Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-18 / 14. szám

Őszintén, önkritikusan iagasabfera állított mérce Beszámoló párttaggyűlés a sülysápi tsz-ben i Lezárult egy esztendő. A mérlegkészítések, az eredmé­nyek összegzésének napjait, heteit éljük. Munkájukról, te­vékenységükről — taggyűlése­ken — számot adnak a párt- alapszervezetek is. összevont pártáiapszervezeti beszámoló taggyűlést tartottak járásunk egyik legnagyobb kö­zös gazdaságának, a sülysápi Tápióvölgye Termelőszövetke­zetének kommunistái. A tag­gyűlésen részt vett Márk Ist­ván, az MSZMP Pest megyei bizottsága és Leichter László- né, a járási pártbizottság mun­katársa is. A termelőszövetkezet pártve­zetőségének beszámolóját Du­dás Sándorné szervező titkár ismertette. Nagyobb felelősséggel — Pártvezetőségi üléseinket a munkaterv szerint tartottuk meg, a testület elé kerülő beszámolók, jelentések színvo­nala emelkedett, nőtt a felelős­ség, a kezdeményező készség. A pártvezetőség ülésein az alapszervezeti titkárok is részt vesznek, a felsőbb szinten ho­zott határozatok, állásfoglalá­sok a titkárok közvetítésével mindenkor eljutnak az alap­szervezetek kommunistáihoz. Az alapszervezetek nagy gon­dot fordítottak \ a tagnevelés­re. a tagfelvétel előkészítésére, különösen a mendei és az úri alapszervezetek ez irányú mun­kája elismerésre és egyben követésre méltó — állapította meg a beszámoló, nem hall­gatva el azt sem, ‘hogy például a pártcsoportmunkában, amely pedig egyik meghatározója a pártéletnek, nem sikerült jelen­tősen előrelépniük. A termelőszövetkezet KISZ- alapszervezetének tevékenysége sem volt megfelelő színvonalú, a káderfejlesztés sem mindig kellően átgondolt, céltudatos. E feladatok fontosságát hangsú­lyozta a beszámoló, a beisko­láztatásokra, a káderképzésre az eddiginél nagyobb figyelmei kell fordítani. Eredményes a párt- és tö- megszervezeti oktatás, de a termelési agitációs munkát, il­letve az információs rendszert a jövőben tovább kell fejlesz­teni. Reális tervek Javult a termelőszövetkezet szakszervezetének tevékenysé­ge, a kezdeti nehézségeken túl­jutva, a szakszervezet egyre inkább megtalálja helyét. Nőtt a taglétszáma, figyelmeztető az SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Félidei értékelés (III.) Színvonalasabb a bajnokság Tavasszal nagy harc várható Akadtak ellenzői, a legtöb­ben azonban helyeselték, hogy az 1978/79-es járási bajnok­ságba bekapcsolódtak a ceg­lédi járás együttesei is, össze­vonták a két közigazgatási te­rület bajnokságát. Az összevo­nást kétségtelenül az indokol­ta, hogy magasabb színvondlú legyen a bajnokság, a csapa­tok ne találkozzanak olyan sűrűn egymással. Már az őszi idény végén megállapíthattuk, az illetéke­sek döntése helyesnek bizo­nyult: régén volt ennyire ki­egyensúlyozott a járási baj­nokság, a találkozók színvo­nala is jelentős mértékben emelkedett, elsősorban a ceg­lédi járásbeli csapatok bekap­csolódásának köszönhetően. Ejtsünk néhány szót az él­csoport együtteseiről. A Bem SE II. tartalékgár­dája kiemelkedik a mezőny­ből. Csupán egyetlen veresé­get szenvedett el, Mendén, a többi mérkőzésén imponáló biztonsággal fektette kétvállra ellenfeleit. A második helyen a gyöm- röiek végeztek. Amikor a nyá­ron súlyos vereségeket szen­vedtek az osztályozó mérkőzé­seken, kevesen gondoltak arra, hogy az ősszel talpra áll az együttes. Pedig talpra állt. Egyetlen hazai vereségét Mag­lódtól szenvedte el. A nem várt fiaskó, bizony, bajt okoz­hat majd a végelszámoláskor. Idegenben a gyömrőiek csu­pán a Bem SE II.-tői kaptak ki, esélyük van a bajnokság megnyerésére. A vecsésiek Hunyadi távo­zásával ugyancsak meggyen­gültek, Buronyi is több mér­kőzésükről hiányzott, de még mindig esélyesek a bajnoki címre. A bajnokság egyik legkelle­mesebb meglepetését a men- deiek szolgáltatták: egyedül nekik sikerült győzniük a Bem SE II. ellen, pontot sze­reztek Üllőn, diadalmaskod­tak Maglódon, Ecseren, Sze­replésük minden elismerést megérdemel. Tavasszal az él­csoportbelieknek is számol­niuk kell velük. A többi csapatról csak táv­irati stílusban. Üllő: A legjobb játékosállo­mánnyal rendelkezik, eredmé­nyei mégis elmaradnak a vá­rakozástól. Abony: Három játékosát ál­lították ki egyszerre Vecsésen, ami befolyásolta egész őszi szereplését. Törtei: Otthonában minden­kinek egyenrangú ellenfele volt, idegenben csak két pontra futotta erejéből. Manor: A fiatalok még adó­sak a várt eredménnyel. Karatetétien: Lelkesen, fe­gyelmezetten játszott minden mérkőzésen. Péteri: Többre képes. Nyáregyháza: Az utolsó mérkőzéseken elgyengült a gárda. Maglód: Régi dicsősége le­áldozott. Dánszentmiklós: Két győ­zelmét idegenben aratta. Ecser: Csak a részvételével lehetünk elégedettek. Tavasszal nagy harc vár­ható a bajnoki cím megszer­zéséért. A címre a legnagyobb esélye a gyömrői, a vecsési és az üllői gárdának van, de még Abony is beleszólhat a csapatok vetélkedésébe. Szólnunk kell arról is, hogy a monori-ceglédi összevont já­rási labdarúgó-szövetség el­nökségére nagy felelősség há­rul ebben az évadban. Ösz- szel néhány játékvezető mű­ködése elég sok gondot oko­zott a szövetségnek. Tavasz- szal mindenképpen rendet kell teremteni, mert csak úgy érhető el, hogy a bajnokság tisztasága ne forogjon egy pil­lanatig sem veszélyben. G. J. érzékenysége főleg a szociális jellegű problémákkal szemben A pártvezetőség tavaly is el­készítette gazdaságpolitikai cse­lekvési programját. — A korábbi évinél jelentő­sen magasabbra állítottuk mércét, azzal a szándékkal, hogy nagyobb lépésekkel köze­lítsük meg a környék élvonal­beli termelőszövetkezeteit. Ma már elmondhatjuk, terveink reálisak voltak, céljainkat ösz- szességükben elértük, a terve­zettnél is nagyobb mértékben nőtt gazdaságunk termelési értéke, bruttó jövedelme, nye­resége. A szép eredményekért, ter­mészetesen, sokat tettek a szó cialista brigádok is. A 12 szo­cialista kollektíva átfogja az egész területet, dolgozói — túl a napi feladatokon — jelentős társadalmi munkát végeztek 1978-ban is. — Nehéz esztendőt hagytunk magunk mögött, sok gonddal kellett megbirkóznunk. Nem lesz könnyebb az idén sem. A hibák ismeretében, azok meg­szüntetésén fáradozva, világo­san látnunk kell, gyorsítanunk szükséges a lépéseket, gazda­sági, politikai munkánkban egyaránt minőségileg magasabb színvonal elérésére kell töre­kednünk. — Termelőszövetkezetünk gazdasági vezetői új módsze­rek, új elképzelések megvalósí­tását szorgalmazzák. Olyan iparszerű termelést kívánnak kialakítani, tovább folytatni, amely biztonságot jelent hosz- szú távon is, lehetővé téve termelőszövetkezetünk még eredményesebb működését. E célokat, természetesen, pártve­zetőségünk is támogatja. Példát mutatva A beszámoló megjelölte az idei legfontosabb gazdasági, po­litikai tennivalókat. — Következetesen, példamu­tatóan, nekünk, párttagoknak, arra kell törekednünk, hogy a közös gazdaság előtt álló fel­adatok megoldásáért tettekre serkentsünk minden dolgozót. Az összevont taggyűlés min­den hozzászólója egyetértett a beszámoló értékelésével, meg­állapításaival, őszinte hangvé­telével. A beszámolót elfogadta a taggyűlés. ★ Az összevont taggyűlés Bartha Bélát, a pártvezető­ség eddigi titkárát — saját kérésére — felmentette tisztségéből, majd Tóth Ist- vánné, eddigi belső ellenőrt a sülysápi Tápióvölgyi Ter­melőszövetkezet pártvezető­ségének titkárává, Bracsok Illést pártvezetőségi taggá választotta meg. Jandő István A PEST - M L'G^Y'E, I ■ H IRL.A P KÜl ÖN K l'Á'D. Á;#’ÁT? XXI. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1979. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Ä szövetkezetben az idén 40 ezer különféle felsőruházati cikket készíte­nek, a KELTEX és az Észak-Dunántúli Textilnagykereskedelmi Vállalat megrendelésére. A képen: Molnár Istvánné és Kiss Istvánná Textíma gyorsvarrógéppel varrja össze a kiszabott női átmeneti kabátok anyagát. A kabátból ebben a hónapban kétezer-ötszázat állít elő a kollektíva. Pilisi Ruházati Szövetkezet Elégedettek a termékeikkel A divathoz, az igényekhez alkalmazkodva Nehéz évet hagyott maga mögött a Pilisi Ruházati Szö­vetkezet főként asszonyokból, lányokból álló munkásgárdá­ja. Bár még pontos mérlegada­tok nem állnak rendelkezé­sükre, annyit már megtud­tunk a szövetkezet központjá­ban, hogy az 1978-as gazdasá­gi eredmények elmaradnak a várakozástól. A tervezett 27 milliós ár­bevételi tervnél előrelát­hatólag félmillió forint­tal értek el kevesebbet. A szövetkezet vezetői több okkal is magyarázzák a hiányt. Az előirányzott létszámot nem tudták biztosítani, a munkás- állomány két dolgozóval csök­kent 1977-hez képest. Meg­próbálkoztak tőkés export bérmunkával is, vállalkozásuk azonban kudarcba fulladt. A Fővárosi Ruházati Válla­lat közvetítésével, egy fran-: cia cég megrendelésére akar­tak bérmunkát végezni, a vál­lalat azonban csak késve szál­lította az anyagokat, sokszor napokig állt a műszak, anyag­hiány miatt. Az egyik szalag két hónapon át szinte munka nélkül volt, végül visszamond­ták a megrendeléseket. Még az év végi hajrával sem tud­ták azonban az eredményeket úgy javítani, hogy a tervet teljesítsék. A pilisi szövetkezet ter­mékei az ország minden részébe eljutották ta­valy, Vásárlói a ruházati nagyke­reskedelmi vállalatok, amelyek elégedettek a termékek minő­ségével. Tavaly tízezer gyermekruhá­zati cikket gyártottak. Har­minchétezer bakfis, női, fér­fi kabát és nadrág készült az üzemben. Nagy gondot fordítottak a modellekre, lépést tártva a divattal, a vásárlók igényei­vel. Az új esztendőben teljes erővel megkezdték a termelést. Már az első munkahéten több száz kabátot és nadrá­got szállítottak a megrende­lőknek. Az első negyedévre bő­ven van munkájuk. A pontos mérleget a könyve­lői csoport hamarosan elkészí­ti, s a tavalyi eredményeket a február végi, március eleji mérlegzáró közgyűlésen is­mertetik a dolgozókkal. Gér József A nap kulturális programja Bényén, 16-tól 19 óráig: könyvtári kölcsönzés. Ecseren, 18-tól: az ifjúsági klub fog­lalkozása (a könyvtárban). Gombán, 9-től 12-ig: iskolai előkészítő. Mendén, 18-tól: a népi tánccsoport próbája és a csillagász szakkör foglalkozá­sa. Mámoron, 15-től 17-ig: a képzőművészeti szakkör fog­lalkozása, szabás-varrás tan­folyam, négy , csoportban, 17- től; asztalitenisz edzés, 18- tól: a motoros klub összejövetele (a HNF szék­házában). Nyáregyházán, 14- től: ismeretterjesztő elő­adás, Hogyan képviseli a dolgozók érdekeit a szak- szervezet és a műhelybizott­ság? címmel (a Danuvia- telepen). Péteriben, 14-től: a gyermekszínpad próbája. Pi­lisen, 10-től 11.45-ig: logopé­dia tanfolyam (a telepi isko­lában), 17.30-tól a fotóklub, 18-tól az ifjúsági klub foglal­kozása. Úriban, 14-től: a mo­dellező szakkör összejövetele és társastánc tanfolyam. Va­sadon: 17-től 19-ig: a nőklub foglalkozása. Vecsésen, 19-től: a karate klub foglalkozása (a Petőfi téri iskolában). A szállítás előtti utolsó műveletet végzi Sznapka Mihály és Varga Mihály: a kabátokat vasalja Barcza Zsolt felvételei Ötvenszeres véradó Az első hívó szóra jelentkezik Amióta rajta is segítettek... Burján Imre alig két éve ment nyugdíjba a monori mag­tisztító üzemből, hosszú évtize­dek tapasztalatait hagyva a fiatalokra. Talán, ha makacs betegsége nem újul ki ismét, maradt vol­na még, hiszen élete volt a gyár. Több magas kitüntetéssel ismerték el szaktudását, a Zu- cernatisztítás országos hírű szakembere volt. Aztán úgy hozta a sors. hogy miután megoperáltatta magát, a hívó szóra ismét sorompóba állt: segíti, oktatja a fiatalo­kat. szaktanácsaival, nagy ta­pasztalatával részt vesz a tisz­títási osztály munkájában, mert ott van rá szükség. Azt azon­ban — kivéve szűkebb ismeret­ségi körét — kevesen tudják róla, hogy régi, önkéntes vér­adó. ötven alkalommal nyúj­totta már a karját, hogy a rá­szoruló betegeken segítsen. Húsz éve, 1958-ban kapcsoló­dott be a véradómozgalomba. Akkor még nem tudta, hogy a vérből több mint 30 félé gyógy­szert állítanak elő, amelyet a megelőző és a gyógyító munká­ban használnak fel. s a belőle előállított speciális készítmé­nyek még a terhes anyát, az újszülöttet és a gyermeket ás védik, csak ment á hívó szóra. Volt olyan esitendő. amely­ben kétszer, háromszor is adott vért. Nem kellett külön orvo­si vizsgálatot igénybe vennie, a véradás előtt alapos ellenőrzé­sen esett át, tudta, hogy egész­séges, nincs rejtett betegsége. S mit tesz a sors! Amit adott, azt visszakapta. Műtété alkal­mával látta és érezte át a vér fontosságát, életet mentő jelen­tőségét. Saját és betegtársai rohamos gyógyulása eltökéltté tette: amíg elfogadják karját, továbbra is nyújtja az első szó­ra. S amint felépült, visszatért munkahelyére, majd régi is­merősként jelent meg a vér­adóállomáson. Tudja, még sokan vannak és lesznek, akiknek szükségük lesz az éltető vérre, hogy tovább él­hessenek. H. J. ÁGYNEMŰGARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT MONORI MÉTERÁRUBOLTJA: Monor, Kossuth Lajos u. 79. NÉHÁNY CIKK A VÁLASZTÉKBÓL: Színes lepedő, 150x198 cm-es Angin dunyhahuzat, 4 szeles Fehér dunyhahuzat, 4 szeles 82 Ft helyett 73,50 Ft 261 Ft helyett 183,- Ft 234 Ft helyett 140,- Ft 1 i i 1

Next

/
Thumbnails
Contents