Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

1978. DECEMBER 17., VASÄRNAP xMlap Autópályák a főváros körül Rajzasztalon a Budapest—Vác közötti négysávos út Ä Minisztertanács 1976- ban tízéves autópályaépítési programot hagyott jóvá. Ez alatt az idő alatt (1976-tól 1985-ig) korszerűsítik az al­sóbb rendű utakat is. Budapest—Miskolc—Nyír­egyháza között azért van szük­ség az autópályára, mert az északi iparvidék áruin kívül erre bonyolódik a Szovjet­unióval és Csehszlovákiával a közúti forgalom java. Az M3- as Budapest—Gödöllő közötti szakaszát októberben adták át a forgalomnak, 1983-ra Gyön­gyösig készen lesz a négysá­vos út. A teljes beruházás kö­rülbelül 13 milliárd forintba kerül majd, egy 1 kilométeres szakasz ára: 60 millió forint. Elkészült a Budapest—Győr —Bécs közötti Ml-es autópá­lya több szakasza, de egyelő­re csak két nyomsávos autó­útként. Így jó a közlekedés Ta­tabánya—Győr között. A Bu­dapest—Bicske—Tatabánya kö­zötti szakasz munkáival 1985- re végeznek. Ugyancsak tavaly kezdődtek meg az M5-ös, Budapest— Kecskemét közötti autópálya­építés előkészületei, s tervezik az M2_est, amely Budapestet Váccal köti majd össze. Hazai útjaink azért is zsú­foltak, mert legtöbbje Buda­pesten keresztül halad. Ezért határozták el, hogy először MO-ás néven a főváros körül építenek autópályát, hogy a járművek elkerülhessék a két. milliós települést. Ezzel itt is javulnak a forgalmi viszonyok. A körgyűrű tervei szintén ké­szen vannak. Később olyan korszerű utak is épülnek, ame­lyek Budapestet elkerülve kö­tik össze a hazai nagyvároso­kat. Az utóbbi években sok kriti­ka érte az első magyar autó­pálya, az M7-es építőit. A szakemberek szerint meg kel­lett fizetni a tanulópénzt, okultak is a régi hibákból. Az M3-ast például már az egyik legkorszerűbb technológiával építették, érdesített aszfalttal burkolták, ami biztonságosab­bá teszi a közlekedést. S. J. Küldöfférfekeslef Városi pártbizottság alakult Érden Érd kommunistáinak megbí­zásából szombaton délelőtt 120 küldött tanácskozott — az El­nöki Tanács rendelete értel­mében 1979. január 1-től vá­rosi rangot kapott — nagy­községben. A Mezőgép gyárá­ban rendezett pártértekezleten részt vett Arató András, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának titkára és Kovács Péter, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezető­je is. Dizseri Lászlónak, a Vörös­marty gimnázium igazgatójá­nak elnökletével folytatódott tanácskozáson Piszák Imre Érd nagyközség pártbizottsá­gának titkára tájékoztatta a küldöttértekezletet az MSZMP XI. kongresszusa óta eltelt időszak munkájáról. Elmond­ta, hogy a nagyközség párt- bizottságának titkára tájékoz­tatta a küldöttértekezletet -az MSZMP XI. kongresszusa óta eltelt időszak munkájáról. El­mondta, hogy a nagyközség pártalapszervezeteiben az el­múlt időszakban taggyűlése­ken ismertették a kommunis­tákkal az Elnöki Tanács hatá­rozatát. A párttagok megvitat­ták az elmúlt három év moz­galmi munkáját és megválasz­tották a pártértekezlet kül­dötteit. Elismeréssel beszélt arról, hogy igen sokat tett a nagy­község lakossága — a párt ve­zetésével — azért, hogy a te­lepülés fejlődjön és elnyerhes­se a városi rangot. Mint mon­dotta: a nagyközség ipari és mezőgazdasági termelése éven­te átlagosan 13 százalékkal nö­vekedett, miközben az üze­mek munkásainak száma 4 százalékkal csökkent. A fejlő­dés tehát a munka termelé­kenységének eredménye. Az elmúlt esztendőkben számot­tevően javult a kereskedelmi és egészségügyi ellátás, böl- isődék és óvodák épültek, új tantermekkel gazdagodtak az skolák. A helybeliek, az üze­nek dolgozói, a kommunisták kezdeményezésére fáradhatat- anul kivették részüket a köz- égfejlesztésből. Az elmúlt há- •om és fél év alatt például A küldöttértekezlet elnöksége, a képen balról jobbra: Kovács Péter, Dizseri László, Arató András és Krasznai Lajos, az MSZMP budai járási bizottságának első titkára 1686 lakással növekedett Érd lakásállománya. Tanácsi beru­házásból 139 lakás épült, kö­zülük- —78-ba munkáscsalád költözött. A beszámolót élénk vita kö­vette. Ennek során felszólalt Szigetvári Ferenc, a Mezőgép gyárának meóvezetője, Sallai Jánosné, a Ruhaipari Szövet­kezet varrónője, Gellért Ist­ván, a Bentavölgye Termelő- szövetkezet pártalaps Terveze­tének titkára, Vikovszky Jó­zsef, a szakmunkásképző inté­zet tanára, dr. Benussi Silvió, a nagyközségi tanács elnöke, Vágenhoffer Jenő, a Mezőgép gyárának lakatos csoportveze­tője, Hajdú Sándor általános iskolai igazgató, Dékány Ist­ván, a Bentavölgye Termelő- szövetkezet elnöke, Zdm Ág­nes, a nagyközségi tanács közművelődési főelőadója, Szé­pe József, a nagyközségi KlSZ-bizottság titkára, dr. Re- menár Géza, a Vörösmarty gimnázium igazgatóhelyettese, Kiss Imre, a. Budai Járási Építőipari Szövetkezet elnöke, Soós László, a helybeli OTP- fiók dolgozója, dr. Bodnár Jó­zsef, a szakorvosi rendelőinté­zet igazgatója. Arató András, a megyei pártbizottság titkára melegen méltatta az érdi kommunisták eddigi tevékenységét. Hangsú­lyozta, hogy az Elnöki Tanács döntésével megteremtődtek a A küldöttek megszavazzák a beszámolót Barcza Zsolt felvételei későbbi modern város kiala­kításának alapjai. A várossá fejlődés azonban hosszú fo­lyamat, melyben érvényesül­nie kell a párt, vezető szerepé­nek, a kommunisták személyes példamutatásának. A vitát Piszák Imre foglalta össze, majd a pártértekezlet egyhangú szavazással elfogad­ta a beszámolót. Klement András, a Volán 20-as Vállalat érdi önálló fő­nökségének vezetője a jelölő- bizottság nevében javaslatot tett a városi pártbizottság tagjaira. A küldöttértekezlet ezután megválasztotta a 41 ta­gú pártbizottságot. A pártbizottság ezután megtartotta első ülését, meg­választották a 11 tagú végre­hajtó bizottságot, majd Méray Tibort megválasztotta a párt- bizottság első titkárának. Mé­ray, Tibor 1976-ig a gödöllői városi pártbizottság titkára­ként tevékenykedett, azt köve­tően a Politikai Főiskolán ta­nult. Az érdi városi pártbizott­ság titkárává Pribék Rozáliát, az eddigi nagyközségi pártbi­zottság politikai munkatársát választották. A fegyelmi bizottságba öt tagot választottak. A bizott­ság elnöke dr. Remenár Géza gimnáziumi igazgatóhelyettes. Az érdi városi párt-végrehajtóbizottság Első titkár: Méray Tibor. Titkár: Pribék Rozália. A városi párt-végrehajtóbi­zottság tagjai: Antal Imre or­szággyűlési képviselő, a Mező­gép érdi gyárának igazgatója, dr. Benussi Silvió, a nagyköz­ségi tanács elnöke, Csordás Pál, a Budai Járási Építőipari Szövetkezet asztalosa, Fülöp Ferenc nyugdíjas, Klement András, a Volán 20-as Válla­lat érdi önálló főnökségének vezetője, Kovácsné Gajdács Ibolya középiskolai tanár, Nagy Mária, a ruhaipari szö­vetkezet szabásza, Pécz Imré- né, a Texelektro maratója és Zsemlics Lajos, a Mezőgép ér­di gyárának művezetője. V. F. Napjaink történelme Kádár János beszédeinek és cikkeinek új köiete P olitikai cikkgyűjteményt aligha vesz bár­ki is olyan igénnyel kézbe, mint a regé­nyes müveket szokás. Mégis mindazok, akiket korunk kérdései, hazánk sors­problémái egy kicsit is foglalkoztatnak, úgy lapozgatják végig A szocializmusért — a bé­kéért címmel a Kossuth Könyvkiadónál most megjelent kötetet, mint valami sodró erejű történelmi olvasmányt. Mert a lapokon való­ban napjaink történelme zajlik. Hat esztendő — látszólag nem túl nagy, ám jelentős — időszakának egymásba fonódó láncolatában. S ha már e hasonlattal éltünk, akkor az is idekívánkozik, hogy noha nincsenek egyéni- tett szereplői a kötetnek, mégis van főszerep­lője: a párt és az egész magyar nép, amely cselekvőén, történetet-történelmet formálva vesz részt létének, sorsának alakításában, el öbbrevi telében. Konkrétebben szólva ugyanis azt a szün­telen előbbrelépést követhetjük nyomon, amelyet a magyar társadalom megtesz. A be­szédek és cikkek e tudatosan fölépülő folya­mat élvonalbeli vezetőjétől, a párt első titká­rától, Kádár Jánostól származnak, 1072-től 1978 júniusig. Nem egyszerűen dokumentum- értékűek, hanem a figyelmes olvasónak (aki egyébként annak idején jórészt már megis­merte a kötetben foglaltaltat) így egyvégté- ben kézhez kapva még jobban megvilágosod­nak a mozgatórugók. Egy átgondolt, követ­kezetes és megújulásaiban is azonos fő irány­vonalú politika indítékai. Napjainkban nagy közönségtábora van á memoárirodalomnak. Érdekli az embereket a közeli vagy a távoli múlt eseményeihek tör­ténelmi-politikai háttere is. E kötet nem so­rolható ugyan ezek közé, mégis nagymérték­ben közel esik, mivel a szerző sok személyes utalással, közvetlen egyéni hangnemével — mint mondani szokás — nagyon emberköze­livé, személyessé teszi mondanivalóját. S va­lamennyi megnyilvánulásának érdekességét csak növeli, hogy- hazánk legjelentősebb po­litikai személyisége beszél arról: hogyan bon­takozik, érlelődik egy-egy koncepció, elhatá­rozás, mindig a helyzet szigorú, pontos, ob­jektív vizsgálata alapján. S ezenközben az olvasó (akinek emlékezetében esetleg fölidé­ződnek a régmúlt idők vagy a burzsoá poli­tika manipulációi) sajátos „titoknak” jön a nyitjára. Mégpedig arra, hogy itt a háttérben sem munkálnak más lényeges erők, mint amit a párt nyilvánosan meghirdet. Ez a po­litika nyílt és nyitott az ország minden dol­gozója előtt. E nnek ismeretében sem válik érdektelenné az a bizonyos háttér. Sőt nagyon is fi­gyelemre méltó, mivel a mélyebb, a na­gyobb, az általánosabb összefüggésekre világít rá a belső és külső viszonyok válto­zásainak tükrében. Olyan elvi és gyakorlati tevékenységet tudunk így nyomon követni, amelynek forrásai az egymást követő párt- kongresszusok. Meghonosodott módszerként pedig két kongresszus közötti körülbelüli fél­időben a Központi Bizottság tekinti át a határozatok végrehajtását, mint tette az idén áprilisban. Az első titkári előadói beszédben elhangzottakból egyetlen mondat is a lé­nyegre utal: „ ... ha megőrizzük és megerő­sítjük irányvonalunkat, folytatjuk politikán­kat, és ha a néppel együtt a nép javára, jó eredménnyel megoldjuk az előttünk álló fel­adatokat, akkor a párt méltóképpen főiké- /szülhet a XII. kongreszusra.” Erről az irányvonalról és erről a politikáról szólva, e kötet értékelése kapcsán idekívánko­zik (noha erről nem szokás nálunk beszélni), hogy a közvélemény szorosan összekapcsolja azt a szerző személyével. S bár a Frankfur­ter Rundschau munkatársának ilyen jellegű kérdésére („miben látja politikájának legna­gyobb eredményét?”) szigorú elvi válasz hangzott el („nem egyéni politikát folytatok, hanem egy kollektív vezető testület tagjaként dolgozom”), mégis a polgári újságíró valami olyasmit érzett meg, amelyet a marxizmus—■ leninizmus precízebben a személyiség törté­nelmi szerepeként fogalmaz meg. Mindenkép­pen úgy fémjelzi személyisége e politikát (s a kötetben foglaltakról szólva ez feltétlenül lé­nyeges), amint a Központi Bizottság novem­beri ülésén Németh Károly zárszavában mon­dotta Kádár Jánosról, „akinek egész tudatos élete összefonódott a kommunista mozgalom­mal, aki a legnehezebb időkben harcostársai­val együtt vállalta a vezetés felelősségének terhét, és aki 22 éve áll pártunk Központi 'Bi- íbttságának élén, s mindig a kollektívával, a néopel együtt él, érez és gondolkodik”. * sszecseng ez a meghatározás azokkal a f A kádári szavakkal, amelyek az előb- V J biekben említett interjúban hangzot- tak el a bonni újságíró kérdésére: „A Magyar Szocialista Munkáspárt, országunk kormányzata legnagyobb eredményének azt tartom, hogy minden alapvető kérdést a nép­pel együtt oldottunk meg.” S ez a kijelentés olyan elvi követelményre utal, amelyet a mindennapok gyakorlata érvényesít, egyben a párt és a tömegek közötti bizalom nélkülöz­hetetlen feltétele. Kifejezésre jutott ez Kádár Jánosnak a XI. pártkongresszusi vitazáró be­szédében is: „Az elmúlt 18 esztendőben nem sajnáltuk a fáradságot, az időt, a türelmet, hogy gondolatainkat megmagyarázzuk szö­vetségeseinknek. Előbb meggyőztük az embe­reket, s csak azután hajtottuk végre határo­zatainkat. Ezért nyugszik szilárd alapokon szocialista rendszerünk minden pillére.” Tessék hát: itt van egy a „kulisszatitkok” iránt kíváncsiskodóknak, akik nem értik: miben rejlik a mi rendszerünk ereje — aminthogy több külhoni sajtóértekezleten tet­tek föl ilyesféle kérdéseket pártunk vezető­jének. Ezeket is magában foglalja a könyv. Változatosak éppen ezért a kötet beszédei­nek színhelyei. Mert igaz ugyan, hogy Ká­dár János — mint kijelentette — nem szen­vedélyes utazó, de azt is megmondta: min­denhova elmegy, ahol ezzel valamit használ­ni tud a jó ügynek. Az elmúlt hat esztendő­ben erre nemcsak a testvéri szocialista orszá­gokban, hanem mind több tőkés országban is alkalma nyílt. Jelzik ezt beszédei, nyilatko­zatai Finnországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, Olaszországban, a Vatikán­ban, Ausztriában. S mutatói ezek hazánk megnövekedett nemzetközi súlyának, tekinté­lyének. („A Magyar Népköztársaság önmagá­ban nem meghatározója a nemzetközi helyzet alakulásának. Mégis ott van a világ sorsát for­máló erők között, mert társadalmi rendszerét illetően a nemzetek élvonalában haliad. Kül­politikai törekvéseink is a szocializmus és a béke következetes harcosainak élcsapatába sorolnak bennünket.”) Minden utazás hazánk jobb megismertetését segítette elő, s a közös nagy ügyet, az egész emberiség biztonságát. („Lényegében válaszúihoz érkeztünk: az álla­mok harmonikus együttélésének, gyümölcsö­ző két- és többoldalú kapcsolataik bővülésé­nek biztató távlata áll szemben az egész em­beri civilizációt pusztulással fenyegető ter­monukleáris világégés veszélyeivel. Nyilván­való, hogy mindent meg kell tenni egy új vi­lágháború kitörésének a megakadályozására” .— mondotta a New York Times kérdéseire.) Sokféle helyszínről tettem említést, ame­lyeken a beszédek elhangzottak. Ám akár Dunaújvárosban, akár Rómában, bécsi sajtó- értekezleten, hazai munkások, tsz-tagok, te­levíziónézők vagy valamelyik testvérpárt kongresszusán is mondotta azokat, valameny- nyit ugyanaz a világos egyértelműség hatja át. Sem barátnak, sem ellenségnél-: nem kell találgatnia, mert „politikánk ... következe­tes, egyértelmű és elvi alapokon nyugszik”. Vezérlő elvként a kötet címadó két szavát jelöli meg: szocializmus és béke. „Azt akar­juk, hogy szocializmus és béke legyen ha­zánkban és a világ minél nagyobb térségei­ben ... A nemzetközi politikai küzdelemben a Szovjetunióval, a szocialista országokkal együtt haladunk, s ezt tesszük a jövőben is...” A kötet címe egyben meghatározó. Egy­részről tényt közöl (a párt, az ország vezérlő elvét), de irányt is jelöl, amely­ből tennivalók erednek. És gondok is, •amint a változó világ, változó körülményei hozzák. A beszédek és a cikkek ezeket sem kerülik meg. Nem hallgat Kádár János a nehézségekről sem, mivel ezt is a politikai tisztesség dolgának tartja. „Komoly embe­rek a párttól azt várják — fogalmazta meg elvileg 1976 februárban a budapesti párt­aktíván —, hogy mindig nyíltan mondja meg, miről van szó, milyen a helyzet, milyen a tennivaló, hogyan fogjunk hozzá a felada­tokhoz”. Ö maga is ezt teszi a napi gya­korlatban. Üjból és újból reálisan foglalko­zik életünk sürgető teendőivel, így nap­jaink gazdasági helyzetének olyan problé­máival, amelyek a szocialista fejlődésünk je­lenlegi szakaszában még jobban előtérben állnak. A legközelebbi példák egyike, amely júniusban a Hajdú-Bihar megyei pártaktíva ülésen elhangzott beszédből (a kötet záró írá­sából) való: „Az eredmények mellett gond­jaink is vannak. A Központi Bizottság ápri­lisi ülése ezeket sem kerülte meg, mert el­vi, kommunista politikánknak megfelelően, a realitásokból kiindulva a valóságos helyze­tet alcartuk felmérni, hogy kiderüljön: hol tartunk lépést, hol van esetleg lemaradás, milyen feladatok várnak még megoldásra Minden megnyilvánulásában elsőrendű po­litikai kérdésként szerepelnek a gazdasági kérdések, mert — mint írja a szocializmus építésének néhány magyarországi tapasztala­táról szóló cikkében — „a gazdasági építő- munka sikere dönti el a szocializmus sor­sát”. Ezért is újólag, többször és több helyen konkréten magyarázza a párt- és a gazda­sági vezetők tennivalóit, a politika és a korszerű termelés szoros összefüggéseit, a munka szervezettségének, hatékonyságának, a gazdaság tervszerű fejlesztésének fontos­ságát. Mégpedig a legfőbb cél szempontjából, mert jórészt a felsoroltaktól „függ, hogy a szocializmus fölébe tud-e kerekedni a letűnt kapitalista rendszernek, s az embernek jobb, teljesebb életkörülményeket tud-e biztosíta­ni az előző társadalomnál”. És igazában ez áll az egész kötet, vala­mennyi írás és beszéd központjában: az em­ber, a dolgozó ember. Hiszen a szocializmus és a béke nem öncélú törekvések. „Azért ké­rünk összefogást, támogatást, megértést és segítséget a nép széles tömegeitől, mert mély meggyőződésünk; a párt azért dolgozik, hogy a munkásosztálynak, a szövetkezeti paraszt­ságnak, az értelmiségnek, az egész nemzet­nek szebb és jobb jövője legyen”. E hhez a jövőhöz — ma már ezt is ta­pasztalatból állíthatjuk — az a ki­egyensúlyozott, több mint két évtizede töretlen politikai vonal vezet, amely a kötet minden lapját, fejezetét áthatja. Az a minden jobb- és baloldali torzítástól mentes fő vonal, amelynek napjaink zavartalan, nyu­godt légkörét köszönhetjük. S amelynek ré­vén feleletet adhat'^k fejlődésünk űj kérdé­seire, hogy még tovább léphessünk előre. LÖKÖS ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents