Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
C zéltépett feliegű estén a baglyok is élesebben huhognak a püspöktemplom tornyában. Reggelre hó lesz jósolják a meszesedéi csontú — madárvékony nénikék a Rab Ráby téri házak macskátcirógató lakói — Krúdy világa viliódzik soraimból — úgy vélem, mintha óriási lila kalamárisból folynának a szavaim, pedig csak egy zsenire emlékezem és tisztelő hitem kusza sorai valamicskét talán idézik birsalmabársony hangulatait. Szeretem Krúdyt — e szeretet régtől való, olyan átpártolt barátságféle nagyapám, a színész Szőke Lajos a Nemzeti Színház egykori művésze ismerte is, sokat beszélt Krúdy Gyula daliás, szépszál voltáról, s amikor Óbudára a Goldberger Gyárba kerültem — mindig szóba hozta a Khélyt, a hajdan volt híres kocsmát és a nők bálványát a híres vendéget, az írót. azámosi Soós Vilmos szobrászművész egykori tanárom is sokat emlegette a Tabánban átiddogált esteket, s én izgatottan kérdeztem, Vili bácsi ha ismerte miért nem mintázta meg? Számonkérő igyekezetem a művet, az író arcmását őrző bronzportrét, kortársi remeklést mindig hiányoltam. Sokszor mesélt Vili bácsi krúdyádá- kat — szívet melegítő szíves emlékezéssel. Naponta járok el volt óbudai lakása — utolsó lakhelye ablakai alatt reggelente Szentendréről jöt_ tömben. Még mozdulatnyi pontossággal őrzöm az emléket amikor a megelevenedett SZ1NDBÁD — felejthetetlen Latinovits Zoltán a színészzseni — Szentendrén a Török közből a Főtérre kilépett sétapálcásan vállgalléros felöltőben — kalapban. Filmeztek, a művészek a Görög kanosában pihentek és készültek a felvételre — a faliképeim egyike Dumtsa Jenő, az első polgármester kora szerint ismerhette Krúdyt — talán Krúdy is ismerte őt, meg a vízimalmok molnárait, talán Éles nénit is, aki az utolsó vízimolnár özvegyeként éldegélt a harmincas években városkánkban, Házában lakott az az adótisztviselő — festőművész, aki a Tabán bontásakor költözött ki, ebbe a Szamárhegy alatti házikóba — Per- rey Perron Fedor. Sok kedves rajza idézte a Tabánt és egy rajzsorozata a híres „mélypince” mindig szomjas vendégeinek portrégalériáját. Gzindbádok nyugodjatok bé^ kében, a kigondoltak és ti, akik elevenek voltatok — kik szívünkben ma is rezeda illatú nyarakat varázsoltok. SZÁNTHÓ IMRE A legenda újra éled — A házaspár az utcán sétáit. Beszélgettek. Egyszer csali megnyílt alattuk a föld. Előbb az asszony tűnt el, utána a férfi. A hír végigfutott Nagymaroson. Szerencséjük volt — bizonygatták az emberek — nem esett bajuk. A történet hasonló furcsaságokat csalt elő a feledésből. Ismét szóba jöttek a fák, melyeket úgy elnyelt a föld, hogy csak koronájuk teteje látszott ki. A csodát sejtető legendák, amiktől kákerekedmek a gyerekszemek, most újra élni kezdtek. Legtöbbször az alagutat emlegették, melyről azt tartja a fáma, hogy a Duna alatt Visegrádira is átvezet. Pécs — kicsiben E legenda születésének egyik oka a Nagymaros alatt húzódó nagy kiterjedésű pincerendszer. A régi házak között alig van olyan, melyhez ne tartozna egy vagy több föld alatti helyiség. Hogy miért csak az utóbbi két évben omlik be egyre több ezekből a pincékből, mikor feltehetően több száz éves is akad közöttük, arra Volontér Tibor, a helyi tanács elnöke a következő magyarázatot adja: — A vízvezetékek lefektetésével párhuzamosan egyre kevesebben használják az ásott kutakat. Így a talajban felgyülemlett víz kivonja a löszt összetartó meszet. Mostanában aztán egy-egy kiadós eső után mind több a beomlás. Emiatt az utóbbi időben három lakóházat kellett lebontanunk. A szerencsénk az, ha .ugyan lehet annak nevezni, hogy nem az egész község alápincézett, csak három, pontosan behatárolható része. Az egyik a Szív utca és környéke, ahol valamikor gazdag szőlőtermelés folyt, a másik a Dézsma utca, nevéből is következik, hogy itt adták le a termelők a dézsmát. A harmadik ilyen terület a középkorban épült templom környéke. — Pécsi problémánk van kicsiben — ez a keserű megállapítása Niedermüller Ferencnek, a nagymarosi tanács vb-titkárának. — Az ismert pincék egy részéről ugyan már készült statikai szakvélemény v de a legutóbbi esőzések annyira megnehézí-. tették helyzetünket, hogy a Pest megyei Tanács építési-közlekedési és vízügyi osztályának segítségét kellett kérnünk. — Az építési osztály megkereste a BÁNYATERV-et és a Bányászati Aknamélyítő Vállalatot. A közös helyszíni szemle után a BÁNYATERV generálkivitelezőként elvállalta az érintett terület felmérését, és ennek alapján a pincemegerősítési munkákhoz szükséges műszaki tervek elkészítését. Az áttervező pedig a KPVDSZ Vörös Meteor Sportegye- sületénak barlangkutató csoportja lett — Ezen az őszi délelőttön még a nap győzött: felírta a ködöt, de mintha kimerült volna a küzdelemben, sugarai tompán világítják meg a nagymarosi házakat. A Kálvária utcában az egyik épület előtt teodolit áll, körötte barlangászok. A pincéket mérik fel. A pincéket, melyek már ritkán rejtenek boroshordekat, csupán ürességtől kongó tanúi az egykori híres szőlőtermelésnek. A múlt századi nagy filoxérajárvány itt is elpusztította a gazdag szőlőkultúrát. — Először az épületek alatt levő pincéket térképezzük fel, mert azok válhatnak veszélyesebbekké — magyarázza Szilágyi Ferenc, a csoport vezetője. — Megközelítőleg kettőszáz pincéről tudunk. Egy részük olyan közel van. a felszínihez, hogy emeletes épületet már nem lehet feléjük húzni. A Dézsma utcában például emeletes pincerendszer található, ott ugyanis a meredek lösz domboldalban egymás felett három pincesor is van. — És mi lesz a második lépés? — Akkor a rejtett, tehát ismeretlen pincéket elektromos-geofizikai módszerekkel felkutatjuk. Egyébként egy-egy beomlott pincét már a felszín is feltételez. Ám ha nem, hát akikor is meg kell keresnünk, a következőképpen: A „pincegyanús” területeken a földbe, áramot vezetünk. Ekkor egy olyan elektromos erőtér alakul ki, mint a mágnes két pólusa-között. Ezt az erőteret bemérjük, ha pincét rejt a föld, torzul az erőtér oly módon, hogy az megkülönböztethető más, például a kőzethatár oikoz- ta torzulásoktól. így természetesen azt is megtudjuk, hogy milyen mélyen van a föld alatti helyiség, amit aztán kézi fúróval érhetünk el Alagút a Duna alatt? A portyózö török csapatok a 16. század második felében Nagymarost sem. kerülték el, de nemcsak ólt, a pestis is sűrűn tizedelte a lakosságot. Visegrád vonzásköre, a gazdag történelmi múlt ad elég búvárkodásra alkalmat a helytörténeti kör tagjainak. A legendák természetesen hozzájuk is eljutottak, Wtéberl Nándor, a helytörténeti kör vezetője így beszél erről: — Azt tudjuk, hogy vannak a török időből származó pincék a községben. A feltételezések szerint alagutat is rejthet a föld, de erről még nem bizonyosodott meg senki. Mendemonda akad elég, különösen ami a Duna alatti alagutat illeti. Ennek állítólagos bejáratához egyébként már többen elvezettek bennünket, de nem sikerült megtalálni. Állítólag a templom közelében levő ház udvarából is nyílik egy ilyen lejárat. A fiatalasszony örömmel fogadja a barlangászokat. Végigvezeti őket a Alig ezer lelket számláló falu Pá- tyod. Isten háta mögötti település. Lakóinak többsége másutt keresi kenyerét, nem mindenkinek ad megélhetést a helyi termelőszövetkezet. Ilyen körülmények között mit tehet egy pályaválasztás előtt álló, alig 14 éves, éles eszű gyerek, akinek az általános iskolában végig jeles a bizonyítványa, s hosszú ideje arról álmodik, hogy egyszer továbbtanul? Palkó Jánosban meglátták hamar a pedagógusok is a szikrát... A fiú szakmát tanult Három évvel ezelőtt, egy meleg augusztusi napon elköszöntem a szüleimtől — mondta Palkó János. — Kezdetben nyugtalanított, hogy édesanyám gyakran megsiratott és nehezen nyugodott bele: nem volt más választásom. Az anyai aggodalom érthető: Palkó János csaknem négyszáz kilométerre került a szülői háztól: Dunakeszin, a 201. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe vették fel, ahol — híven korábbi önmagához — az idén jeles szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Esztergályos lett. Az immár 17 éves Palkó János így indokolta pályav-lasztás-t: — Gyerekkoromban többször jártam az egyik mátészalkai gyárban, ahol órákig bámultam azokat a szakmunkásokat, akik egy durva, alaktalan vastömbből hihetetlen kézügyességgel precíz, hajszálpontos szerkezeteket készítettek. Számomra úgy tűnt: mindegyik egy-egy remekmű. Megtetszett ez a szakma. Ráadásul régóta imádtam farigcsálni a házunk melletti réten... De közrejátszott a véletlen is. Azért jött éppen Dunakeszire, mert pálya- választás előtt az általános iskolába kiküldött prospektus szerint a MÁV Járműjavító ösztöndíjasainak ingyenes utazás is járt. S ugyebár Pátyodra hazajutni így mégis könnyebb. A MÁV Járműjavító 4. számú gyárrészlegében megbecsült pályakezdő. Idősebb, a szakmában több évtizedet eltöltött munkatársai is elismerik tehetségét. Műhelytitkok rejtelmei Palkó János úgy véli, szerencséje volt: a környezete gyorsan befogadta. Amint mondja: — Ipari tanulóként kerültem a József Attila szocialista brigádba, ahol úgy foglalkoztak velem, hogy mindegyik munkatársamnak köszönettel tartozom. Egyetlen pillanatig sem hagytak magamra, az első naptól figyelték sorsom alakulását. Elintézték azt is, hogy a munkásszállón két volt osztálytársammal kerüljek közös szobába. Péntekenként mindig délelőttös műszakba osztanak be, hogy elérjem a vonatom, pedig ezt még kérni sem kérhettem volna. A brigádvezetőm, Szalma László igazi pedagógus... A törődést Palkó János igyekszik meghálálni. A munkahelyén kifogástalan teljesítményt nyújt. S azon kívül is. Á Ki minek mestere megyei esztergályos versenyén a napokban — tizennyolc ifjú szakmunkás indult a győzelemért. — Palkó János első lett. Ezredmilliméteres pontossággal megmunkált csigatengelye mestermunka volt a javából: a Csepel Autógyárban — a verseny színhelyén — számára ismeretlen csehszlovák gépen érte el e kimagasló eredményt, mégpedig úgy, hogy alig néhány perc alatt kellett megfejtenie a masina kezelésének titkait. Az elméleti kérdések megválaszolása sem okozott számára különösebb gondot.5Az első helyezés jól megérdemelt jutalma: ez év decemberében kiléncnapos jutalomüdú- lésre utazhat Zakopánéba. Mester-esztergályos Szalma László brigádvezető — aki immár huszonhárom éve dolgozik a MÁV Járműjavítóban Dunakeszin, s valamikor maga is itt tanulta az esztergályos szakmát — megemlítette: a versenyt követő napon az üzemi KISZ-bizottság titkárától értesültek az első helyezésről, Palkó János nem szólt róla. A fiatalember céltudatosan készül a jövőre. Beiratkozott a gépipari szakközépiskolába, délutánonként, munka után már a félévi vizsgákra készül, s ismét tankönyveket forgat: a gépelem, a mechanika és a forgácsoláselmélet mellett matematikát, fizikát és történelmet tanul. S titkos terve, hogy az érettségi után főiskolára megy. Természetesen munka mellett. Kevés szabad idejét igyekszik okosan kihasználni: kikapcsolódásként hetente kétszer a japán önvédelmi sporttal, a karatéval ismerkedik a Vasas szakosztályában. Kis családi ház... Hát végén rendszeresen hazautazik. De Dunakeszin vannak már a barátai, s ha megnősül is, itt szeretne letelepedni. Egy takaros kis családi házról álmodik. Az emeletes házakat nehezen tudná még megszokni... FALUS GÁBOR század elején épült házon, amit bizony alaposan megviseltek az évtizedeik. Mutatja a pinóákeü melyektől megrepedeztek a falaik. Az egyikbe a kertből lehet lejutni. — Ott vannak a kardok — csillan fel kisfia szeme — hallottam — teszi hozzá sokat sejtetően. — Nem tudom, honnan veszi — mosolyog az asszony —, nekem most mondja először. Ide már csak a férjem merészkedik le, én évek óta nem jártam odalenn. Lépcsők vezetnek a mélybe. Idő kell, míg a szem megszokja a sötétet, és természetesebbé válik a járás itt, a föld alatt. Mire kirajzolódnak a pincefalak, már a lámpák is segítenek. Valamikor bort tartottak itt, ma már semmire nem használják. A fénycsóva nyomán először! egy lefalazott oldalág bontakozik ki. Előre haladva vagy jó tíz méter után pedig egy hatalmas földikupac akadályozza meg a továbbmenetelt. Tőle balra újabb omlás torlaszolja el az utat. Mikor Szilágyi Ferenc átmászik az ormiadékor), erőből és ügyességből, a barlangászat két elengedhetetlen alapfeltételéből ad tanúbizonyságot. Könnyedén kúszik át a nyirkos löszhalmon. Miután eltűnik mögötte, feszült várakozás következik. Rövidesen visszatérve közli, hogy megközelítőleg nyplcméteres szakasz még járható, utána újabb omlás, ami már bevehetetlen, A másik ágnál már kevesebb szerencsével jár, három méteren használható az út. Az előzetes terepbejárás után visszatérünk az első elfalazott oldaljárathoz. A munka ennek bontásával folytatódik. A pajszer belecsap a téglába. Aki a falat bontja, a Tizenhármas, ez a kabalaneve Gribó Józsefnek. Csali pár hónapja kóstolgatja a barlatn- gászéletet. Nem hosszú idő ez, de arra elég volt, hogy kiderüljön, képes-e elsajátítani az itt uralkodó szokásokat és normákat, melyek bizony mások, mint a civil életben. Szigorúbbak és lényegbevágóbbak, éppen ezért, aki nem tanulja meg őket, kihullik a közösségből. A közösségből, melynek tagjait a barátság kapcsolja össze. Megjegyezte egyikük: a barlang ismertetett meg minket egymással, és a barátság tart bennünket együtt Magyarországon mintegy harminc barlangkutató csoport van, gyakorlatilag mindegyik egy-egy baráti társaság. Egy komoly túra ugyanis próbája a jellemnek, az emberségnek, egyszóval a barátságnak. Talán ez is egyik oka annak, hogy az a harminc különböző korú és foglalkozású barlangász, aki elvállalta ezt a nagymarosi munkát, társadalmi munkában végzi. Felváltva járnak ide, feláldozva a hétvégeket, hiszen a pénz, mit érte kapnak, az egyesületé lesz, ebből vásárolnak majd felszerelést Egy tapasztaltabb barlangász mondta erre: amíg a közös kasszába megy a pénz, addig biztos, hogy nem bomlasztja a közösséget. Szerencsére, egyelőre erről a közösségbomlasztó erőről szó sincs. Itt a mélyben nagy az egymásrautaltság. A falat most is nagyon óvatosan kell törni, figyelve a másikra, hogy ne essék baja. A lámpát figyelmesen kell tartani, hogy könnyebben menjen a bontás. Akik most itt állnak, Mariann, az operátor, Ödön. az osztályvezető, Zoltán, az üzemmérnök és János, a gimnazista, egvmásit őrizve, féltve lesik az eredményt, mi van a fal mögött? Háborús menedék Mikor elkészül a nyílás, sorra mászik át mindenki. Merre tovább? Néznek kérdőn egymásra, mivel három lehetőség is van. Az egytte járat csak pár méteres, a másik valamivel hosszabb, de beomlott, a harmadikat pedig vastag kőfal zárja el a kíváncsi szarnék elől. — Ezt majd télen törjük át, amikor a szabadban már nem tudunk dolgozni — jegyzi meg Szilágyi Ferenc. Miközben a rájuk váró feladatokat beszélik meg, a nyirkos löszfalon köröz a karbidlámpa fénye. Aztán az egyik domborulatnál hirtelen megáll. Odafut mindenki. A falba nevek vannak bevésve, mellettük a dátum, 1941, 1942 ... világháborús mementó. A bombázások elől itt találtak menedéket a helyiek. Előbújva a föld alól, kilazítva a görnyedt testtartást, nagyot szippant mindenki a friss levegőből. Aztán elindulnak, mái- egyenes derékkal, és közben a ruhájukhoz tapadt nedves löszt próbálják lesöpörni. Sietniük kell, közeleg a sötétség, és még van tennivalójuk bőven. KOFFÄN ÉVA Csigatesigely és karate
