Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-24 / 277. szám

PEST MEGYE A FORRADALMAK ÚTJÁN A magunk csónakján evezve Láttam egy halászt, amint imbolygó csónakjában áll. va, csáklyával húzta egyre beljebb magát a nádas keskeny lagúnáján. Kimért tempózása és mozdulat­lan arca olyanná tette, mint aki elindul megkeresni valamit, aminek létezéséről sokmindent tud. Meg-meg- billent sajkája. Persze, együtt, hatalmas bárkán, köny- nyebb hajózni, de csak a magunk csónakján derül ki, hogy észen, logikán túl is, van-e bennünk tartalék egyenesben tartani a csónak orrát. Ehhez több kell mint tudás, együtt kell élni a természettel. Papfrok és könyvek, meg bibliográfiák. A glédasor tetején jegyzetlap: KMP 1918-tól. A dokumentum­rengeteg a Kommunisták Magyarországi Pártja meg­alakulásának körülményeiről tanúskodik. Ha mint idő_ I. Dokumentumok a múltból Magyar királyi belügyminiszter. — Szigorúan bizalmas. Valamennyi főispán úrnak. 1918. február 2. „... Az újabb munkásmozgalmak és zavargások azonban nem a most említett kérdések folyamányai, hanem az állammal és a társadalommal szemben egyenesen hatalmi kérdéssé váltak...” Belügyminiszter úr! „ ... Teljesen tűrhetetlen azonban e tekintetben a helyzet a kormányzatom alatt álló vármegye északkeleti részében: egyrészt az aszódi és a váci járásban, Galgamácsa, Galgagyörk, Püspökhat­van, Ácsa, Verseg... másrészt a Galga völgyének másik oldalán Csővár... Rád, Penc községek határában fekvő ugyancsak nagy­kiterjedésű, részben a váci püspöki uradalom, részben pedig a köz­ségek és magánosok kezén levő erdőségekben, ahol dacára a meg­erősített rendőrőrsöknek több százra tehető és csodálatosképpen teljes katonai fegyverzettel és nagyszámú éles tölténnyel ellátott szökevény katona és orosz fogoly valósággal szegénylegény módjára tanyázik... 1918. június 18. Patay s. k. főispán ★ Pestvármegye Alispánjának! „Jelentem, hogy Aszód községben a Magyar Lloyd Repülőgép és Motorgyár munkásai tegnap délelőtt tíz órakor a munkát abba­hagyták. Eddig rendzavarás nem történt.” 1918. június 21. Főszolgabíró ★ Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának „Az elmúlt éjjel folyamán kiadott központi körözvényre je­lentem, hogy azt a járás községének röpcédulákon tudomására hoz­tam, s felhívtam a községeket, hogy a Nemzeti Tanács helyi bi­zottságait alakítsák meg. Jelentem egyben, hogy f. hó 31-én Aszódon a Magyar Lloyd Repülőgép és Motorgyár R. T. munkásai a délelőtti órákban a helyi csendőrörs tagjait... lefegyverezjék, s nyomban. fnegaJ%kítottáji maguk kebeléből a polgárőrségét,! melyhez «a mai , napon.- a község t * lakossága is csatlakozott. Ugyancsak a mai napon megalakult a 48 tagú Nemzeti Tanács... 1918. november 1. Sárkány Ernő s. k. ★ Vörös Újság 1918. december 25. „Az aszódi repülőgépgyár munkásai elhatározták, hogy csat­lakoznak a kommunista párthoz.” _ ★ Vörös Újság 1918. december 26. „Üllőn december 26-án elvtársaink értekezletet tartottak, ame­lyen a környékbeli elvtársak is képviselve voltak. Pintér János elvtárs nyitotta meg az értekezletet. Somló Dezső elvtárs ismer­tette a kommunista párt programját, s előterjesztette a határozati javaslatot, amely útmutatást ad a munkás- és paraszttanács műkö­désére. A javaslat elfogadása után Tóth elvtárs indítványozta, mond­ja ki az értekezlet, hogy az üllői szociáldemokrata pártszervezet testületileg belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába, s ezen­túl, mint kommunista pártszervezet fog működni. Az indítványt egyhangú helyesléssel fogadták el...” Főszolgabíró Ür! „Ezen nemzetőrség további fennmaradása okvetlenül szüksé­ges, mert a lakosság még most is állandóan forrong, örökké egy­mást izgatja, úgy annyira, hogy ha ezen nemzetőrséget leszerel­nék, a közbiztonságért egy percre felelősséget vállalni itt senki se merne...” Irsa, 1919. január 15. Kollár Mihály jegyző ★ ‘ Vörös Újság 1919. január 15. „A péceli kommunista pártszervezet megalakult. Január 10-én Karikás elvtárs előadást tartott.. „Tökölön január 12-én délutánra a Szociáldemokrata Párt népgyűlést hívott össze. Többségben lévő elvtársaink kommunista elnököt választottak. Kleitsch elvtárs szerb, Leél elvtárs magyar nyelvű előadása után a gyűlés egyhangúlag kimondta, hogy csat­lakozik a kommunista párthoz ...” ★ Czeglédi Újság 1919. március 22. „Szombaton délelőtt terjedt el a hír, hogy Pesten a szovjet­kormány megalakult. De. 11 órakor összeült a munkástanács s a város vezetésének átvételét elhatározta. Az ülés jegyzőkönyvét az ideiglenesen alakított direktórium tagjai Urbán Pál. Mátyás József és Horváth Ferenc — mint legitimációt, magukkal vitték és fel­vonultak a városházára, ahol már várta őket Kolofont József, a város polgármestere...” bójákat egymás mögé rakjuk a dokumentumokat: egy­séges ívet kapunk hatvan évnyi távolságra. A párt, amely 1918. november 24-én született, négj/ hónap alatt képes volt kezébe venni a hatalmat, s a vesztett há­ború betegségeiben szenvedő országban képes volt megkezdeni az új társadalom alapjainak lerakását. A kommunisták pártja 133 nap próbájával elegendő mu­níciót tudott adni a vöröskatonák után az internacio­nalistáknak, majd a hazánk felszabadításában részt-: vevő honfitársainknak. Szóra éhesen hallgatjuk a cselekvő tanúkat, akik a maguk sajkáján bizonyítot­ták elkötelezettségüket. Mert dokumentumok a múlt­ból és arcok a jelenből együtt válhatnak erővé ben­nünk, hogy csónakunk orrát egyenesbe tartsuk. A visszatekintéssel nemcsak emlékezünk, példát is szerzünk a történelmi holnapokhoz. bői és sajnos még többen azok, akiknek már csak az emléke előtt tiszteleghetünk a Kommunisták Ma. gyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulóján. Az elsők között Varga István elmúlt 87 éves. Alig néhány perce jöhetett be meleged­ni a késő őszi kertből. Zavarják a kérdések, s hogy magáról kell be­szélnie. Aztán belekezd, s a dátu­mokra meglepő biztonsággal emlék­szik, de az élményeket már kilúgoz­ta az idő. — Géplakatos-motorszerelő vol­tam hajdanán a salgótarjáni bánya­telepen. Ott a vasasszakszervezet­ben hallottam először Marxról, meg munkáshatalomról és a kommunis­ták céljairól. De 1912-ben beruk­koltam, majd csak 1918. november 22-én szereltem le, a párt meg­alakulása előtt két nappal... Szó­val Rimaszombatra mentem haza a családhoz és beálltam a helybéli mezőgazdasági gépgyárba. Náluk let­tem kommunista. A pártba 1919. február 18-án vettek fel. A Tanács- köztársaság úgy köszöntött rám, hogy már értettem is; mire vállal­kozik. A hatalom akkor varázserővel von­zott, már többet ígért, mint polgári, jogi egyenlőséget: egyenrangúságot, -kizsákmányolás, megaláztatás nélkü­li hétköznapokat< A biztos munka és a biztos kenyér csak alapvívmány lett, a jog rangjára emelkedett a ta­nulás, a művelődés és a pihenés, a munkáshatalom az eleve elrendelt- nek feltüntetett osztálykülönbségek megszüntetését karnyújtásnyi közel­ségbe hozta. Ez adott értelmet az öntudatos társak keresésének, a szervezkedésnek, s annak is, hogy a ma érdekeit a holnap céljaival egyeztessék. — Rimaszombaton fegyvert kellett fogni a hatalomért. Vagy 800 ide­gen katona tartotta fogva akkor a várost. Mi meg elhatároztuk, hogy kifüstöljük őket. Fegyverünk még csak lett volna, a lőszer volt kevés. Mi gépgyáriak huszonnyolcán vol­tunk, meg néhány paraszt fiú és a füleki direktórium ígért egy páncél­vonatot is a támogatásunkra. Akasz­tóhegynek hívták a dombot ahonnan támadtunk. Eleibe sikeresen, mert a katonák visszavonultak, de addigra elfogyott a lőszerünk. Azt a csatát elveszítettük, de végül mégis sike­rült — később — győzni. — A kommün után internáltak, börtönt is kaptam, csakhogy a me­zőgazdaságnak hamarosan kellettek a gépek, így aztán engem kikért egy gazdaság. Később a felszabadulásig sokat voltam munka nélkül. Csak 1947. szeptemberében hozott be Diósdra a fiam. Azóta lakom itt: előbb községi bíró voltam, majd a földművesszövetkezet elnöke és köz­ben húsz évig a községi pártszerve­zet titkára, a termelőszövetkezetben is dolgoztam. Ha találkozik velük: üdvözlöm az elvtársakat. felejteni se és elveszíteni se tud­nám. Emlékképek? BUDAPESTI TÉR. A vágóhídról vonult az ottani munkásokkal. A forradalmat éltették, békét és ke­nyeret követeltek. A tömegben va­lahogy Károlyi Mihály mellé ke­rült, s emlékszik egy mondatra: Se­gítenünk kellett, kiosztottuk a rá­szorultaknak az elesett katonák ci­vil ruháit. ANGYALFÖLD. A szállítómun­kások szakszervezetének tagjaként vett részt a felvonuláson: 1919. már­cius 22-t mutatott a naptár. Alig felnőttként is tapasztalja: megvál­tozott a világ, a nyomorban élő szomszédja, Kocsis Pál nyaralást ígért két gyerekének. FEGYVER. A tengerész testvéré­ről tudta, hogy vöröskatona. Ö is jelentkezett 1919 késő tavaszán a népligeti laktanyában. A kiképzés után Gyöngyös, majd Ipolydamásd térségébe vezényelték. A 17 éves vöröskatona bal karját keresztül vitte egy golyó. Kórház után a Lu- dovikánál került zárótűzbe, egy kör­út felől döcögő, elszabadult villa­mos mentette meg. Vissza a lakta­nyába. Még a kávét Itták, amikor jött a parancs: irány a posta Gyáli úti levéltára, meg kell védeni. Más­nap ... Mindig közkatona maradt. Fegyverrel a kézben. Jelenlegi rend­fokozata: munkásör. KÖNYVEK. Az elsőnek elveszett a címoldala. Tanulmánygyűjtemény: K. Marxtól Kossuth és Klapka; Marx és Engels élete. Orosz nyelvű bejegyzések ceruzával, s ugyanattól a kéztől dátum: XI. 7., alatta 1917. Simon János 1920-ban kapta egy volt vöröskatona társától. A másik könyv sokkal fiatalabb: A béke ka­tonái. Szadovszkij kapitány emlék­szik benne vissza, hogy a csepeli re­pülőgépgyárnál együtt voltak és „Mostantól kezdve örök barátok va­gyunk” — szavakkal búcsúztak. A kapitány tavaly küldött utoljára né­hány kedves ajándékot a magyar barátjának. A történelmet élőszóval követhet­jük tovább, mintha csak nem lettek volna kegyetlenül nehéz évek. A hősöket ott találjuk az idősorban, mentek önként, ahová szólította őket a harc. A kommunizmus eszméjét terrorral sem lehetett elpusztítani. Mindig voltak zászlóvivők és min­dig voltak, akik tovább adták a gondolatot, átültették másokba a biztos hitet a győzelemben, az osz­tálynélküli társadalom felépítésé­ben. Éppen szilárd elkötelezettségük miatt nem tehettek mást: vállalták a harcot más országokban is, máso­kért és önmagukért is. A spanyolos A vöröskatona II. Arcok a lelenből A párt születése pillanatától hir­dette: célja, hogy a munkásosztályt felkészítse a hatalom átvételére és így létre hozza a proletariátus dik­tatúráját. A kommunisták maroknyi csapata viharos gyorsasággal nőtt, az első pártszervezetek a mai Bu­dapest peremkerületeiben alakultak — akkor önálló településként Pest megyéhez tartoztak. S mint egy ha­talmas virág szirmai, úgy terjed­tek a távolabbi települések felé. Már alig pár tucatnyi ember él Pest megyében, akiket ebből az időszakból megőriz a munkásmozga­lom története. Íme közülük is né­hány név: Varga István Diósdról, Budakesziről Gaál Miklós és Ribár Pál, Aszódról Szabó István, Sziget­halomról Simon János, Kisteleki Ferenc nemrég költözött a buda­pesti partizánotthonba, Eged And­rás Nagymaroson lakik. De sokan vannak olyanok is, akik az évtize­dek folyamán elköltöztek a megyé­Szigethalmon emeletes családi házak között bújik meg Simon Já­nos szőlőlugasos kis otthona. Éle­tének nagyobbik felét, 45 évet töl­tött családjával ezen a portán. Igaz, nem ebben a házban: 1930-at írtak, amikor ide költözött egy kis „bó­déba”. Budapesten a rendőrség miatt nem volt maradása. — A polgári forradalomra emlé­kezve és a párt megalakulásának időszakára gondolva, a gyerekko­romról beszélek. Akkor 16 éves volt- tam — elpakolja az asztalról a reg­geli maradványait és a simléderes sapkát is visszateszi a fejére. — Lehet, nem sok dologra emlékszem, de amire igen, arra nagyon vilá­gosan. Mert az emlékek egy részét A két világháború közötti időszak egyik közismert internacionalista harcosa Budakeszin lakik. Szinte tel­jesen ágyhozkötve él a 79 éves Ri­bár Pál, ahogy sokan emlegetik: a spanyolos. Nemcsak az évek, a har­cok, a sebesülések, a börtönévek is koptatták. — Hol kezdődött? / — Becsejen, ahol laktam, ez most már Jugoszlávia. Kubikos vol­tam, dolgoztam Horvátországban, meg a Duna-körgátnál. — A mozgalom? — Az is ott. A földmunkás-szer­vezet, meg a szoedem tagjaként 1926-tól. Sok bajuk volt velem az uraknak. Többször letartóztattak. Aztán Mészáros András álnéven me­nekültem át 1930 októberében Franciaországba. Farmon dolgoztam, amíg létrejött a kapcsolatom a Pá­rizsi Vasmunkások Szervezete ma­gyar csoportjával. Ok vettek fel a kommunista pártba 1934-ben. Nem minden előzmény nélkül, hiszen már 19-ben vöröskatona voltam ... Egy­szóval Franciaországból visszamen­tem Becsejre, hogy megalakítsam a kommunista pártsejtet: a mag létre­jött, talán hatan lehettünk. De ha­mar tovább kellett állnom, s ha menni kellett, hát Spanyolországba vitt az utam. Ott már magyar és francia elvtársak vártak. — Hol? — Albaceteben, a főhadiszálláson, a kiképzés után rövid ideig a figue- rasi erődben szolgáltam. — Ott vett részt először ütközet­ben? — Nem. Mindjártcsak ... Brunette mellett, ott rögtön meg is sérültem. Végül egy magyar zászlóaljhoz ke­rültem, amelyiknek egy darabig Ro­jas, argentin kapitány volt a pa­rancsnoka. A nemzetközi seregben őrvezetőként harcoltam. — Ez volt a legmagasabb rangja? — Főhadnagyságig vittem Spanyol- országban, de ezt csak már az Ebró folyó völgyében lezajlott ütközetek és a Valencia védelmére indított akció után kaptam. Aztán amikor a tábornokok kijutottak a tengerre, a mi seregünk maradványait szélnek eresztették. Én a határról 60 kato­nával még visszafordultam, hogy új­ra megkíséreljük az ellenállást, de fogságba estem. Végül 1938. július 21-én érkeztem haza és három nap múlva megkaptam a SAS behívót. A hegyeket választottam: a Petőfi partizánbrigád munkás zászlóaljának parancsnoka lettem. Zaklatóttá válnak a szavai: meg­fej thetetlenek maradtak számára az összefüggések. Mondattöredékek: „amikor azt hittem vége... a jugo­szláv államvédelmisták... érti... menekültem Magyarországra és je­lentkeztem a határőrségnél... öt év múlva szabadultam... akkor jöttem Budakeszire... persze rendeződött és BM őrnagyként nyugdíjaztak.” Búcsúkor erőlteti, hogy felálljon, a mankó nem elég támaszték, hát meghajolok hozzá a kézfogásnál. Megadóan mosolyog. Viseli a törté­nelmet, de a tekintete nem tört meg. Dontól Debrecenig A Nagymaroson élő Eged Antal minden mozdulata még most is ka­tonás. Megismétli a feltett kérdése­ket, mintha mondaná: értettem. A csendet kihasználva kérdezek még. Rámnéz: ne zavarjon össze. Kiteríti a papírokat: súlyuk legyen a szavak­nak. — Kérem, 1942. május 16-án vit­tek a frontra és 43. január 13-án a Don-kanyarban fogságba estem. Itt kezdődött az iskola. Kemény volt. Egyszer a lágerbe érkezett Illés Bé­la író és elbeszélgetett a hadifog­lyokkal; neki köszönhetem, hogy rö­videsen a józsai partizánkiképző tá­borban voltam. Sikeres vizsga után Krasznovorkszba vezényeltek parti­zán felsőiskolára, itt Rudas László és Andics Erzsébet voltak a taná­raim. Kijevben, folytatódott a kikép­zésem, majd rövid pihenő után egy ejtőernyős deszantcsoporttal átdob­tak Kárpát-Ukrajnába. — Partizánként haladtunk a fel­szabadító szovjet sereg előtt. Vas­utak, lőszerraktárak, üzemanyag tá­rolók robbanása és más szabotázsak­ciók jelezték az utunkat egészen Debrecenig, amely akkor az ideig­lenes kormány székhelye volt. En­gem a kormány és a politikai szer­vezetek gazdasági apparátusának ügyintézésével bíztak meg. — Milyen érzés volt partizánként hazatérni ? — örültem az életemnek és féltet­tem a családom. Fél évig nem tud­tam róluk semmit, pedig én Debre­cenben, ők Egerben. — Hová vitte tovább az útja? — Előbb a hadseregben zászlóalj­parancsnok, majd hadosztálypa­rancsnok lettem. Ez életem egyik legnehezebb időszaka: 1956. Tisztán és biztosan láttam, hogy meg kell akadályozni az ellenforradalom ter­jedését: 484 tiszttel megszerveztem a Veszprém megyei karhatalmat és alakulataink fésülték át a Bakonyt. — Életrajzot mesél? Eged Antal­nak, a hajdani kőbányásznak, csa­ládapának is lehettek élményei. — Mit akar? Az ellenforradalmán rok számáfa én nem voltam elérhe­tő, hát halálra kínozták a feleségem, a gyerek alig tudott megszökni. Mit meséljek?... Helyre állt a rend az országban. Űj feladatot kaptam, a Budaörsi úti katonaiskola megszer­vezését. Végül a hajdan volt szobi járás munkásőr parancsnoka lettem és nyugdíjkor megtarthattam az őr­nagyi rangom. Négy életpálya. Többszörösen átszövik a magyar kommunista párt 60 éves harcát. Áldozatuk gyümölcse, az övék és a névvel fel sem jegyzetteké is, országépítő munkánk bázisa. Sorsuk az írá­sos dokumentumok folytatását adja. Mi teszi rokonná őket és a hozzájuk hasonlókat? Egy világforradalmár személyes leveléből kínálkozik a válasz. Che Guevarát levélben megkereste egy ma­rokkói asszony, aki úgy vélte, hogy rokonok. Íme Guevara válasza: „Nem hiszem, hogy nagyon közeli rokonok lennénk; de ha ön képes remegni a felháborodástól, hogy a világ valamely részén igazságtalanságot követnek el, akkor elvtársak vagyunk, s ez a fontosabb!” KRISZT GYÖRGY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents