Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-04 / 2. szám
4 %map 1979. JANUÄR 4., CSÜTÖRTÖK NYELVTANULÁS - KORSZERŰEN Nyitott füllel, nyitott szemmel A sokoldalú szemléltetés, érzékeltetés pedagógiai esz- ' méje nem újkeletű. A nevelés klasszikusa, Comenius is foglalkozott ezzel, és évszázadok óta megszámlálhatatlan tankönyv, tanulmány témája volt. Az alapgondolat egyszerű: ahhoz, hogy valamit beha- i tóan megismerhessünk, minél több — különböző jellegű — információt kell. kapnunk ró- ' la. Látható, tapintható, hall- . ható, gondolati és egyéb ér- i zékletes adatokat... Audiális, vizuális A didaktika, a pedagógia módszereinek, eszközrendszerének tudománya a technika fejlődésével is gyarapszik. Az 1950-es évek vége, a 60-as évek eleje a korszerű eszközök, módszerek széles körű elterjedésének ideje hazánkban, s világszerte. Ha okait kutatjuk, azt tapasztaljuk, hogy ekkor vált népszerűvé a munkáltatva tanítás, az önálló ismeretszerzés módszere az iskolákban. Az automatizálás, az egyre olcsóbban és nagyobb szériában gyártott láttató- és hallatógépek bejutottak az iskola falai közé is. A táblát, a krétát, s a tanári előadást egyre gyakrabban váltotta fel lemezhallgatás, diavetítés, mag- netofonos, rádió- vagy tévéműsor. Azután jött a mozgófilm, az írásvetítő, a képmagnó, a nyelvi laboratórium. A hallható — audiális — s a látható — vizuális — információkat célszerű összekapcsolni: a képhez társuló hang a tudnivalókat élőbbé teszi, s így könnyebb emlékezetünkbe idézni, hiszen agyunkba több inger jut azokról. Létrejött tehát az új szó: audiovizuális. Az audiovizuális eszközöket napjainkban minden iskola alapvető kellékei között tartják számon, még a nyelvtanulásban is alkalmazzák. Martinusz Ferenc, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának általános iskolai felügyelője: — Ma Pest megye 210 iskolájában 375 orosz nyelvet oktató pedagógus használ audiovizuális eszközöket a tanítás során. A lehetőségek tágak: 1113 magnetofon, 942 lemezjátszó, 1020 tv-készülék, 966 rádió, 2129 diavetítő, 848 írásvetítő, s még számos egyéb eszköz közül választhatnak. A legelterjedtebb ezek közül a magnetofon, amelyet — így mondja a többi pedagógus — szinte kisajátít a nyelvtanár. — A többi eszköz felhasználási köre szűkebb: az iskolarádió adásait ugyan saját munkájával szalagra veheti a nevelő, de az iskolatévé műsorait már nem. Az adásidőhöz nem mindig tud alkalmazkodni az órarend, s ha csak egy-két tévékészüléke van az iskolának, nehéz rendszeressé tenni a televíziós nyelvórákat. Sok helyütt régi a rádió, nem fogja a harmadik adást, pedig ebben sugározzák a pedagógiai műsorok többségét. — Az írásvetítőkhöz — ezek az iskolatáblát helyettesítik egyre inkább — nem készítenek központilag ábrákat, s ezeket a pedagógus csak kellő felkészültség birtokában, saját barkácsoló munkája árán alkalmazhatja eredményesen. A lemezjátszót — lemezválaszték híján — a dal- tanuláshoz használják csupán. Személyes kapcsolat — Pest megyében két helyütt, Százhalombattán és Kiskun- lacházán létesült általános iskolai nyelvi laboratórium. Rendkívül jól képzett tanár kell ahhoz, b-vgy hasznos programot kész-uhessen a laboratóriumi nyelvórákra. Ezek során minden tanuló saját munkahelyén, magnetofon segítségével tanul, s az ösz- szekapcsolt szerkezetek lehetővé teszik, hogy a pedagógus egyidejűleg egyetlen tanulóval, a gyerekek egy csoportjával, vagy akár az egész osztállyal foglalkozzon. Akad még egy feltétele a nyelvi laboratórium kialakításának: külön szaktanterem is kell hozzá, s a tanteremgond miatt erre alig néhány iskolában találnak megoldást. A berendezés ára is borsos, 100 ezer forint feletti. — Ami