Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-22 / 275. szám
»78. NOVEMBER 22., SZERDA xMdtm 7 Heti jogi tanácsok St«“ I súlyosan sértő önkényes cselekedetre vetemedtek. Kétségtelen, hogy a dolgozók magatartásában közrejátszott a vállalat mulasztása. A jogszabály ugyanis kötelezően előírja, hogy az újítást hasznosító vállalat köteles az újítót erkölcsi és anyagi elismerésben részesíteni. Adott esetben ez azt is jelenti, hogy akik elmulasztják a jogszabályban előírt kötelezettségük teljesítését, még fegyelmi büntetéssel is sújthatok. A brigád azonban elismerve magatartása helytelenségét, a fegyelmi büntetés súlyosságát vitatta, mert olyan összegű, meghatározatlan időtartamú személyi alapbércsökkentésben részesítette őket a vállalat, hogy annak egyévi összege több, mint amennyi újítási díjat végül is megállapítottak és kifizettek részükre. Ügy látjuk, az ügy még nincs lezárva, mert véleményünk szerint ez a vállalati döntés sem helyes. Meg kell találni az elkövetett cselekménnyel arányban álló fegyelmi büntetést, és természetesen arra, hogy a büntetés nem lehet megtorló jellegű. A dolgozóknak joguk van a munkaügyi döntőbizottság határozata után a munkaügyi bírósághoz fordulni keresetlevéllel. 8 A rokkantsági nyugdíjra Jogosultság megszűnik-e, ha a nyugdíjas már nem rokkant? — kérdezik olvasóink. Egyik olvasónk azt írja, hogy 56 éves korában rokkant nyugállományba helyezték, jelenleg 62 éves, most helyezkedett el, de olyan felvilágosítást kapott, hogy a 840 órakeret meghaladása esetén, megvonják a rokkantsági nyugdíját Olvasónk azt mondja, hogy ezzel méltánymegszegi, az a dolgozót még nem jogosítja fel a munkafegyelem megsértésére. Egy újító brigád keresett fel bennünket, és tanácsot kért. Elmondták, hogy hosszú idő óta nem rendezték újítási 'díjukat, jóllehet az újítást bevezették. Legutóbb már ahhoz folyamodtak: szinte ultimátumszerűén szólították fel az igazgatót, ha nem fizet, leszerelik a gépről az újítás tárgyát. Ügy látszik, nem vették komolyan a brigád levelét, mert a közbenső ügyintézők ezt a felszólítást csak a megadott határidő után juttatták el a vállalat vezetőinek. A brigád pedig, miután ügyükben intézkedés nem történt, beváltotta ígéretét, az automata berendezést — amelyet maguk kísérleteztek ki — leszerelték a gépről. Erre már odafigyeltek a vállalatnál. Szomorú, hogy hosszú időn át a vállalat nem törődött, elhanyagolta a dolgozók anyagi, erkölcsi elismerését, jóllehet a jogszabály szerint is már régen rendezni kellett volna az ügyet. Természetesen, amellett sem lehet elmenni szó nélkül, amit a dolgozók csináltak. Ráadásul felszólításra is megtagadták az újítás tárgyának visz- szaszerelését. Ez a magatartásuk súlyos fegyelmi vétség, mert veszélyezteti a termelést. Más kérdés a vállalat mulasztása, és más dolog a brigád fegyelmezetlensége. Ha a vállalat nem intézkedett, jogosulták lőttek volna a szabályos jogorvoslati lehetőségeket igénybe venni. Helyette azonban a munkafegyelmet és a szocialista munkaerkölcsöt A szerződésekről A Házi Jogtanácsadó legutóbbi számában Életünk — akár tudjuk, akár nem — csupa szerződés. Ha bevásárolunk, ha kölcsönt adunk, vagy kapunk, ha odaadjuk óránkat javításra, ha megajándékozzuk szeretteinket, az a jog nyelvén „szerződésnek minősül”; hi- 6zen (megint szakkifejezéssel élve) jogviszonyt teremt. De vajon hányán ismerik ki magukat a mindnyájunkat érintő problémakör szabályaiban, hányán tudják, hogyan kell okos és megtámadhatat- lan szerződést kötni? Ebből indul ki a Házi Jogtanácsadó szerkesztősége, amikor éppen az állampolgárok szerződéseit választotta havi folyóirata, októberi számának témájául. A feldolgozás hitelességét az garantálja, hogy az Igazságügyi Minisztérium közreműködésével készült. Mi is tulajdonképpen a szerződés? Melyek a legáltalánosabb szabályai? Erről — vagyis az alapelvekről, alapfogalmakról — szól a kiad- yány első fejezete. De ugyanígy külön, részletes fejezet foglalkozik az egyes szerződésfajtákkal is. Mire jogosít, illetőleg kötelez bennünket, ha veszünk vagy eladunk valamit? Mit jelent és mi módon követelhetjük meg szerződő partnerünktől? Mikor és hogyan köthetünk érvényes kölcsönszerződést? S utoljára, de nem utolsósorban: milyen jogi előírások vonatkoznak az ajándékra? Minderről nemcsak tájékozódhatik az olvasó, hanem tanácsot is kap, hogyan védheti jogait, miként kerülheti el már a szerződés megkötésekor a helytelen megegyezésből keletkező konfliktusokat, mi módon vértezheti fel magát egy későbbi esetleges jogvitára. A terjedelmes függelékben jól alkalmazható szerződés- mintákat találunk. E részben közelebbről ingatlan-átruházási, gépkocsi-adásvételi, ajándékozási, kölcsön-, valamint tartási és életjáradéki szerződésre kapunk példákat. Csupán a neveket és címeket kell behelyettesítenünk! A számot a szokásos állandó rovatok (a jogszabálymutató, a jogsegélyszolgálat rovata, a beérkezett levelekre adott válaszok, stb.) egészítik ki. Ezek közül csupán a tanácsi ügyfélszolgálati irodákról, továbbá a sértett képviseletéről szóló ismertetést emeljük ki. S még egy: az októberi szám közli a TV Jogi Esetek című műsorának szeptemberi anyagát. A Házi Jogtanácsadó új számát a Posta hírlapboltjaiban és az újságárusoknál szerezheti meg az érdeklődő. tálán helyzetbe kerülne, és mivel nem egy ízben foglalkoztunk már lapunkban a rokkant dolgozók helyzetével, bizalommal teszi fel nekünk a kérdést, igaz-e az a tájékoztatás, amit ő kapott. Igaz is, meg nem is. Igaz azért, mert valóban van olyan rendelkezés, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas már nem rokkant. Nem igaz azért, mert az előbbiekhez hozzátartozik az is, hogy olvasónk még jelenleg is rokkant, csupán állapota javult annyira, hogy dolgozni tud. Ez pedig örvendetes. Éppen ezért a rokkantsági nyugdíjra jogosultság akkor szűnik meg, ha a nyugdíjas már nem rokkant, vagy rendszeresen dolgozik, és keresete 4 hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakörében rokkantság nélkül elérhetne. Tehát az a rokkant, aki az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt teljesen meggyógyul és dolgozik, és keresete a korábbinál lényegesen nem kevesebb, akkor valóban megszűnik a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság. Erkölcstelen lenne, nem rokkantnak, teljes munkaképességű személynek — azért, mert korábban leszázalékolták — most továbbra is adni a rokkantsági nyugdíját. Ezáltal másokkal szemben méltánytalanul előnyösebb helyzetbe kerülne, és sértené a szocialista munkaerkölcsöt és a bérezés szabályait is. Más a helyzet azonban olvasónknál. ő betöltötte a 60. életévét, az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ezzel kapcsolatban a társadalombiztosításról szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíjra jogosító életkor betöltése után, a rokkantsági nyugdíjat az előbb idézettek szerint, hogy rendszeresen dolgozik stb., megszüntetni nem lehet. Ez azt jelenti, hogy olvasónk aggálya alaptalan. Olvasónknak nincs oka a nyugtalanságra, mert nem vonhatják meg a rokkantsági nyugdíját, még akkor sem, ha II. rokkantsági fokozatba van besorolva. Bármennyit dolgozhat, mert a 840 órakeret túllépése esetén is a III. csoport szerint járó rokkantsági nyugdíj egyharmadát kell folyósítani. igi! Dr. M. J. A Legfelsőbb Bíróság döntései Baleseti járadék kiszámítása Súlyos baleset érte egy közlekedési vállalat sofőrjét: összeütközött egy teherautóval és sérülései miatt egy évig betegállományban volt. Nem sokkal azután, hogy újra munkába állt, vezetés közben epilepsziás rohamot kapott, elvesztette eszméletét és nekiütközött egy oszlopnak. A bal- szerencsés ember ezúttal any- nyira megsérült, hogy véglegesen munkaképtelenné vált. A kötelező gépjármű felelősségi biztosítás alapján az Állami Biztosító az első karambolból származó kárt megtérítette, a másodikért azonban megtagadta a kártérítést, azzal az indokolással, hogy a sofőrnek o korábbi baleset miatt szerzett sérülései nincsenek összefüggésben a fellépett epilepsziával. Ezek után a rokkant- a biztosító ellen baleseti kár fizetéséért pert indított. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson meghallgatott igazságügyi orvosszakértő véleményében kifejtette, hogy a később fellépett epilepsziás roham az első karambolnál elszenvedett sérülés következménye. Ennek alapján a bíróság a biztosítót teljes kártérítés fizetésére kötelezte. A másodfokon jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a döntést hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára kötelezte. — A balesetet szenvedett személy keresetveszteségét (jövedelemkiesését) általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres jövedelem havi átlaga alapján kell meghatározni. Ha az említett idő alatt a keresetben tartós jellegű változás állott be, csak az azutáni jövedelem átlagát lehet figyelembe venni. A keresetveszteség megállapításánál tekintettel kell lenni a jövőbeni változásra is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre számolni lehet — hangzik a határozat indokolása. — A rokkant arra hivatkozott, hogy az első balesete bekövetkezése óta a vele egy munkakörben dolgozók jövedelme emelkedett. A bíróságnak tehát hivatalból is kötelessége lett volna tisztázni: történt-e a vállalatnál bérrendezés. Ennek megállapítására a volt munkaadóhoz kell fordulni. Ez nem történt meg, ezért a jogerős ítéletnek a keresetveszteség összegszerűségére vonatkozó döntése megalapozatlan és törvénysértő. Egy értékes festmény kalandja Csereszerződést kötött egy vidéki asszony és egy nyugdíjas férfi. E szerint az asszony értékes festmény ellenében különböző bútorokat és háztartási cikkeket kapott. Később a kép tulajdonosa a cserét megbánta, mert az ingóságokat elhasználtnak, hibásnak találta, ezért azokat a nyugdíjashoz visszaküldte és a festményt visszakövetelte. Az öregúr azonban erre nem volt hajlandó, és így per keletkezett közöttük. A járásbírósági tárgyaláson az asszony arra hivatkozott, hogy a festmény 40 ezer forintot ér, viszont amit kapott, az értéktelen, tehát o két szolgáltatás között nagy aránytalanság van. A nyugdíjas mindezt tagadta, és egyebek közt azzal érvelt, hogy az ingóságokat az asszony egy ideig használta. A bíróság ítéletében megállapította: a felek között szabályszerű csere- szerződés jött létre, és az asszonynak nem volt alapos oka, hogy attól egyoldalúan elálljon. Erre az ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta. A jogerős döntés ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság mindkét alsófokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárásra kötelezte. — Ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet ajándékozás szándéka vezetné, és a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. Az eljárt bíróságok tévesen figyelmen kívül hagyták, hogy az asz- szony a festmény és kapott; ingóságok értéke közötti lé-* nyeges értékkülönbségre hivatkozott, tehát a szerződésit megtámadta. A megállapodás tárgyát képező ingóságok értékét a bíróságok nem vizsgálták, ezért döntésük megalapozatlan. Az új eljárás során a járásbíróságnak — szakértő meghallgatásával — tisztáznia kell az adott és kapott szolgáltatások értékét! Csak ezután lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy a festmény és az ingóságok értéke között valóban nagy értékaránytalanság áll-e fenn, és ennek megfelelően a kereset mennyiben megalapozott. , Színlelt megállapodás Egy idős özvegyasszony felajánlotta egy fiatal házaspárnak, lakjanak nála és gondoskodjanak róla. Ajánlatát elfogadták és a fiatalok az egyik szobába beköltöztek, egyben adásvételi szerződést kötöttek, amelyben az özvegy házát 80 ezer forintért megvásárolták. A szerződés szerint a vételárat kifizették, de az idős asszonynak haszonélvezeti jogot biztosítottak. Alig telt el egy év, amikor az özvegy az adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapításáért a házaspár ellen pert indított. Ebben arra hivatkozott: a megállapodást abban a feltevésben írta alá, hogy tartási szerződést köt, de a fiatalok nem gondoskodtak róla. Egyébként is, az adásvételi ügylet színlelt Tíz nap rendeletéiből A munkásőrségről a 49/1978. MT. számú rendelet rendelkezik, amely a Tanácsok Közlönye 48. számában jelent meg. Az érintésvédelmi rendszabály egyes rendelkezéseinek módosításáról kiadott 7/1973. (X. 25.) NIM. rendelkezést ugyanitt találják meg az érdekeltek. A vállalati jövedelem szabályozás rendszeréről szóló 28/1975. (XI. 15.) MT. számú rendelet módosítását az 51/1978. MT. számú rendelet tartalmazza. (Megjelent a Tanácsok Közlönye 49. számában.) A vállalati bérszabályozás és a vezető állású dolgozók anya. gi érdekeltségi rendszeréről szóló 29/1975. (XI. 15.) MT. számú rendelet módosítását tartalmazó 59/1978. MT. szá- j MüM. rendelet mú rendeletet ugyanebben a i ugyanitt. Tanácsok Közlönyében találhatják meg az érdekeltek, valamint az ezzel kapcsolatban kiadott 14/1978. Mü.M. számú rendeletet. A központilag biztosított, illetve engedélyezett bérfejlesztés mértékével kapcsolatban ugyancsak a Tanácsok Közlönye 49. számából ismerhetik meg az érdekeltek a 15/1978. Mü.M. rendelkezést. Az üzemi tehergépjárművek V. ötéves tervidőszakra vonatkozó selejtezési irányelveiről a 9/1978. (XI. 18.) KPM. rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny <10. száma.) A kukorica term észtéiben részt vevő mezőgazdasági dolgozók anyagi ösztönzéséről a 14/1978. (XI. 18.) MÉM.— rendelkezik NÉZŐPONT KÉRDÉSÉ az egész. Az ügyvéd szó hallatán, van, aki a jó svádájú, taktikus, érvelésre mindig kész szakemberre gondol, más pedig a reménykedő, a neki fontos ügyben kedvező döntést remélő ügyfélre. Mert a képhez mindkettő hozzátartozik. És hogy jogászokról szólva, az ügyvédeket említettem elsőként, az szinte természetes, hiszen az ember leginkább velük kerül kapcsolatba a hétköznapokban. Tőlük vár segítséget, támogatást, segítségükkel remél megoldást vitás ügyekben. És mert az ember a saját ügyében többnyire elfogult, az utóbb kézhez kapott döntés igencsak formálgatja benne a jogászokról kialakult képet. Sikeres képviselet esetén az ügyvédek, a jogászok jók, értik a mesterségüket, ellenkező esetben pedig akár egy kézlegyintéssel elintézhetők. Mindenképpen leszögezendő: manapság konjunktúrája van a jogász szakmának. Az egyetemek jogi karán tapasztalható nagyarányú túljelentkezésnek egyébként tárgyi alapja is van, mégpedig a társadalmi szükségletekben. Igen nagy jelentőségű ugyanis, hogy például adott vállalat, vagy más gazdasági egység rendelkezik-e megbízható, a munkájához jól értő jogtanácsossal. A gyakori perele, jogviták miatt elsősorban. EGYÉRTELMŰEN KITETSZHET tehát ' lényeg: nem csupán az ügyvédek teszik a jogászságot. Az ügyészek, a bírák és a jogtanácsosok együtt alkotják a szóban forgó réteget: a jogi hivatás sorait. Róluk is, azt hiszem, a legJogászok többet az mondja el, ha a pozíciójukról, helyzetükről alkotott saját véleményüket vesz- szük figyelembe. Vagyis az ügyvédek, jogtanácsosok, bírák és ügyészek pályaképéről szólunk. És itt két dolog érdemel említést. Az egyik: a vélekedés igencsak különbözik attól (többnyire sötétebb), amit pályafutásuk legeslegelején, egyetemi tanulmányaik idején vallottak. A másik pedig: megjegyzéseiket át meg átszövi az elégedetlenség. Többet, mást szeretnének csinálni, mint amit napjainkban tesznek. Főként természetesen azok, akikben megvan a lendület, az ambíció — mindaz a tulajdonság, amely valóban hivatássá teheti a választott szakmát. EGY FIATAL, nemrégiben tanácsvezetővé kinevezett bíró elmondta: legfőbb vágya, hogy ideje legyen a perek alapos, minden kétséget kizáró elintézésére. Értette ezen, hogy ha például valamilyen tény eldöntéséhez szakértőre van szüksége, ne kelljen megelégednie a szakértő benyújtotta véleménnyel. önmagában, minden tárgyi tudás nélkül. Találhasson rá módot, hogy kérdezősködve, utánanézve a dolgoknak, neki magának is logikus legyen a szakember álláspontja. Vagyis: értse, aminek alapján dönt. Ítélkezni ugyanis — ő mondta így — annyit jelent, mint dönteni. A döntéshez pedig, legalábbis jó esetben, nélkülözhetetlen valamennyi lehetőség ismerete. Valamennyié, amelyeknek felkutatásához idő és energia szükséges. Az idézett bíró esetében az energia megvan, csupán az idő hibádzik. Elsősorban a bíróságok minden elképzelhetőt felülmúlóan magas ügyforgalma miatt. Az ellentmondás nyilvánvaló: a bíró időre vágyik az alaposabb munkához, az ügyfél pedig bosszankodik, mert késik, egyre késik az ítélet a perében. A jelenség oka mindkét esetben azonos: a bírósági ügyforgalom mértéke. Vagy egy jogtanácsos esete. Aki nem tudja igazán élvezettel végezni hivatásnak tekintett munkáját, mert vállalata nem az igazság, hanem a cég képviseletét várja el tőle. Ráadásul minden áron. És ha — szerinte is okkal — pert veszít, oda a tekintélye, ha úgy tetszik, a nimbusza — a rossz szakembernek tartják őt munkahelyén. AZ ELMONDOTTAKHOZ szinte kívánkozik a kérdés: miért éppen a jogászok gondjai ezek? Hasonló jelensége- I lyen más megállapodást két sorolhatna fel az orvos, a közgazdász, vagy a pedagógus is — természetesen a pályájához fűződő sajátosságokkal. Valóban, általánosítható a jelenség. A pályakép pozitív vagy inkább valós voltához mindenképpen hozzátartozik, hogy a vélekedőnek módja legyen kifutnia a pályáját. A jogászok esetében éppen úgy, mint más szakmák képviselőinél. És éppen ezért a cím — jogászok —, ha úgy tetszik, módosítható ily módon: például a jogászok. Malonyai Péter volt, mert a házaspártól egy fillért sem kapott. A járásbírósági tárgyaláson a fiatalok kijelentették: a házat ajándékba kapták, hogy az idős asszony eltartásáról gondoskodjanak. Ennek a kötelezettségüknek eleget tettek. A bíróság a keresetet elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy a szerződést a törvényben előírt rendelkezéseknek megfelelően kötötték, a volt tulajdonos legfeljebb a vételár megfizetését követelheti. Amennyiben a megállapodás valóban ajándékozást leplez, az ajándék visszakövetelése címén pert indíthat. A jogerős ítélet ellen emeli törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és új eljárásra, valamint határozat hozatalára kötelezte. — A színlelt szerződés semmis — hangzik a döntés indokolása. Annak a kérdésnek elbírálásánál, hogy a szóban forgó szerződést miként kell minősíteni, nem elnevezése, hanem tartalma az irányadó, ezenkívül a felek tényleges szándékát és akaratát is vizsgálni kell. Kétségtelen, a házaspár nem adásvételi szerződést kívánt kötni. Ez is indokolta volna annak alapos felderítését, hogy szándékuk tulajdonképpen mire irányult. A tárgyaláson személyesen! meghallgatott férfi azt adta elő, hogy az özvegy azért szorgalmazta a szerződés megkötését, mert rokonaival rossz viszonyban volt és kora, valamint egészségi állapota miatt gondozásra szorult. Az idős asszony viszont azt állította: a házaspárral tartási szerződést kívánt kötni. A járásbíróság nem tisztázta, hogy a házaspár — az ingatlan tulajdonjogának átruházása ellenében — az özveggyel szemben milyen kötelezettséget vállalt. Enélkül pedig az sem állapítható meg, hogy a közöttük létrejött színlelt szerződés mileplez. — Mindezekből nyilvánvaló! a jogerős járásbírósági ítélet megalapozatlan, ezért hatályon kívül kellett helyezni. Iránymutatóul a Legfelsőbb Bíróság rámutatott még arra: az új eljárás során elsősorban a felek részletes, személyes meghallgatása, szükség esetén pedig egyéb bizonyítási eljárás lefolytatása alapján kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szerződés- kötéskor mi volt a felek tényleges akarata. Azt is tisztázni kell, hogy szerződési kötelezettségét ki, milyen mértékben teljesítette.
