Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-09 / 6. szám

E*™ 4jPs f k/uhop 1979. JANUAR 9., KEDD SZENTENDRÉN A kultúra kisközösségei A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár számos közművelődési feladatnak tesz eleget. Egyebek között jelen­tős szerepet vállal az otthont adó város, Szentendre kulturá­lis életében. Ez a tevékenység segíti a művelődési központot egy másik munkaköre betöl­tésében: olyan módszereket dolgoznak ki, melyeket a me­gye többi kulturális intézmé­nye is hasznosíthat. A város adottságait, hagyo­mányait figyelembe véve, szé­les társadalmi bázisra alapítva formálják szentendrei prog­ramjaikat. Könyvek, klubok A könyvtárban 105 ezer könyvet, több mint 4200 hang­lemezt találnak az érdeklődők. Évente 240 ezerért vásárolnak könyvet. A tudományos mun­kát nyolcezer kötetes kézi­könyvtár segíti. Gazdag a helytörténeti gyűjtemény, saj­nos a könyvtár adottságai nem teszik lehetővé, hogy ezt teljes egészében nyilvánossá tehessék. Készülnek itt tudo­mányos igényű bibliográfiák, de kisebb jegyzékek is egy-egy rendezvényhez. Ezekből pedig akad bőven, előadások, író— olvasó találkozók, irodalmi es­tek formájában. A művelődési központ mun­kája elsősorban a különböző kisközösségekre épül. Ezek — a szakmai önképzés vagy akár a hobbi mellett — az ismeret- terjesztés, a politikai neVelő- munka és a szocialista gondol­kodású, közösségi ember for­málásának remek közegét al­kotják. A nyelvtanfolyamok­tól a művészi tornáig, a fotót szakkörtől az irodalmi klubon át a szocialista brigádklubig, az ifivezetők klubjától a nyug­díjasokéig, a városi kórustól a bélyeggyűjtők köréig 43 kis­csoport 1361 tagja talál ott­hont a PMKK-ban. A művé­szeti csoportok kiállításokon, fellépéseken a nyilvánosság előtt is bemutatót adnak te­vékenységükről. A körök, klu­bok számát gyarapítani nem akarják, a feladat inkább a meglevők munkájának színe­sebbé, tartalmasabbá tétele, hogy még több olyan, nagy­szerű eredményeket felmutató közösség alakuljon ki, mint például az országos hírű váro­si kórus, az úttörők fúvósze­nekara »agy a Vujicsics- együttes. A művelődési központ több olyan lehetőséget teremtett, melyekkel korábban nem ren­delkezett Szentendre. Közülük talán a gyönyörű színházterem a legjelentősebb, melyben ha­vonta 2—3 darabot láthat a közönség, kilenc fővárosi szín­ház előadásain kívül vidéki produkciókat is. A színházba­rátok körének tagjai a dara­bok alkotóival, szereplőivel személyesen is találkoznak. Gyakran ad otthont a színpad amatőr együtteseknek, népsze­rűek a beat- és könnyűzenei koncertek is. Munkásművelődés A város hagyományai, múlt­ja és jelene egyaránt kötelezik az intézményt a képzőművé­szeti neveléssel, az ízlésformá­lással kapcsolatos, minél ma­gasabb szintű munkára. Csak tavaly 26 kiállítást rendeztek, képzőművészeti alkotások mellett láthatók voltak ipar-, nép- és fotóművészek legszebb munkái is. Az olvasóteremben főként fiatalok kamarakiállí­tásai kapnak helyet. A műve­lődési központban 6 képzőmű­vészeti csoport működik. Több ismeretterjesztő előadás is hozzájárul ahhoz, hogy az ér­deklődők megismerkedhesse­nek a Szentendrén élő és al­kotó művészekkel, akik javas­TV-FIGYELŐ Albertirsa. Most, hogy e aordnál is zordabb tél oly makacsul tartja magát, külö­nösen aktuális volt a vasár­nap esti Hét nyitó riportja, amely a baráti országok — köztük termésízetesen Magyar- ország — energiaellátásával foglalkozott. Mint Bán János képsorából megtudhattuk, im­már harminc esztendeje mű­ködik ez a Prágából irányí­tott hálózat, s hatalmas ér- hálózatán mindig oda fut az áram, ahol a legnagyobb szükség van rá: jó szomszé­dok módjára kisegítik egy­mást a szervezet tagjai. Most, január 1-től szűkebb országrészünk, Pest megye is egyik fontos színterévé vált a kilowattok irányításának, mert — jó pár hír szólt már erről — elkészült a Vinnyica— Albertirsa közötti nagyfeszült­ségű távvezeték, s néhány napja e vonal itteni végén is működésbe léptek a kapcso­lók. A most emlegetett összefog­lalóban alkalmunk nyílt meg­figyelni ezt az ugyancsak tet­szetős küllemű munkahelyet, s a szép látvány mellé illesz­tett interjúból azt is megtud­hattuk, hogy az irsai fogadó- állomás — világszínvonalú: amit a magasfeszültségű tech­nikában manapság tudni ér­demes és kell, ez ebben a be­rendezéshalmazban rendre ott sűrűsödik. Mindezt igen jó volt látni és hallani, még akkor is, ha egy lámpakapcsoló vagy egy tévégomb nyomogatásánái többet nemigen értünk villa­mossághoz. Ennek az egész drótbirodalomnak az értéke ugyanis e műveletek során derül ki: amikor csak akarjuk, mindig izzani kezd az égő, és megvilágosodik az a kedves doboz... Műsor. Ki így szokta, ki meg amúgy van vele, de a tv- zésre immár végzetesen ráka­pott előfizetők többségének van egy közös hét végi elfog­laltsága: a karikázás. Igen, a jövő heti program átböngészé­se, és körbekerítése a megte­kintésre kiszemelt műsorok­nak. Akik — s ilyenek egyre többen vanak — elsősorban a hazai fogadtatású termékekre vadásznak, azok még tágabb pupillával pásztázzák be a műsorújság illetékes oldalait, és a szokásosnál is jobban megnyomják azt a golyóstollat vagy ceruzát, ha honi produk­ciók jelzete tűnik fel. Sajnálattal kell megállapí­tani, hogy efféle, keményebb karikájú adásokat még csak elvétve sem lehetett kisze­mezni a most tovahagyott szombat és vasárnap — amúgy igen terjedelmes — kí­nálatából. Az előbbi napon legföljebb ha a „Hogy nálam különb legyen” című sorozat negyedik traktusát számíthat­juk ide, amelyben dr. Ransch- burg Jenő a megokosodó, a gondolkodni kezdő gyermek­fejekről beszélt — különben a maga megszokott kedves és okos módján. No meg azt a Koncert című beat-, folk- s ki tudja, még milyen előjelű tabáni koncertet, amely vi­szont annyiban volt tv-s ter­mék, hogy az eleven muzsi­kálást rögzíteni szíveskedtek bizonyos Szabadság téri masi­nák. Vasárnap? Hát ekkor sem dúskálhattunk kedvünk sze­rint, mert az egy délutáni — hasonlóképp könnyűzenét köz­vetítő — kubai összeállításon kívül legföljebb, ha az éjsza­kába nyúló Bajkeverők című áriásdit követhettük végig, amely amúgy igazában me­gint csak nem kiáltott a kép­ernyő után. Nem, mert gyön- gécske alapötlete — mármint az, hogy hadd terelődjenek most össze mindazok, akik a legismertebb operákban int­rikálnak, mások kárára sötét­lenek — egyáltalán nem tet­te valami feszes szerkezetűvé, s ugyanígy a bő ötven perc tálalása sem igen birizgálta éberre a szemet. Bizony, bi­zony, nem más villogott visz- sza ezekről a jelenetekről, mint az immár rendezői, ope­ratőri kisujjban is ott tevé­kenykedő rutin. Jóleső izgal­mat legföljebb ha De Ily Rózsi vallomása keltett, akit él­mény volt újra látni, vissza­emlékezéseit hallani... így volt, ennyi volt. Kevés volt! Akácz László tataikkal, tanácsaikkal rend­szeresen segítik a népművelők munkáját. A művelődési központ sokat tesz azért, hogy a város üze­meinek dolgozóiból minél töb­ben legyenek rendszeres láto­gatók. Eljuttatják nekik mű­sorfüzeteiket, kulturális aján­lásaikat. Tavaly, a szocialista brigádok 6 hónapos vetélkedő­jén 37 brigád vett részt. Akis­közösségekbe 300 munkás jár, az előadások hallgatóinak 40 százaléka az üzemek dolgozó­ja. A könyvtár munkásolva­sóinak száma az elmúlt két évben 50 százalékkal emelke­dett. Ezek jelentős eredmé­nyek, de a művelődési köz­pont munkatársai újabbakra törekszenek. Ezért is kötöttek együttműködési szerződést a Papírgyárral. Felmérve a gyá­riak igényeit, ismeretterjesztő előadásokat, tárlatokat, műso­ros előadásokat, varrótanfo- lyamot szerveztek. Hasonló szerződést kötnek a többi szentendrei üzemmel is. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár — amint a példák is bizonyítják — az elmúlt években szervesen be­épült a város kulturális, köz- művelődési és társadalmi éle­tébe. A. Gy. Végső búcsú Honthy Hannától Művészetére emlékező tisz­telettel, mély részvéttel bú­csúztak Honthy Hannától, Kossuth-díjas kiváló művész­től, a magyar színészet halha­tatlan egyéniségétől a kultu­rális és művészeti élet képvi­selői, pályatársak, barátok, színházlátogatók hétfőn a Farkasréti-temetőben. A sok ezer ember — aki évtizedekig a színházban ünnepelte, ke­gyelettel adózott virágkoszo­rúkkal övezett ravatalánál. A Kulturális Minisztérium, a fővárosi tanács, a Színház- művészeti Szövetség nevében Malonyai Dezső, a Fővárosi Operettszínház igazgatója méltatta a két évszázados ál­landó magyar színjátszás egyik nagyasszonyának művé­szetét. A Fővárosi Operettszínház társulata, a pályatársak nevé­ben Németh Sándor színmű­vész búcsúzott a művésznőtől, akit mesterként tiszteltek a fiatal színészek, akiktől a szí­nészi pálya szeretetét, a zenés színpad, az operettjáték tit­kait megtanulták. Honthy Hannát a gyászolók sokasága kísérte utolsó útjára és • díszsírhelyen helyezték végső nyugalomra. Kossuth levele Irányihoz Történelmi értékű irathagyaték Kossuth Lajos Irányi Ist­vánhoz irt levele és más tör­ténelmi értékű kéziratok Irá­nyi több mint 30 darabból ál­ló irathagyatéka jutott egy győri antikvárium birtokába, egy magángyűjtőtől. Irányi István a Sáros me­gyei Abos községben született 1811-Jben és Eperjesen halt meg J.884-ben. A szabadságharc­ban hadbíróként szolgált, több ütközetben, köztük Budavár ostromában is részt vett. Az ostromról szóló megemléke­zéséből kiderül, hogy a harcok után Görgey kitüntette, A sza­badságharc után emigrált, majd fogságba esett. A kiegyezés után az Eperjesi Jogakadémia tanára lett. Az Irányi-gyűjtemény ma­gyar és német nyelvű kézira­tokat foglal magában. Közülük a legértékesebb a Biella mel­letti Piemontban (Olaszország) 1861. július 12-én kelt levél, amelyet Kossuth Lajos saját­kezűig írt magyar és angol nyelven Irányi István evan­gélikus magyar századosnak. — A levélben Kossuth igazolja, hogy Irányi részt vett a sza­badságharcban. A muzeális értékű dokumentumokat az Or­szágos Levéltárnak ajánlotta fel a győri antikvárium. Közművelődés a kórházban Zagyva Imre és Vida János kiállítása Vácott = A tárlat a hatodik emeleti = folyosón január 31-ig tekinthe- = tő meg a beteglátogatások = időpontjában. Országos kezdeményezés Salgótarjánban és Kecske­méten évek óta rendeznek kiállításokat 'a kórház klubjá­ban, Vácott azonban többről van szó. Az egészségügyi in­tézmény közművelődési bi­zottsága, élén dr. Faragó László főorvossal tárlatsoro­zatot szervezett, melynek sok­rétű célja, hogy jó közérzetet teremtsen az orvosok, ápoló­nők, betegek számára, utób­biaknak terápikus elgondolás­sal, hiszen a szépség mind­annyiunk gyógyszere. Nem közömbös az sem, hogy a Vác környékéről érkező betegláto­gatók esztétikus környezetbe lépnek. Erről van szó itt, az egészséges és átmenetileg be­teg, a gyógyuló ember teljes lelki, testi gondozásáról. Dicsérendő és követendő mód­szer. A környezet itt nyugtat, barátként fogad, személytelen piszichiáter — felfedezték és alkalmazzák a szépség frissítő, regeneráló erejét. Festmények a folyosón Mindez állandó motívum, melyhez a festészet változó, újított sorozatai társulnak, keltenek harmonikus összha­tást. Zagyva Imre különös ember. Évtizedeket töltött az államapparátusban, s közben magas fokon muzsikál, rend­kívül egyéni kerámiákat ké­szít és becsületes színvonalú akvarelleket, pasztellképeket. Sopron megszállottja. Ezúttal képeit mutatta be, soproni ut­cákat és felismeréseit Csobán- ka bensőségéről. A