Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-21 / 300. szám
1978. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK ^Mtka> Az országgyűlés féli ülésszaka Gáspár Sándor: Gondjaink megoldása egész népünk ügye Az 1979. évi tervben és a költségvetési javaslatban foglalt célokkal egyetértek. A kormány előterjesztése nyíltan beszél fejlődésünkről. Eredményeinkről ugyanúgy, mint gondjainkról. így van ez rendjén. Hiszen az újabb eredmények elérése és a meglevő gondok megoldása nemcsak a kormányzati szervek és nemcsak a gazdasági vezetők ügye, hanem valameny- nyiünké, egész népünké. Népgazdaságunk eredményei jelentősek. Gazdaságunk erős. Mégsem lesz könnyű az 1979. évre kitűzött célokat megvalósítani. A képviselőtársak jól tudják: az a megállapítás, hogy nem lesz könnyű, évtizedek óta mindig jelen van', amikor feladatainkról beszélünk. És helyen, hogy jelen van. Mert gazdálkodni, jól gazdálkodni mindig nehéz. Még szocialista viszonyok között is. Sok vállalat, szövetkezet ma is tud élni az önállósággal gyasztás körében emelkedést tervezhetünk. Lehetőségeinkkel összhangban, ha szerény mértékben is, de jövőre tovább emelkedik az életszínvonal. Szintén meg kell azonban mondani, hogy olyan körülményele között, amikor a reáljövedelem, a reálbér országos átlagban szerény mértékben emelkedik, a családok egyes csoportjainál elkerülhetetlenül stagnálás vagy csökkenés következhet be. Változatlanul biztosítjuk azonban — ez életszínvonal- politikánk alapvető vonása —, hogy az ötéves terv alatt minden társadalmi réteg életkörülményei érezhetően javuljanak. Továbbhaladásunk, legfontosabb gazdaságpolitikai céljaink elérése érdekében mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy azoknak a keresete a jelenlegi körülmények között is érezhetően emelkedjen, akik jó munkájukkal kiemelkedően hozzájárulnak népgazdasági gondjaink megoldásához, míg azo- ké, akik keveset tesznek a közös asztalra, kismértékben nőjön, vagy egyáltalán ne emelkedjen. A korszerűsítés tartaléka: a hatékonyabb hasznosítás Ami a beruházásokat illeti: ezek nagysága alig lesz nagyobb az 1978-asnál, a készletállomány sem növekedhet olyan ütemben, mint a nemzeti jövedelem. A túlzott készletezés felszámolását gazdaságirányításunknak határozott intézkedésekkel kell elősegítenie. Ez megtörténik — szögezte le Huszár István. Nem értek egyet azzal a felfogással, hogy a beruházások Fest megyei képviselők egy csoportja növekedésének szabályozása gátolja a műszaki fejlődést, termelő berendezéseink korszerűsítését. Tények bizonyítják, hogy ez a függés mindenkor kismértékű volt. Azt kell elérni, hogy a termelő ágazatokban a beruházásokra rendelkezésre álló összes forrást hatékonyabban használjuk fel, és valóban állítsuk a gazdaságos műszaki haladás szolgálatába. Ebben van a korszerűsítés igazi tartaléka. 1979 a VI. ötéves terv előkészítése szempontjából is nagy jelentőségű, érzékeny év. Már most hozzáláttunk a különböző műszaki-gazdasági és gazdaságpolitikai részletek kidolgozásához. Az eddigi mérlegelések egyértelműen mutatják, hogy az 1979-es fejlődést, valamint a VI. ötéves tervidőszak tervezhető fejlődését gazdaságpolitikailag azonosnak kell tekinteni. Előrehaladásunk lehetőségei attól függnek, hogy gazdálkodásunk milyen gyorsan tud hatékonysággal bizonyítani a világgazdaság kedvezőtlen körülményei között is, milyen gyorsan korszerűsítjük a termelési szerkezetet, hogyan hasznosítjuk a KGST által nyújtott integrációs lehetőségeket. A minimum az, hogy 1979-es népgazdasági tervünket maradéktalanul megvalósítsuk. Ez a terv reális és teljesíthető. hangot teremtsünk. A fejlődés, az élet szüntelenül termeli a konfliktusokat, a gondokat. Ez természetes. Az viszont nem természetes, ha s konfliktusokból fakadó feszültségeket nem ismerjük fel, vagy lassan és vontatottan oldjuk meg őket. Semmiféle szabályozási rendszer e konfliktusokat automatikusan nem oldja fel. De a szabályozó rendszernek a mindenkori adott helyzethez igazítása, korszerűsítése elősegíti a vállalati és népgazdasági tisztánlátást. Ezért a tervezett és részben már végrehajtott változásokkal egyet kell érteni.’ Még akkor is, ha tudjuk, hogy azok az üzemek, a gazdálkodó egységek jelentős részében kemény feladatok elé állítják a munkást, a vezetést, a vállalati kollektívát. Az eredményes, hatékony és jó minőségű munka, a rend- és fegyelemteremtés, a dolgozók élet- körülményeinek javítása szüntelen gondos mérlegelést, előrelátást, erélyt és megfontoltságot követel. Elvileg mindenki egyetért azzal, hogy a csoport- vagy a vállalati érdek nem sértheti a társadalmi érdeket, nem érvényesíthető a népgazdaság rovására. Ezt kell a gyakorlatban is érvényesíteni. Megfontolt cselekvésre van szükség Gáspár Sándor ezután a vezetők felelősségéről szólt, majd beszédét így folytatta: Azok a tennivalók, amelyeket az 1979. évi terv- és a költségvetési javaslat tartalmaz, reálisak. Megvalósításukhoz megfontoltságra, rendszerességre, konstruktív cselekvésre van szükség. Gazdasági feladataink következetes megvalósítása senkit nem menthet fel az élet- és munkakörülmények javításával, a munkahelyi biztonság és az üzemi demokrácia erősítésével, a munkahelyi légkör fejlesztésével való állandó foglalkozás alól. Ezek nem választhatók el a gazdaság terén előttünk álló feladataink megoldásától. A mi rendszerünkben követelmény, hogy senkit se érjen sérelem, sem munkájában, sem életének és körülményeinek alakulásában, sem pedig jogainak, kötelezettségeinek érvényesülésében. Ha egy embert igazságtalanság, méltánytalanság ér, az a szocialista társadalomba, a munkáshatalomba vetett hitét gyengíti. Az életszínvonal 1979-ben is tovább fejlődik, szerényebben ugyan, de fejlődik, növekszik a reálbér, a reáljövedelem. Korábbi törekvéseinknek megfelelően a bérek az eddiginél jobban kell, hogy kötődjenek a teljesítményhez, a nyereség pedig a vállalatok és üzemek jövedelmezőségéhez. Megtaláltuk a lehetőséget ahhoz is, hogy emeljük a régi, alacsony nyugdíjakat. A dolgozók szükségleteinek fokozott kielégítése attól függ, mennyire erős, szilárd a népgazdaság, mennyire gyarapodik gazdasági erőnk. Ezért tartják' a dolgozók saját ügyüknek a célok elhatározását és a ‘célok megvalósítását. Ezért is kíséri a dolgozók körében mind nagyobb érdeklődés minden szinten, mit és hogyan akarunk cselekedni. Az utóbbi években — főleg a politikailag érett dolgozókban, a társadalmunk fejlődéséért felelősséget érző emberekben — megnőtt az érzékenység a formális elemekkel, a frázisokkal, a vezetés rossz módszereivel szemben. A dolgozók nagy többsége rendet, fegyelmet kíván. Át akarják látni a feladatokat, ismerni akarják az összefüggéseket. A iövőSxe tekintve optimisták vagyunk A szocialista társadalom építésében minden területen előbbre akarunk jutni. Arányos és harmonikus fejlődést akarunk továbbra is a társadalom építésében. De ehhez elsősorban a gazdaság terén kell biztosítanunk az alapokat. Ez pedig a mainál magasabb színvonalú irányító és gyakorlati végrehajtó munkát követel. Most az ipari termelés növekedése kicsit visszafogott. Ennek természetes magyarázata, hogy a gazdasági fejlődés nagy eredményeinek létrehozása során kiindulópontunk nemcsak közgazdasági, hanem elsősorban politikai volt. Akkor az volt a cél, hogy mindenki számára munkahelyet teremtsünk. Ez a munkáshatalom elévülhetetlen érdeme, nagy történelmi cselekedete volt. A gazdaság fejlesztésében tehát eddig is azt tettük, amit kellett. Természetes azonban, hogy gazdaságunkat állandóan fejleszteni és tökéletesíteni kell. De most már elsősorban nem mennyiségileg. Ebben van a visszafogottabb fejlődés magyarázata, többek között. Most az a feladat, hogyan lehet emelni a gazdálkodás, a termelékenység színvonalát, hogyan lehet takarékosabban, fegyelmezettebben dolgozni. Az ipar mennyiségi fejlesztésének természetes velejárója volt — de tervező munkánk gyengesége is —, hogy több ma a munkahely, mint a munkaerő. Most az a törekvésünk, hogy ezen a helyzeten is változtassunk. Ezzel erősítjük, növeljük a munkahely becsületét is. Sok a tennivaló. Ezért nagyon határozottan emelnünk kell a követelményeket mindenütt és mindenki munkája iránt. Változtatnunk kell azon, ami változást igényel. Ehhez nagy segítség, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának legutóbbi ülése eddigi eredményeinkre építve és gondjainkat számba véve, reálisan meghatározta fejlődésünk jövő évi irányát és a végrehajtáshoz szükséges intézkedéseket. Van mire építenünk. Számos olyan vállalat, gazdasági egység, állami gazdaság, termelőszövetkezet van, ahol tudnak élni az önállósággal. Igazodnak az új követelményekhez: a kor által követelt műszaki fejlődéshez, a piac szükségleteihez. Nincsenek értékesítési gondjaik, vagy legalábbis nem alapvetőek. Az üzemi demokrácia is egyre jobban érvényesül náluk. Nem pocsékolják a munkaerőt, az anyagot, nem gyártanak senkinek sem kellő, gazdaságtalan termékeket. Sarkalatos pontja további fejlődésünknek, hogy a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdekek között jobb összSzocialista fejlődésünk jelenlegi időszaka minden eddiginél jobban megköveteli, hogy a munkahelyeken, az üzemekben, a gyárakban, a hivatalokban minden kis és nagy kérdést közüggyé tegyünk. Az a vezetés érdemli meg a szocialista jelzőt, amely ki tudja váltani a dolgozó kollektívák érdeklődését a vállalat, a társadalom ügyei iránt, és képes a dolgozók aktivitását a jól átgondolt, világosan kijelöit feladatok megoldására összDon- tosítani. Ahhoz tovább kell javítani a gondoskodást a dolgozókról, és az egyes emberek ügyeivel, problémáival való törődést is. Minden dolgunkat a közvélemény elé tárjuk, hiszen másképpen nem várhatjuk, hogy a dolgozók a megoldásban részt vállaljanak. Ez a gazdálkodásra is iqaz. A dolgozók politikai érzékenysége és érettsége nem viseli el a nyíltság hiányát, az általánosságokat, a szócséplést. És ez nagyon jó dolog. Ügy kell ezt felfognunk, mint a közösségért való gondolkodás, tenni- akarás nagyon fontos bizonyítékát és biztosítékát. Az a vezető, aki nem így értékeli, alábecsüli ezt, a mi társadalmunkban döntő jelentőségű energiát, és nem tudja megoldani feladatát. Azt az erőt tékozolja el, amelynek kibontakoztatásában a mi társadalmunk talán a legszebbet, a legemberibbet, a legnemesebbet nyújtja. A mi népgazdaságunk egészséges. Megfelel a társadalmi fejlődés mai színvonalának. Ki tudja már elégíteni a legfontosabb társadalmi követelményeket, de mindezzel együtt ez a népgazdaság — mint egész társadalmunk —, még fiatal. Még nincs ereje teljében. Ne kérjük tehát számon tőle az érett kor minőségét, teljesítőképességét. A múltra tekintve és munkánk eredményeit számba véve örülünk és büszkék vagyunk, a jövőbe nézve pedig optimisták, mert céljaink helyesek és vannak eszközeink a megvalósításra. Jogos ez az optimizmus, mert: rendelkezünk tapasztalt munkássággal, parasztsággal és értelmiséggel, amely képes minden nehézség leküzdésére; képesek vagyunk a dolgozókat, saját céljaik érdekében mozgósítani; pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt lenini elveken nyugvó politikája pedig lehetőséget ad, feltételt teremt minden építő erő ösz- szefogárára — zárta beszédét Gáspár Sándor. ÍSsfszínvonal'i$@§i}ii(ánli aBan£a2!han vaSfazafEsset Eiavuit és maradi a mennyiségi ssemSéiet Központi Bizottságunk, a kormány meghatározta az 1979. évi népgazdasági terv fő előirányzatait: a nemzeti jövedelem és a termelés 3—4 százalékos növekedését irányozzuk elő olyan szerkezetben, ami az export növekedését szolgálja; a külkereskedelemben javítanunk kell a kivitel összetételét, jövedelmezőségét, rugalmasabban kell alkalmazkodnunk a piaci feltételekhez. Szemléletünk megújítására van szükség az 1979-es munkánál. Frissebben, korszerűbben kell gondolkodnunk. Széles körben él még az az elavult, idejét múlt nézet, amely az előrehaladás döntő jellemzőjének a termelés mennyiségi növekedésének ütemét tekinti, amely a ráfordítások és az eredmény viszonyától függetlenül a kapacitások maximális kihasználását tartja kívánatosnak. Magyarul: mindegy, hogy mibe kerül, csak termeljünk. Népgazdaságunknak azonban nem érdeke az olyan termelés, amelyre nincs fizetőképes kereslet, az olyan kapacitáskihasználás, amely veszteséget, és nem nyereséget termel. Nem érdekünk az olyan — úgymond: termelő tevékenység, amely csekély gazdasági eredményekkel jár, munkaerőt köt le, amit máshol nagyobb eredménnyel lehetne foglalkoztatni. Jövőre a termelés olyan bővítésére, sőt ezen keresztül a már megszokott termelési folyamatok olyan részbeni megváltoztatására, átrendezésére van szükség, amely egyensúlyi helyzetünk javítását, a gazdaságos, a terveinknek megfelelő kivitel fokozását, az importtal való ésszerű takarékosságot szolgálja. Mindez természetesen azt is biztosítja, hogy termelésünk a belföldi keresletet is kellő szinten elégíti ki. A gazdasági szabályozó általános szigorításával, az egyedi támogatások, mentességek további csökkentésével elő kívánjuk mozdítani, hogy a fontos belföldi és külkereskedelmi követelményeket megvalósító, elősegítő vállalatok a nagyobb teljesítményeknek megfelelően magasabb nyereséghez és bérfejlesztési lehetőséghez jussanak. A továbbiakban rámutatott: a gazdaságtalan tevékenységek megszüntetése, a termelési szerkezet változtatása érdekében 1979-ben vizsgálatokra és döntésekre, adott esetekben vállalati programok készítésére van szükség. A terv egyes céljainak eléréséhez az ágazati minisztériumok az eddigieknél aktívabb, érdemibb gazdaságszervező munkája kívánatos. Okosan és higgadtan, kerülve a vállalati munkába való kicsinyes beavatkozást, már csak azért is, mert előrehaladásunk alapvető feltétele az olyan vállalatvezetés, amely alkalmazkodik a keményebb feltételekhez, és vállal ésszerű kockázatot is. A termelés hatékonyságának növelése a népgazdaság minden ágazatában alapvető követelmény. Egyik legfontosabb módja o termelés szerkezetének átalakítása. Nem lehet elhanyagolni a hatékonyság javításának egyéb lehetőségeit sem, az anyagi eszközökkel és a munkaerővel való takarékosságot. A beruházások növekedésének korlátozása, a más építési Eeladatok mérsékelt növekedése általában csökkenti az építőipari szervezetekre gyakorolt külső nyomást. Idő és mód nyílik tehát itt is a munka szervezettebbé tételére, a gazdálkodás hiányosságainak felszámolására, vagy legalábbis csökkentésére, a minőség javítására, a munkafegyelem erősítésére. zetés energiájának jelentős részét nem a tartalékok maximális kihasználására, a rugalmasság megszerzésére és megszervezésére, a gazdaságosság növelésére fordította, hanem a különböző kedvezmények elérésére, a követelmények fellazítására törekedett. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk — és ez már nem vállalati hiba —, hogy ezek az ún. akciók többnyire sikerrel jártak. Mi lett a következmény? A vállalati és a személyi jövedelmek alig utalnak a végzett munka eredményére. A teljesítményekhez képest indokolatlanul nagyobb a vállalatok jövedelme, gyorsan nő a belföldi kereslet és nem érvényesül a hatékonyabb gazdálkodásra, a termelési szerkezet átalakítására ösztönző gazdasági kényszer. Teljesen indokolt, hogy az irányításban, a mindennapi gyakorlati munkában elsőbbséget adjunk a gazdasági egyensúly kérdéseinek, A gazdaságirányítás tehát nem volt elég következetes, kisebb a becsülete a kívánatosnál a kezdeményező, öntevékeny, dinamikus magatartásnak, és elmarad a büntetés, nincs megfelelő következménye a rossz, a korszerűtlen munkának. A tervezésnek is tartania kell a hátát. A gazdaságfejlesztési és életszínvonal-növelési célkitűzéseket túlzottan optimista feltételekre építettünk. Ami a szabályozást illeti: a gazdasági szabályozó rendszer nem mindig közvetíti következetesen a gazdaságpolitikai követelményeket, nem sikerült a társadalmi tisztajövedelem egyensúlyi követelményeknek megfelelő elosztását biztosítani az állam és a vállalatok között. Visszautasítunk minden vállalatellenes hangulatszítást, de nem hallgathatjuk el, a vállalati körben sem ismeretlen az a jelenség, hogy a veEl kell érni, hogy a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás ugyanúgy növekedjék a mezőgazdaságban is, mint ahogy a termelés emelkedik. Emellett a mezőgazdaságban is határozottabban kell változtatni a termelés szerkezetét. A jövő évben sem lesz több munkáskéz, de a termelés alakulása új jelenségekkel járhat. A gazdaságtalan tevékenységek szűkülése, á termelés növekedésének mérsékeltebb üteme várhatóan erősíti a vállalatokon belüli és vállalatok közötti munkaerőmozgást. Sőt, az ipari és esetleg más vállalatok egyikében-má- sikában munkaerő szabadulhat fel. Fontos, hogy ezt a folyamatot előmozdítsuk, hogy másutt, például a kereskedelemben és a közlekedésben mérsékelni lehessen a létszámgondokat. A belső felhasználás összessége nem növekedik, de mert a felhalmozás területén, a beruházásoknál visszatartjuk a zabolátlanságot és lényegesen kisebb lesz a készletnövekedés. a másik területen az életszínvonal, a lakossági fo-