a lényeges: a legkorszerűbb szerkezet, a legdrágább gép sem pótolja a nevelő és a tanítvány személyes kapcsolatát, s nem minden tananyag oktatható audiovizuális eszközökkel. Ami igen, az pedig olyan színvonalon, amely a tanár képzettségének, rátermettségének felel meg. Minden esetre játékosabbá, változatosabbá, gondolkodtatóbbá tehetők a nyelvórák ezekkel az eszközökkel. Kevés a muníció Berényi Ede, a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályának középiskolai felügyelője: — Megyénk 31 középiskolájának eszközellátottsága az ország többi megyéinél jobb. A pedagógia fejlődésével lépést tartva az iskolák, a tanárok kezdeményezésére fejlődött az audiovizuális eszközök tárháza is. Sajnos a gépek muníciója a nyelvi órákhoz használható magnószalag, diakép, hanglemez kevés, a választék szűkös. Átmeneti megoldásként Pest megyében két oktatástechnikai laboratórium foglalkozik ezeknek az anyagoknak a sokszorosításával: egyik a péceli Ráday Pál gimnáziumban, másik Cegléden a 203. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Napjainkban szervezik a harmadik hasonlót, a váci Lőwy Sándor Szakközépiskolában. Rendszeresen, szervezetten, szabványosított anyagokból bizony elkelne több ... — Érdemes végigkísérni az audiovizuális nyelvoktatás fejlődését a megyében: eleinte csak lemezeket, szalagokat játszottak le a tanárok, később szemléltetés végett diaképeket is vetítettek hozzá. Az audio- vox berendezés előrelépést jelentett, mert a diavetítőgépet a magnószalag vezérelte, s a pedagógus felszabadult a gép kezelésének terhe alól, figyelhette a tanulók tevékenységét. Végül jött a nyelvi laboratórium. Az első 1967-ben készült el Cegléden, a Kossuth Gimnáziumban, s hasonló van napjainkban a péceli, aszódi és gödöllői gimnáziumokban. Az eszköz fétise ma már a múlté. Minden nyelvoktató rájött, hogy a hangulatteremtéshez, a tanulási motívumok elmélyítéséhez, a neveléshez jobb lehetőség a személyes kapcsolat. De a gyakorláshoz, a kiejtés, a hangsúly tanulásához, a szókincs gyarapításához már nélkülözhetetlenek az audiovizuális eszközök. Ezt tudva, 1971 óta az iskolai költségvetésen kívül évente 2 millió forintot ad a Pest megyei Tanács a középiskolák eszköztárának fejlesztésére. V. G. P. Január a Szovjet Kultúra Házában Csaknem félszáz rendezvénnyel várja látogatóit az. új év első hónapjában a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, amely az idén ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Folytatják a Szovjetunió eredményeit, céljait bemutató programok sorozatát. Mától könyvkiállításon szemléltetik a szovjet társadalom gazdasági és szociális fejlődésének tizedik ötéves időszakát. A KGST harminc évét fotókiállítás mutatja be január 8-tól. A szövetségi köztársaságok új alkotmányairól január 12-én rendeznek kötetlen beszélgetést. Január 16-án két előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Az egyik az SZKP XXV kongresszusa határozatainak megvalósításáról szól, a másik a mezőgazdaság helyzetével, további tennivalóival ismerteti meg a résztvevőket. A szocialista gazdasági integráció eredményeit január 24-én ösz- szegzik. A szovjet hadsereg és hadiflotta megalakulásának közelgő 61. évfordulója alkalmából január 30-án a Ballada a katonáról című filmet vetítik. Érdekesnek ígérkeznek a már hagyományos Ember és haladás tudományos-ismeretterjesztő filmsorozat januári vetítései is. A nézők többek között megismerkedhetnek a szovjet gépgyártással, a méltán világhírű rádiótechnikával, valamint a BAM fővárosával. Az oroszul tudókat, köztük a volt szovjet ösztöndíjasokat is változatos filmprogram várja. Január 9-én a Moldvai SZSZK, 23-án pedig a Belorusz SZSZK népzenéjéről rendeznek előadással egybekötött zenei estet. Az orosz és a szovjet zene barátainak klubjában a Budapesti Vasas Szimfonikusok hangversenyében gyönyörködhetnek a résztvevők 26-án. Beszédközpontúság az orosz nyelv oktatásában címmel tudományos és módszertani konferenciát rendeznek 17-én és 18-án. Ezenkívül kiállításon mutatják be az orosz észak népi iparművészetét E hónapban a Napocska gyermekklubban a budapesti gyermekszínház művészei adnak műsort, a kis vendégek ezenkívül többi között — A három favágó, A nap leánya, A diótörő és a Micimackó vendégségbe megy című rajzfilmeket megtekintve izgulhatnak a történetek szereplőiért. SZÍNHÁZI ESTEK Diótörő Űjabb felnőttbemutató a Bábszínházban Különleges élményt ígér a műfaji meghatározás is: zenés pantomim és bábjáték. Ebből jóelőre sejthetjük, hogy a produkcióban együtt látumík embereket és bábokat Aztán az előadás rácáfol az és kötőszóra, nem választja külön a mimes, meg a bábos elemeket. Óvatosság inthette a Bábszínház alkotóit, hogy a bábpantomim helyett, kettős műfaji jelölést használjanak. Sok nagy sikert hozott pedig már a társulatnak a bábpantomim a felnőtt és a gyermekelőadásokon egyaránt. S minden bizonnyal ezek közé sorolhatjuk- majd az új bemutatót, a Diótörőt is. Valóságos parádé az előadás: kesztyűs, pálcás, mechanikus, marionett és embertestű bábok vonulnak fel. Az alig két arasznyi és az embernél is nagyobb figurák kitűnően koreografált és összehangolt mozgása ámulatba ejtő, és a Csajkovszkij zenéjére épített látvány — szavak nélkül — ezernyi élménnyel sző egy szép mesét. Marika a karácsonyi ajándékokkal együtt kapja a nagyállú diótörő fabá- foút. S mikor a kislány éjféltájban visz- szaszökik a fenyő alá, könyökével véletlenül betöri a vitrin üvegét. A fájdalomtól, áléit ólomba merül és fantáziájában megjelenik a gonosz Egérkirály, hogy megtámadja a karácsonyfát. A megsérült Diótörő és Marika közösen elkergetik a támadókat, s az óriásira növő karácsonyfa csillagának gondoláján látványos utazást tesznek, az immár herceggé lett Diótörő birodalmában. A sok kaland közben ismét legyőzik az Egérkirály mindent elpusztítani akaró seregét. De a hajnal visz- szavezeti Marikát és Diótörőt a valóságba, a kislány már gyógyult, s a család barátja megjavítja a fabábút is. Az alaptörténet szerzője E. T. A. Hoffmann, a XIX. századelő német romantikájának polihisztor művésze. írói munkássága mellett kitűnően rajzolt, s ő volt a modern zenekritika megteremtője, de szerzett operát és szimfonikus zenét. A muzsikusok bizonyára ezért is vonzódtak Hoffmann műveihez: alkotásaiból négy operát és két balettet írtak. Kötetnyi mesenovellája ihlette Delibes Coppélia című balettjét, Offenbach Hoffmann meséi című operáját, a Diótörő és Egérkirály pedig Csajkovszkij balettmuzsikájának magja. Ennek a zenének a könnyedsége, dallamossága játékra, mosolyra ösztönöz, s bár magába foglalja a zenei hagyományokat, s azt is, ami a múlt század végén igazán modern volt, mégis könnyen átélhető, befogadható. De a Bábszínház produkciójában kissé háttérbe szorul a muzsika, elhalványulnak a zenei karakterek, fényüket veszítik a viharos sodrású dallamok éppen úgy, mint a lírai betétek. Ennek csupán egyik oka lehet a gépi — magnetofonos, hangszórós — közvetítés, hogy színházban nehezen élhető át az ilyen terjedelmű, s ennyire dramatikus zene, ha nem élőben halljuk. Ezen az sem módosít, hogy igényes felvételen, a Moszkvai Nagyszínház zenekarának előadásában sugározza a gép Csajkovszkij muzsikáját. A dallamvilág másodlagossá válásának fő oka az lehet, hogy a színoadi megoldások túlcsillogják. Az előadás mozgó díszletei, a tárgy- és árnyjátékok, a figurák nagyságának változásai, a már-már illuzionistákat . legszégyenítő látványosság a nézők fantáziájával együtt rabságba ejtik a zenét is. Bródy Vera és Koós Iván tervezők a bábokkal és a maszkokkal egyfajta konkrét, képi megfogalmazását adják az alaptörténetnek és a muzsikának. Szőnyi Kató főrendező kifogyhatatlan ötletáradatából telik a mű minden részletének képi megmutatására. A Bábszínház csillogtatja a művészi leleményt és a technikai tudást. A színpadi megvalósításhoz szükséges szövegkönyv — Szilágyi Dezső munkája — erre meg is teremt minden lehetőséget. A mese keret játékának szereplői színészek; a szülők, a nagymama, a nagybácsi, az unokaöccs és a két gyerek. Aztán a nézők szeme láttán magukra öltik a másfél ember magasságnyi bábokat, a két gyerek csak bábfejbe bújik, s ezzel létrejön a valóságtól eltérő arányosság. De Marika és a Diótörő álomutazását már kis bábok mozogják végig. Ez a nagyszerű ötlet egységes, sajátos műfajt — bábpantomim — teremt az előadáshoz. Az animációs bábtechnikával megoldott számtalan betét — s ezek csak közvetve kapcsolódnak a két főszereplő sorsához — azonban feloldja a játék valóságos célját. Eltörpül az igazságkeresés, a bátor helytállás, a barátság és az önfeláldozás gondolata, cserébe a varázslatos élményért. A színészek kivétel nélkül nagyszerűen állnak helyt, hibátlanul oldva meg a bonyolult feladatokat. A produkció megvalósítása a szó legszorosabb értelmében jól szervezett csapatjátékot követel, hiszen a színészek számára minden pillámat nagy hibalehetőséget sűrít. A népes szereplőgárdából mégis kiemelkednek a Marikát játszó Demeter Sára és Kazinczy Ildikó, a Diótörőt mozgatók: Domonkos Béla és Kozsényi Tibor, mellettük az Egérkirály sok átváltozását, összetett mctegásva- riációit megoldó Horváth Károly és Magyar Attila. S ez utóbbi színészt külön elismerés illeti,mert Frigyes Hugóval közösen valósítják meg nagy precizitással az árny- és tárgyjátékokat. Kriszt György HETI FILMJEGYZET / / BUEK! Bujtor István, Horineczki Erika és Meszléry Judit a BÚÉK! egyik jelenetében. A témakör karrierje tizenöt évvel ezelőtt kezdődött. Szabó István 1964-ben elkészítette Álmodozások korcty című filmjét. Hősei: négy fiatal értelmiségi — műszaki mérnökök —, akik keresik helyüket a világban, át akarják törni az öregek, tehetségtelenek, óvatoskodó középszerűek védőfalát, s valami újat, frisset, mást, igazabb, valósabb értékrendet, emberibb kapcsolatokat, őszintébb munkamorált és becsületesebb magán- és közgondolkodást akarnak megvalósítani. Egy fiatal, magának teret követelő, képességeinek tudatában levő nemzedék hangja szólalt meg ebben a filmben, mely Szabó nemzedéke is volt egyben, meg azoké, az ez időben induló prózaíróké, költőké, ákik ennek a nemzedéknek a gondjait, életét, életérzését szólaltatták meg novellákban, versekben. A téma — mely ekkor na- gyonis valós tartalmakkal teli, nagyonis húsbavágó volt — pár évvel később, némileg más megvilágításban, felbukkant ismét egy magyar filmben: 1969-ben készítette Simó Sándor a Szemüvegesek című filmjét, melynek hősei szintén fiatal értelmiségiek, ezúttal építészek. Az eltelt öt év alatt változtak a körülmények, idősödött az Álmodozások kora nemzedéke is, tapasztalatokban, élményekben, melyek nem mindig voltak pozitív irányúak. Walkó, a a Szemüvegesek központi figurája, már rákényszerül egy sor kompromisszumra, fel kell adnia tervezői elképzeléseit, s bele kell abba is nyugodnia, hogy a kiérdemelt nagyobb lakás helyett egy kicsit kapjon. Walkó elméleteket gyárt kompromisszumaihoz, — hogy aztán később, Simó egy következő filmjében, A legszebb férfikorban (1972) más alakban — Alker Tamás újságíróként — már a lehetőségei alá csúszott — és időnként mások által csúsztatott — figuraként, korban is előbbre haladottan (negyven körül) jelenjen meg ez a típus. Közben volt egy közjáték is a témából: Kovács András filmje 1970-ben, a Staféta, melynek hősei mintegy az Álmodozások kora figuráinak egyetemi „előéletébe” engedtek bepillantást. E négy film a hatvanas— hetvenes évek fordulóján élő fiatal értelmiségiek problémáit egyfajta antológiaként fogja át. Körkép, éles kontúrú társadalmi háttérrel, valós életanyaggal, élő figurákkal. S most itt van a téma egy újabb hajtása: Szörény Rezső filmje, a BUÉK! Ennek is fiatal — vagy: még nem idős — értelmiségiek, valószínűleg vegyészmérnökök a hősei. S e hősök sem lelik helyüket a körülöttük levő világban, nekik is rossz a közérzetük, velük sem bánt bőkezűen az élet, a sors, a karrier. De ők maguk sem voltak jobbak önmagukhoz. Kihagyott lehetőségek, elárult szakmai társulások, félredobott barátságok, kiüresült szerelmek között vergődnek, és most már az előttük járó nemzedéket sem okolhatják, hiszen a vezetői székekben az ő sikeresebb, ügyesebb (gátlástalanabb? karrieristább?) évfolyamtársaik ülnek, akik viszont néha kíméletlenebbek, ridegebbek, „főnökebbek”, mint a kiutált „vén ökrök” voltak. Szörény filmjének hősei nem érzik jól magukat, s ez éppen egy szilveszter éjszaka derül ki, amikor lelepleződnek az elárult barátságok, a megcsalások és megcsalattatá- sok. De ennek a BUÉK!-nak előzménye is van: ekkorra fejeződnek be hőseink — Laci, Kati és Gyula — valamiféle nagy, másfél éves munkát, és ezt a szilveszterbe torkolló hejehujával ünnepük meg. Nem boldog hát — és lényegében véve nem is új, mert a régi problémákat folytató — az az esztendő, melyet a három hős elkezd. Csak éppen más — mert a régi „csapat” már nem állhat dssze többé, s a saját életükkel is másként kell eztán szembenézniük — ha ugyan lesz erre erejük. A BUÉK! nem oldja meg a saját felvetett problémáit — mint ahogyan az egész film sem óhajt szájbarágni, magyarázni. Szörény, s operatőrje, Zsombolyai János, megelégszenek a téma cselekményben, képsorokban való megmutatásával, s nem beszéltetik sokat hőseiket. Ez részint jó — nincs agyonlocsogva a film, mint az egy „értelmiségi” filmnél gyakori; részint nem jó, mert alapvető információkat sem tudunk meg. Nem tudjuk, mi az a fontos, másfél éves munka, amelyet a trió végzett, nem tudjuk, miért kerül hirtelen a vállalat élére egy új vezető (Laci volt évfolyamtársa), nem tudjuk, mi a baja Lacinak, miért teng-leng ide-oda, korához már nem illő vagabund stílusban. Nem tudjuk meg, mi ennek a rossz magán- és társadalmi közérzetnek az igazi oka? Márpedig enélkül a film java része csak utalás, illetve közlés marad. Igaz, érdekes közlés és nem érdektelen utalás, de: nem ábrázolás, a szó mélyebb értelmében. Némiképp az az érzésünk is támad, hogy a BUÉK! kissé már meg is késett, mert ennek a hajdan, tizenöt évvel ezelőtt alig huszonéves, de ma már a negyedik X felé járó némzedéknek jelenleg mások a tényleges problémái és gondjai, mint ami ebből a filmből kiderül. Kissé mintha a téma utórezgése lenne, s mint ilyen, bizonyos fokig már érdektelen és művi. Dráma a tengerparton Yves Boisset francia—olasz filmje a nyugati jóléti államokban dolgozó színesbőrű — itt: arab — vendégmunkások és a fehér „bennszülöttek” gyakran emlegetett konfliktusából formál sok tekintetben igen figyelemre méltó, más oldalról nézve viszont nem túl eredeti — mert már több filmben látott — képet. Nem tesz jót a filmnek az sem, hogy negatív főhősét, Dupont urat olyan feketére mázolja, hogy ezzel kizár majdnem minden jellembeli árnyalást — és hitelt. Takács István 4