látvány számára nyitány, lehetőség — lírájának termő békéje avatja művé élményeit. Vida János képi felismeré­sei Váchoz kapcsolódnak. Be­mutatja vízfestményein az ut­cák és terek rejtett intimitá­sát, a Dunát is kedvesen roz­zant bárkáival, s ez a festői mértéktartás személyiségének alázata. Érződik alkotásaiban, hogy a város megörökítését tartja fontosnak, s nem a ma­ga bravúros ecsetkezelését hangsúlyozza. Szolgál és nem csillog, ezzel vállalja a festé­szet etikai parancsát. Rendkívül tanulságos, amit a betegek a vendégkönyvbe írnak. Valamennyien jelzik, hogy a szép környezet, a kép­zőművészet jelenléte könnyeb­bít a fizikai és lelkületi terhe­ken, szünteti, csökkenti a nyo­masztó érzést. Mindez olyan statisztikai adattár, mely az ember teljes gyógyításának új elképzeléseihez vezethet. A to­vábbiakban folytatni, árnyal­ni, finomítani szükséges e pompás kezdeményezést olyan konzultációkkal, amelyben or­vosok, művészettörténészek és festők, szobrászok vesznek részt. Lehetőség is adódik erre, hiszen hamarosan meg­nyílik Pest megye új kórháza, Kistarcsán, ahol kollégiális fi­gyelemmel terebéivasíthetik a váci példát, mely így még in­kább országos fontosságú ügy- gyé növekedhet. Losonci Miklós Harminc év — tízezer kötet Alsónémedi könyvtárában elhelyezték a tízezredik köte­tet, s ez nem csekélység egy ötezer lakosú községben. A fejlődés különösen az utóbbi években gyorsult fel, hiszen másfél éve még csak hétezer kötet sorakozott a pofcőkon, s függetlenített könyvtárosa is csak két éve van a község­nek. A tízezredik könyvet sem a régi könyvtár fogadta már, a közelmúltban ugyanis új ol­vasótermet alakítottak ki és rendeztek be a felújított épü­letben. Szívesebben és többen járnak azóta a könyvtárba, és nemcsak a könyvekért, hanem a most vásárolt színes televí­zióért is. Diavetítőt is vettek, azóta vonzóbb programokat ál­líthatnak össze a gyerekek­nek. Alsónémediben azt tervezik, hogy nem állnak meg a tíz­ezer kötetnél, a könyvtárat tovább gyarapítják. MŰVÉSZETI KÖNYVEK Korok tanulságos üzenetei Különösebben nem rajongok a kép­zőművészeti albumokért, de szükséges­ségüket mindig elismerem. Ez is egyik formája annak, hogy a gyűjtemények legféltettebb kincsei kézközeibe kerül­jenek, kötetbe foglalva bármikor szem- ügyre vehessük a műtárgyakat. Az al­bumtermés az utóbbi időkben igen fi­gyelemre méltó: életművek, korok, kor­társak, városok és országok bemutatá­sát egyaránt szolgálja. Képes vala­mennyi olvasóréteg igényét kielégíteni, a kíváncsiskodó turistától a dörzsölt műgyűjtőig. Mindezek ellenére kevés az olyan album, amely mindenkihez egyformán szól, legalábbis megközelí­tőleg azonos hőfokra hangolja az ér­deklődőket. Ezen kevesek közé tartozik az a Derkovits-kötet, amely a korábbi Rippl-Rónai- és Csoníráry-album tár­saként a közelmúltban látott napvi- lágot­Derkovits Bárki ír erről a könyvről, csak az el­ismerés hangján szólhat. Nemcsak az igényesen összeválogatott reprodukciók miatt — ezt különben is megszokhat­tuk már a Corvina kiadó szakemberei­ről — hanem azért Is, mert ez az al­bum arra példa, hogyan lehet kevés szóval is sokat mondani, azaz, aki akar­ja, az meg is érti Körner Éva művészet- történész Derkovitsról közreadott gon­dolatait. Ügy tűnik, napjainkban egyre termé­szetesebb igénnyé válik, hogy a művé­szeti írók közérthetően fogalmazzanak, nyilvánosság elé szánt dolgozataikkal ne bújjanak a képzőművészeti zsargon hálói mögé. Körner Éva mindig is az igényesebbek közé tartozott, gondoljunk csak több munkájára, de mindenekelőtt a már három kiadást megélt Derkovits- monográfiára. Mostani summázata nem a nagy tanulmány kivonata, lehetetlen­ség lenne ezt elvárni és egyben felelőt­lenség is feltételezni. Szövegmondása úgy tömény, ahogy az adott kor, a fes­tő élet- és munkakörülményei, de leg­inkább a megszületett művek megkí­vánják. Fegyelmezettsége vetekszik a borítón fellelhető Végzés című képrész­let szigorúságával. Bevezetőjét * rövid­sége okán még azok is elolvassák, akik máskor mindössze a képek megtekin­tésére hajlandók. Így nem volt érdem­telen az az igyekezet, hogy Derkoviísot még közelebb hozza kortársaihoz: mi­nél többen tudják, lássák, érezzék, ki is volt, mit is csinált ez a nagy festő, akit ma már nemcsak emlegetni illik, hanem beszélni is sorsáról, művésze­téről. Finnugor népművészet Moksa-mordvin leány hajfüggője, osztják sámándobok és dobverők, vot- ják hárskéregbölcső, cseremisz lakodal­mi hangszerek, lapp férfi „négyszél” sapkája, madár alakú finn edények, tiszafüredi pálinkásbutykosok — a finn­ugor népek művészetének megannyi tár­gyi emlékei tárulnak fel a Rácz István fényképezte A finnugor népek népmű­vészete című reprezentatív albumban. A reprezentatív jelző ezúttal nemcsak a díszes külsőre és az előállítás milyen­ségére utal, hanem mindenekelőtt arra a tartalmi gazdagságra, amelyet a kö­tet felvonultat. Nem véletlenül olvas­hatunk évek óta a finnugor összeha­sonlító történeti kutatások jelentőségé­ről. ímé. ez a 288 színes és fekete-fe­hér felvétel egyöntetű bizonyítéka an­nak, hogy ezeket a kutatásokat folytat­ni kell, hiszen nemcsak. olyan népszo­kások. nemzeti jellegzetességek derül­nek ki, amelyeknek mindegyike egy-egy nép sajátja, hanem azok is, amelyek nemcsak elválasztanak, hanem össze is kötnek bennünket. S alighanem — a rokonság gyakori emlegetésén kívül — ezen van a hangsúly. A Corvina és a helsinki Otava Kiadó közös kötetének a tanulmányát Niilo Valonen finn néprajzkutató írta. A könyv az egymástól évszázadokkal, sőt. évezredekkel ezelőtt elvált finn-ugor népek díszítőművészetének rokon- és el­térő vonásait vizsgálja. A díszítőmű­vészet korszakait és műfajait egység­ben látja és láttatja, s egységes szem­lélettel mutatja be az egymást követő történeti korok finnugor népművészeté­nek alakulását. Szecesszió „A kifejezés köznapi, el van koptat­va. De amit fed, az nincs. A szecesszió szokatlan jelenségként tűnik fel a mű­vészetek történetében. Hullámzó, elil­lanó formáit nem mindig könnyű meg­ragadni, határai nincsenek, pontosan körvonalazva. Összetett, de elmélettel ^megalapozott művészeti irányzat, ame­lyik gazdag humuszokból szívja ned­veit, és tűzijátékként sziporkázza be annak a kornak az egét, amelyet csú- fondáros elérzéken.yülássel belle époque néven szoktunk emelegeíni.” Champigneulle vezeti be ezekkel a mondatokkal könyvét, amelynek már a tűméből is kiderül, hogy a századfor­dulón végiggyűrűző művészeti stílus­nak — amely mindenekelőtt diszitö- jellegében, ornamentikájában jelentett újat — országonként nemcsak az elne­vezése, hanem a sajátossága is más. Lexikális tömörséggel úgy jellemezhet­nénk, hogy stilizációt keltő jellemvo­násai közé tartozik a növényi motívu­mok és a különös színek felhasználá­sa. a vonalkultúra mesebelien gazdag kiaknázása. A későbbiek során több művészeti író az ízlés kificam ódájának nevezte a szecessziót. Feltámadá'ára azonban nem kellett sokáig várni. Alig fél évszázaddal fénykora után. 1952-ben rehabilitálták. Reneszánsza azóta is tart, a beatkorszak nemzedéke különösen magáénak érezte látványos megnyil­vánulásait. Champigneulle országok és műfajok vetületében vizsgálja a nyu­gat-európai szecesszió építészetét, kép­zőművészetét és iparművészetét. Művé­nek központjában kétségkívül a francia art nouveau mozgalma áll. A függe’éket író Koós Judit a közép- és kelet-euró­pai tanulságokat teszi közre. Észreve­hetően azzal az igénnyel, hogy a sze­cesszió térhódítása Európának ezen a részén is maradandó alkotásokat hozott létre. M. Zs. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents