyei rendezésben sorrakerülő egyhetes felnőtt rajvezetőképzés munkamenetét tartalmazza, amelyet Zamár- din tartanak. Ennek a tábornak az a feladata, hogy a leendő rajvezetők, részben képesítés nélküli, másrészt tavaly végzett vagy az idén végző pedagógusok megismerkedjenek új feladatkörük munkastílusával, az eredményesnek bizonyult módszerekkel, s olyan gyakorlati tudnivalókkal, mint például a rajterv készítése, rajfal összeállítása, naplók vezetése. Járásunkból minden esztendőben sok pajtás tölt tíz napot a balatonlellei úttörőtáborban. Készül az ő programjuk is, Valkony Antal, a táborozási szakbizottság vezetője és Valter Menyhértné dolgozza ki percnyi pontossággal. GALGAMACSA Jelmezverseny Nemcsak Galgamácsáról, hanem a környező falvakból is sok fiatal érkezett a községi KISZ-szervezet rendezte farsangi jelmezes bálra. A jó kedvű mulatságon nemcsak az ötletes jelmezeken, hanem fánkevöversenyen is szórakozhattak a résztvevők, akiknek a mátyásföldi zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A hét végén, vasárnap minden bizonnyal hasonló sikert arat az általános iskolások farsangi bálja, amelyen a legérdekesebb jelmezek készítői jutalomban részesülnek. * SPORT —5PORT —SPORT —SPORT —SPORT A téli spartakiád döntői Visszavágó mérkőzést játszott a Galgamácsai Tsz SE sakkcsapata a szovjet Vémpel SC-vel. Az első találkozón, Galgamácsán a hazaiak fölényes győzelmet arattak, a visszavágón azonban meg kellett küzdeniük minden pontért. A Tóth András, Vezér Itt ringott bölcsőjük Vidékünk hírneves szülöttei Sok, ma is ismert, a maga korában neves személyiség született vidékünkön, más részüknek feledésbe merült a neve. Munkásságuk azonban okvetlenül megérdemli, hogy az irodalomtörténészeken és a szakirodalom ismerőin kívül a szülőföld népe is tudjon róluk. Szemere Pál neve ma sem ismeretlen az olvasók' előtt. A nagyszerű írónak, kitűnő esztétának Pécelen ringott a bölcsője. Eredetileg jogot tanult, ügyvédi oklevelet szerzett, gyakorlatot azonban nem folytatott, ahelyett a gazdálkodást választotta. Költeményei tanító célzatúak, szonettjeiben bölcselkedő gondolatai fogalmazódtak meg. Első verseskötete Alkalmi versdarabkák, a második — s egyben utolsó — Poétái zsengék címmel jelent meg. Irt színdarabot is, esztétikai kérdésekkel foglalkozó dolgozatainak kiadására viszont csak 1928-ban került sor. Élet és Literatúra címmel 1828-ban folyóiratot indított, 1833-ban Muzarion néven folytatta. Kazinczy Ferenc egyik leghívebb tanítványa volt, s mint lelkes nyelvújító, több olyan szót alkotott, amit ma is használunk. Barátjával, Kölcseyvel együtt adták ki 1815-ben a Felelet a Mondo- latra néhai Bohógyi Gedeon úrnak című híres vitairatukat a nyelvújítás védelmében. Ezt megelőzően járt a Himnusz írója Pécelen, amikor is a Veresegyházon élő Fáy Andrást is meglátogatták. Szemere Pál felesége, Szemere Krisztina, ugyancsak írogatott. Munkái — mesék és versek — Képlaki Vilma név alatt láttak napvilágot különböző folyóiratokban. Petőfieskedők Közgazdasági íróként tartják számon a szakemberek Pe- terdy Gábort, aki 1817-ben született Veresegyházon. Jogot tanult, majd ügyvéd lett. A szabadságharc idején Székes- fehérvár polgármestere. 1848 szeptember végén népfelkelést szervezett, és sikerült lefegyvereznie Jellasics székesfehérvári helyőrségét. A szabadság- harc bukása után emigrált, visszatérése után letartóztatták, de szabadulása után egyre jelentősebb beosztásba került, miniszteri tanácsosként ment nyugdíjba. Tanulmányai kötetben nem jelentek meg, csak szaklapokban. Petőfi költészetét még életében, de halála után is szép számmal megpróbálták utánoznia E petőfieskedők közé tartozott Kuliffay Ede is, aki 1839-ben született Galgamácsán. Papnak készült, tanulmányait a bécsi Pazmaneum- ban végezte 1856—58 között. Élethivatásával kapcsolatos elképzeléseit azonban feladta, s 1859-ben már a pesti egyetemen joghallgató. Utána az Idők Tanúja című lapnak lett a munkatársa, később pedig Vahot Imre Napkeletiének a segédszerkesztője. 1877 —79 között a Magyar Hírlapot szerkesztette. Versei két kötetben jelentek meg: Fehér rózsák és Szentelt koszorú címmel. A versírás mellett elbeszélések, színdarabok, operaszövegek fordításával is megpróbálkozott. Írónő volt felesége, Beniczki Irma is, akinek számos pedagógiai, ismeret- terjesztő munkája, regényfordítása látott napvilágot, és szerzett számára hírnevet, népszerűséget. Érdeklődése középpontjában a nő állt, amit bizonyítson két regényeim: Lapok egy szép nő naplójából, Egy emancipált nő. Közművelődési egyesület Aszódon, 1849 decemberében született Darvai Móric. Matematikát és fizikát tanult Pesten, emellett nyelveket, majd angolból, franciából és olaszból forditott magyarra. Többek között Beecher-Stowe Tamás bátya kunyhóját is. Négy önálló könyve jelent meg. Kor- társasa gödöllői születésű Erdélyi Gyula szegedi hivatalno- koskodása után kizárólag az irodalomnak szentelte életét. Elbeszéléseket, tárcákat, regényeket írt. Az utóbbiak közül A medve és Az utolsó isten tarthat számot érdeklődésre. S mint Darvai és Erdélyi kortársát, itt említhetjük az ugyancsak aszódi származású Keleti Ferencet, aki az Ügyvédi Közlöny egyik életrehívója és vezércikkírója volt. Az előbbiektől később, 1868- ban született Hevesi Simon. Az aszódi származású rabbi és vallásfilozófus verseket is írt, melyek 1904-ben Elbeszélő költemények címmel jelentek meg csokorba gyűjtve. Az ő kezdeményezésére alakult meg az izraeliták közművelődési egyesülete. Szaktekintély A múlt század második felében hárman is jelentős hírnévre tettek szert járásunkból. Az egyik a péceli születésű Neményi Ambrus, aki újságíróként futott be szép pályát — legjelentősebbek talán a történelmi témájú írásai —, a másik a galgamácsai származású Rodiczky Jenő, akit gazdasági szakíróként tartanak számon. Sokoldalú ember volt: agrártörténeti kutatásokkal foglalkozott, felhívta a figyelmet a szántóföldi kísérletezés fontosságára, személyében a juhtenyésztés és a gyapjúismeret nemzetközi hírű szak- tekintélyét tisztelték. Írásai is ezt a témakört ölelik fel. A harmadik, Perényi József, Aszódról indult el. ö zoológus lett. Számos jelentős szakkönyv mellett szépirodalmi művek írásával is megpróbálkozott, ez utóbbiak azonban jelentéktelenek- Több hasznos találmánnyal segítette a földművelést és a rovarirtást. Érdekességként említhetjük meg, hogy gyógyászati rögzítő folyadék és mikroelektronké- szülék viselte a nevét. A körkép természetesen nem teljes, kimaradtak például azok a neves emberek, akik még a múlt században születtek ugyan, de munkásságuk már a századra esik. Bene Mihály György, Pesti László, Németh Ferenc, Csordás András és Molnár Pál összeállítású csapat, a tartalék játékosokkal, Filó Jánossal és Majer Pállal 7-5 arányban győzött. Ez a mérkőzés is jól szolgálta a vasárnap kezdődő csapatbajnokságra való felkészülést. Az első bajnoki összecsapást, a megyei II. osztályban az újonc Aszódi Spartacus SE együttesével vívják Aszódon. A két járásbeli mellett még három csapat szerepel a bajnokságon. A Malinovszkij SE az ócsai VOSE-vel játszik, a hévízgyör- ki Tsz SK és a Tudai VM egymással találkozik. ★ Két téli tömegsportverseny döntőjét is megrendezik hamarosan Gödöllőn. Szombaton, február 24-én a MEDOSZ téli spartakiádjának járási döntőit tartják az Agrártudományi Egyetemen, március 4-én, vasárnap, az Árammérőgyárban az asztaliteniszezők, a járásivárosi testnevelési és sportfelügyelőség termében a sakkozók mérik össze tudásukat. ★ A járási-városi testnevelési és sportfelügyelőség asztalitenisz-csapatbajnokságot szervez. A járási bajnokságban valamennyi egyesület benevezheti férfi- és női szakosztályát. Jelentkezni március 31rig lehet a sportfelügyelőségen. A járási bajnokság győztese jövőre a megyei I. osztályban indulhat. ★ Versegen is sakkbajnokságot rendeztek a hét végén, amelyen tizeneggyen vettek részt. Nem nagy a szám, de ha figyelembe vesszük, hogy a községben évek óta ez az első próbálkozás e sportágban, sikerről beszélhetünk. Az izgalmas összecsapások még nem hoztak végeredményt, a játszmák egy része és az eredményhirdetés vasárnapra maradt. Eddig Szabó István bizonyult a legjobbnak nyolc győzelemmel egy vereség ellenében, őt Kapuszta László követi hét győzelemmel és hét vereséggel, míg a harmadik helyen Tassy József és Papp Sándor áll 6—6 győzelemmel, * i