Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

Leonyid Brezsnyev Bulgáriában Párfk&zi találkozó a látogatás első napján tél- az ellátásban- a mezőgazdaságba®- az időjárásban Ismét támad a i tél, de már korántsem olyan névvel és erő­vel, mint két héttel ezelőtt. Az átmeneti enyheség után észak, északnyugat felől hi­deg' levegő érkezett a Kárpát­medencébe. Ennek a levegőnek a nedvességtartalma nem nagy, ezért számottevő csapadékra nem kell számítani. A brit szi­geteket, a német és lengyel sík­ságot, valamint a cseh alföl­det is hifleg levegő árasztot­ta el, tehát a hidegnek jócskán van utánpótlása, ezért az elkövetkező napokban ez határozza meg időjárásun­kat Az éjszakái lehűlés igen sze­szélyes területi elosztást muta­tott. mínusz 2 és mínusz 14 fok között váltakozott a hő­mérséklet. A leghidegebbet a hóval borított északnyugati országrészben mérték. Sokfe­lé keletkezett zúzmarás köd, S a zúzmara lecsapódása kö­vetkeztében az utak hajnalban síkosak voltak. Mivel a hét végén a száraz hi­deg játssza időjárásunkban a főszerepet, havazás Hem vár­ható, legfeljebb kisebb hózá­por. A hőmérséklet az év­szaknak megfelelően alakul. A napsütés ellenére sem emel­kedik fagypont fölé a hőmérő higanyszála. Hegyeinkben ál­talában 20—25 centiméter a hó vastagsága. így sportolás­ra nagyon alkalmas. A tél első csapásait kihe­verte Lengyelország — a közlekedésben fokozato­san helyreáll a rend. bár az autóbuszok és vonatok még gyakorta jelentős késéssel jár­nak. Az utakat megtisztítot­ták a hótól, a gyárakban fo­lyik a termelés, az iskolákban a tanítás. A közlekedési és fű­tési helyzet javulása lehetővé tette, hogv a minisztertanács visszavonja az üdülők bezá­rásáról az év első napjaiban A szállítási elmaradások mi­att valamivel kisebb készlet­tel kezdte az évet a tüzelőke- reskedelem. mint legutóbb; a telepeken tárolt csaknem ne­gyedmillió tonnányi, 20—22 napi forgalomhoz elegendő, szilárd fűtőanyag azonban így is zavartalan átmenetet bizto­sított. A most már folyama­tos szállítások és a különbö­hozott rendeletet — így ismét biztosítani tudják a lengyelek között népszerű téli üdülést, kikapcsolódást. A befagyott folyókat szün­telenül járják a jégtörők, hogy megakadályozzák a torlaszok kialakulását. A hadsereg mű­szaki alakulatai a hidak és ön­tözőművek megtisztításán dol­goznak. (Időjárás-előrejelzéseink a 12. oldalon.) A tél a mezőgazdaságban holtszezon. A földeken ugyan itt-ott találkozhatunk műtrá­gyát szóró gépkocsikkal, de a havas mezőkön kilométerek­re sem látható azokon kívül mozgás, élet. Szerte a megyé­ben ezeket a heteket hasz­nálják fel a gazdaságok, hogy a termesztési idényben meg­rongálódott gépeket kijavít­sák, felkészítsék az idei fel­adatokra. A munkafeltételek sokat, ja­vultak az elmúlt években. Sajnos, az alkatrészellátás nem a legrózsásabb. Egyelőre hiány mutatkozik az NDK kombájnokhoz és teher­autókhoz szükséges alkatré­szekből, és az MTZ—50 típu­sú traktorok hengerfejét sem tudják beszerezni a gazdasá­gok az Agrokertől. Elgondol­koztató az is. hogyan kerülhet egy újonnan 350 ezer forintért vásárolt IFA-gépkocsi javítása 210 ezer forintba a túrkevei AFIT-nál. Azok az üzemek járnak jól tehát, amelyek igye­keznek minél több hibát há­zilag kijavítani. Ezt teszi a tápióbicskei Áp­rilis 4. Tsz is, amely talán a megye legkorszerűbb mező­ző intézkedések a fűtési idény második félidejére is lehetővé teszik a zavarta­lan tüzelőellátást. A Belkereskedelmi Minisz­tériumban elmondták, hogy a tüzelőanyag-kereskedelem ta­valy 6,4 millió tonna szilárd tüzelőanyagot adott el. más­fél százalékkal többet az elő­ző évinél. Az összforgalmon belül szénből kevesebb, bri­kettből viszont 7 százalék­kal, kokszból 3 százalékkal, tű­zifából 5 százalékkal több fo­gyott. Mennyiségben egész évben ki tudták elégíteni az igénye­ket — ehhez nagy segítséget nyújtott a hazai szénbányá­szat többlettermelése — a kí­nálat összetétele azonban vál­tozatlanul nem egyezett a ke­reslettel. A forgalmi adatok­ból is kiderül, hogy a lakosság elsősorban a jó minőségű tüzelőt keresi. Szénbányászatunk lehetősé­geiből adódóan azonban a sze­nek minősége javult, import tüzelő pedig évek óta csak meghatározott mennyiségben áll a kereskedelem rendelke­zésére, így a választék elma­radt a vásárlók kívánalmai­tól. Az idei fűtési idény hátra­levő részére, gyakorlatilag az első negyedévre, már meg­van a lakosság tüzelője. A Ma­gyar Szénbányászati Tröszttel megkötött szerződések alapján az év első három hónapjában 1,1 millió tonna szenet és bri­kettet adnak a bányászok, s & tavalyinál 25 százalékkal, 50 ezer tonnával több tűzifát kap a kereskedelem. Várhatóan folyamatosabb lesz az utánpótlás is. miután a MÁV maximális kocsiellá­tást ígért, a közlekedés zöld utat ad a tüzelőszállításoknak. A TÜZÉP-telepek is felkészültek a szállítmá­nyok soronkívüli fogadá­sára, a vagonok gyors ki­rakására. A mostani fűtési Idény vé­géig tehát biztosított a lakos­ság tüzelője, a kereskedelem már az egész évi ellátást ké­szíti elő. gazdasági gépjavítójával ren­delkezik. A 80 szerelőt foglal­koztató kombinátban szinte valamennyi műszaki prob­léma megoldható: akkumulátortöltéssel, alkatré­szek esztergályozásával, ko- váesmunkával. műszeres vizs­gálattal egyaránt foglalkoznak. Az 1300 négyzetméter alapte­rületű szerelőkomplexumban az idén 7 millió 300 ezer forint, értékű alkatrészt kívánnak fel­használni, alig kevesebbet, mint amennyit az új gépek vásár­lására költenek. Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának meghívására szombaton rövid baráti látogatásra Bulgáriába érkezett Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára és Konsztan- tyin Csernyenko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Alekszandr Lilov, a BKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára és Dimitr Sztani- sev, a BKP KB titkára. A BKP két magas rangú veze­tője a bolgár—román határon fekvő Rusze határátkelőhely­től kísérte Szófiáig az SZKP Tegnap délután munkásőrök gyülekeztek Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem aulá­jában: a járási-városi Kobzi János egység acélszürke egyen­ruhásai itt tartották számadá­sukat, értékeltók az elmúlt év eredményeit. Az ünnepi egy­séggyűlésen részt vett dr. Hon- ti János rendőr vezérőrnagy, az MSZMP Pest megyei végre­hajtó bizottságának tagja. Pest megye rendőr-főkapitánya, Gáti József, a munkásőrség or­szágos parancsnokának he­lyettese, Fehér Béla, a mun­kásőrség Pest megyei parancs­noka, valamint Gödöllő járás és város párt- és állami ve­zetőd. Az elnökségben foglalt he­lyet Dimitrij Oszadcsij vezér­őrnagy, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének kato­nai és légügyi attaséja. A gödöllői járási és városi munkásőrök tavalyi munká­ját