Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
k ^Magazin r“K ^^T-r V s^tíansmJMámá^ á. Változó társadalom - változó család A karácsonyt a család ünnepének tekintjük. Igazi bensőséges hangulatát a családtagok egymás iránti ragaszkodásának, szeretetének érzése adja és ennek szimbolikus jelei a fa alatt elhelyezet ajándékok. Nehezen tudunk elképzelni karácsonyi hangulatot úgy, hogy valaki egyedül tölti ezt az ünnepet, és többnyire már az is zavaró, ha a családból valaki hiányzik. Több nemzedékre visszanyúló hagyományok elevenednek fel ez alkalmakkal, évről pvre. A szülői, nagyszülői otthonban tapasztalt- megismert szokások élednek fel és ezek, valamint a szóbeli visszaemlékezések valamilyen állandóságot, ma- radandóságot kívánnak bizonyítani • sok változás közepette. A mai családok ugyanis alapvetően különböznek azoktól a szülői, nagyszülői családoktól, amelyekben korunk felnőttéi megtanulták a karácsonyt ünnepelni. Bár a változások nagy része a családtagok érdekeit tekintve előnyös, a megszépítő mesz- szeség mégis sokszor a múltbeli család után támaszt nosztalgiát. A harminc-negyven évvel ezelőtti családokban a téli vakáció alatt a gyerekek nagy többségének állandó anyai gondoskodásban volt része, odahaza. Abban az időben ugyanis az egykeresős családmodell uralkodott. A gyermekes nők többsége nem folytatott rendszeres kereső tevékenységet. Ma ennek fordítottja jellemző: csekély a nem kereső anyák száma. Ha a család intézményének fejlődése során bekövetkezett változásokat rangsoroljuk, akkor ezt helyezhetjük első helyre, mert ez a család működésének minden területére kihatott. A család egyik alapvető funkciójának ellátása a gyermekek gondozása, nevelése, kétségtelenül kevesebb problémával járt az egykeresős családban, mint a mai kétkeresősben. Amikor egyedül a férj-apa végzett távol az otthontól kereső munkát, akkor a gyermekek ellátása, gondozása, nevelése a feleségre- anyára hárult. Mindenki számára, így az asszony számára is magától értetődő volt ez a helyzet. Kérdés azonban, hogy a társadalmi fejlődéssel bekövetkezett változások mellett ez a helyzet mennyiben szolgálná ma a két legjobban érdekelt, az anya és a gyermek érdekét. Az elmúlt évtizedek társadalmi fejlődése hazánkban egyebek között megszüntette a személyi függést a társadalmi munkamegosztásban, amely korábban kísérője volt a munkás és munkáltató viszonyának iparban, mezőgazdaságban és különösen a személyi szolgáltatásokban. Az egykeresős családban a feleségeknek férjtől való függése intézményesen adva volt, hiszen a feleség csak azzal az összeggel gazdálkodhatott, amit férje átadott. Kétségtelen, hogy a férjek jelentős része nem élt visz- sza ezzel a helyzettel, de a feleség alárendeltsége általánosan elfogadott norma volt. E normát semmiképpen sem lehet fenntartani a szocialista társadalom viszonyai között. Az egyedüli helyes út; a nők éppen úgy vállalhassanak munkát, mint a férfiak; módjuk legyen rá, hogy ezt a munkát akkor is folytathassák, ha már asszonyok, anyák lettek és így önálló keresettel rendelkezzenek. A társadalmi munkamegosztásban való részvétel biztosítja legjobban a személyiség fejlődését. Az otthonában lekötött, csak a napi háztartási és gyermekellátási gondokkal elfoglalt asszonyt sokkal kevesebb ösztönzés éri abban az irányban, hogy új dolgokat tanuljon, próbáljon ki, mint azt, aki rendszeresen kereső munkát végez és egy dolgozó kollektíva tagja. Az otthon élő, háztartást vezető anyák nagy többsége gyermeke nevelésekor a tradicionális gyakorlatot követi. Ügy nevel, ahogy őt nevelték, arra az életre készíti fel gyermekét, amelyre őt felkészítették. Ez ma már teljesen elégtelen. A családi nevelés norma- és követelményrendszerének változnia kell és erre a módosításra a szülőket a mindennapi életből szerzett tapasztalataik késztetik. E tekintetben azok az anyák vannak előnyben, akik maguk is rendszeres kereső munkát végeznek. Nini károsul-e vajon a gyermek érzelmi téren, ha anyja nincs állandóan mellette? Nem lényegesebb-e ez, mint az a nyereség, amelyhez értelmi síkon jut azzal, hogy anyja modernebbül tudja nevelni? Az anya és gyermek kettős szoros összetartozása annyira beivódott valameny- nyiünk tudatába, hogy önkéntelenül is idegenkedünk minden olyan megoldástól, amely ezt a kettőst megbontaná. E kérdés érdemi megválaszolásához szükséges, hogy kettéválasszuk a gyermek kötődését anyjához, apjához, valamint az állandó együttlétet. Egyre több vizsgálat bizonygatja: a gyermek zavartalan fejlődéséhez szükséges, hogy megkülönböztetett módon ragaszkodjék egy-két személyhez, és azok megkülönböztetett szeretetében is biztos legyen. Ugyanakkor ez nem tételezi fel a személyek állandó, megszakítás nélküli jelenlétét. A nap egyes szakaszaiban helyettesíthető a szülő anélkül, hogy ez a gyermek fejlődésében zavart okozna. További megállapítása a vizsgálatnak, az, hogy nemcsak az anya lehet fontos személy, hanem az apa is, vagy más valaki, például nagyszülő, aki a gyermekkel rendszeresen foglalkozik, és azt mélyen szereti. Nem helytálló tehát az az érvelés, mely az anyákat a gyermekek érdekére hivatkozva vissza akarja szorítani a családba. Egy ilyen kényszerítés pontosan az ellenkező hatást érheti el. Megállapították, hogy az állandó intézeti elhelyezésnél is kedvezőtlenebb hatást válthat ki a gyermekre annak az anyának a magatartása, aki fogolyként érzi magát otthon és visszavágyódik a munkahelyére. Gyermekében pedig, akarva-akaratlanul vágyai valóra- váltásának akadályát látja. Lényeges segítséget nyújt a társadalom a bölcsődével, óvodával, napközi otthonokkal a kétkeresős családnak ahhoz, hogy a gyermeküket el tudják látni, fel tudják nevelni. Mindenki tudja azonban, hogy e társadalmi segítség ellenére nagy terhek hárulnak a szülőkre, részben anyagi, de még inkább energia és idő tekintetében. A munkából hazatérő szülő miután a bölcsődéből, óvodából, napköziből elhozza gyermekét sűrítetten kell elvégezze a gyermek ellátásával kapcsolatos munkákat és alkalmat kell találnia, arra is, hogy gyermeke érzelmi szükségleteit is kielégítse. Erre egy szülő ideje és energiája általában nem elegendő, és ezért a kétkeresős családtípus másik jellegzetessége kell, hogy legyen — a kereső munka mellett — a háztartási és gyermekgondozási, nevelési feladatok megosztása. Ez is a társadalmi fejlődés szükségszerű következménye. A társadalom egészé- neki is tudomásul kell vennie, hogy amennyiben fenn kívánja tartani a család intézményét, úgy nagyobb lehetőséget kell biztosítania az apáknak a részvételre a családi munka- megosztásban. CSEH-SZOMBATHY LÁSZLÓ Mikor bátor az ember? Az elmúlt hetekben magunk is tapasztaltuk, így nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük: ha valaki a százhalombattai Ságvári Endre általános iskola diákjaival beszélget, bízvást számíthat arra, hogy előbb- utóbb szóba kerül Jenő bácsi. Ügy ejtik ki a nevét, mint a legkedvesebb barátjukét. Az embernek kezdetben fogalma sincs arról, kit tisztelnek ennyire a gyerekek, így mindenképpen jogos a kérdés: — Kiről van szó? A csodálkozó, tágra nyílt gyermekszemek között kórusban érkezik a válasz: — Hát a Bruneckerről! Talán nem tetszik ismerni? Mentségünkként csupán az szolgálhat, hogy az első adandó alkalommal pótoltuk mulasztásunkat. így tudjuk már, hogy a harmincéves Brunecker Jenő a Dunai Kőolajipari Vállalat Ligeti Károly szocialista brigádjának tagja, s a benzinreformáló üzem blokk-kezelőjeként folyamatos három műszakban dolgozik. Három gyermek apja — közülük kettő fiú, az egyik lány — s a legidősebb 11 éves, a legifjabb pedig háromesztendős. Tíz esztendővel ezelőtt érkezett Százhalombattára. Gyökeret eresztettek S ahogy múlt az idő, a család egyre inkább gyökeret eresztett a városban. Ma már mindannyian százhalombattainak vallják magukat. A vállalatnál is megtalálták számításukat, beilleszkedtek a közösségbe. A patronálás előzményeit így elevenítette fel: — Aki ismer, tudja, mennyire közel állnak a szívemhez a gyerekek. Évekkel ezelőtt gondoltam egyet, bementem a városi KISZ-bizottságra, s elmondtam, hogy szívesen foglalkoznék a szabad időmben veszélyeztetett környezetben élő kiskorúakkal. Megörültek a javaslatomnak, s azóta nem múlik el nap anélkül, hogy ne találkoznék néhányukkal. Segítek elkészíteni a leckéjüket, elbeszélgetek velük, örömeikről, gondjaikról. Meggyőződésem, hogy valamennyien felelősek vagyunk értük, hiszen a jövő nemzedékéről van szó ... A vállalati KISZ-bizottság megbízásából Brunecker Jenő gondoskodik arról is, hogy az általános iskolás rajok ne maradjanak üzemi patrónusok nélkül, s mindemellett az úttörők közkedvelt bátorságügyesség elnevezésű vetélkedőjének fáradhatatlan szervezője. Kevés szabad idejének jelentős részét azonban mindig a veszélyeztetett gyerekek között tölti. Pártfogó, barát Elhozták az otthon melegét A kiáltás végiszaladt a folyosón. Kigördült az udvarra, átfurakodott a fák között; a kapuig elért. — Megjött a brigádunk! Zámbori Bálintné nehezeket lépett. Bokája fölött friss volt a forradás, az orvos lebeszélte a munkáról. Elöl sántikált azért: övé a vezetés tisztessége. Mögötte Szujó Józsefné, nehézmenésű asszony ő is. Nyugdíjas, nemcsak kora, betegsége is pihenteti. Meggondolja kétszer is, ha kimozdul hazulról. Horváth Sán- domé a férjét is elhozta. Horváth Sándor zavartan nézegetett körbe, zavarában az asszony mögött keresett védelmet. És jöttek sorban a többiek, mind a harmincnégyen. A másik harmincnégyet a küszöb állította meg a rohanásban. Megszeppent várakozással az ajtóból leselkedtek kifelé. Egyikük ujját a szájában hagyta. Hogy ez nem való egy másodikostól, zavarában azt is elfelejtette. A másiknak hamarjában sürgős dolga akadt. A harmincnégy pár kifényesített cipőre gondolt, azt igazgatta rendbe. Sándor Éva állt mögöttük, biztatóan, védve. így áll már ott tizedik éve. Arcán megnyugvás volt az öröm. — Jó, hogy megérkeztek. Jön a brigád! — egy hete ez éltet bennünket, itt Fóton. Zámboriné csomagolni kezdett. Lassú mozdulatokkal úgy kotorászott a feneketlen táskában, mint aki sosem akarja abbahagyni. Egy titokzatos Mikulás-csomag; nagy- bojtú piros sapka; egy-egy játék szobánként — ennyi jutott mindenkinek. Zámboriné beszédhez