Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
Úton, útközben (Monológ) Németh Eridre rajza Nagyon szépen köszönöm, hogy tegnap este egészen hazáig hoztál. Ne haragudj, amiért tegezlek, gondolom, olyan idős lehetsz, mint a fiam. Minden fiatal fiúban őt látom. Ti, cementesek, sóde- rosok, akik Vác— Budapest között jártok, mindig segítettetek rajtam. Sokszor állok az úton, fázom, fáradt is vagyok. Valamelyiktek mindig felvesz. Ha ti. nem lennétek, ki kellene lépnem a munkahelyemről. Sajnos, olyan rossz mifelénk a közlekedés. Mondtam is már a főnökömnek, elmegyek. Nem bírom ezt az ingázást. ö tudja, hogy csak mondom, de egyelőre nem tehetem. Nagyon kell a pénz, és szeretek is ott lenni. Jólesik bemenni a meleg műhelybe. Főleg ilyenkor, amikor már kint hideg van. Bemegyek, a kemence mellett jól átme- legszém, Beszívom a piruló kenyerek, ropogós pogácsák jó illatát. Itt igazán nem kell éhezni. Képzeld, a kemence szélén megsül a hús. Láttad volna,' amikor a tmk-s srác kalapácsával vertem ki a fokhagymásszeletnek a húst! Észrevette, elkezdett kiabálni. Anyus, mit csinálsz? Nyugi, szakikám, rögtön kész lesz, kapsz belőle. Olyan illat lett a műhelyben, még a walesi herceg is megnyalta volna a száját. A főnökeim is rendesek. Ugye, érted? November 7-én utalványt kaptam, vehetek érte szép könyvet vagy hanglemezt. Hát ilyen a munkahelyem. A munka nehéz, de a fizetés elfogadható. Bevallom, kétszer vitáztam eddig pilótával. Évekkel ezelőtt még jóval fiatalabb voltam. Egy nyári éjszaka felvett egy kamionos.' A sződligeti erdő mellett megállt. Határozottan kijelentette, letáborozunk. Tudod, a kamionban szinte kész a fekvőhely. Meleg volt. Rajtam egy lenge ruha, mintha semmi se lett volna. Jól megnéztem magamnak a tagot. Istenemre! Jóvágású, jóképű, göndör férfi volt. Korban is hozzám illő. Fü- työrészve ágyazott. Behúzódtam a sarokba. Mire felém fordult, kezemben volt a kés. Nem kiabáltam. De megérezte, hwgy a kést tudom, és ha kell, használom is. Ne nyúlj hozzám, mert leszúrlak! Megrökönyödött. Aztán kihúzta magát, rábeszé- lően suttogta: Tedd le a kést! Mi kifogásod van ellenem? A kést nem tettem le. Semmi kifogásom ellened. Csinos fiú vagy. Tetszel. Értelmes embernek is kell lenned, különben nem lehetnél kamionos. Feltételezem rólad, hogy az ágyban sem vagy hülye gyerek. Lefekhetnék veled nyugodt szívvel. Szabad, független nő vagyok, de most jól figyelj ide. A nap 24 órából áll. Ebből 19-et na. gyón nehéz fizikai munkával töltöttem el. Aludni, aludni szeretnék! Végre kipihenni magam. Ha most nem Te, hanem a tévéből az Angyal lenne itt, az sem kellene. Hol dolgozom? Konyhán. Dunakanyar, szezon. Nagy a hajtás. Nem jött be a leváltom. A séf nem engedett haza. Otthon is rengeteg a dolog. Nagy a kert. Az idén sok eper van. Szedni kell. A kapálás is a nyakamon. És mindent egyedül. Nincs senkid? De, egy fiam. Most katona? Neked katona fiad van? Nem is gondoltam volna. Nagyon fiatalon szülhettél? Igen, mindig azt hiszik, az öcsém. Visszaült a volánhoz, indított, közben hátraszólt. Hol laksz? Hazaviszlek. Ne félj! Elnyúltam, mint egy béka. Talán már alva mondtam. Az elágazásnál fordulj jobbra. A dombon látszik egy kicsi, sárga ház. Előtte sok virág. Ott tegyél le. Beta- karódzom a kabátoddal, nem baj? Egyszer majd eljövök hozzád ep- részni. Ezzel otthagyott. Nem láttam töbhet. Eltelt pár hét. Főzni akartam, de nem volt mit. A telepünk, ahol lakunk, üdülőtelep. szélen. Nézegetem a kocsikat. Igaz, hogy porszemnyit sem értek hozzájuk. Ha nekem azt mondod, egy sült krumpli van benne és az hajtsa, azt is elhiszem. Most kinevetsz, ugye? Ismerős jön. Rám Törökbálinti részlet Hentesünk, az nincs. Kiálltam az útra. Valamelyik kocsi csak bevisz a Földváry térig. Ott már van hentes, öt percig sem vártam. Csikorogva fékezett mellettem egy sóderes. Kiszólt a vezető, szállj be. Háta mögött felakasztva lógott a ruhája.1 Sötét öltöny, elegáns cipő, hófehér' ing. Jó kedvem volt. Elkezdtem ug- ■ ratni. Mi az, haza sem mész átöl- [ tömi? Estére csajozol? Na, nem csa- jozom, ha leteszem a kocsit, temetésre megyek. Egy barom újgazdag mazsola miatt kellett meghalni egy nagyon jó havernak. Gombóc nőtt a torkomba. Ki volt az? Ismertem? Biztos, nézz a jobb kezed fölé. Ó, te szomorú élet! Fekete szalaggal át. kötve az én eprésző pilótám fényképétfújta a szél. Nem akartam sírni. Itt, a hentes előtt tegyél le. Mire visszaérsz, bevásárolok. Haza kell vinned. Nagyot nézett, de nem szólt semmit. Behívtam a kertbe, szedtem égy nagy csokor rózsát. Vidd el a temetésre. Tedd a sírjára. A másikat csak kinevettem. Hólyagfejűnek hívtuk már az iskolában is. Egyszer a vizsgán megkérdezte tőle a tanfelügyelő. Hogy hívják a váci püspököt? Az egész osztály súgta neki: dr. Péteri József. Végre kinyögte, dr., Péteri Péter. Erre kitört a hahota. Nem értette, miért mosolygok, amikor behúzódott a kocsival a földútra. Kioltotta a lámpákat. Pózolva pöccentette felém a cigarettát. Ne izgasd magad, hólyagfejű! Tudhatnád, hogy nem cigizek. Már az iskolában is mindig cigi volt nálad. Biztosan elborította az eszedet a füst. Azért ültél mindig a szamárpadban. Látom, nem sokkal lettél okosabb. Elárullak a feleségednek. Te, te, kőkapuszájú, hogy a fenébe? Csak most ismerlek meg. Mentsen ég a te szádtól. Segítek emlékezni, jó? Elfelejtetted a verést, amit az öreg Karsai igazgatótól kaptál a cigi miatt? Akkor is én voltam a vigyázó. Dohogva csúfolódött. Per. sze, az osztályban mindig a legjobb tanuló volt a vigyázó. Ne jártasd a szád, mert rád uszítom a feleséged. A Hétkápolna előtt kiszálltam. Céklavörös képpel nyöszörgött utánam. Ugye, nem árulsz el Ancsának? Aludj nyugodtan, hólyagfejű. Látod, mindössze ez a két pilóta akart eltéríteni. A többieknél szinte már családtag vagyok. Elmondják a gondjaikat. Az egyik építkezik, a másik lakásra gyűjt, a harmadiknak fáj a gyomra. A negyediknek már megint lányt szült az asszony. Én tőlük kérdezem meg, hol mit lehet kapni. Míg el nem felejtem, nem tudsz valahol eladó búvárszivattyút? Nagyon kellene, nekem. Ha tudsz, azonnal szólj. Ha nem kell nagyon sietnem, szeretek álldogálni az útdudál. Int, gyere, elviszlek. Néha bolondozok is velük. Nem érdekelsz. Nem téged vártalak. Ha nem tudnád, van saját pilótám. Jó szálas, méghozzá barnába. Öt várom. Ilyenkor vissza- tromfolnak. Szegénykém, mekkorát csalódtál. Az a szívtipró barna az előbb vett fel egy miniszoknyást. Erre én felháborodom. A annyais- tenit! Adok én neki, csak jöjjön haza! Hogy ne szigy- gyam az anyját, hiszen én vagyok az. Igazad van, Ferókám. Légy szíves, vigyél el. Tudjuk, hogy a búza között konkoly is van, azt is tudjuk, hogy a sok becsületes, segítőkész gépkocsi- vezető között akad bizony egy-két sötét figura is. Sajnos. De a többség rendes, komoly munkásember. ök vannak többen. Ez a lényeg. Még egyszer nagyon köszönöm neked és a többieknek is a segítséget. Vigyázz nagyon magadra. Reggelenként már síkosak az utak. OLÁH VERONIKA Divat és társadalom Mi az oka annak, hogy a társadalmi jelenségekkel foglalkozó tudósok, művészek általában nem kerülték meg a divat problematikáját? Értelmezték csak az öltözködésre szűkítve, vagy tágították, mint az emberi együttműködés egészére vo_ natkozó szociálpszichológiai jelző, rendszert. A divat elsősorban nem stílusprobléma, hanem sajátos társadalmi szabályozórendszer, többé-kevésbé önállósult szociális intézmény. Az emberek közötti csereviszonyokban nem pusztán szükségletet kielégítő „javak" közvetítődnek, hanem egyúttal az emberek gazdagságát — vagyoni és szélesebb társadalmi pozícióját — kifejező presztízsjellegű „divatjavak” is. Később azután a divatjavak már nem csupán megjelölik, hanem megkülönböztetik fogyasztóikat: a divat- tárgy kiemelődik a szorosan vett gazdasági folyamatból — kifejezetten szociológiai-szociálpszichológiai jelentést hordoz. Egy kis történelem A középkor feudális hierarchiája megkövetelte a társadalmi rang külső reprezentációját. A rendi elkülönültség a divatjavak fogyasztását is szabályozta. A demonstráció tehát felfelé (az uralkodó osztály' tagjai számára) kötelező, lefelé tilos volt. A középkor számos ruharendelete (Szép Fülöp 1294, Lipcse város 1550, 1628, 1698-as statútumai, a besztercebányai tanács 1723-as rendelete stb.) kodifikált bizonyítékát nyújtják annak, hogy miképpen lett egyéb szokások mellett az öltözködés is presztízsjellegű, osztályhovatartozást megmutató eszköz. A divat megkülönböztető funkciója nem csupán szociológiai státusproblémaként jelenik meg a különböző tudósoknál, hanem az önmegjelölés élettani szükségleteként is. A divat periodikus jellegét némelyek nem csupán a gazdasági és pszichológiai elavulás és a mögöttük meghúzódó társadalmi újraelosztás következményeként magyarázzák, hanem a mozgás és nyugalom váltakozásának újabb élettani szükségleteként. Ez az antropológiai megközelítés egyeseket odáig visz el, hogy kijelentik: a divat az emberi természetben gyökeredzik. Mások: a divatban nem csupán stílusváltakozást látnak, hanem kettős folyamatot, egyrészt a divatváltozás általános jelenség, amely elsősorban utánzáson alapul, másrészt individuális, mivel igen nagyok az utánzás szintjének egyedi különbségei. Az az idő, amely alatt egy új divatjelenség beilleszkedik az egyén véieményháztartásába, függ az illető korától, nemétől, származásától, nemzeti hovatartozásától. A színtér változásai Az időtényező mellett igen fontos a „színtér”, ahol a divat felvonul. Történelmi koronként váltakozik, így például az ókorban a piac és az agora, a középkorban és a reneszánszban az udvar, az abszolutizmus korában előbb a spanyol, majd a francia és az angol királyi udvar. Később fontos színtérré válik a színház vagy a XVIII. századi Franciaországban a polgári szalon. A XIX. századtól a divat elsődleges' bemutatóhelye a színház, egészen korunkig, amikor a tömegkommunikációs eszközök elterjedése feloldja a felvonulási tér korábbi helyi kereteit A divatjelenségekkel foglalkozó tudósok többnyire tisztázni kívánták a divat és a szokás viszonyát. A szokás nem feltétlenül divat, a divat sem szilárdul mindig szokássá. A tradicionális társadalmakban a divat szokássá válása általánosabb volt ugyanakkor nem terjedt túl egy adott közösség többé-kevésbé szűk körén. Elsősorban az ókori és középkori szakrális ünnepek adtak olyan divatelemeket mélyek szokássá kristályosulása viszonylag rövid idő alatt bekövetkezhetett A modem ipari társadalomban a divat egyre kevésbé szilárdulhat szokássá, de lényegesen nagyobb tömegeket érint. A divat tehát olyan összetett jelenség, rendszer, melynek megközelítése nem nélkülözheti a szociológiai, etnológiai, pszichológiai látásmód együttesét BÁLINT ÉVA Magyar írók a forradalomban Az alkotó nép nevében ■ Sorozatunkban a legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid tanulmánnyal; kezdve a j sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra ! gyakorolt hatásával a' forradalmak előkészítője volt, s befejezve ; Nagy Lajos Írásával, amely hűen tovább őrizte a 20-as években a • forradalmi gondolatot. Móricz és a földkérdés M óricz 1918-ban már régen sikeres, ünnepelt és támadott író, Ady mellett a haladó irodalom vezéralakja. Már egy évtizede tudja, s müveiben egyre világosabban ábrázolja, hogy a magyar társadalom fejlődésének legnagyobb akadálya a feudális nagybirtokrendszer, a továbblépés legelső feltétele tehát az agrárreform: a lakosság háromnegyedét kitevő parasztság helyzetének megoldása. És tudja a megoldást is: a parasztnak föld kell, saját föld, amely számára nemcsak kenyér, megélhetés, hanem emberi jogának, társadalmi nagyko- rúsodásának jelképes és valóságos alapja. A kitörő első világháborútól sem a külső győzelmet várta Móricz, hanem a belső keretek széthullását, a társadalmi felemelkedés lehetőségeinek megnyílását a dolgozó rétegek, elsősorban természetesen vérei, a „földmíves munkásság” előtt. Háborús novellái világosan láttatták e helyzet érlelődését, a szegénység öntudatra ébredésének folyamatát A Levél című elbeszélés hőse még csak a fronton hullatott vére ellenszolgáltatásaként formál jogot az egyenlő lehetőségekre: „A szegény ember gyereke éppen olyan jó most az ország sok ellenségét pusztítani, mint akár a grófok, vagy az ügyvéd urak. Nohát, akkor arra is jó lesz a szavazatja, hogy a maga szájíze szerint intézze az ország dolgát." A Szegényemberek című elbeszélés hősével, a huszonhat havi frontszolgálat után hazatérve, otthon nyomort, éhséget találó és húsz pengőért gyilftóricz Zsigmond földosztásra várd parasztok között Somogy megyében kóló katonával pedig már kimondatja a végső bizonyosságot: az uraktól a szegények nem kapnak meg szépszerivel semmit, urak és szegények egymás mellett békében nem élhetnek: „nem a muszka van a másik oldalon... hanem... a gazdagok". Ehhez az írói tisztánlátáshoz képest az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején a politizáló, cikkíró Móricz — a külpolitikai helyzet, a polgári forradalom célkitűzései és az agrárprolétariátus igényei közti feloldhatatlannak vélt ellentmondások miatt — visszalépett némileg. A köztársaság kikiáltása és a háború befejezése, az áhított béke első napjainak mámorából való ocsúdást követő tájékozódás után (Debrecenbe, Kabára, Kisújszállásra és Balmazújvárosba ment felderítő útra, s itteni tapasztalatait, javaslatait, aggodalmait publikálja riportokban, publicisztikai írásokban, tárcanovellákban) tulajdonképpen jó ideig egye bet sem tett, mint megpróbált közvetíteni az urak és a „földmíves munkásság" közt. Nem jelenti ez azt, hogy ne az utóbbiak érdekéivel azonosult volna, hogy ne látta és ne hirdette volna történelmi és emberi igazságukat. Egyértelműen, s Petőfi a Nép nevében című versének fenyegető hangsúlyával fogalmazta meg a földosztás szükségességét. Abban a kérdésben, hogy „ingyen”, vagy pénzbeli megváltás ellenében osszák-e szét a nagybirtokokat, így írt: „...az a pénz, amit érte fizetünk, kié lesz? Azé az úré, akié eddig a főd vöt? Ügy megy firól fira? Akkor mi biztosítjuk a birtokosoknak, hogy ezután még annyit sem kell dolgozniuk, mint eddig, mert még a bérlőkkel sem kell tárgyalnia, megél a mi zsírunkból. A legszegényebb ember izzadni fog és a szájától húzza el a legjobb falatokat, hogy... fizetni tudja a mai nagyuraknak a tökét: hogy azok örökre megtarthassák a hatalmat, a gőgöt és a zsarnokságot”. Mégis, ebben az időben születő