Várnagy Attila egységpa­rancsnok értékelte. Egyebek között hangsúlyozta: a testü­let tagjai nemcsak a termelés­ben, hanem a kiképzési és szolgálati feladatok ellátásá­Az üzem érdekessége egye­bek között, hogy mialatt a legj modernebb Rába-Steiger trak­torok fékberendezését teszik használhatóvá, a gazdaság lovai is új pat­kót kapnak. Bár ez utóbbi egy ideje gon­dot okoz a szövetkezet ková­csának, ugyanis az elmúlt idő­szakban a kovácsszén hiány­cikk volt. A különleges tüze­lőanyag hiánya fennakadást okoz a nagy teljesítményű ekék javításában is. V. B. KB főtitkárát. A magas ran­gú szovjet vendégek köszönté­sére a hideg idő és a havazás ellenére, több ezer szófiai dol­gozó gyűlt össze a pályaudva­ron és környékén. A bolgár fővárosban Leo­nyid Brezsnyevet elsőként Todor Zsivkov, a BKP KB el­ső titkára, az államtanács el­nöke üdvözölte. A legmagasabb szintű szov­jet párt- és állami vezető lá­togatása iránt Bulgáriában megnyilvánuló érdeklődésre jellemző, hogy Leonyid Brezs­nyev érkezéséről mind a rá­dió, mind a televízió helyszí­ni közvetítésen számolt be, a szombati lapok első oldalukon ban is példásan helytállnak. E kétfrontos kötelezettség lelki- ismeretes teljesítése nyomán az alegységek magas fokú er­kölcsi-politikai érettségről tet­tek tanúbizonyságot Kiképzé­si feladataikat maradéktala­nul teljesítették, s a gyakorla­tokon tapasztalt pontos végre­hajtáshoz jelentős mértékben hozzájárult az alegységparancs- nokoik kiemelkedő irányító- készsége. Az egységparancsnok küiön szólt arról az eredményes kap­csolatról, amelyet a társ fegy­veres testületekkel, valamint az ifjúsági szervezettel alakítot­tak ki. Munkásőreik közül so­kan — a kiképzési feladatok ellátása mellett — szabad idejükben is jelentős segít­séget nyújtottak a rendőrség­nek. Közreműködtek az if­júság honvédelmi nevelésében: a járásban több úttörőcsapat­nál megalakult a munkásőr- szakasz, s az ifjúgárdistákat* is szívesen patronálják. A testület tagjainak meg­becsüléséről Várnagy Attila elmondta: az elmúlt időszak­ban kiemelkedő termelési ered­ményeikért munkahelyükön többen Kiváló dolgozó kitün­tetést, pénzjutalmat kaptak. S az állomány tagjainak je­lentős része politikailag is képezi magát. Az egységpa­rancsnok büszkén beszélt ar­ról, hogy szívesen tanulnak a munkásőrök a marxista—le­ninista esti egyetemen. Az ünnepi egységgyűlésen tisztelettel adóztak a névadó­nak: a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára emlékezve fel­elevenítették Kobzi János életútját, aki hat évtizeddel ezelőtt a megyed munkásta­nács tagja volt, s beválasz­tották a gödöllői direktóri­umba. Az ünnepi egységgyűlés kö­vetkező pillanatai bizonyítot­ták, hogy a gödöllői munkás­őrök valóban kiemelkedően, magas színvonalon oldották Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese — aki magyar kor­mányküldöttség élén Mün­chenben tartózkodik — teg­nap részt vett a Magyarország ’79 című kiállítás megnyitá­sán. Pál Lénárd, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, aki magyar delegációt vezetett Angliába, tegnap ha­zaérkezett Budapestre. A kül­döttség tudományos és mű­szaki tárgyalásokat folytatott a szigetországban. közölték az SZKP KB főtit­kárának fényképes életrajzát, és vezércikkekben méltatták a bolgár—szovjet barátság törté, nelmi jelentőségét. Mint Szófiában hivatalosan bejelentették, látogatásának érdemi része után Leonyid Brezsnyev néhány napig Bul­gáriában marad, pihenés cél­jából. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szomba­ton a Szófia melletti Bojana re­zidencián találkozott a Rolgáa* Kommunista Párt Politikai Bi­zottságának tagjaival. meg feladataikat. A jelenle­vőik — az egység tagjain kí­vül a hozzátartozók, valamint a bázisüzemek vezetői — vas­tapsa közepette Fehér Béla átnyújtotta Várnagy Attilának azt a vándorserleget, amelyet évről évre a területi parancs­nokság legjobb egysége nyer el. A szocialista versenymoz­galomban elért eredményei­kért, a kiképzési és szolgá­lati feladatok maradéktalan végrehajtásáért került ismét Gödöllőre az értékes trófea. S mivel 1973 és Í974 után a Kob­zi János munkásőragység ez­úttal immár harmadszor ér­demelte ki a serleget, így az véglegesen birtokukba került. Húszéves szolgálat után Szol­gálati Érdemérmet kapott Máj- dányi József, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem üze­meltetési osztályának helyet­tes vezetője. A tizenöt éves szolgálat utáni Szolgálati Ér­demérmet hatan, a tízéves szolgálat utánit tizenöten ve­hették át. Kiváló parancsnok jelvényt négyen. Kiváló mun­kásőr jelvényt tizenketien kap­tak. A fegyverbaráti kapcso­lat ápolásáért Kiváló határőr jelvényt hatan vehettek át. Az ünnepi egységgyűlésen es­küt tettek az új munkásőrök. A tartalékállományba vonu­lóktól elbúcsúztak: nevükben Bagó István, a túrái Galga- mentl Termelőszövetkezet üzemvezetője adta át jelképe­sen a fegyvert Lakatos Gyu­lának, a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem filozófia tan­széke adjunktusának, aki hu­szonnyolc társával együtt fo­gadott hűséget a munkásőr­ségnek. A járás és a város vezetői­nek nevében Plutzer Miklós, az MSZMP gödöllői városi bi­zottságának első titkára mél­tatta az egység eredményeit. F. G. (A százhalombattai egység­gyűlésről a 3. oldalon számo­lunk be.) S. Hegedűs László, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának titkára vezette azt a magyar delegációt, amely tegnap érkezett haza Helsiru. kiből, ahol a Finn Centrum Párt és a Finn Népi Demok­ratikus Unió delegációinak múlt évi látogatását viszonoz­ta. Filip Tyimofejevics Jermas, a Szovjetunió Minisztertaná­csa Állami Filmbizottságának elnöke és az általa vezetett küldöttség tegnap elutazott Budapestről. A Ceglédtej 17 szakszövetkezettől és a környékbeli tsz-ekből vásárolja feldolgozásra a tejet. Több mint nyolcvanféle terméket for­galmaznak télen is, melyből naponta ellátják a várost és a környék­beli üzleteket. A képen: a pasztörizáló berendezést látjuk. Barcza Zsolt felvétele Ismét támad a hideg Zúzmara; köd, síkos utak A hides Idő nem mindennapos látványosságot okozott a Duna partján. A víz a partokra nyomta a jégtáblákat, sok helyen pedig tObb száz négyzetméteres egybefüggő Jégmezők alakultak ki. Felkészítik a kombájnokat Gépjavítás Pest megye termelőszövetkezeteiben Vándorserleg — harmadszor A gödöllői munkásőrök nyerték el a legjobb egység címet Az ünnepi egységgyűlésen Arval Ferenc egységparancsnok-helyettes köszöntötte a Jelenlevőket. Mellette, balról: Fehér Béla és Várnagy Attila, jobbról: Plutzer Miklós, Gáti József és dr. Hont! Jáno* KÖZELET á 1 a XXIII. ÉVFOLYAM, 11. SZÄM AHA 1 FOSHAT 1979. JANUÄR 14., VASÄRNAP Elegendő a fűtőanyag Folyamatos szállítás — gyors rakodás

Next

/
Thumbnails
Contents