készülődött. — Fogadjátok szeretettel a martfűi Tisza Cipőgyár szocialista brigádjainak ajándékát... — ennyit tudott mondani, szavát elnyomta a zsivaj. Legyintett egyet, köszörül- gette a torkát, örült, hogy nem kell többet, szólnia. A harmincnégy gyerek hamar megtalálta a hozzá tartozót. Az ikrek Mészáros Jánosné nyakán lógtak. Egyéves a barátság: tavaly, hogy Mészárosné Fóton járt, akkor választotta őket. Neki is ikrei vannak, dehát fiúk, s kinősültek már a házból. A lányok, feketehajú, sötét szemű, egymósolyú testvérek. Bizony, a Mészáros-fiúk nem tudták megkülönböztetni őket! Igaz, az egy hónap alatt, míg Martfűn voltak, ők is összetévesztették a Jancsit meg a Vilit. Mészárosnét faggatták: — János bácsit miért nem hoztad el? S hiába mondogatta, dolga akadt. Azt meg, hogy férfi létére nem vállalta a látogatást: ha jönne, nehezebb szívvel menne el, nem mondhatja el. Szántó Ferencék Klárival ismerkedtek. — Van-e testvéred, Klári? — Van. — Hány? Klári ujjúval mutatja az ötöt. Hármat ismer közülük, kettőnek a nevét sem tudta megmondani. — Anyukád szokott-e látogatni? — Nem ismerem az anyukámat. Szántóné gyorsan szívott néhányat a cigarettából, Szántó Ferenc az asztal alá küldte nézését. Az asszony huszonnégy, a férfi huszonhat éves. Szujó Józsefné Marikának örült. Marika szőke, kék szemű, és mindenki fiúnak gondolta. . — Aztán eljössz-e hozzánk újra> Marika? Marika elpirult. Fejét fölvetette, mint aki várta a kérdést és tudja is a választ. — Nem megyek én el, soha többet. Szujónét elérte a szúrás, Sándor Évánál keresett menedéket. — Zaklatott mostanában a Marika — mondta a nevelőnő —, hét év után a múlt héten először láthatták meg a szülei. Nem ígért sok jót » látogatás csak fölkavarta a gyereket. Ne féljen, nem vesztette el a lányát. Lucza Mihály egy kislányt keresett. — Aztán milyet? — kérdezte a nevelőnő. Olyan szeretnivalót — mondta a férfi. Lucza Mihály felesége nemrég halt meg, nem volt gyerekük. A sápadt arcú, magas férfi, esetlenül mozgott sötét ruhájában. Sándor Éva odaszólított egy kislányt. — Nézd, Brigitta, hoztam neked egy barátot. A férfi bizonytalanul nyújtotta hatalmas tenyerét. „Lucza Mihály vagyok” — mondta halkan. Sándor Éva Zámboriné-Panniká- val a sarokba húzódott. Ügy beszélgettek, ahogy beszélgetnek immár nyolv éve, egyetértésben, mint két anya a játszótér padján. Néha egy-egy pillantást vetettek a gyerekekre. Nekik harmincnégy gyerekük van — és egyikük sem volt anya. — Ahányszor jövünk, mindig szépülnek — mondta Zámboriné, s kör- betekingetett a szobán. — Úgy tűnik, mintha mindenük meglenne. A nevelőnő elmosolyodott. Belső pirulással, szomorú mosollyal. — Meg. Mindenünk. A ruha, a játék, az étel... Csak a szeretet nem elég. Esténként külön kívánok jó éjszakát mind a harmincnégynek. Nekem ez a harmincnégy jó szót jelent, de nekik egyetlen simogatást, és ez kevés. Ezen a vasárnapon kijutott a si- mogatásból mind a harmincnégynek. A nap végére Brigitta új barátra talált. Tolltartójába rejtette címét, majd írni fog, úgy ígérte. Maga Lucza Mihály írta föl egy papírra, nagy, szálkás betűkkel. Az ikrek Mészáros Jánosnak üzentek. Egymással versengve, kidugott nyelvvel rajzolták a betűket: „Kedves János bácsi! Legközelebb Te is gyere el!” Még Szujóék Marikája is megszelídült: a nyáron elmegy Cibakházára. Addig is egy rajzot küldött haza emlékül. Szép, nagy ház volt a rajzon. — Ez lesz az én otthonom — mondta. A kéményből grafitceruza-füst kavargóit. Bent, valahol a házban, melegen tüzelt egy kályha. MAJOR ÄRVÄCSKA — Gyakorta megbeszéljük munkatársaimmal, miként csökkenthetnénk a veszélyeztetettek családi környezetéből adódó hátrányait. — mondta a fiatal blokk-kezelő. — Meggyőződésem, ha valaki szeretettel közeledik feléjük, akkor kinyünak, őszinték lesznek... A városban pedagógusoktól hallottuk: sok olyan pártfogóra lenne szükség, mint amilyen Brunecker Jenő. Való igaz: lelkesedése, s nem utolsósorban leleményessége nem mondható mindennapinak. S az állítást bizonyítandó — hadd mondjunk el egyetlen példát a közelmúltból. A Fővárosi Operettszínház tehetséges művésze, Maros Gábor vendégszereplésre érkezett az olajváros művelődési házába. Nagy sikerű műsorát követően fehér asztal mellett elbeszélgetett néhány DKV-s fiatallal, köztük Brunecker Jenővel is. Egymás dolgai iránt érdeklődtek, s amikor kiderült, hogy a fiatal blokk-kezelő veszélyeztetett gyerekek patronálásával foglalkozik, Maros Gábor felvetette: — A közeljövőben szívesen tartanék egy újabb előadóestet — természetesen ingyen: a bevételt pedig használják fel a gyerekek patroná- lására... A megállapodás létrejött, az előadóestet megtartották, s így tízezer forinthoz jutottak. Vajon mire fordították ezt az összeget? Nyolc kiskorú napközi díját egy teljes évre befizették. S mindemellett jutott pénz arra is, hogy tizenhét rossz körülmények között élő gyereket kétheti nyári táborozásra vigyenek Pusztamaróira. Elkészült a feladattal A jelek szerint más alkalommal is lesz hasonló akció. A Maros Gábor által kezdeményezett kapcsolat rövidesen kibővül: szó van ugyanis arról, hogy a Fővárosi Operettszínház társulata jövőre Százhalombattára látogat — s az előadás bevételét hasonló célra fordítanák. A Dunai Kőolajipari Vállalat Ligeti Károly szocialista brigádjának, valamint a társulat Sárdi János szocialista brigádjának tagjai — színészek és műszakiak — időközben megismerkedtek egymással, s e nemes cél jegyében szorosra fűzték a barátság szálait. S ilyen körülmények között minden remény megvan arra, hogy e szép kapcsolat a jövőben is folytatódik. Ami pedig Brunecker Jenőt illeti, továbbra is fáradhatatlanul teszi a dolgát. Beszélgetésünk közben egy kócos hajú, barátságos arcú kamasz kopogtatott az ajtón, s kezében egy füzettel belépett a szobába. A köszönés után röviden csak ennyit mondott: — Jenő bácsi, elkészültem a feladattal ___ A füzetben pedig kerek betűkkel rótt gondolatok sorakoztak Golding: A legyek ura című könyvéről. Az olvasnivalót Brunecker Jenőtől kapta,. s megegyeztek abban, hogy záros határidőn belül jelentkezik ismét a kiolvasott könyvvel, meg a fogalmazással. A fiú, aki korábban hasonszőrű társaival sok-sok csínytevést okozott, most mintha megszelídült volna. Amióta a fiatal blokk-kezelő a gyámja, egyre gyakrabban szóba kertig közöttük a jövője is. Villanyszerelő szeretne lenni. Brunecker Jenő minderről röviden csak ennyit mondott : — Behozom az üzembe, itt úgyis nagy szükség van a fiatalokra. Kitanulhatja a szakmát, becsületes emberré válhat. A brigádunk majd odafigyel a legényre ... Kinyitom a fiú kékfedalű füzetét, A fogalmazás egyik mondata így hangzik: „Nem akkor bátor az ember, ha elfogadja a csábítást, hanem akkor, ha ellenáll annak.” S aki eddig eljutott, az már köny- nyen felléphet a következő lépcsőfokra. FALUS GÁBOR l
