Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-13 / 10. szám
1979, JANUÁR 13., SZOMBAT Albioni bűvös képek Diaporáma a váci Dunakanyar Fotóklubban A ködös Albion — London — lakóinak különös élményben volt részük, több mint száz évvel ezelőtt. Folyamatosan vetített képeket csodálhattak, melyeket gáztöltésű laterna magikák — bűvös lámpák — világítottak meg, zene valamint hangutánzó zörejek kísérték. Ezek az albio- ni előadások voltak a diapo- ráma vetítés ősei. Hogy mit is jelent a dia- poráma, arról Kocsis Iván a Dunakanyar Fotóiklub vezetője beszél, Vácott: — A szó egészen pontosan olyan művészi műfajt jelöl, melyben bizonyos dramaturgiai törvények által megkomponált diasorozatot úgy vetítenek le, hogy az egyik vetített kép bizonyos ideig kapcsolódik a másik azonos helyre vetített képpel; ez az úgynevezett úsztatás. Eközben a két képből egy montázs alakul ki. Így új jelentést hozhatnak létre a két diapozití- vcm külön-külön meglévő informatív jelek egymásra vetítésével. A közben kialakult asszociációk tehát zavartalanul fejlődhetnek egymásból. A hangulati hatást a képekhez komponált zene, szöveg, illetve zörejek fokozzák, melyek vetítés közben a képekkel szinkronban szólnak a magnetofonról. A diaporáma magyarországi elterjedésében a váci klubnak, mely tavaly ünnepelte 20 éves fennállását, nagy szerepe van. Egyebek között ők rendezték meg hazánkban az első nemzetközi diaporáma biennálét, 1966-ban. A klub tagjai azon fáradoznak, hogy rangot szerezzenek a diaporámának, hogy bebizonyítsák: a műfaj alkalmas gondolatok művészi színvonalú közlésére és érzelmi hatások kiváltására. A fotóklub a technikai problémák megoldása és az esztétikai kérdések megválaszolása mellett fesztiválok és bemutatók rendezésével népszerűsíti a dia- porámát. Az elmúlt évben például a Vácott megrendezett VIII. nemzetközi diaporáma bien- nálé idején — az országban először — alkotótelepet is szerveztek. Ez utóbbin a diaporáma kompozíciós problémáiról, a diapozitívek kidolgozásáról, a hangosítási és szinkronizálási alapismeretekből hangzottak el előadások. Természetesen nemcsak évente egyszer nyílik lehetőség arra, hogy az érdeklődők közelebbről megismerkedjenek a diaporámával. A Madách Imre művelődési központban a Dunakanyar Fotóklub, illetve annak baráti köre rendszeresen tart bemutatókat. Legutóbb például Történelmi kosztümök címmel tekinthettek meg a résztvevők igen érdekes vetítést. Ekkor először a képzőművészeti világhét megnyitójának felvonulásán készült diapozitíveket mutatták be a közönségnek, majd dr. Tahin Gyuláné tartott vetítéssel egybekötött előadást Suhl megyéről, valamint a testvérmegye küldöttségének váci látogatásáról. Végül pedig Robotka Jánosnak Virágaim című diaporámáját mutatta be. A lírai szépségű alkotás szerzője — aki egyébként a DCM műszaki szerkesztője —, mint sokan mások, a fotózástól pártolt át a diaporámához, mellyel itt ismerkedett meg. A fotóiklub és baráti körének előadásai és bemutatói mindig hasonlóan színesek és változatosok. Ezt valamelyest a látogatottság is bizonyítja: a nyolcvanszemélyes kisteremben az esetek többségében táblás a ház. K. É. ÉRTÉKELNI A TUDÁST, A TELJESITMENYT Ön hogyan osztályoz ? Az új gimnáziumi tanterv írja: a művelődési anyagot törzsanyagra és kiegészítő anyagra osztja az új tanterv. Elsősorban a törzsanyag ismeretét, alkalmazását szorgalmazzuk, értékeljük, osztályozzuk. A törzsanyagban foglalt ismeretek, a rájuk épülő követelmények az osztályzat szempontjából a tudás optimumszintjét jelentik. A minimum megjelölése azt a célt szolgálja, hogy jelezze a pedagógusnak: melyik tárgyban, melyik anyagrészben kell a hiányok pótlását, a felzárkóztatást feltétlenül elvégeznie. A feltételekről — ideiében Pálvölgyi Szilveszterné, a monori József Attila Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, itt tanít 1961 óta. Emellett szakfelügyelői feladatokat lát el: — A kevés tanár közé tartozom, aki szeret osztályozni. Ahhoz, hogy az osztályzatokkal ne csak én legyek elégedett, hanem diákjaim is, korán meg kell teremtenem a feltételeket, már az első osztályban, az első órákon. — Ekkor szoktam elmondani a gyerekeknek, hogy például a történelem nemcsak időrendi és topográfiai adatokból áll, hanem az eseményeket, azok összefüggéseit, a korábban élt emberek életmódját, gazdaságát, művészetét, a civilizáció fejlődését is tartalmazza. Amikor azután osztályozásra kerül a sor, azaz a gyerekek tudásának értékelésére, mindazt figyelembe SZÍNHÁZI estek A csapodár madárka A Nemzeti Színház bemntatója a Fővárosi Művelődési Házban oly ellenszenves figura, mint társai. De milyen legyen az a vígjátéki népség, melynek jelszava a fentebb idézett mondat? És milyen legyen akkor, ha a valóság, az 1520-as évek olasz városállamai — jelen esetben Padova — is ilyen emberekkel vannak tele? Ne feledjük: ez Machiavelli kora, a hazugság, álszentzskedés, ravaszkodás kora. Beolco, aki maga is ebben a körben élt — gazdag patríciusok között forgolódott, színtársulata volt, maga játszotta darabjaiban Ruzante szerepét, igazgatta a társulatot, rendezte az előadásokat —, közelről láthatta az udvari emberek viselkedését, és közelről ismerte az egyszerű emberek gondolkodás- módját is. (Mivel a padovai egyetem rektorának balkézről való gyermeke volt, fiatalkorában falun nevelkedett.) A csapodár madárka felfogható jellemvígjátékként is, bár alakjaiban már kezd megrajzolódni a négy-öt évtizeddel későbbi eredetű com- media dell’arte „tipo fisso”- jainak, egy-egy állandó jellemvonással felruházott állandó. kötelező figuráinak képe. Kétségtelen: Beolco, maga is színész lévén, kitűnő szerepeket írt (főként magának persze, mint majd később Moliére), s beviszi a reneszánsz udvari vígjátékba a jóval egészségesebb, életsza- gúbb népi humort is. De bármily remekül játszható is épp A csapodár madárka, azért ez a komédia még nem moliére-i vígjáték. Márpedig ehhez közelíti az előadást Szőke István rendezése. A Nemzeti Színházban vendégként dolgozó fiatal rendező számos vidéki előadáson bizonyította, mennyire eredeti a humora, milyen frenetikus komédiázást képes megszervezni a színpadon. Most mintha kissé túlbecsülte volna a szerzőt és a darabot, vagy talán attól komolyodott meg a kelleténél jobban, hogy az előadást a Nemzeti neve fémjelzi. Akár így, akár úgy: kár. A csapodár madárka a mostaninál könnyedebb, stilizáltabb, nem kizárólag a realista vígjátékjátszás eszközeivel élő előadást is elbírt volna. Nem mintha nem szórakoznánk jól, nem lenne elég mulatságos az előadás — de valahogyan nehézkes, itt-ott lassú is a produkció. (Lehetséges persze, hogy a sorozatos előadások során pergőbb, lendületesebb, oldottabb lesz a játék.) A darab címe ugyan A csapodár madárka, s ez azt tételezd fel, hogy elsősorban a szép Betia a főszereplője — de a valóságban ez másként van. A színen Ruzante az egyeduralkodó, s ez érthető is, miután Beolco a szerepet magának írta. Koltai Róbert él is ezzel a nagy lehetőséggel. Percig sem szűnő lendülettel, temperamentummal, mondhatni: vehemenciával veti bele magát a játékba. Kissé ő is a moliére-i figurák, egy Scapin, egy Sganarelle felől közelíti meg Ruzante alakját, de ezt a felfogást épp Ruzante li- gurája tűri a legjobban. Vitán felül ő az előadás motorja, s végig bírja is a saját tempóját. Sinkovits Imre először a prológ alakjában lép elénk, s már ekkor megnyer bennünket ízes szövegmondásával és humorával. Mint Tónin, ellenállhatatlanul mulatságos, de kissé más stílust játszik, mint például Koltai. Helyey László alkatilag groteszkebb figura, ezért az ő Menatója is kissé ebbe az irányba csúszik el. (Beszédtechnikai fogyatékosságai sajnos erősen zavaróak.) Moór Mariann sok színnel és nagy kedvvel játssza a bűbájosán kikapós Betiát; tökéletesen megértjük a három férfi iránta támadt gerjedelmét. Csá- nyi Árpád deszkaváros díszlete jól segíti a játékot a kis színpadon; Schaffer Judit jelmezei taláílóak. Takács István „Jobb kurafiként élni, mint derék emberként meghalni” — mondja ki a szentenciát a csak Ruzanténak nevezett Angelo Beolco olasz szerző által írt komédia, A csapodár madárka egyik hőse, bizonyos Menato, Padova környéki paraszt. S ez a mondat akár a mottója, jeligéje, vezérfonala is lehetne a vígjátéknak. Hiszen ebben a vaskos népi ízekkel teli, bővérű humorú, remekül pergő darabban csupa kurafi fordul elő. Itt van mindjárt Menato: eszeveszetten belehabarodott a komája feleségébe, s ezért mindenre képes és mindenre hajlandó: cselre, hazugságra, kerítésre, csalásra. Így reméli, hogy az asszony hajlandóságot mutat majd iránta. No és az asz- szony, Betia! Aki már korábban, otthon, falun, nem riadt vissza egy kis etyepetyé- től Menatóval, de amióta puccos városi menyecske lett — Padovában él, ahol a darab is játszódik —, hallani sem akar a trágyaszagú bumbur- nyák parasztról. Viszont na- gyonis hajlik a szomszédban lakó deli katona, Tónin felé, s e hajlandóságot mihamar — az első adódó alkalommal — „realizálja” is. Tónin, a buta és gyáva hadfi, nem nagyon érez lelkifurdalást felebarátja szép feleségének, a csapodár madárkának az elcsábítása miatt (bár hiszen hol volt itt csábítás?), már csak azért sem, mert Betia férje, Ruzante, alaposan átejtette a tyúkeszű katonát bizonyos pénzügyekben. így ha a tőke elveszett, legalább a kamatokat behajtja. És most érkeztünk el Ru- zantéhoz. Ruzante maga egyedül nagyobb kurafi, mint szereplőtársai együttvéve. Házi zsarnok, aki nem is nagyon veszi emberszámba a csábos Betiát. Gátlástalan csaló, aki szemrebbenés nélkül elzsebeli Tónin pénzét. Egyében sem jár az esze, mint a becsapáson, csaláson és ezek tetejében még nagyszájú, szájhős, betoji és hazug. Szóval éppkell vennem, ami a történelem tárgykörébe tartozik. — A tanév végén egyetlen jegybe kénytelen tömöríteni véleményét a nevelő a diák egész évi munkájáról. Persze sok-sok részjegyből kerekedik ki a bizonyítványba kerülő osztályzat. Csak néhányat mondok ezek közül: a témazáró dolgozatok, a feladatlapos megoldások, az írásbeli beszámolók, az összefüggő szóbeli feleletek, a tanulók önként vállalt kiselőadásai, az óraközi szerepléseik, a gyakorlati feladatmegoldások, s még az évi 2—3 múzeumlátogatás alapján készített dolgozataik eredménye is benne foglaltatik. — Persze nem könnyű adminisztrálni ezt a sokféle részosztályzatot. Nálam az a szokás, hogy a nagyobb teljesítmények jegyei az osztálynaplóba kerülnek, s az ellenőrzőbe, a kisebbeket pedig pontozom. A gyerekek jegyzik a pontokat, s ha öt összegyűlt belőlük, osztályzattá válnak. * Es az apelláta? — Bár a bizonyítványba kerülő érdemjegyeket az évi há- rom-öt témát lezáró osztályzatok alapján adom, soha nem átlagolok. Megvallom — ugyan a diákok között elterjedt nézet, hogy az osztályzat a jegyek átlaga —, még nem találkoztam olyan pedagógussal, aki következetesen a számított átlag alapján osztályzott volna. Én azért nem teszem, mert minden osztályzatnak súlya van: egyiknek kevesebb, a másiknak több. Például, aki szóban könnyebben fejezi ki magát, mint írásban, nyilván gyengébb dolgozatokat ír, mint amilyenek a szóbeli feleletei. Az érdemjegynek pedig a téma ismeretét kell tükröznie elsősorban, s nem az egyedi teljesítményeket... — Apelláta? Természetesen lehet. Ha tanítványom elégedetlen az osztályzattal, mert úgy véli, hogy tudása alaposabb, mint amit az osztályzat tükröz, újabb kérdésekkel próbálok meggyőződni róla, úgy van-e. Ha a tananyag más részeiből felkészültebb, jobb osztályzatot kap. Rosszabbat soha nem adok, mert rendkívül nagyra tartom már a javítás szándékát is. — Megesik, hogy egy-egy tanuló nem készül az órára. Amennyiben ezt óra elején ő maga megmondja, csak any- nyit várok el: a megbeszélt határidőre pótolja be a mulasztását. Viszont ha nem szól, s a feleltetéskor jövök rá, elégtelent kap, de a következő órán szinte biztos, hogy újból számot ad: tudja-e már az elmaradt ismereteket. Ha igen, a korábbi egyest nem veszem figyelembe. Az ok ismét érthető, a témaismaret a fő, s az első egyest azért kapta a diák, mert a szorgalmával volt probléma ... — Hogy szigorú vagyok-e? Erről kérdezze inkább a tanítványaimat ... Egy biztos, egész pályám alatt hat diákot buktattam meg, őket is még az első osztályban ... * így nem szabad — Igazságos-e az osztályzat vagy sem? Erre talán a legnehezebb válaszolnia egy nevelőnek. Bár a többség objektivitásra törekszik, sokat nyom a latban saját személyisége, tanítványaihoz való viszonya. — Mindegy, hogy öt jegyben, tízben vagy akár húszban fejezi ki az osztályzatot, az mindenképp csak becslés lesz. A tudás talán a legnehezebben mérhető dolog a földön. Ezért szinte kivétel nélkül minden alkalommal szóban is elmondom, mi volt a jó, s mi a hiba a feleletben, dolgozatban. Egyszer azt is megkíséreltem, hogy havonta adja’ írásbeli értékelést egy osztály tanulóinak munkájáról. Mire mindezt megírtam, két délutánomba került. Bizony túlontúl munkaigényes feladat ez... — Óriási felelősség osztályzatot adni. Az érdemjegy nemcsak értékel, nevel is. Egyetlen példát erre: pszichológusok tettek kísérletet, három tanulócsoporttal. Az első csoportnak semmilyen tájékoztatást nem adtak a tanulás eredményéről, a második csoportban kizárólag becsmérelték az eredményt, míg a harmadikban reálisan értékelték. A további tanulásra ez utóbbi módszer ösztönzött a leginkább, s a teljes tájékozatlanság ártott legjobban a tanulás ügyének. A szidottak között akadt, akinek felébredt a becsvágya. — Néha egy „igazságtalanul” adott jó érdemjeggyel is megnyerhetjük a tanulót saját érdekének, s megkedveltet- hetjük vele a korábban ím- mel-ámmal tanult tárgyat, s egy „igazságtalanul” rosszal is jobb teljesítményre ösztökélhetjük. A libikóka másik oldalán azt láthatjuk, miként nem szabad osztályozni. A „skatulyázó” tanár a diákot nem tekinti partnerének az oktatásban, s nem veszi figyelembe fejlődését. A „liberális” pedagógus viszont olcsón kíván népszerűséghez jutni tanítványai körében, s ennek árát később a felnőtté vált tanuló fizeti meg. — Az „osztályozni nem szerető” tanár fél értékelni, a „csak szóban értékelni kedvelő” pedig gyakorta ad megalapozatlan osztályzatot. Súlyos hiba, ha a pedagógus fegyelmező eszközként használja az osztályzást. Az alkalmazott tudást kell értékelnie a jegynek, s nem a magatartást. «— Végül még egy példa — ezt nem tanárként és. .szakfel» ügyelőként tapasztaltam, hanem szülőként — arra, miként válik az osztályzat hamis mércévé. Egyik gyermekem tanára mondta: nem ad kettest, mert a kettes olyan jegy, amely az egyest pótolja, csak éppen a bukást szünteti meg ... Hát akkor mi a különbség a közepes és az elégtelen között? V. G. P. Visszautasított könyvek A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa Központi Könyvtára látja el megyénk 180 üzemi könyvtárát könyvvel, propagandaanyaggal, módszertani útmutatókkal, jó tanáccsal. Ez a munka sikeres, jelentős eredményeket értek el abban, hogy a szakszervezeti könyvtárak teljesítsék fő feladatukat: közvetlenül a munkapad mellé vinni a jó olvasnivalót. Vannak azonban problémák is. íme egy ezek közül: Az SZMT Központi Könyvtára évente 500 ezer forintért vásárol új könyvet. Ezeket könyvtártechnikai- lag feldolgozzák és szétküldik az üzemi, szaknyelven: letéti könyvtáraknak. Az állománygyarapodás így folyamatos — lenne. Akadnak ugyanis üzemek, melyek nem tartanak igényt erre a segítségre. Maguk meghatározta összegért vásárolnak könyvet. Van, ahol több tízezer forintot is áldoznak e célra, és valóban jó könyvtárral rendelkeznek. De vannak üzemek — szerencsére nem sok —, ahol több mint ezer ember dolgozik és hosszú évek óta 2—3 vagy maximum 5000 forintért szereznek be ezt- azt. Ezt-azt, mert azonkívül, hogy 5000 forintból egy emberre csak 5 forintnyi könyv juthat, megfelelő szakember hiányában a könyvbevásárlás ötletszerű, rend- szertelen. Hiába kínálja fel a központi könyvtár: évente nem öt-, hanem tizenöt-, húszezer forint értékű szakszerűen válogatott, kölcsönzésre előkészített könyvet bocsát az üzem rendelkezésére, minimális díj fejében, a válasz elutasító. — Amíg nyugdíjba nem megyek, ide be nem teszik a lábukat, addig elég a mi embereinknek az az ötezer forintnyi könyv! — ilyen vélemény is elhangzott. Immár két éve van törvényünk a közművelődésről. Az ilyen magatartás nincs összhangban ezzel; tehát szemléletbeli változásra van szükség. A. Gy. i Bemutatkozik a kortdrs kubai képzőművészet Mint hírül adtuk, a Munkásmozgalmi Múzeumban a kubai kulturális napok alkalmából fiatal képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás. A képen: Aldo Mcnéndez: Cím nélkül. Pólya Zoltán felvétele i I
