Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-30 / 282. szám
A, PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VAROS RÉSZÉRE XXII. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1978. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK A sarki fűszeresek alkonya Milliárdos biti forgalom A tizes: édesgyermek tó bizottsága jóváhagyásával — valóban B-kategóriásokká váltunk. Hálózatfejlesztés — A 25 esztendőben menynyivel nőtt a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalathoz tartozó üzletek száma? — Egyre kevesebb bolttal rendelkezünk, intenzív hálózatfejlesztő politikánk eredményeként állandó törekvésünk ugyanis, hogy négy-öt korszerűtlen, tárolásra alkalmatlan kisebb bolt helyett egy sokkal kulturáltabb, szélesebb áruválasztékot kínáló, nagyobb egységet hozzunk létre. Például a negyedik ötéves tervidőszak elején 180 üzletünk volt, s ma már csak száznegyvenet tartunk nyilván. Igaz, alapterületük 6 ezer négyzetméterrel haladja meg a régiekét. Elképzeléseink helyességét igazolja az is, hogy a 140 üzlet közül negyvenben bonyolódik le a forgalom 80 százaléka. Persze, ne higgyék, hogy a kisboltok esküdt ellensége vagyok. Elismerem, hogy nem egy helyen szükség van még a sarki fűszeresre, de a jövő mindenképpen a nagyobb boltoké. Az irodánk alatti 10-es Hírek + Hírek + Hírek + Hírek — Harmincnégy éve szabad Vác. A város felszabadulásának évfordulóján ünnepi pártbizottsági és tanácsülés lesz december nyolcadikén, 14 órakor, az állami zeneiskola dísztermében, ahol Weisz György tanácselnök mond beszédet, majd kitüntetéseket, jutalmakat adnak át. — Évadzáró versenyt rendeznek december 3-án, vasárnap, Vácott, a pincelőtéren, a KISZ városi és járási bizottsága, a sportfelügyelő- ség, valamint az MHSZ városi-járási vezetősége által szervezett lövészbajnokságban, délelőtt 9 órakor. Salánki Hédi, a Magyar Rádió zenei szerkesztője lesz a vendége ma. november 30-án, délután 5 órakor, a váci művelődési központ hanglemez, klubjának, A gregoriántól a barokkig címmel tartva előadást. — Másodszor rendeznek műsorral egybekötött nyugdíjas találkozót az orvos-egészségügyi dolgozóknak, december 15-én, délután két órakor, a Szőnyi Tibor Kórházban. Dr. Iványi József orvos, az Üj barátok klubjában, Ausztriáról s az alpesi ország szű- kebb területéről, Tirolról tart érdekesnek ígérkező ismertetést ma, november 30-án, 17 órakor a váci művelődési központban. — A Dolgozz hibátlanul munkarendszer eddigi tapasztalatairól tart előadást ma, november 30-án, 14 órakor, a Madách Imre Művelődési Központ kistermében Farkas Tibor közgazdász, a Könnyűipari Szervező Intézet munkatársa, az SZVT városi előadássorozatában. — Megváltozott a Széchenyi utcai 10-es, az ABC élelmiszer-áruház nyitva tartási ideje: hétfőtől péntekig, továbbra is reggel hat órai kezdéssel, este fél nyolcig árusít. — 56 oldalas a decemberi Váci Műsorfüzet, mely megemlékezik a város felszabadulásának 34. évfordulójáról, bemutatja a Musica Humana Kamarazenekart, a Liliom előadása kapcsán ír a 100 éve született Molnár Ferencről, méltatja a Szőnyi Tibor Kórház névadóját, felidézi a régi kultúrház krónikáját, ismerteti a bérlet-névadó Szentpétery Zsigmond pályafutását. — Üj tábla került az 1885- ben alapított Váci Kötöttáru- gyár főbejáratára: a régi üzemnév meghagyásával, feltüntették rajta a mind jobban fogalommá váló Senior elnevezést is. — Ittasan verekedett. Kóczián Béla 43 éves, vámosmi- kolai lakos, családi vita hevében, a szobi vasútállomáson bántalmazta feleségét: 2 e^er 500 forint pénzbírsággal sújtották. — Moziműsor. A váci Madách Filmszínház mától, november 30-tól, december 3-ig. a Kalózok Jamaicában című színes angol filmet játssza. Vasárnapi matiné: Rab Ráby (magyar film). számú üzletet például édes gyermekemnek érzem, a születésnapját is fejből tudom, 1976. augusztus 16-án nyitottuk meg. Ott egyik-másik napon egymilliós forgalommal számolhatunk. — A forgalom növelése az egyedüli cél? — Nem az egyedüli. Meggyőződésem, a szocialista élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatoknak a táplálkozási kultúra színvonalának emelése ugyancsak fontos feladatuk. Sokat is teszünk a korszerű táplálkozás népszerűsítéséért. Az üzemekben tejtermékekből. konzervekből, halételekből gyakran tartunk, kóstolóval egybekötött árubemutatókat. És ami szorosan ehhez kapcsolódik, a hernádi Március 15. Termelőszövetkezettel kötött szerződésünk alapján, az ország legnagyobb baromfiforgalmazó kiskereskedelmi vállalatává váltunk. Nem hiába — A hallottak alapján, nem kevés feladata lehet. Belefér mind a napi nyolc órába? — Hát... nemigen. De a nehézségeket feledteti az a nagyon jó érzés, hogy nemhiába dolgozunk. Eredményességünk az utóbbi tíz évben messze meghaladja az országost, mindig a tárca három legjobb vállalata közé tartoztunk. Háromszor lettem a belkereskedelem kiváló dolgozója, s nemrégiben kaptam meg a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést, ám egyik elismerést sem tekintem csupán a magaménak, jórészt a munkatársaimnak szólnak. Hegyi Iván Tizenhét iskolát segít Alapanyag — gyakorlati órákhoz Kisvác egyik csendes részében, a Takács Ádám utca végén, KÖZPONTI MŰHELY feliratú tábla olyasható az egyik épületen: a régebbi református iskolában kapott helyet a napjainkban mind jelentősebb létesítmény, amely Vácon és Dunakeszin, valamint a járásban 17 általános iskola gyakorlati foglalkozásaihoz nyújt segítséget. Mintadarabok A hatvanas évek elején, a Báthori utcai általános iskolában Kárpáti János tanár kezdeményezte, hogy segítsék a szaktanárok munkáját, gondoskodjanak a gyakorlati foglalkozásokhoz megfelelő alapanyagról. Hat esztendeje, 1972-ben lett önálló a Kisváci Központi Műhely, először városi jelleggel, majd idén nyáron hozzácsatolták a járás alsófokú tanintézeteinek egy részét is. Boroncsok Béla tanár, a műhely vezetője elmondta, hogy két főállású és két nyugdíjas dolgozóval látják el a sokirányú feladatot: faipari és fémipari tárgyakhoz készítik elő a szükséges anyagot. A folyosón már megmunkált mintadarabok bizonyítják, hogy milyen sokoldalú lehet a gyakorlati foglalkozás, miként segítheti a gyerekek kézügyességének fejlesztését, esetleg a pályaválasztás megkönnyítését. időre elkészíti a szükséges anyagokat. Az udvaron még hasábban álló fából, fűrészgépek, gyaluk segítségével kialakul az iskolai tanórákon majd felhasználásra kerülő deszka, szerszámnyél s más kívánt anyagféle. A tantervek alapján, az iskolákkal összhangban tevékenykednek a műhely dolgozói. A Gábor József iskola igazgatója a minap segítséget kért 70 négyzetméter lambéria felrakásához és a tönkrement teraszkorlát pótlásához. Nem tartozik szorosan a feladatkörükbe. mégis segítettek. Viszont nekik is jólesett, hogy a Taurus Gumigyár pártszervezetének támogatásával burkolóanyagot kaptak az egyik nemrégen elkészült, új munkateremhez. Napjainkban mind nagyobb a gyakorlati oktatás jelentősége, ezért szeretnénk berendezni az elektrotechnikai laboratóriumot, melyben lehetőség lenne az iskolák rádióinak, televízióinak s más, audiovizuális eszközeinek gyors javítására. Jelentkeztek a járás mező- gazdasági iskolái is: az ipari tagozatosok ellátása közben készítsen nekik anyagot 3 Központi Műhely kollektívája. Határidőre Mindehhez újabb munkaerőre lesz szükség. És a szállítási gondok megszüntetésére, mert jármű hiányában nehéz az igényt pontosan, határidőre teljesíteni. A kis munkacsoport eddig is sok feladatot elnézett. Remélhetőleg a két város és a járás segítségével lesz lehetőség a Takács Ádám utcai műhely további fejlesztésére. Papp Rezső MA DÉLUTÁN KISZ-titkárok továbbképzése A titkárképző tanfolyam következő foglalkozását ma, november 30-án rendezi meg a KISZ városi bizottsága a művelődési központ 34-es ter_ mében, délután 2 órakor. A meghívott vendég, dr. Kende Péter, a KISZ KB politikai képzési osztályának munkatársa, politikai rend. szerünkről, a párt, az állam, a tömegszervezetek és a KISZ tevékenységéről tart előadást, melyet csoportos konzultáció követ és az Üvegház című filmet is megtekintik a foglalkozás résztvevői. Összhang A tiszta, tágas műhelyben famegmunkáló gépek, fémipari gépcsoportok láthatók. A költségvetési intézményként működő központi műhely, az iskolák igénylései alapján, OLVASÓI FÓRUM Balesetveszélyek az utakon Sok a veszélyes góc a városban. Csupán a deákvári lakótelep környékén több az olyan Vác a hazai lapokban A Tiszántúli Gázláng című üzemi lap részletes tájékoztatást közölt arról, hogy miért kellett ebben az évben a hozzájuk tartozó váci területen teljes körű gázszünetet elrendelni ? A Népszabadság hírül adta, hogy a váci AFIT újfajta szolgáltatást vezetett be: alapos, tél előtti átvizsgálással felderíti a személygépkocsi esetleges rendellenességeit. A Nők Lapja közölte egyik olvasójának panas.zlevelét, amelyben az áll, hogy a váci Dunakanyar Áruházban 152 Módosult követelmények Már a negyedik osztályban is Az orosz nyelv oktatásának személyi feltételei Az idegen nyelvek oktatásának módszertana az utóbbi tíz évben sokat változott. Az alapvető követelmények — a beszédértés, a beszédolvasás, az írásbeli kifejezés — módosultak, magasabb színvonalúak lettek. Hosszabb pedagógiai munkát igényelt, míg a nyelvtani tudnivalók elsődlegességét alapul vevő tanmenetet fölválthatta az élőbeszédre épülő módszertan, ami annál is inkább fontosabb volt, mert a nyelv jelrendszer, nem pedig elszigetelt jelenségek, szavak, nyelvtani szabályok halmaza. Az új oktatási terv elsőrendű feladatának tekinti a nyelvi készségek fejlesztését. Minden idegen nyelv tanításának a nevelést, a személyiség sokoldalú fejlesztését is eredményesen kell szolgálnia. Ehhez teremt megfelelő feltételeket az új tantervi anyag. Az idegen nyelvek között az orosznak különleges feladata van az erkölcsi, világnézeti és esztétikai nevelésben, ezért az 1980—81-es tanévben már az általános iskolák 4. osztályában is bevezetik oktatását. E folyamat része a tanítóképző főiskolákon az orosz szakkollégiumi képzés. Még 1981-re azonban nem lesz annyi képesített tanító, hogy járásunkban az alsótagozatos orosz nyelv oktatásához a személyi feltételeket megteremthessék. A járási hivatal művelődési osztálya úgy szeretné megszüntetni a pillanatnyi gondot, hogy a felső tagozatban tanító orosz szakos tanárokat bízza majd meg a negyedikesek nyelvi oktatásával. Azokban az általános iskolákban, melyekben a körzetesítés miatt, csak alsó tagozatos osztályok vannak, olyan képesített tanítókat jelölnének ki orosz nyelvtanfolyamon való részvételre, majd oktatásra, akik kedvet éreznek a továbbtanuláshoz. N. F. centiméteres testmagasságban csak egy fajta bőségű fiúruhát árusítanak. A Magyar Nemzet tudósított arról, hogy az évek óta Vácott élő és alkotó Hídvégi Valéria képzőművész nagy sikerrel mutatta be legújabb alkotásait a nagyatádi kiállításon. Az Izzó arról írt, hogy a Népszínház művészei látogatást tettek a közelmúltban az Egyesült Izzó váci gyárában és érdekes formában megismertették hallgatóságukat munkájukkal, terveikkel. A Magyar Távirati Iroda hírszolgálata nyomán, több napilapunk megemlékezett arról, hogy orgonistaként is bemutatkozott Vácott Zagyva Imre budapesti kerámikus, szép sikert aratva. P. R. közismert útkereszteződés, kanyar, amely súlyos baleset- veszélyt rejt magában. Ilyen például a lakótelepről a városba vezető keskeny út, a csatlakozó keresztezö-úttal, melyen rosszak a látási viszonyok, a temető előtti kanyar áttekinthetetlen, nemrég halálos gázolás színhelye volt. A KISZ-lakótelepet átszelő úton, nagy emelkedő előtt, gyalogátkelőhely és óvoda van. ahol szintén nem csekély a veszély. A laktanya előtti kanyargós útkiképzés ugyancsak rendkívül rossz, s az alagút előtt újabb halálkanyar található. Sajnos, sokkal több veszélyes góc akad még a városban. Sehol sincs sebességkorlátozó tábla, záróvonal. Rendkívül fontos, hogy az illetékesek felülvizsgálják a vészt rejtő helyeket s megfelelő óvintézkedéseket tegyenek. Török László Vác JÓ KEZDET UTÁN - SIKERTELEN FOLYTATÁS Lesz-e OB ll-es megyei csapat? A DCM SAKKOZÓI MAKÓN Rendkívül éles, tétre menő csatában vett részt a Váci DCM sakkcsapata Makón, az OB II-be jutásért vívott osz- tályozón. A következő csapatokkal szemben kellett kiáll- nunk: Miskolci Közlekedés, Szolnoki KÉSE, valamint a házigazda Makói SVSE. Az első napon 8,5:3,5-re vertük a miskolciakat. A második napon talán még jobban ment a játék: Vác—Szolnok 9:3. Ugyanakkor Makó 7,5:4,5- re verte Miskolcot és 8:4-re Szolnokot Következett az utolsó, mindent eldöntő mérkőzés: Makó —Vác. lélektani előnyben voltunk. mert a jobb mattarány miatt — mi ugyanis fölényesebben győztük le Miskolcot és Szolnokot — nekünk elég volt a feljutáshoz a 6:6-os döntetlen is. Minden jól indult l,5:0,5-re vezettünk már az első órában, aztán, sajnos, a folytatás nem sikerült: idegileg elfáradt a csapat. Sorra vesztettük el a partikat 8:4-re kikaptunk; az OB II-be Makó jutott A versenyt értékelve, elmondhatjuk, hogy nem vallottunk szégyent. Tavaly az utolsó, ötödik helyen végeztünk, most pedig végig versenyben voltunk a feljutást jelentő első helyért Reméljük, hogy az idén tervezett erősítésünk sikerül, és az. 1979—80-as bajnoki évre OB II-es sakkcsapata lesz Pest megyének. T. L. FÜGGÖNYVÁSÁR! Most vásároljon függönyt lakásába * váci DUNAKANYAR ÁRUHÁZ LAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU OSZTÁLYÁN Nagy választékot talál egyszínű és színes függönyanyagokból. Néhány cikk a gazdag áruválasztékból: Szintetikus színes függöny, 150 cm széles 80,50 Ft helyett Importált színes függöny, 130 cm széles Szintetikus színes függöny, 260 cm széles 45.50 Ft-ért, 62.50 Ft-ért, 136,— Ft-ért. Révai János, a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója éppen 25 esztendeje szegődött a vállalathoz, amely 26 éve alakult meg. A B-kategóriáért — ön szerint melyik volt a negyedszázad legszebb időszaka? — kérdeztük az igazgatót. — Talán a múlt esztendő — hangzott a válasz —, 1976- ban ugyanis 879 milliós forgalmat bonyolítottunk le, s az egy évvel későbbi tervünkben már 970 millió szerepelt. A kiskereskedelmi vállalatok besorolásában akkor még a C- kategóriájúak közé tartoztunk, a B-kategóriához egy- milliárd forintos forgalomra lett volna szükség. Éppen 1977. januárjában ünnepeltük a vállalat megalakulásának 25 évfordulóját, s a jubileumi ülésen felkértem a dolgozókat, próbáljuk előteremteni a hiányzó 30 milliót. Boldog voltam, amikor sorra érkeztek a felajánlások. S örömöm csak fokozódott, mert az év végére 1 milliárd 2 millió 500 ezer forintos forgalmat teljesítettünk, következésképp — a Pest megyei Tanács végrehaj