Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-21 / 17. szám

A Somlyó-hegyi példa Tóth Árpád Isamgcn Fölfelé megry borban a gyöngy; Jól teszi Tőle senki e jogát el Nem veszi. Törjön is mind ég felé az Ami gyöngy; Hadd maradjon gyáva földön A göröngy. (Részlet Vörösmarty Mihály: Fóti dal című verséből) A Somlyó-hegy tetején, a ritkás erdő szélében bőven termett a szár- talan csűdfű azon a tavaszon, vígan röpködtek a boglárkalepkék: örül­tek a napfénynek, levegőnek. Lejjebb, aVhegy oldalán szőlőtő­kék sorjáztak, venyigéjük gondos gazda munkáját dicsérte, ígérve cse­rébe kövér fürtöket. A Szilvás-dűlő felől kis csapat közeledett, Meg-meg- álltak, nézelődtek, valaki távolabbra mutatott, arrafelé, ahol nemrég ma­gasba törő oszlopokat emeltek a Károlyiak hajdan szerényebb kasté­lyának homlokzati bejárata elé, ahol Fóth-ból azóta Fót lett. Dolgos né­pe megkoplalta, megszenvedte, de egyre tovább építgette községét, az­tán mintha belefáradt volna, meg­állt, mint a Somlyó-tó vize. Ám egyszercsak, nem is olyan régen, ta­lán szél hozta a Somlyó-hegyről, föl­támadt a hajdani présházépítők szel­leme. Azoké, akik először próbálták meg itt: ami nem megy egyedül, csi­náljuk közösen! Előbb néhány barát fogott össze, aztán egész utca népe, ■most meg egy emberként, egy aka­rattal áll csatasorba mindenki, aki teheti, ha munkáról van szó, a nagyközségért. Kellett is, kell is. Ezelőtt nyolc esztendővel már 11 ezer lakosa volt Fótnak,. most csaknem 14 ezer. A számítások szerint — ahogy Farkas György, a nagyközségi pártbizottság titkára mondja — az ezredfordulóra 23 ezer lesz. Ennyi embernek lakás kell, üzle­tek sora, orvosi, rendelő, vízvezeték, csatorna, villany, bölcsőde, számta­lan szolgáltatás. Szóval minden, ami ma még itt-ott hiányzik, de a hol­nap jogos követelése. Mindezzel szá­molva készült el a hosszútávú ren­dezési terv, amely szerint a nagy­község északi határán park, üdülő- terület húzódik majd, s hat lakó­körzet, összesen mintegy öt, és fél­ezer lakással. A keleti oldalt ugyan­csak parkok tagolják, de ide sportpá­lyákat is képzeltek, a déli határ marad az iparnak. A lakások épí­Szinte nem is értettük, a múltko­rában Tóth Sándorral, a tanácsel­nökkel, hogy van az, hogy csak az utóbbi évtizedben döbbentek rá az emberek, mekkorát képes lendíteni egy falun a közös erő. Hogy micsoda mozgató rugó egy-egy kilométer együtt épített járda. Holnap már a másik utcának is kell, meg a harma­diknak, de nemcsak járda. Jelent­keznek az üzemek, a tsz, a gyermek- város már egész bizottság dolga — a helyi népfront — testület révén — a felajánlásokat a szükséghez igazí­tani. Ezúttal azonban nem bánom, hogy megint alakult egy bizottság. Így legalább nem vész kárba, nem fordulhat visszájára a jó szándék. Fáy András présházának már csak az őspark árnyékában megbújva, az országút mellett kuporgott a falu: Fóth. Írtak ekkor 1837-et, mégpedig május 30. napját. A Somlyó-hegy oldalán építkez­tek. Az előbb érkezett kis csapat rakta Fáy András présházát téglá- ról-téglára, igen nevezes kezekkel: a gazda maga és hitvese, aztán Vörös­marty Mihály, a költő, Bajza Jó­zsef, az író, Barabás Miklós, a fes­tő, Czuczor Gergely, az Akadémia egykori nagyszótárának egyik szer­kesztője, ugyancsak költő, s még néhányan, a kor azóta híressé vált emberei közül, Rakták szorgalmasan.. Közben tréfa csattant tréfára, vi­dám hangulatban teltek az órák, amint az már barátok között lenni szokott. Ebben a présházban nem is olyan sokára eszmék értek tervekké. Még Károlyi István templomot építte­tett a falu melletti dombon V. Fer- dinánd engedélyével — a szőlőben, a csöpp kis írói körben nagy gon­dolatok születtek gazdasági és tár­sadalmi reformok ügyében. tését a Kisalag felé eső részen, a Szabó Dezső és az Ötvös Tibor ut­ca között érdemes szorgalmazni el­sősorban, hiszen ott már megoldott bizonyos mértékben a közművesí­tés, víz, villany van, tovább épül a csatornahálózat gerincvezetéke. Szóba került a gáz, ami vezetéken jut el folyamatosan a gyermekvá­rosba, néhány ipari üzembe, a mű­velődési házba is. Hat utca örülhet a villanyhálózat bővítésének, a já­rókelők dolgát könnyítik majd es­ténként az új lámpák a Deák utcá­ban, a József Attila utcában. Mindezekre pénz kell, sok-sok mil­liót emésztenek föl a beruházások, Főhetne a feje a tanácsnak időnként, honnan vegye, ha nem volna igazi partnere a lakosság, ha nem segíte­nének az üzemek. De él Fóton az egykori reformkor szelleme, abban is, hogy közösen viselik a terheket, S nem csupán az adófizetésről van szó, ezt mindenki tudja, gondolom. Tavaly például csaknem másfél millió forintot tett ki a lakosság társadalmi munkája, s ha azt vesz- szük, hogy szinte ugyanennyiben van a kisalagi körzeti orvosi rende­lő, máris mérhetjük, mit ér a kalá­ka. Közösen a rendelőnél egy kicsit, a Költői utcai óvodánál egy kicsit, az iskolánál, a járdaépítésben, öre­gek napközijében, szabadtéri színpad összehozásában itt, meg ott, minde­nütt, ahol kell. nyűtt maradványait őrzi a Somlyó- hegy enyhe lejtőjén az idő. Eredeti­leg a barátság házának nevezték. Zsúpfedele alatt írta Vörösmarty a Fóti dalt, akkor még megvolt bel­ső falán a kőtábla, melyre nevüket jegyezték azon a tavaszutón, kik „a barátság eme falai közzé, midőn épülnének, enyh’ óráiban követ ró­kának.” Ma már alig tudnánk hamarjában sorolni, hány helyre kerülhetne ha­sonló tábla Fóton, csak nehéz vol­na valamennyi közreműködő nevét egymás alá vésni. Örvendetesen so­kan vannak a présházépítők kései unokái... BÁLINT IBOLYA A régi MÁV-állomás Isaszegen csak időnként volt zajos, füstös, amikor szerelvények görögtek át a síneken — különben csöndet árasz­tott és jó illatot a fenyőfák és a kö­zeli erdők dimbes-dombos vidéke. 1921-ben költő érkezett e költői kör­nyezetbe: Tóth Árpád. Szathmáry Zoltán, Isaszeg lelkes és Sok érté­kes adatot feltáró helytörténésze ír­ja emlékezésében, hogy utoljára 1923-ban tartózkodott a községben Tóth Árpád feleségével és kislányá­val, gyakori vendége volt Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső, „akikkel együtt járták az isaszegi erdő madárfüttyös dombjait”. Ezen adatsor megegyezik Máriássy Judit és a költő lánya, Tóth Eszter szóbeli közléseivel. Szathmáry Zoltán adattára Főleg emlékekre és a helyi hagyo­mányokra alapozódik. Ebből meg­tudjuk, hogy Tóth Árpád családjá­nak Erős József biztosított naponta friss kecsketejet. Az ő fia, az akkor 12 éves ifj. Erős József kalauzolta a költőt Isaszeg erdei ösvényein, és Piszárszky József állomásfőnök gon­doztatta akkortájt a vasúti sétányt, ahol teniszpálya is volt. A síneken túl közvetlenül fenyőfák emelkedtek Tóth Árpád tartózkodásának idő­pontjában; elcsenevészedtek, most topolyák nőnek helyettük. levelek és dedikáció Máriássy Judit nagyszüleinél, az egykori Haas fatelep közvetlen szom­szédságában élt Tóth Árpád 1921, 1922, 1923 nyarán, s az udvaron ma is áll az óriáskígyóként vonagló eperfa, egész Laokoón-kompozíció. Innen, ahol ma bölcsődések talál­nak árnyat a nyári hőségben; küldte egykor Tóth Árpád leveleit. Mikes Lajosnak szól az írás 1921 augusz­tusában: „remekül fázunk, ami azon­ban Maupassant szempontjából jó, mert kirándulás helyett fordít az ember”. Babits Mihályt a „fenyőfák alól és Horvát Henrik mellől üd­vözli”, s hívja mindkettőjüket Isa- szegre, mely számára a Tátra he­lyeit; szanatórium. Pénzt is kér Mi­kestől, ezerötszáz koronát, s jelzi, hogy Strasser István fog jelentkez­ni az összegért, aki „mindennap megjárja Isaszeget.” A rá annyira jellemző tapintattal fejezi ki részvé­tét Elek Artúrnak az őt ért gyász­ban. Érdekes az az üdvözlet, melyet Tóth Árpád felesége küldött Szek- szárdra Babits Mihálynéhoz. Miköz­ben leírja a szép környezetet és anyai örömét, jelzi aggodalmát is, mely már a költő korai halálának előérzete: „Kedves Ilonkám, mi is nyaralunk Isaszegen. Pesttől egy órá­nyira, egy gyönyörű fenyőerdő kö­zelében. Nagyon finom tejben, vaj­ban úszunk. Eszterke és én hízunk, Pádi sajnos nem.” Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött levél tartalmazza Tóth Árpád rajzát fe­nyőfákról és Horvát Henrikről. Ezt csatolta a költő felesége szavaihoz. Itt Isaszegen zárta szívébe Hoffmann Árpádot, aki az illegalitásban marxista szemináriumokat tartott, s Mauthausenban ölték meg. E kitűnő teoretikusnak, a fasizmus későbbi áldozatának ajánlotta könyvének, a „Hajnali szerenád”-nak egyik pél­dányát 1922. január 7-én Tóth Ár­pád: „Régi könyvemet, melyet min­dig a legújabbnak érzek, szeretettel ajánlom új barátaimnak, Hoffmann Árpádnak és a kedves Bözsinek, akiket máris régi barátoknak érzek.” Ebből a mellékesnek tűnő vélemény­ből az tűnik ki, hogy Tóth Árpád mennyire alapvetőnek tartotta saját költői indulásának frissen impresz- szionista elemeit, melyben annyi fi­nomság és árnyaltság található, s lelte meg a maga lírai maradandó- ságát Valami jótékonyan erős matriar- chátus ősi maradéka az az egyszerű örömöket osztó nagymamái kedves­ség-központ, mely Török Gyula és Kaffka Margit regényeiből sodró­dik felénk. Az élet az, nem írói for­dulat; általános női magatartás. Jó­ság marad a szépségből, a lélek esz­tétikuma, mely Máriássy Judit em­lékezete szerint az isaszegi Emma Vörös Ferenc rajza nénit is jellemezte, aki délutánon­ként vaníliás kávéval és mazsolás kuglóffal serénykedett, s helyezte arra az asztalra, ahol Tóth Árpád is oly sokat ült a közeli fatelep fűré­szének éles hangja, az eperfa ár­nyéka; szín, hang, illat környezeté­ben. Az első portya Ez még nem utazás, hanem újság­hír. A Debreceni Nagy Újság 1912. május 11-én közli, hogy Kerekes József 87 éves egykori 48-as hon­védet halálra gázolta a pesti villa­mos. Tóth Árpádot annyira megráz­ta az esemény, hogy a tragédia kap­csán általános következtetést von le: „Az egyik karját Isaszegnél tépte le az ágyúgolyó annak a szegény öregembernek, akit most Budapesten a száguldó villamos tépett halálra ... ezek a félistenek kopott és szegényes szenzációk névtelen hőseivé rokkan­tak”. Ez a hír, ez a reagálás első akkordja „Katonasír”-jónak, mely­nek környezete a Kárpátok, forrása az első világháború, időpontja; 1914. A község lírai ihletése Tóth Árpád Isaszegen több portrét rajzolt kislányáról, Eszterről, itt a csöndben különös vonzalommal fi­gyelte a fény sugárkévéit, az estele- dés metamorfózisát, a tűz elemi él­ményét, a csillaggyúlást, a végtelen természet „aranyfürtjeit” és a ke­rek gyerekszemeket. A kritikai ki­adásból azt is megtudjuk az Esti sugárkoszorú-ról, hogy „A költő öz­vegyének emlékezete szerint a költe­mény 1922-ben Isaszegen íródott.” Ez a vers remekműve, Petőfi Szep­tember végén című halhatatlan al­kotásának XX. századi folytatása. Költő után Isaszeg is világirodalmi érték forrásvidéke lett. A hamvas út, „a dolgok esti lélekvándorlása”, az éterizálódó, s a szerelmet kifejező képsor az isaszegi MÁV-állomás környezetéből növekedett, e nem túl rangos látvány vált maradandó ér­tékké az érzelmek és a költői erő közreműködésével. A súlytalanná váló anyag, az ámyasodó fény, a csipkebokor testű Lichtmann Anna eszményivé válik Isaszeg esti fényei­ben; költészetté. Szinte illat és csönd a vers, ennyire finomodik a szépség és a férfiúi szemérem áhíta­ta, ennyire lelkületi kategóriává ne­mesül, tisztul, könnyebbül az anyag. Színeket gyújt a fény — ez­úttal nem a Körúti hajnal tárgyait, hanem Anna haját Isaszegen. Az it­teni park, a kanyargó ösvények, a domborzati hullámzás kelletne, az özön-virágok illata, a lombok ziz- zenő zenéje ezredéveket gyűjt Tóth Árpád érzelmekkel telített eszmevi­lágába, s versben teszi