Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-06 / 4. szám
"xMáap 1979. JANUÁR 6., SZOMBAT Helytörténet és müvészportrék HAGYOMÁNYŐRZŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ DUNABOGDÁNYBAN Ugyancsak szűk a hely mostanában a dunabogdányi művelődési házban. A nagyterem ugyanis egyelőre a település helytörténeti múzeuma is. A kiállítás Antos Károlyné pedagógus és az iskola diákjai több mint 10 éves gyűjtőmunkájának eredménye. Oklevelek, céhlevelek, edények, kézimunkák, a község legszebb házait ábrázoló fotók, s a környék német nemzetiségi folklórját, népviseletét demonstráló szobabelsők alkotják a bemutatót. Nagy szükség van tehát a ház bővítésére, amelyre remélhetőleg hamarosan sor kerül. Nemzetiségi tájcentrum A művelődési ház kicsi, hangulatosan berendezett irodahelyiségében Csobán Szve- tozárné Gelencsér Ildikó, a művelődési ház vezelője és Gudbrod Gizella előadó fogadnak. — A nemzetiségi kultúra ápolása döntően meghatározza a művelődési ház profilját — mondja az igazgató. — Duna- bogdány hamarosan nemzetiségi centrummá alakul, a német nemzetiségi kultúra kedvelői mindenünnen idejárhatnak majd. E kultúrának gazdag hagyományai vannak Du- nabogdányban. A nemzetiségi fúvószenekar 150 éves múltra tekint vissza. Elter János mostani zenekarvezető kezei alól is nagyon sok kiváló zenész került már ki. Januártól kezdve minden második vasárnap délután 5-től este 10- ig nemzetiségi táncházat is tartanak. A kiscsoportos foglalkozásokat tiszteletdíjas pedagógusok irányítják. Horányi Györgyné a nemzetiségi tánccsoport műsorainak koreográfiáját saját maga alkotja meg Duna- bogdány környékéről gyűjtött dallamokból, néptáncokból. A nemzetiségi asszonyklub — Gudbrod Gizella vezetésével — foglalkozásain kívül tanulmányi kirándulásokat tesz a Parlamentbe, a Planetáriumba, a Néprajzi Múzeumba. Csörgő Józsefné bábcsoportja, a meseklub és a Horányi Györgyné vezette változatos programokat biztosító ifjúsági klub egyaránt vonzza a fiatalokat. A Pódium Színnadot a művelődési ház igazgatója vezeti. Nagy LAszló-műsor ösz- szeállítására készülnek, amatőrszínházi eszközökkel. A szó, a hang és a látvány ősi egységének megvalósítására törekszenek, minden színpadképet részletesen kidolgoznak. ízelítő a világirodalomból A rendezvények közül a legérdekesebb a Művészportré sorozat. E hónapban Tolnai Klári előadóestjét láthatják a művészbarátok. Mivel hely hiányában nincs lehetőség arra, hogy Dunabogdányban vendégül láthassanak színházakat, a művelődési ház rendszeresen kirándulásokat szervez Pestre és Szentendrére, ahol a programok az esti színházlátogatással fejeződnek be. A közeljövőben újra vendégül látják Nagy Tibor szegedi előadóművészt, aki gitárkísérettel saját szerzeményeit, a világirodalom kiemel- kelő alkotásainak megzenésített változatát adja elő. Tekintettel a gyerekek nemzetközi évére havonta animációs filmekből, bábelőadásokból láthatnak egy csokorrava- lót a legkisebbek. A művelődési ház szerződést kötött a község iskoláival, és óvodáival, rendszeresen irodalmi műsorokat adnak elő a kiscsoportok. — Helyt adunk még a járási rendezvényeknek is — teszi hozzá Csobánné Gelencsér Ildikó. Itt tartottuk meg a járási munkásmozgalmi vetélkedőt, az öregek napját, a szülők akadémiájának rendezvény-sorozatait. Nagyon sokat segít a község vezetősége, a Hazafias Népfront helyi szervezete. Az egészségügyi előadásokat a község két körzeti orvosa, dr. Röhricht Judit és dr. Nagy Sándor tartja. A komplex klubfoglalkozásokban is fontos szerepet játszik az egészségügyi felvilágosítás. A nyugdíjasklubot gyakran meglátogatja az asszonyklub, a meseklub és az ifjúsági klub. Színes műsorokkal kedveskednek az idős embereknek. Munkaidőn túl is A dunabogdányi művelődési ház kis munkaközössége nemcsak látványos rendezvényekre, hanem permanens kis csoportos közművelői tevékenységre törekszik. A művelődési ház vezetője, Gudbrod Gizella gazdasági előadó, Gräff Teréz pedagógus, és Jakus Já- nosné hivatalsegéd munkaidőn túl is mijident megtesz azért, hogy egy olyan községben, ahol a fiatalok nagy része a fővárosban vagy Szentendrén dolgozik, rendszeres és színvonalas műsorokon vehessen részt a saját falujában. Pósa Zoltán Forgatták Budakalászon és Foton Külföldi filmfelvételck hazánkban Kiállítások a Galériában és a Műcsarnokban Márffy Ödön életműve Márffy Ödön: Régi váci vám. A századforduló európai festőművészetére figyelő magyar megújulás mozgalmának egyik jelentős szereplője volt. A sok fényes csillag társaságában azonban kissé háttérbe szorult. Nem igazságosan. Egyrészt azért, mert ő festette a legjelentősebb portrékat feleségéről, Csinszkáról, aki ezt megelőzően Ady asszonya volt, s ezek a művek nemcsak dokumentációs értékűek, hanem Több mint 2 millió dollár bevételt jelentett a Hungaro- filmnek az a három külföldi film, amelyet tavaly Magyar- országon forgattak. A pálmát a Pepsi Cola cég által menedzselt pszichológiai dráma, a Kilences alakzat című alkotás vittel el. A William Blatty írta és rendezte film munkálataiért a megrendelők 1,2 millió dollárt utaltak át a Hungarofilm bankszámlájára. A filmet előbb Budapesten, majd magyar stáb közreműködésével Ausztriában és az NSZK-ban forgatták, a munkálatok 20 napig tartottak. A Telvétia svájci cég párizsi leányvállalata a francia tv-nek rendelt hatrészes sorozatot: az Orient Expressz legnagyobb részét a Keleti pályaudvaron vették fel, eközben a Keleti 12 európai nagyváros vasútállomását játszotta. Szintén a francia tv számára készült az a hatrészes sorozat, amelyet Buda- Jcalászon és a Mafilm fóti telepén forgattak: a Jean De- lannoy rendezte Manón Les- caut 3,1 millió francia frankot hozott a Hungarofilm kasszájába. A külföldi forgatócsoportok idei magyarországi programjai közül kiemelkedik az a francia film, amely Verne Gyula Sándor Mátyás című regényéből készül, Az animációs és rajzfilmek az idén is jelentős helyet foglalnak el a Hungarofilm és a külföldi cégek kapcsolatában. A legnagyobb tételt a Pu- mockl-sorozat jelenti; az előzetes kalkuláció szerinti 2 millió márkás költségeket az NSZK-beli megrendelő fedezi. A Magyarországon készített reklámfilmekkel kapcsolatos újabb megbízások közé tartozik a Pepsi Cola cég, valamint az Air India légitársaság megrendelése. Gustav Zemla: Nióbé. SZÍNHÁZI ESTÉK Hdzmestersirató Bemutató a Vígszínházban Szanalas vár a rozzant, többszörösen aládúcolt házra, melynek házmesterlakásában dekoratív összevisszaságban él egymás nyakán és közlekedik — sőt: trappol — át percenként egymás életén Jónásné, a házmester, mellékfoglalkozásként bögrecsárda-tulajdonos, Polgár, Jónásné élettársa, mellékfoglalkozásban alkoholista és hamiskártyás, Rudi, Jónásné zabigyerek fia, mellék- foglalkozásban börtöntöltelék, és Kati, Jónásné lánya, mellékfoglalkozásban leányanya. Meghitt tartozéka még a kusza odúnak s a benne vegetáló kusza családnak Szász elvtárs, a FIK helyileg illetékes illetékese (mellékfoglalkozásban a bögrecsárda és Jónásné haszon- élvezője), valamint Herczeg Pista (mellékfoglalkozásban meghasonlott író és szeszkazán, valamint — többek véleménye szerint — Kati gyerekének nemzője). Ebbe a reprezentatív bagázsba tör be a hetvenes évek divatos tudománya, a szociológia, egy négytagú felmérő-kérdező brigád (némi sznobsággal): team, hogy kifaggassa a házmesteréket és kapcsolt részeiket a tévéműsorok tet- szési indexéről, az alkoholizmusról, a börtönbüntetés utáni rehabilitációról meg a közművelődésről. Csupa remek téma. És csupa találó adatfelvételi le-, hetőség meg adatszolgáltató. Most már semmi egyébre nincs szükség, mint egy kicsit fejtetőre állítani a szituációt, kitalálni valamit, amitől megfordul a rétegfelvétel iránya, s — mint a modern drámaírás számos művében — a kérdezőből lesz a kérdezett, a rablóból a pandúr, avagy az elegáns vendégseregből a bűnszövetkezet. Az író Csurka István, a Házmestersirató szerzője, van olyan jó dramaturg, s tud olyan dialógusokat írni, hogy darabjának mechanizmusa nagyobb zökkenők nélkül ketyegjen két és fél órán át. Igaz ugyan, hogy a kibontakozó cselekmény során összeverődő párok néha párhuzamosan, szimultán ügyködnek a színen — illetve: a remekül összevissza díszlet egyes zugaiban —, s ilyenkor az éppen szöveg nélküli szereplők hosszú percekre teljesen kiesnek a játék áramköréből, mert Csurka nem tud mit kezdeni velük, vagy nem is nagyon érdekli, mit csinálnak, hiszen hamarosan majd visszaköti a kiesett fázisokat is, és más fázisokat ejt ki. A kérdés csupán az: mire hívja fel a figyelmünket? Lumpen egyedeket színre vinni: mindig hatásos és tetszetős fogás. A Házmestersirató — hasonlatosan a Víg kamaraszínházában, a Pesti Színházban futó Légköbméterhez — „lumpenben dolgozik”. Ami persze nem baj; akad még lumpen egyed — sőt negyed — a főváros kiesebb tájain. Csurka nyilván ez ellen az életforma ellen is szól, amikor ezt a megkövült tenyészetet bemutatja. Csakhogy úgy tűnik, nem határolja el magát eléggé attól, amiről ír. Mintha ebben a groteszk és néhol abszurd humorból a legszabályosabb realizmusba percenként átváltó darabban inkább igazolni, magyarázni akarná ezt a lumpen életfelfogást, életformát, semmint elítélni. Rokonszenve érezhetően Rudi vagy a .zavaros hőbörgő Herczeg Pista mellett áll, noha ők is lelepleződnek, illetve leleplezik magukat a játék során.- Mégis: Csurkának kedvesek ezek a figurák, szeretettel mozgatja őket, szívesen ad a szájukba jópofa poéneket és enyhén szólva rázós bemondásokat, s élvezi, amikor a házmesteréknél nem különb, csak más kérdezőbiztosok a nagy kivesézés során szintén rongyembereknek bizonyulnak, s a darabot záró „össznépi Kossuth-nótában” együtt gajdolnak adatfelvevők és adatszolgáltatók az éppen a „slusszpiára” bejutó építőipari segédmunkásokkal, a Jónás- né-féle bögrecsárda törzsvendégeivel. A tragikomédiának _ így osztályozza Csurka a darabot — mindezek következtében furcsa kettős fénytörése van. Egyik rétegében figyelmeztet egy meghaladott életforma veszélyeire, egy tudálékoskodó értelmiségi magatartás visszásságaira, emberi kapcsolataink tisztázatlanságaira, életünk kis és nagy megalkuvásaira, erkölcseink esendősé- gére és piti önérdekeinkhez igazítottsá- gára. Másik rétegében viszont — a darabban elhangzó tagadás ellenére — rekviemet celebrál e fölött az anakronisztikus tenyészet fölött, Horvai István rendezésének fő érdeme a sok kitűnően megrajzolt karakter, s az az erőfeszítés, mellyel a lazán illeszkedő jeleneteket is szorosabbra fogta. Színészei — leszámítva, hogy néha tíz percekig tétlenségre vannak kárhoztatva — egytől-egyig igen jók. Mégis kiemelendő Tábori Nóra Jónásné, Tahi-Tóth László Herczeg Pista, Szabó Sándor Szász elvtárs, Koncz Gábor Rudi szerepében. Béres Ilona megrázóan mond el egy monológot, Mádi Szabó Gábor felvillanásokból rakja össze Polgár portréját, Lukács Sándor kellően üresfejű „főkérdező”, Hernádi Judit csábos letört liliom, Bánsági Ildikó és Venczel Vera pedig úgy játssza a két kérdezőbiztost, mintha a szerepük igazán meg is lenne írva. Takács István egyúttal festészetünk jelentős alkotásai. Márffy Ödön kolo- rizmusának magas mértékére mégis jellemző, hogy a példa erejével hat napjainkban is. Márffy dinamikus felületre törekszik, ezt a festői teret esztétizálja a színek optimális csoportosításával, s ez a harmónia, amely annyira jellemző művészetére. 1878-ban született, Párizsban tanult. Műveit 1906-ban a Salon d’Automne-ban, 1928- ban New Yorkban és Washingtonban mutatták be. Mostani emlékkiállításának is elismerő közönsége a világ. A kiállítás vendégkönyvében lengyel, jugoszláv, szovjet, francia, görög, kanadai, svájci jegyzeteket is találunk. Két dolgot bizonyít mindez örvendetesen. azt, hogy Márffy Ödön értékei maradandóak, és hogy Budapest egyre inkább a kultúra egyik fővárosa. (Márffy Ödön emlékkiállítása január végéig tekinthető meg a Nemzeti Galériában.) Gustav Zemla szobrai Rendkívüli a fogadtatás a rendezés jóvoltából, mely szintén Zemla koreográfiája, szobrainak általa teremtett környezetében találkozunk művészetével. Fekete falak előtt helyezték el a megvilágított bronzszobrokat, miközben K. Penderecki Kozmogó- niájának zaklatott ütemeit halljuk. Kitárt karú figura a nyitány, azonnal növeli együttérzésünket. Ügy tűnik, mintha ' egy szertartás kellős közepén lennénk — szobrászat és zene egyszerre mutatja be Varsó egykori háborús sebeit, az auschwitzi keresztet, a menekülőket. Az egyik látogató a reá gyakorolt hirtelen hatást így írta be a vendégkönyvbe: „Elvtársak, ez rettenetes”. Pedig nem a tárlat az, hanem amit legyűrt, a múlt szörnyűségei. Valójában a rettenetre Zemla művészete csak emlékezik, de nem a kétségbeesés, hanem a küzdelem alapállásából. Ezért emelkedett, heroikus minden emlékműve, mely a görög Niké szobrokra, így Makrisz Agamemnon pécsi alkotására is utal: rokonok a szemléletben, formában. A tiszteletet parancsoló tárlat problémája valószínűleg abból adódik, hogy a művész talán önmaga törvényei helyett sokat bíz a háttérre: zenére, rendezésre. (Gustav Zemla szobrai január 14-ig láthatók a Műcsarnokban.) Losonci Miklós A művészetről — hitelesen A ZSEBKÖNYVTÁR ÉJ KÖTETEI Csomót keresve a kákán: jószerivel aligha nevezhetők zsebkönyveknek a Képzőművészen Alap Kiadóvállalata Képzőművészeti zsebkönyvtárának kötetei. Nemcsak fajsúlyos mondanivalójuk miatt, hanem azért is, mert háromnégyszáz oldalas terjedelmüket nem egy-egy utazás óráinak unaloműzésére szánták. A zsebkönyvek viszont — tudvalevőleg — ilyen céllal készülnek. Szórakoztatásra, kellemes időtöltésre, korántsem körültekintő és alapos elmélyülésre. De sebaj, ez legyen a legnagyobb gond, amit erről a szépen gyarapodó sorozatról akadékoskodva elmondhatunk. Tartalmát tekintve ugyanis olyan művek közreadására vállalkozik a kiadó, amelyek kevésbé vagy alig voltak hozzáférhetők az elmúlt egy-két évtizedben. Nemcsak hogy hiánypótlók, hanem létükkel egyben képzőművészeti, művelődéstörténeti ismereteink forrását is jelenthetik. Legalábbis akkor, ha vesszük a fáradságot és nem egyszerre, hanem részletekben, ha úgy tetszik: „araszolgatva” merülünk el a különböző korok lényeges momentumait felmutató és összegező, de mindenekelőtt szemléletet és látást sugárzó könyvek tanulmányozásában. Nem véletlenül említjük a tanulmányozás szót. Lehet, hogy kissé nagyképűen hangzik, de aligha gondolhatnánk arra, hogy a múlt század kiváló svájci művészettörténészének. Jacob Burckhardtnak a könyvét — A reneszánsz Itáliában — egyszerű olvasmányként, lefekvés utáni álombaringatóként fogjuk fel. A kitűnő mű ugyanis — mint az már a címéből kiderül — az emberiség egyik leggazdagabb korszakába kalauzolja el az érdeklődőt. De nemcsak kalauzolásról van itt szó, hanem mindenekelőtt olyan bevezetésről, ami nemcsak kedvet ébreszt, hanem alaposabb búvárkodásra is serkent. Burckhardt könyve nélkül csak tapogatózhatunk a reneszánszban. Munkája olyan tükörben állítja elénk az újjászületés korának történéseit, s az azokban cselekvő embert, amely a legkisebb mozzanatot is pontosan adja vissza. A történelem megállíthatatlan folyamata jelentkezik ezeken a lapokon a művészet hitelével együtt, mert hiszen az utóbbi egyaránt képes megőrizni és megeleveníteni, kiváltképp akkor, ha mindez az adott kor emberének az épülését szolgálja. így ad mindmáig felül nem múlt képet Burckhardt az erkölcsökről és viszályokról, a művészet és tudomány fejlődéséről, a világ és az emberek felfedezéséről. Rimbaud mondása — Teljességgel korszerűnek kell lenni — nem véletlenül került Mario de Micheli könyvének — Az avantgardizmus — az elejére. Ahogy az előző kötet olvasása közben óhatatlanul megfogalmazódik ez az igény, úgv válik természetessé a huszadik század első harmadában is, amikor a társadalom és a művészet forradalma szinte egybeesik. A nagy átalakulások, kísérletek, a máig is érvényes felismerések, rátalálások kora ez, amely egyaránt tele van ellentmondásokkal, zsákutcákkal és eredményekkel. Micheli könyve nem a művészeti események szorosan vett időrendje, hanem a kortársi művészet eszméinek és problémáinak ritmusa alapján épül fel. Mindenütt ügyel a kölcsönhatásokra, s művét éppen ez teszi vonzóvá, érdekessé. Ez a tanulmánvkötet is (a dokumentumválogatással egvüttl azok közé az alanvető munkák közé tartozik, ame- lvek melleH nem l«*het észrevétlenül elmenni. Kézbevételük. forgatásuk komolv hozzáállást kíván, s ha ez ígv van. '’kkor a vissza térül és: a szellem gazdagodása sem marad el. M. Zs. ( 1
