Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 17. szám
1979. JANUAR 21., VASÄRNAP S£n 4fr w syiiríav 5 Élen kiképzésben, munkában Dabasi járási munkásőrök ünnepi egységgyűlése Tegnap délután a dabasi járási művelődési házban gyülekeztek az acélszürke egyenruhások: a dabasi járási Kossuth munkásőregység tagjai ünnepi egységgyűlésen értékelték az elmúlt évben végzett munkát. Az eseményen megjelent Furulyás János, a vácszentlászlói Zöldmező Tsz elnöke, az MSZMP Pest megyei párt-végrehajtóbizottságának tagja, Ihászi József, az MSZMP dabasi járási bizottságának első titkára, Kálmán Ferenc, a járási hivatal- elnöke, s az elnökségben a társ fegyveres testületek, valamint a járásbeli bázisüzemek, termelőszövetkezetek párt- és gazdasági vezetői is helyet foglaltak. A dabasi járási munkásőrök tavalyi munkáját Balázs Ferenc egységparancsnok értékelte. Hangsúlyozta: kiképzési és szolgálati feladataikat maradéktalanul teljesítették. Az alegységparancsnokok eredményes tevékenységének, valamint a munkásőrök aktivitásának köszönhető, hogy a lőgya- korlatokat jó, illetve kiváló eredménnyel hajtották végre. S a testületben vállalt megbízatásuk teljesítése mellett átlagon felül helytálltak a járás politikai, társadalmi és gazdasági életében is. Az ünnepi egységgyűlésen megemlékeztek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról, majd tizenkét leszerelő munkásőr nevében Hernádi Lajos, a Telefongyár bugyi gyáregységének polgári-védelmi előadója jelképesen átadta a fegyvert Wa- reczki Gábornak, a KISZ dabasi járási bizottsága titkárának, aki huszonhárom társáéval együtt most tette le az esküt. A testületben eltöltött két évtizedes példamutató helytállásáért Szolgálati Érdemérmet kapott Hrubos György, az egyik honvédségi alakulat polgári alkalmazottja, valamint Szaller János ócsai nyugdíjas. Kiváló parancsnok kitüntetést vehetett át Pál Lajos, a Dabas és Vidéke Áfész felvásárlója, valamint Kozma László, az ócsai Vörös Október Termelőszövetkezet lakatos csoportvezetője. Tizenöt év után Szolgálati Érdemérmet hatan, tíz év után Szolgálati Érdemérmet tizenhármán, öt év után Szolgálati Emlékérmet öten kaptak. A Kiváló munkásőr jelvényt heten érdemelték ki. Az egység szocialista versenymozgalmában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a hernádi Március 15. Termelő- szövetkezet munkásőr kollektívája nyerte el a legjobb alegység címet, s az ezzel járó vándorzászlót és oklevelet. Az ünnepi egységgyűlésen felszólalt Ihászi József. Elismerő szavakkal szólt a járási munkásőregység tagjainak a kiképzésben, valamint a gazdasági építőmunkában tanúsított becsületes helytállásáról. F. G. Választékbőség mezőgépekből — A mezőgazdaság gépellátása általában megfelelőnek, sok típusból jónak ígérkezik, a gazdaságok elavult traktoraikat nagyteljesítményű, korszerű gépekkel válthatják fel — nyilatkozta tájékoztatójában, Kopácsi Ernő, az Agro- tröszt vezérigazgatója. A csehszlovák és a szovjet gyártmányú traktorok mellett jól egészítik ki a választékot a 180 lóerős magyar Rába- traktor, valamint a Rába- Steiger nehéztraktor. Ezekből az igényeket kielégítik, a K—701-es nehéztraktor idén vesz először részt hazánkban mezőgazdasági munkákban. Elmarad viszont a kereslettől a lánctalpas traktorok meny- nyisége. — A nagyteljesítményű erőgépekhez energetikailag jól illeszkedő munkagépeket vásárolhatnak a gazdaságok. Az idén, a licenc alapján gyártott, magas műszaki színvonalú ekékből már 8 változat lesz kapható. Bővül a szintén licenc alapján előállított korszerű tárcsák választéka is. Javul az ellátás magágyelőkészítő gépekből. Nem lesz hiány növényvédő * gépekből sem. Idén a tavalyinál kétszer több nagyteljesítményű gabona- kombájnt importálnak. Változatlanul gondot jelent, hogy nincs elég önjáró rakodógép. Feszültségre kell számítani a háztáji kisgépellátásban is. A fővaros messzire van... Községek ígérete Az út nem sok, jó negyven kilométer. Az embernek csak a városból kell kiverekednie magát (ez az igazán hosszú, félórába is beletelik), onnan már röpít a jármű. Hacsak nem akad egy teherautó vagy szekér, amely meglassítja a menetet. A főváros táblájától a járáshatár képzeletbeli vonaláig gyorsan szalad az idő, de a helybeliek azt mondják: „Nincs messze ugyan Budapest, mégis távol vagyunk a fővárostól.” — Igaz ez? — kérdeztem Keszi Józsefet, a nagykátai járási hivatal elnökét. Nem várhatnak másra — Lehet abban valami, amit az idevalósiak mondanak — válaszolja —, néha bizony messze érezzük magunkat Illetve: arra nagyon is közeli, a főváros, hogy elvigye a munkáskezet: húszezer bejárónk van. De sugározni, keveset sugároz ránk Budapest. A mi gondjainkat egyébként is nekünk kell itt, helyben megoldanunk. Van ebben valami jó is: munkára sarkall bennünket. Ám különleges dolgokkal nem tudunk mi dicsekedni. — Mivel tudnának? — Az emberekkel. Hosszú évek után tavaly végre az egész járásban kibontakozott a közös munka. Nagykátán, Szentlőrinckátán, iskola, Tó- piószelén óvoda énült társadalmi munkában. Nem is a forintban kifejezhető érték a lényeg, hanem, hogy végre nálunk is megmozdultak az emberek. Belátták, nem várhatunk másra: o tanácsok pénze csak jó alap lehet arra, hogy mi maiunk kezdjünk valamit. Igaz, hogy akkor mozdultak meg az emberek, amikor saját magukról, legalábbis gyerekeikről volt szó. Akkor nem kellett őket biztatni, s meg is lett a munka eredménye. — Mi az amivel nem dicsekedne a járásban? — Ami a gondunk: az a képzett szakember-utánnóilás a tanácsokban. Javult valamit a helyzet, el-elmennek a munkatársak iskolára; a tanácsakadémia nagy segítség. Pe hiányoznak az idevalód, felsőfokú végzettségű fiatalok. Igaz. idén kapunk egvet. De csuoán egvet, és kérdés, mire végső döntősre kerül a sor: idejön-e? Az lenne o jó, ha mi magunk tanítanánk ki gyerekeinket és visszavárhatnánk őket. Magát a tanácsi munka tekintélyét kell olyan szintre emelnünk, itt a járásban is, hogy örömmel jöjjenek a fiatalok. Akkor kapnánk olyan szakembereket, akikre igazán szükség van a falvakban. A munka titka — Milyen emberekre gondol? — Azokra, akik nemcsak munkahelynek tekintik a tanácsokat, hanem sajátjukénak érzik a falu életét. Szerintem az a jó tanácselnök, aki nem elégszik meg az íróasztal-munkával: utána megy a dolgoknak. Társadalmi munka kell? Maga is beáll a sorba. Gyűlés van? Bekopog az ajtókon. Sajnos, kevés az ilyen emberünk, s a tanácsülések statisztikája is azt mutatja: vannak, akik nem érzik szívügyüknek a vállalt feladatot. Csökkent a résztvevők száma. — Tudják az okokat? — Keressük. Az biztos, hogy a választási ciklus vége felé kicsit mindig alábbhagy a lendület, de a baj az, hogy nem minden községben sikerül a mindennapi munkával megkötni a tanácstagokat. A helyi tanácsoknak kell úgy megválasztaniuk feladataikat, hogy egész éven át élesszék a tanácstagokban a „tüzet”. Tanácsainknak a fiatalokat jobban be kell vonni a közös dolgokba: az idősebbeknek kell vezetni őket a tanácsi munka „titkaiba”. — Vannak ilyen titkok? — Mint minden szakmában, itt is. Most például, amikor életünk minden területén a gazdaságosság a jelszó, meg kell őket tanítani arra. hogyan lehet okosan, jól gazdálkodni. Sok jó példa van erre a járásban. ezek segítenek azt is megérteni: ha hasznosan és olcsón gazdálkodunk — magunkon segítünk. Értelmes vita ■— A nagykátai járási hivatal községek életét fogja össze: tizenöt faluét. Lehet igazságot tenni eltérő érdekek között? — Igaza van; ütközőpont vagyunk. Szerencsére nem háborúk. csupán viták és legtöbbször értelmes viták ütközőpontja. Ismerjük a megyei, sőt az országos helyzetet, ismerjük községeinket is —, ennek birtokában mondjuk ki döntéseinket. Végső igazságot, persze, nem lehetne , tenni, de itt nem is arról van szó. Szeretnénk a segítséget oda adni. ahol a legnagyobb szükség van rá, s ahol van munkafedezete is a támogatásnak. Szerencsére községeink is mind jobban megértik ezt a törekvést. Nem követelőznek, s ha kémek, akkor annak alapja is van. — Erre az évre mit kértek a járásban? — Amit addig: utat, járdát, iskolát, óvodát, hol mi hiányzik. De nemcsak kértek, ígértek is: mi Aden munkához társadalmi segítséget. Szentlőrinckátán befejezik az iskolát, Nagykátán szépítik a művelődési házat, Szentmártonkátán meglesz a vízvezeték. A pénzkeret mindenütt megvan: a helyieken múlik, milyen gazdaságos, értelmes munkát végeznek. Nem hinném, hogy bármi gond lehetne; Úgy látszik, nálunk is megtanulták az emberek a közös munka örömét. Major Árvácska Pihen a komp A szigetcsúcson, ha kemény a tél A váci révállomáson tíz órakor fölberregett a kishajó motorja. Elindult, hogy az úszó jégtáblákat kerülgetve, óvatosan manőverezve átvigye tíz-tizenöt utasát a túlsó partra. A Szentendrei sziget csúcsára, Kisoroszi felé csak itt lehet most átkelni, ha a révészek jelt adnak a startra, más kompjáratok a jégzajlás miatt leálltak. Nincs szerencsénk A túloldalról menetrendszerű autóbuszjárat megy Szentendre felé. Aki Kisorosziba tart, ugyancsak erre száll fel, Tahitó tfaluig, onnan másik busszal jut el a szigetcsúcsra. Itt, az elágazásnál idős asz- szony és egy férfi várakozik. Meddig? Nem lehet előre tudni. Csatlakozóim hát hozzájuk. Ha szóval tartjuk egymást, gyorsabban telik az idő. A Volán a révszünet idejére rendkívüli járatokat rendszeresített, csak a menetrendet felejtették el kitenni a megállót jelző oszlop derekára. Társaim vígasztalnak, hogy érdemes ácsorogni, még így is hamarabb jön az autóbusz, mint máskor, hiszen rendes körülmények között csak hajnali négykor indul egy járat Szentendrére, vissza este nyolc után, a tahitótfalui iskolában tanuló kisoroszi gyerekeket napjában egyszer hozza-viszi az iskolabusz. — Felépült az új híd itt, Ta- hitótfalunál. Ezután nem lehetne több járatot indítani? — puhatolózom azoktól, akik ismerik itt a dürgést. — Nem szükséges — vélekednek —, ha jár a komp, jó a csatlakozás a parti buszokhoz, így a vonatokhoz is. Eltelik egy félóra, mire egy Szentendre felől érkező busz vezetője közli velünk, jó óra múlva lesz járat Kisorosziba. Az asszony elmegy, ketten maradunk, számítva arra, hogy stoppolni is lehetne. A gépkocsik viszont mind ellenkező irányból közelednek. Nincs szerencsénk. Érdekes. Alijuk hát a száraz hideget A legnagyobb gond Jégen csúszkáló, rődlizó gyerekeket, víg zsivajt vártam, de csendes utcák fogadtak, elnéptelenedett hétvégi házak, hólepte téglarakások. Fehér a főutca a látóhatár széléig. Mégis szép a falu. Ezt közlöm is azonnal az első járókelővel, akivel találkozom. — Nyáron látná! — kap a szón az idős férfi. — Jön a sok turista, az evezősök, sáto- rozók. Él a Duna, idegenektől népes a határ. Bemegyek a postára. Elek Éva hivatalvezető nem sok hírrel szolgál, nemigen történik itt semmi: — Legfeljebb annyi az újság, hogy tegnap többen is telefonáltak a munkahelyükre, nem tudnak bemenni, nincs mivel. Kazánok szikraesőben A vegyesbolt vezetője, Greff Ágostonná is ezzel kezdi: — A férjem Vácott dolgozik az Egyesült Izzó gyárában. Tegnap hajnali négykor indult munkába, de fél nyolckor a többiekkel együtt visz- szajött, összefagyva. Nem tudtak átkelni a Dunán. Ügy látszik viszont, hogy ma sikerült. Esztergomba, Budapestre, Dunakeszire is járnak innen munkások. A járműjavítósok — úgy hallom — ottmaradtak éjszakára a dunakeszi munkásszálláson, csak a hét végén jönnek haza. így legalább biztos, hogy minden reggel ott vannak a műhelyekben. A boltban elég sok a vásárló. — Mindent meg lehet kapni, ami a háztartásba kell — mondják kórusban a vevők. — Látom, narancs is érkezett ... — De banán nem! Igaz, nem nélkülözhetetlen, de mi is szeretjük itt Kisorosziban, éppen úgy, mint sokan másutt. Legutóbb karácsony előtt küldtek negyven kilót, még aznap elfogyott. Mészáros Lajosné, a tanács vb-titkára se könnyen jut át naponta Dunabogdányból a hivatalába. Utjai viszontagságosak, de mindig pontosan érkezik, ha csak rajta áll. — Legnagyobb téli gondunk az, hogy nem eléggé egyenletes a fűtőolaj-szállítás, a tüzelőellátás — mondja —, az óvoda fűtéséhez például lengyel kazánszén helyétt csak tojásszenet kapunk a szentendrei Áfésztől. Hozatni sem tudunk könnyen, mert a fuvarosok nem szívesen jönnek be Kisorosziba. Ezek a dolgok aztán gyakran — és joggal — kerülnek szóba a tanácsüléseken. Rejtett lehetőségek Nappal csöndes a kisvendéglő. A kályha körül nyugdíjas hajósok poharazgatnak. Pali bácsi most a szóvivő. Éppen azt meséli, hogyan fogták a bókákat hajdan gyerekkorukban. aztán darabonként két fillérért adták el őket az ínyenceknek, Vácott. Aztán hirtelen témát vált. Sóhajt, kicsi a nyugdíj, mert a magáncégek annak idején nem jelentették be az OTI-ba. Ifjú legénykora óta dolgozott,' de csak húsz év munkaviszonyt tudott Igazolni. A fiatalabbaknak más a fájó gondjuk. Unalmas itt az élet — így mondják —, nincs mozi, nincs presszó, a művelődési házat is csak alkalmanként nyitják ki, fűtik be.' Télen különösen elszigeteltnek érzik magukat... A klubkönyvtámak épülő házban ma még valóban csak a nagytermi szárny áll készen, a kisebb helyiségeket,' melyekbe majd a szakkörök költöznek, csak idén adják át az építők. A társasági élet, a szorosabb közösségek kialakulásának ez is egyik akadálya. Ám Czikora Andrásné, a ház tiszteletdíjas igazgatója olyan lehetőségekről is számot tud adni, amelyekre a panaszko- dók eddig talán nem is figyeltek föl: — Az ifjúsági klub tagjai hetenként háromszor, az asz- szonykluib és a nyugdíjasok havonta kétszer tartják összejöveteleiket. A gyerekeknek irodalmi klubot szerveztünk. Többen el szoktak menni Szentendrére is, a művelődési központban vendégszereplő színházak előadásaira, csak onnan későt este körülményes a visszaút. Előfordult már, hogy valaki lekéste a kompot, s éjszakára a túlparton rekedt. Ilyenkor bizony nagyon jó, ha egy ismerős házába fogadja az embert. i Csak szürkületig A kisoroszi autóbusz végállomásán felírtam magamnak az ideiglenes menetrendet. A hét első két napján nem közlekedett a rendkívüli busz, mert a Volánnal úgy tudták, elindul a komp. Csütörtökön azonban már déltől este kilencig nyolcszor fordult a panoráma Ikarusz Tahitótfalun át Szentendrére. Igyekeznem kellett visszafelé, mert a váci révészek figyelmeztettek: csak szürkületig közlekednek, addig is csak úgy, ha nem hízik a jég. Utazom, Bozontos, ősz aggastyánokra hasonlítanak a zúzma- rás fák, dermedten állnak glé- dában a part mentén. Tél van. Kisorosziban in olyan, mint máshol. Csak valamivel több gondot okoz. Kovács T. István , Törekvések, tanulságok Üj típusú kazánokat gyártanak a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében, melyek lakóházak, lakótelepek fűtésére, mezőgazdasági, ipari létesítmények energiaellátására használhatók. A képen: LHD—700-as típusú forróvizes kazánok hegesztési varratait köszörülik. Cser István felvétele Á dolgozók szorongva várták a tanácskozást. Az arcokon érződő feszültség és az izgatott, suttogó párbeszédek legalábbis ezt tükrözték. Szigorítások... megszorítások... — hallottuk innen is, onnan is. Az idegesség csak néhány perc múltán oldódott, amikor Kerényi László, az Egyesült Izzó váci gyárának igazgatója az aktívaértekezlet elé tárta az 1979. évi feladatokat magában foglaló tervet. A beszámolóból kicsendült: ez az esztendő fokozott helytállást követel az izzósoktól is, de az elképzelések megvalósítására megvannak a lehetőségek. Csupán — élni kel] velük! Az üzemben mind a fénycső-, mind az alkatrészgyártásban 20 százalékos termelésnövekedéssel számolnak az előző évihez képest. A mérce azonban nem véletlenül került magasabbra. A terveket megalapozzák a gyáron belüli technológiai fejlesztések. a sokrétű szervezési intézkedések és távolról sem utolsósorban az Izzó nagy vállalkozása, a 600 millió forintos rekonstrukció. Mindez azonban önmagában nem elég az előrelépéshez. Talán a legfontosabb feladat: csökkenteni kell az állásidőket és ahogyan az értekezleten fogalmazták: fel kell tárni a meglévő tartalékokat. Hogy mi módon? Itt van mindjárt a csomagolás. Látszólag nem nagy ügy. Nem? Az üzemben évente 45 millió forint értékű csomagolóanyagot használnak fel. Azaz, csupán ezen a területen az anyaggal való ésszerűbb gazdálkodás több millió forint megtakarítási jelenthet. Egy másik példa.' Az ólom-: üveggyártás egyik legfőbb alapanyaga az ólom-mínium, amelyet az Izzóban tőkés importból szereznek be, évente nem kevesebb, mint 10 millió forint értékben. Nagyon is érthető hát az a törekvés, hogy az ólomüveg összetételében az eddigi 32 százalékos ólom-mínium arányt 28 százalékra próbálják csökkenteni. Természetesen úgy, hogy az üveg fizikai tulajdonságai alapvetően ne változzanak. Mindebből kitűnik, a termelési tervek megvalósításának egyik legfőbb tényezője az anyagtakarékosság. Vigyázni az értékekre — ez az 1979. évi hatékony gazdálkodás alapja. S hogy mit kap cserébe a dolgozó? Az Izzóban az anyagfelhasználás mértékével arányosan állapítják meg a bérkiegészítés nagyságát. A bérfejlesztési keret adott; ebből mennyit juttatnak a munkásoknak, az az anyagtakarékosság mértékén is múlik. Újdonságnak számít a januártól bevezetett bérvissza- adásos normarendezés is ami elsősorban az árambevezető-, illetve a fénycsőgyártásban dolgozókat érinti. A norma ugyan most magasabb, ám a munkás is több pénzt kereshet, ha teljesíti. S hogy mi ebből a gyár haszna? Az alaposabb munka együtt jár a jobb kapacitáskihasználással, a termelékenység növekedése pedig a túlórák csökkenését eredményezheti. Az aktívaértekezleten megfogalmazott gondolatokból csak néhányat ragadtunk ki. A tanulságot azonban a fentiekből is mindannyian levonhatjuk. Hegyi Iván