örökre lát­hatóvá, időtlenné azt, ami időben illant; a szerelmet. Nem lényegte­len, hogy tudjuk: ezen másodlagos­nak tűnő isaszegi motívumok érlel­ték egy remekmű soha nem volt, soha nem lesz — megismételhetetle­nül egyedi rendszerét. A „Láng” is e többször megsza­kított, megújított isaszegi tartózko­dás lírai eredménye, 1921 decembe­re előtt íródott. Ezen impresszionis­ta remeklés Tóth Árpád elmélyülé­sének tartozéka. Magányos sétájá­ban, valamelyik isaszegi bozótosban gyújt ró elengedhetetlen szivarjára, s csodálkozik az eldobott gyufa tán­cos örvényén, melynek fellobbanását, „piros csodáját" személytelen am­bícióját, „Hegyes sipkájú sárga lángját” és számára fájó gyors halá­lát csak ő veszi észre olyan csönd­ben, hogy éppen e megszerzett halk- ság következményeként az elmúlás nem tűnik szomorúnak a költészet e tündér! Tóth Árpád-i pillanatá­ban. E szinte epigrammatikus tö­mörségű versnek bő utóélete szü­letett, terebélyesül! Románra Emil Giurgiuca, csehre Kamill Bednar és Ladislav Hradsky, franciára Jean Rousselot fordította le, s többek kö­zött Bánhalmi György, Farkas Fe­renc, Kardos István, Kása György, Molnár Antal, Rékai Iván, Szokolay Sándor, Szőnyi Erzsébet zenésítette meg. Most nem a vers végső alak­ját, hanem vázlatelőzményét idézem a költői gazdagság bizonyításául: „A feketére égett sovány gyufaszál meg_ görbült s kettétört a csöndben. Ha szél fútt volna, tán fölgyúl az erdő”. Egy villanás lett a költemény alap­ja, lelke, elegendő nyersanyaga. A meditációval átszőtt látvány pompá­ja és nosztalgiája jellemzi egy eddig rejtekben várakozó nagy versét is, melyet szintén 1923-ban írt, s bár adat nem maradt fenn róla, minden bizonnyal Isaszegen, hiszen e mű koreográfiája megegyezik az isaszegi táj dombhullámaival, lombokkal, melyet ott figyelt e sűrített termé­szetben, a gondolkodásra fenntartott órákban: „Még ifjúságával tüntet a nyár, Még dagadóra szítt kebel a domb, A rácskerítés peremén Még csókolózni könyököl a lomb...í ...De estefelé hirtelen, Elkomolyodik a világ — Ez többé már nem nyári I alkonyat, Fájdalmasak a fák.” (Ez már nem nyári alkonyat) E csöndre hangszerelt nosztalgiá­ban nemcsak az 1923-as isaszegi domboldal nyári búcsúját jelenti be tapintatos szeméremmel Tóth Árpád, hanem saját évszakfordulóját is — a köhögésben kopogó elmúlást. S ezt is itt a fázó virágok társaságá­ban, az ördögszekeret űző szél vij­jogásában, itt Isaszegen érzi meg a költő, s hogy belső riadalmát csitít- sa, nagyon mély, nagyon finom, na­gyon érzékeny hangulatra menti át szörnyű gyanúját. Epilógus Bár alig vannak Isaszegen olyanok, akik még emlékezhetnének Tóth Árpádra, ifj. Erős József indokoltan kezdeményezte, hogy emlékének ál­lítsanak bronztáblát egykori isasze­gi tartózkodási helyén. Ez késik, re­méljük nem sokáig. Minden bizony­nyal az sem, hogy utcát neveznek el róla, vagy újonnan létesítendő isaszegi intézményt. Az örvendetes, hogy hat éve huszonnégy taggal mű­ködik Isaszegen a Tóth Árpád Iro­dalmi Szakkör, s Szabó Sándor iro­dalomtörténész is tartott életművé­ről előadást Az ő családi házuk Debrecenben Tóth Árpád otthoná­nak szomszédságában volt. Érté­keink fokozott megbecsüléséből adó­dik, hogy Isaszegen méltó módon ápolják Tóth Árpád emlékét, annál is inkább, mert remekművel, az „Esti sugárkoszorú”-val szentelte meg ezt a régészeti anyagban és 48- as hőstettekben is oly gazdag tér­séget Milyen szép lenne, ha a „Láng” megzenésítését itt adnák elő egyszer, hamarosan az isaszegi Tóth Árpád Irodalmi Szakkör tag­jai a Zeneakadémia ifjú hallgatói­nak közreműködésével. Hol? Isa­szegen, a ma még nem létező Tóth Árpád utcában, az emléktábla fel­avatása után, bensőséges ünnepség keretében. LOSONCI MIKLÓS Sorki Dala Andor rajza Akik először próbálták Jó szándék nem vész kárba s i á i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents