Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-13 / 293. szám
Ode, latos fenyők — százával Megkezdődött a fenyőfavásár a ceglédi piacon. Több ezer méternyi, főként kis termetű fa érkezett az ÁFÉSZ, valamint a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat árusítóhelyeire. Apáti-Tóth Sándor felvétele Ybl-kápolna Albertirsán Műemlékként tartják számon A művészet szolgálatába állhatna AZ YBL-DlJAT az ország legkiválóbb építőművészeinek adományozzák, emlékezve a múlt század nagy mesterére, akinek bronzszobra a budai Duna parton áll. Pesten az Unger-ház, a Nemzeti Lovarda, a Festetich-palota, a Károlyi palota, a régi Képviselőház, a ferencvárosi templom, a Margit fürdő, a Vámház, a budai Várkertbazár, a Várkert Kioszk, számos vidéki kastély, az Operaház, a Bazilika, a fóti templom és az alberti kápolna hirdeti zsenijét. Valamennyi műemlék. Érdekessége a román stílusú, gótikus és arab díszítőelemeket felhasználó romantikus stílusnak, hogy amíg az előző, klasszicizáló irányzat egyformán uralkodott Amerikában, Oroszországban, Angliában, Itáliában és .más európai országokban, addig ez utóbbi szinte csak Közép-Eu- rópában és Angliában honosodott meg. Cegléd is dicsekedhet két romantikus épülettel, a Hild József által alkotott szőkehalmi gazdaképzővel és egy nyereggyártó lakóházával, a Szőlő utca 29-ben. Ybl Miklós Székesfehérváron született, 1814-ben. Otthon három elemi osztályt végzett, a nemzeti iskolában és négy gimnáziumi osztályt Nagyváradon. Bécsben érettségizett, a reáliskolában, onnan iratkozott be az osztrák műegyetemre, a Politechnikai Intézetbe. Céltudatos következetességgel készült az építőmesteri hivatásra, mérnök létére, elszegődött Pollack Mihályhoz inasnak, megtanulta a bravúros kőművesboltozást, a falazást és minden más mesterfogást. Egy év múltán legényként szabadult. A tehetséges ifjút Pollack rajzolóként foglalkoztatta és részt adott neki az Egyetem utcai Károlyi palota építésében. Nagyra tört, útra kelt, tanulmányokat végzett Bács- bsn, Prágában és a Müncheni Művészeti Akadémián. Münchenben kedvelte meg a romantikus stílust, mely na- | gyobb szabadságot adott képzeletének. A forrásokat kereste, a tömegesen álló román, gótikus és reneszánsz alkotásokat, Poroszországban, Hollandiában, Franciaországban, Itáliában és a Szárd királyságban vándorolva. Vicenzá- ban megcsodálta és fölmérte Palladio mestermúvét, az árkádos Bazilikát, melynek hatása a pesti Operaház épületén érezhető. Róma, Velence, Genova és Milánó palotái, templomai ragadtatták el, gyújtották föl képzeletét. Hazajövet, Pollack fiának, Ágostonnak lett a társa. Két év után önállósította magát, .vezette, -a - Károlyiak vidéki, építkezéseit Kaplonyban és Nagykárolyban. AZ ÉPÍTÉSZETBEN fegyelmezett, választékos, nemes arányérzékú Ybl Miklóst Károlyi István 1845-ben megbízta a fóti templom tervezésével. A szabad kezet kapott ifjú fölépítette a hazai romantikus stílus első nagyszabású épületét, ma is megcsodált, képze- letszárnyaló, iskolával és árkádos plébániával együttesbe foglalt mestermúvét. A fóti templom hatása tükröződik az alberti kápolnán, a Tisza—Duna közének e szépséges kis sírkápolnáján: 1860-ban, ugyanazokkal az elemekkel építette föl Ybl Miklós, de eltérés is van a két alkotása között, mert az alberti kápolna nyugodtabb és közelibb rokona az eredeti Árpád-kori kis román stílusú templomoknak. A kápolna Is fölhordott dombon áll, akár a fóti katedrális, téglából épült és a fontosabb elemek terméskőből faragottak. Terméskő a kápolna talapzata és a nyolcfokos, nagyobb tömbökkel határolt lépcső is. Rendkívül értékes a homlokzat bélletes kőportálja, félköríves keretén belül még egy emeltgerendás, sarkain lekerekített kisebb keret is van. Ezzel a kiképzéssel találkozunk az Operaház proscéniumán és a színpad nyílásában. A kápolna kettős tölgyfa ajtaján leveles, romantikus csillagok láthatók, az ajtószár- j nyak mélyített betétekkel ékesek. A homlokzaton terra- ' kotta fonadékok és két kisebb medallion, sokszögeikből kerubfejek néznek ki. A kapuzat fölött kőből faragott címer, a Szapáryak grófi koronájával. Belseje három részre tagolt, a középső keresztboltíves. Az oltáron nagy, fehér márványkereszt emelkedik, a szentélyből félköríves ajtók nyílnak a sekrestyébe és a kriptába. A kápolna padozata fehérmárvány-kocka. Lent a kripta egy részből áll, a szarkofágokat két oldalán falazták be. MŰEMLÉK AZ ALBERTI KÁPOLNA, de elhanyagolt a környezete, gondozatlan, burkoló téglái töredezettek, Félő, hogy a téli fagyok és a rongáló kezek tovább pusztítják, esetleg jóvátehetetlen kár származhat a közömbösségből. Balatonbogláron a Kék Kápolna és a Piros Kápolna még elhanyagoltabb volt, ma már viszont a képzőművészek országosan látogatott kiállítóhelyei. Az albertirsaiak örömére, műveltségük gyarapítására, a művészet otthonává lehetne tenni ezt a kápolnát, elzárva az altemolomtól, kevés költséggel, kiállítóteremmé kellene alakítani. A nagyközségnek több jeles festő-, grafikusművésze'van — állítsák ott ki időnként alkotásaikat. De hozhatnak másoktól is képeket, kisméretű szobrokat, kerámiát, szőnyeget egy-egy hónapra. A látogatók hamar ide szoknának, közel a főváros, itt fut az országút. A hely valóban Dél-Pest megye művészeti bemutatótermévé válhatna. Hídvégi Lajos Van-e gyógyszere az álmatlanságnak? Ismeretterjesztő előadás hangzik el holnap, december 14-én, a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyára művelődési termében, a délelőtti műszak végeztével, 14 órai kezdettel. Sok embert érdeklő kérdésről lesz szó: van-e gyógyszere az álmatlanságnak? Az. érdeklődők dr. Kiss Ferenc ideggyógyász főorvostól kapnak tájékoztatást. Á r PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 1978. DECEMBER 13., SZERDA A CEGLÉDI J XXII. ÉVFOLYAM, 293. SZÄ1J1 Cselekvő várospolitika A közös értékek védelmében Fórumok üzemekben, lakót er ül eteken Kibővített ülést tartott a I Hazafias Népfront városi el- j nöksége. Az ülésen Banczik Tivadar számolt be az idei mozgalmi munka eredményeiről. A népfrontmozgalom idén is egyik fő céljának tekintette a megfelelő politizáló légkör kialakítását. Rendezvényeivel, akcióival arra törekedett, hogy minél több embert bevonjon a közügyek intézésébe. Felvilágosító és nevelőmunkája ehhez a törekvéshez kapcsolódott, üzemekben és lakóterületeken tartva fórumokat. A városi tanáccsal közösen, létrehozták a tanácstagi csoportokat, amelyek a területi pártalapszervezetekkel, körzeti népfrontbizottságokkal, az utca- és lakóbizottságokkal együttműködnek. A környezetvédelem fontos szerepet töltött be tevékenységükben. Bekapcsolódtak az őszi fásítási akcióba, a városszépítésbe. A lakótelepi házak ablakában már itt-ott megjelentek a környezetet díszítő virágok. Jövőre — a városgazdálkodási vállalattal közösen — még több virágládát helyeznek ki. Részt vettek a Malomtószél rendezési tervének elkészítésében. Megkezdődött a város zöldövezetének kialakítása, folyamatosan pihenőerdővé alakítják a putrisarki erdőt. A helybeli Mészáros Lőrinc általános iskola diákjai második helyezést értek el a megyei környezetvédelmi vetélkedőn. A népírontbizottság részt i vesz a tanácstagi beszámolók előkészítésében és lebonyolításában. Bár az utóbbi időben nőtt az érdeklődés, a látogatottság még mindig nem megfelelő. Pedig a tapasztalatok azt mutatják, akik részt vesznek az összejöveteleken, általában fontos, a közösséget érintő kérdéseket tesznek fel. A demokratizmus szélesítését szolgálják a körzeti néplront- bizottságok, amelyeknek támogatniuk kell a tavasszal újraválasztandó utca- és lakóbizottságokat. A társadalmi munka szép eredményeket hozott az idén is. A Lövész utcai bölcsőde sok kommunista műszak, serény önzetlen segítségnyújtás nyomán készült el. A népfrontbizottság tagjai és aktivistái is kivették részüket a kétkezi munkából. A politikai oktatásban önálló sorozatot indítottak a város kisiparosainak a KIOSZ-ban, szabadegyetemet szerveztek az óvónőknek, hat helyen politikai vitakör működik. A TIT- tel közösen szervezték meg a szülők akadémiáját és iskoláját az általános iskolákban, az ifjúsági előadássorozat hallgatói a közgazdasági szak- középiskola diákjai. A Kossuth Művelődési Központtal ugyancsak együtt munkálkodnak. Népszerűek voltak a várospolitikai fórumok, | amelyeken hatezer ember vett részt. A jövőben még szélesebb körben kell hasonló rendezvényeket szervezni. A városi népfronttitkár elemezte a munkabizottságok te. vékenységét. A béke és barátság munkabizottság részt vett a nemzeti és a nemzetközi ünnepek műsorainak előkészítésében, erősítette az internacionalista tudatot. Jól sikerültek a magyar—szovjet baráti találkozók, a testület segített az autós béketúra lebonyolításában, a békehónap idején negyvenöt helyen tartott kisgyűlést, ősszel sikerrel készítette elő a szolidaritási akció rendezvényeit. A nőbizottság a boltokat járva, a lakosság kereskedelmi ellátását mérte fel, jelenleg pedig a tanácstagnők közéleti tevékenységével foglalkozik, annak a módját keresve, miként lehetne őket még jobban bevonni a közügyekbe? Ez a bizottság tevékenyen részt vesz az ifjúságvédelemben. az idős emberekről való gondoskodásban. A közeii napokban az állami gondozott gyerekeknek rendez ünnepséget. A környezetvédelmi munka- bizottság a népi ellenőrzési bizottsággal közösen vizsgálta meg a város köztisztaságát. A honismereti munkabizottság három korcsoportot foglalkoztat. Az idősebb helyABONYI SPORTSIKEREK Asztalitenisz. Az abonyl Somogyi Imre Általános Iskola tornacsarnokában zajlott le az asztaliteniszezők Pest megyei úttörőolimpiája. A döntőre érkezett hetvenöt játékost és a meghívott vendégeket Győré Pál, a nagyközségi tanács vb-titkára köszöntötte. Megtekintette a seregszemlét Barna József, a sporthivatal Pest megyei elnöke is. A verseny a ceglédi járásnak hozott sikert: két-két aranyérmet szerzett a ceglédi Földváry iskola és az abonyi Gyulay Gaál iskola, a fiúk, illetve a lányok viadalán. Mindkettő megkapta a legeredményesebb iskola címet is. Eredmények I. A. — leány: 1. Major Klára (Abony), 2. Mayer (Dunakeszi), 3. Kúti (Monor). Fiúk: 1. Mester György (Cegléd), 2. Rimóczi (Tököl), 3. Ruzsányi (Nagykőrös). A II. korcsoportban, a lányok közül: 1. Ozsváth Zsuzsa (Abony), 2. Gyimesi (Monor). 3. Vanda (Vác). Fiúk: 1. Har- czi Zsolt (Cegléd), 2. Iván (Nagykőrös), 3. Petrovics (Műtörténészek rendszeresen sikereket érnek el a megyei és az országos pályázatokon. A középkorosztály elsősorban üzemtörténettel foglalkozik. Az utánpótlás a Mészáros Lőrinc Általános Iskolából várható: ott a nagyobb diákokat már most bevonják a honismereti kutatásokba. A népfrontbizottság ezzel a tanintézettel közösen jelenteti meg a Neveljük együtt! című szülőknek készülő híradót. A városi népfrontbizott- ság a társszervekkel, intézményekkel egyre bővülő és erősödő kapcsolatokat alakított ki. A pártbizottságtól, a tanácstól minden szükséges irány- mutatást és segítséget megkap. Szorosan együttműködik a szakmaközi bizottsággal, a KISZ városi bizottságaival, a Vöröskerészt- és a TIT-szer- vezettel. A népfrontaktivisták fontosnak tartják a továbbiakban is, hogy mindenki a maga területén még többet tegyen a városban az értékek védelméért; meg kell akadályozni a parkok, terek, fák, épületek rongálását. A garázdálkodókat a nevelés eszközeivel változtatják meg, formálva és erősítve ilyképpen a város egészséges közszellemét is. A népfront elnöksége a beszámolót egyhangúlag elfogadta. T. T. nor). Az I. B. korcsoportban, a lányok közül: í. Dajka Erika (Dunakeszi), 2. Veimola (Tököl), 3. Strbik (Dunakeszi), Fiúk: 1. Florek Csaba (Gödöllő), 2. Fábián (Gödöllő), 3. Lővy (Dunakeszi). Az úttörő-olimpia jó seregszemléje volt a Pest megyei utánpótlásnak. Kár, hogy igen kevesen versenyeznek rendszeresen és nagy részük hamar abbahagyja a sportolást. Az országos olimpia december 27—30-ig, Szombathelyen lesz, ahol a győztesek képviselik Pest megye színeit. Birkózás. Az úttörő-olimpia birkózóversenyének területi döntőjét Debrecenben bonyolították le. Az abonyi fiúk közül 1. lett Bállá István, aki Nyu'l Györggyel együtt, jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az országos döntőn. Balogh Zoltán a 2. helyen végzett. Sajnos, két úttörő — sérülés, betegség miatt — nem indulhatott a versenyen. Az országos döntő ebben a sportágban Abonyban lesz, december 28—30-án. D. L. A legeredményesebb iskolák KEVESEN VERSENYEZNEK RENDSZERESEN Nagy ünnepi süteményvásár ÉDES DIÓS ÉS MÁKOS BEIGLI ÉS SÓS TEASÜTEMÉNYEK nagy választékával várják vásárlóikat: Délibáb presszó Kedves presszó Korzó presszó Magyar presszó Bocskai presszó Árpád cukrászda Aranysas bisztró ínyenc süteményes bolt a felsoroltakon kívül minden presszó, vendéglő és bisztró. Előrendelés az üzletvezetőnél. KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat Ceglédi Igazgatósága o • • PEST MEGYEI VENDÉGLÁTÓ